Hát így lehetséges

2017-09-19
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Zsolt írt egy levelet, amiben azt kifogásolta, hogy a magyar állampapírokba fektető alapjai nulla hozamot hoztak, pedig ennél még ő is sokkal többet elérhetett volna állampapírokban, egy alapkezelőtől pedig azt várná, hogy többet teljesítsen, mint ő el tud érni.

A problémára a magyarázat egyszerű.

Az első az, hogy amíg egy magánember vehet olyan állampapírokat, amik relatív jól fizetnek (kincstárjegy, bónusz állampapír, prémium állampapír, stb.), addig az alapkezelő csak úgymond "közületeknek" szóló állampapírokat vehet, aminek elég szerény a kamata. (Ugyanis a lakossági állampapír kamatok sokkal jobbak, mint a nem magánszemélyek - például az alapkezelők - által megvásárolhatóak.)

A befektetési alapok által is elérhető állampapírok aktuális kamatlábait az akk.hu oldalon is megnézhetjük.

Amint látjuk, a 3 éves magyar állampapír "nagykereskedelmi ára", vagyis a legnagyobb befektetők által elérhető hozama szerény 0,55% évente, de még a 10 éves állampapír is csak 2,85%-os éves hozammal bír.

Amit a fenti képen nem látunk, az éven belüli lejáratú diszkontkincstárjegy hozama -0,02% évente. Jól látod, nem elírás, mínusz 0,02% évente.

Ilyen elérhető hozamok mellett az is csoda, hogy csak nulla százalék a hozam és nem negatív.

Ugyanis nem ingyen kezelik a pénzünket az alapkezelők, hanem komoly éves költségért. Ez egy magyar kötvényalapnál akár másfél százalék is lehet évente.

Csak annyi történt, hogy amit kamatozott a magyar állampapír, azt el is vitte a költség. (Kapcsolódó cikk: A befektetési alapok költségei)

A másik ok, amiért egy kötvény, vagy egy kötvényekbe fektető alap nulla, de akár erősen negatív hozamokat hozhat, az az elvárt hozam változása.

Ezzel nagyon érdemes lenne tisztában lenni, mert ha most elindulnak a kamatok felfelé, azzal párhuzamosan a kötvények ára el fog indulni lefelé. Nagyon sokan nagyon meg fognak lepődni, akik nem tudják megérteni, hogyan lehet bukni egy csak állampapírokat tartalmazó befektetési alapon.

Ezt jól elmagyarázom a 25. perctől:

(Szuper ez a videó, elég csak berakni és utalni rá, hol beszélek erről. Rengeteg gépelést megspórolok vele. 🙂 Ha lenne kedvem megtanulni videót vágni - de nincs -, elmehetnék vloggernek is.)

Egy szóval, nem véletlen az a nullás hozam, a jelenlegi kamatlábak és a magyar befektetési alapok költségei mellett még kifejezetten jó hozamnak is minősül, bármilyen szörnyen hangzik is.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.

20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
66 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Értem, hogy nincs kedved, de HA MÉGIS egyszer, akkor a Sony Vegas Pro-val pár óra alatt egészen jól meg lehet tanulni youtube-ról.

Én nagyon nem bántam meg.

Kedves Miklós! Offolok: Autóbérléshez milyen hitelkártyát érdemes kiváltani? Lehetőleg olyat, amit utána soha többet nem használok 🙂 bosszant a dolog h. külföldön mindenhol credit cardot kérnek a berleshez. Van erre bármilyen trükk? A cégeket nem tudtam meggyőzni h ne kérjenek depositot.

off
Meg ennel is jobb: odatekersz amire utalsz, leallitod, jobb klikk a playen, copy video link at current time, es ezt illeszted be:
youtube.com/watch?v=SNjNtytRU08&feature=youtu.be&t=1498
😉
/off

Nekem a bajom az, hogy az önyup is csak piaci kötvényt vehet, miközben ahol a pénzem van, az MKB kiegyensúlyozott portfólió 80%-a államkörvény indexet követ, így most nagyjából nulla a hozama, és amint emelkednek a hozamok, negatív lesz.

Lakosságnak másodpiaccal bíró kötvényt vagy azt tartalmazó kötvényalapot csak szigorú vizsga mellett után lenne szabad eladni.

OFF:

Youtube linket a megfelelő helyre tekerve a link módosításával lehet megosztani, így:

youtu.be/SNjNtytRU08?t=24m56s

🙂

Videót vágni 10 perc alatt meg lehet tanulni, nekem is sikerült 🙂

Szia

Szoktam olvasni a blogodat és jó dolgok a videok, de ha videokat akarnék nézni akkor youtubeot bámulnám a blogod helyett.

Én buszázs vagy munka közben olvasom a blogot, egyik helyen se nagyon tudok videon nyitni. Buszon azért mert nincs végtelen mobilnetem, munkahelyen meg ugye nem kell magyarázni 🙂

Említette a levélíró, hogy miért gondolta, hogy egy alapkezelő többet hoz ki az állampapírból, mint egy magánszemély? Még ha meg is kapná ugyanazokat a hozamokat, akkor is jutalékért dolgozik.

Az állampapír alapok akkor is szarul hoztak, amikor még volt kamat, mert lopnak az alapokból (mindig a saját treasury-vel kötnek indokolatlanul sokat). Treasury nyer, alap bukik. Persze ezt az MNB nem vizsgálja....

Én is jobban szeretem az írt anyagot mint a videót, mondjuk nem is vagyok már az új nemzedék képviselője! 🙂

@Kiszamolo: A másik ok, amiért egy kötvény, vagy egy kötvényekbe fektető alap nulla, de akár erősen negatív hozamokat hozhat, az az elvárt hozam változása.

Ez azt jelenti, hogy vegyes alapokat sem nagyon érdemes venni mostanában? HIszen ha a a kötvényekbe fektető alapok alig vagy nem hoznak, akkor ez igaz a vegyes alapok kötvényt tartalmazó részére is, nem igaz? Ezek szerint érdemes kerülni a vegyes alapokat?

Ha felfelé mennek a kamatok, akkor vagy kiülöm a kötvényt és a reálhozamom veszteséges lesz, vagy eladom - veszteséggel - és veszek megint immár magasabb hozammal és így persze kb ott vagyok, mint az előbb.
Elvben megoldás lehetne erre a lesajnált papír alapú kincstári takarékjegy? Ott azt hiszem idő előtti visszaváltáskor a teljes tőke visszajár. (persze csak max 2 évre lehet kötni és hozama alacsonyabb mint a prémium állampapíré). Elvi szinten működik? Mi a helyzet a MÁKban vett éves papírokkal?

En is az irt anyagra szavazok, es ha megjelenik egyszer konyv formaban a Tudas, mindenkepp megvennem 🙂

@Viki

Off
Bármilyent kiválthatsz, ami a legegyszerűbb Neked.
Internetes bérlésnél ne próbálj trükközni, mert ha a helyszínen nincs a nevedre szóló hitelkártya, nem adják ki az autót, hiába fizetted ki a teljes összeget.Néha kivétel lehet, de ez csak a helyszínen derül ki, főleg kisebb kölcsönzőknél, de ott meg indokolatlan (magas összegű) pénz lehúzásba futhatsz bele.
Off vége

@antenna azért a kamatcsökkentések alatt nagyon jól lehetett keresni kötvényalappal, amit egy magánember nehezen tudott volna utánozni, van ennek az iparágnak értelme. Csak van amikor kevesebb, mint pl most.

Arról nem is beszélve, hogy államkötvényekről beszélünk, de azért van vállalati kötvénypiac is, amihez másképp nincs hozzáférése egy magánbefektetőnek.

@ttamas: Ha "kiülöd" a kötvényt, nem biztos, hogy negatív lesz a reálhozamod, mert a kamatok emelkednek, nem az infláció. Persze a kettő között szokott összefüggés lenni, de azért nem ugyanaz a kettő. Na meg vannak inflációkövető állampapírok - kérdés, meddig.

Ha kicseréled a bejegyzésben a youtube embed kódot erre, akkor automatikusan a 25. percnél fog indulni a videó, oda sem kell írni fölé, hogy hányadik percnél van:

Ha valaki állampapírban akarja tartani a megtakarításai egy részét, akkor szerintem alap, hogy ezt a webkincsárban kell csinálni.
Igyenes a számlavezetés (TBSZ is).
Kártyával lehet vársárolni papírokat (nem kell fizetni az utalásért/kp felvételért)
Ha szükséges eladni valamit az lehet részben is, nem úgy mint a papír alapúnál.

Magasabb hozamokat egyik alapkezelő sem tud adni (sőt ahogy Miklós írta, csak alacsonyabbat, mert a lakossági kamatok magasabbak mint az intézményiek), viszont költsége van.

könyv++

@Kiszamolo:

Video témára visszatérve, én 25 éves vagyok, nem tudom kire reflektáltál az új nemzedéknél. Lehet az én generációm videokat preferálja azt nem tudom, én még régimódi vagyok 😀

@Nar:
"Ha “kiülöd” a kötvényt, nem biztos, hogy negatív lesz a reálhozamod, mert a kamatok emelkednek, nem az infláció."
Alap esetben arra gondoltam, hogy pl. csak 1-2 éves állampapírt vesz valaki, akkor annak fix a kamata (pl. 2%). Ha közben megnőne a kamat pl. 5%ra (mert pl. nő az infláció és ma már csak 5%ért lehet eladni ezt a terméket, mert mondjuk az infláció is 5%), akkor a reálhozam negatív.
Viszont ha eladom, akkor ugye csak névérték alatt tudom, hiszen ki venné meg ugyan annyiért a kevesebbet kamatozót, mint a többet kamatozót.

Erre volt az elméleti kérdésem, hogy a postán kapható kincstárjegynél viszont visszakapom (visszakapom?) a tőkét teljesen (idő előtti feltörésnél). Tehát oké, hogy van infláció követő állampapír, de ha csak 1 évre kell valakinek befektetés, akkor (ilyen szempontból) jobb lehet ez, mint a MÁKos 1 éves állampapír?

Én bementem az OTP-be, és rábeszéltek az 1 éves (2%-os) Kamatozó Kincstárjegyre. (Nem befektetési alapon keresztül veszem, hanem OTPDirekten keresztül jegyzem.) Többek között azt mondták, hogy ha a lejárat előtt váltom vissza, akkor időarányosan is fizet kamatot, még egy szép példát is mondtak, hogy ha fél év múlva visszaváltom, akkor 1%-ot. Ez nekem valahogy gyanús volt, összevetve az akk.hu-n található infókkal, szóval még két másik OTP fiókban is rákérdeztem, ott is ugyanezt mondták. Hát jó, vettem. (Én elég kockázatkerülő vagyok, szóval engem a tőkegarantált befektetési jegyekkel is beetettek anno. Bár mondjuk szerencse, hogy pont a 2008-as válság előtt, így legalább nem buktam. :D)

De most nézem OTPDirektben, hogy amikor vissza akarnám váltani, akkor a másodpiaci tranzakciókhoz irányít; szóval az a bizonyos 1% a változatlan kamatkörnyezetre vonatkozik. Jól értem? Folyt. köv.

Pedig kifejezetten mondtam, hogy fontos, hogy könnyen mobilizálható befektetést szeretnék, mert mostanában szeretnék lakást venni, és bármikor ki kellhet venni. (Pénzpiaci befektetési jegyekben tartottam a megtakarításaimat, amíg volt értelme.) Szóval ha úgy van, ahogy az előző hozzászólásban sejtem, hogy végszükség esetén ki kell várnom a futamidő végét, akkor úgy érzem, hogy átvertek. Valaki világosítson fel plz.

Kötvényalapot ilyen hozamkörnyezetben nem veszünk, ez alap régóta. Ha nem lenne Kincstár és állami kamatdotáció, akkor komoly fejtörést okozna, mi a túrót vegyen az ember kötvények helyett, így ez magánszemélyként nem olyan nagy fejfájás, mert van prémium....
Még azt tenném hozzá: "kiülni" lejáratig csak a rendes kötvényedet tudod. Amikor a kötvényalap árfolyama elkezd esni (és amikor elkezd esni, jó eséllyel nem szép lassan fog így tenni, hanem lesz egypár jó nagy ugrás a hozamban), a "befektetők" frankón menekülnek és eladják majd, és az alapnak likvidálni kell majd pozícióit, hogy fizetni tudjon, ami szintén nem csökkenti majd a hozamokat és így tovább - nem lesz szép sztem...

Videó-papír téma: le is lehet tölteni mp3-ba (keresőbe beírod: youtube 2 mp3) és meghallgathatod ahol akarod, közben buszozhatsz, vezethetsz, kutyát sétáltathatsz vagy akár fát is vághatsz...
Papír - -

combo: akkor egy cetelem megtakarítási számlával is jobban jártál volna szerintem.

@Zabalint:
Az online felületen nézted? Én is MKB Kiegyensúlyozottban vagyok, nekem YTD ~4,2%-ot hozott. Volt jobb is, de mégse 0.

@combo
A bankos néni általában nem az igazat mondja, mert vagy nem tudja, vagy nem érdekli, vagy hazudik.

A megfelelő témához akartam írni az alábbiakat, de ahhoz már nem lehet hozzászólni, ezért:
Off: a Vitamin EP közleménye:
"... egyszerűbbé tettük az egészségpénztári egyenlegének feltöltését és már honlapunkról is indíthat online egyéni befizetést bankkártyájával a Vitamin egészség- és önsegélyező pénztári számlájára. A feltöltés kártyás vásárlásnak minősül, amely a legtöbb bankszámlacsomag esetén díjmentes. ..."

Féloff: öreg vagyok már, inkább olvasnék, ha lehet. Köszi.

@Fogalmatlan
Nem visszatekintve 0, hanem előre tekintve 0 a kötvény rész varható hozama, ha nem változik a kötvényhozam, mert ha az emelkediky, akkor negatív lesz. Innen lejjebb már nincs hová esnie a hozamoknak. Lehet persze még jó éve, ha a részvény rész sokat emelkedik, de jó eséllyel a kötvény hozamok emelkedése a részvény árfolyamokat is be fogja dönteni.

@combo
Sajnálom, de alighanem lyukra futottál. Az igaz, hogy az állampapíroknak a kamata naponta íródik jóvá, de a (vissza)vételi árfolyam jellemzően eltér az eladási árfolyamtól (=spread) mely pénzintézettől függően 1-2, de akár 5 százalék hendikep is lehet.

Példa: 2%-kos papírt fél évig tartasz. Vételi árfolyam 98%, eladási árfolyam (ezen veszed) 100% felhalmozott kamat 1%, a pénztárnál 98%+1%=99%-kot kapsz vissza. Az OTP-nél nem tudom mennyi a spread. Ha esetleg emlékszik rád a kezicsókolom ügyintéző hölgy érdemes megpróbálni, hogy hibás tájékoztatásra hivatkozva valahogy visszacsinálják az ügyleted. Kicsi az esély, de hátha. Másik megoldás, hogy egy ezres költséggel eltranszferáltatod az államkincstárba a papírt, vszeg ott olcsóbban váltják vissza + a kp felvétel is olcsóbb (max 6e ft) amikor aktuális lesz, ergó ezzel a módszerrel lehet többet nyersz, mint a kamat.

Vegyes alapok: szerintem azt sem éri meg tartani, hiszen az lényegében x% kötvényalap meg 100-x% egyéb, jellemzően részvény, és a költség ugyanúgy agyonvágja innen már a hozamát... Helyette megvenném a részvény ETF-et/részvényeket (ha muszáj alapot, akkor részvényalapot) külön, a "kötvény" részt meg betenném prémium kötvénybe, ingatlanba, alternatív eszközökbe vagy tartanám kápéban puskapornak, kinek mi tetszik.
Egyre viccesebb olvasni, hogy "csalódást okozott az MNB, mert csak 0.10%-kal, mínusz 0.15%-ra vágta az egynapos betét kamatát" meg ilyenek, ugyanez Európában. Érdemben imho innen már nincs nagyon feljebb a kötvényárfolyamoknak, kockázatok meg vannak a világban bőven... aki olyan ügyes volt, hogy egész eddig tartott kötvényalapokat, szerintem itt az idő elgondolkozni, hogy nem kellene-e realizálni, amíg van mit..... De ez nem tanács, mindenki mérlegelje maga mennyi a tér le/fel...

Köszönöm mindenkinek a válaszokat OTP/állampapír ügyben.

Ez a Cetelem Takarékszámla jó cuccnak tűnik, ha azt mondjátok, hogy megbízható hely. (A nagy bankokban alapból jobban megbízom.) Bár látom, hogy oda van írva, hogy BNP Paribas, de őket se annyira ismerem. Csak igazából nincs kedvem két helyen tartani a pénzem...

Nos, azzal az itt már többször olvasott dologgal nyitnám, hogy úgy voltam vele, hogy "a szakember / bank csak jobban ért hozzá mint én, a laikus"... Az én szakmámban is furcsállom, amikor a laikus okosabb akar lenni nálam. 🙂

De @Panasonic válasza biztató, mert a nettó visszavételi árfolyam akciósan 100% az OTP-nél (meddig?), csak az 1 éves Kamatozó Kincstárjegyre. Nem ilyen szakszavakkal mondták, de ez volt az egyik fő érvük a bankos néniknek, és ez tényleg így van, megnéztem vétel előtt megnéztem a neten az apróbetűkben.

Még mindig azt mondjátok, hogy váltsak?

combo:
OTP-nél ki lehet adva most ez, nálam ugyanez tortent.
Csaladtagomnak inteztem epp, akinek az volt a vagya, hogy rovidtavu befektetesbe kell, mert szinte barimor kellhet. 6 - 12 honap.
Egybol az egy eves kincstarjegyet ajanlottak 2% kamatozas mellett, direkt kerdeztem, hogy oke de ha hozza akarok jutni akkor mi tortenik? Hat semmi buntetes nincs, ha kell a penz akkor 10 nappal elore kell jeleznem, es 10 ezres cimletekkel lehet visszvaltani, buntetes nelkul, extra koltseg nelkul, az addigi kamatokat jovairva. Tobbszor kerdeztem, hogy biztos nincs ennek koltsege, erre egyertelmu volt a valasz, hogy ez csak naluk papirozodik le, es tuti, mar hulyenek nezett, hogy miert nem hiszem el, ezt a tul jo ajanlatot. Vegul lekotottem a penz felet, majd utana tukmalta tovabb, hogy hulye vagyok, hogy miert nem kotom le mindent, akkor legalabb kamatozik a penzem, kockazatmentes, barmikormozdithato

Combo:
OTP-ben a "Jucika" tökre nincs képben rengeteg dologgal. OTP lakástakarék kiutalást szerettük volna intézni, érdeklődni hogy működik, mi a menetrend. Több is van családban. Más-más időpontban család különböző tagjainak sorba teljesen más információt mondtak róla! Aztán inkább felhívtam őket és ott úgy tűnt sokkal jobban képben vannak. Kérte, hogy banki ügyintéző mást mond akkor ragaszkodjak hozzá, hogy kérjen segítséget a központtól.

Kicsit off: melyik melyik befektetési szolgáltatót ajánlanátok? Szeretnék elkezdeni ETF-be, esetleg közvetlenül részvényekbe is befektetni (eddig csak államkövény ment). Esetleg tips&tricks? Nem befektetési, hanem technikai trükkökre gondolok, pl, ne havonta 50-100-ért vegyem, hanem 3 havonta 200-300-ért, vagy évente 1M-ért vagy X-nek jók a kondíciói, de igazából egy nyúlfarknyi kis cég, akik holnap lehúzzák a rolót... Ilyesmi... Rendszeres olvasó vagyok, de itt eddig csak a KBC-t és a Random Capitalt láttam. Vagy ne kavarjam, a kettőből amlyik szimpibb? Egyáltalán, hol vannak ezek felsorolva, hogy egyáltalán a nevét megismerje az ember?
🙂 Nem akartam csak úgy belevágni, hogy KBC, oszt' jóvan, egy kérdést megér! Köszönöm a segítséget!

Ne haragudjatok, de nem értem, a lakossági állampapírokra aztán teljesen igaz a "cipőt a cipőboltból" szlogen. Budapesten több helyen és minden megyeszékhelyen van államkincstár, be kell menni. Ingyenes számlavezetés, csak tranzakciós adó van. 1% a bünti, ha idő előtt visszaváltod, az FKJ-nál és KKJ-nál ún árfolyamok vannak, lejárat közelében már pozitívan megy a visszaváltás is (persze nem az első hetekben).

Webkincstár is kezelhető, sokat fejlődött az elmúlt években, bár a "pénzszámla" kifejezést azért átnevehezhetnék "szabad egyenlegre".

Felejtsétek már el a banki kezitcsókolomokat, "cipőt a cipőboltból".

@combo

otpbank.hu/static/portal/sw/file/Ertekpapir_H_kotvenyek_visszavasarlasi_hozamai_20170901_v2.pdf

@nnk: " Kicsit off: melyik melyik befektetési szolgáltatót ajánlanátok?"

A videós akadémia jó dolog, mert Kiszámolót magát idézhetem, hogy hova kell tenni a pénzt, milyen brókercéghez. Oda van állítva:

youtu.be/LOant8Amn2Q?t=1649

off: látom sokan nem kedvelik a videos netes tartalmat, ezzel én is így vagyok, sokszor rákattintok egy címre, kiderül, hogy video nem írásos tartalom, onnantól nem érdekel.
Mostanában sokat olvastam elektromos autókról, handras i3 tapasztalatait is szívesen olvastam volna, de mivel video blogok, így eddig egyet sem néztem meg 🙁

@combo
lukibácsi által belinkelt pdf szerint valóban nincs marzs a kamatozó kincstárjegyre, így nem érdemes váltani. A készpénzfelvétel költségeinek csökkentésére tett javaslatomat ugyanakkor tartom. Számolj utána.

@nnk
Az említetteken kívül Erste, Otp, Concorde, bármely nagy jó. Én a tartás és vásárlás költsége alapján választanék szolgáltatót a nagyok közül. Bár a helyedben kétszer meggondolnám, hogy most egyedi részvénybe, sőt etf-be fektessem a pénzem.

@headset
Ez lenne a piaci ciklus vége? nnk setup: all market short 🙂

@Panasonic

"Bár a helyedben kétszer meggondolnám, hogy most egyedi részvénybe, sőt etf-be fektessem a pénzem."

MIért is? ETF-be hosszú távra fektet az ember, és már sokszor leírták, hogy az átlagember ne időzítgessen, mert úgysem fogja eltalálni, sem az alját, sem a tetejét a piacnak. Bármikor lehet venni indexet, hosszú távon majd felmegy, a lényeg, hogy aki etf-be fektet, az készüljön fel arra, hogy jó pár évig fog nyúl ahhoz a pénzhez, mert kockázatos dologba hosszú évekre teszünk pénzt.

@nnk: itthoni szolgáltatók közül KBC, random capital kicsi cég.

Technikai tanács: 50-100 eFt-tal nem veszünk semmit, mert drága lesz. Ha magyar részvényt nem akarsz venni (szerintem sok értelme nincs), akkor kérd a külföldi csomagot a KBC-nél, mert ott kedvezőbbek a kondicók, pl USA: min: 6,99 USD 0,3% az azt jelenti hogy kb 700 eFt körültől fizeted a 0,3%-ot, alatta nagyobb a jutalék.

combo:

Nekem is Cetelem van... bankban kevesebbet kapnék vissza mint amit betettem.
Jelenleg Erste Privi L számlám van így ingyen tudok Cetelem felé utalni. Onnan is vissza ha kéne a pénz SOS. Nem egy nagy kamat, de 2%-ot kamatozik kockázat nélkül. Nekem jelenleg 7-8eFt körül fizet havi szinten, nem sok, de a semmitől pont több.

Szocske:

Én is nézegettem H.András videóit és pont az utolsó autópályás videó győzött meg róla hogy még 5 évig tuti nem vennék elektromos autót.... városban jó a 200 Km hatótáv, de télen fűtéssel autópályán a 100-150 már karcsú.... Majd ha sztrádán 130-as tempóban tudja a 4-500 km-t visszatérek rá 🙂 Addig nem adok ki 10-13 milliót egy bevásárlókocsiért. Pedig csábító a 600 Ft/100 km "fogyasztás", Majd ha nálunk is bevezetik a fizetős villámtöltőt (Bécsnél 1/2 Euró/ perc..... 15 Liter/100 Km benzinre átszámolva....) akkor lesz szép világ.

@Panasonic
"nnk setup"

Nem tudom, hogy ez mire utal.

De ahogy korábban írtam, én csak a DAX-ot szoktam figyelni.
És azt gondolom, hogy a szeptember elején kezdődő emelkedő szakasz fel fog menni 13000-ig, vagy tovább. És utána jön majd a nagy korrekció.

De pénzt nem tettem rá. 🙂

Egy buta kérdés: az adójóváírás a pénztárak között mennyire átjárható? Konkrétan az érdekelne, hogy az egészségpénztári befizetések után járó adókedvezményt akár egy NYESZ számlára is lehet(ne) kérnem? Gyanítom, hogy nem, de gondoltam, azért rákérdezek. 🙂
Buta kérdés kettő: állampapírt csak közvetlenül az államkincsártól van értelme vásárolni? NYESZ számlára sem éri meg? (nem figyelembe véve a NYESZ melletti több éves elköteleződést)

@Panasonic: Köszönöm ezt a készpénzfelvételi tippet... Most gondoltam bele, hogy egy 10 millió körüli összegnél ez a 1,5%-os készpénzfelvételi díj milyen sok. (Pontosabban mindig ilyen sok, csak 10 milliónál jobban látszik...) Nem vásároltam még lakást, de eddig úgy terveztem, hogy majd utalással megoldjuk, kérek a banktól valami igazolást, hogy megtörtént az utalás, aztán jól van. 🙂

De ha tényleg ki kell vennem ennyi pénzt, akkor elgondolkodtató, hogy az összes megtakarításomat valahogy átvarázsolom az államkincstárhoz, és ha kell, ott veszem ki. Vagy máshol, de egy 150.000-es tételnél már megéri kitrükközni valahogy, ha ki lehet; amikor olyanokon töröm a fejem, hogy hogyan fogok a lakás után részletre hűtőt venni és hasonlók. 🙂

@Panasonic-nak írtam
"nnk setup
Nem tudom, hogy ez mire utal."

Tárgytalan.
Közben rájöttem, hogy bár én szerepelek a sor elején, ez nem nekem szólt, hanem nnk-nak.

@Headset
Hozzászólásaid alapján azt gondoltam trader, vagy legalábbis aktív befektető vagy. Arra utaltam, hogy ha már olyan emberek is részvényt akarnak venni, akik eddig csak állampapírba fektettek és erről a szegmensről nem tudnak semmit (= szakirodalomban: "háziasszony rali") az már az emelkedő ciklus utolsó fázisa.

Ami a Daxot illeti: meglátjuk, hétfőn okosabbak leszünk.

@Peti
A banknál vásárolt állampapír tartása drágább mint az AKK esetén: az "állomány díj" jogcímen felszámolt mondjuk évi 1 százalék elviszi a nettó kamat felét (KJ), harmadát (PMAK), egészét (DKJ). És akkor még a számlavezetés és kp felvét díjáról nem is beszéltünk. Ezek a költségek NYESz esetén is felmerülnek. Nyesz szerintem csak drága bef alap vásárlására éri meg...

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram