Heti történések
Heti hírösszefoglaló:
Most sem történt semmi nagy horderejű dolog a piacon, még tart a július.
A S&P 500-as amerikai tőzsdeindex tovább erősödött, az arany ára közel két hónap alatt kétszáz dollárral emelkedett unciánként, újra elérte a 2011-es csúcsértékét.
Mivel a cégek bevétele és profitja esett, a részvényeik ára viszont nem, így az index átlagos P/E értéke 30-ra emelkedett, utoljára ilyen magas 2000-ben és 1929-ben volt ez az érték.
A tízéves amerikai állampapír éves kamata 0,63%-ra zuhant, ahogy a jelzálogok kamata is újabb mélypontra értek. Ez és az a tény, hogy az emberek hónapokra be voltak zárva egy lakásba, 13 éve nem látott magasságba emelte az új családi házak eladását. Utoljára 2007-ben adtak el ennyi új házat az Egyesült Államokban, hirtelen sokaknak vonzó lett kiköltözni a külvárosba egy kertes házba a lakásokból.
A heti 600 dolláros munkanélküli-segély kiegészítésnek a héten vége, így sokak jövedelme nagyot fog zuhanni. Márciusban még úgy tűnt, hogy július végére már minden rendben lesz, közben jelenleg naponta két és félszer annyi az új fertőzött, mint akkor és a legtöbb déli, nyugati állam újabb lezárásokra vagy szigorításokra készül. Bár a kiegészítő segélynek már vége, még nincs semmi konkrétum, hogy folytatják-e és ha igen, hogyan. Van terv egy utolsó fizetés 70%-ának megfelelő segélyről 20 hétig, illetve egy csökkentett összegű 2-300 dolláros fix kiegészítésről is, de döntés még nincs. Közben a hitelmoratóriumok is lassan kifutnak.
(A heti 600 dolláros bérkiegészítésnek hála 10,5%-kal nőtt az emberek jövedelme áprilisban a rekordméretű munkanélküliség ellenére. Ennek oka, hogy a normál munkanélküli segély kiegészítve a heti 600 dollárral többet ad ki, mint az átlagkereset a legtöbb szövetségi államban.)
Amiről nem sok szó esik a munkanélküliség aránya mellett, hogy a munkavállalók nyolcada kevesebbet keres, mint télen. Négymillió ember ugyanazért a munkáért kap kevesebbet, a többség kevesebb órában van foglalkoztatva. Mások a túlóra lehetőségétől estek el. Az “income crisis” egyesek szerint legalább akkora probléma, mint a “jobless crisis”.
A bennfentes részvényvásárlások vagy eladások mindig jól szokták jelezni, hogyan látják a közeljövőt azok, akik a tőzsdei cégek döntéshozói. (Éppen ezért ez egy nyilvános adat, közzé kell tenniük a tőzsdén, ha ők vagy hozzátartozóik vettek vagy eladtak a cégük papírjaiból.)
A júliusi adat 2000 óta a legalacsonyabb értéket vette fel, a vétel-eladás aránya 0,27 lett.
Míg a bankok bennfentesei kiugróan sokat vettek a saját részvényeikből, a skála másik végén a tech cégek vezetői adták el a legtöbb részvényt. (Vagyis a nagyot zakózott banki részvényárak sok bennfentest vásárlásra indít, míg a hatalmasat emelkedő techcégek részvényeit inkább eladják az ott dolgozók.)
Az amerikai előzetes GDP adatok a jövő héten jelennek meg, sokan kíváncsian várják, mekkorát zsugorodott a gazdaság az első negyedéves 5% után.
A német beszerzési menedzser index most először került 50 fölé az elmúlt öt hónapban. (Ötven alatt az üzleti aktivitás és így a gazdaság zsugorodik, felette nő. Az 55,5-ös érték kifejezetten jó az elmúlt hónapok után. A francia index is 57,6 lett. Azonban a versenyszféra tovább csökkentette a munkahelyek számát, ahogy eddig folyamatosan az elmúlt öt hónapban, ez viszont kifejezetten rossz hír.
Sok feltörekvő ország gondba kerül és került: a gazdaság állapota miatt lazítani kellett a monetáris kondíciókon (csökkenteni kellett a kamatokat), ez viszont leértékelte a helyi devizát, emiatt viszont az importon keresztül nőtt az infláció, amit csak a kamatlábak emelésével lehetne csökkenteni s így bezárult a kör. Könnyen lehet, hogy a feltörekvő államok komoly részében jelentősen nőni fog az infláció a következő időben.
Gyanús volt nekem az idei első negyedév, úgy éreztem, nagyon jól jött a gazdaságnak a vírus, volt mire fogni a problémákat. Miközben a legtöbb országban csak utolsó egy vagy két hetet érintette a lezárás, a GDP mégis nagyot esett a világon szinte mindenhol. Az volt az érzésem, hogy járvány nélkül is nagyon csúnya negyedévet láttunk volna, csak így mindenki arra fogta a gazdasági adatokat.
Ezt támasztja alá az alábbi grafikon is, már 2019-ben is nagyot lassult a világkereskedelem. (A grafikon áprilisban véget ér, azóta azért jelentősen nőtt a kereskedelem volumene.)
Sokak meglepetésére a Tesla ebben a negyedévben is nyereséget jelentett, 104 millió dollárt. Ez önmagában nem egy nagy szó, mert igen szerény eredmény egy autógyártól, amelyik önmagában többet ér, mint a Toyota és a VW együtt, amiért mégis fontos, hogy ezzel teljesítette a Tesla az S&P 500 indexbe való bekerülés utolsó feltételét, a nyereséges négy negyedévet, majdnem négyszáz millió dollár profitot ért el egy év alatt.
A profit nem az autógyártásból jött, az még mindig veszteséges, hanem az elektromos autók kvótaeladásaiból. Más autógyárak fizetnek az elektromos kvótáért (regulatory credit), hogy ne fizessenek környezetszennyezési díjat az államnak, mert még mindig olcsóbb ez, mint elektromos autót gyártani ráfizetéssel. Ebből idén meglepően sokat profitált a Tesla, csak az első félévben 782 millió dollár folyt be ilyen címen.
Ez még akkor is rengeteg fél évre, ha jelezték előre, hogy lényegesen több bevételt várnak idén ebből a tételből, mint eddig. Tavaly egész évben valamivel több, mint 500 millió dollár körül volt ez a bevétel és idén sem adtak el több autót. Hacsak Kínában nem ér ennyivel többet a regulatory credit, hiszen míg Európában és az USA-ban csökkentek az eladások, Kínában nőttek az új gyár miatt.
Gonosz shortosok szerint előre eladták a crediteket, hogy sikerüljön a negyedik nyereséges negyedév is, de ez csak az ő spekulációjuk.
Mindegy, ezen rágódjanak azok, akiket érint, a lényeg, hogy hamarosan kiderül, beveszik-e a Teslát a S&P 500-as indexbe.
Igazából tényleg nem történt semmi a héten, továbbra is semmi nem lett rosszabb, semmi nem javult meg.
És az EU-s megállapodás?
Szerintem igenis “nagy horderejű” piaci következményei lesznek, sőt, már vannak is. Pl. EUR/USD.
Hozzáteszem, hogy a királyi sajtó sikerpropagandája legalább annyira megtévesztő.
Ahogy én látom, talán ezért is nem akarják sokan idehozni az index politikai hátterének témáját, mert elegük van abból, hogy nincs konstruktív, értelmes bal oldali vélemény, vagy jobboldali alább szállás és együttműködés és így nincs ilyen sajtó sem. Tehát nincsenek hiteles híradásaink, esszük amit kapunk, az meg elég gagyi (kb tesco takarékos). Látom, hogy sokan szerettétek az indexet, bocs, de én így éltem meg.
Ez amúgy egy szép szlogen, csak ha ez igaz lenne, nem 5 diktatúra vezetné a világ GDP növekedési versenyét (Kína, Vietnam, Etiópia, Tádzsikisztán, Bangladesh).
Szerintem a politika nem feltétlenül gazdaságról szól, szegény országok esetében a stabil diktatúra sokkal jobb, mint az anarchikus afrikai látszatdemokrácia.
A gazdasági teljesítményt sem tudjuk összevetni bal- vagy jobboldali kormányok esetén, mivel 10 évente elsöpör mindent egy kiadós válság (1989, 2001, 2009, 2020).
Inkább morális értékek szerint érdemes dönteni bal-jobb-liberális-zöld oldalt választva.
A jármű folyamatos fejlesztés alatt van ( kvázi az “utcán” fejlesztenek), a mi részegységeink már fixnek tűnnek, de az ördög nem alszik…
Ráadásul fog még gondot okozni az amerikai és német autóipari gondolkodásbeli eltérés.
Várjuk a fejleményeket, döntés augusztusban…
A Renault Zoe konkrétan leiskolázta a Teslát Európában. S az igazi konkurenciái még meg sem igazán jelentek a piacon.
Lehet gyárat alapítani évi 80 ezer autóra, csak nincs semmi értelme, kivéve, hogy a növekedés érzését adja.
S ha a zuhanást a szállítási nehézségekre meg akármire fogjuk, akkor is a legtöbb, amit elért volna, hogy szinten maradt a darabszám. De ez nem egy növekedési sztori, csak vegetálás.
insideevs.com/news/434919/tesla-sales-western-europe-h1-2020/
“bal oldali index elment”
Ez maximum az autódon tud megtörténni 🙂
Az index sztorija nem bal/jobb oldali kérdés, hanem újságírás-propaganda szembeállítás. Kevés valódi híroldal, valódi újságíró maradt, az index pedig még egy volt az utolsók közül és messze a legnagyobb, legjelentősebb. Nem a szerzők értékrendje miatt súlyos az elvesztése (a függetlenség ugyanis nem értéksemlegességet jelent), hanem mert így alig maradt valódi sajtóorgánum. A ner propagandistái által gyártott szenny ugyanis nem minősül újságírásnak, mint ahogy a más pártokhoz tartozó propagandaoldalak sem, mint pl a nyugatifény sem. Nem azért, mert X politikai oldalhoz tartoznak, hanem mert nem a valóságról adnak hírt egy bizonyos nézőpontból, hanem egy bizonyos nézőponthoz találnak ki egy nemlétező valóságot. A nyilvánosság beszántásának egyébként mindenképp vannak és lesznek gazdasági következményei
Én szerettem az Indexet, mindennap azzal keltem kb. hogy ránéztem mit írnak. Ugyanakkor kicsit egyet kell értsek veled, néha tultoltak a kritikát és néha csak negatív hangulatú kritizalos cikkek voltak. Ettől még remélem azért lesz másik, csinálnak valami újat, NER immunis cég struktúrával.
Nem ítélkezem és nem vagyok okosabb!
A kommentelőnek joga van bármit írni, amig azt kulturáltan, másokat tisztelve teszi. A blog írójának joga van moderálni, megszüntetni a kommentelést, ha úgy látja. Az azonban a legnagyobb trollkodás amikor valaki leírja a véleményét, Ti pedig ezt semmibe véve azt mondjátok “erről ne beszéljünk, ez már politika, ez nem ide való”. Miért ne írhatna politikáról, ami amúgy mindent behálóz, ha fontosnak tartja? Ennek a blognak a legnagyobb értéke – a megjelenő írások mellett – az a sokszínű, értelmes közösség aki olvassa és kommenteli az olvasottakat. Igen ritka a fröcsögés, annál több a tapasztalatok megosztása, az előre mutató vita. A gazdaság szempontjából pedig igenis fontos, hogy a kormány mekkora alapkamatot állapít meg és megszünteti-e az indexet. (Tudom persze, nem ő állapítja meg és nem ő szünteti meg…)
Hmm ez engem is erdekel. Milyen mobilhaz opciok vannak erre? En vmi ingatlanon gondolkodom de nem akarok Mo-ra visszakoltozni 10eves tavlatban. Ellenben lehet vennek egy telket. De haz nem kellene ra. Viszont valahogy hasznalni kellene. Foleg hogy home office miatt joval tobbet lennenk Mo. Akar 2-3 honap per ev. Erre kellene vmi okos megoldas:)
De ismét kimegyek pénzt gyűjteni, ha a covid már nem a legkomolyabb probléma lesz.
A mobilház talán akkor éri meg, ha veszel egy téglaházat telekkel egy város mellett v városban és mellé potom áron odaszállítasz egy mobilházat.
Nem kell plusz telek, a víz meg már eleve bekötve.
A téglaházat kiadhatod, a mobilház meg elfér, kis kerítéssel el is lehet választani.
Ha Bp-től vagy nagyobb várostól távolabb vennél egy kis faluban házat, akkor annak amúgy sincs semmi költsége, annyiba kerül , mint egy jobb autó.
2020-07-27 at 23:27
Mindig hitvitának mondod a Tesla érveket. Ennek fényében ez a kijelentés “A Renault Zoe konkrétan leiskolázta a Teslát Európában.” … hát na. Nem a számokra értem. De melyik Teslával akarod összehasonlítani? Benzinesből sem a City Go-t hasonlítod egy S Mercihez azért mert mind a kettőben benzinmotor van.
VW majd egy év szerencsétlenkedés után kiadnak egy szoftverhibás autót: hu.motor1.com/news/428209/kiderult-mikor-kezdodik-a-volkswagen-id3-europai-kiszallitasa/
Peugeot: 17 millás hybrid fedélzeti rendszere menet közben összeomlik, a gyártó válasza, hogy megtelik a memória
totalcar.hu/tesztek/2020/07/25/teszt_peugeot_3008_hybrid4_plugin_hybrid_300le/
208: Még a tolatókamerával is döcögnek: totalcar.hu/tesztek/2020/07/22/peugeot_e-208/
Korábban mindig azt hoztad fel, hogy ha majd a nagyok is csinálják. No offens, de már csinálják
Így indult a hozzászólásod: “Nagyokos….”.
Ezt azért tekinthetjük ítélkezésnek, nem? Az általad legutóbb említett tiszteletet sem mutatja. 🙂
Nem praktikus úgy referálni a szerinted nagyokosokra, hogy “Ti”, mivel ez nem egy homogén közösség. A saját véleményemet írtam le, ahogy te is. Miklós meg majd eldönti, mit csinál. A társalgás egyébként elkezdődött a témában, mint látjuk. Abban egyetértünk, hogy a politika önmagában kikerülhetetlen, sőt, szükséges része a gazdasági kérdéseknek is. Egyszerűen csak attól tartok, hogy egy ilyen kiélezett téma előbb-utóbb átmenne értelmetlen vagdalkozásba – mint azt tapasztaltuk már a múltban is.
Tényleg, a Tesla bármikor is hívott vissza autót javításra ilyen hibák miatt, ahogy azt minden rendes autógyár teszi?
A Teslát nem kell szidni, mert ügyes kis cég és már az is csoda, hogy eddig életben maradt, sőt nőni is tudott, de azért isteníteni sem kell.
Bejelenti a GM, hogy mindjárt kész az egymillió mérföldes aksija, a CATL, hogy kijött egy új, sokkal tartósabb aksival, ugyanezt a Hyundai, senki meg sem hallja.
Elon Musk bejelenti, hogy majd bejelent valamit fél év múlva az aksival kapcsolatban és a fél világ extázisba kerül a gyönyörtől, a részvényárak gyorsan megduplázodnak.
Mi ez, ha nem vallás?
2020-07-28 at 09:29
Minden említett hibát láttam/olvastam. De ebből az jön le, hogy nem csak a tesla, hanem a nagyok sem mennek/csinálnak tökéletesen mindent. Tehát mondhatni döntetlen. Ennek ellenére én az írásaidból azt veszem le, hogy a hibák csak a tesla oldalon vannak feltüntetve.
Félreértések elkerülése végett nincs teslám és nem hívő vagyok.
Visszatérve Renault Zoe hoz. Majd ha ez insideevs.com/news/436001/elon-musk-tesla-too-expensive-compact-model/ megvalósul és ez is akkora méretben játszik majd kíváncsi lennék ki melyiket veszi majd.
2018-ban majd 2019-ben már önvezető Tesla taxik millióinak kellett volna suhannia, Már ki kellett volna jönnie az új Roadsternek, a Seminek és ki tudja még minek, amiket ugyanígy megígértek 2018-ban.
Mindig elképeszt, hogy Musk faarccal bejelenti 2018 közepén, meg 2019 őszén, meg ki tudja még hányszor, hogy még idén, meg jövő év elején már működni fog az önvezető funkció, miközben ő is nyilván tudja, hogy ez nem igaz.
Egyelőre ott tartunk a tények alapján, hogy még a meglévő modellekkel sem tud profitot elérni a Tesla, a credit biznisz tartja életben, aminek vége lesz, ha a többi autógyár is fog magának elektromos autót gyártani, akármilyet.
Ne értsd félre, sikerüljön a Teslának a sok nagyratörő terve, minél színesebb a világ, annál jobb, de álmokat és ígéreteket ne vegyünk már tényeknek, csak mert hinni akarunk benne (ez a vallás ugye).
Főleg akkor, ha eddig még egy ígéret sem teljesült.
Ráérünk majd akkor ünnepelni a Teslát, ha meg is csinálja, amiket ígérget.
Majd ráérek akkor fizetni annyit a Tesla részvényekért, amennyire most árazzák őket, ha tényleg a Tesla nagyobb lesz, mint a világ két legnagyobb autógyára együtt és több profitot fog termelni, mint az a kettő együttvéve.
Akkor majd én is azt mondom, hogy megéri a Tesla az árát.
“Mi van ha szüleim telkére egy mobilházat vitetek?”
Üsd be a google-ba, hogy mobilház építési engedély.
Azonnal előjön a magyar valóság. Kb. olyan szinten kezelik ezt a rendeletek és szabványok, mint ahogy az elektromos roller az segédmotoros kerékpár, amin bukósisakot kell hordani és csak az úttesten közlekedhet !
Általában bármilyen lakhatási célú építmény agyon van szabályozva. Újabban nem kell hozzájuk építési engedély, de bejelentési kötelezettség van. És utána jöhet a bírság, meg a bontási határozat.
Esetenként megoldást jelent, ha a telekhez tartozó önkormányzat építési osztályát megkérdezed. Helyenként megengedőbbek.
Könnyű alacsony bázisról bővülő népesség mellett százalékosan nagyot növekedni.
Gdp/fő usd az általad említett államokhoz: 9770, 2566, 772, 826, 1698.
Csupán néhány ország van, amik stabil demokrácia nélkül váltak igazán gazdaggá. Ez alapvetően vagy nyersanyagnak köszönhető (előbb utóbb elfogy, plusz aszimmetrikussá válik a gazdaság), vagy kis ország esetén kvázi felvilágosult abszolutizmus van (pl Szingapúr, de ők egy kőkemény jogállam).
Olyan országot viszont nem nagyon tudsz mondani, ahol hosszú távon (sok évtized) a szilárd demokrácia/jogállam ne vezetett volna fejlett gazdasághoz.
Ilyen gyöngyszemek vannak csokorba szedve a nyilatkozataiból az évek során:
1,770 days since Elon Musk said Teslas would have 1,000 kilometer (621 mile) range within a year or two. (9/23/2015)
“My guess is probably we could break 1,000 kilometers within a year or two. I’d say 2017 for sure.”
Elon Musk, quoted by Cadie Thompson in Business Insider
Bocsi, hogy ezt mondom de az hogy egy akkus autó környezetszennyezőbb lenne egy hagyományosnál az vicc kategóriája, minden hülyeséget ne higyj el az ellenérdekelt olajos oldalnak. Furcsa módon mióta a VW elkötelezte magát a villanyos mellett hirtelen egycsomó anyagban tudják neked bizonyítani h mennyivel zöldebb a villanyos. A gyáruk pl. nulla széndioxid kibocsátással fog elektromos autót termelni. Ők mondják nem én. Az akksikat 95%-ban már újra tudják hasznosítani, ezt is ők mondták. Ahogy lesz rá tömeges igény ráállnak erre is. Mentél már 100 000 km t egy autóval? Mennyi mocsok jön ki belőle közben..Én mentem. Az akksi gyártása és az üzemeltetetése sosem fog neked annyi mocskot a környezetbe eregetni. Egyesek azt gondolják hogy az akksigyártáshoz atomreaktornyi energia kell. Vicces, de sokakat megtévesztettek ezzel. A VW már nem fejleszt új belső é. motort soha többet,tudtad?
Tudom, hogy 2017-es a cikk de:
portfolio.hu/short/20170808/itt-az-uj-tesla-rekord-1000-kilometer-egyetlen-toltessel-258879
Tehát amikor 2015. szeptember 23-án kijelentette, hogy “within a year or two”, akkor ez bizony bejött.
Elnézést, de nem bírtam nem lecsapni ezt a magasra dobott labdát. 🙂
Fu ennél nagyobb magas labdát az életbe ne csapj le 😀 40km/h sebesség kikapcsolt légkondival minimális fékhasználattal hát így kívánom neked az 1078km levezetését egy családi nyaralás alkalmával 20+ milliós gépezetben ülve 😀 Szemezgess még a többi égbekiáltása közül hátha bejön valami nekem is 😀
Tényleg érdekelne a képlet.
Tényleg életszerű, hogy veszek majd 20 millióért egy autót, hogy a garázsban játsszak vagy szöveget szerkessek vele. Van ebben is üzlet, nem ezt mondom, de az autóra kéne fókuszálniuk.
A teljes önvezetéshez kéne egy MI, ami ilyen fejlettségben nincs és nem is várható a következő 20-30 évben. A pesszimisták szerint 100 évre vagyunk egy tényleg működő MI-től. Álmodozni lehet, a filmek alapján már a terminátorok uralnák a bolygót.
Amit csinálsz, az már csak púder a beégés után.
Azt mondta, 2 éven belül 1000km+ is megtehető lesz. Szó nem volt körülményekről. Meglett 2 éven belül? Meg. Ennyi.
Ez most nem jött be, sajnálom. Talán majd legközelebb.
A kérdés, hogyha a főszerkesztő szabotázst csinált és anyagi kárt okozott, anyagilag felelősségre vonható e. Utólag, ahogy előkerülnek újabb híváslisták, cégbejegyzések időpontjai stb, büntető feljelentés tehető e Dull ellen. Ez az ember tönkretett egy üzletet és egy brendet. Leagalábbis strómanja volt valakiknek a végrehajtásban. Szerintem kevés, hogy a Bodolai kirúgta a Dullt.
A felbújtott újságírók, akik felmondtak és nem lesz helyük az új protálnál, mit csinálnak? Szívhatják a fogukat, hogy be lettek palizva.
Bár Bodolai sem a legélesebb kés lehet a fiókban, ha így működött egy milliárdos business.
Legyen mindenkinek tanulság, hogy így nem lehet egy businesst működtetni. Patkányokkal.
“A többi nagy meg sehol”
Vagy nem is akar lenni egyelőre sehol? Valamiért a Toyota még mindig a hibrid technológiában hisz (és ebben világvezetők is).
“A vevők jelenleg sorban állnak megfelelő hatótávú villanyautókért.”
Ez itt a kulcs mondat. Gondolom a legtöbb potenciális vevő kivár, míg lesz megfelelő hatótávú autó, de amíg várnak addig az árak sem fognak csökkenni jelentősebb mértékben, mert a fejlesztést valakinek állnia kell. Amire való (jelenleg – városon belüli szennyezésmentes közlekedő edény), arra viszont eszméletlenül drága mulatság az elektromos autó, legalábbis itthon.
No de megint nagyon elment a téma az earlybirds-ök irányába. Én örülök hogy vannak olyanok akik megvehetik ezeket az autókat, és nem az én pénzemen fejlesztenek (kísérleteznek) a gyártók. Talán addigra kiforrja magát az MI és akkutechnológia, mire az egyszeri embernek is lehetősége lesz megvenni.
Bevallom, már uncsi és zavaró. Átpörgetem én, persze, de a nickcserélgetés viszonylag nehezíti a dolgot.
Ha pedig úgy találod, hogy Kiszámoló nem ért hozzá, félreinformált, félreinformál, akkor ne olvasd a blogját. De arról ne akard meggyőzni, hogy nem tud semmit, mert a tapasztalatok nem ezt mutatják. A sajátja meg végképp nem. Ha sértegeted, max kimoderál. Jó az neked?