Hogy néz ki az elefánt?
Mindenki ismeri a tanmesét, miszerint körbeállták a vakok az elefántot, hogy megtudják, hogy is néz ki. Mivel mindenki csak egy apró részletét érte el az elefántnak, akinek a füle jutott, meg volt győződve, hogy az elefánt olyan, mint egy lapulevél, akinek a farka, annak az elefánt egy kötélnek tűnt, akinek a lába, az oszlopnak vélte és így tovább.
Így vagyunk ezzel mindnyájan, a minket körbevevő mikrokörnyezet visszajelzéseiből vonjuk le a tanulságot, hogyan áll például a gazdaság jelenleg. Pedig az egy kis szelete a teljes gazdaságnak és lehet teljesen fals is, ha a saját vagy környezetünk helyzetét vetítjük ki az egész gazdaságra. Lehet, hogy az egész piac sokkal jobban vagy rosszabbul áll, mint azt mi feltételezzük a saját tapasztalatainkból kiindulva.
Az egyik építési vállalkozó nem érez semmit, még mindig rengetegen hívják dolgozni. A másik azt mondja, teljesen megszűnt az érdeklődés, főleg a komolyabb munkák iránt, maximum a hőszigetelés érdekli az embereket.
A helyi ingatlanosok arról panaszkodnak, hogy csak akkor csörög a telefonjuk, ha valaki el akar adni egy hatalmas szigeteletlen hodályt, a vevők teljesen eltűntek. A budapesti ingatlanosok, akik kisebb lakásokkal foglalkoznak, nem házakkal, mint az itteniek, azt mondják, hogy csökkent ugyan valamennyire az érdeklődés, de azért még megy a bolt, a kisebb lakásokat még veszik, főleg a befektetők.
Egy autókereskedő szerint teljesen beleálltak a betonba, senki nem akar autót venni, miközben a statisztikák szerint csak 7%-kal csökkent az eladás idén a tavalyi adatokhoz képest, így nem tudom, hogy a statisztika csalóka vagy csak neki nincs szerencséje.
A boltosok szerint egyre többen meggondolják, hogy mire költsenek és észrevehető, hogy az emberek az olcsóbb termékeket keresik mindenből.
Informatikai cégnél létszámstop van két hónapja, pedig előtte még hálóval vadászták az embereket és a munkaerőhiányra panaszkodtak.
Te hogyan éled meg ezt mostanában? Mit érzékelsz a munkádban, a szakterületeden vagy amire rálátásod van, mennyire spórolnak az emberek, mennyire van kevesebb vagy éppen több munka, észrevehető-e bármilyen komolyabb változás?
Érdekel, ha nálatok még nőtt is bevétel, ha csökkent vagy ha nem változott, az is. Lehetsz fodrász, kereskedő, HR-es, alkalmazott vagy vezető, kis vagy nagyvállalkozó, élhetsz itthon vagy külföldön. Szerinted hogy néz ki ez az elefánt jelenleg?
Ugyanakkor a kivitelezési árak komoly csökkenését nem tartom valószínűnek: a leendő átalányadósok (volt KATA-sok) munkadíjai kb +30% alsó hangon, az anyagárak az energiakitettség miatt szállnak egy darabig még (amíg van “még megfizethető” energia a gyártáshoz).
Ha a piac ezt nem nagyon akarja/tudja kifizetni, onnét pedig megint vonzó lesz Ausztria: 400-al szorozni az Euro-s fizut teljesen más érzés, mint pl.: 340-el, ráadásul mintha kint is lenne némi béremelés. Olcsóbb ez a világ szerintem nem nagyon lesz, az átrendeződés lehetősége viszont benne van.
Még próbaidős vagyok, nemrég váltottam, esetemben nyilván nincs szó évközi emelésről (ez minden évben februárban esedékes), de tudtommal másnál sem.
Mi lenne, ha okoskodás helyett utánanéznél? Ott a régi cikk, gyűjtsd ki a nickeket és vesd össze a most kommentelőkkel.
Annyira fárasztó már ez az okoskodás és elmondani századjára, hogy a rezsis cikkeket teljesen mások kommentelték.
Érdekes viszont olvasni hírekben, hogy milyen sok nevesebb tech cég van, akik az elmúlt időszakban 10-20%-os workforce leépítést csinálnak, illetve hiring freezelnek Amerikában és Nyugat-Európában. Ebből sokat nem érezni itthon.
Kiköltözési vágy mögött nem létszükséglet van, hanem hogy nagyobb biztonságban érezzem magam, miközben sok új dolgot megtanulhatnék.
A rezsicsokkentescsokkentes miatt latom hogy kornyezetemben igencsak matekoznak, hogy ne szalljon el a csaladi koltsegvetes, meg azt is hogy mar elgondolkoztak azon hogy a gyarba sori melora nem kocsival fognak bejarni hanem gyalog vagy biciklivel (8perc). Ez utobbi mar korabban is eszukbe juthatott volna.
Az arakat latom hogy emelkednek es bosszankodok is rajtuk de egyelore nem okoz gondot nekem. Megtakaritas van, havi kiadasok most nagyot csokkentek nekem (elotorlesztes, alberletbol sajat lakasba stb). Keszulok a valsagra, igyekszem bcd terveket csinalni es egy esetleges kulfoldet elokesziteni.
Bocsi, hogy itt írom ki magamból az elfojtott agressziómat, de amikor beszéltem az amerikai menedzserrel, aki ül bent a kib.szott 4 emeletes villájában és elkezd panaszkodni, hogy sajna nincs pénz, meg itt is milyen rossz, az elképesztően irritáló (főleg, hogy közben megy az amcsi fake smile, de látod, hogy egy balkáni senkinek tart) De cserébe mi is a legminimálisabbra vesszük az effortot, megy a pályázás munkaidő alatt, és elég hamar találunk is másikat 🙂 Aztán amikor elment a csapat 70%, majd kapkodva veszik fel az újakat, akiknek kifizetik azt, aminek mi is örültünk volna:)Idióták:)
Kicsit unalmas már a sok világmegváltó szabadbölcsész fejtegetés arról, hogy a kacsalábon forgó palotának és a kaviáros baguettenek alanyi jogon kéne járnia. Felnőtt egy generáció a soha nem látott hosszú konjunktúra alatt, akiknek fogalmuk sincs róla, hogyan működik a világ.
BKV-nál buszozok. A covid idején sokan voltunk, ami mostanra teljesen átfordult.
A hazai sofőrök közt is rengeteg külföld rajongó volt, ezért idénre kevesen lettünk. Nem várható javulás hamar, nem látszik az utánpótlás.
BP környékén napi szinten 50-100 buszvezető hiányzik! Volán, Arriva, BKV együtt értve.
Szóval munkám van és lesz bőven, szabadnapom kevesebb :/
Amit minőségileg érdemes eltölteni, ezért a többlet pénzt szigorúan a hobbimra fordítom! 🙂
Valaki azt mondta: “az elköltött pénznek van értéke”
Főleg ilyen infláció mellett.
30ból nyáron felmondtak nálunk 3an, helyükre nem jelentkezik senki.
A kerületi óvodákban/iskolákban mindenhonnan hianyzik 2-3, van ahol több pedagógus (tanító, napközis, óvónő), a csoportokat/osztályokat összevonják.
A fizetésemelésünknek még az ígéretét is elvitte a … cica.
A KATA megszüntetése után keresem a lehetőséget legális másodállásra, nem könnyű. Férj helyzete változatlan, ő alkalmazott jogász.
Távhősök vagyunk, rezsi téma ide MÉG nem gyűrűzött be. Aldiba járunk, eddig is saját márkás termékeket vettünk, durván drágult minden, kevesebbet veszünk.
Sajnos a megtakarítás lesz kevesebb az áremelések miatt. Meg ha majd ki kell segíteni a Kádárkockában gázzal fűtő nagyszülőket.
Van vészforgatókönyv, eladjuk az egyik autót, nincs rajta hitel, most kelendő is. Majd jobban összehangoljuk a családi közlekedést, kényelmetlenebb lesz, de kibírható.
Pedig vannak folyamatosan!
Én télen vettem végrehajtói árverésen egy garázst (bő 5 millióért, azóta már 7 felett van az ára), tavasz végén egy építési telket (licit megnyerve, de még nem került a nevemre), most is van egy másik telekre futó licitem, az egy hónapon belül jár le (ide építkezni szeretnék, csak még megvárom, hadd eszkalálódjon ez a válság).
Kacérkodtam egy családi házzal is nemrég, édesapámat átköltöztetendő a mostani panelből, sokkal közelebb hozzám, de nem akarja otthagyni a lakóközösséget, így azt elengedtem, pedig nagyon jó áron lett volna.
A nemrég zárt pénzügyi év teljesítménye átlagos, vannak piacok, amik kilátásai kifejezetten romlottak 2-5 éves szerződések tekintetében.
Csak a kritikus munkakörökben van jelentősebb fizetésemelés tervben, egyébként bőven infláció alatti. Évközi kompenzálás nincs. Általánosságban létszámstop van termelésnél és támogatásnál is.
Mindennapi élet a környezetemből: Magyarország – a rezsi sok háztartásban lényegesen meg fog nőni, ez sok fejfájást okoz. 1-2 gyerekes családok sem akarnak 18 fokot télen, de kompenzáció nélkül az átlag keret erre elég (legalábbis a mostani becslésük szerint). Az árak az egekben, nehéz kigazdálkodni, főleg, ha egészségesen akar enni az ember (gyümölcs, hal, zöldség, stb). Néhányan spórolnak, néhányan nem – lesz majd jobb is alapon.
Külföldre, európán belül próbálkoztam mindkét alkalommal. 2019 második felében nehezen ment, kevés interjút kaptam és az egy ajánlat ami összejött visszalépés lett volna anyagilag így inkább feladtam. Covid miatt amúgy sem lett volna jó döntés kimenni, mivel nem határzárok miatt nem látogathattam volna itthoni rokonokat évekig úgyhogy szerencsém volt, hogy inkább Magyarországon belül váltottam.
Ezzel szemben idén június közepén kezdtem el újra keresni, július végére 3 ajánlatot gyűjtöttem be, amiből egyet el is fogadtam – anyagiakat tekintve egy hónap végén legalább dupla annyi lesz a fennmaradó összeg még a drágább megélhetés mellett is.
Minkét alkalommal inkább senior pozíciókat pályáztam meg, mivel volt elég tapasztalatom és (sajnos) nem történt jelentősebb szakmai fejlődés sem az elmúlt 3 év alatt ami növelte volna a piaci értékemet
Tavaly nyáron, és idén nyáron is emeltem, kb. 10-10%-ot. Sok vendégem van szerencsére, elégedett vagyok. Bár nálam számít hogy a legtöbb kollégámmal ellentétben beszélek angolul, így sok külföldi vendégem is van. Van aki itt él, van aki filmforgatás, van aki sportesemény miatt van itt, meg sok a turista is.
Boltokban azt látom, hogy egyre több idős vesz nagyon rossz minőségű ételeket, keresik mi a legolcsóbb. Mindig is spórolós voltam, de most kicsit jobban visszavágtunk mi is, például ritkábban rendelünk ételt.
Ami talán a legérdekesebb, hogy menyasszonyommal Amszterdamot tervezzük 1-2 éven belül, és azóta egyre több magyartól hallom hogy Hollandia a cél. Brexit óta ez az új “Anglia”. Ahogy egy kommentelő már írta, ránk is igaz: nem az anyagiak miatt, hanem a társadalom, a hangulat miatt költöznénk főleg.
Nem bántás, tényleg nem értem. Írhattam volna államtitkárokat is 😀
Nyitva vagyunk és voltunk, a betegek nem utálnak, elérnek, de a szokásos (2019 előtti) nyári forgalom 1,5-2-szerese van most javarészt az elmaradt gondozások miatt.
A háziorvosok 99% vállalkozások fix állami díjjal. Értsd az állam fix díjat fizet, így minimális mozgástér van, nulla árazási erő mellett.
A jövő évi béremelési pénzt valószínűleg buktuk, a nővéri béremelési program leállt.
A munkaerő megtartására valahogy ki kell gazdálkodni legalább nekik emelést, hogy ne álljanak fel, mert akkor vége.
Télre 2,5 mft feletti rendelői fűtési költséget kalkuláltunk (hosszútávú átlag kb 350e), az épülethez nem nyúlhatunk, mert az önkormányzaté. Max kikapcsolhatjuk a fűtést.
Árazási erő híján kezd kétségbeesett lenni a hangulat, max a saját , törvényben alulról limitált fizetésünk terhére tudnánk fűteni…
…ami többek szerint teljesen oké 🙂
Gyártástámogatás, OEM és automotive beszállító. Azt látom hogy a gyárakban országszerte ukránok dolgoznak (még a legnyugatibb városban is, és nem a háború miatt), tolmácsokkal, és -az ottani mérnökök elmondása alapján- vállalhatatlan minőségben és hozzáállással. Új projektek csepegnek, rengeteg gyártásmódosítás van alapanyag hiány miatt. Az árak átlag 30%-ot emelkedtek.
Amikor az acélárak kilőttek mindenki visszafogta az új rendeléseket, többséggel le lehetett nyeletni a folyamatban lévő gyártások alapanyag áremelkedését, de új rendeléseket nem adtak ki. Most hogy kvázi megy lefele, valami kezdődik, de trükkös a dolog mert a korábban legyártott adagokat még el akarnák passzolni magasabb áron, eléggé észnél kel lenni. A megrendelőknél fokozott az óvatosság, nem igen látni annyira előre ahogy megszokott volt fél-3/4 évre. Ők még egyébként szívnak hiánycuccokkal, nem tudják sok esetben készre szerelni a portékájukat ez szinte minden héten lecsapódik nálunk ilyen-olyan tili-toliban a határidőkben. A bérek helyzete itt tragikus, olvasom, hogy IT/magas szellemi szektorba milyen ostobán kezelik, na akkor képzeljétek el ezt fizikai oldalon, pedig óriási hiányszakmákról beszélünk, de nem értik a munkaadók…
Na hogy érdemi hozzászólás is legyen, a közelünkben lévő cukrászda 2 hétre szabadságra ment. Augusztus közepén. Nem emlékszem, hogy ez az elmúlt években is így volt-e vagy sem, de most feltűnt, hogy az 500 Ft fölötti gombócokért már nincs tolongás. Korábban az utca feléig állt a sor, nem hittem el, hogy van ennyi ember, aki képes kivárni a tűző napon. Amúgy nagy és minőségi adagot adtak mindig is, de úgy látszik, ez az ár már sokaknak sok.
Eddig is igyekeztem csak a szükséges dolgokra kiadni a pénzt, nagyon már nem tudok min spórolni. Sajnos a legalább közepesen egészséges élelmiszerre is egyre rosszabb érzéssel adom ki a pénzt, miközben ez lenne az egyik sarokpontja az egészség megőrzésének. Annyi pénzt az évek alatt raktam félre, hogy ha elveszíteném az állásomat, hónapokig meg tudnék élni szűkösen. Egyébként pedig egyre gyakrabban vesz erőt rajtam a depresszió.
Ismerettsegi korbe odafigyel mindenki a mindennapjaira, nyilvan az elore tervezett nyaralasok nem maradtak, maradnak el.
Szulok nyugdijasok, azokat a nyugdijasokat feltem ahol a fiatalok nem tudjak tamogatni oket
Másodállásban villanyszerelő vállalkozás: kb. jövő februárra tudok új időpontokat kiadni :)) asszem ezzel mindent elmondtam
Idén kaptunk a 6 havi jutattatást (fegyverpénzt). Ezen kívül szeptemberben lesz egy egységes általános fizetésemelés.
Mindenhol rendőrhiány van, általános elvándorlást látok, frissen végzett rendőrök tömegével szerelnek le és mennek a civil szférába, mivel ott többet tudnak keresni. Az átlegéletkor emelkedik, a fiatalok már nem tekintenek hivatásként a rendőri munkára. Sokan másodállásban KATA-s vállalkozást is folytattak, így dönteniük kell, hogy a vállalkozást választják-e inkább.
Már nagy projektekre is külföldről hoznak teljes építőipari csapatokat, amit a külföldi megrendelők építenek, mert itthon nincs aki lemenne vidékre. Nem lehet rávenni a dolgozókat, hogy heteljenek valahol messzebb.
Mindenki próbálja valahogy a bizonytalan piaci környezetet lereagálni a szerződéseiben. Kilóméterdíj, és energiadíj, euró változási felár, stb. De projektek azok vannak.
Külföldi pénzből, külföldiek építenek, hogy a végén majd feltöltsék magyar munkásokkal a gyárat.
Aki teheti tartson csirkéket. Panelban mondjuk érdekes lesz…
: gyengült a Ft az euróhoz képest, így vannak cégek, akik többet tudnak fizetni. És van aki hajlandó is. Érdemes nekik dolgozni, mert nem tudni, hogy meddig marad ez a helyzet.