Idézetek Warren Buffett-től
Warren Buffett a huszadik század legsikeresebb befektetője, mintegy 60 milliárd dollárnyi vagyont szerzett élete során, Bill Gates után a második leggazdagabb amerikai. (Ennek ellenére ugyanabban a házban lakik, amit még az ötvenes években vásárolt, de ez egy másik történet.)
Ő az, aki soha nem vett részvényeket, mindig csak cégeket, azokat is akkor, amikor éppen szezonvégi kiárusítás volt a tőzsdéken.
Néhány idézet segít megérteni a gondolkodását, ezért lefordítottam nektek párat. Aki szeretne többet megtudni róla, egy kereső segítségével szinte végtelen olvasnivalót talál Warren Buffettről.
“Soha nem próbáltam pénzt keresni a tőzsdén. Mindig azzal a feltevéssel vásároltam, hogy lehet, holnap öt évre bezárják a tőzsdéket.”
“Ha nem akarsz megtartani egy részvényt legalább tíz évig, ne vedd meg 10 percre sem.”
“Csak akkor vegyél meg valamit, ha akkor is boldog maradsz, ha lejtmenetbe kerülnek a tőzsdék akár 10 éven át.”
“Az idő a remek cégek legnagyobb barátja és a középszerű cégek legnagyobb ellensége.”
“Ha sikerül szereznünk egy kiemelkedő cégből részesedést, ahol kiemelkedő a menedzsment is, akkor a mi részvénytartási időtávunk az örökké.”
“Hosszú távon a tőzsdén jóra fordulnak a dolgok. A huszadik században az Egyesült Államok két világháborúban és számtalan egyéb drága háborúban vett részt, átélt egy világválságot és tucatnyi egyéb gazdasági válságot, olajár-robbanást, járványokat és politikai válságokat. Mindezek ellenére a DJ tőzsdeindex 66-ról 11.497-re emelkedett a század során.”
“A sikeres befektetéshez mindig idő kell. Egy gyerek megszületését sem tudod siettetni úgy, hogy inkább kilenc nő legyen egy hónapig terhes.”
“Ugyanolyan butaság egy aktív tőzsdei kereskedőt befektetőnek hívni, mint egy embert, aki naponta cserélgeti a hálótársát, romantikusnak.”
“Akkor csinálj csak valamit, ha a lehetőség szembejön. Életem során gyakran volt olyan időszak, amikor nem csináltam semmit a lehetőség hiánya miatt. Szorgalom az, hogy meg tudsz ülni nyugton a fenekeden, amíg a lehetőség fel nem tűnik a láthatáron. (Az angolban szójáték: assiduity -szorgalom, ass -fenék) Azonban ha elkezd arany esni az égből, a dézsát tedd ki, ne a gyűszűt.”
“Nagyon sok időt töltök el szinte minden nap, hogy csak ülök és gondolkodok. Olvasok és gondolkodok, így nem csinálok hirtelen jött dolgokat, mint a legtöbben az üzleti életben.”
“A befektetőnek fontos, hogy helyesen értékeljen egy bizonyos üzleti területet. Itt a lényeg az egy bizonyos. Nem kell neked minden üzlethez érteni, sőt még sok üzlethez sem, csak azokhoz, amiben kompetens vagy. Létfontosságú azonban, hogy tudd, hol vannak a határaid.”
“Nem az a fontos, hogy mennyi mindent tudsz, hanem az, hogy pontosan tisztában legyél azzal, hogy mi az, amit nem tudsz. Semmi baj nincs azokkal a befektetőkkel, akik semmit nem tudnak. Azokkal van baj, akik azt gondolják magukról tévesen, hogy tudnak valamit.”
“A befektetéshez nem kell atomtudósnak lenned. A befektetés nem arról szól, hogy a 160-as IQ-val rendelkező srác legyőzi a 130-as IQ-val rendelkezőt.”
“A tőzsde az egyetlen áruház a világon, ahol a szezonvégi leértékeléskor a vásárlók nem vásárolnak, hanem eladják mindenüket, amijük csak van.”
“A tőzsde olyan, mint egy nagy kaszinó, ahol mindenki italozik. Ha te megállod, hogy ne igyál, minden rendben lesz.”
“A legtöbb ember akkor akar részvényt venni, amikor mindenki más is. A jó időpont akkor venni, amikor más nem akar. Ha akkor vásárolsz, amikor népszerűek a részvények, nem fogsz jól járni.”
“Olyan cégeket keresünk, amik állandóak. Sokkal inkább szeretnénk profitálni a változás hiányából, mint a változásból. Ezért is vonzó számomra például a Wrigley’s rágógumi.”
Buffett soha nem fektet ifjú csodacégekbe, az olyan cégeket szereti, amik hosszú távon is biztosan prosperálni fognak. Ezért el szokta kerülni az új hype-okat. Vagy ahogy ő mondja:
“Egy ló, amelyik el tud számolni tízig, az egy nagyon figyelemreméltó ló, de egyáltalán nem egy figyelemreméltó matematikus. Ne fektess egy lóba csak azért, mert el tud számolni tízig.”
“Az ár az, amit kifizetsz. Az érték az, amit kapsz érte cserébe. Szeretek minőségi cégeket venni, amikor az áruk lent van.”
“Olyan cégeket szeretek venni, amik annyira nagyszerűek, hogy még egy idióta is el tudja vezetni. Mert előbb-utóbb egy ilyen személy fog ülni az igazgatói székbe.”
“Sokkal fontosabb, hogy elsőrangú emberek csoportja vezessen egy céget, mint hogy megtervezzük a vállalati hierarchiát, hogy ki jelentsen kinek és mit.”
“Ha közülünk mindenki olyan embert vesz fel beosztottnak, aki kisebb nála, a törpék birodalmát csináljuk a cégből. Ha olyanokat keresünk, akik nálunk nagyobbak, gigászt csinálunk a cégből.”
“Jobb venni egy nagyszerű céget korrekt áron, mint egy korrekt céget nagyszerű áron.”
“Akkor örülünk a legjobban, ha egy egyébként nagyszerű cég átmeneti problémába kerül. Azonnal meg akarjuk venni, még egyenesen a műtőasztalról.”
“Mindig mosolygok, amikor olyat olvasok, hogy a befektetők komoly pénzt vesztettek a piac esése miatt. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a nem-befektetők vesztettek, hogy az igazi befektetők nyerhessenek a piac összeomlásával. Az újságírók mindig elfelejtik, hogy minden eladóval szemben ott áll egy vevő is, vagyis ami az egyiknek veszteség, az a másiknak logikusan ugyanakkora nyereség.”
“A gazdasági előrejelzések sokat elárulnak az előrejelző gondolkodásáról, de semmit a jövőről.”
“Az üzleti életben a visszapillantó tükörben mindent tisztábban lehet látni, mint a szélvédőn keresztül.”
“A történelem arra tanít bennünket, hogy az emberek soha nem tanulnak a történelemből. A spekuláció akkor a legveszélyesebb, amikor a legkönnyebbnek tűnik.”
“Előfordulhat, hogy rossz lóra tettél. Ha egy menthetetlenül lyukas csónakban találod magad, érdemesebb az energiádat arra fordítani, hogy átülj egy másik csónakba, mint megpróbálni minden lyukat betömködni.”
“Amikor valaki a tudatlanságát tőkeáttétellel kombinálja, igen érdekes lesz a végeredmény. Ha értelmes vagy, nincs szükséged tőkeáttételre, anélkül is tudsz elég pénzt csinálni.”
“Soha ne add fel, hogy megtaláld azt a munkát, amit szívesen csinálsz. Ha valaki olyat csinál, amit nem élvez, pusztán a kapzsiság miatt, az nagyon szánalmasan éli az életét.”
“Nem érdekelnek a drága autók. Nem az a célom, hogy iriggyé tegyem az embereket. Ne keverd össze az életviteled minőségét az életviteled költségével.”
“A legfontosabb befektetés, hogy fektess minél többet magadba.”
“Képzeld el, hogy van egy autód, amire szükséged van egész életedben, de tudod, hogy soha nem fogsz másikat kapni. Hogy vigyáznál rá? Rendszeresen karbantartanád, olajat cserélnél, a legkisebb hibával is rohannál a szervizbe. Roppant óvatosan és körültekintően vezetnél minden egyes alkalommal. Most gondolj bele, hogy csak egy tested és egy elméd van. Nem kellene ezekre is legalább ilyen gondosan vigyáznod minden nap?”
“Olyan emberekkel barátkozzál, akik jobbak nálad. Tanuld el a viselkedésüket és a hozzáállásukat a dolgokhoz és te is fejlődni fogsz.”
“A becsületesség drága dolog, ezért badarság elvárni azt értéktelen emberektől.”
“Ha a dolgozók, beleértve a vezérigazgatót is, adakozni szeretnének a volt egyetemük, vagy bármilyen más cél számára, úgy gondolom, azt inkább a saját pénzükből tegyék meg, ne a miénkből.”
“Abban hiszek, hogy annyi pénzt adok a gyerekeimnek, hogy képesek legyen tenni valamit, de annyit nem fogok adni, hogy képesek legyenek arra, hogy semmit ne kelljen tenniük.”
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Buffet egy élet munkájával lett a világ leggazdagabb embere, azok viszont aki a változásba fektettek be, mint Bill Gates, Mark Zuckerberg és stb. egy évtized alatt lettek a világ leggazdagabb emberei!
Ez nagyon tetszik, így csinálom, de nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.
Az összes mondás mehet a jobb felső kis boxba.
Bill Gates és Mark Zuckerberg nem befektetők! Ők úttörők. A pénzük a befektetőktől származik.
Forward by Warren E. Buffet
Benjamin Graham
David L. Dodd
Security Analysis
paulasset.com/articles/wp-content/uploads/2012/09/Benjamin-Graham_-David-Dodd-Security-Analysis-Sixth-Edition_-Foreword-by-Warren-Buffett.pdf
Benjamin Graham
en.wikipedia.org/wiki/Benjamin_Graham
és arról se, hogy a mentor ugyanezzel a technikával 70%-ot bukott a gazdasági világválság alatt
szóval a legtutibb módszereknek is megvannak a korlátai…
Gates inkább a kapcsolataiból lett gazdag:)
Episode 228 – How to Become a Billionaire (and what to do with it)
corbettreport.com/episode-228-how-to-become-a-billionaire-and-what-to-do-with-it/
a Graham-Buffet szisztéma meglehetősen nagy időtávban gondolkodik, ha kell akkor akár évekig is szembe mentek a trenddel – veszteségeket felvállalva is – a fentebb belinkelt könyv (Security Analysis) kb. 800 oldalon át részletezi ezt
+ indexkövető befektetések helyett, alulértékelt értékpapírokra vadásznak
Bill Gates megváltoztatta a világot egy zseniális találmánnyal, mert tudta hogy lehet belőle üzletet csinálni. Aki 20 éve, mint kis befektető vett 10 000 dollárért Microsoft részvényt, az ma 34 186%-os hasznot vághat zsebre és részvényei közel 3,5 millió dollárt érnének.
Buffet soha nem vett és tartott ilyen részvényeket, mert az elején fundamentálisan értékelhetetlenek.
ugyan már, hogy lehet ilyet írni a globális pénzpiacok korában? 🙂
pl. a ciprusi tőzsde 98,5%-ot bukott eddig, ilyen szinten talán már Buffet is keresgélne:)
zerohedge.com/news/2016-01-06/revisiting-greatest-crash-history
a nyersanyag-kitermelő szektort is romba döntötték, Buffet gondolom most az ottani heveny módon utált és megvetett papírok között bóklászik:)
de ez csak két kósza példa volt
bocsi a ciprusi tőzsdeindex már 99,9%-ot bukott eddig (pedig most magasabban van mint januárban…), ehhez képest kismiska az 1929-32 közötti 87%-os Dow lejtmenet:)
cdn.tradingeconomics.com/charts/cyprus-stock-market@2x.png?s=cysmmapa&v=201604271125n&d1=20060101&d2=20161231&area
persze lehet, hogy még van lejjebb is
mindenesetre mintha egy kissé túlreagálták volna a dolgot…
jav. persze a 99,9%- valójában csak 99%
mindegy, ez is döbbenetes összeomlás
a 2008-as 700 pontról 12,7 pontra (!!!) zuhanó Dow Jones U.S. Coal Index index tipikuson olyan hely ahol minden józan ész véget ért
fillérekért vesztegetik a legjobb (még megmaradt cégeket), hihetetlen eszközállománnyal
több mint 98%-os negatív korrekció még az agyament man made global warming végtelenített különszám mellett is túlzás
Dow Jones U.S. Coal Index
google.com/finance?cid=4931635
január óta egyébként 175%-ot ment előre ez az index… (most 35 ponton áll…)
lehetőségek mindig mindenütt vannak, a Buffet-féle befektetők szerintem ilyen helyeken keresgélnek
Gondolkodtam is, hogy javítom, de mivel a cikk témájába nem vág és csak magyarázni kellett volna, ami félrevinné a cikket, így hagytam.
ezek az adómentes alapítványok inkább adóelkerülésről és politikai hatalomról szólnak…
Norman Dodd On Tax Exempt Foundations
youtube.com/watch?v=YUYCBfmIcHM
gondolom apuci kapcsolatrendszerére alapozott:)
“Howard Homan Buffett (August 13, 1903 – April 30, 1964) was an American businessman, investor, and politician. He was a four-term Republican United States Representative. He was the father of Warren Buffett, a billionaire businessman and investor.”
en.wikipedia.org/wiki/Howard_Buffett
Például ha valaki az S&P500 index részvényeit vásárolta meg egyenlő arányba és megfelelően nagy számlamérettel rendelkezik ill. olyan indexbe alapba fektet amelyik ugyanolyan arányban fektet a cégekbe, nem pedig súlyozottan akkor hosszú távon 1,5-2%-al felülteljesitette az S&P500 teljesitményét. Ami hosszú távon jelentős különbség. A másik fontos dolog amit elfelejtenek megemliteni az index alapok kedvelői, hogy melyik régióba, földrajzilag melyik indexbe célszerű jelenleg fektetni, mert szép dolog utólag megállapitani, hogy a US indexek mely a világ jelenleg legnagyobb gazdaságának teljesitményét követte le, de nem a múltba hanem a jövöbe fektetünk be!!!
Vegyünk nyugodtan Berkshire A-t. Csak 220000 dollár. Összedobjuk 1-re a pénzt? 😀
Mivel magukban az indexekben is súlyozottan szerepeltetik a cégeket, ezért logikus, hogy a index követő alapok is így tesznek.
A megállapításoddal meg vitatkoznék, hogy 1.5-2%-kal felülteljesíti a jövőben, ha egyenlő arányban fektettünk az 500 cégbe. Azért mert a múltban így volt nem biztos, hogy jövőben is így lesz, azért mert feketét pörgettek ki a ruletten nem lesz mindig fekete a kipörgetett mező a jövőben. A bux indexnél például biztos, hogy jobb befektetés volt az indexet lekövetni, mint minden cégbe amelyik bekerült egyenes arányban belevásárolni.
De nem is jó, ha azonos százalékban fektet cégekbe. Vagy szerinted ha lenne 2 cég a városban, amely élelmiszerboltokat üzemeltet, és lenne egy városi élelmiszer kisker alap, az egyik cégnek lenne 30 boltja, a másiknak 2 (tegyük fel mind egyforma méretű és forgalmú), akkor szerinted az alapnak 50-50%-ban kéne ezekbe fektetnie?
Amúgy van középút, a capped alapok, ahol ugyan piaci kapitalizáció alapján súlyoznak, de egy bizonyos korlát van a súlyokra (pl. egy cég nem lehet 5%-nál nagyobb súllyal az indexben).
Ez mit jelent?
Ilyenkor Oravecz Coelho-n szocializálódott embereknek hízhat tőle az egója. Nagyon szépen leírta, hogy milyen családi háttérrel indult Buffett. Ilyen szinten már az lett volna az égő, ha nem viszi semmire. De ha már az idézeteknél tartunk én is tudok okosakat mondani, mint pl. “Pénzt pénzzel lehet csinálni.”
Gondolom ezt sem komolyan gondoltad.
Akkor ne járjál iskolába, mert ott sokat kell idézni olyan dolgokat, amiket más írt vagy mondott. 😉