Így változik a világ

2020-09-16
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Ha ma bárkit megkérdeznénk, melyek a leghatalmasabb cégek a piacon, mindenki a Facebookot, Google-t, Amazont és az Apple-t emlegetné és nem is ok nélkül.

De vajon mi lesz velük öt vagy tíz év múlva?

Vajon ki volt az amerikai tőzsde koronázatlan királya hét éve? Ma már kevesen tippelnének rá, de az Exxon Mobil olajipari vállalat, ami idén várhatóan egymilliárd dolláros veszteséget fog termelni a 2008-as 46 milliárd dolláros nyereség helyett. A cég (illetve az elődje) közel száz éven keresztül volt a Dow Jones index oszlopos tagja, ahonnan kikerült a múlt hónapban.

Az S&P 500-as indexben pedig évtizedeken át az első három hely valamelyikét foglalta el. 2012-2013-ban az Apple megelőzte, de a többiek (Microsoft, Google és társaik) messze mögötte voltak piaci kapitalizáció tekintetében.

Ma a 36. helyen az indexben csak 0,54%-os súllyal bír.

Pedig minden olyan szépen nézett ki néhány éve. A világ növekvő népességének egyre több kőolajra és gázra volt szüksége, úgy tűnt, semmi nem állítja meg a céget, hogy még nagyobb gigász legyen a piacon.

Mivel a cég hit abban, hogy egyre több kőolaj kell a világnak, rengeteget ruházott be új kőolajmezőkbe, ami viszont nagyon megdobta a cég adósságállományát.

S ha igaza lett volna, még mindig hatalmas cég lenne. Amit nem látott előre sem ők, sem a befektetők, az a klímaválság miatti keresletcsökkenés és a palaolaj kitermelésének a térnyerése.

A bukásának egyéb okai is voltak, de ami igazán izgalmas, milyen gyorsan milyen hatalmasat fordult a világ.

2010-ben a legnagyobb cég az Exxon volt, utána lemaradva az Apple, utána a Microsoft, Berkshire Hathaway, General Eletric, Wal-mart, utána kakukktojásként a Google, majd Chevron, IBM, Procter&Gamble.

Vagyis a 10 legnagyobb cégből kilenc valami konkrét terméket árult és egyedül a Google volt az, ami kizárólag adatokkal kereskedett. A 9 cégből is egy cég árult szoftvereket, kettő elsősorban elektronikai eszközöket gyártott, az összes többi hagyományos cég volt, ebből is kettő olajipari cég.

Mára túlsúlyba kerültek a top 10-ben azok a cégek, amelyek vagy a felhasználóik adataiból élnek (Facebook, Google), online áruházat és online felhőszolgáltatást biztosítanak (Amazon) vagy banki szolgáltatást adnak (Visa).

A 2010-es Top 10-be még egy olajcég befért, a Chevron, ő most a 46. az ötszázas listában. A Wal-mart csak egy kicsit járt jobban, ő a 29., a General Eletric pedig a 119., az IBM pedig az 58.! Pedig ezek a cégek évtizedeken át ott voltak az élbolyban, jellemzően az első tíz között.

Vajon hogy fog változni hét vagy tíz év múlva a legnagyobb cégek listája? Még hét-nyolc éve is készpénznek vettük, hogy a nagy olajipari cégek mindig ott lesznek a legnagyobbak között, ahogy most készpénznek vesszük, hogy a felhasználók adataiból élő cégek az egyik legnagyobbak a világon.

De mi lesz a helyzet 2030-ban? A választ nem tudom, sőt nem is sejtem, de lehet, hogy ahogy sokan meglepődtek a cégek mai sorrendjén, akik 2013-ban akarták kitalálni, mibe fektessenek akkor, könnyen lehet, hogy mi is rá fogunk csodálkozni a legnagyobb cégek sorrendjére tíz év múlva.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram