Indul a megújult átalányadózás

2021-12-06
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Amint írtam róla néhány hónapja, a kata beszigorítása után némileg enyhítették az átalányadózás szabályait. Annyira nem tolták túl, a kétezres évek elején megállapított 15 milliós éves összeghatárt vitték fel combos 24 millióra, ami még a másfél évtizedes inflációt sem kompenzálja. Tehát csak akkor választhatod ezt az adóformát, ha ennél biztos nem lesz több bevételed az adott évben.

Ha viszont ennél kevesebb a bevételed és azt külföldről vagy egy belföldi partnertől kapod, akkor jobban járhatsz az átalányadózással.

Mint a neve is mutatja, bemondásra elfogadnak 40% költséget, így csak a bevétel 60%-a után kell adóznod. (Ha taxis vagy esetleg építőipari vállalkozó, őstermelő, fényképész, hobbiállat-gondozó, háztartási kisgépszerelő és hasonló, akkor 80% a költséghányad, kiskereskedőknél 90% s ráadásul itt évi 120 millió az értékhatár, nem 24 millió forint.)

A 60% után viszont fizetsz mindent: 15% szja, 15,5% szociális hozzájárulási adó, 18,5% tb. De hogy még színesebb legyen, nem főállású vállalkozásnál az első kétmillió forint évente adómentes, a főállásúaknál meg kell fizetni a bérminimum utáni járulékokat, csak szja-t nem kell fizetni.

Normál katánál még 24 millió forint esetén is rosszabb az átalányadó, viszont ha már 3 millió forint felett bejön a 28% feletti adókulcs, akkor néhány százezerrel még 12 milliónál is jobb az átalányadó, mint a kata. (S ebben még nincs benne az adókedvezmény az első 2 millió forintra.)

Ha jól számoltam, de garanciát nem vállalok rá, 12 milliós bevételnél, ha az egy helyről vagy külföldről származik, a katánál 8,81 millió, az átalányadónál 9,03 millió marad meg jövőre. (Mínusz adókedvezmény az átalányadózás javára.)

További bónusz, hogy nem fél évnek és ott is minimálbérnek fog számítani a nyugdíj szempontjából a ledolgozott év, mint a katánál és jogosult vagy szja jóváírásra, például a gyerekek vagy egészségpénztár után.

20 millió forintnál (megint csak ha jól számoltam) normál katánál sokkal rosszabb lesz az átalányadó a kata 40%-os kulcsával is, mintegy másfél millió forint lenne a különbség a kata javára. Ezt némileg csökkenti az első kétmillióra jutó adókedvezmény, de főleg főállású vállalkozónál ez nem jelentős.

Ha külföldre vagy egy belföldi cégnek számlázol, akkor egy hajszállal, 100-150 ezer forinttal jobb lesz az átalányadó, illetve még ehhez kell hozzávenni az első kétmillióra jutó adókedvezményt.

(Egyébként fel vagyok háborodva, hogy a NAV nevű sóhivatal nem képes egy nyomorult kalkulátort összekalapálni a jobbágy alattvalók számára, hogy bárki kiszámolhassa magának, melyik adózás éri meg neki. A népnyúzás mellett ennyi szolgáltatás igazán beleférne már egy ekkora sóhivataltól, egy informatikus fél napi munkája se lenne. De hogy még viccesebbet mondjak, még a 2022-es átalányadózás szabályai sincsenek fenn, miközben három heted maradt, hogy döntsél, hogy átmész-e abba.

De nem, a NAV se a törvényértelmezést, se az adózók döntésének megkönnyítését soha nem érzi feladatának. Excelben számolgatunk magunknak és reméljük, hogy nem tévedünk. Ezúton is gratulálok a hivatal új ügyfélbarát arculatához. Nem tudom, van-e már szlogenje a hivatalnak, de a "Nagy ívben tojunk rátok" helyénvalónak tűnik.)

Update: WEC-nek hála itt egy kalkulátor, ami jónak tűnik, de nem ellenőriztem. Ne felejtsd el, az átalányadózás mellett magasabb lesz a nyugdíjad, családi adókedvezményre és egyéb visszatérítésekre is jogosult vagy, tehát ha a katával hasonló érték jönne ki, akkor is érdemes az átalányadózást választanod. (Sajnos a kalkulátort levették, ha lementetted, akkor mákod volt. Ha tudsz másikat, ami jó, írd meg a hozzászólásokban.)

Egy szó mint száz, december 31-ig kell eldöntened, hogy választod-e jövőre az új átalányadózást. Vannak, akiknek megéri katából átmenni, de csak akkor, ha egy cégnek vagy külföldre számlázol.

Kiskereskedőknek évi 120 millió bevétel alatt, építőipari szakiknak és azoknak, akiknek csak évi néhány millió a bevétele főállás mellett, mindenképp érdemes kalkulálni egyet.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
124 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"Excelben számolgatunk magunknak és reméljük, hogy nem tévedünk" 0.1 verzió:
KATA-EV-KFT-KIVA-kalkulátor-2022, módosítsa mindenki a saját igényei szerint.

docs.google.com/spreadsheets/d/1TgSNwIL2atJoeMQHlHeVxL463x88-ZMEwjOefmRCw2M

Jól értem, ha mellékállás, akkor 2M Ft bevételig konkrétan teljesen nulla minden adó? Mert akkor ez ilyen eseti számlaképes munkákhoz nagyon jó lenne, még a mellékállású katát sem kellene állandóan beaktiválgatni a számlázandó hónapokra.

Jól esne nyári ejtőzéskor akkora korsóból inni a sört, ami passzol egy ekkora söralátéthez...

"Vonz a tahóság? Vár a(z) (adó)hatóság"

Én ezt nevezném a szlogen pályázatra.

@mzsombor konyvelescentrum.hu/adok-es-jarulekok-kozterhek/atalanyadozas-2022/

ez alapján igen, de sajnos ahogy Miklós is írta, a végleges szabályozás még nincs fent..

Igen sztem jol erted - foallas mellett 2m ig adomentesen vallalkozhatsz.

@Családfő
2021-12-06 at 22:24

Ez jó, de csak szívószállal menne, mert nem bírnád megemelni. 🙂

Most tervezek másodállásban klíma-/villanyszerelő vállalkozást indítani.
A havi kétmillió Ft adómentességgel (átalány adózás) jobban járok, mint egy "25ezres" KATÁ-val?

Izé, nem akarom elvenni a kedved, de az ÉVI kétmillió forint. 🙂

"ha egy cégnek vagy külföldre számlázol."

Ezt nem értem, ha külföldre számlázol, akkor teljesen mindegy hány cégnek? Lehet 10 is elosztva, akkor is szívás?

Lehet tudni, hogy mi tortenik akkor ha vki atalanyadozast valasztja 2022re es mondjuk decemberben bejon egy szamlaja amivel megis tullepi a 24M-os alomhatart? Mi a bunti ilyen esetben?

Ha jól számolok, akkor ez igazán annak lesz jó, aki kiskereskedő 90% költséghányaddal, pl. 90M bevétel esetén @wec kalkulátorát kibővítve az ÁFA értékével, zsebben marad adózva:
KATA 2020: 33 695 000 Ft
KATA 2022: 31 124 600 Ft
Átalányadó EV 2022: 61 245 000 Ft
Normál EV 2022: 42 614 345 Ft
KFT 2022: 42 614 345 Ft
KIVA 2022: 8 953 968 Ft

@wec
Szép munka, de vannak benne hiányosságok. Pl. az átalányadózásnál nem kezeli az első kétmillió kedvezményét. Osztalék szochójára van éves maximum, de azt sem kezeli, a fix százalékkal számol.

@wec : a bevetel 60%-a utan kell fizetni az adot + jarulekokat, ha jol ertem. Es a 15.5%os tetel jovore csak 13?

@Kiszamolo: a 9.03M az atalanyos EV eseteben hogyan jon ki? Nekem a 12*0.6*(0.185+0.155+0.15) mast ad.

Azt lehet tudni, hogy mi tortenik ha megis tullepi vki a 24M-os alomhatart? Milyen buntetesre lehet szamitani?

@wec: az IPA 50 lesz szerintem, nem 25. Illetve teteles/normal EV-nel az osszes beveteled vallakozoi szja-s, nem? Itt nincs kulon cegbevetel/munkaber. (?) Illetve a osztalek szochonak volt regebben eves maximuma, az nem tudom, hogyan alakul 2022-ben

off katánál külföldről szerzett bevételnél a 3 millió forintot arányosítani kell ha fél évig szünetelt a vállalkozás ?
Mert a törvényben nem láttam erre vonatkozó kitételt csak a 12 milliónál.....

Ajánlom az alábbi linken az adókalkulátorok menüpont alatt található dokumentumot, amiben nagyon korrekten össze lehet hasonlítani küllönböző adózási módokat a legfrissebb infok alapján:
fairconto.hu/letoltheto-anyagok/

OFF
Kifizetődő ebben a rezsimben szidni a NAV-ot? Nem lesz belőle soron kívüli ellenőrzés?

Áfamentes katás vállalkozó vagyok, minden fillért számlára kapok. Ezért járhat bátran a szám. 🙂

@wec

Mennyi idődbe telt? Mert kiszámoló félnapot írt.

Mikor alkalmazottiból vállalkozóra váltottam sokáig dilemmáztam azon, hogy jó-e nekem a KATA-s EV, nem pedig ezt az átalányadózásos Kft-s irányt kellene választanom. Gondoltam, hogy az internet korában már csak nem kell azért könyvelőt felkeresnem, hogy kiszámoljam mennyi az annyi, órákat googliztam de mégse találtam meg azt az oldalt ahol egyértelműen le lett volna írva, hogyan lehet kiszámolni, hogy átalányadózva X bevétel után pontosan mennyi Y-t visz haza a paraszt.
Ha még Miklós is bizonytalan ebben és ő is felhúzta magát rajta akkor megnyugodtam, hogy nem én vagyok a hülye.

Az átalányadózás csapdája a járulék fizetésnél van és erre nagyon vigyázzunk. A főállású vállalkozónál a bérminimum, vagy a minimálbér után mindenképpen meg kell fizetni a Tb-t és a Szochó-t havonként. Akkor is, ha egy-egy hónapban nincs bevétel. Viszont, ha pl. negyedévenként jönnek a bevételek, akkor ott a bevétel 60%-a után kell megfizetni adott hónapban a járulékokat, ha a 40%-os költség hányadba eső tevékenységet folytat.
Ez a forma annak jó, akinek egyenletes a bevétele. Ha valakinek hektikus, akkor nagyon meg kell gondolni.

@kritizator egy 2020-as táblázatból kiindulva pár óra alatt megvolt. Igazából az átalanyadósEV-KATA összehasonlítás volt az elsődleges cél, úgyhogy nem tökéletes, nem számol minden paraméterrel, sőt lehet hogy rosszul is számol bizonyos részeket ahogy többen is jelezték, de ahogy írtam is, ez egy 0.1-es verzió. Mindenki alakítsa a saját pénzügyi helyzetéhez.
@kridli Főállású vagyok, így nem számoltam az első kétmillió kedvezménnyel, mivel az csak mellékállásúaknak jár, de bővítheted a táblázatot, hogy ezt is figyelembe vegye.

Akinek ennél komolyabb eszközre van szüksége, az használja a @zsozsek által linkelt kalkulátort: fairconto.hu/letoltheto-anyagok/

OFF
Ma olvastam, hogy az online rendelt nem vényköteles gyógyszert januártól csak patikus adhatja oda (ugyanúgy, mint a vényköteleset), szóval felejtős a "futár hozza az olcsóbb gyógyszert a webpatikából" módszer. Koronavírus idején is menjél szépen be a patikába. Vagy a patikus jöjjön házhoz. 😀
Na, azért csak kell a szakértelem a c vitamin és a rubophen kiadásához.

Kedves Kiszámoló!

Mint volt NAV dolgozó írom, hogy olyan sikeres a humán poltikája a NAV-nak, hogy hosszú évek alatt még egy rendes informatikust sem tudtak felvenni, s fejlesztők között még óvónők is vannak. A tisztviselőknek még MS DOS rendszerben is kell dolgozniuk. Az Office irodai csomagokat a piaci ár duplájáért szerzik be a hivatal részére. A belső fejlesztésű szakrendszerek olyan felhasználóbarátok és modernek, mint az ÁNYK program. A hivatalnál nem azokat az embereket szeretik, akik kreatívok és önállóan tudnak gondolkodni és problémákat megoldani, hanem a bólogató droidokat, akik bár nem sok mindenhez értenek de kérdés nélkül végrehajtják a felettes utasításait. Lehetne jól működtetni a hivatalt, de erre nincs igénye a jelenlegi rendszernek.

#KATAfan , a jövő évi szabályokba még nem merültem bele, de idén ha átléped az átalányadó keretet, akkor az egész átalányadó időszak alatt megszerzett bevétel után sima SZJA-s egyéni vállalkozóként kell adóznod.

Év közben is át lehet lépni KATA-ból átalányadóba, minden hónap végén.

@wec
Ha jól értelmezem, a főállású is figyelembe veheti a 2m (1,2m a 40% költséghányad után) adómentességet (akkor is, ha azt meghaladja a bevétele), és nem kell az után SZJA-t fizetni, csak szochót és TB-t.

@lezlo

Átalányadó EV 2022: 61 245 000 Ft

Az árút meg lopja hozzá?

@wec

Szuper táblázat, nagyon köszi!!!

@wec Biztosan jók a képletek a B3/B4 cellában? Ha jól tudom, akkor a 3 millió forint felett kiállított számlák nem csokkentik a kata keretet, mivel azokra buntatoadót kell fizetni. Így a B3 cellában szereplo "havi KATA osszesen" részbe fixen 600 ezret kellene írni, illetve ugyanezen indok mentén a B4 es cellának a képlete a kovetkezoképpen alakul: =IF(B2>3000000,(B2-3000000)*28.56%,0)

Tévedés jogát fenntartom.

@vattacukor-mernok, a @wec kalukátora nem számol az eladandó termékek/szolgáltatások költségvonzatával egyik cégforma esetében sem. Annyiban téves a számolásom, hogy normál EV/KFT a költségei ÁFA tartamát nem fizeti be, vagy visszaigényli, emiatt nem pontosak a számok. Illetve a zsebben marad kijelentés sem állja meg a helyét természetesen :). Haszonkulcs függő lehet melyik forma jobb, egy kalkulátor tényleg hasznos lenne!

Jól értem, ha jövőre egyéni vállalkozóként adnám bérbe az ingatlanom, 2 millió forintig adómentes lennék átalányadózádsal?
Persze fizetni kell a könyvelőt, kamarát, megéri ez?

KATA-s villanyszerelő vagyok. Mostanában (majdnem) mindenki számlára dolgoztat, ami nem zavar.
Kata esetén ugye fizetem a 75eFt/hó összeget, de nyugdíjra nem igazán számítok, van is félretett pénzecske.

Kérdésem az lenne ha váltanék erre az átalányadózásra akkor ha vennék egy (használt) gépkocsit a jelenlegi helyett amivel dolgozni járnék, azt el tudom költségelni (amortizáció vagy bármilyen jogcímen), benzinnen (árammal, ha EV kocsi lenne) mi újság az is költség? Rengeteg hirdetés van, hogy Áfa visszaigényelhető, ilyen-olyan lízing hogy mekkora buli.

Anyagról számlát Katásként nem kérek, vagy a tulajnak kérem ha el tudja számolni vagy.... szóval van más megoldás. 😉

Kérdés, hogy megéri-e vele foglalkoznom, vagy maradjon a kata forma?

Azért hívják átalányadózásnak, mert bemondásra elfogadják a költségeidet. Akkor választod, ha a költségeid alacsonyabbak a megadott kulcsnál. Tehát senkit nem érdekel utána, hogy vettél-e autót és van-e amortizáció.

ÁFA: akkor tudsz visszaigényelni, ha fizetsz is. Vagyis minden egyes számlához még hozzácsapsz 27%-ot, akkor tudod visszaigényelni a költségeid áfáját. Nem buli.

Mivel szerintem te a 80%-os elszámolhatóság alá tartozol (de azért beszélj előtte egy könyvelővel vagy az adóhivatallal), neked megérheti, de érdemes számolni előtte. Viszont arra vigyázz, hogy csak addig tartozol a 80%-os átalány alá, amíg másról nem állítasz ki számlát, mint építőipari munka.

Sziasztok,
mellékállásban az adómentességi határ vonatkozik az iparűzési adó megállapítására is? Tehát előfordulhat, hogy átalányadózási forma választása esetén, ha a határ alatt marad a tényleges bevétel, akkor a kamarai tagsági díjon kívül nincs más fizetendő sarc?

@bdos Próbáltam több helyen utána olvasni, és nekem ez jött le, igen. A könyvelés költségével számolj még, nem olyan egyszerű mint a KATA.

Szerintem nincs realitása egy vállalkozói adó kalkulátornak. Egyszerűen annyi egyedi körülmény van, hogy túl bonyolult lenne, az emberek rosszul töltenék ki, utólag meg menne a szkanderezés, hogy a kalkulátor volt rossz vagy az adatok. Például amit Attila írt, hogy nem mindegy, hogy havonta számlázol 100-at vagy negyedévente 300-at. (utóbbi esetben ráadásul KATA-val szüneteltetheted is ha úgy jobban tetszik) Ezt hogy adod be egy kalkulátorba? Gyakorlatilag az összes jövő évi számládat kéne pontosan tudnod előre, és akkor lehetne csak pontos kalkulációt csinálni. A legtöbb ember nem fogná fel, hogy ez csak becslés és utólag számon kérnék a NAV-on ha rosszabbra jött ki a vártnál.
Ami segítene, ha hasonlóan Kiszámolóhoz levezetnének jó néhány példát konkrét számokkal, így le tudnád ellenőrizni, hogy jól számolsz-e, és mindenkinek egyértelmű lenne, hogy ne pont ezeket a számokat várja.

Sziasztok!

Lehet, hogy nem túl jó kérdés, de egy egyszemélyes Kft esetében, havi kb 60-80 db számlával, mennyi könyvelési díj a reális? Most indítanék ilyen céget, és nettó 50 ezres ajánlatot kaptam per hó. Maga a cég szimpatikus, de nem tudom, érdemes-e hajtanom a jobb ajánlatot. Tudom, sokmindentől függ ezen kívül is, de hátha vannak itt nálam tájékozottabbak.
Köszi előre is. 😉

Szerinted mi marad 50.000 -ből mire leadózza? Ez kb alapdíj lehet.
Persze biztosan könyvelnek még 5-10 ezerért is.

"...De hogy még viccesebbet mondjak, még a 2022-es átalányadózás szabályai sincsenek fenn..."

Ezek milyen szabályok lennének? Nem a T/16208 törvény lenne az amit még tavasszal elfogadta, és elolvasható pl. itt? parlament.hu/irom41/16208/16208.pdf

A NAV oldalán nincs egy büdös szó sem róla, pedig most kellene dönteni.

@A
Nem a könyvelők adózási szokásaira voltam kíváncsi, de köszi.

@konyveles
Kft-t reálisan nettó kb. 35 eFt/hónaptól vállalnak, de akkor az tényleg alapdíj. A díjat egyébként sok minden befolyásolja a bizonylatok számán túl. Árbevétel, ÁFA kör (havi, negyedéves, éves), import-export-közösségi tevékenység, tárgyi eszköz állomány, hitelek-lízingek-támogatások, alapvetően a tevékenység bonyolultsága, speciális jellege és sok egyéb. Emiatt nagy szórás lehet a díjakban.
De, egy viszonylag egyszerű tevékenységre a megadott bizonylat mennyiséggel reális lehet a havi 50 eFt.
Olcsóbbat semmiképpen nem választanék, mert az a könyvelő egyszerűen a mennyiségből akar élni és nagyjából könyvelget mindenkienk ész nélkül kiadást-bevételt és ennyi. Ez alatt az összeg alatt a szakmai képzések, szoftverek ára sem termelődik ki.

Könyvelés
nézz több ajánlatot. Ha lehet, akkor olyat, ami rugalmasan követi a cég működését (alkalmazottak, számlák száma, áfa bevallás gyakoriság szerint, pénztárgép, bérszámfejtés, TB ügyintézés). Egy normális könyvelő cégnél ez alap, valószínűleg már most is vannak ilyen csomagjaik, amik átjárhatók, mint egy telefon tarifacsomag. Induló cégnél kérni havi 50-et elég egyszerű megközelítése a problémának. Maga a díj nem extrém magas a megadott igényre, de gondban leszel, ha később változik a cég működése, és a díj nem rugalmas. Ilyen könyvelési csomagokat találsz a neten is.

@Second Wave

Köszi szépen, körbejárom még a témát. 🙂

@Hollós

Köszönöm szépen.

@konyveles A könyvelő kiválasztása előtt a legfontosabb amit el kell döntened, hogy hogyan tekintesz magára a szolgáltatásra?
Szükséges rosszként, mert akkor csak olcsó legyen csinálja meg a kötelező minimumot és egyéb nem kell neked, ehhez akár sok is lehet az 50.000,-, vagy igényed van rá, hogy együttműködés legyen közted és a szolgáltató között. Ez megnyilvánulhat abban, hogy rugalmas időpontokban is hajlandó felvenni neked a telefont, figyelmeztet előre hol csúszhatsz el bizonyos dolgokban, gyakorlattal rendelkezik már a különböző hitelek terén, tudja hova milyen számokkal érdemes jelentkezni, (akár azzal is időt és energiát spórolhat neked, hogy előre jelzi felesleges végigmenni a két hetes banki procedúrán, nem fogod megkapni a hitelt, hiába hiteget az ügyintéző) és még egy csomó más dolog, de ez azzal jár, hogy nem aprózza el magát ezer felé és ezt jobban meg is kell fizetni.

@Vattacukor Mérnök

Mindenképpen olyat keresek, ahol kiszolgálnak, ügyfél vagyok, és segítenek legálisan optimalizálni mindent. Azóta érdeklődtem még pár helyen, és szerintem maradok ott, ahonnan ezt az ajánlatot kaptam. Pont azok miatt, amit írtál.
Köszi mindenkinek! 🙂

Azért abban a kalkulátorban nem minden kóser. A kata esetében a 12 millió feletti 1 millió esetén 40%-os plusz adó van. A járulék KFT esetén 13%, KIVA esetén pedig 10%, nem 15,5%. Az meg 120 000 ft a könyvelés KATA esetén elég erős túlzás. A 60 ezres számlaköltség is.

Egyszemélyes Kft helyett nem lenne egyszerűbb és olcsóbb KATA-s ev?

Ha viszont KATA ev-t vagy átalányadós ev-t választasz ne legy balga! Ha van egy kis értelmi képességed, akkor ne fizess könyvelőt erre a kettőre!
Totál megbízhatatlan a könyvelők 90%-a, össze-vissza könyvelnek, egy egyszerű áfabevallást sem tudnak helyesen beküldeni. Rengeteg plusz munkát okoztak nekem. Az évek alatt váltottam könyvelőről könyvelőre, olyanokra akik elvileg igényesek, minősített könyvelők tagja és 4.9-es google értékeléssel rendelkeznek. Mind ugyanolyan hanyag és mellébeszélő.
Ne tartsuk el ezeket a semmirekellő szélhámosokat!
Amióta magam vezetem a könyvelést katásként (5 éve), azóta semmi gondom nincs, pár pillanat az egész és nyugodtan alszok, nem attól félve, hogy valamit megint elcseszett a könyvelő.

Már rég a NAV-nak kellene könyvelnie az ev-k kft-k 99%-át! Remélem eltűnnek a könyvelők örökre!!

@AKK
Nem ilyen egyszerű, és érzek "némi" haragot is a kommentedben. 🙂 Nem tudom, kikbe futottál bele, de ha neked pár pillanat, a könyvelők meg nem voltak rá képesek, ott valami sántít.
Nekem KELL a könyvelő. Bízom benne, hogy nem lesz akkora tortúra, de ezt majd az élet eldönti.

@akk
Ez a hozzászólásod már szó szerint megvolt néhány nappal ezelőtt.
Amit és ahogy írsz, az alapján bátran leírom, hogy neked hosszútávon elegendőek lesznek a KATA által biztosított keretek
és nem kell agyalnod azon, hogy a cégbirodalmad konszolidált beszámolóját ki fogja benyújtani.
Egyébként nem derül ki, hogy mivel foglalkozol, de biztosan tudnék egy hasonlót írni a tevékenységedről.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram