Itt vannak az új rezsiárak, indulhat a roham a fűtőklímákért
Kijöttek az új rezsiárak, amiket december 31-ig kell alkalmazni.
Mivel az ellenzék felvetette, hogy Paks 11 forintért termeli az áramot, többet, mint a teljes lakossági fogyasztás, akkor miért akarják a lakosságra a piaci árat rászabadítani, ezért a kormány visszakozott és az áram árán nem emelt lényegesen. (Mármint a piaci árhoz képest.) A limit feletti ár 70,1 Ft lett kilowattóránként a mostani 36 forint helyett. Na, senki nem is fog spórolni túl sokat a villannyal, ha 13 ezer forint helyett 20 ezer lesz a villanyszámla.
(Persze csak akkor termel ilyen olcsón Paks, ha a beruházás icipici kis költségét figyelmen kívül hagyjuk. Azzal együtt már a sokszorosa lenne az áram valódi költsége, de ez most egy másik kérdés és messzire vinne.)
Aki gázzal fűt, az pórul járt, mert a gázt viszont rendesen megemelték, a mostani bő 100 forintos árról 747 forintra, ami azért elég húzós lesz sokaknak. (Úgy látszik, mégsem kapjuk ötödáron az oroszoktól a gázt….)
Ez viszont az előzetes ígéretek szerint nem érinti majd a távhős ingatlanokban élőket. Akkor se, ha egyébként gázból állítják elő a távhőt.
Röviden, aki árammal fűt, az alig fizet többet, ő a piaci ár harmada alatt kapja az áramot továbbra is, a távhősöknek sem kell izgulnia, azonban a gázzal fűtők akár hétszeres gázszámlára is számíthatnak.
Innen nézve sikerült megint féloldalasra csinálni a rendszert, érdemes lenne tovább finomítani. Legközelebb jó lenne, ha nem egy óra alatt találnának ki egy ekkora horderejű döntést.
Például ha már támogatni akarunk, akkor növekvő egy főre eső jövedelem mellett egyre csökkenő állami támogatást kaphatna mindenki. Többgyerekesek, fogyatékkal élők, akárkik nagyobb támogatást kapnak, a sokat keresők kevesebbet. Aztán ha akar, akkor villannyal fűt, ha akar, gázzal vagy tűzifával, ha akar, spórol, ha akar, pazarol. Az állam utalja ezt a pénzt a szolgáltatóknak, annyival kisebb lesz a számla és csókolom. Ezt olyan nehéz lett volna kiokoskodni? Egyszerű, mint a faék, senkivel nem kivételezik, akit kell, azt támogat. Egy négytagú átlagos fizetésű család negyedévente kap X ezer forint hozzájárulást, aztán úgy osztja be, ahogy akarja. Akinek a nyugdíja 100 ezer forint és egyedül él, az többet kap, mint akinek 500 ezer és az is kétszer.
Ha pedig nem a szolgáltatónak utalja a kormány a pénzt, akkor a nyugdíjasok kaphattak volna nyugdíjkiegészítést negyedévente, télen többet, nyáron kevesebbet, vagy semmit, minél nagyobb a nyugdíj, annál kevesebbet. A gyerekesek a családi pótlékon keresztül kaphattak volna plusz pénzt és így tovább.
A távhősöknek miért nem kell spórolnia? Miért ne lehetne ott is négyzetméter-arányosan bevezetni díjat, ha felette fűt a ház, akkor emelkedik a díj?
650 ezer ingatlanban egyáltalán nem nő a fűtés ára, az árammal fűtőknek még a duplájára sem emelkedik, mindenki másnak pedig a hétszerese lesz.
Ennyit tényleg nem sikerült kitalálnia a kormánynak?
Ha jól számolom, a legelavultabb, legenergiapazarlóbb hősugárzóval sem lesz drágább fűteni, mint gázzal. Szép munka volt megint, fiúk. Amikor nincs idő gondolkodni, akkor nem is gondolkodunk.
Vajon a villamoshálózat készen áll arra, hogy mindenki rádugja a minden szobába frissen vett hősugárzóját a hálózatra? Vagy olyan áramszünetek lesznek, mint egy afrikai országban? Jöhet az aggregátor a befagyasztott árú benzinnel? Vagy amikor majd összeomlik az elektromos hálózat, akkor majd megint egy nap alatt felemelik visszamenőlegesen az áram árát is?
Ha a múlt héten tűzifáért szaladtál, most fűtőklímát rendelj a neten, amíg van. Ha elfogyott, akkor hősugárzót vagy olajradiátort. 🙂
Hivatalos gázár-kalkulátor erre.
Hivatalos áramár kalkulátor erre. (Köszi Bence.)
Szerinem ne siessen senki nagyon, hanem gondolkozzon előbb.
(Aki meg nemcsak elhitte, de terjesztette is a 250 ft-os villanyárat, az nézzen magába, hogy mit okozott azoknak, akik hittek neki.)
Mármint gondolom a rajongásig imádott kormányodra gondolsz, aki terjesztette az áramárat és már szerinted is mindenki hülye, aki csak egy szavukat is elhiszi.
Határozottan fejlődsz azért. 🙂
Vagy ha nem, akkor milyen arányban kell megosztani?
szerintem a rendeletben fogyasztóhely szerepel, azaz összeadódik
A gáz ár miatt a fa biztosan felfut, de ez legalább kicsit segít gondolkozni az embereknek, hogy talán nem muszáj 30 fokra felfűteni mindent..
Alapból hazugság a 10 forintos paks1 rezsiár, és minden piaci szabállyal ellentétes, hogy önköltség alatt dotáljuk a fogyasztókat. ÉS bocsi az őszinteségért, azt láőtom, hogy az itt tobzódók többségének max ahhoz van esze, hogy rohadt sok pénzt hülyeségekre elköltsön, de a legminimálisabb fogyasztáscsökkentésre is úgy veri magát, mint az egyéves hülyegyerek, aki nem kap csokit.
A villany ára igenis világpiaci kellene legyen. Mert ha nem, akkor megcsináljuk paks2-őt. Ha nem érted, kérlek most olvasd el ismét a tömény hazaárulásra vonatkozó megjegyzésemet.
És kérlek spórolj az árammal, az istnért. Kapcsold le a hülyeségeidet. Neked nem kell kerti medencefűtés, nem kell neked naponta géppel mosogatnod, és nem esik le a műkörmöd, ha kicsit alázatosabban élsz.
Ennek érdekében az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz, amelynek alapján a felhasználó
számára kiállított számlában a kedvezményes mennyiség 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak
szorzatát érvényesíti, és az e feletti rész számlázása történik lakossági piaci áron vagy versenypiaci költségeket
tükröző áron. Földgáz felhasználói adatszolgáltatáson vagy elosztói leolvasáson, leolvasást helyettesítő becslésen
alapuló számlázása, valamint az azonos mennyiségről kiállított részszámlákon kívüli egyéb részszámlák esetén
az egyetemes szolgáltató üzletszabályzatában rögzített fogyasztási jelleggörbe alapú kedvezmény meghatározást
kell alkalmazni.”
Ez mit jelent? Mégis időarányosan lehet igénybe venni a kedvezményt? Akkor lehet átalányra át kell állni?
Köszi
“…az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz, amelynek alapján a felhasználó
számára kiállított számlában a kedvezményes mennyiség 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak
szorzatát érvényesíti, és az e feletti rész számlázása történik lakossági piaci áron vagy versenypiaci költségeket
tükröző áron.”
Vagyis, ha jól értelmezem, hiába fogyaszt valaki a meghatározott éves átlag alatt, ha azt nem teljesen egyenletesen teszi, akkor a kiugró fogyasztású hónapokban (ősszel-télen) bizony át fog lépni a magasabb ársávba.
Korrektebb lenne tehát nem éves, hanem havi vagy napi átlagfogyasztást kommunikálni, mert ez így megtévesztő.
“szerintem a rendeletben fogyasztóhely szerepel, azaz összeadódik”
Közlönyben így van:
“1) 2022. augusztus 1-jétől a lakossági fogyasztó az egyetemes szolgáltatótól 2523 kWh/év/mérési pont”
WTF “mérési pont”??? Villany óránként?
“Az e feletti fogyasztásnál 70,10 forint/kWh. A valós piaci ár egyébként 268 forint lenne”
Ez is mi a tök? A szomszéd cégnek jövő év végéig van piaci szerződése 55FT/kWh-ról…. Itt valakik ordas nagyot hazudnak, már megint….
Akkor miért kell 70,1Ft per Kwh-t fizetni? Plusz honnan akasztották le a 268,9Ft árat, mint viszonyítási pont?
tradingeconomics.com/commodity/eu-natural-gas#:~:text=Dutch%20TTF%20Gas%20is%20a,system%20operator%20in%20the%20Netherlands.
Üdv, egy gázzal fűtő, póruljárt…
“Vagyis, ha jól értelmezem, hiába fogyaszt valaki a meghatározott éves átlag alatt, ha azt nem teljesen egyenletesen teszi, akkor a kiugró fogyasztású hónapokban (ősszel-télen) bizony át fog lépni a magasabb ársávba.”
Aztán ezt ki a tök ellenőrzi, havonta??? Életképtelen még ha így is lenne…
Egyébként megvárom az első emelt számlákat, aztán majd döntünk, figyelve, hogy a klíma mennyit fogyaszt fűtéskor.
Nem úgy van, hogy az ellenzék súlytalan? Alig vannak szavazóik és ez a holdról is látszik? Akkor mennyien is hallgathattak rájuk? Agyam eldobom, hogy 12 év kétharmad után semmiért sem felelős a felelős kormány, csak az ellenzék, az tehet mindenről.
Szóval tavasszal-ősszel továbbra is klímával fűtök. Legalábbis idén még biztosan, mert negyedévente felülvizsgálják majd.
szerintem most már tök fölösleges bárkinek pattognia. kinek mit intézett kormánya (és saját maga) ugye. még bármit kitalálhatnak őszre, télre amúgy is.
mint napi 8-12 órában számítógépen dolgozó, alig várom hogy télen bedőljön a villanyhálózat a sok villanyfűtőtől…
Nyugalom! Biztos lehetsz benne, hogy az áram ára is közeledni fog a világpiaci árhoz, mivel azt negyedévente fogják meghatározni. Ez benne van a törvényben. Most év végéig 70 forint, utána majd megnézik, hogy szerintük mennyire indokolt felemelni. (vagyis azt, hogy mennyit fogad el a nép) Fokozatosan fog emelkedni az is. Ha egyből felvitték volna azt is, ahogy a gázt, akkor felzúdulás lett volna. Így majd időben eltolódik az elégedetlenség és nem jut kezelhetetlen szintre a népharag. Ennyi
Két külön bejáratú lakás, 2 háztartás használja, de így a limitjük viszont csak egy, mivel családi ház.
Gondolom a társasházzá alakítás az egyik opció, de van ennek ennél egyszerűbb módja, esetleg valami használati megosztással vagy ilyesmivel lehetséges?
Köszi
Csaba László mondta, hogy egyszer majd le is kell bontani és annak a költésge legalább akkora mint az építés költsége.
Nálam 2 épület van az ingatlanon, 2 háztartással (felnőtt gyerekem lakik külön), egy gázóra, azaz közös mérő. Eddig elosztottuk a gázfogyasztást.
Ilyen esetek nincsenek is nevesítve a rendeletben. Nem vagyok bejegyzett társasház, egyedüli tulajdonosa vagyok az ingatlanak. Át kéne mennem Társasházba?
Aki volt olyan pánikoló és együgyü, hogy a nem hivatalos megjelenésig felült az ilyen hangulat cikknek az meg is érdemli.
Olyan ez, mint a covidos wc papír, ad-blue őrület. Mindig vannak ilyen sokeszűek. A média meg röhög a markába, nekik csak az a fontos (régóta), hogy kattintást generáljanak, minden más másodlagos…
annak címezd a kommentedet, aki publikálta az első táblázatot.. szívesen.
Most ez az új narratíva, ezt kell mindenhová beírni, hogy ne arról beszéljenek az emberek, hogy mit mondott a Szilárd néhány napja? E-mailben kaptad, vagy telefonon diktálták be? Egy nap hány helyre kell beírnod, hogy meglegyen a kvóta?
Az meg, hogy baromságokat kell terjesztened, gondolom nem lep meg. Ugyanis pont az ellenkezőjét írták, amit te állítasz.
MERT VOLT ANNYI ESZÜK, HOGY NEM HITTEK A KORMÁNYNAK.
Nem tudom, neked szabad-e olvasni bármit is a lakájmédián kívül, de ezt írta a telex a valóságban (ami téged tudom, nem érdekel):
telex.hu/gazdasag/2022/07/14/onhoz-is-eljutott-mar-az-a-kep-hogy-mennyi-lesz-ezutan-a-gaz-es-villanyszamla-ne-higgyen-neki
Talán a címét még el szabad olvasnod…
Nem tudom, mennyit kapsz azért, amit csinálsz, de még prostiuáltnak lenni is tisztességesebb foglalkozás, mint a tiéd.
“Aztán ezt ki a tök ellenőrzi, havonta??? Életképtelen még ha így is lenne…”
Havi óraállás lejelentéssel. Amivel persze lehet csalni (sőt, így szinte rákényszerítik az embert…) – egészen az éves óraleolvasásig. De emlékeim szerint az átalánydíjat sem egyenletesen számítják ki, hanem nagyjából az elmúlt év(ek) havi fogyasztásának arányában.
köszi, igazából az lep meg, hogy ma volt rábocsátás, reggel óta próbálkozom, mégsem lehet. Értem én, hogy elfogy, de mikor? 🙂
Igen, tegnap pl. volt DKJ221019. Közelebbi lejáratú… hát nem nagyon. Kis címlettel próbálgasd, melyiket engedi.
A kézzel való mosogatás ritka energiapazarló, mind melegvíz (tehát áram vagy gáz), mind az ivóvízkészlet pazarlása szempontjából. Talán a lavórban / vízzel telített mosogatóban áztatós módszer meg tudja közelíteni a mosogatógép eco funkcióját (persze csak ha nem két kanállal, meg egy tányérral indítod). De javíts ki kérlek, ha tévedek.
Mit kersz karacsonyra? 10 m3 gazt.
“Vajon a villamoshálózat készen áll arra, hogy mindenki rádugja a minden szobába frissen vett hősugárzóját a hálózatra? Vagy olyan áramszünetek lesznek, mint egy afrikai országban?”
Miért is kötné mindenki hálózatra a hősugárzóját?
Egyrészt az áram is drágul 2szeresére az átlagfogyasztás felett,
másrészt nem mindenki lépi át a gáznál az átlag határát, nem úgy mint az áramnál, amit nem reálisan számoltak, talán a hétvégi házakat is sikerült bekalkulálniuk.
Mi az, amit nem értesz? Fúteni kell, ha nem akarsz megfagyni. Hősugárzóval fűteni is olcsóbb, mint gázzal. Tehát mindenki azzal fog, ha elfogyott a gázkeret arra a hónapra, ami már az első héten elfog.
Ahogy számolom, télen klímás fűtéssel 900 kWh/hó fogyasztásig jobban fogunk kijönni anyagilag, mint az előző 2 télen a gázfűtés + normál áramhasználattal. De igyekszünk majd ennél lényegesen kevesebbet használni. Fürdőszobát nem fűtjük, télikertet nem fűtjük, inkább kicsit hűvösben szeretünk aludni. Havi bediktáláson vagyunk, július eleje óta rendszeresen használjuk a klímákat eco üzemmódban, most olvastam le, alig lett magasabb a fogyasztás mint júniusban.
A hatásfokot úgy szokták értelmezni, hogy a hasznos / teljes teljesítmény. A “nem hasznos” az a hővé alakuló energia, de fűtésnél pont az a hasznos. Így a villanyfűtés hatásfoka az 100%, nem nagyon értelmezhető a energiapazarló hősugárzó. A gáznál a kéményen elszálló hő a veszteség meg ilyenek. De a villanyfűtés az 100% hatásfokú.
(még a vezetéken eső feszültség is a lakáson belül hővé alakul).
De a hálózat az nem fogja szeretni és kedvezni fog a lakástüzeknek is a helyzet.
Kifelejted a képletből, hogy a villany 100% hatásfokkal megy, a gáz meg nagyon nem, így jóval több 10 forintnál a különbség.
Egy modern hőszivattyúhoz képest pazarlás. Meg ahhoz képest is, hogy az áramot gázból csinálták rossz hatásfokkal, tehát eleve a gázhoz képest is pazarlás villannyal fűteni.