Jövőre újra betétdíjasok lesznek a palackok

2023-10-12
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Egy uniós rendeletnek hála jövőre 50 forint letétet kell fizetni a 0,1-3 liter közötti palackokért, amit visszaadnak, ha az ember visszaviszi a palackot. (Az uniós előírás a betét mértékét nem rögzíti, azt a helyi kormányzat állapíthatja meg, nálunk 50 forint lett az összeg.)

Ne lepődj meg, ha január elsejétől minden kis és nagyüveges üdítő és egyéb ital után külön felszámolnak majd 50 forintot a boltban. A mostani palackokat nem éri meg gyűjteni, mert csak azokat váltják vissza pénzért, amiken ott lesz az új jelölés. Viszont fontos, hogy ne nyomd össze majd a palackokat, mert ha a visszaváltó automata nem ismeri fel, akkor nem is fogja visszaadni a pénzt.

A legnagyobb hiba az volt, hogy az üdítőgyártók nyomására eltörölték a betétdíjat, remélvén, hogy az emberek majd akkor is visszaviszik az üres palackokat, ha nem fizettek érte. Elég csak a tengereken lebegő, egyenként több négyzetkilométeres petpalack-szigetekre gondolni, hogy lássuk, nem jött be az elgondolás.

Ha rajtam állna, nem 50 forint lenne a betétdíj, hanem több, sőt nem is fizetném teljesen vissza az összeget, mert az a legjobb pet palack, amit le sem gyártottak. Ha 150 forint lenne a betétdíj egy ásványvizen, amiből csak száz forintot adnak vissza, akkor talán nem hordanánk haza a csapvizet pet palackba csomagolva és nem innánk fejenként évi 139 liter csomagolt vizet. (A kép kattintásra nagyobb lesz.)

Ha sokallod az ásványviz fogyasztásunkat, akkor büszkén jelentem, hogy az egy főre eső üdítőfogyasztásban is ott vagyunk az élbolyban, nemcsak Európában, de világviszonylatban is. (Miközben az ország nagy részén jó vagy kiváló minőségű az ivóvíz. S csak emlékeztetőül: 365 nap van egy évben. Ehhez mérd, hogy mennyi üdítőt iszunk meg egy év alatt.)

(A fenti adat valószínűleg magában foglalja az ásványvizet is.)

De visszatérve a hírre: januártól betétdíjas lesz az összes palack, készülj fel rá. Ahogy azt is túléltük, hogy nem volt többé ingyen nejlonzacskó a Tescoban és most már megtanultunk bevásárlótáskát vinni magunkkal bevásárláshoz, remélem hozzászokunk majd ahhoz is, hogy ha megyünk valahová, akkor viszünk magunkkal folyadékot, de legalább egy összecsukható poharat és nem félliteres vizet veszünk majd aranyáron.

Végül egy videó a témáról:

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
489 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Én abban bízom, hogy a palackokat csak is autóval fogják visszavinni a fogyasztók és véletlenül sem gyalog, kerékpárral, rollerral stb.

Szenvedélyes szódafogyasztó vagyok. Van 2 hagyományos szódásüvegem, meg egy sodstream-em.
Szódát mégis boltan veszek, mert feleannyiból megvan.
A visszaváltással negymértékben egyetértek 🙂 csak kifejleszhetnék már azt a csodagépet, ami képes elolvasni a volankódot az összelapított palackról is.

Azt hittem visszatér az üveg. Ennek amúgy van vmi értelme? Már csak azért kérdem, mert a szelektíven gyűjtött müanyagok 1/3-a újra hasznosítható. Tehát hiába viszik vissza, ugyanúgy az oceánba kerül.

Teljes mértékben egyetértek Kiszámoló véleményével! Társasházban lakom, és nem lehet kezelni a sok össze nem nyomott ásványvizes és üdítős flakont a szelektív gyűjtőnél. A legjobb az lenne, ha haza sem hoznák! Majd meglátjuk, hogy mit fog eredményezni.

Legalább végre lesz normális bevételük a hajléktalanoknak. Nem viccből írom, a múltkor panaszkodott nekem egy hajléktalan, mennyire lenent az alumínium ára. Most legalább lesz bevételük.

Attól még vicc, hogy úgy hordják haza az ásványvízet, mintha nem lenne víz otthon. De első lépésnek elég jó.

Amúgy meg el sem kellett volna törölni a '90-es években.

Nem leszek népszerű, de nem is azért járok ide: 50 évvel ezelőtt megvoltunk enélkül a töménytelen mennyiségű üdítőtől és ásványvíztől. Volt, de nem napi használatra. Én bizisten, hogy szarrá adóztatnám ezeket, mondjuk fél liter kóla lenne 1000 Ft minimum. Egész egyszerűen nem létszükséglet sem az üdítő, sem az ásványvíz. Emberek képesek naponta 3-4 fél literes kólát meginni, de kérdezem én, hogy minek? Meg viszik haza zsugorszám az ásványvizet, azt is minek? Jaj tudom, mert a csapvíz az fujj, proli szokás. Hát valahogy nekem megfelel, és még nem változtam tőle tevévé. Véleményem szerint ezek a termékek az energiaitalokkal együtt tudat alatt státuszszimbólumokká váltak. Aki megengedheti magának, hogy kólázik, meg ásványvizezik, az elvileg gazdag (legalábbis tudat alatt). Emberek úgy tesznek az utcán, mintha azonnal szomjan akarnának halni, egy fél órát képtelenek kivárni. Nekem ez agyrém.

Húúú mi lesz itt. Ez az ország mindig az ilyen járulékos kényelmetlenségeken, filléreken van kiakadva:
300 ft vizitdíj, 80ft gyorsétterem elviteli díj, műanyag palackra rögzített kupak. Most az 50ft meg vissza kell vinni, igaz ezen díjak többszörösét simán "elfogadjuk" jövedéki adóban, meg áfában, meg stadionba....

Már várom a ragelő embereket januárban, főleg ha nem fog működni a visszaváltó. 😀

Végre! Lehetne 2-300 Ft. is a betétdíj. És igen, egy 50-est simán gomboljanak le róla a váltáskor. Ennek az a lényege, hogy mindenki optimalizáljon, illetve ne dobálja el szanaszét. Az viszont egy marhaság, hogy nem lehet kilapítani.. Ez így kezelhetetlen.
A PET-palackokat egyébként leginkább elégetik, hőerőműben, cementgyárban, stb..
Fűtőértéke kicsi, viszont itt a magas hőfok miatt szinte nyomtalanul el lehet tűntetni. A gond az, hogy 2,5 dl kóla kedvéért legyártják méreg drágán a palackot, amit utána elégetünk. Jó esetben. Vagy látom az erdő mélyén szétszórva :((. Ez utóbbit oldaná meg a magas betétdíj. De a laposra is ki kell terjeszteni. A visszaváltás költségeit fedezze a levont 50 Ft (vagy 100?).
Drágább lesz? Drágább. Az angol WC is drága, lehetne az utcára is önteni, olcsóbb lenne..

ismét köszi a cikket, és ismét egyetértek, jó az irány

bűnösek vagyunk mi is, még magyarországon nagyon szerettünk fröccsözni a haverokkal, amihez vettük zsákszámra a palackos ásványvizet, és jópár év (meg soksoksok műanyag palack, ráadásul nem is szelektíven gyűjtve / visszavéve) kellett, mire lecseréltük szódagépre

south parknak valamelyik újabb részében volt kifigurázva egyébként, hogy a nagyvárosi emberek mantrázzák a bottled water kifejezést, annyira szürreális

másik amit NAGYON ajánlok mindenkinek: facebook.com/watch/?v=295904514122934, az egész sorozat zseniális, ez a rész különösen, és témába vág, nagyon tanulságos

tudom kapjam be hogy azonnal elviszem politika irányba, sorry érte: a tescos szatyros analógiádról a vizitdíj ugrott be, hogy bárcsak azt is hajlandóak lettünk volna anno túlélni, lehet picit jobb állapotban lenne a magyar egészségügy...

@-nb- Már ne haragudj meg, de itt pár ezer Ft-ot spórolsz havonta maximum. Most tényleg ennyire fontos ez? Én is szódafogyasztó vagyok, Sodastream az egyik legjobb dolog a világon. Egy patron töltet olyan 3000 Ft körül van, a betét rá 5000 Ft de azt visszakapod (max áll benne a pénzed). És egy patron használattól függően azért simán elbír szerintem egy hónapot, de alsó hangon 3 hetet. Ha tegyük fel egy hónapban neked az ásványvized kijön 2000 Ft-ból, akkor spóroltál egy ezrest és mellé termeltél egy rakás műanyag szemetet? Biztos az, hogy mindent csak a pénz irányából kell megközelíteni?

Mellesleg, innen üdvözlök mindenkit, aki a szelektív kukába képtelen úgy beledobni a műanyag palackot, hogy előtte összenyomta volna. Sokan még a kupakot is rajta hagyják, hogy nehogy más összenyomja helyettük (leszedegetni meg nem fogom egyesével).

Szerintem nem adóztatni kellene a dobozos és a műanyagpalackos üdítőket, hanem kiszámolni azt hogy mennyibe kerül a valódi környezetterhelésük. És azt kiszámlázni a gyártónak. Ugyanúgy ahogy mondjuk a gyorséttermek nek a sok eldobható papírt. És rögtön meg kellene fizetni a valós piaci árat, ami magában foglalja a társadalom tényleges költségeit.
Rögtön legalább 2000 Ft lenne egy üveg kóla sokan meggondolnák, hogy megvegyék-e?
A bevételből meg lehetne a környezetszennyezés megszüntetésére költeni.
Tudom ez csak egy álom mert nem ez a gyártók érdeke.

@axt a nyugat egyetért veled, itt 1L kóla 2 euró az olcsó boltban, bár nem a te számaid, de közelítenek, és ja, kéne mégjobban közelíteni

Hát, nem egy ez történt a héten.....

OFF
@random pofátlan lehúzás a gyorséttermi elviteli díj. Nincs ilyen Szlovákiában, Csehországban, sem Lengyelországban. Csak minket szívatnak vele.
Eleve magasabb árak mellett.
Most jöttem Lengyelországból, a Lidlben minden jóval olcsóbb. Pl. olivaolaj egy ezressel.
Gondolom az ágazati különadók miatt.

Németeknél már nem is tudom, hogy mióta van ez, 25 eurócent a műanyag flakon, 8 cent a sörösüveg... a sörösüvegeket talán kevesebben viszik vissza, de azokat meg a hajléktalanok összegyűjtik, de a kukákból is kiveszik a műanyag palackokat stb. szerintem ennek kellene lennie az alapnak minden országban, az szerintem úgysem megoldható, hogy itt ilyen-olyan termékeket betiltsanak, túl nagyok azok a cégek már... amíg van igény ezekre a cuccokra, addig nem lesz más, valamint amíg nem éri meg a cégeknek a környezetvédelem, addig sem lesz más.
Amit érdemes lenne kipróbálnia mindenkinek, mert az esetek nagy részében működik, hogy állj le egy jó ideig a cukros üdítőkkel (energiaital, cola, bármi ilyen...), majd utána próbáld ismét megkóstolni, sok esetben rohadt édes lesz és nem fog jól esni, nem fogod kívánni, na meg minőségibb alvás kellene stb.. de igazából azzal sem törődnek a legtöbben.. 😀

@imre A hajléktalanoknak mondjuk pont nem ilyen bevételi forrásra lenne szükségük, mert ezzel csak még jobban bebetonozódik a helyzetük. Minek keresnének rendes munkát, ha ezzel a semmittevéssel is egész jól élnének? Mellesleg, a hajléktalanok a legundorítóbb helyekről is előszedik a flakonokat, így bekerülnek a rendszerbe mindenféle sárból, kukából meg egyéb okádékból előszedett palackok. Előbb-utóbb maga a gyűjtőgép is úgy fog kinézni meg szaglani, hogy normális ember inkább a környékére sem megy. Felejtsük már el ezt a szegényromantikát, hogy a csöviknek munka helyett pótcselekvéseket kell keresni. El kell menni dolgozni, mint minden normális ember, nem pótcselekvéseket keresni.

Támogatom, lehetne több is. Amúgy miért nem lehet üvegpalackokat készíteni, mint régen? Egészségesebb is, ténylegesen újra meg lehet tölteni őket, nem csak elégíteni, más az üdítő íze is egy üvegpalackban, mint egy műanyagpalackban és ha elég magas betétdíja lenne (mondjuk 1000 ft per db), akkor vigyáznának rá az emberek, hogy épségben visszavigyék.

Itt Berlinben az a szokás, hogy a pet palackot vagy üdítő üvegét a kuka mellé tesszük, így a szegények könnyebben megtalálják. Kíváncsi vagyok kialakul-e ez így Magyarországon is.

A másik meg, hogy jogos lehet az aggodalom a csapvízzel szemben, például a nehézfémek és gyógyszeripari maradványok miatt, legalábbis nekem egy ezzel szakember ezt mondta. Viszont erre szerinte nem az ásványvíz a megoldás hanem egy megfelelő minőségű szűrőberendezés otthonra.

Szlovákiában már megy a rendszer, véletlenül magyar palackokat vitt vissza valaki határ közelében élő, mert összecserélte a gyűjtőzsákokat, nem figyelt oda. Bevette az automata, gurultak az EUR-k ;). Nem tudom fognak-e teljesen új artworkű italokat gyártani, minden gyártó, egy ilyen kis piacnak. Szerintem amúgy benne van már a jelenlegi italárakban is ez az 50 Ft. Ha így lenne, nem véletlen. Persze lehet tévedek. Alacsony nyugdíjú szerencsétleneknek is opció lesz ez. Ez az új nemzeti minimálbér, ha úgy tetszik. Nagyobb lesz majd a tömeg a stadionoknál, ott egy helyen sok palack talál majd új gazdára. Stadion = a jövő alapjövedelem elosztó helye lesz ;).

Teljesen egyetértek, igen, jobb lenne, ha magasabb betétdíj lenne, és nem járna vissza 100%-ban.
Felfoghatatlan, hogy a szódagéphez a patroncsere liter-arányosan többe kerül, mint ha megveszem bármelyik sajátmárkás PET palackos ásványvizet.

Igazából, ha valóban környezetbarátok lennének az üdítőket gyártó cégek, akkor hozzá lehetne jutni szörp formájában a koncentrátumhoz és csak szódavíz kellene otthonra. Akkor még mindig ott marad környezetterhelésnek a hektószámra dobozolt sör és dzsúz.
Igen, egy ilyesféle reform a foglalkoztatás terén megint csak egy globális mini katasztrófával érne fel.

@hopparezimi
A PET palackokat egyáltalán nem drága/környezetszennyező legyártani, se normálisan megsemmisíteni (te is írtad, szépen elégethető). Egy hagyományos üvegpalack legyártásának költségéből/energiaigényéből szerintem vagy 1000 PET palack is kijöhet.

A gond a természetbe kikerüléssel van, amit szvsz ezzel a visszaváltósdi megold. Az átlagmagyar persze ugyanúgy el fogja dobni mert 50 forintért nem fog szarakodni (balkán vagyunk, na), de a csövik így legalább összeszedik ezentúl. Sajnos a kukák/szelektívek is szét lesznek túrva ezután, de bízzunk benne csak átmenetileg amíg mindenki megtanulja, hogy oda nem érdemes dobni/ott nem érdemes keresni.

Lapítás témaköre: németeknél is így megy, nem szabad lapítani ott se. Baromi egyszerű oka van: könnyebb így beolvasni a kódot, meg nem lehet így azzal trükközni, hogy a beolvasottat újra áthúzza valaki. A gép ugyanis lapít.

"Nem vagyunk mi állatok, hogy csapvizet igyunk!"

Engem a rokonság rendszeresen lesajnál, hogy nem hordok haza hektónyi üdítőt és ásványvizet. Ezért ha jönnek, akkor van készleten számukra ebből a státuszszimbólumból, aztán lehet jasszkarizni.

Mi lesz a tejes és gyümölcslés dobozokkal, azokon is lesz betétdíj?
Jelenleg tejet is árulnak PET palackban, de érzésem szerint jóval kisebb arányban, gyümölcsléből is akad palackos.

Egyébként Szlovákiában már egy ideje 15 cent van rajta, sztem jól működik, sorakoznak az emberek az automaták előtt.

Értem, hogy miért vezetik be ezt a modellt és személy szerint én is örülök az olyan szabályozásoknak, melyek motiválják az embereket a környezettudatosságra. DE! Azért az ember tart otthon üdítőt, ásványvizet hiszen a barátokat és vendégeket mégsem csak csapvízzel kínálja meg. Van szelektív hulladékgyűjtőm, minden alkalommal az üres palackokat ebbe gyűjtöm és elviszik a háztól. Miben más ez a rendelkezés? Mivel másabb a feldolgozás útja? Különböző helyre történik az elszállítás? Ebben az esetben palackonként kifizetek 50 forintot és tehetek egy utat (autóval, mivel más nem áll rendelkezésre) a gyűjtőállomásra. Nem filléreskedésből, de ezek az aprónak tűnő költségek más egyéb ilyen apróságok mellett havi szinten 10-15 ezer forinttal terhelhetik az embert.

Mi ásványvíz helyett PurePro fordított ozmózisos víztisztítót használunk, az alapszett 70 körül volt, az éves szűrőcsere kb 20e Ft, nekünk azért érte meg, mert csecsemőknél az aranyáron mért babavizet is ki lehet vele váltani és vízkőmentes minden háztartási eszköz (a rendszer ami, kvázi desztilált vizet előállít ahhoz egy utószűrűből hozzáold némi kalcium-karbonátot, hogy ne deszt. vizet igyunk), de sok éves tapasztalatból mondom, hogy lehet használni akváriumba, vasalóba, kocsi ablakmosóba, illetve a fagyálló hígításához is, így nem kell a másik durván drága tételt, az ioncserélt vizet se megvennünk.

@axt

Ó, én még radikálisabban csinálnám 😀

Konkrétan fejadagban, jegyrendszerben adnám az összes ilyen dolgot, hogy: palackozott üdítő, chipsek, édességek, dohány, alkohol, benzin 😀

Be lenne vezetve, hogy egy lakosnak maximum havi 10 liter sör vagy 3 liter bor, vagy fél liter tömény mondjuk, 5 doboz cigaretta, 2 flakon 2 literes kóla stb. stb.

Nagyjából szerintem fél évet élnék a bevezetés után, mert a népharag meglincselne 😀

Én egyelőre azt nem látom, hogyan is fogják visszavenni ezt az irgalmatlan mennyiségű palackot. Megy ki a boltban 5-10 kasszán az itóka, meg van 1-2 gép, az veszegeti vissza. Egyik bekrepál, a másiknál sorok lesznek. Vagy tényleg az lesz, hogy mindenki, aki megy a boltba, előbb besorol egy zsák kétliteres flakonnal az automatához és ezt elbírja a rendszer?
Itt komoly csökkenésnek kell bekövetkezni az italvásárlásban.
50 forint meg lehet nem sok, de egy gyerek azért komoly zsebpénzt össze tud belőle szedni, nem csak a csövik fognak rástartolni a kukákra, hanem mindenki, akinek nem lesz ciki.

@imre
Nem azért hogy a gyártókat védjem, mert bőven van velük is baj DE régóta létezik a csomagolása kivetett környezetvédelmi adó/termékdíj. Évente tételesen jelenti kell a Magyarországon eladott termékek csomagolását és minden kg után fizetnek az állambácsinak. Mivel ez is a kp-i költségvetésbe megy (ugye nincs környezetvédelmi minisztérium) ezért nehezen követhető a sorsa. Van szerencsém tudni, hogy kb 3 éve kb 180 milliart Ft gyűlt így össze amiből max 18-32 ment az újrahasznosításra/szemétkezelésre. Az új EUs rendelkezések bejelentésekor az is kiderült, hogy mind az újrahasznosítás mind a szelektív gyűjtés elég gyenge otthon. Sok helyen nem is létezik, örülnek ha van egyáltalán szemétszállítás... Sőt még megbízható adat sincs hogy egyáltalán mennyi szemét keletkezik és abból mi újrahasznosítható... Sok pénz kéne hogy javuljon a helyzet de nem nagyon van akarat.

Egy, két adalék azért a csapvíz-ásványvíz vitához. Én Budapesten, és több nagyvárosban sem tudom meginni a csapvizet, nem azért mert finnyás vagyok, hanem mert allergiás(!) vagyok rá. Egyébként pedig vízműveknél dolgozom, és tudnék mesélni a csapvízről, pedig egy olyan helyen lakom, ahol alapvetően a hegyekből, mély fúrású kutakból származik az eredendően jó minőségű víz.

@almamoly
Létezik ilyen termék (szódával dúsítható, üdítőital ízű szörp/szirup), pl.:
mediamarkt.hu/hu/product/_soda-stream-soda-szirup-pepsi-440ml-1349405.html

Miklós, azt írod hogy az ország nagy részén jó vagy kiváló minőségű az ivóvíz, miközben az elmúlt években tele voltak a hírportálok azzal, hogy a viziközmű szolgáltatások mennyire lerohadtak, nincs pénz és ember a karbantartásra, elavult az infrastruktúra, stb.
Akkor most mi az igazság? Mégis bízzunk a csapvízben? Biztos hogy jókor jön egy ilyen rendelet ha a háttérben meg nincs "olcsó" alternatíva (csapvíz)?

Szerintem, otthon a PET palackok >99%-át a szelektív (ha van) kukába dobják ki Mo.-n. Nem viszik el a dunába és hajítják oda.
Amit meg buliban, séta közben, távol otthontól stb. vettek, azt most se fogja sétáltatni, aki eddig sem tette.
Viszont most, amit nem vesz vissz a gép…

Ezt minden csomagolóanyagra ki kellene terjeszteni, és kb úgy ahogy Miklós írja, hogy kevesebbet visszakapni+ ha egészségtelen a termék azt is jobban adóztattni, úgy hogy meg is érezze a fogyasztó a mértékét.

@zoltan_kmet
Miért kellene külön autóznod? Amikor egyébként is vásárolsz akkor visszaviszed a palackokat. Pont ugyanannyi helyet foglal az üres palack is otthon, mint a teli.

@NGergő

Nagyszerű, hogy felismerted "soksoksok", fröccsözéshez használt műanyag palack elhasználása után, hogy nincs rájuk szükség.
És arra gondoltál már, hogy alkoholra sincs szükség? Főleg annyira, amennyihez "soksoksok" palack víz kell.
Egy üveg prosecco (a borról nem ismerek adatot) 1 köbméter földet "használ el" az elkészítése során (plusz palackozás, szállítás stb.), amely földet lehetne növények termesztésére vagy állatok legeltetésére használni. Véges mennyiségű áll rendelkezésre belőle.

Sokan említették az üveget, amivel a probléma hogy nagyon nehéz (és törékeny). A szállítása sokkal több üzemanyagot igényel fajlagosan (a gyárból a töltőhelyre, onnan raktárakban, aztán üzletekbe, ha gyűjtik onnan is elszállítani...) egy "üveg" több száz km-t is utazik és nagy mennyiségnél már jelentős az üzemanyag felhasználás/ és különbség a pet vagy aluminium palackoz viszonyítva.

@orok-korok
Túlzás az mondani hogy az előállítás nem környezetszennyező, hiszen ez egy kőolaj származék amihez egyéb nem túl kedves vegyi anyagokat használnak a gyártás során. Mindent összevetve elég nagy a környezetvédelmi lábnyoma egy ilyen terméknek ahhoz, hogy csak egyszer igyunk belőle és aztán elfüstöljük (ami újabb CO2 kibocsátást eredményez.) A PET az egyik legjobban újrahasznosítható műanyag, ami sok más formában/termékben is használható.

Az igazi megoldás tényleg a fogyasztás csökkentése lenne..

@Zoltan_kmet
Neked autóval kell visszavinned a palackokat, "mivel más nem áll rendelkezésre"?
???MIVAN???

Istenemre, most 1 évig megint nem olvasok hozzászólásokat sehol, köszönöm szépen hogy ennyi időt takarítasz meg nekem.
Cserébe küldök egy biciklit és egy pár gyaloglócipőt, hátha találsz a 110ezres lakosú Kecskeméten egy visszaváltót autótávolságnál közelebb.

Németországban rendszeres látvány Lidl,Aldi irányában biciklivel közlekedő emberek, kezükben kukás zsák, flakonokkal tele. Autópálya parkolók meg aranybánya azoknak akiknek erre van idejük. Csak annyi problémám van, hogy pl. Belgiumban megvasarolt flakont nem tudom Németországban beváltani, hiába vettem ugyanott, csak más országban.
Ahogy észrevettem vonalkód alapján azonosítja.

ez az egész visszaváltás egy baromság.
Én 10-13 éve szorgalmasan gyüjtögettem nagy zsákokba a kvadrága megmaradt babavizes flakonokat IS roppanás és maradványmentesen amikor 5 v 10 dbért "járt" valami 5ft.
Szerintetek? 5 alkalomból hányszor hagytam ott az egészet agyvérzéses tünetekkel???
Nem vette be, visszaköpte, nem működött...stb. Kb félévig próbálkoztam azután leszoktam róla, babavíz sem kellett már utána.
Minden ment a szelektívbe (boros, sörös..mindenminden)
Nem ér annyit az egész hogy ott álljak sorba mint egy birka. Értem én h mennyire jó a csapvíz, de mocskos büdös, klóros undorító ott ahol lakom (szülőknél vidéken finom)
17 ezerért vettem 3 éve egy víztisztótát a konyhai csapra és pipa. Félévente kell tisztítani.
Legyen 1000ft egy flakon, szokjunk le róla, de ne ez az ostoba gyüjtögetés. (ja és a többlet ktsg menjen környvédelemre akkor tényleg)

@axt Mondjuk nem igazán értem, hogy miért fáj neked, hogy más mit iszik, de mindenkinek kell valami hobbi, neked ezek szerint mások életének megítélése a hobbid.

@Oisín Ez meg konkrétan szemetelés. A szemétnek a kukában a helye és kész. Ha mellette van, ott szétviszi a szél, felborul, eltörik, bármi lehet. Megint a pótcselekvés, amit fentebb írtam. Én biztosan nem örülnék neki, ha nálunk ez elterjedne. Épp elég szemét van így is szanaszét.

@zoltan_kmet "hiszen a barátokat és vendégeket mégsem csak csapvízzel kínálja meg."

ezzel van a baj, hogy ez a gondolat normalizálva lett

de, a normálisabbja otthon is a csapvizet issza, miért igya nálam a palackosat? és ugyanígy fordítva, én csapvizet iszok, elmegyek vendégségbe, pontosan ugyanazt a csapvizet rakja elém, ne fancyzzünk

örüljünk, hogy olyan helyen élünk, ahol jó minőségű és iható a víz

@almamoly A Sodastreamnek van Pepsi koncentrátuma (eredeti Pepsi, logóval mindennel). Érdekes dolog, el lehet vele szórakozni, de be kell hogy valljam, nem olyan ízű mint az eredeti. És szerintem nem azért, mert a koncentrátum más, hiszen a Pepsi gyárban is abból készül az ücsi, hanem valószínűleg a víz tisztítása, kiválasztása másképpen történik. Olyasmi lehet ez, mint pl. a whisky gyártása, ahhoz is pont olyan víz kell, ami Skóciában van, nem véletlen hogy nálunk nem csinál senki se whisky-t (illetve azt hiszem egyvalaki próbált, de nem lett olyan jó).

Parasztvakítás az egész, a szokásos bürokrata megoldással, hogy megveregethessék a saját vállukat.

Úgy kell majd vigyázni az egyébként összelapítható palackokra, mint a hímestojásra, pedig összelapítva gazdaságos és egyben környezetkímélőbb, már csak a szállítási térfogat miatt is.

Ha ez is úgy lesz, mint a sörösdoboz-automatákkal, akkor mindenki be fogja dobni a palackokat a szelektív kukába és kész, mint eddig is.

Én egyébként vagy szűrt csapvizet iszom, vagy szénsavas ásványvizet. A szénsavmentes olyan, mint az alkoholmentes, gyümölcsízű "sör". Értelmetlen.
Gyümölcslevet és egyéb szörpöt ritkán iszom, mert pont a lényeg hiányzik a koncentrátumos löttyökből: a növényi rostok és a vitaminok. Agyig vannak cukrokkal.

A csapvíz kiváló lenne, de csővezetékek miatt sok helyen ramaty. A korábbi bérelt lakásban is úszkáltak kis ki tudja milyen darabok a víz alján, na akkor szoktam le a csapvízről.

@zoltan_kmet Egyrészt, ha nálam a vendég csak egy pohár vizet kér, akkor azt megkapja csapból, mert nincs itthon ásványvizem még a vendégeknek se. Szódát meg kapnak a Sodastreamből. Egy-egy kólát azért szoktam venni, de az a tapasztalatom, hogy a 40+ korosztály már egyre kevésbé kér ilyeneket, mert mindenki inkább fogyózik, minthogy tovább hízzon. Az új szabályozás meg szerintem nem az otthoni szelektív gyűjtést akarja kiváltani, hanem az utcai, menet közbeni, vagy munkahelyen elfogyasztott üdítők flakonjait akarja a megfelelő helyre irányítani. Mert ahogy fentebb már említettem, egyesek az utca közepén akarnak szomjan halni, és ha megvették és megitták az üdítőt, nagy valószínűséggel egy sima köztéri kukába dobják a palackot. Míg az 50 Ft-os betétdíjjal (ami lehetne akár 200 is) feltehetőleg már elballag egy gyűjtőgéphez.

"Már csak azért kérdem, mert a szelektíven gyűjtött muanyagok 1/3-a újra hasznosítható"

Nagy tévedés. A PET palackok csaknem 100%-a újrahasznosítható.

A legnagyobb gond az alumínium sörös/energia italos dobozok. A műanyag zacsik (miért is kell 2 kiflit vagy 4 banánt eldobható műanyagba csomagolni?), illetve a cigaretta csikkek.

A cigarettát Új zéland mintájára fokozatosan kivezetném a 14év alatti korosztály már nem vehetne cigarettát többé, azaz 2027-ben sem, és 2028-ban sem.

Ennek lehet köze ahhoz, hogy a MOL nemrégiben átvette a hulladékkezelési ipart?

Múltkor megemlítettem a családban, hogy eladom az autómat, mert nem használom ki. Néztek rám kikerekedett szemmel, hogy hogyan fogom hazavinni a vizet. Erre én néztem kikerekedett szemmel, hogy minek vigyek haza vizet, amikor folyik a csapból.

@orok-korok
Az a különbség, a PET-palack és az üvegpalack között, hogy a PET csak egyszer használható, az üveg pedig "végtelenszer" (nyilván eltörhet, de a sérülésmentes mosás után újratölthető, és újra is töltik).

Hirtelen csak ezt a videót találtam róla.
youtube.com/watch?v=a1f01aF2h8w

A '90-es években (vagy még a 2000-es években is?) volt a refPET, ami jóval vastagabb volt, újra is lehetett tölteni, az volt visszaváltható, és azt újra is töltötték, ha nem is annyiszor mint az üveget. Csak megszűntették -ha jól tudom, leginkább- higiéniai okok miatt.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram