OTP-nél is elérhetővé vált a Google Pay, Xiaomi Pay és Garmin Pay
Az Erste után az OTP is bejelentette, hogy mostantól támogatja a Google, Xiaomi és Garmin Pay szolgáltatásokat.
Így ha eddig irigyelted csak azokat, akik a csuklójukat lehetetlen pózban kicsavarva próbáltak az órájukkal fizetni és azon gondolkodtál, hogy miért is vagy te OTP-s, így nem tudsz tornamutatványokat előadni a pénztárnál, akkor mostantól te is tudsz majd az erre alkalmas óráddal ugyanígy fizetni. 🙂
Születéskor mindenkinek RFID-chipet a fülbe, és akkor nincs cirkusz a kártyákkal, igazolványokkal stb.
MBH Bank (BankHolding) kártyáját fel tudtam venni a wallet-be, de ettől sem lestt olcsóbb a kenyér, nem egy nagy dolog.
A probléma azzal van, hogy sok terminált valami olyan idióta tervezett, akinek minden egyes design döntésénél az ellenkezőjét kellene csinálnia, mint tesz, és sikerülne megalkotnia a tökéletes terméket.
Kicsit furcsállom, hogy a környező országokban már lehet náluk Garmin Pay-jel fizetni, idehaza még nem. Hátha a konkurencia ösztönzi őket egy kicsit 🙂
Régen volt a minikártya ami egy kis felragaszható Paypass kártya volt, azt használtam pár évig mobilra ragasztva.
Most megnéztem több mint 10 éve, amikor még a Paypassos normál bankkártya se volt elterjedve, NFC-s mobilom meg azóta sincs 🙂
Tényleg olyan macerás az óra terminálhoz tartása? Megfelelő kartávolság felvételével és esetleg egy elegáns oldalazó táncmozgással nem orvosolható? 🙂
Na most, ebbe a pici résbe kellene beleférni a teljes kézfejednek és plusz a csuklódnak, de nem akárhogy, hanem fejjel lefelé, hiszen az óra felfelé néz. Ezért ököl hátrafeszít, csukló kiteker, könyök igazodik.
A covid alatt a pénztárosok köré növesztett plexi falak külön nehezítésnek számítanak.
Nem mindig sikerül kecsesen és elegánsan előadni a dolgot, maradjunk annyiban. 🙂
Ezeket valami olyan idióta tervezte, aki lerakta maga elé az asztalra és úgy fejlesztette a készüléket, de sose látott boltot vagy használt érintésmentes fizetést a valóságban.
A nyomorultság netovábbja a sparos forgatós termináltartó…
Légyszi magyarázd már meg, hogy mi abban a tornamutatvány, hogy elfordítod a csuklódat úgy, hogy a tenyered van felfelé? Ezek szerint az emberek a tenyerükbe soha nem tesznek semmit, nehogy kicsavarodjon a csuklójuk. Vicc kategória.
Az megvan, hogy nekem is van okosórám és nem csak Apple órával lehet fizetni, hanem gyakorlatilag már az összessel?
Az is megvan, hogy nincs itt semmi zsigeri érzés, csak te magyarázod bele?
Tudom, mit jelent a smiley a szöveg végén?
Szóval juhé, még akkor is, ha engem pont nem érint.
Egyébként lehet, hogy elszórtan vannak még ilyen elcseszett, nem felhasználóbarát helyek, de ilyenkor egy normális pénztárosnak illene kinyújtani a terminált, ahogy a mekis drive-okban is csinálják.
Erre engedményt adnak? Kimozdít a mozgásszegény életmódból? Időt nyerünk vele? Megmentünk egy fókabébit? Vagy egy vonzó és boldog ember láttunk aki így fizetett és utánozzuk mert akkor majd mi is vonzók és boldogok leszünk?
Viszont azzal egyetértek, hogy némi szabványosítás ráférne az érintésmentes fizetésre, mert tényleg vannak helyek ahol mutatvány efféleképpen fizetni. (pl Penny… de ha már Penny, ott vajon miért nincs a kassza után rakodótér, ahol kényelmesen a táskádba/kosaradba tudod rakni a terméket?)
Egy veszélyt látok ezeknél, hogy nem az a kártya az aktív, amivel fizetni szeretnél, nem tudom ez mennyire lehet probléma, hány ember használ aktívan több bankkártyát is párhuzamosan.
Mi például azért fizetünk így, mert egy darab kártyáért fizetünk a feleségemmel, de mindketten tudjuk használni, ráadásul órát/telefont az ember, akkor is visz magával, ha viszi a bankkártyát, hiszen nem azért vesz ilyet, hogy a bankkártyát lecserélje, csak ha már nála van, akkor a bankkártyát nem kell vinni.
Nem tudom, hogy a kártya előállítási ára milyen viszonyban van a telefonba vagy órába épített elektronika árával, viszont feltételezem, hogy ezeket a készülékeket lehet arra is használni, hogy egy kapun beengedjenek, tehát összességében sokkal több dolgot kiválthatnak.
Cserébe ha tönkremegy vagy ellopják, akkor több mindent kell pótolni stb.
“Boomer”-ként még várom, hogy jobban elterjedjenek, mielőtt én is elkezdem használni…
Igen, hogyne! Döbbenetesen megterhelő a reggeli Croissantomat úgy megvenni, hogy a zsebemből elő kell vennem egy kétszázast és le kell tennem egy műanyag tálkára.
Majdnem annyira elfáradok benne, mint amikor – esőérzékelős ablaktörlő híján – egy bajuszkapcsolót fel kell kattintanom 1-el vagy 2-vel a kocsiban amikor elered az eső. 🙁 Rendelnem kellett volna azt is az autómba plusz 300 ezerért, de már késő bánat 🙁
– kényelmesebb (nem kell elővenni a bukszádból a kártyát, nem kell figyelni rá, hogy a kocsiban hagytad-e vagy magaddal vitted-e egyáltalán)
– gyorsabb (nem igényel pin kódot, így nem kell vele vessződni)
– egyszerűbb (nem kell elővenni a bukszát, kivenni a kártyát és visszatenni a kártyát és vissza a bukszát)
– biztonságosabb (a bankkártyát könnyen el tudod veszíteni)
– modernebb (sokunknak már eleve virtuális kártyáik (is) vannak, amik soha nem léteztek fizikai kártyaként)
soroljam még?
Nekem meg van egy 60x optikai zoomos kamerám, ami ~ negyedannyiba került újonnan, mint a telefonok többsége.
A vadak amúgy kb 20 méterre voltak.
Ilyenkor érzem azt, hogy repedés keletkezik a mátrixon, és a marketing által felépített illúzió (“a telefonnal lehet fényképezni”) mögül kiinteget a rideg valóság (“nem lehet”).
Na, ugyanezért használok bankkártyát, ha vásárolni indulok. Jobbat még nem találtak ki és nem is fognak.
És amit még senki nem említett: A mobilos/órás fizetés esetén a terminál nem kér PIN kódot, mert az eszköz (óra, telefon) azonosítja a felhasználóját ujjlenyomattal, arccal, eszköz PIN-nel, bármivel. És igen, ez jóval biztonságosabb (biometrikus azonosítás esetén legalábbis), mint a bankkártya PIN.
Most az idézetedben az okosóragyártó a fenevad, és csak okosórával lehet fizetni, és a többiek nézik, ahogy az okosórások fizetnek?
Sztyopanovics
Ez inkább arra vonatkozik, hogy gondolatban, elmében (homlok) azonosulsz-e azzal az ideológiával, a kéz pedig, hogy még tevékenyen részt is veszel az ideológia által képviselt dolgokban.
Persze, sokan akarják az ilyen modern kütyükre ráhúzni ezt, de ezek a kütyük csak eszközök, mint a kést, amit szintén lehet így és úgy is használni.
nagyon jó a humorod, adom.
ettől függetlenül sajnos nincs igazad, a digitális fizetés gyorsabb és kényelmesebb, meg tovább részletezte, nem akarom ismételni.
Nem, a google egy petákot sem kér érte, amire te gondolsz az a másik amcsi cég, az almás.
De, internet kell hozzá, mert az eszköz csak 5 tokent tárol 5 fizetéshez, ha ezek elfogytak, akkor kelleni fog a net.
Strandon sokkal kényelmesebb az órámmal fizetni, mint külön kártyával szaladgálni.
Ez egy nagyon népszerű igerész és már próbálták mindenre ráhúzni a hitelkártyától a vonalkódig.
Viszont érdemes egy kicsit előtte is elolvasni:
– Lesz egy fenevad.
– Utána egy másik fenevad (ezek elég látványos csodákat tesznek, szóval nehéz lesz elmisselni)
– Az első felgyógyul egy halálos sebből
– A második készít egy képet, amibe életet lehel (közben ezeket a képeket imádni kell)
– Megöleti azokat, akik nem imádják az első fenevad képét.
És EZUTÁN lesz, amit te írtál. Szóval konkrétan emiatt még nem kell parázni.
Úgyhogy nekem praktikus mind a mobilos, mind az órás fizetés. (wise van hozzácsatolva, és inkább kis költéseket fizetek ezzel, így a fő számlám átláthatóbb)
Látom, mindenki vigyorog, mikor mobillal fizet, hogy milyen modern, meg ez a XXI. sz. (meg keresgélik a wallet, vagy banki alkalmazást, holott elég csak feloldani a képernyőt 🙂
A órás fizetés a legpraktikusabb, ha olyan a terminál. Miklós tudja miről beszél, ha nem olyan a terminál, tényleg tornamutatvány 🙂
és a fizetés egy offline okosórával (almással) működik, tehát nem kell az órára külön internet.
Apropó, a Wallet-et hogy lehet rávenni arra, hogy ne a Wise kártyámmal akarjon mindenképpen fizetni, hanem az erstéssel?