Az elmúlt két hétben több katás ügyfél is volt, annak ellenére, hogy mióta kinyírták a katát, már csak nagyon kevesek választhatják azt. Leginkább csak a magánembereknek dolgozók, oktatók, kutyakozmetikusok, fodrászok és ehhez hasonló szakmák.
Azt mindenki tudja, hogy a katásnak nem lesz értelmezhető nyugdíja, de hogy mennyire nem, azzal sokan nincsenek tisztában. Ahogy már írtam róla, a nyugdíjad összege két dologtól fog függeni, a ledolgozott évek számától és a megkeresett jövedelemtől. (Cikk) Mind a kettővel rosszul állnak a katások. Ha a jövedelmed nem éri el a minimálbért, akkor a ledolgozott évek számát arányosan csökkenteni kell annyival, amennyivel kevesebb a jövedelmed, mint a minimálbér. Vagyis nem csak a kevesebb összeg miatt lesz kisebb a nyugdíjad, hanem még azért is, mert az évek sem lesznek meg, ami a magasabb nyugdíjszámításhoz kell.
Amíg a minimálbért évente emelgetik, a katásoknak beszámított jövedelmet vagy egyáltalán nem vagy csak alig emelik évente. Jelenleg még mindig csak 108 ezer forint jövedelemnek számít havonta a katás befizetés, ez a minimálbérnek a fele sincs, vagyis jelenleg két és fél katás ledolgozott év számít egy minimálbéres évnek. (2016-2017 környékén még a minimálbér bő 70%-ának számított egy katás adózású hónap, azóta egyre romlik ez az arány.)
Mivel jövőre emelik a minimálbért 9%-kal, viszont a kata beszámításának emeléséről most sincs szó, jövőre még rosszabb lesz a helyzet. Ha minden így marad, hiába dolgoznál le negyven évet katásként, nyugdíjba csak durván 15-16 év minimálbéres alapod lesz. (Még egyszer: nem csak a jövedelem, de a ledolgozott évek száma is számít, a kettő szorzata plusz a valorizációs korrekció fogja meghatározni a nyugdíjadat.)
Elintézték azt is, hogy ne lehessen katásként főállásod, vagyis még véletlenül se legyen rendes bejelentett nyolcórás munkád a vállalkozásod mellett.
Ezért nyugdíjra mindenkinek kell félretenni, de a katásoknak különösen, mert ők még akkor sem fognak szemmel látható nyugdíjat kapni, ha egyébként nem kerülne addigra válságba a nyugdíjkassza.
Mivel a legtöbb nyugdíjmegtakarítás a magas költségek miatt az adójóváírás ellenére sem éri meg, ráadásul a katások még az adójóváírásra sem jogosultak, mert nem fizetnek szja-t, ezért nekik végképp nem éri meg semmi olyan megtakarítási forma, amiben benne van az a szó, hogy "nyugdíj". (cikk és cikk)
A katásoknak nyitni kell egy számlát (lehetőleg TBSZ számlát), amit csak a nyugdíjnak tartanak fenn és oda kell gyűjteniük a pénzt, legalább annyit havonta, amennyi nyugdíjat kapni szeretnének maguktól. (Ha 25 éved van a nyugdíjig és 20-25 évig leszel nyugdíjas, akkor durván annyit tudsz majd inflációval korrigáltan kivenni a megtakarításodból havonta, amennyit beleteszel most havonta. Ezt a képletet pluszban és mínuszban is a hozamok és az infláció (lásd az elmúlt három év hirtelen pénzromlása) fölül tudják írni hosszú távon, de ökölszabálynak jó.)
Ha nem tudsz eltenni havi háromszázezer forintot sem a megkeresett pénzedből, akkor érdemes felülbírálni, hogy megéri-e az a vállalkozás. A válasz az, hogy nem, csak mivel a jövődet is feléled minden hónapban, ezért jelentleg látszólag minden rendben. De hosszútávon ezt a vállalkozást nem szabad tovább üzemeltetni, mert attól, hogy nem most érzed a problémát, attól még létezik. Vagy túl keveset kérsz vagy nem éri meg csinálni azt, amit csinálsz.
Röviden: ha katás vagy, neked különösen kell gondoskodni a nyugdíjadról, mert még ha nem is romlik tovább a helyzet, akkor is a jelenlegi állás szerint 50-60 ezer forintnál több nyugdíjra nem nagyon számíthatsz mai értéken. Ami pedig, ahogy mondani szokták, még az éhenhaláshoz is kevés.
Sajnos az érintettek tobbsege ezt nem olvassa, és különben is majd megmenti őket a mindenkori kormány 🙁
Vagyis akkor ok csinaljak jol. Ahogy a devizahitelesek is meglettek mentve, vagy a mai napig mentve vannak akik az olcsobb valtozo kamatozasu hiteleket valasztottak. Itthon nem a penzugyi tudatossag a lenyeg, hanem egy kelloen nagy csoporthoz tartozz akit meglehet menteni, igy szavazatot lehet ezzel szerezni.
De azt honnan lehet tudni előre, hogy akkor is olyan kormány lesz-e hatalmon, aki megment, nem pedig elenged a süllyesztőbe?
köszi a cikket, továbbítottam is katás ismerősöknek kis reality check címszóval
Vazz, erről még én sem hallottam, én alapból azt hittem, hogy 12 év KATÁ-s hónap 8 hónapnak számít nyugdíjnál. Szerintem ez van benne az emberek fejében, ki a fene hallott a minimálbérhez kötésről, meg ilyen hülyeségekről? Ez brutál nagy tragédia lesz, az emberek nem értik, hogy most vállalkoznak, ügyeskednek, mellékesből élnek, de 65 év felett ez már nem lesz. Az egy dolog, hogy a test akkor is cserben hagyja az embert, ha nem beteg, és nem tud bármilyen munkát elvállalni, de az agy is belassul. Addigra majd a friss 18 évesekkel kell versenyezni mind erőben, mind találékonyságban, és ez a 65 évesek többségének nem megy. És mi lesz akkor 70-80 évesen?
Azon gondolkodtam a cikk nyomán, hogy kinek éri meg ma ilyen gazdasági - és jogi környezetben Magyarországon élni s munkát végezni.
Szia!
Két okból válaszolok.
Először is ellenőrzöm, hogy tényleg nem kell már regisztráció, akkor hagytam abba a kommentelést.
Másodszor a feltett nemkérdésedre a véleményem:
Van, akinek megéri. Szűk kör. Ennek a szűk körnek a nagyon vékony szelete az, aki olyan, "világviszonylatban" is versenyképes tudással/szolgáltatással rendelkezik, ami nélkülözhetetlen a szűk kör maradékának. Ez utóbbi rövid összefoglaló neve NER. Az ezen körön kívüliek a képességükkel, tudásukkal, szorgalmukkal azonos versenyhelyzet mellett feltehetően nyugaton jobban élnének.
Ha a "megéri"-t kiterjeszted az emberi kapcsolatokra, akkor értelemszerűen bővebb a kör, de ha a nagyi/baráti társaság is hajlandó lenne költözni...
És van egy masszív réteg, aki azt hiszi, hogy neki jó, és nem érti meg/fogja fel, hogy nem az.
Na teszt indul, küldés gomb nyom.
Miklós! A nyugdíjat nem a nettó bér után számolják? A hivatkozott cikkedben azt írod. Így viszont a 108 ezer Ft katás jövedelemből kiindulva kb. 1,7 katás év egyenlő 1 minimálbéres évvel, ami 23-24 év minimálbéres alapot jelentene (nem 14-16 évet ahogy írtad). Vagy a 108 ezer Ft is bruttó? Persze ez (ha így van) az írás lényegi mondanivalóján nem változtat.
a nyugdíjcélú külön megtakarításnak még az is egy csapdája, hogy mi lesz vele a vagyonmegosztásnál?
Ha félreteszel havi pár x százezer forintot katásként, a házastársad pedig bejelentett alkalmazottként a TB-be gyűjti a nyugdíjjogosultságot, akkor egy válásnál a Te félretett pénzed lefeleződik, mert attól, hogy nyugdíjra tetted félre, az még közös vagyon, de a házastársad majdani nyugdíjához nem lesz semmi közöd.
Így neked fél nyugdíjad lesz, neki pedig másfél.
Én már most tartalékolok a KATA-sok megmentésére és már alig várom, hogy kisegíthessem őket. Azért remélem, hogy majd megköszönik és nem fognak az arcomba nevetni, amikor eljön az ideje.