Készülj fel a váratlanra is
Egy újabb sajnálatos haláleset történt az életbiztosításunkban, az egyik tagunk balesetet szenvedett.
Ez önmagában nem lenne hír, hiszen éppen ezért kötünk életbiztosítást.
Azért írok róla mégis, mert a feleség mit sem tudott az életbiztosításról.
Már éppen törölni akartuk a biztosítást, mert három hónapja nem volt fizetve és az ügyfél nem reagált a megkereséseinkre, amikor a feleség érdeklődött e-mailben a férje címéről, hogy mik ezek a levelek, milyen elmaradt díjról van szó. (Még szerencse, hogy be tudott lépni a férje levelezésébe.)
Tőlünk tudta meg, hogy a férjének volt életbiztosítása és jár neki sok tízmillió forint.
Biztos vagyok benne, hogy a férje mondta neki ezt évekkel ezelőtt, hogy kötött egy biztosítást, de azóta már elfelejtette.
Mivel mindenkit érhet baleset, mindig készülj fel a váratlanra is.
Töltsd le az életbiztosítás kötvényeit (Uniqa, NN), másold le a lakásbiztosításodat, a cascot, tedd oda a lakáshitel szerződését is, az ingatlan(ok) tulajdonlapját, közüzemi szerződéseket, csinálj egy listát, hogy melyik banknál vannak számláid és megtakarításaid és az egészet tedd bele egy mappába és nyomd a házastársad kezébe.
(Ha van életbiztosításod a cégednél is kötve a munkavállalókra vagy a bankkártyád mellé jár balesetbiztosítás, esetleg a casco része, az erről szóló infókat is tedd bele a dossziéba. Gyakran még az sem tudja, hogy van balesetbiztosítás a cascoban vagy a lakásbiztosításban, aki megkötötte. Akkor a házastársa honnan tudná?)
Éppen elég minden megoldandó probléma szakad a másik fél nyakába egy baleset esetén, kezdve onnan, hogyan tudja ellátni egyedül a gyerekeket és dolgozni is mellette teljes munkaidőben, odáig, hogyan kell befizetni a számlákat, a gyerekek menzáját, edzését és minden mást, amit a másik intézett addig.
Ezért amit tudsz tenni, tedd meg, hogy legalább ezekkel ne legyen problémája. Ne halogasd a dolgot, még ma csináld meg a mappát és beszélj róla a házastársaddal.
Mert az a biztosítás, amiről csak te tudsz, nem ér semmit, ha veled történik valami. Legyen szó életbiztosításról, cascoról, vagy bármiről.
Itt már írtam ezekről a témákról bővebben, olvasd el, ha még nem tetted:
Miklós írnál az állampapíraukciók sikertelenségéről? Illetve hogy mennyire fenntartható a finanszírozás (hány hónapig mehet hogy sikertelenek az aukciók, ekkora kamatok mellett mennyire terheli meg a költségvetést, stb).
Másik téma a banki tartalékráta további emelése. Ez hogyan hathat a hitelezésre, lakáspiacra stb?
Szerintem többen is szívesen olvasnánk ezekről.
De egy házassági szerződésnek (HSZ) a házasság előtt és alatt keletkezett és keletkezendő vagyon (“vagyonjogi rendszer”) defininiálásán kívül még SZÁMOS előnye van.
Az egyik pl., hogy jellemzően a nő (asszony) százszor meg fogja gondolni, hogy ki akar -e lépni a kapcsolatból (van -e értelme?) akkor, ha van hsz. Ugyanis, ha NINCS, akkor csakis előnyös lehet rá nézve egy kilépés.
A másik -egyéb más sok mellett- , hogy a válásnál pl. nem kell vagyonmegosztást csinálni. Ugyanis, ha a vagyon megosztását már előzetesen dekralálja egy szerződés köztetek, akkor ennek nincs értelme. Ennek nyomán 0 azaz nulla vita és pereskedés lesz köztetek, ami további anyagi előnyökkel jár.
Szóval, én SOHA de SOHA nem nősülnék HSZ nélkül. Kivétel, ha a HSZ nem megléte rám nézve lenne előnyös. 😉
– van olyan végrendelet, amit nyilvántartásba vesznek valami közjegyzői izében. Ez elő fog kerülni a hagyatéki eljárásban, hivatalból, anélkül, hogy bárki is tudna róla az örökösök közül. nem olcsó, de drága :). Gondolom – bár elfelejtettem megkérdezni – hogy akkor igaz, ha magyar hagyatéki eljárás van (magyar állampolgárnak tudtommal az lesz, de mondom, nem kérdeztem meg)
– közös végrendelet nagy baromság (feleség – férj), több baj lesz belőle, mint haszon.
– ha nem akarod a nyilvántartást, akkor tök fölösleges pénzkidobás közjegyzőnél végrendelkezni. Viszonylag szerény díjért (akkor tizenezer nagyságrend volt) megnézi az általad írt végrendeletet, hogy törvényileg elfogadható-e?
Semmi mást nem vizsgál, és semmiféle nyilvántartásba nem kerül be!
Ezt a googli inaktív dolgot köszi, értelmesnek néz ki 🙂
Tényleg nem kelnek el az állampapírok?
Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy halál esetén a lakcímhez tartozó közjegyző lefolytatja a hagyatéki eljárást.
Az első házasságom után “okosan” nem volt vagyonmegosztás, mert hiszen jóban maradtunk minek a papír… Sokba van azóta is.
A második előtt szerződést írtunk pedig nagy volt a szerelem. Lényegében az van benne, hogy a közös néven lévő dolgokat osztjuk el a végén, ha arra kerül a sor, ami akinek a néven van (ingatlan, számla, cég, bármi), azé. Most sajnos úgy néz ki, hogy volt értelme…
A házassági szerződés csak addig nem fontos, amíg nincs rá szükség. Utólag a hiánya meg olyan, mint a biztosítás, amiről csak te tudsz. Ha úgyis örökre terveztek, nincs értelme nem aláírni, ha meg vége lesz, nos pont akkor fog kelleni.
nem hülye, hanem tapasztalt
Koszonom!
Néhány éve írtam meg először egy táblázatba az összes fontos dolgot, azóta rendszeresen frissítem:
Életbiztosítások, megtakarítások, ügyvéd és könyvelő elérhetősége, banki hozzáférések, minden fontos jelszó, stb…
Megosztottam online párommal és a szüleimmel (érhet minket együtt baleset), papír alapon még anyósoméknak is odaadtam.
Azóta már végrendeletet is írtam (államkincstári értképapír-számla miatt), ez is ott van mindenkinél.
Ügyfeleimnek is javaslom ugyanezt, a sablon-részét érzékeny adatok kitakarásával meg is osztom nekik a sajátomat mintának.
Az különösen megrázó, hogy kollégáim közül egyről sem tudok, aki megcsinálta volna. Holott a szakmánk lényege, hogy a váratlanra készítsünk fel..
Mellé még van családi lastpass, ahol a feleségem hozzáfér az összes jelszavamhoz, ha valami történne velem, meg van adva mint “örökös”.
Lehet hülye kérdés, de Közjegyző honnan fogja tudni hogy meghaltál?
Vagy az állandó lakcím szerinti közjegyző mindig értesül , mert ő intézi a hagyatékot.
Köszi. Közjegyző témában nem vagyok otthon
Ha van hozzaferes akkor meg mielott zaroljak a szamlat le lehet uriteni, viszont tudni fognak rola a hagyatekin, hogy mennyi volt az eredeti osszeg es mennyi van rajta aktualisan, ami nem problema ha az orokosoknek nem gond, de ha valaki szovateszi akkor az gond lesz.
Folyt kov
Nekem mindenem a család, a párom és a gyerekek, de eszembe nem jutna minden infót megosztani a vagyon mértékéről, max arról, merre kell nézni, ha baj van (ez a Covidnál, illetve egy (mint utólag hálistenek tévesnek bizonyult) orvosi vizsgálat után gyorsan meg is történt. A páromnál karnyújtásnyira (kvázi likvid állampapírban) ott van min. kb két év megélhetésre elégséges összeg
Tegnap olvastam, hogy már 11557 milliárd ül 18%-osban. Napi 5,7 milliárd a kamat. Brutális.
Nem hiszem, hogy ezt fenn lehet tartani már sokáig, amikor így se tudják (és nem is akarják) ezek a kretének a hiányt évi 4-5 ezer miliárd alá szorítani évek óta.
Most úgy érzem,mintha egy piramisjátékban ülnék, a kamatok emelkedését kikényszeríti a piac közel 26%-os infláció mellett. DKJ már besülni látszik és az államkötvények is.
portfolio.hu/gazdasag/20230223/csunyan-besultek-a-mai-allampapir-aukciok-598830
“ Az egyik pl., hogy jellemzően a nő (asszony) százszor meg fogja gondolni, hogy ki akar -e lépni a kapcsolatból ”
Ne aggódj, így is meggondolja, és ezért minden második marad is a (…) házasságában.
Erről itt nem fogsz olvasni mert a közönség nagyobbik része annak a bizonyos testrésznek a szerencsésebb oldalán áll.
Én üdvözlöm az őszinteségedet. A többség (jól menő ügyvéd, orvos, informatikus, mérnök, vállalkozó) meg had higgye hogy a könyvtáros, ápoló, tanár, dajka, gyese/gyeden lévő felesége szerelemből van vele, de legalábbis jó a kapcsolatuk. Sem itt sem máshol nem trendi és nem téma hogy nem csak lelki, fizikai erőszak létezik hanem bizony gazdasági (anyagi) is. Meg hogy mennyit ér a láthatatlan munka.
A blogbejegyzés megrendítő, tanulságos.
Az alapgondolattal nincs bajom…de javaslok egy szakembert… mi ez a hímsoviniszta duma, hogy csak a nő járhatr jól? Tehát szerinted evidens hogy a pasi visz ahza többet? Egyáltalán nem törvényszerű…. + írod milyen jó a HSZ…de csak ha neked előnyös…. részvétem a párodnak.
Nem a HSZ a gond (nekekm is van, de más okból)… hanem a gondolkodásod.
Meg ez is elég megalázó duma hogy a nők csak jól járhatnak, neked volt valaha a bürös életben nem diszfunkcionális kapcsolatod?
Rendesen incel benyomásom van ezektől a mondatoktól
De még ha vinni akarná is a felét, vigye. A lényeg, hogy boldog legyen.
A jelszavak és társaik leírásától én azért ódzkodok, mert mi van, ha betörnek és viszik azokat a papírokat is? De belátom, hogy ez irracionális félelem, úgyhogy még emésztem egy kicsit, aztán létrehozzuk a “fekete borítékot”. 🙂
Gondolom nem csak nálam verte ki a hozzászólásod a biztosítékot. Rendes triggerel amit írtál. Figyelj, legjobb tanács, ismeretlenül is mintha barátok lennénk. Váljatok el. Kivéve ha úgy élsz a feleségeddel, mintha az édesanyád lenne (mos, főz, takarít rád és semmit nem kell csinálnod). De akkor meg semmi értelme…
Ezt úgy szokták egyébként a normálisabb emberek csinálni, hogy azokat a dolgokat nem mondják el (MAXIMUM!) a házastársuknak, amelyekkel valóban óvni akarja. Mondok egy jó példát: Ma majdnem autóbalesetet szenvedtél, gyakorlatilag 0,5 másodpercen múlt az életed mert valami gyökér szembe jött a forgalommal 120-al, te meg éppen elrántottad a kormányt és szerencséd, hogy nem egy árok volt melletted egyből. Na, ha ezt kihagyod a közös életetekből, lehet megóvod az aggodalmaktól. De így élni, felfogni egy életet nagyon szomorú és tényleg sajnállak, sőt, jobbulást.
Nem megoldani akarom senki életét, de a másik ilyen téma a halál kapcsán az örökösödés. Egy jó tanács: még életedben irasd át a komolyabb dolgokat arra, aki amúgy is örökölné vagy aki akarod, hogy örökölje – meggátolandó, hogy a rabló állam kész vagyonokat húzzon le mindenféle illeték címén pusztán egy név átírása miatt. A haszonélvezetet sajnos egy tollvonással eltörölték, úgyhogy a „szerződő” kapcsolatokra ez nyilván nem érvényes.
\V// Live long and prosper, heh…
Nem kötekedni akarok, de nem értem és érdekelne. Azt mondod előrelátóan házassági szerződést kötöttél, mégis titkolnod kell a feleséged előtt hogy mid van. Kifejtenéd miért?
Munkámból adódóan kimondottan sok olyan barátom és kollégám van, akik rendszeresen dolgoznak veszélyes üzemekben, katasztrófáknál, háborús övezetekben. Viszont még egyiküket sem érte komoly baj ilyen helyen. Többen viszont meghaltak közülük is közúti, vagy akár háztartási balesetben.
Legutóbb egy életerős fiatalember elesett az otthonában és többé nem kel már fel, hogy a gyerekeivel és a feleségével lehessen.
Olyan kérdésem van, ha valaki külföldön meghal utazás alatt akkor fizet-e a biztosító? Sok válságterületre járok Irak, Pakisztán, Hegyi Karabah…
Csak biztonsági okból lehet kötnék egy ilyet a családom javára.
Mostanában feltűnt, hogy az állampapír aukciók nem annyira sikeresek idén Magyarországon.
Van ok aggodalomra? Mi lehet az oka annak, hogy ilyen magas kamat nem vonzó? És még nem vagyunk bóvli kategóriában….
Most láttam, hogy te is hasonlót kérdeztél 🙂
Remélem felesleges az aggodalmunk.
Én úgy olvastam, hogy zárolják azt is, mert nem érdekes, hogy ki a “társ”, hanem, hogy ki a számla tulajdonosa.
A számla fő tualjdonosa mellett van még aki használjatja, amint meghal, zárolják.
A családban tavaly két haláleset is történt, így sok cikket olvastam a témában.
Szomorú tény hogy statisztikailag a házasságok 60%-a válással végződik (És ennek 90%át a nők kezdeményezik)
Tehát statisztikailag az ide kommentelők több mint FELE válni fog élete során legalább 1szer (Persze kissebb méretnél lehet máshogy van a szórás de értitek mire gondolok)
Az utóbbi 10 évben kb 14-15 esküvőn voltam és köztük téleg MINDEGYIKÜK halálosan szerelmes volt a párjába. Egészen addig a pillanatig amíg egyszer már nem 🙂
(6 pár közülük már el is vált)
És ha már pénzügyi blogra írunk legyünk már tisztába azzal, hogy ide oda rakogatod a pénzed és keresel 7% hozam helyet 9%-ot JUHUUU
Aztán egy válás során ha nem vagy okos elviszi az asszony a vagyonod felét mint a forgószél. Na mivel spóroltál/buktál többet?
Tessék külön választani az érzelmeket az anyagiaktól és kötni egy házassági szerződést. Ha soha nem kell, örülj neki.
Ezzel úgy gondolom, hogy nincs semmi baj, érthetően nem akarna utcára kerülni, mint ahogy írták előttem, illetve van olyan kollégám nekem is, aki így járt.
A házassági szerződés, hogyan lehet mindkét fél számára előnyös?
Oké, egyfajta megegyezés, hivatkozási pont. De azon felül?
Aki volt már ilyet megíratni, érvényesíttetni, az tud mondani dolgokat, hogy hogy is zajlik ez? Előnyök, hátrányok, stb.
Illetve a nő részére?
30-as n
Első perctől világos volt, hogy a nőket keresőképtelen házicselédként definiálod, de most már egyértelmű, hogy nem láttál még életben olyan nőt, aki nincs rászorulva, hogy kitartsd, vagy lehet hogy láttál, csak téged nagy ívben kerülnek.
És még le is írod, hogy de azért szívesen házasodnál ilyennel, hogy szépen lehúzd. Tipikus proli magyar gondolkodásmód!
Kár ezek okoskodni, meg pálcát törni fölötte, mert nem tudni, milyen helyzetben van….
Mi 5+ éve vagyunk házasok, 2 éve született az első gyerkőc. Az elmúlt 1 évben kéthavonta merült fel a beszélgetésekben a válás, különköltözés, de emellett az is, hogy szeretjük a kapcsolatunkat és nem igazán fogjuk egykönnyen elengedni.
Sokat filóztam rajta, hogy mi a tartós kapcsolat titka de végül arra jutottam, hogy az elköteleződés és az egymás iránti szeretet. Ha mégis válunk, akkor is biztos lehetek, hogy nem semmiznek ki.
Ami ebben a kérdéskörben kiveri a biztosítékot sokaknál, az a nőkhöz való hozzáállás. Én nem gondolom azt, hogy bárki állhat ilyen cinikusan és rosszindulatúan az ellenkező nemhez és közben élhet egészséges életet. Persze ez visszafele is igaz de azt most hagyjuk, nem az a forró téma most itt a beszélgetések között.
Rém megalázó ahogy a nőket kell elővenni ebben a témában, szinte már-már kimondatlanul implikálva van, hogy meg kell védenie magát tőlük minden férfinak.
Egy egészséges embernek nem ez az ideája egy egészséges társadalomról.
“A polgári házasság elsősorban gazdasági természetű kötelék. Aki nem kívánja a házasság vagyoni következményeit, vagyis a lényegét, az miért köt házasságot?”
A polgári házasság elsősorban egy naftalinszagú anakronisztikus baromság, és a jogi/vagyoni következmények a sima együttéléssel is jelentkeznek.
Az előny az, hogy nem kell a pénz miatt (is) veszekedni.
Rögzítitek, hogy az adott napon kinek mi van a nevén, az azé a félé is marad. Az utána szerzett vagyon meg nem közös, hanem mindenkinek a sajátja.
A gyerektartástól meg a közös lakóingatlan gyerekeket nevelő fél általi használatától nincs az a szerződés/ügyvéd, ami meg tudna védeni bárkit.
Épp ezért kell/lehet kedvezményezettet megadni.
Ha en szereto apuka vagyok, es az utcara kerulok, hogy biztositsak biztonsagot a gyerekeimnek? A hazassagi szerzodes az ilyen helyzetekre valo(akar a szereploket felcserelve), nem arra, hogy anya mos-foz-takarit, es megsincs ertekelve.
Nem kell altal emlitett helyzetbe tobbet belegondolni.
Viccesek vagytok mindannyian, akik egy szemellenzőn keresztül szemlélitek a körülöttetek lévő világot.
Még ÉRTELMEZNI sem tudjátok, amit írtam, csak fröcsögtök, ami jön, csípőből: Nem baj! Ez a TI színvonalatok.
Vagy mint pl. a Hopp Júlia. Ő a fő nagyokos, figyeljetek: Ő az, aki szerint az, hogy egy HSZ-ben leírjátok KÖZÖSEN, hogy nem kértek a vagyonközösségből, az egész egyszerűen a gazdasági erőszak. :))
Tudjátok mit? Biztosan nektek van igazatok. Sok sikert hozzá! Bízzatok rá asszonyra mindent, áruljatok el neki mindent, a legutolsó információmorzsáig. Ne kössetek házassági szerződést, és reménykedjetek… (imádkozzatok)
Egyszerűek. (és itt tudja mindeki, hogy kikre gondoltam az előttem szólók közül)
A közjegyző a hagyatéki eljárást vezeti (ami egy bizonyos ponton mindig, hivatalból megtörténik), ilyenkor a közjegyzőnek hivatalosan átadott végrendelet mindenképpen előkerül. Azt nem tudom, hogy végrendeleten kívül a biztosításos/bankszámlás doksit is át lehet e adni, de szerintem ez sokszor nem feltétlenül praktikus.
egy troll, ne etessétek 🙂
‘személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki’.
Hogy titkolod el?