Özvegyek pénzügyei
Kaptam egy felkérést egy fiatal, gyerekes özvegyeket támogató alapítványtól, hogy segítsek nekik az özvegyek pénzügyeit rendbe tenni, beleértve a konkrét dolgokat, mint számlák és hasonlóak illetve a fejben lévő dolgokat, hogy át tudjanak állni arra, hogy ezentúl másként lesz, mint eddig volt. S nagy valószínűséggel sokkal rosszabb lesz, ezért fontos mihamarabb a pénzköltést az új lehetőségekhez szabni.
Közülük sokakra nagyon nagy teher szakadt, kezdve olyan apróságnak tűnő dolgoktól, hogy ezentúl hogyan lesz képes munka mellett mindhárom gyereket elvinni iskolába és óvodába illetve onnan időben hazahozni.
Olyan dolgokkal kell foglalkoznia, amikkel kapcsolatban eddig nem is volt képben. Meséltek olyan sztorikat az alapítványnál, hogy arra ért haza az egyik család, hogy leszerelték a villanyórát a háznál.
A számla az elhunyt e-mail címére ment, a fizetés is az elhunyt számlájáról ment volna és a szolgáltató az elhunyt telefonját hívogatta a nemfizetés miatt. Mivel semmi reakció nem érkezett és számlák hónapok óta nem voltak fizetve, leszerelték az órát. (Igen, persze, normál esetben feltűnne az embernek, hogy nem fizetett villanyszámlát hónapok óta, de egy sokgyerekes anya megözvegyülése esetén ritkán van “normál helyzet”.)
Ha már kaptam egy ilyen felkérést, eszembe jutott, hogy írni sem írtam még róla soha.
Az első és legfontosabb, hogyan készüljünk fel előre az ilyen nem várt eseményekre.
Az első dolog, soha ne vond ki magad a család pénzügyi életéből. Nagyon kényelmes hátradőlni és hagyni, hogy a másik intézzen mindent, de legalább azzal legyél képben, hogy mit honnan fizettek, hol vannak a megtakarítások, milyen hiteleitek, biztosításaitok vannak és hol és ezekhez hasonló dolgok.
Ezzel összefüggésben nagyon fontos, hogy leírj mindent, amit a másik félnek tudnia kell, ha történne veled valami, a levelezésed jelszavától az esetleges bérelt széfig. Erről már itt írtam bővebben, olvasd el, ha még nem tetted.
Harmadik dolog a kockázati életbiztosítás megkötése. Ha gyerekeid vannak, hiteled esetleg az idős szüleidnek vagy te az eltartója, akkor mindenképp köss életbiztosítást, olyan összegűt, ami valódi segítség a családnak. Ha nem tudsz jobbat vagy olcsóbbat, nézd meg az egyesületi életbiztosításunkat. Amíg eltartó vagy, egy normális életbiztosítás ugyanolyan kötelező rezsi, mint bármi más. (Kivéve, ha megfelelő vagyonod van. Ha van 300 milliód a bankban, talán felesleges még egy negyvenmilliós életbiztosítást kötni mellé.)
A fentieket tegyétek meg, ha még nem vagytok özvegyek. Ha már bekövetkezett a baj, az alábbi dolgokat érdemes tenni:
– Először csinálj egy listát a rövidtávú tennivalókkal. Közműszolgáltatók felkeresése, számlák átíratása, bank felkeresése, árvaellátás vagy özvegyi nyugdíj elintézése, amennyiben igénybe vehetőek, meglévő hitelek megismerése és a többi.
– Legalább ilyen fontos, hogy nagy horderejű döntéseket viszont ne csinálj a gyász fájdalmában. Például eladod a házat, mert minden az elhunytra emlékeztet. (Lehet, hogy el kell majd adni a házat, de az tudatos döntés legyen, ne érzelmi.) Ne költözz, ne bontsd fel a megtakarításokat, ne csinálj semmi komoly dolgot az első néhány hétben. Ami nem igényel azonnali cselekvést, azt inkább tedd félre néhány hétre, amíg jobb állapotban leszel és jobban át is látod a dolgaidat.
– A halotti anyakönyvi kivonatot mutasd be mindenhol, ahol be kell mutatni és utána jól tedd el. Volt már olyan esetem, amikor egy hitelfelvétel előtt kellett rohangálni a kivonat miatt, mert a bank nem hitte el, hogy tényleg meghalt a házastárs húsz évvel ezelőtt. Majdnem ezért csúsztunk ki a határidőkből.
– Kérdezd meg a házastársad munkáltatóját, volt-e csoportos életbiztosítás kötve rá a cégen keresztül. A legtöbb embernek fogalma sincs, ha esetleg a cége is biztosította őt, mint alkalmazottat. Ha te nem jársz utána és a hr-es sem fog, akkor gyorsan el fog évülni a kárigény és esetleg sok pénztől esel el.
– Mondd le a szolgáltatásokat, amit a házastársad megrendelt (például Spotify). Ha nem teszed, vonják majd a díjakat, amíg tudják.
Ha te lettél hirtelen a család fenntartója, fontos hogy kezdj el tanulni a pénzügyekről. Minél többet fogsz tudni róla, annál jobban fogod érteni és annál kevésbé fogsz rettegni tőle és annál kevesebb hibát fogsz véteni.
Kezdésnek ajánlom a Kiszámoló Akadémiát, a youtube-on eléred minden részét. Szánj rá időt, hogy végig nézd.
Ezután jön a hosszútávú tervezés. Van rá nagy esély, hogy teljesen újra kell kalkulálni az anyagi életeteket és sajnos arra is van esély, hogy rosszabb lesz a sorsotok, mint volt. Akár lényegesen rosszabb is lehet, ha az elhunyt volt a fő családfentartó.
Ezért kell átgondolni minden egyes pénzköltést és minden egyes dolgot, amit eddig alapnak vettél: autóval viszem a gyerekeket az iskolába, szép nagy házban lakunk, a gyerekek különórára járnak és a többi.
El kell felejteni minden hasonlót és tiszta lappal kell indítani az újratervezést. Felírod, hogy mennyi lesz a havi bevételetek és ahhoz kezdesz kiadásokat tervezni. Használd erre az elfeledett exceltáblánkat. Beírod az összes havi bevételt és addig írod a költéseket, amíg az kevesebb mint a bevétel.
Kezded a szükséges dolgokkal: rezsi, lakáshitel, menza, stb.
Ha még maradt pénz, akkor abban a hónapban belefér még a kellene kategória is. Kellene, de egyelőre nem létszükséglet új ruha a gyerekeknek.
Ezután jön a jó lenne kategória: ha maradt pénz a szükséges és a kellene kategória után is, jöhet a jó lenne: jó lenne elmenni nyaralni, jó lenne, ha a gyerek tudna angol tanárhoz járni és így tovább.
A tervezést addig folytasd, amíg van miből. Amint eléred a havi bevételi limitet, a lista többi részéről mondj le, mert nem lehetséges, hogy minden hónapban többet költs, mint a bevételed. Akkor se, ha eddig mindezeket megengedhettétek magatoknak. Most már nem így van sajnos.
A gyerekek majd hozzászoknak, hogy ezentúl korábban kell kelni, mert busszal mennek iskolába és a magántanár helyett majd a youtube videókkal tanulják az angolt.
Három dolgot ne felejts el a tervezés során: egyik az amortizáció, az autót le kell majd cserélni öt év múlva, a lakásra vagy házra is költeni kell folyamatosan és így tovább. A másik a váratlan kiadás, ami bármikor jelentkezhet: új hűtő, új ágy és így tovább. A harmadik dolog, hogy leszel nyugdíjas is és azokra az évekre is fel kell készülnöd. Röviden összefoglalva, a havi tervezésnél megtakarítást is tervezz, felújításra, váratlan kiadásra és nyugdíjas évekre is.
Engedd el a csodavárást az anyagi életed területén. Sokakban van olyan gondolat, hogy ez velem nem történhet meg, nem lehet, hogy el kell adni ezt a szép házat és egy panelbe kell költöznünk és így tovább. Biztos lesz majd valahogy, valahonnan majd lesz segítség.
Légy realista és ne akard a fejed a homokba dugni. Attól, hogy nem akarsz szembenézni a tényekkel, attól a tények még nem fognak megváltozni.
Ha látszik, hogy nem tudod fenntartani a jelenlegi ingatlanodat, nem tudod fizetni a hitelt vagy akár a rezsit sem, addig add el az ingatlant, amíg nem a bank akarja majd eladni helyetted.
Keress egy hozzáértő embert, nézesd át a megtakarításaitokat és kérj segítséget, melyiket tartsd meg, melyiket érdemes likvidálni. Ha szükségét érzed, a pénz beosztásához is kérj tanácsot. Egy kívülálló gyakran jobban látja a dolgokat.
Azonban óvakodj a magukat pénzügyi tanácsadóknak mondó értékesítési ügynököktől. Olyan embertől ne fogadj el “tanácsot”, aki eladni akar neked valamit.
Az egyéb keselyűket is hessegesd el magadtól, rokonokat, akik megszimatolják, hogy a házastársad vagyona is most már egyedül a tiéd, a szerencselovagokat, akik remek ajánlatokkal bombáznak, hátha rá tudnak venni valami rossz döntésre.
Ha eddig nem te voltál az, aki a család pénzügyeit intézte, beleértve a papírmunkát és a döntéseket is, mostantól rád hárult ez a feladat is. A jó hír az, hogy képes vagy rá, sokkal inkább, mint most gondolnád magadról. Azonban sok dolgot meg kell tanulnod, hogy ne kövess el hibákat. Tanulj a pénzügyekről, olvasd el ennek a blognak az ide tartozó cikkeit és hasonló blogok cikkeit is. Ha kell, kérdezz másokat és bátran kérj segítséget, ha úgy érzed, arra van szükséged.
Ha te is átélted ezt a dolgot, szívesen vesszük a hozzászólásaidat, mi segített át a nehezén és hogyan sikerült boldogulni, milyen hibákat követtél el, amit a mai fejeddel már nem tennél és így tovább.
Előre is köszönjük.
Sajnos komoly trauma alatt még inkább előjönnek a rossz, berögzült szokások, pénzügyi tudatlanságok.
Kellemetlen róla beszélni, előre felkészülni, de ne legyen az!! Muszáj rendbe tudni a dolgokat.
Meghalt a házastársa, látta hogy ebből előbb utóbb híd alá kerülés lesz (még ha minimál lakásba is költözik), és a főnöke talált neki cégen belül kicsit jobban fizető pozíciót amivel már szűkösen de ki tudta hozni az önfenntartást.
(Valószínű addig is kereshetett volna többet, csak “kényelmes” volt, de nem is ez a fontos)
A lényeg hogy érdemes mindenkitől tanácsot / segítséget kérni mert akad még segíteni akarás a világon.
0. hivatalis anyagok (anyakönyvi, (még) élő szülő és gyerekek személyije, lakcímkártyája (csak a lakcímes oldal), adókártyája, hagyatéki, eseti gyám határozat) legyenek beszkennelve, beszélő neveken elmentve. Sokszor fognak kelleneni
1.legelső teendő az Nyufival ügyintézés, lelkileg fel kell magunkat vértezni, mert ez még az eleje csak az intézendőknek, ami hónapokon át kerül majd elő
2. számlák átíratása
3. hagyatéki leltár
4. közjegyzőt zaklatni, a hagyatéki átfutási ideje min. 10 hónap
5. ha van hitel: hagyatéki végzéssel eseti gyámot kijelöltetni és ha megvan, akkor a bank(ok)hoz beadni a nem kicsi terjedelmű doksikat.
Ezek alatt tartani a lelket a gyerekekben, magunkban, a gyász nem egy lineális folyamat, bármitől vissza lehet “esni”… Én pl. index felett sírtam
Akármilyen stram csaj/pasi valaki, egyedüli családfenntartóként és szülőként lesznek olyan helyzetek, ami meg sem fordul az ember fejében. Dolgozni kell, bevásárolni, rendezvények lesznek, rossz éjszakák, betegségek. Sokkal tudatosabban kell legtöbbször min. A-C tervet csinálni. És muszáj pihenni, beiktatni olyan dolgokat, ami feltölt, különben fejreáll az egy szem felnőtt és a gyerekek eleve rettegnek jó ideig, bármennyire nyugtatjuk őket, hogy a meglévő szülőnek is lehet baja. Ezért is kell egy háló, hogy tudják, nincsnenek magukra hagyva, a szülő sincs egyedül.
Nálunk a gyerekek akartak a házban maradni. Úgy mentem bele, hogy amit lehetett elpakoltam, átfestettem, átrendeztem, lecseréltem.
É sokkal jobban vigyázok “magamra” Jártam szorgosan szűrésekre, de most előre beírom emlékeztetőkkel
Amikor már muszájból kell változtatni egy tragédia miatt, akkor már sok dolog elkésett. Erre mondják, hogy a bajban már senki nem akar majd biztosítást eladni neked.
Egy blőd példa, de azért mégsem teljesen: soha nem kötöttem biztosítást a mobilomra, mert minek. Aztán az egyik szülinapomon a két napos, ajándékba kapott telefonnal együtt ugrottam be részegen a medencébe. Nem volt őszinte a mosolyom, meg a tesómé sem, akitől kaptam. Szóval nem csak tragédiára kell felkészülni, hanem a saját hülyeségünkre is fel lehet.
Próbáltam már jobban bevonni, eddig nem sikerült, bár én se nagyon erőltettem.
Majd írok egy összefoglalót amit folyamatosan frissítek, és felrakom felhőbe, ahol ő is látja.
Jobb ötlet?
(Nekem anyám már gyerekkoromban elmondta, hol vannak a biztosítási papírok, hivatalos iratok rendszerezve; most is tudom, hogy mit hol tartanak; sőt: leírták a búcsúbeszédhez is dátumokat, neveket, eseményeket.)
Érdemes rendet tartani: felesleges, sohasem hodott ruhákat; régi már 20 éve nem hordott ruhaneműt stb. folyamatosan selejtezni.
És igen, a családi irattár legyen naprakész, egyértelműen rendszerezett.
Legyen olyan megtakarítás, ami bármikor hozzáférhető. A temetést napokon belül ki kell fizetni; mire a nyufi utal min. 3 hónap és kell majd a közjegyzői díjra is. Közben számlákra, hitelre, napi dolgokra. Nem mindenki képes hamar dolgozni sem…
Tegyél meg mindent, amivel a lelkedet, lelkiismeretedet meg tudod nyugtatni. Például a volnák: ott lehettél volna, mehettél volna, megérezted, és mégsem azt tetted, amit ma már tennél… Ezek mind olyan dolgok, amik felemésztenek ha nem orvosolod nagyon gyorsan, legalábbis amilyen hamar csak lehet. Tönkremész lelkileg, belebetegedsz, és nem tudsz figyelni, koncentrálni az életedet érintő dolgokra.
(Saját tapasztalat)
Rakd ki az asszonyt.
Ha őt ez egyáltalán nem érdekelte, nem is fogja. Ő csak egy sétáló ATM-et lát benned, nem magadért szeret.
Én hasonlóban gondolkodtam, de rájöttem, hogy pl. autóbaleset esetén könnyen elképzelhető, hogy mindkettőnknek vége, és ott maradnak a gyerekek, rokonokkal, hogy mivan.
Úgyhogy fél évente a már korábban összeírt állapotot aktualizálom és lezárt borítékban adom oda sógoroméknak.
Ők elteszik nem tudom, hogy hová, amikor kapnak újat, a régit visszaadják ( én meg megsemmisítem ).
Ha úgy alakul, hogy szükség lesz rá, akkor onnan a párom el tudja kérni, ha pedig tragédia történik, akkor ott biztosan meglesz valakinek, hogy pl a gyerekek anyagi biztonsága meglegyen.
Szóval különös ahol (kicsi) gyerekek és baromi nagy hitel van, ott legyen B terv arra, ha a kisebb bér/gyed/gyes van egy ideig.
(A gyámhivatali ügyintéző lepett meg, kérdezte, hogy és maga tudja majd fizetni a hitelt? És őszintén örült, mikor mondtam, hogy igen, ill. pár hónapon belül végtörlesztem az egyiket.)
Igen, nekem életmentő, hogy min. 2 hetente van home office napom. Viszonylag rugalmas a munkaidőm, belefér, hogy elvigyem reggel dokihoz a gyereket, maradok tovább/befejezem otthon. Kérhetek fél nap szabit.
Cserében felveszem “munkaidő” után is a telefont, ha kell, este 11-kor is levelezek kiemelt feladatnál.
Műszakos, szigorúan bent végzett munka kizárt.
a számlatuladonos halálakor megszűnik a szerződés! emiatt a meghatalmazásnak is vége 🙁
A szívások elkerülése miatt mindenképpen legyen haláleseti rendelkezés, ahhoz elég a halotti anyakönyvi kivonat.
Az ügyintézéshez jó ha van segítség – én csak szülő halálát éltem át, de kemény párszázezres tétel volt, hogy nemigazán láttam át a dolgokat abban az állapotban – és még csak átverésnek sem nevezném.
A felhő, mint jegyzettömb helyett vagy mellett ajánlom a kis füzetecskét.
Gondolom itt nem igazán lehet haláleseti rendelkezést kérni, vagy tévedek?
Lenne egy olyan kérdésem, hogy ha az egyik szülő 1 egységnyi vagyon mellé 100 egység tartozást hagy maga után, el lehet-e érni, hogy a kiskorú örökös gyerekek ne örököljenek semmit, se a minimális vagyont, se a brutál tartozást, a saját érdekükben?
– Először is MOST nézzétek át, hogy halál esetén ki a Biztosítások, Önkéntes nyugdíjpénztár, Egészségpénztár, munkahelyi biztosítás, stb kedvezményezettje. Utólag ezt nem lehet… kellemetlen.
– amit már írtak fent, ha vannak külön számlák, ahhoz tudjon hozzáférni a másik is in case of emergency jelleggel. Így pl nem kell várni egy évet, hogy a közjegyző megcsinálja a dolgát.
– Ha özvegyi nyugdíjat kapsz, te is kvázi nyuggernek számítasz sok helyen, például BKV bérlet, vagy belépőjegyek. Használd ki.
– jelentsd be mindenhol minél gyorsabban a dolgokat. Így nem tudnak hónapokig még számlavezetési díjat vonni.
– 1 év után újra irány a nyugdíjfolyósító, ha maguktól nem adnak ugyanannyit, és jogosult lennél rá.
Folyt.
– Ha kell vidd el a gyerekeket pszihológushoz, menj el te is. Nem biztos, hogy tisztában vagy vele, hogy a gyerekeid hogyan dolgozzák fel a történteket, megakadtak-e a gyászfolyamatban.
– Én elmentem gyászfeldolgozó csoportba is, nem azt mondom, hogy jó volt, de egy dolgot tanultam, ami adott egy jövőképet.
– Ne ragadj bele a gyászba örökké, ha nem tudod elengedni 1-2 év alatt akkor kérj segítséget (pszihológus).
– Egy idő után jogod van új párt találni, folytatni az életed! A nagy boldogságban azonban kiemelten figyelni kell a gyerekekre, és csak lassan bevonni őket az új kapcsolatba.
– Menj el nyaralni a gyerekekkel (ha anyagilag megengedheted), de ne tervezd túl, nem akkor kell minden múzeumot megnézni.
– A kevesebb néha több, ne akard a gyerekeket pénzzel, tárgyakkal kárpótolni a veszteségért.
/okoskodás befejezve
A hagyaték visszautasítható a hagyatéki tárgyaláson CSAK egyben (azaz a tartozás ÉS a vagyon). Kiskorú örökös esetében alapesetben az élő szülő pl., de ha ő is örökösnek számít, akkor kijelölnek eseti gyámot a Gyámhivataltól, és majd ő fogja. A gyerek érdekét nézik.
Igen, az örökség visszautasításának hívják, ezt bármilyen örökös megteheti (kivéve az állam). Kiskorú örökösnél gondolom a gyámhatóság jóváhagyása is kell (de feltételezem ha nagyobb a tartozás mint a vagyon akkor ebbe a gyámhatóság is beleegyezik).
Államkincstárnál vezetett számlával mi a helyzet? A feleségemnek és nekem is van ott értékpapír számlánk. Mi annyit tettünk, hogy a végrendeletünkbe beleírtuk, hogy az XXXX számú értékpapír számlán található mindenkori összeget a feleség/férj örökli.
Ez így rendben van, vagy van erre más mód? Tudtommal a kincstárnál nem lehet erről rendelkezni.
Igen, az örökségről le lehet mondani, természetesen csak egészről, nem pedig egy részéről.
Nálunk az asszony nevén van a számla, és én viszem főleg a pénzügyeket. Ha én megmurdelek, akkor neki marad a számla, tud rendelkezni. A hitelkártyák nem, azokkal lenne melója, +a rezsi azon megy át, majd belejön :). A MÁK számla az én nevemen van. Én sem maradnék pénz nélkül. A gyerekek viszik a többit, ha a gyám kötözködő lesz.
Én a google drive-ba tettem be egy file-t, pirosaztam, hogy “halál esetére”: életbiztosítás, bank és megtakarítási számlák, tulajdonos felsorolások, stb. Az inaktív fiókkezelőben benne van a nejem és a szülei… Ha mindketten elmegyünk, a kölykök előbb utóbb-hozzájutnak mindenhez, mert tudni fognak a nagyszülők a pénzekről. Addig meg szerencsére el tudják látni pár hónapig.
De voltak más hasznos ötletek, majd merítek belőle, kösz a kommenteket is 🙂
Ők konkrétan kiszámolják az elhunyt nyugdíjának “kvázi” összegét, és annak 60%-a lesz 1 évig az ideiglenes özvegyi nyugdíj. Ha kiskorú gyermek van, akkor tovább, bonyolult szabályozással.
A gyermek árvasági ellátását is a szülő “kvázi” nyugdíjából számolják ki.
Javasolt özvegyi nyugdíj/árvasági ellátás kérelmeket Kormányablakban benyújtani.
Ez eddig eszembe sem jutott. Pedig hát…. :-/
“Újratervezés”
A másik amit nem értek az ez: “Mondd le a szolgáltatásokat, amit a házastársad megrendelt (például Spotify). Ha nem teszed, vonják majd a díjakat, amíg tudják.” Nem egyszerűbb a betéti/hitelkártyát megszüntetni a halotti anyakönyvi alapján? Onnan meg már vonhatják a nem létező kártyáról, szpotifájék majd rájönnek, hogy vége van a bulinak. Szerintem az ügyintéző eleve elhajtana azzal, hogy nem is én vagyok a szerződött fél. Na meg megnézném, hogy idehaza hány olyan feleség van, aki le tud egy ilyet levelezni angolul.
Persze, ehhez az is kell, hogy a két elvált szülő tudjon normálisan beszélni, a gyerekek érdekeit szem előtt tartani.
Miért pont feleségek? Ők nem tudhatnak angolul? Csak ők lehetnek özvegyek?
Én nem igazán láttam, hogy hol lehet a gyász vége. Az egyik csoporttag mesélt arról, hogy a zsidóknál ezt egy évben szabják meg, amíg az özvegy mindenkitől segítséget kérhet, utána saját lábára kell állnia.
Ez engem abban segített, hogy az egy évet úgymond “kitűztem” mint egy kb időpontot, amikorra fel kell állnom a padlóról. Észhez térített. Éreztem, hogy az egy éven belül sokkal hamarabb kimozdítottak a komfort zónámból mindenhol, pl munkahelyen. 1 év után magabiztosságot szereztem, és új életet kezdtem.
Apám 14 éves koromban halt meg, még az egyetemen is volt, hogy ezzel a dologgal őröltem magam. Persze pszihológus nem látott. Feleségem halála után ez segített nekem, hogy ez az idő 1 év (ne úgy képzeljük, hogy pont 365 nap, azért még pár hónap erőteljes szárnybontogatás jött utána) volt csak. Gyerekekkel se csinálhatja meg az ember, hogy nem épül fel.
Az örökségről lemondás egy más dolog, amire gondolsz, az a visszautasítás. Nem kötekedésből mondom, csak azért, mert valóban létezik lemondás is, de az más.
@jami
Annyit még hozzátennék, hogy főszabály szerint valóban csak egyben lehet visszautasítani, de azért vannak bizonyos extra esetek, amikor lehet külön is:
Ptk. 7:89. §
(2) Az örökös külön is visszautasíthatja a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklését, ha nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel.
(3) Ha az örökös végintézkedés és törvény szerint egyaránt örököl, az egyik jogcímen megszerzett rész önálló visszautasítására is jogosult.
A szerződő halálával a szerződés MEGSZŰNIK!
Hiába vagy meghatalmazott a számláján, a halál utáni összegeket a közjegyző szépen visszaszedi vagy levonja az örökségedből. Közös számla esetén a bank a számla felét zárolja.
Ha van (LEGYEN) rendelkezés halálesetre a számlához, akkor a halotti anyakönyv bemutatásával neked adják a pénzt, elég fürgén.
A szolgáltatási szerződések is megszűnnek, meg a hitelkártya szerződés is.
A szolgáltatók elég normálisan kezelik (átírás vagy megszünés, a megszűnés a halál napjával!). Hitelkártyával eddig 2 esetből kétszer volt keverés az ismeretségben (érdekes mindkettő a zöld magyar legnagyobb banknál volt, aminek a neve O-val kezdődik), az egyik fizetési felszólításnál (vagymiaz) tart, MINDENT TEGYÉL EL, ha ilyened van!
Többnyire mindenfelé az 1 évet mondják. Nem arra, hogy utána könnyű lesz, inkább azért, mert 1x már átéli a családtag, a család az eseményeket, ünnepeket, évfordulókat stb. ebben a helyzetben.
De, persze, ettől még (és sajnos ezt saját magad miatt tudod) a nagyobb események (első szerelem, ballagás) és bármilyen emlék (kedvenc kaja, szófordulat) élessé változtatja a már épp nyugvó emlékeket, veszteséget. És ebben nem tudok segíteni a gyerekeimnek, mert van, amikor eleve nem vagyok ott. Pl. az egyik gyerekem töltötte ki úgy az ellenőrzőben az adatokat, hogy apa lakhelye: temető. Átbeszéltük, persze; de ezekre semmi nem tud felkészíteni még egy felnőttet sem.
Amikor a szüleim váltak, anyám azonnal padlóra került anyagilag, hogy kiesett a másik fizetés+a tartásdíj minimális volt. Bútorokat kellett eladni, hó végén minket, gyerekeket küldött kenyéréért a boltba (amire a mi zsebpénz fillérjeinket kérte kölcsön), mert ő szégyellt volna fillérekkel fizetni. Végül kölcsönkért rokonoktól, majd összeállt egy pasival szuper gyorsan, amíg helyre nem rázódtunk anyagilag. Nem volt egy vidám időszak.
Az én to do listámban, amit a fiamnak csináltam, még olyan is szerepel, hogyan kell a konvektort begyújtani, vagy elzárni a vizet, gázt gond esetén, visszakapcsolni a levágott biztosítékot, ill. ha elromlik valaki, szerelőt kit, milyen számon hívjon. Plusz milyen temetést szeretnék.
Sajnos nekem is van egy fiatal özvegy barátom, aki nagyon sokáig rágta magát, hogy vajon olyan temetést szeretett volna az elhunyt mint amilyet kapott (szerintem igen). Ha ez előre meg van beszélve, akkor sok döntési terhet le lehet venni az ittmaradt válláról. Én speciel emailben írtam meg feleségemnek, az jobban megmarad és kevésbé van szem előtt mint egy boríték.