Ki számít nyugdíjasnak?

2017-09-03
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Írtam egy rövid bejegyzést Szabolcsról, aki 34 évesen elment nyugdíjba, rögtön jött is a sok értetlenkedő hozzászólás, noha már többször volt szó erről a blogon.

Szeretnék pár félreértést eloszlatni: a nyugdíjasnak lenni nem azt jelenti, hogy a Nagycsarnokban a banyatankot húzva magad után válogatsz a zöldséges stand kínálatából és eszed ágában nincs dolgoznod, mert elég volt 40 éven át minden reggel bemenni a gyárba reggel hat órára és már 22 éves korodtól csak az tartotta benned a lelket, hogy egyszer majd nyugdíjas lehetsz 65 évesen és soha nem kell majd semmit dolgoznod.

A korai nyugdíjazásról szóló cikkekben a nyugdíjas kifejezés azt jelenti, hogy soha többé nem kell a megélhetésed miatt két szalmaszálat sem keresztbe tenned, mert a megtakarításod hozamai elégségesek lennének ahhoz, hogy életed végéig fedezzék a megélhetésedet. Más szóval a megélhetésed független a munkád által előállított jövedelmedtől.

Azonban mivel szeretsz alkotni, cselekedni, dolgozni és nem is akarsz se szellemileg leépülni, se beszűkülni 35-45 évesen, ezért kedvtelésből tevékenykedsz, amivel pénzt is keresel. Igen, nem szégyen pénzt keresned ebben az állapotodban sem. Sőt, nem szégyen kihasználni a hirtelen jött népszerűséget sem arra, hogy még több pénzt keressél.

Az is előfordulhat, hogy nyugdíjba vonulás után többet kezdesz el keresni a népszerűséged miatt, mint előtte kerestél.

Olyan ügyfelem is volt, akinek nagyon csinos vagyona van (félmilliárd felett), egy nagy külföldi multi vezetője Magyarországon. Ő mindennap bejár dolgozni, de azzal a nyugalommal, hogy akármi történjen is, ha elege lesz, bármikor felmond és onnantól csak a megtakarításaiból fog élni. Bejár dolgozni, mert szereti, amit csinál, de már nagyon sok éve nem a pénzért vagy a megélhetésért dolgozik. Már túl van azon, hogy a megélhetésért stresszeljen, a tervszámok miatt aggódjon, vagy hogy hazavigye a munkahelyi problémákat. Ő egy olyan nyugdíjas, aki már csak azért dolgozik, mert szereti, amit csinál és inkább a munkahelyén éli ki a kreatív energiáit és nem mondjuk a hobbikertészkedésben. Rengeteg ilyen nyugdíjas van, 40 éves és 70 éves is.

Szabolcs azt is megkapta a hozzászólásokban, hogy aranykanállal a szájában született, mert kapott egy fél(!) zuglói lakást a szüleitől. Egyébként is csak egy rohadt mázlista, hogy fiatalon vezetői pozícióba került, meg csak jókor volt jó helyen, meg pont kapóra jött neki a válság, hogy befektesse a pénzét, különben is biztos kapott cégautót, úgy meg marha könnyű és a többi.

Nem bántásból mondom, de én szégyelltem magam az ilyen hozzászólások miatt. Annyira magyarosra sikeredett az egész komment-szekció. Ahelyett, hogy arról ment volna a találgatás, hogyan sikerült neki vezetőnek lenni fiatalon, mi lehet a titka, hogy tanuljak belőle, hogyan állta meg, hogy jól fizetett vezetőként is a fél lakásban lakjon és ne béreljen magának egyet 300 ezerért, ha  ilyen ügyesen fektetett be, vajon mit tudnánk tanulni tőle a befektetésekről, már láthatólag neki bejöttek a döntései. Esetleg szét lehetett volna szedni a befektetéseit, hogy szerintem miért csinálta rosszul, vagy mit csinált rosszul, véleményem szerint milyen kockázatokat rejt a döntése.

Aztán jöttek még az okoskodások arról, hogy könnyű neki, mert nincs gyereke és a többi. Látszott, hogy a hozzászólók arra nem vették a fáradságot, hogy kattintsanak az oldalára és legalább 4-5 cikket elolvassanak az írásaiból. A klasszikus write-only üzemmód.

Amit fontosnak tartok még megemlíteni, hogy Szabolcs esete és a hozzá hasonló esetek extrém példák. Nem azért írtam se róla, se a többiekről, hogy kövesd őket, mert nem biztos, hogy azt a lemondást, amivel járt a cél elérése, a te gyomrod is be tudná venni. Nem biztos, hogy te meg tudnál, vagy meg akarnál élni életed végéig mondjuk havi 200 ezer forintból. Lehet, hogy neked mások a preferenciáid és inkább dolgozol 65 éves korodig, de inkább jobban élsz. S ez így rendjén is van, a lényeg, hogy tudatosan élj és tudd, hogy mi a célod és mit miért csinálsz. S nyilván egy ilyen vagyon felhalmozása sem sikerülhet mindenkinek, de ház ezt nem is állította soha senki.

Az ilyen eseteket azért jó  olvasni, mert tanulhatsz belőle és nem azért, mert neked is így kellene élned. Szabolcs példáját se kövesd, de tanuld el a titkait, mert biztos, hogy segítenek abban, hogy sikeresebb legyél az anyagi életedben.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
181 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Ha pénzért dolgozik valaki, az nem nyugdíjas. Amivel a nyugdíjas szót kevered, az a pénzügyi függetlenség, ez az amit Szabolcs elért, és ez az, ami sokunk álma. A másik oldalon pedig attól, hogy nyugdíjas valaki, még élhet aktív életet.

Nem, te nem vagy akkor pénzügyileg független, csak útban vagy arrafelé, mert neked dolgoznod kell még a megélhetéshez. Ha meglenne az az összeg, ami a hozamaival együtt elég lenne neked és a családodnak a hátralévő életedben, akkor lennél pénzügyileg független. A nyugdíjas pedig azt jelenti, hogy visszavonultál a munkától (az angol szó a retired szerintem jobban leírja a jelentését). Ha meg tudnál élni a hozamaidból egy életen át, de te mégis pénzért adsz pénzügyi tanácsokat, akkor még nem vagy nyugdíjas. A kettő nem is feltétlenül függ össze, sikeres emberek közül nem egy rég megélne a hozamaiból, de még dolgozik, aztan lehet egy napon bejelentik, hogy visazavonulnak (nyugdíjba vonulnak). Aztan egy nyugdíjas sem feltétlenül tud megélni, elképzelhető, hogy éhezik, hajléktalam lesz vagy akár éhen hal, attól még nem szűnt meg nyugdíjas lennim

A sok negatìv kommentelőnek ajánlom,hogy nèzze meg a Tizenkèt èv rabszolgaság cìmű filmet. Amikor meg magára ismer az egyik jelenetben, akkor kezdje el magát szègyelni.
A szabadságnál nincs fontosabb dolog a világon.
Szabadság a munkahelytől, főnöktől, banktól és a másoknak való megfelelési vágytól.

itt emberek tenyleg azon vitaztok h melyik szo mit jelent?
ahelyett h figyelnetek egymasra, es egy hajszal bolcsesseggel azt mondanatok, igen, ertem, mit akar mondani a masik, teljesen mind1, h milyen szoval probalja azt egyetlen szoban roviditeni?
bravo!

Miklós, közölj még ilyen extrèm pèldákat, de a màsik oldalról: pl. hogyan szegènyedett el egy milliomos idős korára vagy valami hasonló.

Azokra is jönnènek magyaros kommentek, csak azokat legalább mindenki boldogan ès nem irigykedve olvasnà ...:)

"mert a megtakarításod hozamai elégségesek lennének ahhoz, hogy életed végéig fedezzék a megélhetésedet"

És ha jön egy válság? Egy új Great Depression? Mennyire lehet előre tervezni 30-40 évre, hogy a megtakarítások megőrzik az értéküket?

Ez egyébként nem helyi probléma, amerikai fórumon most olvastam, hogy ott azon aggódnak, hogy ha egy japán-típusú helybenjárás jön náluk is a jövőben a részvénypiacon, akkor a sok ember, aki arra alapozott, hogy a befektetéseiből fog megélni, nagyon meg fog lepődni.

Én csak a szóhasználathoz szeretnék hozzászólni.

Manapság rendszeresen nyugdíjasként jelennek meg a cikkekben azok, akik Szabolcshoz hasonló gazdasági eredményt értek el és hozzá hasonló életet választottak.

De van erre egy jobb szó, amit akkoriban használtak, amikor általánosabb volt, hogy valaki a vagyonából él: magánzó.

idegen-szavak.hu
magánzó = foglalkozás nélküli - saját vagyonából vagy támogatásból élő - személy

Sokkal jobban leírja a jelenséget, mint a nyugdíjas kifejezés, amibe belelátjuk az átdolgozott életet, az idős kort és főleg a nyugdíjat.
Egyetlen közös vonás van Szabolcs és a nyugdíjasok között, hogy nem kötelező dolgoznia, mégis biztosított a megélhetése. Ez azért elég kevés.

Nem "különben is biztos kapott" céges autót, hanem tényleg volt neki, ő maga írta. (read-write üzemmódban kommenteltem)

És de, a biztos indulás háttere (bizony az a fél lakás, amit nem mondjuk egy idegennel együtt kellett bérelnie, vagy az, hogy a munka mellett is fizették a megélhetését, a céges autó, a mamabisztró, stb EGYÜTT(!!!!) - ezeket is rw-üzemmódban kommenteltem, a nyugdíjas saját fb oldaláról), ez már sokaknál az aranykanál kategória.
Szomorú, hogy ennyivel el lehet érni ezt a szintet, de ez van.

A többire már no comment, mert nekem úgy tűnik, hogy a posztoló és a kommentelők elbeszélnek egymás mellett. Mondjuk nálam a HVG cikk verte ki a biztosítékot, mert ott teljesen úgy tálalták, hogy íme a recept, ami "önnél is beválik".

És szerintem az extrém példák pont nem jó pedagógiai példák, ahogy a reakciók is mutatják.

De részemről hívhatjuk nyugdíjasnak is, nekem mindegy.

Gondolom a sajtó azért választotta ezt a szót, mert az olvasó tömegekben (akik ezt az anyagi függetlenséget sohasem fogják elérni), erős a vágy, hogy "bár már nyugdíjas lehetnék és nem kellene minden nap az állásom miatt aggódnom".

@Kiszamolo
Ez egy teljesen offtopik kérdés lesz, igazából nem is várom el, hogy átmenjen a moderációdon, de azért remélem, hogy idővel talán elgondolkozol rajta, mert valójában rettentően visszaveti azt az általam igencsak nagyra becsült munkát, amit például ebbe a blogba beleölsz. Szóval a posztot okozó félmondatod:
"Úgyhogy itt abba is hagytuk."
Nos ilyet lehet, hogy te otthon esetleg a gyerekeiddel szemben megengedsz magadnak (sztem az sem ok, de mindenesetre a te magánügyed), de hogy egy vállalkozó a saját üzletének platformján semmiképp sem teheti ezt meg, már ha nem célja a saját üzletének aláásása, az egészen biztos. Nem gondolod, hogy meg kéne tanulnod normális stílusban kommunikálnod az emberekkel, mert ennek hiányában a munkásságod jelentősen erodálódik? Ha egy a tiédtől eltérő meglátással találkozol, ami ellen nem tudsz érvelni, akkor mindig jön ez a penetráns stílus...

Nekem szimpatikusabb a reálgazdasági vállalkozás felépítése és abból húzni a passzív jövedelmet (gyakorlatilag minden jól menő magyar vállalkozó nyugdíjas fentiek szerint, csak más eszközökben tartják a vagyonukat).

1. klasszikus nyugdíjas: nyugdíjat kap és nem dolgozik
2. dolgozó nyugdíjas: nyugdíjat kap és mellette dolgozik (mindegy mennyit)
3. pénzügyileg független: befektetéseinek hozamából él, visszavonult a munkaerő piacról
4. pénzügyi szabadsággal rendelkező: befektetéseinek hozamából él, a saját elképzelésének megfelelő(!) életmódon és a neki megfelelő(!) munkát elvállalva, az Y- és Z generációk FOMO (fear of missing out) mentalitású szegmenséről, azaz... ÚJ JELENSÉGRŐL VAN SZÓ !

...azaz jelenleg nincs megfelelő magyar kifejezés erre, de a "korai nyugdíjas" és ehhez hasonló meghatározások abszolút tévesek és félrevezetőek !

Szamomra a "nyugdijas", a nyugdijkorhatart elert szemely. Egesz egyszeruen, mikor meghallom ezt a szot, akkor azon nyomban egy hatvan ev feletti szemely villan be az agyamba es ez jol is van igy.
Ne keressunk mar kerem, uj ertelmet ennek a szonak.

A maganzo, igazan jol raillik a kedves ( harmincas nyugdijas Urra ). 🙂

Harmincas nyugdijas = Alberlet ( ami ugye 99,9%-ban berlet )

Mindkettotol a hideg raz, ha meghallom. 🙂

Foglalkozása: magánzó.
Rendhagyó fogalomtörténet :
epa.oszk.hu/00900/00995/00026/pdf/gyokose11-2.pdf

Ez az úriember hosszútávon hatalmasat fog bukni ez csak időleges anyagi függetlenséget jelent.

1 A vállalatoknak nem kötelező és nem is törvényszerű osztalékot osztania nem minden évben osztanak osztalékot. Ha egy év kimarad akkor én már nem számíthatok arra a pénzre.
1/a Rengeteg pénzt kell felhalmozni hogy megérje a MOL-nál 625 ft-ot fizettek osztalékként ebben az évben Tehát ahhoz hogy ebből kijöjjön egy évre havi 200 000 ft amiből kényelmesen meglehet élni 625 ft-os részvényenkénti osztaléknál 3840 db részvényt kell birtokolnod. A jelenlegi 22000 Ft-os árfolyamnál 84 millió forintot kell befektetned és ez az összeg sem jön mindig hiszen nem kötelező osztalékot osztogatni sőt az a legritkább eset amikor egy cég a nyereségét osztalék osztásra fordítja. Oké értem több lábon kell állni ez igaz de akkor vizsgáljuk meg a másik befektetéseket.

2, Állampapír mivel minden évben nem csak a pénz hanem a fogyasztói árak is inflálódnak így hiába kapja meg mondjuk Magyarországon a prémium magyar államkötvényből a 4%-os hozamát felhasználja és csak azt költi el évről évre egyre kevesebbet tud megvásárolni belőle hiszen az ahogy az előbb mondtam a fogyasztói árak is emelkednek. Oké nem költök annyit,de mi van akkor ha a fogyasztói árak 4 %-nál többet emelkednek?
2/a A havi 200 000 ft-os példánál maradva állampapírban így 60 millió ft-nak megfelelő összeget kell összegyűjteni. Ez már biztosabb befektetés ,de megint rengeteg pénzt kell összegyűjteni ami 20 éves távlatban havi 250 000 Ft -ot kell félretenni

3, Nem is beszéltünk arról, hogy az így megszerzett jövedelem után SZJA köteles.

Az én szerintem az a lényeg hogy az embernek legyen megtakarítása. A nehezebb időket könnyebben átvészelje és minél kevesebb olyan helyzet adódjon ,hogy hitelt keljen felvennie. Mert csekken a törlesztőrészlet mindig jön de munkabér nem biztos. Az is egy óriási probléma ,hogy az emberek mindig az áruhitelt veszi igénybe sokkal egyszerűbb a megtakarításból(mondok egy példát 500 000 Ft) kifizetni mert, ha olyan pénzügyi helyzet áll elő, hogy nem tudnád vissza termelni az eredeti összeget(500 000fFt-ra) abban az évben/hónapban. Esetleg nehezebben akkor úgy döntök ,hogy most nem 8000 Ft-ot rakok rá havonta hanem csak 4000 Ft-ot ,de a törlesztésnél ilyen lehetőség nincs ott mindig ki kell fizetni az adott összeget.

Kedves Kiszámoló!

Nem elegáns egy cikket gyakorlatilag arra kifuttatni, hogy "a buta olvasó, hogyan reagálta le a mondandóm a kommentekben".

"Újra jön 3-4 év 15-20%-os évi infláció és oda a vagyon értékének akár kétharmada."

Ez ellen hogyan praktikusan védekezni, ha valakinek van megtakarítása? Devizában kell tartani a megtakarítás nagy részét? Felteszem dollárban vagy euróban nem nagyon lesz 15-20%-os infláció a jövőben sem. Ez jó védelem lehet, ha jövőbeni sokkok ellen akarjuk védeni a megtakarítást?

"az a legritkább eset amikor egy cég a nyereségét osztalék osztásra fordítja"
Te nem nagyon néztél még körül a világ részvénypiacán.
Amúgy elég vicces, ahogy pénzügyi portálon megjelent cikk alatt wannabe-nyelvészek okoskodnak. Hiába, van, akit semmivel nem lehet motiválni.
Hosszú Katinkától már egyikünk sem tudna megtanulni olimpiai bajnoknak lenni, de hogy sokkal jobb úszók lennénk, ha rá hallgatnánk, az biztos. De ez megint tipikusan kismagyar: találjuk meg benne a szálkát, nehogy már észrevegyük azt a részét, ami a javunkra válik. Aztán majd évek múlva lehet okolni a szomszédot, az államot, az időjárást, hogy még mindig egy helyben topogunk, ugye?

Expect pont az ilyen típusú válaszokra értette. Egy köszönöm, igyekszem sokkal szimpatikusabb lenne.

A cikkhez: Magyarországon vagyunk, ne várjunk más típusú tömeges válaszokat. Gratulálok Szabolcsnak és a fél milliárdos cégvezetőnek. De nekem van egy olyan érzésem, hogy ezt a korai nyugdíjat valaki nagyon el akarja adni. Hallottam már rádióban, meg láttam már ilyan jellegű tanfolyam hirdetést is...

Egyrészt én tartozok egy bocsánat kéréssel:

én voltam, az egyik aki felhívta a figyelmet, hogy a váltság alatt kezdett befektetni, ehez nagyon nagy bátorság kellett, mint ahogy ügyvéd is mindig mondja: elég kevesen vettek 1200 ftért OTP-t! Szóval ezért inkább szerintem graturálni kell neki, hogy bátor volt és mert cselekedni!

Kovács Márton: érdemes elolvasnod a blogját, pontosan leírja, hogy ez egy kisérlet és lehet nem fog sikerülni. Viszont részletesen leírja, hogy pontosan mit és hogyan csinál:
1. a költségeit alacsonyan tartja
2. az éves költéségének 30*-át takarította meg, így kb 3%-ot kell mindig kivenni, de azt ajánlja hogy 25-50* legyen. Erről van egy komplett bejegyzése, most nem írnám ide miért gondolja így.
3. olyan részvényekbe fektet, amik évek óta fizetnek osztalékot és növekvő osztalékot fizetnek.
4. TBSZ számlát (is) használ így minimalizálja az SZJA fizetést

"....Mondd, hogy csináljam, hogy mindenki szeressen és a minőség is megmaradjon...."

Ez Jézusnak sem sikerült, pedig.

3. ponthoz: természetesen van esély rá, hogy ezek nem fognak osztalékot fizetni és akkor egy egy ellemen sokat bukik. De több részvényt tart (diverzikál) így ha az egyik nem fizet, akkor még a többi fizethet.

Pontos portfolióját is nyilvánosságra hozta (nem összeget csak arányokat): 20 különböző részvénye van, ebből a mol 2,2%ot képvisel. A legnagyobb a Richter 18%-val. A részvények aránya 60% a teljes portfolióból, a fenti arányok ennek a részei.

Ezenkívül van ingatlana teljes vagyon 10%. 5% állampapír, többi cash (mert várja a következő lejtmenetet a bevásárlásra)

Forrás: bit.ly/2vXGect

A magánzó szó nekem is tetszik. 🙂

Olyan régies ízt ad neki, de az elnevezés szerintem tök mindegy. Nem az a lényeg!

"Mondd, hogy csináljam, hogy mindenki szeressen és a minőség is megmaradjon."

Erre van egy alternatíva: fordítsd meg a moderálási módszert. Minden poszt alatt linkelj egy külső fórumtopikra, ahol a userek szabadon tárgyalhatják a bejegyzést, és onnan másolj át ide kommenteket, amikről úgy gondolod, hogy hozzáresznek a poszthoz. Vagyis így nem kellene minden kommentet külön moderálnod, mert azok a külső fórumra mennének, és csak azt olvasgatnád, hogy van-e olyan komment, amit érdemes áthozni ide.

Maga a fórum lehet olyan, ami a te szervereden fut, külön oldalon, de akár létező külső fórum is. Pl. gondolom hallottál a redditről. A világ egyik legnagyobb fóruma, ingyenes, és van magyar felülete. Ott bárki létrehozhat subredditet, alfórumot, tehát csinálsz egy kiszámoló subredditet, és ott minden új posztnak nyitsz egy topikot, amit belinkelsz innen, és átemelsz onnan kommenteket, ha jók.

Szerintem a legtöbb lealázó hozzászólás azért volt, mert 10 év alatt annyi megtakarítást összerakni, hogy 40-50 évig elég legyen a kamataiból élni az kb. 1%-nak van esélye elérni. Ha valaki fiatalon - egyetem után pár évvel - főnök lesz az vagy zseni (1 ezrelék) vagy valakinek a valakije (10%), ha még ért is ahhoz amit csinálni kell (1%). Az emberek 89,9%-nak erre nincs lehetősége.
Nyugdíjas, de inkább pénzügyileg független szerintem az aki vagy nem dolgozik, vagy ha dolgozik is nem kér érte pénzt, vagy ha kér, akkor azt eleve nem magának, hanem valamilyen alapítványnak kéri - akár véletlenszerűen akár tudatosan választ az újabb gondok elkerülése céljából. Ha magának kér érte pénzt, akkor még nem független vagy mégis hajtja a vágy, hogy egy idő után már ne legyen minimalista az életvitele.
Nincs ezzel semmi gond. Nem kell egy életet leélni minimalistaként, csak sokakat irritálhat.

Szerintem nagyon vastagon benne volt a bitcoin felfutásban. Valószínű erősen spekulatív jelleggel vásárolt annak idején ~100 bitcoint és eladta az év eleje körül, abból aztán meglett a nyugdíjalap hiányzó százaléka 🙂
[Okoskodás: ha tartotta volna, most már a szomszédai nyugdíja is meg lenne oldva:)]

Kiszámoló, jól összefoglaltad a lényeget, ezért használlak évek óta filterként téged és kizárólag a te hozzászólásaidat olvasom, azokat is, amikor másoknak válaszolsz 🙂

Miklós, a Molnár, a fia és szamár mese adja meg a választ 🙂

Szerintem a legtobb ember a konkretumokat hianyolta a cikkbol. Nem forint-fillerre akarta senki elszamoltatni Szabolcsot, de legalabb a nagysagrendeket hianyolta, pl. kb. mekkora fizetese volt hany evig, most mekkora penzbol kattog el havi szinten. Mert ezek nelkul megfoghatatlan a dolog.

Ha jön egy válság, akkor akinek nincs a háta mögött vagyon, az sokkal inkább bajban lesz. Egy klasszik nyugdíjas, akinek a havi apanázs és max. az a (lepukkant) ingatlana van, amiben lakik, egy gazdasági válságban kb. rögtön dolgozni kényszerül, különben éhen hal.

Akinek van (és esélyesen nem csak x db egyféle részvény), az pont a különböző vagyonelemeivel megél, mert minden max. akkor lenne értéktelen, ha világégés lenne.
Valamint esélyesen nem egyszerre minden esik össze, van reakcióidő változtatni.
Plusz, ha egészséges, a vagyonát sem a méhek hordták össze, kapcsolatok, akkor lesz értelmes, nem babszemért végzett munkája.

Szerintem hatalmas szabadság azt dolgozni, amit AKAR. Hogy valaki teljesen visszavonul vagy vállal munkát, az kiégettség és pozíciószerelem kérdése is. SOk olyan alkalmazott van, aki foggal-körömmel ragaszkodik a székéhez, pedig kb. semmi szüksége 65-70 évesen rá - de nem akar úgy szerepelni, hogy "nyugdíjas". Ez is motiváció, nemcsak a pénz.

Kiszamolo,

erdekelne a velemenyed 2 kapcsan:
"az éves „minimális” megélhetési költségem harmincszorosát gyűjtöttem össze és azzal vonultam nyugdíjba" ez szerinted "elég" ? szerintem nem, kicsit hataresetnek érzem.

illetve: mit szolsz a befekteteseihez ? facebook.com/notes/30as-nyugd%C3%ADjas/%C3%ADme-a-befektet%C3%A9sek-amik-a-nyugd%C3%ADjamat-megtermelik/306018653186530/

köszi.

Vicces érvek amúgy azok, hogy nem is nyugdíjas, hát dolgozik - miközben itthon épp indulnak a nyugdíjas szövetkezetek...

@Kiszamolo Tudom, de valahogy mégis úgy jött le az egész, mint ha legalább az emberek 80%-nak ez sikerülhetne. Szerintem ezért volt a fogadtatása a cikknek olyan, amilyen.
A szülői segítség - nem csak anyagi vagy mamahotel, hanem leginkább életmódbeli nagyon sokat számít. Ha ő otthon is azt látta, hogy attól, hogy megtehetném még nem költök el mindent többet ér minden pénzügyi tanácsnál.

Nem értem én sem, hogy mi itt a hőzöngés tárgya. Ez az ember számomra már azzal remek példát mutatott, hogy képes volt havi 200 ezerre szorítani a költségeit. Én tanulok az ő példájából és azt javaslom, hogy ti is ezt tegyétek különben semmi haszna nem volt a blog olvasásával eltöltött időtöknek.

@Kiszamolo: "és onnantól csak a megélhetéséből fog élni" -> megtakaritasaibol

Én csak azt nem értem, hogy miért mindig csak a hozamokról van szó? A tőkét miért nem lehet belekalkulálni a felélésbe? Azt értem hogy nem tudja az ember meddig fog élni, de mondjuk ha 100 éves koráig tervez akkor valószínűleg nem fog sokkal mellé.. rögtön nem kell 100 milla tőkét felhalmozni és a hozamaiból élni hanem sokkal kevesbb is elég a nyugdijazáshoz.

@Kiszamolo: attól hogy azt mondom, igyekszem, attól még napi kétszáz komment ott van

Erre írták feljebb, hogy érdemes lenne átgondolni a kommentezési szisztémát. Ha nem itt gyűlne minden komment, hanem külön fórumban, akkor nem kellene gátak közé szorítani a beszélgetést, nyugodtan folyhatna, és ide átkerülhetne abból az, ami olyan felvetés, ami tényleg hozzátesz a bejegyzéshez. Ez neked sokkal kevesebb terhelést jelentene, mert nem kellene mindent kézzel átengedned, csak olvasgatnád a külön fórumot, és ha valami jó, azt átemelnéd ide.

Arról nem is szólva, hogy egy modern fórumrendszerben (disqus, reddit, stb.) thread-ekbe vannak rendezve a beszélgetések, ami sokkal olvashatóbb lenne, mint egy flat kommentfolyam.

Mi egyszer régen húztunk egy vonalat, hogy milyen életszínvonalon szeretnénk élni. Akkoriban ez még a lehetőségeink fölött volt, de keményen dolgoztunk és tanultunk mindketten azért, hogy ezt elérjük. Hitelből sosem fogyasztottunk.
Aztán egyszer eljött a pillanat, hogy elértük a kitűzött célunkat, de nem álltunk meg, hanem toltuk/toljuk tovább a szekeret a csillagos ég felé. Nem változtattunk az életszínvonalunkon, és amikor emelkedik a családi jövedelem, az emelkedés összegét hozzácsapjuk a havi megtakarításhoz. Mára a jövedelmünk felét minden hónap elején félre tudjuk tenni.
Nincs stressz az életünkben, 18 év múlva legkésőbb mi is a fentebb tárgyalt nyugdíjba megyünk három gyerek mellett. (Bár ha így folytatjuk, akkor lehet, hogy 10 év is elég lesz) Néha nehéz megállni, hogy ne vegyünk mondjuk új autót a jól bevált régi helyett, de egyelőre kemények vagyunk, mint Tarzan sarka.

Olyan erzesem van, mintha sokan itt egy vilagterkepet nezegetnenek egy szivoszalon keresztul es felhaborodottan reklamalnanak, hogy ok semmifele kontinenst meg oceant nem latnak, total hazugsag az egesz...

Adva van egy ember, akinek volt 12 eve kidolgozni a befektetesi strategiajat (amin ma is folyamatosan dolgozik), ha vki kivon 2017-bol 12 evet az rajon, hogy a srac a 2008-as valsagot is vegigvitte, van tapasztalata a temaban.

Miklos a publikus Youtube videojaban szepen kifejti, hogy akar 1 honap fizetetlen szabit is megeri kivenni es egesz honapban tanulni a temat, hogy az ember 10-20 eves idotavon az 1 havi szabi ertekenek sokszorosat kereshesse az igy szerzett tudassal. Ugy tunik nem mindenki figyelt, amikor ezt mondta.

@Ildikó70

sikerulhetNE.. Ez igaz. De ahhoz le kell ulni tanulni minden egyes este, neha eveken at. Idegen nyelv, uj szakma vagy a meglevo tudas tovabb polirozgatasa. Egyetem/fosuli ujboli latogatasa. Az ember koratol es habitusatol fugg, hogy ebbol mire kepes es mit vallal be azert, hogy 10-20-50-100%-al tobb fizetest kaphasson.

Emellett meg kell baratkozni a minimalizmus gondolataval es a takarekoskodassal (mar aki meg nem muveli mesterfokon) ami egy radikalis szemleletmod valtas sokaknak. Kapszulagardrob, konmari metodus, stb-stb. Ez onmagaban oriasi topic, ami nem 1 napos kuldetes az embernek.

A legtobb esetben az emberen magan mulik a dolog, nem a korulmenyeken (termeszetesen tisztelet a kivetelnek, mielott atharapjak a torkomat es jonnek az egyedi bezzegsztorik)

Szabolcs stratégiája (60% részvény) kockázatos és szerintem csak úgy működhet 40-50 éves időtávban, ha időnként felülvizsgálja és módosítja a portfólióját. Ami viszont érdekes lehetne ehhez a témához kapcsolódóan, hogyan lehet száz vagy kétszáz éven keresztül egy család vagyonát megtartani, gyarapítani. Egy felmérés szerint pl. Olaszországban ma is sok olyan vagyonos család van, akiknek az ősei 500 évvel ezelőtt is már vagyonosnak számítottak. Hogy csinálták? Mi a titkuk? Jó üzleti érzék? Időben tartották a lépést a világ változásával? Esetleg jó politikai kapcsolataik voltak? Hogy nem aprózódott el a vagyon? Ez is megérne 1 cikket, Miklós, hátha tanulnánk belőle. Akár csak annyit, hogyan kell 40-50 évre előre gondolkodni...

Ez a "korai nyugdíjas" kifejezés szerintem sem szerencsés, ezren kifejtették miért nem.
A "magánzó" is problémás, hiszen az a réteg ahova magamat is sorolom még a munkájából él, de ha akarna már megélhetne a vagyonkájából.

Kellene kicsit nyelvújítani...

@Robi Minden embernek van egy bizonyos szint, ami fölé nem tud menni. Ezen belül kell megtalálni a neki legjobb lehetőséget. Én pl. azért tanultam évekig, hogy a fizetésem emelkedjen. Van másodállásom is. Nálam a főiskola/egyetem már nem játszik, csak fizetős lenne, a munkahely nem támogat semmilyen formában így esélyem sincs rá. Örülök, hogy a gyerekeimet tudom taníttatni. Közel az 50-hez nem is célom a diploma már. 20 éve még lett volna értelme, most már nincs, akkor meg házat vettünk és minden pénzünk arra ment el, meg a 2 kicsi gyerekre.
A minimalizmusról meg csak annyit, hogy kb. 300E Ft-ot osztunk be négyen, a 2 gyerek egyetemen tanul ráadásul.
Annak örülök, hogy van biztonsági tartalékunk, ami segítene pár hónapig, ha gond lenne. De amíg egészségesek vagyunk és dolgozunk úgy gondolom nagy baj nem lehet. Soha nem is volt célunk a korai nyugdíjazás, itt vidéken meg is őrülnék.

@Kiszamolo
És elárulnád, hogy például Zabalintot melyik kategóriába soroltad? Káromkodott, provokált, "szórakozni" jár ide, nyilvánvaló butaságot írt, hülyeségbe kötött bele? Egyik sem. Egyszerűen mást gondol a témáról, amiről írtál, mint te. Nem légből kapottan, nem agresszívan, nem érvek nélkül, hanem logikusan felépítve, egyszerűen mást gondol. Ettől a te véleményed az adott dologban ugyanúgy legitim természetesen. S, hogy mit kéne csinálnod/válaszolnod, ha egy ilyen hozzászólás érkezik? Igazából semmit. Ha nem tudsz rá normálisan reagálni, akkor ne reagálj rá, de ha mindenképp szeretnéd lezárni a témát, mert meddőnek tartod, akkor miért nem lehet egyszerűen pl azzal, hogy "én továbbra is mást gondolok, de elfogadom a véleményed"?

@Kiszamolo Sült bolondok vélt igazságait csak a sült bolondok hiszik el.
Bár én magam is szoktak ragaszkodni a saját igazságomhoz, ami az én életemben, ismerőseim között lehet igaz is, a tiédből vagy másokéból viszont nem biztos hogy az. 😀
Most a kommentekből is sokat lehet tanulni, tapasztalódni. Ha moderálás nélkül a sült bolondokat is ide engednéd egy ideig biztosan jókat mulatnék, de a századik hülyeség után lehet, hogy sokan nem jönnénk vissza olvasgatni sem.

(Offtopic: A hozzászólás nem alapvető emberi jog, akinek a kommentjét értéktelennek tartod, simán töröld, sosem értettem, miért kell magyarázkodni emiatt. Aki meg ezután nekiáll háborogni, mehet a tiltólistára. Ez egy magánoldal, mindenki vendég itt, a házigazda kivághatja azt, aki nem tetszik neki. Nyilván jót tesz, ha vannak valamiféle moderálási elvek, amelyek persze simán lehetnek szubjektívek is.)

A hozzászólók 70%-a most sem érti miről van szó... páraknak (akik még a tőke felélést is belengették) pedig teljesen érthetetlen a téma !

@Kiszamolo
A kommenteléshez szerintem...Miklós, az hogy Te nézel át minden kommentet, na az nem elég jó megoldás. Megfelelő embert a megfelelő feladatra!
Olvasóként az látszik, hogy egyre gyakrabban éred el a tűréshatárt ezügyben, és akkor jönnek az elvágólagos keresetlenül őszinte hozzászólásaid ( Amúgy jól bírod, ha én írnám minden 2. cikk read only lenne)

2-3 önjelölt/ezeréves visszatérő/általad felkészített moderátor akik leveszik ezt a terhet a válladról.
Gondolkodj el rajta, nem úszod meg bővíteni kell a csapatot, egyesület, biztosítás, online akadémia,
ez már nem one man show.... szerintem

@Somez
"... Ez az ember számomra már azzal remek példát mutatott, hogy képes volt havi 200 ezerre szorítani a költségeit..."

Ha mindenki leszorítanà a költségeit, akkor a gazdasàg hamar recesszióban talàlnà magát.

A nejem (és a hozzá hasonlóak) pörgeti a GDP-t....

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram