Még újabb támogatás lakásvásárlásra

2025-07-31
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A miniszterelnök focihoz való viszonya, hogy is fogalmazzak, túlmutat az egyszerű kedvelés szintjén.

De egyre inkább úgy tűnik, hogy a lakásárak beteges feltüzelése is valami hasonló bekattanás lehet a kormány köreiben.

Nem tudnak semmi másban gondolkodni, mint öntsünk még több pénzt az adófizetők pénzéből a lakáspiacra, hogy a meglévő ingatlanok még drágábbak legyenek. (Az elmúlt 15 évben 400%-kal drágultak a magyar ingatlanok és ez még csak az első negyedéves adat.)

Mit találtak ki ezek a zsenik már megint? Adnak évi egymillió forintot a választások miatt a "közszolgálatban dolgozók" egyelőre még nem pontosított körének.

Na de mire adják? Pontosan, lakásvásárlásra vagy lakáshitel törlesztésre.

Nem voltak képesek 15 év alatt rendezni az egészségügyi dolgozók fizetését (kivéve az orvosokét, azt is csak azért, mert muszáj volt a covid miatt), a tanárokat is semmibe vették 15 évig és most sem egyszerűen pénzt adnak nekik, hogy maradjon még ápoló a kórházakban vagy ne 50 év felett legyen a tanárok átlagos életkora.

Nem, csak akkor kapnak plusz pénzt, ha abból lakást vesznek vagy lakáshitelt törlesztenek. Pedig amennyire alulfizetettek, lenne helye annak a havi 83 ezer forintnak a legtöbb egészségügyi dolgozó esetében.

Egy marék molylepkének több a fantáziája, mint ennek a kormánynak. Ezeknek tényleg beakadt valami a fejükben, hogy csak a lakásárakat tudják tovább tüzelni, mindegy, mekkora lyukat ütnek a költségvetésbe vele és mennyire kilátástalan már Magyarországon egy fiatalnak az ingatlanhoz jutás. Olyan szűklátókörűek, hogy egyszerre tudnak benézni egy kulcslyukon mindkét szemükkel.

S rebesgetik, hogy talán majd jön ősszel egy támogatott lakásfelújítási program is. Érted: lakásfelújítás, már megint.

Valaki szóljon már ezeknek a szerencsétleneknek, hogy szavazatot nem csak lakással lehet vásárolni, még ha eddig is terjed az értelmi képességük látszólag.

Hozzászólások:

Csak Disqus-felhasználók léphetnek be és szólhatnak hozzá a cikkhez.
Subscribe
Visszajelzés
57 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Ez már az a rész, hogy mindegy, mi történik, ha bukunk, akkor maradjon csak irgalmatlanul nagy kulában a következő ( =TISZA) kormány, ha meg véletlenül nyerünk, akkor majd kitalálunk valamit, valószínűleg pár újabb különadót, a tranzakciósadót megemeljük és kéne egy 40%-os ÁFA is az újabb kínai és türktanácsos hitel mellé.

Plusz elinfláljuk a forintot is, csak a biztonság kedvéért.

Ha egymás mellé teszed az elmúlt hónapokban bejelentett választási osztogatást, olyan számok fognak kijönni, amiket ki sem tudunk olvasni a sok számjegy miatt.

Alig várom, hogy vége legyen ennek még úgy is, hogy tudom, utána sem lesz vége. Irgalmatlan hosszú lesz ez a hátralévő nyolc hónap.

Mondjuk ez már ez előző választásnál is így volt...

Mitől lesz vége? A fideszt le lehet váltani, de Kádár népét soha!

Jogos!

Viszont ahhoz, hogy Kádár népe elkezdjen fogyni (és most nem a természetes fogyásra gondolok), az kell, hogy ez a rendszer eltűnjön, mert amíg Kádbán elvtárs szerint a krumplileves legyen krumplileves, de neki Hatvanpuszta, addig esély sincs rá, hogy bármi változzon.

Aztán meglátjuk, hány évtizedbe telik!

Elobb utobb csak elfogy mások pénze..

" A fideszt le lehet váltani",.…
Persze. Pont úgy ismerem én is Orbán Viktort mint aki majd hajlandó lesz átadni a hatalmat.

Év végén-elején kerestem lakást Bpen. Azt tudom írni az élményre, h őrület a köbön...
Azóta berendeztem, de nem emiatt tudnám kb 10mval többért eladni. Új, 4 lakásos tarsashaz, zárt udvar, sajat parkoló. Most, ősztől ez még tovább nő...
Sütni való bolondok, ezt lehet írni a "kormányzó" erőre.

"Sütni való bolondok, ezt lehet írni a "kormányzó" erőre."

Szerintem nem. Ez a cel! Azt, hogy ezt, hogy kommunikaljak a tomegeknek, mint otthon start, ja muhaha.. Epitoipar a ner kifizetohelye es elsodleges terulete a "lopasokhoz".

Az világos. Csak épp a gazdaság egy részének az irracionális viselkedése hatással van a többire is, és ezt nem akarják észre venni, miközben többedszerre szembe jön a valóság.
Nem érnek semmit a kifizetésekkel, mert már nincs honnan új munkaerőt varázsolni, elszáll szépen a többi ár is, infláció stb. Ráadásul a harácsolásban az a szép, hogy nincs felső korlát. Soha semmi nem elég, lelki oldalról. Igazából értelmetlenül zúznak szét már jó ideje mindent, amihez érnek - egyedül a káröröm világos, hogy nesztek, akkor majd oldja meg más.

Pedig ez zsenialis mesterterv a kormany reszerol. Eddig az emberek lazadoztak, talalkoztak, tuntetgettek, szidtak a fideszt a koncerten, huzogattak a szajukat, hogy szabadsagot akarnak ... most magyar csaladok millioi fognak ingatlanrol ingatlanra vandorolni zombikent, hogy anyjuk, apjuk vegyunk valamit, vegyunk valamit, vegyunk valamit. Kozben haromszor is bevezethetik az ellehetetlenitesi torvenyt, husz meter magas szobrot allithatnak Putyinnak, senki sem fogja eszrevenni, mindenki ingatlanhirdeteseket fog olvasni alvas helyett, ha pedig elhagyja a lakast, ingatlanrol ingatlanra fog rohangalni.

Szivbol remelem, hogy minden magyarnak alanyi jogon biztositanak egy huszmillios havi keretet, igy hamarosan veres okolharc alakul ki 135 millios, 35 negyzetmeteres csepeli es a 220 millios, Ors vezer terenek diszkret luxusat reprezentalo minipanellakasokert.

most magyar csaladok millioi fognak ingatlanrol ingatlanra vandorolni

A felső 20% fogja megvenni a lakások 80%-át... és ők nincsenek olyan sokan. Az alsó 40-50 (!!!) %-nak kb. esélye sincsen arra, hogy lakást vegyen, főleg, hogy mire ezt a cikket elolvassák (elolvasnák), addigra annyival emelkedett a kiszemelt lakásuk ára, amennyit három hónap alatt keres meg a két szülő.

https://hvg.hu/gazdasag/20241022_KSH-haztartasok-eletszinvonala-szegenyseg-ebx

Elfelejtitek, hogy nemcsak azok szavazatáról van szó, akik olcsóbban kapnak lakást (sőt, ha egyetlen ilyen polgár sem lesz, akkor is lehet hozadéka).
Be lehet mondatni a "hírt" a TVbe. Sokszor.

"A felső 20% fogja megvenni a lakások 80%-át... és ők nincsenek olyan sokan."

A felső 20% kb. 800 ezer háztartást jelent, ha csak a harmada veszi igénybe az is kb. 270 ezer háztartás. Miközben az eddigi rekord az ingatlanpiacon 150 ezer adás-vétel/év. Ennek tükrében ezt a kijelentést azért újraértelmezném.

300000 igenybevevovel szamolnak, januar 1-tol. Vagyis egy 300 milliardos osztogatas, ezt kell majd adoban megfizetni. Elmeletileg evente, de csodalkoznek, hogy ez megmaradna barmi is tortenik.

Ez csak az 1 milliós törlesztő. De a 3% feletti kamatot is az állam fizeti. Amúgy mi történik, ha a jegybanki alapkamat újra 0% lesz? Majd ki lehet váltani ezeket a 3%-os hiteleket?

Amikor 0% korul volt az alapkamat a banki hitelek akkor se mentek 3% ala (ami 10-20 evig fix volt)

"Amúgy mi történik, ha a jegybanki alapkamat újra 0% lesz?"

Ebben az inflacioban te ezt realis lehetosegnek tartod? :-))) A jegybanki alapkamat akkor lesz 0%, ha a magyar valogatott kijut a VB-re (=majd ha piros ho esik).

Elég egyértelmű, hogy nem molylepkék, a NER elég nagy vagyona van az ingatlanokba mentve, ha bukást észlelnek egyszerűen eladják és repülnek máshova a pénzek. Ezért lenne szükség minimum vagyonosodási eljárásokra tömegesen 5-10 évre visszamenőlegesen, a politikában érintett körre vonatkozóan!

35 évre visszamenőleg.
A csodás meggazdagodások a 90-es években kezdődtek.

Szerintem is ez lehet mögötte, ki akarnak szállni, mert az ingatlanvagyont nem tudják hova vinni. Pont ahogy az állami elővásárlási jog cégnek adásvételilénél. A saját nem működő cégeiket akarják drágán megvetni az állammal miután aláírták az adásvételt egy török hajléktalannal.

A hitelpenetráció alacsony, miért ne adósodjanak el a magyarok? Ha lesz pénz, előbb-utóbb építeni is fognak lakásokat. Hol itt a hiba?

100 milliós limit van lakásokra, 150 milliós a házakra, 1.5 milliós a négyzetméterre. Ebbe kevés újépítésű lakás fér bele. Pont az "olcsóbb" használt ingatlanok ára fog nagyot menni, Budapesten főleg a pesti oldalon lévő panelek, vidéken meg kb. minden.

Last edited 21 napja by Rubasov nertárs

"Hol itt a hiba?"
Ott, hogy ezek a tipusu tamogatasok a meglevo ingatlanok arat verik fel csak es a befektetesi ingatlanok vasarlasat osztonzi, melyek jelentos resze uresen all. Tovabb csokkentve a kinalatot. A tamogatasok ara meg az, hogy az allem megszunt mukodni. A szukseges forrasok az eü, iskola, gyermkvedelem, szocialis allami rendszerekbol az ingatlanpiacra ment. A jelenlegi arszint mar most nem tarthato. Egy stagflacioban levo, akkumlator es autoipari piacra epito gazdasagban, ahol mar mindent is "elrontottak" (mas szot akartam hasznalni). Mi fog tortenni? Ha az ingatlan arszintek mar most elertek Ny-Europat es lenyegesen dragabb mint Del-Europa? Ha ez a "behemot" megnyekken, azt mindenki megerzi. Ez nem Kina ahol majd soft landingot megoldja a part..

Na de ha a hitelpenetráció alacsony, akkor miért "lesz" pénz, miért nincs?

neked mennyi hiteled van?

"A hitelpenetráció alacsony"

Az? En azt hallottam, hogy a magyarok eladosodottsaga rekordot dontott.

Az EU-ban a legalacsonyabb a magyar hitelpenetráció.

A hitelpenetracio elegge felrevisz szerintem. Mo.-on a tarsadalmi kulonsegek oriasiak, a tarsadalom nagy resze nem hitelkepes. Meg erre a 3% hitelre se nagyon. Ny-Europaban meg eros kozeposztalyok jellemzoek, meg mindig, meg akkor is ha ez romlott. Es pl. Nemeto.-ban is az emberek fele berel, vagy tobb. De ez nem jelenti azt, hogy nem vesznek befektetesi ingatlanokat. Ez meg itt mas jogi kategoria es konstrukcio.Jellemzoen nagy hitellel, 10 ev utan befektetes eladva adoelonyok miatt. Hitel soha ki nem fizetve, folyamatosan porgetve a kovetkezo vagy parhuzamos ingatlanra. A hitelkamatok kulonbsege miatt Mo.-on az emberek kifizetni akarjak a hiteluket, ezert nincs tartos hitelpenetracio. Itt meg nem ez a jellemzo, az adoelonyok miatt.

Ha már penetráció, csak most kell igazán megkapaszkodni, milyen penetrációt hajtott végre Trump az EU-n Ursula mint madám közvetítésével.
Romokban a EU gazdasága, miért is ne feküdjünk le Oroszország helyett Amerikának. És tényleg nem érti Ursula, hogy itt a lefekvés tényével van gond, nem azzal, hogy kivel.

Hogy ezt pont egy nőfogdosó, mindenkin átgázoló, pökhendi Trump csinálta meg vele, hát gratula neki. Ez az ember 10-ből 9-szer orbitális baromságokat csinál, de az az egy üzlet, ami beüt, viszont akkora nyereség-veszteség arányt hoz neki, mint a klasszikus tőzsdei történetekben olvasni. Make Europe small again.

A lényeg, hogy milyen hullámai lesznek a már így is döglődő európai autógyártásra és a mindent erre a lapra föltevő Magyarországra...? Költői kérdés.

Azt se érted mit írsz. Hogy jön a szerinted "lefeküdt az eu usa-nak" szexuális értelemben az ursulához? Mért lenne jó lefeküdni ehhez képest az oroszoknak, akik max megtámadják az eu-t, de nem piac, mint az usa és most is azon vannak, hogy szétrombolják.

A NER cégek jól keresnek az építkezéseken, a fideszes urak vásárolhatnak még egy pár lakást, házat a gyerek nevére, akinek még nincs, állami támogatással. A nép körében sokan örülnek, hogy milyen jó lehetőség ez.

A hosszú távú hatások nem számítanak. Ha veszítenek, akkor az ellopott milliárdokkal lelépnek valahova külföldre. Ha nyernek, akkor a gonosz multikra megint adót vetnek majd ki, megoldják valahogy.

Allamnak egybol viszacsog 4% illetek neven. Plusz valoszinuleg allampapirbol is sok onero lesz, vagyis a kamatkiadas is csokkenni fog. Lakossag eladosodik, ezzel az orszaghoz kotik a fiatalokat. Kivandorlast is tudjak csokkenteni. Bankok is nyernek az ugyon, mehet majd ujabb ado nekik, valaszto ugy is oket hibaztatja a magas banki koltsegek miatt.

"a fideszes urak vásárolhatnak még egy pár lakást, házat a gyerek nevére"

Vagy csak jo kiszallo pontot akarnak a "bukta" elott. Lakast nem viszed magaddal Moszkvaba ha menni kel a borton elol.. Kellene valami ingatlanfigyelo a nagyurak ingatlanjaira:) Ha ok kiszalloban vannak, akkor senki ne akarjon inkabb venni semmit..

A mi családunkban és közeli ismerősi körben húznak el a fiatalok mint a vadlibák külföldre, mert nincs esélyük lakást venni.
Aki marad az pedig nem tervez gyermeket vállalni, mert az albérleti díj mellet ezt nem meri bevállalni.
Na jó van egy olyan aki spórolt, meghalt a 92 éves nagymama és így 38 évesen meg tudta venni a lakását. De màr nem lesz gyermek ott sem, lemondott róla.

Emlekszik meg valaki mi tortent 2001-2002-ben? Otthonteremtesi programnak hivtak:) Kamattamogatott hitelek, pont mint most. Akkor 12-13% helyett 6% hasznalt lakasra. MAjd ahogy haladtunk a valasztasok fele 2001 ev vegen kibovitettek a programot, masodik lakasra is lehetett felvenni. Uj lakasra meg nagyobb kedvezmenyek. Majd 2002-ben meg adtak egy plusz adokedvezmenyt, mar nem emlekszem a reszletekre. Volt vagy 30-40% ugras az arakban. Aztan az egesz raszakadt a cucikra 2002-tol. Fenntarthatatlan volt, ki kellett vezetni. De a politikai veszteseg tul nagy volt, ezert "szemet hunytak" a devizahitelezes felfutasara. Aztan jott a sub-prime, meg a chf problema es borult minden. De anno az egesz egy valoban alacsony szintrol indult.
Most 10 eve megy a pumpa es az elmult 1 ev es a kov par honap emelkedese mar egy nagyon magas arszintrol indul..

Adok egy hüvelykujjat fel. (Ha már Hunglish.)

Annyit tegyünk hozzá, hogy a coci helyetti Cica Párt is már arról beszél, hogy állami pénzből kell kártalanítani a devizahiteleseket. Magyarán egyik zsebből a másikba (noha alapban üres minden zseb). Valamiért a bankokhoz még a választási ígéret szintjén sem mernek nyúlni.

"Cica Párt is már arról beszél, hogy állami pénzből kell kártalanítani a devizahiteleseket. "
Meg emlegetik a tovabbi lakastamogatasokat is.. Ami nem kicsit ijeszto. De gondolom ha most azzal kezdenek, hogy ez nem fenntarthato, meg kell szuntetni ami most van, akkor a fidesz nyerne ujra..

En meg egy thumbs down-t, mert csak kotekedsz.

Bélám az Úrban! Pedig eddig te voltál a jó komám itt is, meg egy másik fórumon is.
;-(
:zsepi:

Nezegetem a jelenlegi mar siman bearazodott arakat. Bp. eszaki keruleteit, II, III, IV, XIII, XIV. Paneleket elkezdtek sok helyen bearazni a 1,5m limit kozelebe. EZ mar kozel 4k eur nm ar. Nemetorszagban a 2022-23 csucsok utan meg a legtobb Top10 (ezek kb. Bp. szintu varosok) varosban is korrekcio volt. Nominalisan akar 15-25%. Jelenleg a 4k Eur per nm ar az mar a Top 10 nagyvarosnal (kiveve talan Munchen, Berlin, Hamburg) is eleg a felso kozepszintu teruleteken levo lakasokhoz. Es itt a fizetendo nm-t is maskepp szamoljak (nincs benne a nem lakoter es a terasz se vagy csak max 30%ban) A lakasok itt ezeken a teruleteken magas minosegben karbantartottak. Nem beszelve arrol, hogy Bp-en a median brutto berek kb. 1300-1400 eur, mig a nemet top varosokban a 4500+ Eur. Mikozben ordas nagy stagflacio es varhato ordas nagy ujabb inflacios es huf leertekelodesi hullam johet Mo.-on..

Nem no-name német városokkal kellen szerintem összehasonlítani az árakat, hanem Közép-kelet Európai fővárosokkal inkább. Prága, Varsó sokkal drágábbak, mint Budapest, de még Pozsony is, talán még Bukarest is.

Nem no-name varosok a Top 10. Budapesti jelenlegi 1,5m kozelre arazott panel nm aron mar Berlinben is vehetsz panelt. Bukarest olcsobb. Varso hasonlo, de inkabb olcsobb. Foleg, hogy VArso es Lengyelo. lenyegesen fejlettebb, sokkal olcsobb a megelhetes. Pozsony az kb. elovarosa Becsnek mar, EUR-t hasznalnak 1-2% hitelkamatokkal az elmult evekben. Nem mellesleg VArsoban es Pozsonyban is magasabbak a median berek jo 40%-al. A nemet varosokban meg 3-4X a szorzo ahol manapsag olcsobb a megelhetes:) Budapesten volt egy 20-25% emelkedes par honap alatt es most rajott meg hasonlo a hirdetesi arakban. De biztos van meg upside:)

Kíváncsiságból ránéztem pár hirdetésre: hát agybaj a köbön. Szigeteletlen, gangos, rossz elosztású lakás Zuglóban - 1,4m nm-áron... Paneleknél a teljes felújítást igénylők vannak 1,2m-s áron...
És ne legyen kétségünk, jön majd az otthonfelújítási izé is ősztől, szóval végképp nem lesz földközeli áron elérhető senki.

"Paneleknél a teljes felújítást igénylők vannak 1,2m-s áron..."
Es ennyiert mar Berlinben is kapsz.. Ismeros Bp.-i tarsashazaban meg a tavaszi oruletben adtak el 2m per nm-ert lepukkant lakast. Budai oldal, de nem a Rozsadomb. De a haz is szigeteletlen, rossz minosegu, semilyen allagmegovas nem volt az elmult 20-30 evben.. 5k Eur per nm az mar premium kornyekek Nemetorszag osszemerheto nagyvarosaiban. Nem beszelve arrol, hogy Nemetorszag vonalon az elmult 2-2,5 evben sok helyen volt 10-25% nominalis arcsokkenes a 2022-23-as csucsok utan. Ennyit a de Bp. meg mindig olcsobb mint mas nagyvarosok..

Csak egy technikai megjegyzés: a minőség vagy jó, vagy rossz. Az érték, a feszültség stb. pedig vagy nagy, vagy kicsi.
Nincs „magas minőség”, „magas hozzáadott érték”. Ez mind hunglish.

🙂 Mentsegemre szoljon, hogy 20+ eve, max forumokra irok magyarul:)

Az eredeti kommentben, amire valaszoltal nem talaltam meg ezeket a kifogasolt kifjezeseket.

„A lakasok itt ezeken a teruleteken magas minosegben karbantartottak.”

Látom, ha nem a ballib narratívának megfelelő a vélemény, akkor már nem jelenhet meg. 😀

De ja vu? Kipukkad a lufi, mint az első fideszkormány után és rászakad a plafon a Tisza-kormányra. Aztán 4 év után azok belebuknak, (jó tudom a szociknak 8 év kellett) visszatér a fidesz és kezdődik minden elölről.

"Kell egy ház az óceán partján "
Irány Portugália.

Amikor 3 éve Ausztriába költöztem, 400 Ft volt az euró. Ma is kb. ennyi. Akkor egy 40 milliós ház ma 60 milliót(?) ér. Ez azt jelenti, hogy euróban kifejezve minden magyar megmásfélszerezte a vagyonát három év alatt, ha van ingatlanja? Nem kellene emögé valami gazdasági teljesítmény is? Mert most mindenhol csak azt hallom, hogy az emberek örülnek, hogy pár év alatt sok millióval gazdagabbak lettek.

" Nem kellene emögé valami gazdasági teljesítmény is? "
De kellene, de az nincs.. Ingatlan aremelkedes se lenne, ha nem lenne tamogatva. Piaci alapon ennek nem nagyon vannak fundamentumai. Persze jonnek a lakaskinalat szukossegevel. Ja, csak a demand a befektetes 30-50%ban es nem a lakhatas. Es az ujepitesu patarakban meg lehet nezni a lakhatast. Jobban megeri ezeket uresen tartani, mint kiadni befektetesi szemlelettel. Mert a kiadas okozta allagromlas rosszabb, mint amit nyernek az aremelkedesen, a kormanyzati tamogatasokkal. Es kozben nincs eü, iskolarendszer es egyeb allami funkcio. Ez a masok penzet csatornazzuk be egy szukebb retegnek. Ugy, hogy a tagabb reteg is tapsoljon hozza. Tipikus fogolydilemma..

"Persze jonnek a lakaskinalat szukossegevel."

Ebben az a szép, hogy itthon romokat se bontanak, míg Horvátországban teljesen jó ingatlanokat is lezúztak, csak mert engedély nélkül épültek.

Itthon ha nem lakod még valami közösköltség mentességet is kérhetsz, normális helyen komolyan megadóztatnak, ha KIHASZNÁLATLAN az ingatlanod.

Itthon (ebben a szabályozatlanság is benne van) kevesen adják ki, önkormányzat kivonult, cégek kb. aranyáron luxusszegmenst, emiatt folyamatos mindkét oldalon a baj így sokan, főleg idősek, akiknél sok összpontosul ki se adják. De motivációjuk sincs, mert nincs adó.

Plusz rengeteg kisbefektető a halmozásban látja a megoldást, mert nincs adó. Ők legalább kiadják. De sokszor inkább AirBnB-ben, az többet hoz.

A haz/lakas az legfeljebb virtualis vagyon, egeszen addig, amig el nem adod. De akkor meg mas modon kerul penzbe a lakhatas.

"mindenhol csak azt hallom, hogy az emberek örülnek, hogy pár év alatt sok millióval gazdagabbak lettek."

Ja, amikor az illeto annyira ostoba, hogy nem tudja, mennyire ostoba is valojaban. Szamomra ez akkor oromhir csak, ha az osztrak lakasok lassabban dragulnak, mint a budapesti lakasom, igy az utobbiert kapott osszeg aranyaban nagyobb onreszt jelent az elobbihez.

Szerintem egyertelmu a cel. Osztogatas, amit majd a Tiszanak "el kell vennie", mert nincs ertelme, es lehet sirni majd ellenzekbol, mint a 15. havi nyugdij miatt.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram