Mi lesz az utazási irodákkal?

Most írta egy régi ügyfél, hogy a hónap végéig kell az éves engedélyt megkérnie az utazási irodáknak a következő évre.

Ebben csak az az érdekesség, hogy a törvény szerint pénzügyi letétet vagy biztosítói esetleg bankgaranciát is le kell tenni az utazási irodának. Ez akár az értékesítés árbevételének a 20%-át is elérheti, attól függően, hová és hogyan utaztat az iroda.

Eddig nem is volt semmi gond, az utazási irodák több biztosítónál is köthettek biztosítást vagy kérhettek bankgaranciát. Csak a mostani helyzetben érthető módon a biztosítók a hírek szerint nem akarják meghosszabbítani a szerződéseket és a bankok sem rajonganak az ötletért, hogy garanciát vállaljanak az utazási irodákért.

Egy ilyen év után pedig kevés iroda fog ennyi pénzt előrántani a fiókból, úgyhogy érdekes kérdés, mi lesz az utazási irodákkal ezek után.

Ha érintett vagy a kérdésben vagy van rálátásod, megoszthatnád velünk, mit lehet tudni ebben a témában, lesz-e valami megoldás a hónap végéig. Előre is köszönjük.

Share

98 hozzászólás

  • V
    ugy erzem eros szelekcio varhato ebben a szegmensben a kovetkezo szezonra…
  • Maki
    Soha nem utaztam utazási irodával, nem is tudom, hogy mire kellettek? Kisimítani a fluktuációt?
  • Skipgeri
    Mi többször is foglaltunk rajtuk keresztül.
    Egyszerűen olcsóbb volt, mint a booking és társaik ugyanazon helyekre.
    Az utazást mindig magunk bonyolítottuk.
  • Kiszamolo
    Maki, ahová nagy tételben utaztatnak charter géppel, azt nem hozod ki olcsóbban, sokszor kipróbáltuk.
    Kibérelnek repülőket és komplett hoteleket egész évre, labdába se rúgsz árral a booking.commal meg olcsó repjegy oldalakkal.

    Persze, Párizsba elmész olcsóbban fapadossal meg Airbnb-vel, ahová nem szerveznek nagy létszámú utazást.

  • Jakabus Gipsum
    Mi lett a patkolokovácsokkal?
  • jurta

    A gőzgép megjelenésével a lovak eltűnését jósolták Nagy-Britanniából. Ma alig kevesebb a ló a szigeteken, mint az ipari forradalom előtt, csak másra használják őket.

    Ugyanez igaz a digitális korban a papíralapú fényképekre, a könyvtárakra és utazási irodákra is. Pl. kevéssé ismert, esetleg kockázatosabb célpontokra hónapokat tölthetsz kutatással, hogy egyáltalán elindulhass, ezt ők már megcsinálták és ismerős idegenvezetőjük van.

  • Belavoltam
    : viszont eleg egyszer beleszaladnod, egy balul elsult utazasi irodaval szervezett utba, es rajossz, hogy a vegso szamla sokkal tobb lett. Hany olyan horror sztorirol lehetett mar a covid felfordulas elott is olvasni, hogy ott hagytak, nem hoztak haza, csodbe ment az utazasi iroda, vagy egyeb malor.
  • Unemployed
    Az utazási irodák már eddig is egy piaci tökéletlenség és piacismeret folytán létezhettek, a járvány felgyorsítja a szükségszerű megszűnésüket.
    Én sajnálom, mert sok értékes ember dolgozott ott és él(t) ebből a szolgáltatásból.
  • Mindig elkapnak amikor a falra firk
    , az utazási iroda csomagban veszi a szobákat a hotelektől, nagy tételben. Előre kifizeti (vagy fizetési kötelezettséget vállal) X száz főre, emiatt a hotelektől jelentős kedvezményt kap. Az a kedvezmény, amit te ki tudsz harcolni, az az övékkel szemben – ahogy Miklós mondaná – egy marék rizs. 🙂
    Én is egyénileg utazom, mert élvezem a szervezést, de a legtöbb ember annyira túl van hajtva, hogy csak el akar jutni pihenni valahova, kifizeti, de minden mást intézzenek helyette.
  • cabala
    Személy szerint a Robinson tourst nagyon szerettem – profik, olcsók voltak, őértük kár volt… 🙁
  • Kisbolygó
    A booking.hu-val meg a repjegy oldalakkal kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy a legutóbbi tengerentúli családi utazásom koronavírus miatti meghiúsulása egy forint veszteség nélkül lemondásra/ visszafizetésre került. Az utazás megszervezése és a repjegy-szállás foglalása némi időbe került ( kizárólag kényelmesen online) de az utazási irodák erre az útra szóló közel 1 millió Ft-os felára ( volt aki válaszra sem méltatott) és az általuk meghatározott kötött időpontok miatt a jövőben sem fogom a szolgáltatásukat igénybe venni. Ez nem jelenti azt, hogy nincs rájuk szükség, de nem árt az átrendeződés….
  • milliomos
    Velencei 3 napos kirándulást csak busszal és csak irodával hozol ki 40-50.000 forintból. Nem mindenki milliomos, amennyire én tudom.
  • Zsolt
    Szerintem rengeteg előnye van az irodák ilymódon történő megszűnésének. Ezzel az a szellemi fogyatékos réteg is kap egy lehetőséget a saját szervezésre, akiknek ezidáig külső segítség kellett az utazáshoz. Ilymódon féláron hozzák ki ugyanazt a vakációt, amiért eddig irreális árakat fizettek. A megtakarításukból pedig vesznek még egy repülőjegyet és elmennek még egyszer nyaralni.
  • Migri
    Biztos ma mar maskeppen mukodnek az irodak, de en akkor hagytam fel veluk orokre, mikor 20 eve Jordaniaban addig nem adtak vissza az utlevelunket amit beszedtek a repteren a vizumhoz, amig vegig nem hallgattuk a 2 oras “ne allj szoba a helyiekkel, mert az veszelyes, helyette fizesd be gyorsan itt is most az osszes turat velunk” cimu atb@szast.
    Utana otod aron talaltam helyi taxist idegenvezetovel, eletunk legnagyobb elmenye volt, a vilag keg legtunderibb emberei voltak.
    Ha meg mindig ez megy, akkor felolem bezarhat az osszes utazasi iroda.
  • Edi

    A tömegturizmus számára az utazási irodának van létjogosultsága. Ahogy már írták is, ahova nagyszámú turista megy, és leginkább ugyanazt a szolgáltatást veszi igénybe, ott olcsóbb tud lenni az iroda.
    Például Egyiptom, vagy Törökország, 5*-os all inclusive szálloda, a nyaralók többsége ki se megy a hotelből, max a tengerpartig.
    Más kérdés, hogy szerintem ez az utazás legalja, de ez már hitvita lenne, nem érdemes belemenni.
  • GABOR8
    Remélem csődbe mennek, mert amit a covidra hivatkozva pénzt elcsaltak az verlazito.
    Pofátlanul hauzdnak és szemtelenek, csak meg kell nezni a Békéltető Testületi ajanlasokat es hatarozatokat, meg a birosagi pereket.
  • Michaelknight23
    semmi, mennek a levesbe,,,,ott a helyük…
  • Nacionalista

    Ez a lovas nagyon szenzációsnak hangzott, és nem meglepő módon nem is igaz. A XIX században ~3,3 millió ló volt a UK-ben (wikipedia), ma pedig 250 000, azaz kevesebb mint tizede.

    Az utazási irodáknál gondolom ugyanez lesz: néhány alkalmazkodik a XXI. századhoz, de a 90% valószínűleg kuka.

  • Józsi
    Amikor Indiába/Dél-Amerikába szerettem volna látvány túristáskodni akkor baromi jó volt, hogy voltak helyek ahol már előre megszervezett lehetőségekből lehetett választani. Én sokat mentem hátizsákkal is országokba de egy utazási iroda által szervezett dolog sokkal kényelmesebb. Szerintem van értelme mert egyetlen dolgot kellett tennem, a pénz berfizetni. Amúgy itt is igaz, hogy azt kapod amit megfizetsz. Sok olyan országba jártam ami nagyon nem európa és kényelmes volt így. Jó, tudom, hogy nem azt láttam ami ott valójában van de sok helyen hasznos volt, hogy mindig volt egy tisztes távolságban lévő pár morcona fickó akik azért voltak ott, hogy minket ne nagyon zavarjanak a helyi erők. Ahová vittek ott mi jól éreztük magunkat, sorbaállás nem volt, a papírok mindig megfeleltek az adott hatóságnak és a baksist sem mi intézrük, az benne volt az árban.
  • Gábor
    Én meg azt kérdezem mi lesz a szórakoztató iparral? Hangtechnikai, látványtechnikai cégek és a hozzá kapcsolódó gyártó és szolgáltató iparággal, az ott dolgozó technikusokkal, vállalkozókkal ….stb.
  • Edi

    Nem mindenki szellemi fogyatékos ám, aki irodán keresztül utazik.
    Nem kevés esetben jelentősen olcsóbban jön ki, mint egyéni szervezésben. Ráadásul sokmindent rutinból, kapcsolatból megoldanak, amire más lehet, hogy nem is gondol.
    A világ civilizáltabb részén elég jól elboldogul bárki, aki beszél valamilyen hasznos nyelvet. Azon kívül viszont nagyon hasznosak a szervezett dolgok.
    Nem csak azt hívjuk utazásnak, hogy elmegy valaki “görögbe” lábat lógatni, ahhoz tényleg nem kell sok ész.
  • Husz János Puszita
    Szóval aki szeret irodával kényelmesen utazni ugy, hogy semmire nincs gondja és mindent a feneke alá tolnak, az értelmi fogyatékos. Aham. Én csak all inclusive-al utazom. Imádom, amikor másnaposan letenfergek a tengerparti grill bárba és délben megreggelizem, aztán úszom egyet, fogom a törölközőt amit utánam hoznak, ledolok egy párnázott nyugagyra és senki lába nem lóg bele az arcomba. Nem kötelező részt venni a szervezett programokon, azt csinálok amit akarok. Szóval remélem nem megy csődbe minden utazási iroda.
  • Kepe
    A következő évben a jelenlegi helyzet szerint még év közepére várják hogy be tudják oltani az embereket. Addig szerintem nem lesz sok utazás, esetleg belföld. Érdemes lenne az irodáknak profilt váltani, vagy addig más munka után nézni szerintem.
    Majd újranyitnak 1 év múlva.
  • Sleepy McGee

    Kézről kézre adják őket a lótartók és köszönik szépen egészen jól megélnek ha nem teljesen kontárok a szakmájukhoz.
  • Pallos Levente
    Roppant vicces, hogy a cikk feltesz egy szakmai kérdést, mire egy sor ember a saját frusztrációjától szenvedve leírja, hogy ő mit gondol erről a piacról. Nem arról szól a cikk, van-e értelme az utazási irodáknak. Azt értem, hogy egyeseket frusztrál, hogy ők pénzt keresnek ebben a szakmában, de tartsátok meg magatoknak.
  • Adam
    Én szeretek önállóan utat szervezni. Vadàszni az akciókra.

    De Európán kívül kevés helyre mennék iroda nélkül. Ázsiában, Afrikában nem árt, ha van egy ember, aki ismeri, mire mit kell lépni.
    Ezenkívül sokan nem beszélnek még csak angolul sem, vagy szimplán kell nekik a kényelem.
    Szóval szükség van az irodàkra is.

  • Családi sítáborra szakosodott utazási iroda Veszprémből. Nem írom ki a nevüket szándékosan. Életünk legjobb síélményét adták, nem mellesleg az 5 és 7 éves gyerekeinket is megtanították síelni.
    Szerintem specializálódni fognak, és az egyszerű közvetítés helyett a fókusz tolódik a magasabb szolgáltatások irányába.
  • Mammut2
    Ismerek egy kis iroda tulaját, ő már tavasszal elküldte az 1 alkalmazottját, aki 25 éve, a nyitás óta vele dolgozott, 1 év múlva szerencsére nyugdíjba mehet.
    Az iroda még nyitva online, a tulaj a sparban dolgozik eladóként…
  • Hajnal75
    Mi többször utaztunk utazási irodával, három kedvencünk is van. Igaz, ezek mind buszos irodák, vagyis főleg buszos utakat szerveznek, bár vannak repülős útjaik Európán belül, illetve sok és komoly tengerentúli útjuk, egyelőre ezeket még nem terveztük. Nekünk egyértelműen beváltak, mivel sem férjem, sem én nem vezetünk, így pl. az autóbérlés nekünk nem opció, tehát nagyon sok helyre esélyünk sem lenne eljutni egyéni szervezés keretében. Vagy ha mégis, csak sokkal drágábban és körülményesebben, amit mi nem biztos, hogy vállalnánk. Mi ugyan a 40-es éveinkben járunk, de ezeknek a buszos utaknak a célközönsége jórészt az idősebb korosztály, nekik pedig egyértelműen kellemesebb egy utazási irodával utazni. Szeretnék majd én is ilyen idős ember lenni, akinek megvan az egészsége, pénze, és igénye, hogy így utazgasson. 🙂 Folyt.köv.
  • NN
    Békesség! Furi, hogy mennyi indulatot váltott ki ez a cikk. Mi 2 bevált magyar irodával utazunk régóta. Látom az idegenvezetőinket, hogy nagyon szenvednek most, megpróbálják a belföldi utakat felpörgetni. Nekem nem úgy tűnik – biztos vannak persze csaló irodák is – hogy ez a szakma nem arról szólna, hogy kemény (több) évtizedes munkával lépésről lépésre építik fel magukat. És az irodák mögött több tucatnyi aggódó család is van, erre nem gondoltok? Megerősítem, hogy bármilyen trükkel (booking, stb.) is éltünk mindig tudotak sokkal olcsóbb megoldást (síutak pl.) sok saját (spórolós) utat is szervezünk, de még azokkal összevetve is jelentősen jobban jövünk ki az irodával szervezettel. Nem beszélve a nyugalomról, amit jelent, ha más szervezi, más “izgul” helyetted, hogy minden simán menjen. Indiában pl. épp letiltottak sok pénzcímletet, iroda megoldotta, egyedül esélytelen lett volna ott.
  • mezőgépész
    Van, aki kineveti azt, aki így utazik. Van, aki meg azon vihorászik, aki szerelőhöz hordja a kocsiját.
  • Migri

    Hála Istennek neked sikerült érdemben hozzászólni a témához, komoly szakmai, gazdasági kitekintést kaptunk, köszönjük szépen! :))))))))))))))))
  • Èn
    Nem lehetne ezt a sok frusztràlt kommentelőt törölni egy szakmai oldalról?
    Dögöljön meg az összes èttermes, otthon is lehet főzni, az összes boltos, az összes taxis, az összes mindenki… Na ezért tartunk itt. Nem kell ide politika…
  • Ricky Gervais

    Pár hétig utazó, vagy helyben élő külföldi vloggereket nézegetsz a Youtube-on, és mindent fogsz tudni, amit tudnod kell.
    Az iroda idegenvezetője a fix túrákat fogja tudni, aztán jó éjszakát.
    Én bejártam Ázsiát asszonnyal és kisgyerekkel.
    Még amikor véletlenül sikerült is lehúzniuk, akkor is csak röhögtem utólag, mert még mindig töredékébe került a buli. Például amikor Vietnámban a tengerparton 10 USD Cent helyett 20 volt a parkolás.
    Viszont baromi sokat spóroltam azon, hogy fillérekért összeraktam a túrákat egyedül.
    Átlagosan ötször drágább minden irodai túra, de volt ahol tizenkétszeres volt a szorzó.
    Szervezett úttal 400 másik turistával nézheted a naplementét, míg ha a helyi mókussal szervezed, akkor ketten lesztek az asszonnyal, és olyan helyre visz ami sanszosan jobb, mint a szervezett csoda.
  • százegy

    Nem frusztráció kérdése. Aki saját szervezésben utazik, az látja, hogy milyen lehúzások mennek. Mondjuk egy háromhetes ázsiai körútnál simán rápakolnak akár 700-800.000 forintot/per fő. Ráadásul birkaként terelik az embereket a buszos bohóckodáaban, mi meg rendszeresen saját idegenvezetőt bérelünk, úgyhogy mi döntünk, hol mennyit vagyunk, ráadásul sokkal.olcsóbban kihozzuk.
    Olyan lehúzás ez, mint mikor eladja a házaló az 5.000-es kés szettet 80.000-ért akciósan. 🙂

    Írták, hogy sokaknak nincs idejük szervezni, meg ez kényelmes. Kíváncsi vagyok, hogy mondjuk 4 főre számított 3.000.000-s felárat átlagosan mennyi idő alatt keresik meg.

    Nagyon kevés hely van, ahova érdemes utazási irodával menni. Ezek vagy tömegturisztikai célpontok vagy speciális helyek, ahol nem ajánlatos saját szervezésben utazni, esetleg nem lehet, mint Észak-Koreába.

  • százegy
    Mellesleg van már több kis cég, akik segítenek megszervezni az utazást, repjegyvásárlást, ajánlanak idegenvezetőt, szállást, illetve tartják a kapcsolatot utazás alatt. Ezek általában tisztességesebb összeget kérnek el, persze ez más műfaj, mint a klasszikus utazási irodáké. Ezeknek van és lesz létjogosultságuk.
  • Szabolcs
    “Edi
    2020-10-23 at 16:11

    A világ civilizáltabb részén elég jól elboldogul bárki, aki beszél valamilyen hasznos nyelvet. Azon kívül viszont nagyon hasznosak a szervezett dolgok.”

    Pont nem. Ha “civilizálatlan” helyre mész (btw, Kína 5000+, India közel azonos múltja minek számít?, na mindegy, nem ez a fontos most), akkor általában olcsóbb az árszínvonala, még a miénknél is. Simán a reptéren fogsz egy taxit, bemész a legközelebbi nagyvárosban egy HELYI utazási irodába, és olcsóbban megkapsz mindent, feltehetően nem rosszabb helyismerettel, mint egy magyar iroda.
    És akkor nem beszéltünk arról, hogy a LP már magyarul is elérhető csomó helyre, és hogy a google fordító a kínai erblapot sem olyan rossz minőségben fordítja le, konyhanyelvi szint megvan. Szóval iroda sem kell. Nekem régen még mutogatni kellett a konyhában hátul az étteremben, de érdekes módon kaptam enni, és ki se raboltak.

  • Szabolcs
    Mentem én is családdal, kisgyerekkel utazási irodán keresztül, működött, ha volt gond próbálkoztak. Ha nem lettek volna, törökökhöz pl. drágább lett volna kimenni.
    De amíg haverokkal utaztunk és nem gyerekkel, akkor repjegy Isztambulba, és ott valami helyi szutyok autóbérlőtől kocsit kivéve 3 hétig fillérekből meg lehetett lenni, ráadásul elfogadják a töröl lírát is, ami a tengerparton nem játszik 🙂 És találkozol a helyiekkel, és rájössz, hogy nem ostobák, nem rabolnak ki, sőt, jófejek és barátságosak, segítenek ha baj van. Olyanok, mint Te.
    Más a cél, de a körülmények adják, mikor “érdemes” irodával menni. Kevés ilyen van ma már, szerintem.
  • Judas Is Rising
    38 napos DK Ázsiai nászutat hoztunk ki egy 12-14 napos Burmai körutazás árából. Ja és Burmában is többet láttunk 18 nap alatt mint amit Ők kináltak. Ja és a hőlégballonozás is benne volt. Ja és milliószor nagyobb fun volt minden értelemben.

    Egzotikus desztinációkra akkora a felár, hogy valami elképesztő. Ja és amikor kifiztesz 800 rugót egy 18 napos Mexikói körútra, és akkor 1 órát töltesz a Nap piramison és 2.5 órát egy ilyek kamu jutalékos shopban akkor normális értékrendű embernek gyilkoni támad kedve.

    Szóval nem sok könnnycseppet morzsolnék el értük. Btw idegenvezető: elolvasol egy 100 oldalas könyvet és többet fogsz tudni az országról mint amit Ő a két hét alatt elmond. Teljesen useless.

  • Csizkek
    Eleg csak ezeket kommenteket olvasni, hogy ujra es ujra megertse az ember amit mar tobbszor irtam. A legtobben nem azert maradunk kulfoldon, mert penz. Hanem mert baj van fejekkel Mo-on! Hiaba hianyzik Bp, ha “beteg agyak” lakjak.
    Eszembe jut L Ritok Nora postja. Integracios celjuk volt az alsobb tanulatlan csoportokat “beintegralni”. De ami integracios referencia volt az ma a beka segge alatt van. Es nem azok miatt akiket be kell integralni. Hanem ide estek a tobbiek. (Face postjaban szebben leirta)
  • Belavoltam
    @en: Nekem ugy tunik, inkabb te vagy frusztralt. Meg mielott tovabb picsogsz, hogy toroljek innen a neked nem szimpatikus kommentelot, mi lenne, ha inkabb te huznal el, ha nem birod a kikepzest?
  • burnout
    “Mi lesz az utazási irodákkal?”

    Mi lenne? A kiutazók a Ráhel Tours-al mindenhova IS elutazhatnak, míg a beutazók az ML Lánc valamelyik hotelében találnak maguknak szobát. Nincs itt semmi látnivaló.

  • Edi
    Olyan jó, hogy a 30-40 éves emberek ilyen szuperül megmagyarázzák, hogy mindent meg kell szervezni egyénileg, és zárjon be az összes utazási iroda.
    Ha valaki nyugdíjas korában teheti meg, hogy utazzon, az inkább maradjon otthon, mi? Meg akinek nincs jogsija, nem akar/mer idegen országban vezetni, esetleg nem érzi magát olyan komfortosan egy idegen országban, de szeretné mégis megnézni.
    Az összes ilyen ember ücsörögjön a fotelben, és nézze a National Geographicot, ugye?
    Kicsit nézzetek már körül magatokon kívül is!
  • TT
    A kommentek jó ki kórképet alkotnak a mai magyar társadalomról. Annak is van véleménye az utazási irodákról, akik nem is utaztak velük, csak az áraikat látták.
    Nyilván vannak drágább és olcsóbb irodák is, de senki nem tart fegyvert az ügyfél fejéhez, hogy őket válassza. Ilyen alapon az összes üzlet megérdemelné, hogy csődbe menjen, hiszen interneten mindent olcsóbban meg lehet venni, hogy merészelnek a termékekre hasznot rakni?
    Szánalmas, hogy sokan a saját kis beszűkűlt véleménybuborékukban puffognak, ezért is tartunk ott, ahol.
  • Családfő
    Kiszámoló bejegyzése:
    “Ha érintett vagy a kérdésben vagy van rálátásod, megoszthatnád velünk, mit lehet tudni ebben a témában, lesz-e valami megoldás a hónap végéig. Előre is köszönjük.”

    Engem speciel érdekelne a válasz – gyanítom, Kiszámolót és mást is, de eddig csak személyes lelkizéseket látok. 😀

  • Doglegygeri
    Régóta olvasom a fórumot, de ilyet én még nem tapasztaltam. Kárörvendés megy. Mi van veletek? Ez olyan mintha egy temetésen röhögnétek, hogy miért sírnak a hozzátartozók hiszen már idős volt az elhunyt. Nem vagyok érintett én sem, de sajnálom a szakmában dolgozókat. A piac meg majd eldönti, hogy mire van szükség!
  • L
    Tudom, hogy furi, de en a cikk temajahoz szolnek hozza. 😉

    Nem tunik hatalmas mutatvanynak egy utazasi iroda. Nem veletlenul van minden kozepes varosban kisvallalkozaskent is jelen a mufaj a nagyok mellett. A virus miatt most nagyjabol minden, ami turisztika, iszonyat megszivta, be kell szuntetni a mukodest, el kell kuldeni az alkalmazottakat, kezdeni kell valamit a tokevel es hitelekkel. No de ez van. Pont egy utazasi irodat nem tunik nagy kunsztnak ujrainditani, pl egy Lufthanzaval ellentetben. Valoszinuleg kb egyszerre csokken mindenhol a kereslet es egyszerre is fog visszajonni, ugyhogy a konkurenseknek meg egymas miatt sem kell jobban aggodniuk. A kapcsolati halok egyeb pontjai (pl szallas, helyi szolgaltatas, repcsi/busz, stb) is ugyanugy leepulnek most egy idore, es ugyanugy orommel varjak majd vissza ezeket a klienseket. Szoval ez pont az a mufaj, ami konnyen visszaepul sztem.

  • jurta

    Nyomtatott HVG-ben volt a GB lovas példa, digitális fotózásról szóló mellékletben, olyan régen, amikor a HVG még egy alapos hetilap volt, és olyan régen, hogy már esélytelen visszakeresnem (lehet, hogy nem pont így volt az összehasonlítás, ahogy ideírtam). Ideje magamnak utánanéznem, ebben igazad van. 😉


    voltam személyesen kovácsműhelyben (Nagyvázsony) leginkább a patkolásra van kereslet a munkái közül.

  • m
    teljesen egyetértek. Illetve nem a törléssel, de valami hashtag-et melléjük, hogy nem a posztról beszél, hanem frusztrációt vezet le. Így biztosabb szemmel siklana át az ember ilyen kommentek felett (ráadásul Miklós és mások is többször mondták el, hogy miért van létjogosultságuk).
  • Pistabá
    az eddigi kommenteket törölheted, az enyémet is 😀
    Hogy ki miért/miértnem utazik irodán keresztül, az mindenkinek az egyéni szoc.problémája…

    Innentől pedig jöhetnek a kommentek annak szellemében ahogy eredetileg kérted:

    “Ha érintett vagy a kérdésben vagy van rálátásod, megoszthatnád velünk, mit lehet tudni ebben a témában, lesz-e valami megoldás a hónap végéig. Előre is köszönjük.”