Minek számít a várható örökség?
Nyugdíjra való felkészülésnél felmerül a kérdés, hogy minek gyűjteni a nyugdíjra, ha úgyis megöröklöm a szüleim vagyonát? Ez különösen akkor érdekes, ha a szüleim komoly vagyont halmoztak fel.
Kell-e akkor törődnöm a nyugdíj-megtakarítással, vagy akár a gyerekek iskoláztatásával? Ha öröklök ingatlanokat, esetleg pénzt is, miért fájjon a fejem a megtakarítások miatt?
Nos, ez egy igen veszélyes játék. Az a pénz és vagyon egyrészt még nem a tiéd és nem is biztos, hogy valaha is a tiéd lesz.
Lehet, hogy sikerül úgy összeveszni a szüleiddel, hogy csak igen kicsi része lesz a tiéd. Vagy eltartási szerződést kötnek valakivel, amiről te nem is tudsz. Esetleg eladakozzák a vagyont, vagy annak nagy részét egy alapítványnak, vagy egyháznak.
Apád vénségére elvesz egy nálad 20 évvel fiatalabb nőt, akinek minimum haszonélvezete lesz azon az ingatlanon, amiből te nyugdíjas akartál lenni.
Súlyosan lerobbannak egészségügyileg és évek, vagy akár évtizedek alatt rengeteg pénzt költenek el kezelésekre vagy ápolásra.
Vagy pont ellenkezőleg: túl egészségesek és számodra túl sokáig élnek, hamarabb mész nyugdíjba, mint ők itt hagynák ezt a világot. (Csak a példa kedvéért anyámék már mintegy tíz éve nyugdíjasok és a nagyanyám köszöni, szerencsére még mindig jól van. Ez bárkivel mással is előfordulhat és elég problémás, ha nem készültél fel a nyugdíjra és már tíz-tizenöt éve azt várod, mikor örökölsz végre valamit.)
Az is egy gyakori hiba, hogy az emberek azzal számolnak, hogy mondjuk az öröklendő ingatlan most mennyit ér. Elfelejtik azt, hogy mennyit fog érni akár 30-35 év múlva, amikor tényleg meg fogják örökölni. Akkora az már egy 35 évvel idősebb ingatlan lesz, amire a szülei várhatóan nem sokat költöttek az utolsó 15 év alatt. Sőt, lehet, hogy addigra egy teljesen értéktelen ingatlan lesz. Emlékezz vissza, mennyit értek a kisvárosokban található házak 30 éve és mennyit érnek most. Harminc éve még sokan laktak kisvárosokban, most eladhatatlanok ott az ingatlanok.
Egy szó, mint száz: nagyon nagy felelőtlenség a jövődet egy bizonytalan forrásra építeni, amihez ráadásul nem is biztos, hogy időben hozzáférsz (már ha egyáltalán). Hacsak nem tudsz biztosra menni (például a szüleid már most a nevedre íratnak több ingatlant haszonélvezet nélkül), akkor a várható örökségre csak mint nagyon feltételes és esetleges forrásra tekints. A kiszámíthatatlansága miatt ez a remény nem mentesít attól, hogy magad gondoskodj a saját jövődről.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
A hozzászólásodban szemet szúrt ez a fordulat: “aki fondorlatos módon eladatta vele az ingatlant, de az ellenértékből az apja egy forintot nem látott.” Ebbe a mondatba és ami mögötte van, talán bele tudna kapaszkodni az ismerős, érdemes volna egy megbízható ügyvédet felkeresnie. Kérdéses, hogy tudta-e az apja, hogy adás-vételi szerződést ír alá, fel tudta-e mérni, hogy mit ír alá, hány éves volt, milyen volt az állapota, milyen esetleges betegség befolyásolta a döntési képességét, mivel bizonyítja az ellenérdekű fél,hogy átadták az ingatlan ellenértékét (készpénzként ennyi pénz nem mozog),ha kevesebb árat írtak a szerződésbe, az is támadható. 30M-s ingatlan esetében érdemes körbejárni a történetet, hátha vissza lehet szerezni az ingatlant. Bár ilyen történettel kézzelfogható közelségbe nem kerültem sosem, csak a jogi háttér és a probléma 1 lehetséges megoldása felől közelítettem
A hagyatékról mint egészről le is mondhatsz. Akkor nulla az örökség. Csak az nem mehet, hogy a jó dolgokat megtartjuk, a rosszról pedig lemondunk.
Az esetleges tartozásokra nem kell spórolni, max. visszautasítod az örökséget, ha gáz van. 🙂
Ki tudja, Miklós felmenői miféle blogokat írtak anno – no persze offline. 🙂 Majd megkérdezem az ősöket. 😀
Továbbá, az idiótaságának a génjeit nagy valószínűséggel továbbörökítette a fiába, aki szintén elkótyavetyélte volna az ingatlant, tehát nem történt veszteség. Sőt, egész életre szóló, intő példát kapott örökségül az apjától a fiú: “Vigyázz a fondorlatos nőkkel, fiam!”
Az átlagember ilyen, kortól függetlenül. Naiv, érzelmei által könnyen megvezethető, bepalizható. Pillanatnyi impressziók által képes háttérbe szorulni a ráció, és gondolkodás nélkül írja alá a később szívrohamot okozó szerződést. Ezt imádják is a marketingesek és az ügynökök.
Bár nem vagyok ügyvéd, de úgy tudom van olyan tartozás amiről nem tudsz lemondani, még akkor se ha a vagyont is hagyod bukni.
Ez a kérdés nem olyan egyszerű mint ahogy megválaszoltátok. 🙂
A 30 milliós ház elidegenítéséhez: ha családként gondolkodnak, akkor nem ritkul meg a kapcsolat az édesapjával, mert ő külföldre költözik. Anyukám tőlünk több száz km-re lakik, igaz országon belül, de napi szinten beszélünk telefonon – ha valami van, naponta 3x is. Ettől függetlenül soha nem gondoltam, hogy az ő pénze az enyém lenne, vagy hogy jogom lenne beleszólni abba, hogy ő mire költi a pénzét. Apu halála után mi örököltük az ő részét, de anyukámé a haszonélvezet és ez akkor is az ő háza, ha jogilag mégis csak félig. Ha pedig megritkulna a kapcsolattartás és emiatt az édesanyám kiszolgáltatott lesz vadidegenek kénye-kedvének, akkor abban vastagon benne vagyok én is. A felelősség egymásért oda-vissza működik a másik határainak tiszteletben tartásával. Egyébként meg, ha te magad nem tudsz pénzt félretenni, akkor a lottó ötöst is megnyerhetnéd, pár éven belül ugyanott tartanál.
Rosszul tudod.
Ez igaz szerelem lesz, különösen a “kislány” részéről. Közben reméljük, hogy 38 éves már elmúltál. 🙂
Ha csinos, és édesapád nem “kótyavetyéli” el, ebből még jól is kijöhetsz. 😀
Nem állítom, hogy nincs felelőssége a gyerekeknek, de ilyenkor jönnek az okoskodók, hogy ne avatkozzunk az öregek életébe és hagyjuk hogy becsapják őket, mert az az ő pénzük!
Szerintem nem az időskori elbutulás a fő oka, hogy a csalók, ügynökök az idősekre specializálódnak. Sokkal inkább az, hogy az idősek többsége sokkal naívabb, mert más világban szocializálódtak.
“A 2016. május 3-án az Országgyűlés elé terjesztett, az új Polgári Törvénykönyv Negyedik Könyvét érintő legújabb módosítás bevezetné a kötelező szülőtartás intézményét.
Az Alaptörvény XVI. cikke a gyermekek szüleik iránti felelősségviselését fejezi ki annak előírásával, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről. Ugyanez a kötelezettség a családok védelméről szóló törvényben [2011. évi CCXI. törvény 14. §] is megjelenik, amely szerint „a nagykorú gyermeknek külön törvényben foglaltak szerint tartási kötelezettsége áll fenn azon szülőjével szemben, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani”
Szerintem az idősek sokszor megrekedtek ott, ahol életük nagyobb részét töltötték, azaz a rendszerváltás előtt.
Kevesebb volt a csaló, kevesebb dologra kellett figyelni, kevesebbet tanulni, kevesebbet változni. Ezért sokan nem követték a mindenféle változásokat, mert nem kellett, vagy már akkor nem is tudták. Kicsit olyanok, mint a csecsemők, minden vicc új nekik.
Lehet, hogy te is tapasztaltad már, bizonyos területen elment melletted az élet, pl. nem követed a legújabb zenéket, nem láttad a menő videókat, vagy a top sorozatot. Ezzel az idősek is így vannak. Aki a rendszerváltást 40-50 évesen élte meg, érthető, ha nem tudott mindennel lépést tartani.
Sokkal jobban beleivódnak az emberbe a fiatalkori tapasztalatok. Ez más területen is igaz, pl. a hiánygazdaságon szocializálódott korosztály többségének máig meglátszik az akkori tapasztalat a fogyasztási szokásokban. Akkor miért lenne másképp ez az ügynökökkel, csalókkal kapcsolatban?
“Egyébként meg, ha te magad nem tudsz pénzt félretenni, akkor a lottó ötöst is megnyerhetnéd, pár éven belül ugyanott tartanál.”
Pontosan. Anyám is így szórt el 200.000.000 forintot. Előtte is csóró volt, most is az.
Dehogynem, a sztori tök egyszerű: ha visszautasítod az örökséget, akkor semmilyen felelősséged nincs az örökhagyó adósságai tekintetében.
Eddig azt hittem viccelsz ezzel a kétszáz millával, de élni kezdek a gyanúperrel, hogy nem. Bele sem gondolok, mit éreznék a helyedben, hirtelen felindulásból …
Ez a betegség tény, amiről meg ti beszéltek, az csak a saját elképzelésetek olyan dologról, amit még nem éltetek át!
Először segíteni akartam neki, ezen pedig összevesztünk, hogy én csak egy gyerek vagyok, majd ő tudja.
Aztán azzal szórakoztam, hogy előre leírtam egy papírra, hogy mi fog történni a szuper befektetésével / kölcsönadott pénzével, aztán elküldtem neki postán. Ez megnyújtotta picit a nem-beszélünk-egymással időszakot.
Közben néha elsírtam magamat. Aztán úgy döntöttem, hogy ez a vagyon az én szemszögemből soha nem is létezett, tehát a hiánya sem okozhat veszteségérzést.
Most néha beszélünk egymással, és igazából én sajnálom.
Megfordult a fejemben, hogy gondokság alá helyeztettetem amíg még nem késő, de ebből nem lett semmi, mert utána nem tudtam volna köpködés nélkül tükörbe nézni. A testvéreivel sok évvel ezelőtt szintén pénzügyeken összeveszett, így ők szemrebbenés nélkül végignézték az egészet.
Azt “szeretem” mikor az ember tanácsot akar adni a szülőnek és megkapja, hogy “á te csak egy gyerek vagy”. Szűklátókörűség a köbön.
Egyébként nem irigyellek, hogy a saját szülőddel végig kellett menni ezen és végignézned, ahogy elherdál mindent.
Nekem rokonságban nyert valaki 120 milliót, tudtuk azt, hogy el fogja szórni, próbáltunk tanácsot adni, nem foglalkozott vele. 2.5 évre tippeltem, hogy elfogy, majdnem eltaláltam, 3 év lett belőle. Nem is látványos dolgokra költötte. Ami látszott, hogy vett egy nem is túl drága autót és lakást (3 millió és 15 millió). A többit olyan módon szórta el a mindennapokban, hogy még csak egy drága ruha, nagy nyaralás sem volt. Jóformán rezsire, drága kajára meg rengeteg benzinre ment el kettőjüknek… Egyébként a végén nem volt ideges, szerintem fel sem fogta, hogy mi történt, elintézte egy “ez van”-al. A Te szülőd hogy viselte?
Nem, az csak egy picike szelete volt a történetnek. Ott 20 millió forint vált semmivé, mert azóta megint beázik a tető. Megrészegítette a sok számjegy a számláján, és nem tűnt fel neki, hogy mennyire irreális munkásonként napi 50.000 forint munkadíjat kifizetnie. “A jó szakembert meg kell fizetni.”
A mindenkori kormány a hibás szerinte, meg mindenki más rajta kívül, akik ahelyett, hogy még több pénzt csináltak volna neki, kihasználták a helyzetét. Én is hibás vagyok szerinte, amiért nem akadályoztam meg erőszakkal, hogy elmenjen a pénze. De – mint mondja – ezzel már nekem kell elszámolni magammal, és azért nem vittem semmire az életben, mert még ennyit se vagyok képes megoldani. Őszintén szólva nem zavar, hogy nem keresi az unokáit. 🙂
Az en nagymama is szornyen naiv. Szinte barmit elhisz, ami illeszkedik a vilagkepebe ( vagyis ha sugarzassal riogatjak, ez a varazsszo), es mar a 90es evekben is naiv volt. O tipikusan az az eset, hogy fiatalabb koraban vedve volt az atveresektol.
A masik ok, ami miatt az oregekre megy ra sok atveres az az, hogy a betegek egy erzekeny fogyasztoi csoport, es oket nyilvan a gyogyulassal vagy legalabbis az allapotjavulassal kecsegtetik.
Ezek ellenere nyilvan letezik az idoskori szellemi leepules is, de az onmagaban nem indokolna ilyen sok esetet.
Főleg, ha amúgy is azt kérte az előrelátó elhunyt, hogy szórják szét a hamvait a világtengerekbe, mert neki már amúgy sem maradt semmije, csak adóssága.
Ilyenkor kegyes csalással, lopva a “magyar tengerbe” is szórhatjuk a hamvakat.
Ez nem egy piaci szemléletű blog?
Igenis, értettem kapitány úr.