Hirtelen mindenki elkezdett érdeklődni a munkanélküliség elleni biztosítások felől.
Ezért arra gondoltam, érdemes megint írni róla.
Mit kell tudni az ilyen termékekről?
Akkor fizet, ha munkanélküli leszel, esetleg keresőképtelen egyéb okból. (Ez utóbbi általában fizetős extra szokott lenni.) Kiegészíthető még esetleg baleseti halál, rokkantsággal is a biztosítás.
Ez a jelenlegi gazdasági helyzetben és bizonytalanságban a hülyének is megéri.
Akkor nézzük az árnyoldalakat.
Jellemzően van az ilyen munkanélküliség elleni biztosításokban három vagy hathavi várakozási idő. Vagyis az első három/hat hónapban ha lapátra tesznek, nem fizet egy fillért sem az ilyen biztosítás. Tehát ha most akarsz kötni, akkor valószínűleg már elkéstél, ha a munkahelyed miatt aggódsz.
Utána is jellemzően csak hat hónapig érvényes. Ha hat hónap alatt nem találtál munkát, akkor így jártál, utána már nem fizet.
Csak akkor fizet, ha nem önhibád miatt kirúgtak. Közös megegyezés, felmondás vagy önhibád miatti kirúgás nem jó.
Csak akkor fizet, ha bejelentkezel a munkaügyi központba és akkor is van jellemzően két hónap önrész. Vagyis megkötés után az első fél évben egyáltalán nem fizet, utána ha leszel munkanélküli önhibádon kívül, akkor még további két hónapig semmit nem fizet és utána maximum hat hónapig fizet.
Vállalkozók nem vehetik igénybe, ahogy munkaerő-kölcsönzőnél dolgozók és próbaidősök, határozott szerződéssel rendelkezők sem. Ha te vállalkozó (is) vagy, esetleg bérelt munkaerő, akkor neked ez biztos nem megoldás.
Évente felmondhatja a biztosító a biztosítást. Akkor is felmondhatja, ha az általános munkanélküliségi ráta 5%-ot emelkedik az országban. Növelheti a díjat, ha adóváltozás van, ami érinti a biztosítót, de akkor is, ha megnő a biztosító kárhányada. Akár 50%-kal is nőhet a díjad ebben az esetben. Évfordulóra pedig fel is mondhatja ugye.
Figyelj oda, hogy van olyan biztosítás is a piacon, ami nem havonta fizet, hanem csak egyszeri összeget. Ez megtévesztő, ha nem figyelsz oda és evidensnek veszed, hogy a biztosítási összeget havonta megkapod.
Keresőképtelenség esetén (táppénz) jellemzően az első harminc napban semmit nem fizet és terhesség miatti táppénz nem számít eseménynek, ahogy a cukorbetegség, porckorong-elmozdulás, depresszió, pszichiátriai kezelés vagy magas vérnyomás sem.
Itt is maximum hat-hét hónapig fizet. Összefüggő 30 nap számít csak! Ja, és nem fizet akkor sem, ha az elmúlt 1-3 évben voltál akár baleset, akár betegség miatt táppénzen legalább 30 napot. A biztosító fenntartja a jogot, hogy a saját orvosa is megvizsgálja a táppénzt igénylőt, hogy jogos-e a táppénz. A juttatás nem lehet több, mint a bejelentett nettó béred 60%-a.
Mennyibe kerül havonta? Kevés az online elérhető ár, negyvennéhány évesen olyan havi 8-10 ezer forintos havi díjra számíts, az ilyen biztosítás havi 180 ezer forintot fog fizetni munkanélküliség esetén és 80-90 ezret keresőképtelenség esetén a fenti feltételek mellett.
Ha szeretnél kötni ilyen biztosítást, írd be a Google-be, hogy munkanélküliség elleni biztosítás, de rágd magad végig az apró betűn, vagyis a Biztosítási Feltételek nevű irományon. A fenti adatok is ilyen feltételekből lettek kimásolva.
Miklós, erről mi a véleményed? napi.hu/magyar_vallalatok/koronavirus-magyarorszag-hitelezes-moratorium-trukk-toketorlesztes.702992.html
Erről nem írnák egy cikket?... 🙂
Krisz, ez valóban egy trükk.
Azt használja ki, hogy a bankoknak be kell nyelnie a kamatos kamatot, vagyis buknak rajta.
Azt nyered, amit a bank bukik az új szabályozáson.
Többet ér a saját megtakarítás.
Gondoljuk végig:
- mindig lesznek akik trükközni próbálnak
- a biztosítónak bele kell kalkulálni az ilyeneket
- csomó melót bele kell tennie az ellenőrzésbe
- keresni is akar rajta némi biztonsággal
Szóval ez tuti egy drága termék lesz.
Inkább tedd félre magadnak, és akkor nem kell senkivel (akár betegen) vitatkoznod jogos-e az igényed 🙂
Szerintem nem ér sokat ez a biztosítás.
Elküldéskor a legtöbb esetben közös megegyezésre törekednek (mivel ez támadható jogilag legkevésbé utólag), és arra nem fizet.
Vagyis annyi a kritérium hogy gyakorlatilag szinte semmilyen helyzetben nem fizet.. Ez nekik bomba üzlet.
@Kiszamolo És erre a trükkre nem hoztak valamilyen szabályozást állami szinten? Mert ugye ez a moratórium arra van kitalálva, hogy ha valaki megszorul, akkor ne kelljen fizetnie. De nem fizetni és tőkét törleszteni az kifejezetten a rendelet kijátszása, nem az eredeti célnak megfelelő felhasználása.
@krisz akkor mi a helyzet, ha fogod és berakod állampapírba a teljes 9 hónapos törlesztődet? Kiszámolta már valaki ezt a lehetőséget?
Rengetegszer volt szó róla, hogy legyen vésztartalék, ehhez kapcsolódna a kérdés - mikor jön az a pont, amikor hozzá kell nyúlni ehhez? KATA-s vagyok, az ügyfelek jelentős része kivár, leálltak, van 2 akinél most van karácsony, egyelőre a bevételem 70%-ra esett kb. Eddig amit gyűjtögettem az ment mind állampapírba.
Ha az ügyfelek közül kizárólag az marad meg, amelyiknek most is jól megy akkor az összes fix költségem után marad ~100 ezer megélhetésre. (A kamrában a kaja ott van mint "vésztartalék", boltba nem lenne muszáj menni 2 hónapig)
Vajon mikor jön el az a pont, hogy fel kell törni az államkötvényt és valamennyit átrakni bankszámlára? Utolsó pillanatig kivárni? Vagy legyen pár száz ezer mozgatható pénz a számlán?
@lala annak nem látom sok értelmét. 9 havi (pár százezer forint) törlesztő kamatozása, szemben az x milliós lakáshitel kamatozásával...
Önsegélyező pénztárak is jók erre, ha jól tudom. Arról esetleg van cikk itt a kiszámolón, ami up-to-date? Láttam, hogy vannak pár éves írások, de nem vagyok biztos sajnos az aktualitásukban.
@krisz az x milliós lakáshitelnek csak a 9 havi kamatát kell figyelembe vedd, szemben a 9 havi összesített törlesztő is lehet millió feletti összeg és annak meg az 5 éves hozama áll szemben ezzel és például az én esetemben 2 százalékponttal alacsonyabb a lakáshitelem, mint az állampapír 5% kamata. Az a baj, hogy ez nekem túlságosan bonyolult számolás, hogy megéri-e, de szerintem van benne fantázia.
Én úgy tudom a Közös megegyezés is jó, de benne kell lennie, hogy a munkáltató kezdeményezte a felmondást.
@axt:
"És erre a trükkre nem hoztak valamilyen szabályozást állami szinten? Mert ugye ez a moratórium arra van kitalálva, hogy ha valaki megszorul, akkor ne kelljen fizetnie. De nem fizetni és tőkét törleszteni az kifejezetten a rendelet kijátszása, nem az eredeti célnak megfelelő felhasználása."
Igen, az nekem sem tetszik, hogy egy ilyen vészhelyzetben hoztak egy intézkedést a kárenyhítés miatt, de egyesek ezen is nyerészkedni akarnak.. 🙁
az első hozzászólásban a cikk azt mondja minden hónapban törlesszünk elő. Nem egyszerűbb összegyűjteni a 9 havi törlesztőt és decemberben befizetni egyben? Van különbség?
@szaboz
Azért hagy ne sajnáljam a bankokat, akinek a kárára történik ez a „nyerészkedést”. Én a családban mindenkit erre a nyerészkedésre bíztatok.
@lala 5 éves távlatban garantálva van az a 2 százalékponttal alacsonyabb lakáshitel, vagy akár az 5%-os állampapír??
De ha már 9 hónapnyi törlesztő is milliós összeg, akkor hány milliós is az a lakáshitel?
Számold ki mindkettőnek az éves kamatát és a különbözet az amit nyersz vele, feltéve hogy a következő 5 évben semmi nem változik...
@Szürke Eminenciás
Ja, miért, mit gondolsz, kinek a pénzéből megy..?
Mindannyiunkéból.
@szurke-eminencias Már ne is haragudj, de ez a legcinikusabb hozzáállás. Kötöttél egy üzletet a bankkal, mert nem volt pénzed valamire, ő meg adott. Erre az egyeszségeteket a kormány a válságra hivatkozva felülírta, te meg azt bírod mondani, hogy nehogy már sajnálnod kelljen azt, aki benyeli a bukót miattad, miközben ő adott pénzt neked? Lehet élni a moratóriummal, semmi gond, de ne csináljunk már úgy, mintha jogos lenne a pénzügyi szektor teljes beszopatása erre az évre.
@laney ...főleg hogy az egész azért történik, hogy a hitelfelvevők ne kerüljenek az utcára a mindannyiunkat sújtó baj miatt.
Aki ezt az országos segíteni akarást így kihasználja, az nekem ugyanolyan, mint aki elemeli a kórházból az adományozott maszkokat.
@laney azért nekem sem sikerül sajnálnom a bankokat (bár hozzá kell tennem velem a devizahiteles időkben a körülményekhez képest igen korrektek voltak). De azért anno a bankszektor akkor is rendesen leszopatta a népet. Úgyhogy azt mondom, ha nem is jogos a szopatás, de mindenesetre most egy kicsit ők is beleállhatnak a viharba szelet fogni, főképp úgy, hogy a pénzüktől nem esnek el, csak később kapják meg. Na jó a kamatos kamattól elesnek, de azért nem mennek csődbe. De ha mégis, majd kihúzza az állam (vagyis mi) őket a bajból 🙂
Lehet én tudom rosszul, de nem a felhalmozott kamatot törleszted először, és csak utána a tőkét? Amikor egy jelzáloghitelbe beletörlesztesz a havi törlesztő után, akkor is az adott havi kamatot előtte meg kell fizetni.
@krisz 10éves fix kamat, de azért nem ilyen egyszerű ez, mert havonta venném meg az állampapírt a törlesztés helyett, ahogy gondolom még sokan mások is teszik.
Én érzésre azt gondolom, hogy megéri, de jó lenne kiszámolva is látni és ez nekem sajnos már űrtudomány.
Csak puszta kíváncsiság: a törlesztésre vonatkozó moratórium vonatkozik az állampapír fedezetű lombard hitelekre is?
@na-most-mi-legyen szerintem egyhavi átlagos kiadás készpénzben, egyhavi átlagos kiadás lakossági folyószámlán, egyhavi élelmiszer a spájzban az a minimum, ami alá nem érdemes menni és már megéri ezt-azt föltörni a megtakarításokból, de ha a te komfortérzeted egy kicsit nagyobb likviditást igényel (pl. régi a lakás, előfordulhat nagyobb összegű sűrgős javítás), akkor akár hamarabb is
ha ügyesen csináltad és folyamatosan raktál be állampapírra pénzt, egyszerre mindig elég egy kisebb pakkot föltörni, akár ha tudod, kivárni a kamatfordulókat. tudtommal a máp+ pl. csak a kamatforduló hetében váltható vissza büntetés nélkül, amúgy 2-3%-ot levonnak, de ez a többi állampapírnál is gyakorlat
@laney
Te sem győztél meg. Aki nem így jár el, asaját pénze ellensége. A bank sem gondolkodik el, hogy nyerészkedjen e számlatulajokon. Az, hogy ez közös pénzből megy? Igen, úgy mint a Mátrai erőmű is, és a kirakat fociklubbok eltartása is. Ez van, hozzájárultok egy kicsit a tőkém csökkentéséhez. Köszönöm. 🙂
Sziasztok,
én az önsegélyezőt használom erre, ott is fél év pihenés van, mielőtt hozzá lehet nyúlni az összeghez, és kell a munkanélküli járulékos papír, de az előző fizetésedhez képesti különbözetet utalják maximum minden hónapban, amíg tart a pénzed. Plusz a befizetésre jár a 20% adókedvezmény 750.000-ig, többet nem érdemes betenni.
Én úgy csináltam, hogy két évig fizettem évente a 750.000-et, arra kaptam 150.000 jóváírást, az így lett 1.800.000. Amíg nem kell a pénz, addig minden hónapban lekötök 300.000-et, és a lekötésre 10%-ot kapok adójóváírásba, így kapok minden évben 90.000-et (plusz a havidíj befizetések után is még párezret.)
Gondolkodtam hogy mit csináljak azzal a 100.000 forint körüli összeggel évente, de igazából havi 300.000-nél többre nincs szükségem vésztartalékként, így elköltöm orvosra, gyógyszerre, fogkrémre, teára (amit amúgy is vennék).
Hol érdemes onsegelyezo pénztárt nyitni?
"Mert ugye ez a moratórium arra van kitalálva, hogy ha valaki megszorul,"
Miért is szorult meg? Mert tartalékolás helyett oled tv-t és iphonet vett mondjuk. Vagy túl drága lakást vett. Őket most sajnáljuk, ugye? Már bocs, de ha valaki előrelátóan rakott félre az most hagy nyerészkedjen.
Aki úgy igazán "abszolút" rászorult (pl Igazgyöngy támogatottjai) azok nem is kaptak több milliós hiteleket, tehát a mostani kedvezmény hasznát se ők kapják.
Aki meg annyira jómódú, hogy milliós hiteleket fel tudott venni azok között meg ne tegyünk már különbséget, hogy elszórja a pénzt és megmentik vagy takarékos és így most nyerészkedhet.
"Miért is szorult meg? Mert tartalékolás helyett oled tv-t és iphonet vett mondjuk. Vagy túl drága lakást vett."
Ez nem ennyire egyszerű. A hitel elérhetősége miatt lettek a lakások túl drágák, így már azok is belekényszerültek, akiknek amúgy eszük ágában sem lett volna elkölteni a jövőbeli keresetüket. Részemről egyetértek a moratóriummal, esetleg finomítanám azzal, hogy a hitelből befektetési célból vásárolt ingatlanokra ne vonatkozzon. De az is tény, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet kidolgozni részletes rendelkezést. Remélem, kipróbáljuk az alapjövedelem intézményét is, inkább biztosítsuk a túlélésüket azoknak, akik szerencsétlenül jártak a mostani helyzetben, mint hogy magukra maradjanak. Én szívesen beáldozom rá a jövő stadionjait.
Minden biztosítás csak azért létezik, mert a biztosítónak _várhatóan_ hasznot hoz. Azaz a biztosítottak _várhatóan_ több pénzt fizetnek be, mint amennyit a biztosító kifizet (nem csak a káreseményekre, hanem mindenre, alkalmazottakra, irodára, marketingre, stb.)
Emiatt nekem minden biztosítás a biztosított oldaláról mindig a "felül tudjuk-e múlni a globál tőzsdeindexet" c. kérdéssel egyenértékű. Igen, "szerencsével" jól jár az ember, de nagy százalékban valószínűleg nem, hiszen akkor nem léteznének biztosítások. Csak a másik kárából jöhet pénzed, és ebből levesz a közvetítő. És itt a "szerencse" az az, ha munkanélküli leszel. Máshol meg rokkant vagy halott. Nagyobb arányban járna mindenki jobban (a biztosítón kívül), ha arra fogadna, hogy még ezeknek az eseményeknek a bekövetkezte előtt több pénzt tud másmilyen forrásból felhalmozni.
Ha biztosítom magam, akkor magam ellen shortolok.
@Tom: hát örülök hogy nem te vagy az ország vezetője. 🙂 Inkább stadion vagy menjen Lölőnek, Fletónak, jöjjön vissza az SZDSZ és lopja el megint, mint a munka nélkül megkapott pénz.
@Tom Ez a stadionozás annyira béna. Összeszámoltad, mennyit költöttek erre az elmúlt 10 évben? Csepp a tengerben.
Pete, olyan 4-500 milliárdot. Ennyiből akár rendes egészségügy is lehetne. Az most jobban jönne.
@pete
Engem az egész kompletten zavart, kimondottan pénzügyi okokból: focistáknak, edzőknek hatalmas fizetések, stadionok oda is, hol a madár sem jár. Külföldi játékosok szerződtetése csillagászati összegekért, 'mer a sport fontos.
Közben tömegével mentek el a nővérek pl. Ha csak a nővéreknek és orvosoknak ment volna bérre a fenti összeg, akkor évente látható mennyiségű jómunkásemberrel több maradna életben.
De ha már mindenképp a sport kell: a helyi stadion leglátogatottabb része a futókör. A stadion árából a város tele lehetne ezekkel és értelmes bicikliút-hálózattal, ami tényleg segítené a mozgást. Mindenkiét. Ezzel az emberek egészségést 2felől: egyéni fittség és kisebb közúti forgalom.
Most a helyi csodás sportegesület valamennyi dolgozója home office-ban van. Az edzők, a gyúrók, a sportolók is. Közben már több gyárnál elkezdik a leépítéseket 6-án. A fizujuk a béka alatt volt..
@petike @pete Nem béna a stadionozás, hanem igencsak időszerű! Egy forint is sok volt, amit ezekre költöttek. Napirenden kell tartani folyamatosan.
@petike egyetértünk. Az ember nem talált még ki az alapjövedelemnél károsabb dolgot. Aki ezt kitalálta, az valami irgalmatlan lusta disznó volt, vagy szimplán kommunista. Akkor már inkább stadion, pedig azoknak sincs semmi értelme.
alapjovedelem ugy lenne jo barmire ha abbol pont csak elvegetalni lehetne, munkaberbol viszont JOL lehetne elni (letminimum 5-10szerese lenne)
kulonben egyszeruen nem eri meg dolgozni.
minek gurizzek ha abbol ugyanugy honaprol honapra kinlodok mint ha nem tennem es alapjovedelmen is ellehetek?
Én most veszítettem el a munkámat. Az étterem bezárt. A közútnál nem hosszabbítanak, mert szólni mertem, hogy valószínűleg elkaphattam a vírust. Mivel találkoztam egy fertőzött vendéggel. Így 31-én lejár a szerződésem. Pedig milyen jól indult az év. Két munkahelyen kellett nem agyon dolgoznom magam. Szépen el is kezdtem félre rakni a második havi béremből, amit tudtam. Ennek a blognak köszönhetően. De most minden bedőlt. Most arra koncentrálok így, hogy őstermelőként sikeresen tudjak zöldséget termeszteni és értékesíteni. Ez is idénre tervbe volt véve, de nem ilyen mértékben. Igazából ez a biztosítás nem biztos, hogy megérné. Jelen állásban nekem tárgytalan is, de a jövőben sem biztos, hogy igénybe venném.
@tibor
Rengeteg ember van, aki elvegetálna az alapjövedelemből, és maximum feketén dolgozna hozzá.
Nagyon nem lenne jó üzenete ha megvalósulna.
(De nyilván nem fog, mert MIBŐL..?
Pete
2020-03-28 at 08:36
"Összeszámoltad, mennyit költöttek erre az elmúlt 10 évben? Csepp a tengerben."
A Lötyő féléknek haveri alapon osztogatott pénzek mellett valóban :)))
@lala A kedvedért nekiültem: Készítettem egy mindent számításba vevő, bonyolult, nagyon tudományos algoritmust. Lefuttattam a kompjúteremen és kijött: Megéri!!!
Úgyhogy csináld, jó lesz!
🙂
Szerintem amúgy, ha ezzel pénzt akarsz keresni, de nem értesz hozzá, hogy egyáltalán nyersz-e rajta, akkor fizess egy ebédet egy olyan hozzáértőnek, aki ki tudja számolni és kérd meg rá.
És még ez jutott eszembe:
Ford Fairlane: "Majd megmondom, hogy mit gondolok, ha valaki fizet azért, hogy gondolkozzak!"
Kitartást mindenkinek! Ha nincs mit csinálni, egy csomó mindennek utána lehet nézni, új dolgokat tanulni - legalább.
Köszi Miklós, mint mindig!
@Kiszamolo Kérlek, akkor azt is írd le, hogy mennyit költött a kormány az elmúlt 10 évben (hogy ugyanennél az időintervallumnál maradjunk) az egészségügyre.
Pete, rohadt keveset. 30%-kal kevesebbet GDP arányosan, mint mások, ennyit is csak úgy, hogy nálunk a legnagyobb az aránya a lakossági költésnek ebből a kicsiből is.
Majd ha rendben van az oktatás, az egészségügy és az emberek is megszavazzák, költsünk a miniszterelnök úr hobbijára évi sok százmilliárdokat.
mfor.hu/cikkek/makro/utanpotlas-koltesek.html
791 milliárd forint. Inkább legyen az a rohadt 27%-os áfa 19%, vagy legyen normális egészségügy, ha már a mi pénzünkről van szó.
@Lala eleg rossz a szamitasod. Map+ akkor 5% ha 5 evig bent tartod a penzt. Elso fel evben 3.5% a kamatod. Ha nem kamatfordulon veszed ki akkor buksz 0.5% visszavaltasi dijat. Szoval 9 honappal szamolva az elso 3 honapnyi torlesztodre kaphatsz fel ev alatt 3.5% kamatot. Ez ugye eves kamat, szoval fel evre csak 1.75%. 100000ftos torlesztonel 5ezer forintrol beszelunk. Utana 4. Honapban betett penzedre mar 1% alatti a kamatod, tobbinel meg kevesebb, utolso 3 honapban mar nem eri meg allampapirba se rakni, mert negativ kamatod lesz ha feltorod evvegen. 100ezres torlesztonel, nincs 10ezer ft hasznod az egeszen, en nem szorakoznek.
@Kiszamolo Tudsz pontos számot írni? Mert az, hogy "rohadt keveset", nekem rohadt kevés. 🙂 És kik a mások, akiknél GDP arányosan 30 százalékkal kevesebbet költünk erre? Ez így elég tág meghatározás.
Sok százmilliád évente? Az előbb azt írtad, 4-500 milliárdot költöttek rá 10 év alatt. Ja, és az emberek pedig megszavazták, méghozzá háromszor egymás után. 🙂
Pete, ott az a Google nevű izé. Írd be a megfelelő keresőszavakat és csodálkozz rá az adatokra.
Régebben néztem, de nem érte meg. Szolgáltatók, bankok is kínálnak ilyesmit, pl. hogy x hónapig átvállalják a rezsiszámlát.
Ahogy a leírásban benne van, kizárja a közös megegyezést. Eddig jellemzően amikor gazdasági okok miatt kirúgtak, a cég adott valami plusz kompenzációt, ha aláírom a "közös megegyezést". Gondolom elejét akarta venni a mondvacsinált munkaügyi pernek és az a plusz 1-2 havi fizetés kevesebb, mint amibe az ügyvéd kerül.
@tibor Még ebben a formában sem. Az alapjövedelem ellentmond a természet törvényeinek és a józan paraszti észnek is. Miért kellene eltartani bárki munkaképes személyt is csak azért, mert megszületett? Mutass már nekem bárhol ilyet a természetben. Egyszerűen nem így működik a dolog. Az állatok és az emberek is úgy működnek, hogy aki végez valamilyen munkát (az állatok vadásznak, vackot, fészket építenek, az ember dolgozik és a munkájáért cserébe megkapja más munkájának a gyümölcsét) az életben marad, aki meg heverészik az meghal. Épp elég baj már így is, hogy van kishazánkban egy nem elhanyagolható kisebbség, akik generációról generációra azt a mintát látják, hogy apu-anyu nem megy el otthonról dolgozni és mégiscsak akad valahogy pénz. Hogy ez az alapjövedelem dolog egyáltalán felmerült a nyugati társadalmakban az azt jelenti, hogy egy dekadens, önpusztító szakaszba léptünk.
Márpedig én is kihasználom ezt a kiskaput...pont eleget nyerészkedtek már a bankok rajtunk nehogy már sajnálni kezdjük a Bank szektort! Nem is értem azt aki a saját pénze ellensége. Futamidőből rengeteget lehet faragni!... Kitartást!
Pete@
10 év alatt 250 milliárdot Ft -t költöttek stadionokra (index.hu), amiből 150 milliárd a Puskás Ferenc Stadion. Ennek kb 30-40%-a járulékok és adók formájában visszakerült a költségvetésbe.
Az egészségügyi kiadások 10 év alatt 15898 milliárdot Ft volt. Egészségügyi beruházásokra 2010-2017 között 473,2 milliárd Ft volt. Budapesti fejlesztésekre 700 milliárdot terveznek...bár Karácsonyék most mondták vissza a tervezett szuperkorházat.
Hát persze Bro, csak a Puskás Ferenc stadion volt 190 milliárd. Az nettóban is 150 milliárd. (Alig kisebb stadion a szomszédos országokban 50-70 milliárd bruttóban, de hát ezen senki nem lepődik meg, ezt eddig is tudtuk.)
A többi stadion: index.hu/aktak/stadionepitesek/
Ha nem lesz árdrágulás, a tervezett összeg 2020 végéig 342,786 milliárd forint (inflációval nem számolva).
Ehhez még csapjuk hozzá a TAO-ból lenyúlt futballra elvert pénzeket és már meg is van a keresett 700 milliárdos futball összeg.
Egészségügy: Magyarország: az állam 4,8%-ot fizet GDP arányosan, a többit a betegek. Nálunk a legalacsonyabb a hasonló államok között az egészségügyre költött pénz és ezen belül is a legmagasabb ebből a lakossági költés aránya. Mindezt úgy, hogy nálunk a legnagyobb a beszedett adók aránya a GDP-hez képest. Vagyis a magyar állam 20-30%-kal több beszedett adóból is sokkal kevesebbet költ egészségügyre, mint a szlovákok, románok, csehek. Ellenben minden hülyeségre sokkal többet tapsol el.
Csak egy példa a Google-ből: valaszonline.hu/2019/08/26/egeszsegugy-koltes-gdp-ksh/
Nálunk kevesebbet (lakossági plusz állami költés együtt!!!!!) az ÖSSZES OECD ország közül csak Luxemburg, Törökország, Mexikó és Lettország költ az egészségügyre, s még itt is a magyar állam lehet a tökutolsó, ha a lakossági költéseket nem vesszük figyelembe.
Persze Luxemburg csak GDP arányosan költ keveset, nem összegszerűen.
Oktatásra is egyre kevesebb megy itthon, évről-évre csökken GDP arányosan az oktatásra szánt pénz.
Ezek egyszerű számok, kár rajtuk vitatkozni.
De itt abba is hagytuk, mert a cikk a munkanélküliség biztosításról szól.
@l
"Ha biztosítom magam, akkor magam ellen shortolok."
De a biztosítás azért létezik, mert egy nyerő-nyerő szituáción alapul, nem egy nulla végösszegű játék. A biztosító célja, hogy haszna keletkezzen rajta, de a biztosítottnak közvetlenül már nem ez a célja, hanem a kockázat csökkentése, amivel az élete más területein biztosíthatja a maga hasznát / fizetőképességét stb.
Sokan félreértik a biztosítók működését, mert azt hiszik, azért van a sok szigorú kivétel, hogy a biztosítónak soha ne is kelljen fizetnie, pedig csak arról van szó, hogy a kifizetések valószínűségét akarja az előre kikalkulált értéken tartani. Vagyis, hogy az összes biztosítottnak, adott idő elteltével, adott összegű kifizetés legyen és lehetőleg ne több, de ne is kevesebb, mert az már azt jelentené, a valószínűségek rosszul lettek kiszámolva.
@richie-rich “ csak arról van szó, hogy a kifizetések valószínűségét akarja az előre kikalkulált értéken tartani”
ezt nagyon szepen fogalmaztad de sajnos egy-ket biztositonal ez az “elore kikalkulalt ertek” erosen konvergal a nullahoz. Hatalmas jogi apparatusokkal felvertezve honapokig dolgoznak a kisbetus reszen hogy ez kijojjon, es igy a kis embereknek semmi eselye karteritesre akkor sem ha jogos. Legjobb ha mindenki tesz felre maganak a karesemenyre
@tibor Még ebben a formában sem. Az alapjövedelem ellentmond a természet törvényeinek és a józan paraszti észnek is. Miért kellene eltartani bárki munkaképes személyt is csak azért, mert megszületett? Mutass már nekem bárhol ilyet a természetben. Egyszerűen nem így működik a dolog. Az állatok és az emberek is úgy működnek, hogy aki végez valamilyen munkát (az állatok vadásznak, vackot, fészket építenek, az ember dolgozik és a munkájáért cserébe megkapja más munkájának a gyümölcsét) az életben marad, aki meg heverészik az meghal. Épp elég baj már így is, hogy van kishazánkban egy nem elhanyagolható kisebbség, akik generációról generációra azt a mintát látják, hogy apu-anyu nem megy el otthonról dolgozni és mégiscsak akad valahogy pénz. Hogy ez az alapjövedelem dolog egyáltalán felmerült a nyugati társadalmakban az azt jelenti, hogy egy dekadens, önpusztító szakaszba léptünk.
Márpedig én is kihasználom ezt a kiskaput...pont eleget nyerészkedtek már a bankok rajtunk nehogy már sajnálni kezdjük a Bank szektort! Nem is értem azt aki a saját pénze ellensége. Futamidőből rengeteget lehet faragni!... Kitartást!