A jelenlegi gazdasági berendezkedés a monopóliumok és a néhányszereplős piacok kialakulásának kedvez.
Egy-egy cég elkezd nőni, a szerzett haszonból felvásárolja a konkurenciát, amikor már kellően erős, akkor el tudja nyomni a feltörekvő cégeket.
Ha nem sikerül egyeduralkodóvá válnia, akkor is két, maximum három szintén gigászi versenytárssal felosztják a piacot. Lenyomják és víz alatt tartják a kicsiket, a felvásárlási árakat egyre lejjebb tornásszák, míg az eladási árakat egyre feljebb.
A példa kedvéért a húspiacon a négy legnagyobb cég 1980-ban még csak a piac 40%-át uralta, ma már akár a 85%-át is.
Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb jutott a farmereknek a vásárlók által fizetett bolti árból
Mindeközben a farmereket az állam egyre nagyobb mértékben volt kénytelen támogatni az adófizetők pénzéből, hogy csökkentsék a veszteségeiket. Ha a profit nagy része nem maradt volna az ellátási lánc tagjainál, nem kellett volna egyre jobban támogatni a farmereket sem.
(Az sem segített, hogy mostanra nem csak az élelmiszerfeldolgozás van néhány nagy cég kezében, de a teljes kiskereskedelem 65%-a is négy cég kezében van: Walmart, Cosco, Kroger és Ahold Delhaize. Ahogy például a vetőmagpiac 52%-a is a négy legnagyobb cég kezében van. Ez a maroknyi cég határozza meg, hogy a farmerek mennyiért kapnak vetőmagot és mennyit kapnak a megtermelt áruért, illetve a boltban mennyiért jutnak hozzá a vásárlók.)
Az átlag amerikai által vásárolt bolti ételek 70%-a tíz cégtől származik.
Egy-egy termékcsoporton belül még rosszabb lehet az arány:
Tavaly hatalmas hiány alakult ki a bébitápszerek piacán, amikor az Abbott termékeinek egy részét vissza kellett hívni potenciális szennyezettség miatt. Olyan nagy a piaci részesedése, hogy az eltűnt termékeket nem tudták mivel helyettesíteni, annak ellenére, hogy csak az egyik gyár néhány termékcsaládjára szólt a visszahívás.
Például az áruházláncok sajátmárkás termékeinek 77%-át is az adott piac négy legnagyobb szereplője közül valaki gyártja.
A tisztán piaci berendezkedés mellett a néhány nagyhal felfalja a kishalakat és utána azt csinálják a tóban, amit csak szeretnének. Elsőre úgy tűnik, milyen jó nekünk, a nagy cégek hatékonyabban termelnek, egyenletesebb minőségben és olcsóbban. Tehát az egész világ jobban jár, ha sok kicsi cég helyett néhány nagy uralja a piacot.
Kicsit megkapargatva a felszínt, nem biztos, hogy ez tényleg így van. A konkurencia hiánya, a túl nagy piaci erőfölény csak a cégeknek kedvez, se a beszállítók, se a fogyasztók nem túl sokat profitálnak ebből.
Ékes példa erre az AT&T távközlési cég monopóliuma. Már 1970-ben felmerült, hogy fel kellene szabdalni a céget, mert nem tesz jót a piacnak a verseny hiánya. Számos ellenérve volt a cégnek: a nagy mérete miatt költséghatékonyan működik, egyenletes minőség mellett. Ha feldarabolják, akkor csak a zűrzavar és a kiszámíthatatlan minőség marad helyette, a fogyasztók nem jobban, hanem sokkal rosszabbul járnának.
Nyolc év pereskedés után mégis felszabdalták a céget és láss csodát, néhány éven belül a töredékére esett a telefonálás költsége és azóta is folyamatosan csökken. A minőséggel sem lett probléma, sőt, a versenyhelyzet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az internet el tudott terjedni az Egyesült Államokban.
Gyakran felhozzák az AT&T példáját a Google és a Facebook ügyében is. Jobban járna a világ, ha ezek a cégek nem tudnának mindent leuralni, a hirdetők választhatnának, hogy hol költik el a pénzüket, így nem két-három cég diktálná az árakat az online hirdetések piacán sem.
De ez már messze vinne, a lényeg, hogy az amerikai élelmiszerpiac is nagyon koncentrált, egy maroknyi cég uralja a piac négyötödét, ami nem tesz jót se a beszállítóknak, se a vásárlóknak, a hangzatos klisék, mint méretgazdaságosság és termelékenység ellenére sem.
