Negatív eurós kamat cégeknek?

2020-10-05
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

László írt egy levelet, hogy a számlavezető magyar bankja elkezdett élni a lehetőséggel, ami eddig is megvolt és negatív kamatot kezdett el felszámolni a céges eurós betétekre. Az európai bankok mínusz(!!!!!) fél százalék kamatot "kapnak" a betétjeikre, egyre több bank elkezdte ezt ráhárítani az ügyfelekre, főleg a céges ügyfelekre. Ebben eddig semmi új nincs, az új az, hogy ezek szerint már idehaza is elkezdődött ez a folyamat.

Mivel nem tudom ellenőrizni László állítását, de nem tűnik egyáltalán életidegennek, amit ír, ezért kivettem a bank nevét a leveléből.

Ha te is tapasztaltál hasonlót mostanában, írd meg a hozzászólásokban.

Következzen László levele:
Mint egyik régi olvasód szeretném felhivni figyelmedet egy épp aktuális, szerintem meglehetősen unfair BANKI, kezdődő gyakorlatra.

„Természetesen” agyonhallgatott , ügyfelek felé sem túl publikus,csak sunyi módon költségterhelésekben jelenkező tény,hogy CÉGEK SZÁMÁRA elkezdtek negativ EUR /és CHF, USD/ kamatokat terhelni a látraszóló szabad számlaegyenlegek után.

/Lehetőség eddig is megvolt, de senki nem alkalmazta !/

Rákérdezésre általános EKB-s iránymutatásra és általános minden magyar bank által alkalmazott eszközről szól a blabla válasz , igazságtartalmát nagyon kétlem, de nem túl publikus információk hiányában cáfolni sem tudom, viszont nagyon érdekelne – és vélhetően vállalkozó több más,céges banki ügyfelet is ,akik a napokban talán szintén találkoznak ezzel a „ pénzügyi innovációval” - ,hogy valóban „hirtelenjében” 2020 szeptemberétől /??/ alkalmazott , és minden magyar bank által alkalmazott gyakorlatról lenne szó  ?  Vagy csak az XXX mint legélenjáróbb innovátor lépte ezt meg eddig nálunk ?

Temészetesen tisztában vagyok vele,hogy a negativ kamat az EU-ban, és kizárólag cégek részére már régebb óta alkalmazott eszköz, de elképzelésem sincs miért most kezdte/ kezdték ezt kis hazánk pénzintézete /vagy pénzintézetei ?/ alkalmazni.

Számomra ezután nem kérdés az azonnali bankváltás / ne kérdezzd hogy miért csak most,eddig miért nem?/ , akkor is megyek ha más banknál is bevezetett eszköz a negativ EUR kamat .

Esetleg sokan mások is szembesülnek mostanában ezekkel a hirekkel , igy amennyiben blogodon szentelnél neki némi teret  bővebb információs háttereddel más számára is hasznos információ lehet.

Amennyiben valóban nagyon új és információhiányos a téma , esetleg a kommentelők révén közkinccsé válhatnának aktuális infók.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
45 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Nekem már az idén kb. nyár eleje óta az ERSTE banknál vezetett privát számlámról a nem lekötött Euró összegéből évesítve kb. 0,7 % -ot von le a bank. A -0,5% okát ismerem, de akkor ez az ERSTÉnél miért kb. -0,7 %.

Degiro brokerszamlan negativ a kamat a be nem fektetett keszpenzre, igaz, 2500 euro betetig kompenzaljak, azaz nem haritjak at. Tudom, hogy ez broker, nem bank, cserebe maganszemelykent is erint.

Az MKB már 1 vagy 2 éve csinálja ezt céges ügyfeleknek. A mértékét nem tudom, sosem számoltam utána.

Van ilyen más banknál is céges számlákra, és szeptembernél sokkal hamarabb kezdték. Viszont nem mindenhol, úgyhogy a bankváltás a megoldás.

a cimbol valamiert arra gondoltam hogy ez hitelkamat. De tenyleg is, ha ennyire zavarja a (nyugat-europai) bankokat a sok felgyulemlett szamlapenz, miert nem adjak tovabb a negativ kamatot a hiteleikben? Volt kb egy eve vmi cikk hogy daniaban lehet negativ kamattal ingatlanhitelt felvenni maganszemelyeknek, de nem ez a jellemzo es azota sem hallani ilyesmit

Hadd talaljam ki: OTP.

Nagyon helyes, hogy így csinálják. Az euró most egy menekülő deviza, ha ebben a biztonságos formában akarod tartani a pénzed, akkor fizesd meg az árát.

A kötvények negatív kamatánál is a biztonságot fizeted meg.

Talán egy cég nem szórakozásból meg nyerészkedésből tartja a pénzét EUR-ban, hanem mert a ki- és befizetései abban képződnek...

Szerintem sem kell ezen bedurcizni. Ha van egy szamlad, a vegen ugyis te fizetsz minden koltseget, legalabbis hosszu tavon, amikor az ilyen-olyan bonik mar nem jatszanak. A bank legfeljebb kevesebbet vesz el a kotelezo reszen felul, ha bolcsen valasztasz, de ami kotelezo, az kotelezo. Ez speciel egyaltalan nem az o hibajuk.

Es +1 ahhoz, hogy lesz meg a beteti kamat -2% is, a hitelkamat meg -0,5%, csak hogy duborogjon a gazdasag:).

"Az európai bankok mínusz(!!!!!) fél százalék kamatot “kapnak” a betétjeikre, egyre több bank elkezdte ezt ráhárítani az ügyfelekre, főleg a céges ügyfelekre."

Azt értem, hogy nem jó a banknak, ha negatív "kamatot" kap a betétjére - de akkor miért nem azt csinálja, hogy nem teszi be a pénzét oda, ahol negatív kamatot kap - és akkor nem kellene mit áthárítania. Vagy előírás, hogy tegyen be valamennyi pénzt a jegybankba? De ebben az esetben miért is gondolják, hogy a negatív kamat segíteni fogja a növekedést, hiszen a kereskedelmi banknak mindenképpen be kell tennie azt a pénzt a jegybankba és nem adhatja ki a gazdaságba...

@NAR :
FYI, van ám olyan is, hogy kötelező tartalékráta.
e-learning.sze.hu/MakroTK/m3/o3_30106.html
Ezen a bank bukik (már akkor is ha pozitív, mert a különbség számít, a kihelyezett pénzhez képest). Pláne ha negatív. Szóval nem mindegy, hogy mit tud áthárítani az ügyfélre. Gondolom hitelezni sem túl egyszerű az ilyen pénzbe fojtott környezetben.
Aztán egyéb szabályozási finomságok is lehetnek, ami miatt a kereskedelmi bank szivatva van az állam és/vagy a jegybank által. Átlagpolgár ebből semmit sem lát, azt hiszi van jegybanki alapkamat oszt jónapot.
Magyarországon pl ilyenek vannak: (több cikk is született a témában, keress rá, "alapkamat, zsiday")
zsiday.hu/blog/nullkamatkapcsol%C3%B3

"Beteg ez a pénzügyi világ, de nagyon és nem látni, hogyan tudna meggyógyulni. Befelé az erdőbe könnyű volt az út, de nem tudom, kifelé melyik út fog vezetni."

Megírnám, de kicenzúrázódna.

Teleették magukat? Az emberek? Én szerintem szívesen vennék fel jelenleg -0,5% kamatozású hitelt. Hogyhogynem, nem adnak ilyet.
Eddig csak kíváncsiságból játszottam a bitcoinnal, de lassan elkezdtem a megtakarításom átcsatornázni abba. A negatív kamatokkal azt kommunikálják, hogy a pénz értéktelen. Mi a rákért tartsam akkor abban a vagyonom...

@Kiszamolo Az nem egészen világos, hogy a (kereskedelmi) bank miért nem tudja saját magánál tartani a pénzt?

két gondolat:

- rákényszerítik az emberekre és cégekre, hogy minden pénzforgalom bankokon keresztül menjen (pl. fizu, cégbevétel), majd megemelik a bankolás költségeit: tranzakciós adó, negatív kamat, stb.

- ezután az alacsony kamatokkal kicsalják, ill. a negatív kamatokkal már kiűzik a kispénzeket is a biztonságos bankbetétekből, hogy aztán akár a tőzsdén, akár a befektetési alapok/alapkezelők által, így vagy úgy "megkopasztódjanak", utóbbi jelenségről András György is ír az "Okos pénz, buta pénz" könyvében, konkrétan a vagyontranszfer szót használva.

És(-sel nem kezdünk mondatot!!!) ez nem magyar-specifikus, hanem világszerte ez a tendencia. Így pedig már erősen a globális-qrv@anyja kategória.

Vajon miért lehet annyira menő az euró, ha az eurózóna országai nem állnak a legstabilabb lábakon? (pl. Olaszország, Spanyolország, Franciaország)... Hogy a görögökről már ne is beszéljünk

Ahogy írod Miklós beteg pénzügyi világ de meg-e lehet még gyógyítani? Ki jár jobban aki él az olcsó hitel lehetőséggel és felveszi bármire, vagy ellenál mindennek és nem adósodik el? Lehet most már mindenki rosszul fog járni, kinöni ennyi adósságot lmár nem lehet, aki felveszi azért mert nem fogja tudni mindenki visszafizetni, aki meg takarékos, azt pedig az infláció fogja elvinni. Szép kilátások..

@nar : "Az nem egészen világos, hogy a (kereskedelmi) bank miért nem tudja saját magánál tartani a pénzt?"
Tudja (kivéve a kötelező tartalék), csak annak mi értelme?
A pénz vagy a tulajdonostól vagy a betétestől jön (osztalékot / kamatot kellene rá fizetni).
Ki kell helyezni hitelként nagyobb kamatra különben csődbe megy a bank.
Erről szól a business.
Nyilván jobb ha a latra szóló betét negatív kamattal van sarcolva...

Pistabá,

A tőzsdén nem megkopaszodni, hanem meggazdagodni szoktak.

Nyit az ember egy Random Capital számlát 30 perc alatt, beírja este a varázsszót: "DAXEX ETF". Azaz megveszi a német tőzsdét mondjuk 10 millió forintért, majd 6 év mulva kivesszük a pénzt.

Kőkemény 2%-ot fizetünk mindezért 6 év alatt (tranzakciós adóstul, számalevezetési díjjal és tranzakiós adóval). Ezzel szemben áll mondjuk 35% hozam.

A pénz garantált, ha dől a brókercég, az állam majdnem a teljes összeget megtéríti.

Bankbetét helyett pedig ott a szuper államkötvény a maga (ha jól emlékszem) 25% fix hozamával 5 év alatt.

Ha meg valaki lakásra spórolna és hiányzik pár millió, annak ott az olcsó fix lakáshitel, azért kár bankbetétbe fektetni 2-3 évre.

Aki még nem szigetelt házat, nosza, uccu neki!
Ettől jobb, biztosan megtérülő befektetés nincs jelenleg az 1-2 millió Ft-os kategóriában. 🙂

Csak ki ne találja ez a sok szájtáti a negatív munkabért is, mert még jobban járunk.

Van egy igen egyszerű megoldás. Bankot nem írok szándékosan. 1 hónapra lekötve az EUR 0,01%-os kamatot fizet. Ami nyilván nulla, de nem -0,5%. Amennyi kell, annyit kell hagyni a számlán, a maradékot lekötni 1-1 hónapra. Persze csak akkor, ha nincsen mibe befektetni. De a cikk írójának nincsen ilyen lehetősége, ezért parkoltatja az EUR-t a számláján.

Csak akkor váltanék bankot, ha az enyémben nem lenne ilyen lehetőség. Szerencsére van mind a kettő bankomban. EUR számlám azonban már nincsen, csak a cikk miatt néztem meg a lehetőségeket.

"Beteg ez a pénzügyi világ, de nagyon és nem látni, hogyan tudna meggyógyulni. Befelé az erdőbe könnyű volt az út, de nem tudom, kifelé melyik út fog vezetni."

További olvasnivaló a témában:

Miért szállnak el nálunk az árak, ha közben az egész világ a másik irányba tart?
telex.hu/gazdasag/2020/09/29/magyarorszag-az-inflacio-ellen-a-vilag-pont-az-inflacioert-kuzd

"Ritkán van olyan helyzet a világgazdaságban, amikor a magyar gazdasági folyamatok ennyire élesen elválnak a globális trendektől."

"Ki jár jobban aki él az olcsó hitel lehetőséggel és felveszi bármire, vagy ellenál mindennek és nem adósodik el?"

Lassuk csak. Felveszel hitelt "barmire", amit elszorsz hamar, es a vegen ott allsz letolt gatyaval, amikor vissza kell fizetned. Vagy gyujtod a penzt, es a vegen tobb penzzel jossz ki, meg ha az kevesebb is, mint amennyi lehetett volna.

Nem értem a felháborodást. Nem az a kérdés, hogy miért most vezetik be a negatív kamatot, hanem hogy eddig miért nem!

Vedd ajándéknak, hogy eddig a bank átvállalta tőled a negatív kamatot.

NAR
"Azt értem, hogy nem jó a banknak, ha negatív “kamatot” kap a betétjére – de akkor miért nem azt csinálja, hogy nem teszi be a pénzét oda, ahol negatív kamatot kap – és akkor nem kellene mit áthárítania. "
Mer vannak törvények, amelyek szabályozzák a működését.
Pl. Kötelelező tartalékráta.
Nem vagyok uptodate, de kb: Te vagy a bank van 100 forintod betétekből, abből szabadon garázdálkodhatsz 80-al. 20-at tartalékolnod kell a Nemzeti Banknál, aki fizet ill. levon amennyit nem szégyell. Ugyan ez lehet biztosítónal, nyugdíjalapnál.

Nem értem a felháborodást. Nem az a kérdés, hogy miért most vezetik be a negatív kamatot, hanem hogy eddig miért nem!

Vedd ajándéknak, hogy eddig a bank átvállalta tőled a negatív kamatot.

NAR
"Azt értem, hogy nem jó a banknak, ha negatív "kamatot" kap a betétjére – de akkor miért nem azt csinálja, hogy nem teszi be a pénzét oda, ahol negatív kamatot kap – és akkor nem kellene mit áthárítania. "
Mer vannak törvények, amelyek szabályozzák a működését.
Pl. Kötelelező tartalékráta.
Nem vagyok uptodate, de kb: Te vagy a bank van 100 forintod betétekből, abből szabadon garázdálkodhatsz 80-al. 20-at tartalékolnod kell a Nemzeti Banknál, aki fizet ill. levon amennyit nem szégyell. Ugyan ez lehet biztosítónal, nyugdíjalapnál.

Talán egy cég nem szórakozásból meg nyerészkedésből tartja a pénzét EUR-ban, hanem mert a ki- és befizetései abban képződnek...

Ahogy írod Miklós beteg pénzügyi világ de meg-e lehet még gyógyítani? Ki jár jobban aki él az olcsó hitel lehetőséggel és felveszi bármire, vagy ellenál mindennek és nem adósodik el? Lehet most már mindenki rosszul fog járni, kinöni ennyi adósságot lmár nem lehet, aki felveszi azért mert nem fogja tudni mindenki visszafizetni, aki meg takarékos, azt pedig az infláció fogja elvinni. Szép kilátások..

Teleették magukat? Az emberek? Én szerintem szívesen vennék fel jelenleg -0,5% kamatozású hitelt. Hogyhogynem, nem adnak ilyet.
Eddig csak kíváncsiságból játszottam a bitcoinnal, de lassan elkezdtem a megtakarításom átcsatornázni abba. A negatív kamatokkal azt kommunikálják, hogy a pénz értéktelen. Mi a rákért tartsam akkor abban a vagyonom...

Aki még nem szigetelt házat, nosza, uccu neki!
Ettől jobb, biztosan megtérülő befektetés nincs jelenleg az 1-2 millió Ft-os kategóriában. 🙂

@nar : "Az nem egészen világos, hogy a (kereskedelmi) bank miért nem tudja saját magánál tartani a pénzt?"
Tudja (kivéve a kötelező tartalék), csak annak mi értelme?
A pénz vagy a tulajdonostól vagy a betétestől jön (osztalékot / kamatot kellene rá fizetni).
Ki kell helyezni hitelként nagyobb kamatra különben csődbe megy a bank.
Erről szól a business.
Nyilván jobb ha a latra szóló betét negatív kamattal van sarcolva...

@Kiszamolo Az nem egészen világos, hogy a (kereskedelmi) bank miért nem tudja saját magánál tartani a pénzt?

Degiro brokerszamlan negativ a kamat a be nem fektetett keszpenzre, igaz, 2500 euro betetig kompenzaljak, azaz nem haritjak at. Tudom, hogy ez broker, nem bank, cserebe maganszemelykent is erint.

Nekem már az idén kb. nyár eleje óta az ERSTE banknál vezetett privát számlámról a nem lekötött Euró összegéből évesítve kb. 0,7 % -ot von le a bank. A -0,5% okát ismerem, de akkor ez az ERSTÉnél miért kb. -0,7 %.

"Beteg ez a pénzügyi világ, de nagyon és nem látni, hogyan tudna meggyógyulni. Befelé az erdőbe könnyű volt az út, de nem tudom, kifelé melyik út fog vezetni."

Megírnám, de kicenzúrázódna.

Csak ki ne találja ez a sok szájtáti a negatív munkabért is, mert még jobban járunk.

Van egy igen egyszerű megoldás. Bankot nem írok szándékosan. 1 hónapra lekötve az EUR 0,01%-os kamatot fizet. Ami nyilván nulla, de nem -0,5%. Amennyi kell, annyit kell hagyni a számlán, a maradékot lekötni 1-1 hónapra. Persze csak akkor, ha nincsen mibe befektetni. De a cikk írójának nincsen ilyen lehetősége, ezért parkoltatja az EUR-t a számláján.

Csak akkor váltanék bankot, ha az enyémben nem lenne ilyen lehetőség. Szerencsére van mind a kettő bankomban. EUR számlám azonban már nincsen, csak a cikk miatt néztem meg a lehetőségeket.

Az MKB már 1 vagy 2 éve csinálja ezt céges ügyfeleknek. A mértékét nem tudom, sosem számoltam utána.

Szerintem sem kell ezen bedurcizni. Ha van egy szamlad, a vegen ugyis te fizetsz minden koltseget, legalabbis hosszu tavon, amikor az ilyen-olyan bonik mar nem jatszanak. A bank legfeljebb kevesebbet vesz el a kotelezo reszen felul, ha bolcsen valasztasz, de ami kotelezo, az kotelezo. Ez speciel egyaltalan nem az o hibajuk.

Es +1 ahhoz, hogy lesz meg a beteti kamat -2% is, a hitelkamat meg -0,5%, csak hogy duborogjon a gazdasag:).

Pistabá,

A tőzsdén nem megkopaszodni, hanem meggazdagodni szoktak.

Nyit az ember egy Random Capital számlát 30 perc alatt, beírja este a varázsszót: "DAXEX ETF". Azaz megveszi a német tőzsdét mondjuk 10 millió forintért, majd 6 év mulva kivesszük a pénzt.

Kőkemény 2%-ot fizetünk mindezért 6 év alatt (tranzakciós adóstul, számalevezetési díjjal és tranzakiós adóval). Ezzel szemben áll mondjuk 35% hozam.

A pénz garantált, ha dől a brókercég, az állam majdnem a teljes összeget megtéríti.

Bankbetét helyett pedig ott a szuper államkötvény a maga (ha jól emlékszem) 25% fix hozamával 5 év alatt.

Ha meg valaki lakásra spórolna és hiányzik pár millió, annak ott az olcsó fix lakáshitel, azért kár bankbetétbe fektetni 2-3 évre.

két gondolat:

- rákényszerítik az emberekre és cégekre, hogy minden pénzforgalom bankokon keresztül menjen (pl. fizu, cégbevétel), majd megemelik a bankolás költségeit: tranzakciós adó, negatív kamat, stb.

- ezután az alacsony kamatokkal kicsalják, ill. a negatív kamatokkal már kiűzik a kispénzeket is a biztonságos bankbetétekből, hogy aztán akár a tőzsdén, akár a befektetési alapok/alapkezelők által, így vagy úgy "megkopasztódjanak", utóbbi jelenségről András György is ír az "Okos pénz, buta pénz" könyvében, konkrétan a vagyontranszfer szót használva.

És(-sel nem kezdünk mondatot!!!) ez nem magyar-specifikus, hanem világszerte ez a tendencia. Így pedig már erősen a globális-qrv@anyja kategória.

a cimbol valamiert arra gondoltam hogy ez hitelkamat. De tenyleg is, ha ennyire zavarja a (nyugat-europai) bankokat a sok felgyulemlett szamlapenz, miert nem adjak tovabb a negativ kamatot a hiteleikben? Volt kb egy eve vmi cikk hogy daniaban lehet negativ kamattal ingatlanhitelt felvenni maganszemelyeknek, de nem ez a jellemzo es azota sem hallani ilyesmit

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram