Nemzeti Otthonteremtési Közösségről harmadik rész
Hatalmas lázban ég nagyon sok ember a Nemzeti Otthonteremtési Közösség miatt. Kapom a “hírleveleket”, milyen jó dolog is ez, beszélek ismerősökkel, akik részt vettek az ügynöki oktatáson és teljesen rá vannak kattanva, mekkora lehetőség ez.
Téves technikák jelennek meg a neten, hogyan lehetsz te a nyertes licitáló, meg hogy 4 év alatt ki fog pörögni a szerződésed és mennyit fogsz nyerni rajta.
Úgy tűnik, ez lesz a következő évtized unit linked biztosítása, amit mindenki meg fog bánni hamarosan.
Bár nem erről akartam írni most, de akkora láz tombol, hogy előre vettem ezt a témát.
Néhány dologra szeretném felhívni a figyelmed, mielőtt még túl gyorsan megkötöd a szerződést a gyors és nagy haszon reményében.
1, A kiválasztás nem úgy működik, ahogy a legtöbben gondolják.
Nyerni a közösségben két módon lehet: vakszerencse alapján sorsolás útján, vagy licit útján.
Ha legalább egy lakásravaló benn van a kasszában, először mindig sorsolás van! Ezután, ha maradt még elég pénz(!!), lehet licit is.
“Amennyiben a közösségnek a kiválasztáskor a tagi befizetésekből rendelkezésre áll legalább egy – az aktív tagok legmagasabb szerződéses értékének megfelelő – pénzösszeg, akkor sorsolást tart. A sorsolást követően a rendelkezésre álló tagi befizetésekből egy vagy több licitre van lehetőség.”
A licitnél a cél, hogy te nyerd meg a lakást. Mivel a licitnél maximum a fennálló fizetési kötelezettséged 60%-át ígérheted oda, a maradék 40%-ot a közös kasszából kell finanszírozni!
Vagyis csak annyi licit lehet alkalmanként, amennyi plusz 40%-os kifizetést a bennlévő közös pénz lehetővé tesz a sorsolás után!
Mivel jó eséllyel volt egy vagy több sorsolás a licit előtt, ezért csak a töredék lakásra elegendő összeg marad benn. Így alkalmanként egy-két licitnél többre nincs lehetőség.
(Mondjuk a szervezőnek van mozgástere, ha minden 10 milliós csoportba berak egy-egy 40 milliós tagot, akkor addig nincs sorsolás, amíg nincs benn minimum 40 millió, viszont ettől még tarthatnak licitet. Másik, amivel játszhat, hogy a szabály csak annyit mond, hogy legalább negyedévente van egy sorsolás, azt nem rögzíti, hogy ezen belül mennyi legyen negyedévente. Egy negyvenmilliós taggal havonta tart sorsolást, akkor soha nem lesz elég pénz sorsoláshoz.
Másik lehetőség lehet a közösségi mutyi, ha mindenki összefog és előzetesen befizeti a maximális befizetést, így sok pénz lesz benn, sok sorsolást lehet tartani. Ez azonban csak akkor működik, ha mindenki benne van. Hiába fizetem én be szinte az összes pénzt, amint lehet, ettől még nem sorsolnak ki hamarabb, maximum az utolsó 10 évben már nem vagy csak alig kell befizetnem. Mondjuk egy kicsit sem lepődnék meg, ha több ilyen mesterségesen összerakott csoport lenne, ahol mindenki a törvényi lehetséges maximumot fizeti be. De egyéni szinten ez nem működő technika.)
Tehát a közösség pénzügyi lehetőségei miatt limitálva van minden egyes alkalommal, hogy hány licit fogadható be!
2, A licitnél nem a felajánlott összeg nagysága számít, hanem a felajánlott hónapos befizetések száma, ami nem lehet több a hátralévő hónapok 60%-ánál a szabályok szerint.
Ha nekem a hátralévő összegem 100 forint és annak a 60%-át ajánlom fel, a másiknak 20 millió és annak a 60%-át ajánlja fel, akkor ugyanannyit ajánlottunk, ezért közöttünk sorsolással döntik el, ki licitálhat! Lényegtelen maga az összeg abszolút nagysága!
Mivel a belépők legalább fele (sőt!) azért lép be a csoportba, hogy licittel elvigye a lakást és mindenki mindig 60%-os maximumot fogja beajánlani, a liciteket is ugyanolyan sorsolással fogják kiválasztani, mint a nemlicitálók nyereményét.
Úgyhogy mérget ne vegyél rá, hogy te biztos lakást fogsz venni ebből a pénzből egy-két éven belül! (Az ügynöki hírlevelek egyenesen azt ajánlják, hogy nyugodtan foglald le a lakást, két év múlva, mire fizetni kell, biztos a kezedben lesz a pénz. Hát persze. Lesz még itt sok móka és kacagás pár év múlva, amikor az emberek rájönnek, hogy megint nem úgy vannak a dolgok, ahogy előadták nekik.)
3, A NOK-kal vett lakásra semmilyen hitelt nem vehetsz fel! (Kivéve CSOK és csokos hitel)
2016 évi XV törvény 30. § 2.c a tag – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – az ingatlant a közösség javára alapított jelzálogjogon és elidegenítési és terhelési tilalmon felül nem terhelheti meg. (Kivételek: CSOK és a CSOK-hoz kapcsolódó kamattámogatott otthonteremtési kölcsön)
Vagyis nem vehetsz fel rá normál banki hitelt! Belevágsz ebbe a marhaságba azzal a felkiáltással, hogy ez lesz majd az önerő, a maradékot majd bankhitellel fedezed. Na, ezt gyorsan felejtsd el, mert nem fog menni.
Ha 15 év múlva sorsolnak ki és a pénzed a felét fogja érni, mint ma, akkor is így jártál. Majd veszel feleakkora lakást, vagy visszaadod az állami támogatást és benyeled a költségeket plusz az inflációt.
Vajon hány embernek mondják el ezt az információt a beszervezésnél? (Az ügynöki oktatási anyagban természetesen ez sincs benne.)
4, Beszámítás
Van egy-kettő furcsa pontja a törvénynek Az egyik a 32. § A nyertes tag felajánlhatja a meglévő lakását a közösség szervetőjének, aki azt megveheti. Az így kapott pénzt a nyertes tag csak az új lakás vásárlására fordíthatja. Csak egy kérdésem van: mi az?? A szervező a közösség pénzéből használt lakást vesz? Aztán mit csinál vele? A nyertes tag miért ajánlja fel? Miért nem adja el akárkinek?
Mindeközben a CNOK oldalán a 28. pontban azt mondják, nincs lehetőség a meglévő lakás beszámítására. 🙂
Ha bárkinek fogalma van arról, hogy mit akar ez jelenteni és miért van benne a törvényben, mindenképp írja meg a hozzászólásokban.
5, Lakástakarékkal kombinálhatod?
Igen, a kettő egymástól független. Azonban ha lakástakarékból akarod fizetni NOK-os részletet, akkor elveszíted az állami támogatást, pontosabban arra az összegre a NOK-ban nem kapsz megint támogatást.
33.§ 3 Az a tag, aki a tagsági szerződésének megkötését megelőzően a lakástakarék-pénztárakról szóló törvény alapján betéte után állami támogatásban részesült, a közösségbe befizetett államilag támogatott betét összege után az e törvény szerinti állami támogatásra nem jogosult.
Úgyhogy ne tedd, mert semmi értelme.
6, Az előtörlesztett összegre csak fele szervezői díjat kell fizetni?
Hallottam már ügynök szájából és láttam oktatási anyagban is, hogy a licitnél betörlesztett összegre csak fele szervezői díjat kellene fizetni. (Ez nem tévesztendő össze az előzetes és önkéntes feltöltéssel.) Csak nem tudom, honnan veszik. A szervező honlapján ugyanis erről sehol nincs szó, csak ennyit írnak:
A rendkívüli előtakarékosság esetén azzal egy időben az előtakarékosság összegéhez igazodó szervezési díjat is meg kell fizetnie, de ebben az esetben nem kell kifizetnie a hitelfedezeti életbiztosítás havidíját.
Sehol nincs szó lefelezett szervezői díjról.
7, A nagyon nagy kérdés
Vajon jár-e állami támogatás előtakarékosságra és licitnél előre befizetésre? Az ügynökök szerint persze, hiszen egyébként senki nem licitálna, én viszont másképp olvasom a törvényben:
33. § (1) A közösséggel szerződéses viszonyban álló tagot az általa az adott megtakarítási évben teljesített befizetéséhez igazodó mértékben állami támogatás illeti meg, ha a közösség vagyonát kezelő szervező e törvény rendelkezései alapján megbízható szervezőnek minősül.
(4) Az állami támogatás mértéke a közösség felé fennálló, a tagot terhelő befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi huszonötezer forint.
Mivel az előzetes feltöltéssel és a licittel a futamidőmet rövidítem le és a havi maximális állami támogatás ettől még nem változik, az én értelmezésemben akkor az előrefizetésekre nem járhat állami támogatás, hiszen a törvény nyomatékosan mondja, hogy évente vizsgálják a befizeteseket és évente maximum 300 ezer forint lehet a támogatás. Akkor is, ha 10 millió forintot fizettem be. (Hiába fizetném ki a lakástakarékomnál is a teljes négy éves befizetését az első hónapban, akkor is csak 72 ezer forint állami támogatást kaphatok.)
Ha valaki tud erre bombabiztos választ, írja meg a hozzászólásokban.
Nos, röviden ez volt az a pár dolog, amit szerintem most érdemes volt tisztázni.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
Oktatás a pénzügyekről: hat alkalmas tanfolyam csak 25 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Rugalmasan, sok mindenre felhasználható LTP havi 150 Ft költséggel kontra megadott időben csak újépítésű, nem hitellel terhelt lakást vehetsz NOK állami támogatás 80%-át elvivő költséggel.
Ezt nem igazan ertem, ha mar egyszer sorsoltak, igy megvan a nyertes, akkor utana minek licit?
Szerintem erre felesleges lesz varnod.
ez a dolog annyira bizonytalan, hogy ahhoz rettenetes kockazatturo kepesseggel kellene rendelkezni, hogy valaki belevagjon.
Viszont a masik oldalon mar most sem latszik az a plusz nyereseg, ami ezt a kockazatot ellensulyozna.
“rendelkezésre áll legalább egy – az aktív tagok legmagasabb szerződéses értékének megfelelő – pénzösszeg
S a cnok oldalán is többször ez visszaköszön.
Kiszámoló:
(Mondjuk a szervezőnek van mozgástere, ha minden 10 milliós csoportba berak egy-egy 40 milliós tagot, akkor addig nincs sorsolás, amíg nincs benn minimum 40 millió, viszont ettől még tarthatnak licitet.
Lehet hogy rosszul értelmezem, de nekem az idézett rész azt jelenti, hogy addig nem lehet licitálni, amíg nem volt sorsolás. Ez esetben viszont nem jól írtad, hogy “ettől még tarthatnak licitet”. Mi az igazság?
Ja és nem vehetsz fel lakáshitelt arra a lakásra, amit így vettél. Hány újépítésű lakást láttál mostanában 10 millióért?
“Zoli, ha van elég pénz, akkor van sorsolás. De ha csak 30 millió van benn, ami kevesebb, mint a szükséges 40 millió, akkor nem lehet sorsolni, de ettől még lehet licitálni.”
A licitálás elviszi a pénzt, így ebben az esetben ELVILEG előállhatna az a helyzet, hogy SOHA nincs sorsolás… Valami hiba van a rendszerben… (vagy az egész egy hiba).
Szerintem így akartad írni: Egy negyvenmilliós taggal havonta tart LICITÁLÁST…
Amikor már csak egy lakás árának a 60%-a van benn a példa okáért, akkor már nem lehet sorsolni.
Ekkor kezdődik a licit.
2017-06-01 at 10:28
Akinek nincs pénze (kb. 4 millió lakos) annak más opció nem nagyon maradt, hogy lakáshoz jusson.
Szerintem meg de. Takarekoskodni kell, meg nyitni LTP-t minden lehetseges rokon nevere.
Aztan amikor osszejott a beugro egy ingatlanra, banki hitelt felvenni.
Ez eddig teljesen ugyanaz, mint a NOK.
Ott is csak fizet az ember, es nem lesz azonnal lakasa.
A bankhitelnel, ha osszejon a beugro, akkor biztosan meglesz a lakas hamarosan. Utana az addig alberletre koltott osszeget is lehet hiteltorlesztesre forditani.
Meg a NOK-nal siman lehet, hogy az utolso lesz az ember.
Lakás márpedig kell, mert tartalék sincs, egy esetleges betegség esetén mehet hajléktalannak az albérletből.
Akkor eloszor tartalekot kell kepezni.
Amig valakienk annyi penze sincs, hogy alberletet fizessen, addig miert almodozik sajat lakasrol?
De most komolyan!
Csak köszönni lehet ennek a blognak felvilágosító tevékenységét pedig tudom jól,hogy sok embernél süket fülekre talál.
Van egy jó lehetőségem számodra, ha új otthont szeretnél, beszéljünk!
Keress a 06-800-TOP-NOK számon! 😀
Albániát egy pilótajáték fosztotta ki, a Szovjetunió bukása után. Azt az országot, amit mi mint a szegénység mintaképét ismertük a Szovjetunió alatt is.
Kellően sok ember esetén a kis pénzekből is sok jön össze… és hát minél szegényebbek az emberek, annál inkább akarnak hinni a csodában. Ha gazdagok lennének, nem lenne szükségük lottóra.
A legszemetebb átbaszások azok, amik ezeket a nélkülöző, szegény, vagy beteg embereket célozzák meg.
Az a penz ami mindig elokerul tobb helyrol jon
Pl valahonnan ahol fontos lett volba lenyuljak/atcsoportositjak
Lasd manyup
Vagy rezsicsokkentes
index.hu/gazdasag/2015/10/27/rezsicsokkentes/
Vagy hitelt vesznek fel…
Sulyos minuszban van az orszag, joval tobb a kiadas mint a bevetel..
Itt van a válasz: Nyilvános felhívás, 4.2.2. Szervezési díj.
“…a licitálás hónapokban kifejezett mértékéhez igazodó szervezési díjat… Az így számított szervezési díjból a Szervező 50%-os mértékű kedvezményt ad.”
2017-06-01 at 10:36
“…ELVILEG előállhatna az a helyzet, hogy SOHA nincs sorsolás… Valami hiba van a rendszerben… (vagy az egész egy hiba).”
A programozóknál elterjedt szólás szerint “ez nem bug, hanem feature”.
Ez nem hiba, hanem szándékos trükk a törvényben.
Ez teszi érdekeltté a nagypénzűeket, hogy belépjenek.
A szervező mindegyik után megkapja az állami támogatás 60-80%-át az adófizetők pénzéből.
A szervező egyáltalán a közösség pénzéből venné meg a használt ingatlant? Vagy a sajátjából? A közösség szabad pénzeit ugye a tagoknak kell sorsolással, vagy licittel kiadni. Abból nemigen vehet használt lakást.
Gondolom, valahol a törvény alapból tiltja, hogy a szervező cég egyéb üzletekkel foglalkozzon, és ez alól kivétel, hogy ingatlanokkal üzletelhet, amennyiben azt a nyertes tagoktól veszi meg.
Viszont nemertem miert jobb lapatolni ebbe a szegenynek a penzt tizenot evig (mert ugyse fogjak kisorsolni vagy ha megse ugyis felullicitaljak) es utana venni valamit, mint pakolni parnacihaba tizenot evig es utana venni valamit. Mert kamat az nem lesz ra, csak egy kis allami tamogatas amit el is visz a koltseg.
Akkor lenne igazad, ha azt irna ala valaki, hogy fizetek ennyit meg ennyit havonta, es egyszer majd LESZ lakasom. Nem X osszeg, hanem konkretan lakas.
empruntpatriotique.fr
3% euroban szerintem manapsag nem olyan rossz.
Foleg azokkal, akik mondjuk mar megkaptak a lakast, es fizetik is rendesen?
Nyilvan, aki meg nem kapta meg, annak egyertelmu coki.
Vagy ilyenkor kezdodik majd az “ujratervezes”?
Vagy vehetnek fel bankhitelt, vagy mi?
1. ha valaki elkezd nem fizetni, és még nem kapott lakást, akkor ő addig nem kapja vissza a pénzét, amíg le nem zárul a csoport.
2. Ha valaki már megkapta a lakást, és nem fizet, akkor meg elárverezhető az ingatlanja. 20% befizetés után kap legkorábban pénzt, úgyhogy ha nagyon nem zuhannak az ingatlanárak, akkor nem valószínű, hogy a csoport ne jutna hozzá a pénzéhez.
3. a szervező nemigen fog csődbe menni, ahhoz igen bőséges díjakat szed működési költség címen.
2017-06-01 at 14:32
“Egy negyvenmilliós taggal havonta tart sorsolást, akkor soha nem lesz elég pénz sorsoláshoz.”
A törvény terminológiáját használva – havonta tart kiválasztást.
Mindig a kapzsi ember követeli a legjobban, hogy őt mentsék ki!
Nem hiszem, hogy tömeges licitálás lesz.
Magyar való ! 🙁
Csak nyerhet rajta, aki csóró.
Mi történt, mi ez a fordulat?
Korábbi posztoknál még azt írtad, hogy ez a NOK milyen jó azoknak akiknek kb. már meg van a pénze lakáshoz, tolják be, licitáljanak aztán jöhet az ingyenhitel. A költségek mit számítanak az ingyen hitel mellett (vs parazia LTP) és hogy milyen jól ki jön a matek.
Most meg még sem olyan ingyenes az a hitel, kis összegnél TALÁN kijöhet a matek?
…hogy dőlne be…
HAt, en ebbe a rendszerbe egy fillert nem tennek be, de ez csak en vagyok.
– Akik mar megkaptak a lakast, azokat ertem.
– De, ha egy csoportban van 120 ember (10 ev, 1 lakas/ho), akkor ott van egy jelentos riziko, hogy egyesek megcsusznak.
Gondolom, ilyen esetben vegso soron elmarad a soroslas azokban a honapokban, ha nem gyulik ossze eleg penz egy kovetkezo lakasra. De ez a vegen ugye azt fogja jelenteni, hogy a 10 ev letelte utan nem er veget a csoport sokaknak…
Sot, igazabol, a nemfizetok szamatol fuggoen mar elobb megall, mert a vegen mar nem lesz penz ujabb lakasokat venni..
Na, mindegy, azt hiszem, erdemeihez kepest maris tul sokat foglalkoztam ezzel…
– egyedülálló, tehát egyedül kellene 25 milliót felvennie egy banktól és bár jól keres, de
– a jövedelme “szürke”, vagyis a hitelkérelmét biztosan elutasítaná a bank, cserébe
– nincs “szabad” adószámmal rendelkező rokona, akire Lakáskasszát köthetne és
– nem is Pesten akar új építésű lakást venni, ahol 25M-ból csak 30 m2-t kapna,
– jelenleg a barátaival lakik albérletben, szóval a lakhatási költségei alacsonyak.
Szerintem nekik nem lenne gond, ha az állami támogatást el is viszi a NOK, viszont nem fizetnek a lakáshitelre 3,5M kamatot és 10 év múlva biztosan egy új lakásban ülnek.
Félreértés ne essék, nem védeni akarom ezt a konstrukciót, de be kell látni, hogy van olyan használati eset, ahol igenis van létjogosultsága a dolognak. Belőlük nem_hülye ügyfelek lesznek és még csak nem is károsulnak, hanem kapnak egy esélyt.
Lehet hogy a szervezőkben nem bíznak “oda fenn”?
ha nem fizet, akkor szerinted a jelzálogok és a többi terhelés ellenére majd ő dönti el, hogy kinek adja el (ajánlja fel megvételre)? Nem hinném.
Ha valaki megcsúszik, tegyük fel ki is száll, akkor ő a végén nem fogja megkapni a lakást. Vagyis lehet, hogy egy hónappal rövidebb lesz az egész, de egy ember nem is kap lakást, vagyis továbbra is minden hónapban egy lakás megy ki. Szóval az, hogy előbb megáll azoknak nem gond, akik végig bennevoltak.
Azt, hogy mi történik azzal aki csúszik nem tudom. Ha nem azt jelenti, hogy legközelebb duplát fizet, vagy folyamatosan kicsit többet, hanem, hogy tényleg tovább tart az egész akkor lehetne gond. Azonban akkor is csak neki, mert gondolom azokkal szemben biztos hátrányból indul, akik fizetnek. Ilyen esetben 10 év után mindenki megkapta a lakását, csak az nem, aki csúszott. Ilyen esetben azonban az elmaradás az összegyűlt pénzben szintén az, amit a csúszó nem fizetett be, vagyis amint megteszi meglesz az összeg és mint utolsó ember ilyenkor megnyeri a lakást.
2017-06-02 at 11:35
Hány nap alatt cserélték le az alkotmányt a jelenlegi alaptörvényre? : DDDDDD