Nő az idősek adósságállománya
Írtam már arról, hogy egyre több nyugdíjas kényszerül hitelt törleszteni a nyugdíjából. Ennek több oka is van: túl hosszú futamidejű hitelt vett fel, túl nagy házat vásárolt, ha megszorultak, sokan a házukra vettek fel szabadfelhasználású hitelt “majd gyorsan visszafizetjük valahogy” felkiáltással. Erről cikk itt: Nyugdíjas adósok
Most adott ki a New York Federal Reserve egy új jelentést, amiben mindezt szépen grafikonon is ábrázolta:
Miközben a 30-as, 40-es éveikben járók kevesebb hitelt vesznek fel, mint 2003-ban, addig az idősek sokkal jobban eladósodnak, mint 12 éve tették.
A 39 évesek 12%-kal kevesebb hitelt halmoztak fel, az 50 éven felüliek 59%-kal több hitellel rendelkeznek, mint 12 éve. (Ezen belül is a most nyugdíjba vonuló 67 évesek 169%-kal több hitellel rendelkeznek, mint 2003-ban.)
Az idősödő társadalmon túl a jelentés szerint a fiatalok már nem kapnak annyira könnyen lakáshitelt a bankoktól, mint 2003-ban, így nem is tudnak annyira eladósodni és sokan közülük a sokkal nagyobb összegű diákhitelek miatt nem is annyira rohannak további nagy összegű hitelt felvenni.
Mindeközben az idősebb generáció a csökkenő kamatok miatt már nem tartja annyira fontosnak gyorsan visszafizetni a hitelét. Így a 65 éves korosztály 29%-kal több autóhitellel, 47%-kal több jelzáloghitellel és 886%-kal több diákhitellel rendelkezik, mint 12 évvel ezelőtt. (Elég meglepő, hogy ebben a korban még mintegy 900 dollár az átlagos diákhitel nagysága.)
Az alacsony kamatoknak hála már majdnem sikerült újra elérni a 2008-as összeomlás előtti eladósodottsági szintet, ráadásul a növekedést főleg a diákhitel és az autóhitel generálta:
Öröm az ürömben, hogy az alacsony kamatok miatt a nemteljesítő hitelek aránya is alacsony. Hogy mi fog történni akkor, ha a kamatlábak egyszer elindulnak felfelé, majd meglátjuk. (A 2008-as összeomlásnak is az oka a túl nagy alapkamat-emelkedés volt.)
Lehet most nagyon demagóg leszek, de nem az lenne társadalmi szinten a hasznos ha csak fix kamatozású hitelek lennének?
Magasabb lenne a kamat ezért kevesebben vennék föl, ám feltehetően jóval kevesebb lenne a bedőlt hitelek aránya.
Hol a bibi? 🙂
Masreszt ez mar az az idos generacio, aki mar nem tapasztalta meg a haboru nelkulozeset, es ez latszik is a gondolkodasan.
Vegul pedig sokszor ott van mogotte, hogy amig ket nyugdij van addig meg ugy ahogy kijonnek, de mikor az egyikuk elmegy, a masodik mar nem tud kijonni egyedul a nyugdijbol. Meg ugy sem, hogy altalaban a nyugdijas korosztaly zomere mar a tehermentes sajat ingatlan a jellemzo. Azok helyzetebe akik lakbert fizetnek nyugdijbol, belegondolni is rossz.
Arrol kellene vegre leszokni, hogy a sajat felelotlensegukbol bajba kerult embereket mindenaron meg kell menteni. Kezdetnek lehetne mindjart feltetele a szavazojognak, hogy nem allhat fenn koztartozasa valakinek…
Hat ezzel nem gyoztel meg, mert epp azt lehetne megelozni ezzel hogy meg kelljen menteni oket. (Szemben azzal amikor arfolyamgatat meg hasonlo marhasagokat csinalunk)
Nem epp az lenne az Allam szerepe a szabalyozassal h stabil kiszamithato kornyezetet teremtsen?
Epp ahogy nem szabad engedni hogy csalard modon bovlikat aruljanak megtevesztessel, el kellene kerulni h kockazatos hitelt adjanak latszolagos elonyokkel.
Egy erettsegit vegzett embertol en nem varnam el hogy felmerje a hitele arfolyamkockazatat, alapkamat valtozas kockazatat stb. (Azt igen h felmerje az adott torlesztot tudja-e fizetni de sajnos meg ez sem megy)
Ellenben a bank fel tudja merni es igy a hitelfelvevo szamara erzekelheto modon (magasabb de fix kamattal) beepitheti a kockazatot.
A szavazat feltetelekhez kotesevel az a baj h ki dontse el mi legyen a feltetel. Es ha egyszer elkezdjuk feltetelekhez kotni, konnyen elszaladhat a lo es volt-nincs megcsak demokraciahoz kozeli allapot sem.
(Megha bizonyitottnak erezzuk is, hogy jelenleg is tavolodunk)
De sztem ez elegge off topic.
Nem foghatod meg mindig minden helyzetben a gyerek kezét, a gyereknek önállósodnia kell, különben az első adandó alkalommal bajba kerül. Hozhatsz ezernyi szabályt, hogy aki hülye, ne égesse meg magát, de alkalma mindig is lesz erre, ellenben ha mindig minden döntésének vállalnia kell a felelősségét, akkor vagy ő, vagy mások tanulnak belőle, és idővel egyre többen válnak felelős döntéshozóvá a saját életükben. És ez nagyon nem azon múlik, hogy csak érettségije van vagy diplomája.
Akkor ha rajta vagy a Kubatov listán, a választás előtti napokban fogsz kapni egy levelet, hogy X összegel tartozol a NAV-nak, a fellebbezésedet 30 napon belül bíráljuk el.
Ha ugyanezt diplomához kötöd, akkor az egyetemre szólnak le, hogy kit nem szabad átengedni.
Ha adózáshoz kötöd, akkor a bejelentett állás lesz privilégium
Esetleg össze lehetne vetni a grafikont egy demográfiai elemzéssel, miszerint az eladósodott nyugdíjasok hány százalékának van örököse. Amíg tudja törleszteni a hitelt a nyugdíjából addig nincs probléma. Ha meg nincs örökös, akkor (az adósnak) tökmindegy, hogy hány százezer dollár tartozás marad utána a halála után. (Bár ez inkább Japánban lehet akutabb probléma.)
Mar igy is igen nehez feljebb lepned a tarsadalmi osztalyodbol, de ha meg nehezebbe teszik, akkor azokkal szurnak ki, akik tenyleg megfeszitett modon keszek lennenek sporolni azert hogy az o gyerekeiknek mar konnyebb legyen.
Mint az en csaladom: nagyapam ontodei vasmunkas volt, dolgozott allandoan, nyari szabadsaga az volt hogy elment a teeszbe aratni, plusz estenkent meg muvelt ket kertet.
Apam mar el tudott vegezni egy erettsegit ado szakkozepet es munka mellett egy technikumot. Szinten eron felul vallalt hogy en mar felsooktatasba jarhassak elsokent a csaladbol. Mi a nullabol, a legszegenyebb melosretegbol jutottunk ide ahol most vagyunk, es most en jonnek.
Ha meg van mit orokolni ugy hogy pluszban legyen az illeto, akkor ne sirjon, fizesse ki abbol es meg ugy is jol jar.
Vagy valahogy nevesiteni es atlathatoan, fuggetlen auditor szervekkel ellenorizetten nyilvanossagra hozni hogy pontosan mennyi ado milyen jogcimen kerult beszedesre, es mire lett koltve. Nade ilyen talan meg Svajcban sincs, nemhogy nalunk almodjon rola az ember.
Nehogy már az döntsön a közös pénzek felhasználásáról aki nem tett bele semmit!
Már csak azért sem, mert azokat lehet megtéveszteni a legjobban, és így is – úgy is ők fognak a legtöbbet kapni.
Egyébként a nyugdíjasokat is kizárnám ugyanezen okból, mondjuk a nyugdíjba menés után 5-10 évvel legkésőbb. (de akár rögtön)
Röhejes hogy kb. 1-2 millió ember által összedobott pénz soráról 8 millió dönt.
Azt még nem tudom hogy a közalkalmazottakkal mi legyen, de arról is elgondolkodnék…
(A bejárónőmnek se engedem hogy beleszóljon a pénzügyeimbe, ugyanakkor a közalkalmazott mégiscsak dolgozik és adót is fizet, akkor is ha igazából a jobb zsebből a balba pakolás…)
Ne haragudj, tudnad kicsit konkretizalni?
Nekem ezt most kinai volt.
Mi a kapcsolat a lakossagi hitel es a tarsasalmi osztalyok kozott?
Ha mondjuk diakhitelrol van szo azt meg ertem de sztem amugy sem az volt a kozponti tema.
Az hogy eron felul vesz fel valaki lakas, auto, plazmatvhitelt a pillanatnyilag alacsony kamatszint mellett (hogy tobbet mutasson magarol) amit a nem vart emelkedes utan nem tud kifizetni, vagy elete vegeig tarto adossagcsapdaba loki, hogy segitene a tarsadalmi feljebb lepesben? Ezt nagyon nem tudom osszekotni azokkal amiket irtal. Mintha valami egeszen masra gondolnank…
“És ez nagyon nem azon múlik, hogy csak érettségije van vagy diplomája.” Ebben maximalisan egyetertek, rosszul fogalmaztam.
A masik reszet is ertem, csak szerintem eleg idealista dolog az emberek 10-20%-anal tobbtol azt varni hogy ilyen hitelkockazatokat felmerjen. Egesz eddig mindenki ugy allt hozza h ha annyi a torleszto akkor annyi. Talan most valtozott a szemlelet (sztem csak par evre) de ugy erzem ossztarsadalmi szinten mar most is tul nagy arat fizettunk tanulopenznek.
Nem csak a diakhitel, hanem sok mas hitel is lehet hasznos.
En azt szoktam mondani, hogy azok a jo hitelek, amik :
– koltsegcsokkenest
– vagy jovedelemnovekedest
okoznak. A tobbire nincs szukseg.
Ha szigoru a rendszer, akkor teged megvedenek a “jo” hitelektol is, vagyis nem tudsz beveteltnovelni ( pl valalkozni ), vagy kiadastcsokkenteni ( beruhazni ).
Erre a legjobb pelda talan a hitelkartya. Ossztarsadalmi szinten megerne betiltani, de lenne egy szuk reteg ( kb 10% ) , akik veszitenenek vele.
Es ha a szabadfelhjasznalasu jelzaloghitelekre gondolsz, akkor azokat felhasznalhatod jo celra is.
öregek? A függetlenségi nem ér…
Remek ötlet, másnap Magyarországot zárnák ki az EU-ból és am block a civilizált világból. De még előtte elsöpörné a népharag a kormányt, aki kitalálta.
Amúgy értelek én, csak nem értek veled egyet. Ideje lenne a népet egy kis felelősségtudatra nevelni, és kiverni a fejekből a kádári örökségnek köszönhető mentalitást. Félek, hogy a CSOK-os hitelfelvételi láz is kitermel majd egy újabb réteget, akiket 20 év múlva meg kell menteni az adófizetők pénzéből. De az alapdilemma továbbra is: minden olyan politika bukásra van ítélve, amely radikálisan tudatosabb pénzügyi döntésekre ösztönözné az embereket.
De a bank azt mondja hogy NEM. Csak 1000-et enged, 1400 “sok”. Az, hogy most is 1800 es gond nelkul, nem zavarja.