Offtopik: Ezt tudja rólad a Google és így védekezz ellene

Már gondolkodok azon egy ideje, hogy fel kellene éleszteni az Offtopik blogot, mert gyakran futok bele érdekes írásokba, amit szívesen megosztanék veletek, de nagyon nem pénzügyi téma.

(Sőt, olyanon is gondolkodom, hogy valami magazinfélét csinálni, de azt már nem egyedül. Ehhez az ötlethez egyelőre még hiányoznak a hirdetők. De ezt tényleg csak így zárójelben.)

Addig is, amíg rászánom magam, egy érdekes írás arról, mi mindent tud rólad a Google és hogyan tudod törölni ezeket az infókat. A cikk angol nyelvű, viszont sok ábrával mutatja, mit hogyan csinálj, ha nem szeretnél ennyire nyitott könyv lenni a Google számára.

Szóval a cikk erről itt: Így védekezz a Google kíváncsisága ellen.

Tudom, nem pénzügy, de nagyjából mindenkit érint, aki használja a Google szolgáltatásait. Bármit, amit valaha is diktáltál a telefonodnak, amerre jártál a térképen, kerestél vagy meglátogattál a neten, megnéztél a youtube-on, feltöltöttél fényképet, mind-mind szépen el van mentve évekre visszamenőleg.

Tanulságos belenézni, mi mindent tárol rólad a Google (gyakorlatilag mindent) és érdemes néha egy-egy gombnyomással törölni az összes infót magadról.

(A cikk nem arról szól, hogy most kell-e aggódnod az adatok miatt, vagy ez paranoia, szimplán csak arról, hogy ha akarod, hol tudod törölni a rólad készült adatokat. Egyáltalán örülj annak, hogy az orrodra kötik, mit tudnak rólad és van lehetőséged törölni az infókat.)

Share

113 hozzászólás

  • -nb-
    Adatbányászat lehetőségeit végiggondolva:
    – a Tor nem segít, meg fognak találni
    – ha van javascripted, akkor is követhetnek, ha nem vagy bejelenzkezve
    – ha nincs javascipt: a kuki elárul
    – ha nincs kuki: a forrás/cél IP elárul
    – ha okostelefon: a forgalmazó mindent tud rólad
    – ha butatelefon: minden mozgásod követhető, mondjuk itt már valószínűleg csak a titkosszolgálatok & a telefon infra szállítói játszanak
    Szóval igen, a google igazán rendes, mert megnézheted.
    Plusz (valaki kommentjére):
    ekkora big data-nál hogyan is képzeljük a szalagos mentést? biztosan gazdaságos? egyáltalán megoldható?
  • Pompi
    A 3x évesen nyuggerkedők h csináltak? Tegyük fel,h mindenki nulláról kezdte, 20-22 évesen elkezdett dolgozni. Mivel tanult az évek során, nőtt a fizetése, de közben a létfenntartására is kellett költenie, tehát volt kiadása. Kb.15 végigdolgozott év után, h jön ossze annyi pénz, h még 30 keresztül megéljen belőle? Foleg ha családja is van. Sejtem,h nem a befőttesüvegben tartja, és onnan szedegeti ki, de mégis h?
  • Homer
    Maga a paranoia önmagában sajna nem segít, azt is ki lehet használni, vagy akár kárt tehetsz magadban vele. Az úgy ér valamit, ha hozzá megvan a tudása az embernek, hogy miről hogy döntse el, hogy féljen vagy nem. Pl te a befektetésekben vagy jó, meg tudod állapítani, hogy hova igen, és hova nem fektetünk. Viszont átlag Józsika meg mondjuk paranoiás a bankoktól, államkötvényektől, és nem viszi oda a pénzét, de jön egy ügynök a csoda ajánlatával, aki szintúgy a bankokra mutogat, közben meg pont ő viszi el a pénzét.
    Ha valami államban eluralkodik a diktatúra, nem az a legnagyobb gond, hogy mit tudnak rólad a neten, hanem mit fogsz enni holnap, mikor csapódik a lakásodba egy rakéta.
    Máskülönben emiatt aggódni túlzás (bár mindenkinek szíve joga). Amire viszont figyelni kell, saját fiókjaid védelme (erős jelszó, ál-oldalak, trójai programok), ami sok embernek rocket-science.
  • Cse
    Magazin? Személy szerint egy kiszámoló könyv után sóvárgok. 🙂

    Ehhez a témához kevésbé kapcsolódva: asztali böngészőkhöz van egy olyan kiegészítő, amelyel meg lehet úgymond “jelölni” hogy mennyire megbízhatóak, illetve mennyire gyerekbarát. mywot.com/

    Kár, hogy nem alapértelmezett minden böngészőben, mert így épp azokhoz nem ér el, akik kevésbé jártasak az internet világában. A kairos-hoz hasonló oldalakat szépen tudnánk szűrni.

  • szocske
    ha pl. mr.money moustache blogot olvasol, nála egyértelmű, hogy amellett, hogy jól kerestek mindketten kb. 10 évig, az átlag amerikai életstílusnak kb. a tizedét költötték és költik azóta is.
    Mivel a 10 év alatt amíg dolgoztak kijöttek a jövedelmük egy kis részéből, a nagyját félretették, és azóta is alacsony költségvetésből gazdálkodnak, így kijönnek a félretett pénz hozamából.
    Ehhez extra bevételekre is szert tesznek, pl. a blog reklámbevételéből és olyan munkákból, ami nekik szórakozás, örömforrás.
    Szóval az ő modellje szerint a korai nyugdíjnak két pillére van, az egyik, hogy szerezz magas jövedelmet fiatalon, a másik, hogy élj nagyon takarékosan már az első perctől. Amíg a pályakezdő kollégák autót vesznek hitelre amint 1-2 havi fizetés után hitelképesek, és ezzel elköltik a köv. 5 éves jövedelmüket, lehet biciklivel is munkába járni.
    Nyilván van akinek ez fáj, másnak megéri.
  • Pompi

    Koszi, elolvasom. A takarékoskodás
    megvan (nagyjából), mar csak a jövedelmemen kell csiszolnom kicsit. Ez lesz a nehezebb.
  • bg
    Nem kell használni a google szolgáltatásait: keresőt, mapsot, mailt, youtubet, marketet, hogy vazzeról… ne szóljak…. ha nem használod nem lesz rólad infojuk.

    A probléma csak annyi, hogy evvel nem érsz semmit, a neten uugy logolhatják és fogják is minden mozdulatod. Ha tenni akarsz ez ellen ne csak googlit/bing/yahoo….t lödd ki hanem füzz fel 5 proxyt, használj tort/pgp/aest… és akkor tettél már vmit.

  • Zsolti2
    Hmm. Rólam úgy látszik, hogy nem tud semmit, mert minden rész üres. 🙂
    Nem vagyok paranoiás, de igyekszem nem nyitott könyv kenni mindenki előtt és úgy látszik, hogy jól csinálom 🙂
  • Tinaturner
    Szocske, pompi : kb 25 ezerből élnek meg és lehet ez is úgy h nem számolja h saját ingatlanban. Bár ebben nem vagyok már biztos teljesen. Nagyjából annyit költenek mint otthon ha havi 150 ezerből élnél. Ez egy 3 tagú családnak szűkös is lehet. De megszokták. Nézeteik szerint bárhol véghezvihető csak le kell szorítani a kiadásokat a megfelelő szintre. Nyilván aki keres 400at otthon szal párként akár a dupláját azok közül nem sokan erőltetik h 150et költsenek, pedig ki lehet számolni mennyi idő alatt mehetsz nyugdíjba úgy. (Nem lesz sok…) helyette buta úr verziójú kocsival járnak mert megtehetik… és nem figyelnek oda semmire. Vagy legalábbis nem jellemző.
    Pompi : ha nehézkesen emelnéd a fizud menj külföldre, állj ellen a csábításnak, takaríts meg 70-80 %ot majd 2-3 év múlva csodálkozz rá hova jutottál. Akkor is ráérsz Kubában nyaralni;)
  • Tinaturner
    Bg: össze szeretnék állítani egy olyan rendszert(desktop) hogy mondjuk 3 vinyón van 3 külön oprendszer. Az első általános böngészésre ahol különösebben nem érdekel ha visszaél a gugli vindóz Facebook a bizalommal. A második egy biztonságosnak szánt netbankozó rendszer ahol semmi mást nem végeznék, azt is max heti 2-3x 10 percben. Gondolom ide inkább Windows 8 kéne akkor. Ill egy harmadik teljesen offline rész amihez csak én férek hozzá. Ez így jó ötletnek tűnik? Ill van vmi olyan oldal amit ajánlanál h utánaolvassak? Vagy ha van időd privát tanácsot is szívesen fogadok. 🙂
  • Családfő
    Aki olyan keresőt használna, ami nem track-kel, annak ott a qwant. Nem rossz első próbálkozásra, bár én sem használom, nem mélyedtem bele.

    Franciaországban van is kimutatható részesedése a böngészők piacán, egyébként Európát már benyelte a gugli.

  • szocske
    így van, Magyarországon ha nem is átlagfizetés, de egyáltalán nem lehetetlen egy fiatal párnak elérni fejenként netto 400ezres fizetést, de ha vki szoftverfejlesztő lehet az 1M is.
    A gond ott szokott lenni, hogy aki ezt eléri, az ritkán fog megélni havi 150ezerből, mert magasabbra teszi az igényeit.
    Pedig ha ezt bevállalnák, és félretennének havi 650 ezret (vagy szoftverfejlesztőként 1,85M/hó/2fő!), akkor 10-15 év munka után ők is játszva nyugdíjba mehetnének.
    Ez egyébként ez egyáltalán nem meglepő, fiatalon az emberek lelkesek, azthiszik egész életükben ugyanúgy fog menni minden, mint akkor, de mire rájönnek, hogy 40 évesen nem bírnak már annyira pörögni, és jobb lenne nyugdíjasnak lenni, legalább néhány évre, akkor már késő, hiszen eladósodtak és nincs félretett pénzük, akkor sem, ha 1M-t kerestek szoftverfejlesztőként.
  • Panasonic
    a megoldas egy nyitott oldalu szg az asztalon, es a 3 kulonbozo vinyot folyamatosan cserelgetni. Kicsit maceras, de muxik. Ha egyszerre van a 3 vinyo a gepben, akkor szerintem a virusok es a furkeszek atjarnak kozottuk.
  • Zabalint

    Nem feltétlenül járkálnak át, meg lehet oldani, hogy egy rendszerből csak az az egy vinyó látszódjon. Ne kérdezd Windowsban hogyan, mert nem tudom, ha meg kéne oldanom, gugliznék, Linux alatt egyszerűbb lenne.
  • Zabalint

    Az a gond, hogy a karrier építésével a fizetésnek növekvő a tendenciája. Tehát nagyon sok pénztől esik el egy sikeres karriert építő ember, ha 40 évesen abbahagyja. A másik oldalon pedig azt is vedd figyelembe, hogy ezek az általad említett fizetések sok év tapasztalattal tudnak összejönni, tehát nem lehet úgy számolni, hogy mondjuk 15 évig ennyit keres, mert az első 5 évben a tapasztalatot is meg kell szerezni.

    Más kérdés, hogy IT-ban iszonyat kevés ember van, aki 1 millió fölött keres, és nem manager vagy vállalkozó. Utóbbiakhoz meg más képességek (is) kellenek, viszont még halmozottabbab igaz, hogy 40 után sokkal magasabb lesz a bérük.

  • QTT
    Egyébként nem tudom mit aggodalmaskodtok itt emberek. Be kell szállni szépen a Kairosba, ott tárolni az adatokat, ad majd nekünk titkos telefont is meg titkos e-mail klienst is!

    Ha elegen vagyunk megkezdi a titkos Kairos távközlési műholdak fellövését. Ezek lenyomozhatatlanok és felderíthetetlenek lesznek, mert az Oort-felhőben fognak majd keringeni, nem a Föld körül. Nem látják majd őket a hitetlenek, mer’ messze lesznek, meg sok ott az ojjektum.

    Amint ez megtörténik zárható a Google, a titkosszolgálat, meg a zinternet is! Épít velünk egy biztonságos jövőt!

  • QTT
    Utóirat: Remélem a Kairos nem olvassa ezt, mert a végén még felhasználja valamelyik előadásán. Ebben az esetben jogdíjat fogok kérni.
  • szocske
    de ha 22 éves korától 32-ig meg tudott élni havi 150ezerből, és nyugdíjba szeretne vonulni, és már megszokta, így továbbra is vállalható számára, hogy havi 150ezerből éljen, ahogy MMM, akkor őt egyáltalán nem érdekli, hogy mennyi pénztől esik el, mert neki nem arra a pénzre lesz szüksége a köv. 40 évben, hanem a szabadidőre.

    Az viszont kétségtelenül furcsa, hogy valaki sok évig tanul azért, hogy összesen 10 évig dolgozzon, enélkül viszont nem tudna elérni olyan jövedelmet, amiből 10 év alatt komoly tartalékot képezhet.

    MMM nemrég írt egy jogász nőről, aki talán még 10 évet sem dolgozott, aztán leállt a munkával és utazgatni kezdett. Ő pl. nem végleg akart nyugdíjba vonulni, bár a tartalékával az is lehetséges, ő utazni akar pár(10)évet, aztán lehet, hogy újra dolgozni kezd, majd meglátja hogy alakul az élete.

  • Jenő
    follow-up: van egy tök érdekes cikk a témában, azt érdemes elolvasni, az amerikai és ez európai (kontinentális) jogrendszer különbségéről, most nem tudom ide belinkelni Kiszámoló miatt, majd egyszer egy párhuzamos univerzumban, ha egy független platformon beszélgetünk, de egy példa: a texas-it, aki titkolta homoszexuélisságát (ismerjük Texas-t, ill. el tudjuk képzelni, hogy állnak ott bizonyos közösségekben a kérdéshez – kb. mint itt) behívják esküdtnek, ezáltal közszereplő lesz, a bulvárlapok mindent kinyomoznak róla, következtében öngyilkos lesz.

    “Anne Frank, homoszexualitás stb. témaköre: volt időpillanat, amikor hasznos volt kussolni róla, utána kiderült, h igaz és normális”
    – Az egy dolog, hogy pl. Tim Cook a Bloombergben coming outolt, megtehette, ill. morális kötelességének is érezte, de ugyanez a mai Magyarországon, ha valaki nem egy Tim Cook? Akkor már kb. egy harc

  • Kiszamolo
    jenő, mostantól 50 hozzászóláson keresztül nem idézhetsz és nem linkelhetsz semmit.

    50 hozzászóláson át csak a saját véleményedre vagyunk kíváncsiak.

  • milyen feri?
    szerintem valaki vagy fogadja el a google ajánlatát (ingyen használod a szolgáltatásaikat, cserébe adatot gyűjtenek rólad és megpróbálnak releváns hirdetéseket az arcodba tolni) vagy használjon olyan netes szolgáltatásokat, amik reklámmentesek de cserébe fizetősek. ingyen használni őket majd törölgetni szerintem kicsit visszás.
    esetleg arról is lehetne írni egy cikket, hogy a facebook vagy a microsoft milyen lehetőséget ad a tárolt adatok törlésére. ja, hogy nincs rá mód?
  • Kiszamolo
    milyen feri, nem azért ingyenes a google, mert minden létező adatot összegyűjt rólad, kezdve onnan, hogy mikor merre voltál és mit diktáltál a telefonodnak, hanem azért, mert vállalod, hogy reklámokat nyom az arcodba lépten-nyomon.

    Az hatalmas különbség.

    Mit szólnál hozzá, ha az index.hu csinálná veled ugyanezt? Az is reklámból él, ennyi erővel neki is van joga mindent tudni rólad, még azt is, mikor hol voltál és mit néztél meg a moziban. Elolvassa az e-mailjeidet, nyomoz utána, mikor mit olvastál a neten. Ha nem tetszik, ne olvass internetes portálokat, vegyél papír újságot.

    Ugye, hogy nem ezt engedted meg az index.hu-nak és felháborodnál, ha kiderülne, hogy ezt csinálja, csak hogy még többet keressen rajtad?

  • tip
    A google talán nem kér engedélyt az adatkezelésre?

    Igen, ők ezen keresnek. És igen, a szolgálatok hozzáférnek az adatokhoz, ha nagyon akarnak. Akit ez zavar, annak, attól tartok, semmi más lehetősége nincs, mint az ilyen szolgáltatások használatától tartózkodni.

  • Kiszamolo
    Tip, vajon az emberek tudják, milyen mennyiségű és érzékeny adatot gyűjt róluk a google? Szerintem fogalmuk sincs. Ha pedig tudatlanság miatt nem zavarja őket, az még nem sokat változtat a dolgon. Egy ekkora megkerülhetetlen monopóliumot a kormányoknak kellene szabályozni.
  • kridli
    az indexes analógiád nem stimmel szerintem. Az index csak híreked ad neked ingyen. A Google meg keresőt, térképet, böngészőt stb. A saját berkein belül az index is mindent gyűjt. Pontosan tudja, hogy náluk mit olvastál, milyen videót néztél meg, mit kommenteltél a blogokon stb. Amit nyújt, az abból nyerhető információt használja is. Nem tudom ő belenéz-e az e-mailekbe, ha nem, akkor szerintem csak azért, mert a kutya nem használja, és nem érné meg a fejlesztés. A Google kicsit többet nyújt, több információt tud kinyerni, és használja is. Ennyi.
    Amúgy annak jobban örülnél, ha pl. az e-mailjeidet nem használná reklámozásra? Tárolni úgyis tárolja, akkor már nem mindegy?
  • Kiszamolo
    kridli, akkor nincs sehol határ szerinted? Azt csinál az életemmel és a személyes információimmal, amit akar? Végülis ingyen van, akkor úgy fordítja pénzszerzésre az adataimat, ahogy nem szégyelli, egyáltalán örüljünk, hogy még nem zsarol a megszerzett információkkal.

    Azért az valahol egy kicsit riasztó, hogy értelmiségi és értelmes emberek mennyire nem aggódnak azért, hogy az életük minden egyes mozzanata, beleértve a fizikai mozgásukat, e-mailjeiket, telefonhívásaikat és minden vásárlásukat, érdeklődési és baráti körüket és egyáltalán mindenüket nyilván van tartva, magáncégek turkálnak benne, ma még csak (állítólag) agresszív reklámozásra használják, holnap ki tudja, kinek a kezébe kerül és mire fogja felhasználni.

    S akinek nem mindegy a dolog, az meg egyből paranoid lesz.

    Tényleg felesleges minden történelem oktatás, azt se tudják az emberek, miről szólt az egész huszadik század. Akkor meg minek bohóckodunk a Rákoczi szabadságharccal, meg a honfoglalással.

  • Családfő
    Szerintem ez az egész tipikus példája annak, amikor egy vállalat kicsiben kezdve, az aktuális technológiai trendet kiválóan meglovagolva, olyan hatalomra/befolyásra tesz szert, amivel már nem tudnak mit kezdeni a kormányok. Mint ahogy az offshore-ozással sem tudnak mit kezdeni, h egy más területről hozzak példát.

    A millió dolláros kérdés az, h mit tudunk tenni ellene. Törölgethetjük magunkat innen-onnan, állítgathatjuk a privacy settings-et, de ezek sebtapaszok, szerintem (bár én is próbálkozom ilyesmivel). Átfogó megoldást ez nem ad, hisz jelenleg kikerülhetetlen, hogy ne ezer (valaki csak száz, más tízezer) szállal kötődjünk a nethez, és ne legyen mindenféle adatbázisban infó rólunk, amelyek adott esetben összeköthetőek akárki(k) által. Ez a helyzet csak egyre bonyolultabb lesz, hisz nyakunkon az “internet of things” vagy másképp az “industry 4.0”, a negyedik ipari forradalom. Folyt.

  • Családfő
    Folyt.

    Szóval “internet of things”. Röviden, a tárgyak közötti kommunikáció szintet fog lépni az élet minden területén. Ezt kicsiben már tapasztalhatjuk, de nagyban is mennek a kísérletek tucatnyi országban. Ennek persze rengeteg előnye lesz pl. a gyártásban. Mivel minden alkatrész minden releváns munkagéppel vezeték nélkül kommunikál, így a rajta lévő RFID tag “megmondja” a gépeknek, hogy mit csináljanak vele / hová építsék be / mit töltsenek bele stb. Ezzel egyedi gyártási igényeket könnyebb, gyorsabb és olcsóbb lesz kielégíteni.

    A másik oldala viszont az, amit itt boncolgattok. A hétköznapi tárgyaink is “mindennel” kommunikálnak majd, így bármi, amit használunk, nyomot hagy valahol.

    Amiben szerintem egyelőre bízhatunk: a big data egyre dagad, lényegében kezelhetetlen a mennyiség, így egy átlagos ember dolgai senkit nem érdekelnek. Csak ugye a data miner programok is fejlődnek…

  • tip
    a kormányoknak pont jó, hogy minden adat megvan egy helyen 🙂

    Dehogynem aggódom. Javasoltam egy megoldást is.

  • Guest
    Az “Inkognitó” módban elkövetett kereséseket a jelek szerint nem tárolja a rendszer (vagy nem itt). Engem különben nagyon zavar ez a világ, ha a Magyar Posta bejelentené, hogy minden levelet kinyitnak és lefénymásolnak, lenne belőle népharag…
  • Oscee
    Szerintem nagy respect a Google-nek, hogy ilyen atlatszoan csinaljak es hogy egesz egyszeru es konnyen elerheto eszkozoket adnak, hogy torolgesd az adatokat. En nem torolgetem: a cegben megbizom, az adatgyujtes meg hasznos – legalabb nem tampon meg bebietel reklamot kapok, ami nem erdekel, hanem olyat, ami relevans is es ez csak egy szempont a sok kozul.

    Nem is beszelve olyan kenyelmi funkciokrol, mint esemenyek automatikusan naptarba kerulnek (meeting, vonatjegy, sportesemenyek, stb.) illetve a terkepre is (hotelfoglalas, meetingek, ilyesmik) meg csak kattintanom se kell hozza.

    Szerencsere nem kotelezo hasznalni. Sot, meg is vasarolhatod, futtathatod sajat szerveren a Gmailt es akkor senki nem gyujt rolad adatot es a szolgaltatas is megvan. Mindenki eldontheti, hogy mennyire megy el a konteo, paranoia, felelem iranyaba es kiadja-e a kezebol az adatokat.

  • Oscee
    Divat emiatt Google-t szidni, hogy “olvassa az emaileket” (nyilvan nem “olvassa”) – ceges erzekeny adatot nyilvan nem rak oda ertelmes ember valamire valo ceg eseten, azt meg hogy kedden sorozni megyek meg a negymilliomodik gamer hirlevel nem sok aggodalmat okoz nekem.

    A Facebook SOKKAL durvabb ilyen szempontbol. FB akkor is nagyon sok mindent tud rolag, ha meg accountod sincs. Megnyitsz egy index cikket, aminek a sarkan ott egy like gomb? Facebook mar kovet is. Emberek millioi facebook authtal lepnek be oldalakra, mert ugy egyszerubb – nem hogy koveti minden kattintasod a FB, jo reszet meg ki is adja azoknak az oldalaknak.

    Szerintem sokkal fontosabb es egetobb egy social plugin blocker alkalmazas (pl.: Disconnect), mint a Gmail levelezes vagy a google map keresesek miatt aggodni.

  • Oscee
    Google Chrome inkognitoban is kovet illetve mas is kovethet, mig inkognitoban vagy. Ket aranyszabaly:
    – ha inkognitoban vagy es napokig ki se lepsz, kozben vegig tudnak kovetni, akik akarnak. Kilepeskor fog torlodni minden cookie, session, etc.
    – Chrome-ban raadasul meg jo esellyel be is vagy jelentkezve – tudomasom szerint ezt ki is hasznalja a google. A historyd nem fog elmentodni, cookiek urulnek kilepeskor, de ha bejelentkezel inkognito modban, ugyanott vagy, mintha normal modot hasznalnal, csak nap vegen uritenel cookiekat meg historyt.

    Nem is hasznalok Chrome-ot reszben ezek miatt.

    Plusz a bujkalni kivanoknak azert egy VPN szolgaltatast is javaslok vagy esetleg tor az igazan paranoidoknak, mert az IP cimed (es ezzel egyitt a lokaciod) csak azzal tudod elrejteni.

  • Jenő
    : “Az “Inkognitó” módban elkövetett kereséseket a jelek szerint nem tárolja a rendszer (vagy nem itt).”

    Amúgy csodálkozom, hogy az az egyszerű lehetőség még 82 hozzászólás alatt nem jutott eszébe senkinek, hogy pont fordítva: nem vagy bejelentkezve a Gmailbe a fő böngésződben, csak pornó-, akarom mondani inkognitómódban?

    “Engem különben nagyon zavar ez a világ, ha a Magyar Posta bejelentené, hogy minden levelet kinyitnak és lefénymásolnak, lenne belőle népharag…”
    Az amerikai posta ha nem is nyitja ki a leveleidet, de minden levelet követ. Check this out: “mail cover”

  • Jenő
    Utánlövés: van androidos telefonom, de azon sem vagyok bejelentkezve se a térképbe, se a YouTube-ba, se a böngészőbe, se a Gmailbe (jó, ez utóbbi inkább usability feature; minden productivity guru azt javasolja, hogy naponta max. 2x csekkold az emailt, ne lógj rajta folyamatosan), csak a Play Store-ba. Fair enough.
  • Gyula
    Nalunk a ceges policy peldaul nem engedi, hogy a ceges mobilommal bejelentkezzek a Gmail-os fiokomba.
    Ugyanis az Android elment minden jelszot, meg adatot, meg az altalam hasznalt WiFi-k SSID-jet, es a belepokodokat is, plain textben.
    Szoval, a ceges telefonomon nem vagyok bejelentkezve.
    A magantelefonomon igen, de azon meg nincsen mobilnet (a magyar Vodafone-os szamommal nem kivanok adatroamingolni) csak WiFi-n keresztul. De azt meg kb evente 2x kapcsolom be.
    Igazabol nem tul nagy szuksegem van a mobilnetre, mert
    – A munkahelyemen van PC-m,
    – Otthon is van PC-m.
    – Ha Nem a fenti helyek egyiken vagyok, akkor meg vagy autot vezetek, vagy pihenek es semmi szukseg ra, hogy ott is a telefont nyomkodjam.
    Ennek ellenere nyilvan, ha valami kell surgosen, akkor a ceges telefonon meg tudom nezni, de ez sem jellemzo.
  • Gyula
    A 3 HDD – 3 oprendszer otlet erdekes.
    Normal hasznalatra szerintem most a Win7 elegge jo.
    Paranoideknak javaslom valamelyik SE enabled Linuxot.
    OFFLINE gepnek viszont nem latom ertelmet. Ahhoz fizikailag kellene egy masik gep, vagy minden ujrainditaskor kihuzgalni a halokabelt. De, mint mondtam, sok ertelmet nem latom neki.
    A HDD lathatosagrol:
    A WIN nem fogja “latni” a Linuxos filerendszert (az, hogy mennyire ” nem latja” azt megitelni nem tudom, de kulon programok nelkul olvasni/irni arra a lemezre a felhasznalo nem tud.)
    Linux alatt pedig meg lehet oldani egy fstab bejegyzessel, hogy a Win-es HDD-t ne mountolja fel automatikusan.
    Esetleg plusz biztonsagot jelenthet, ha a Win alatt engedelyezzuk a filerendszer titkositast.
    Bar, ez meg a Winnel fog kavarast okozni, mert a paranoidja a Linux futtatasa utan kerni fogja a recovery keyt.
  • Gyula
    Szoval, ha valaki mindenaron ennyire paranoid akar lenn, akkor en inkabb javaslom, hogy a rendes PC-vel csinaljon mindent, es szerezzen be egy regi notebookot <50kHUF alatt, amivel lehet netbankolni valami extrabiztonsagos *nix alol.
    Az OFFLINE geppel kapcsolatban nekem meg nem latszik, hogy az miert is lenne jo…
    Szoval, aki tud erre eletszeru peldat modani, az ne fogja vissza magat!
  • Péter
    Szeretnék megkérni valakit, aki szerint komoly kockázatot jelent az, hogy a Google tárolja az emailjeimet, privát fájljaimat, keresési / böngészési előzményeimet, mozgásomat, hogy vázoljon fel egy lehetséges konkrét forgatókönyvet, amiben én nagyon rosszul járok. Az eddigi utalások nekem túl ködösek, és így nehéz egyetérteni vagy vitatkozni. Köszönöm.
  • Jenő
    Jenő, még 49 hozzászólásig se link, se másra hivatkozás.

    Ha van saját véleményed, azt írd le.

  • Mrs.Columbo
    Googlemapben van opcio, hogy irhatsz nekik adatvedelmi okokbol kiradirozzak a hazadat a terkepen..csak le kell klikkelni, jobbra lent.
    En kiradiroztattam a hazamat, a rokonok/munkatarsak ne nezegesek hol lakom….
    vicces amugy, az utcaban majdnem az osszes haz “kiradirozott”….:)))))))
  • Oscee
    semmilyen esetben nem eleg jo Win 7 jelenleg. Hagyjan, hogy 7 eves operacios rendszer, tobb mint 1 eve lejart a mainstream suuportja. Ami mas szavakkal ugy is kifejezheto, hogy a Microsoft mar nem foglalkozik vele, nem foltozza a biztonsagi reseket, barmilyen szoftverfrissites tonkreteheti egyik naprol masikra es idovel egyre tobb olyan program fog megjelenni, ami nem mukodik rajta. Ez teljesen normalis egy ilyen oskovulet szoftver eseteben.

    “Windows 7 jo oprendszer” 2016-ban kb. azzal egyenerteku, hogy a “Zaporozsec jo auto”. Muzeumba tokletes 🙂

  • Gyula

    Jelenleg _MEG_ nem latszik semmi azonnali veszelye ennek a gyakorlatnak.
    A Google csoportnak ez az uzleti modellje.
    A felhasznaloknak (tobbnyire) ingyenes a szolgaltatas, es a reklamokbol van a beveteluk.
    Alapvetoen ezzel az egesszel az a baj, hogy tulsagosan sok informacio kerul rolad egy kezbe, es semmi garancia nincs arra, hogy ezzel a jovoben sem elnek majd vissza.
    Es, itt most a visszaeles alatt nem feltetlenul a Google tetteit kell erteni.
    Elkepzelheto, hogy megis megmarad egy iszlam allam, amelyik mondjuk elfoglalja valamelyik Google szerver-epuletet. Ha az ottani adatokbol kiderul akarkirol, hogy mondjuk kereszteny, akkor ismerve az IS modszereit szepen bekopogtatnak hozza, es felajanljak az illetonek, hogy atterhet a mohamedan hitre, fizethet mondjuk 25000 USD “adot” vagy siman falhoz is allithatjak ott helyben. Es ezek kozul barmilyen kombinacio elkepzelheto…
  • Gyula

    Ugy ertem a barmelyik kombinaciot, hogy tobb is elofordulhat.
    Vagy akar elvehetik a penzt is, de meggondoljak magukat, es megis falhoz allitjak az illetot, vagy esetleg, amikor penzszukebe kerulnek, akkor kopogtathatnak ujdol, ujabb “adoert”
    Plusz, ezutan szepen oda lehet tenni az X-et a nev melle, es mondjuk nem adni utlevelet az illetonek.
    Remelem, ez egy elegge ijesztö lehetöseg.
  • Zabalint

    Mondjuk nem kelll ehhez Iszlám Állam, az USA-ban is megvan a radikalizálódásra az esély, lásd újkeresztény, kreacionista szekták, amelyekből simán kinőhet az IS “ellenpárja”.
  • Péter
    Köszönöm. Ez a forgatókönyv nekem inkább a paranoia kategória. Kb olyan, mint amikor valaki azért tartja a bank helyett párnában a pénzét, mert attól tart, hogy egy gombnyomással eltünteti egy gonosz nagyhatalom. Miközben számos más, sokkal valószínûbb lehetôség van arra, hogy megfosszák a vagyonától, akár törvényesen is.
  • Hudi
    Igazad van. Még soha nem fordult elő, hogy visszaéltek volna nemre, vallási vagy bármilyen meggyőződésre/érdeklődésre utaló információval. Semmelyik állam, semmelyik cég és semmelyik szomszéd.
  • FixY
    Bar mar jo ideje nem frissült, megis erdemes lehet renezni az alabbi weboldalra:

    usersdigest.weebly.com/usersdigest.html

    Itt a legnagyobb cegek ASZF-jeit foglaltak össze kivonatos, közerthetö formaban.
    Nem mindenhol aktulais, de mindenkepp erdekes.

  • Zedder

    “Ez a forgatókönyv nekem inkább a paranoia kategória.”

    Látszik, hogy egy álomvilágban élsz. Fogalmad sincs, hogy egyes apró információmorzsák a megfelelő kezekben mikké képesek összeállni.

    Nem baj, az embereknek csak iszonyat pici része képes holisztikusan és nagy rendszerekben plusz némileg kifacsarva security-ben, védekezésben gondolkozni, ezért nekem még jó ideig lesz jól fizető munkahelyem.

  • Gyula

    Lehet, hogy “nem jo” a Win7, de a Win8 meg 8.1 az eleve egy fos lett, a Win10 pedig meg, khm… eros kihivasokkal kuzd azon a teren, hogy “kesz” OS-nek lehessen nevezni.
    Szoval, ha neked bajod van a Win7-tel, akkor javaslom, hogy hasznalj valamilyen Linuxot. Mondjuk epits fel egy Gentoo-t magadnak a sajat gepedhez.
    Vagy ami talan megjobb, hasznalj BSD-t, az az igazan ferfias ferfiak OS-e.
    Persze, az is nagy kerdes, amit nem tettel fel, hogy mire szeretned hasznalni az elso, altlanos gepet, mert az is nagyban meghatarozza, hogy milyen OS-t van ertelme egyaltalan feltenni ra.
    MOndjuk en szemely szerinte nem gorcsolnek ennyit ezen a dolgon.
    Kell egy normalis backup rendszert kialakitani, es akkor gond eseten vissza lehet allitani a rendszert.