Raiffeisen Gold 2 és Prime Select csomagok vélemény
A múltkori Wise fiaskó után kerestem valami számlacsomagot, ahonnan olcsón/ingyen tudok utalni, a végén a Raiffeisen Gold 2-nél maradtam.
A Gold 2 és a Select számlacsomagok egyaránt prémium számlacsomagok, a feltételek teljesülése esetén nincs havi díjuk és a legtöbb tranzakció is díjmentes.
A nullaforintos havi díjhoz 400 ezer forint (Gold 2) vagy egymillió forint (Select) beérkezett összegre van szükség minden hónapban. Alapértelmezetten egy összegben kell ennek érkezni, de év végéig jöhet három részletben is. (Szerintem ezt az akciót folyamatosan hosszabbítgatják már 2016 óta, de inkább kalkulálj az egyösszegű utalással.)
Ha bankon kívülről jön, akkor mindegy, hogy honnan érkezik, bankon belül csak jogi személytől (értsd cégtől) jöhet, de akkor sem kell munkabérnek lennie.
Ha nincs meg ez a beérkező összeg, akkor durva, tízezer forint feletti havi díjra számíthatsz. (12.092 és 17.777 forint)
Az utalás internetbankon keresztül ingyenes, a csoportos beszedés is, az első négy (Gold 2) vagy az összes (Select) pénzfelvétel Raiffeisen automatából szintén ingyenes.
A legolcsóbb bankkártya is ingyenes, ha legalább évi félmillió forint értékben használod, ami azért nem egy nagy kihívás éves viszonylatban. (Ez is akciónak tűnik, amit folyamatosan hosszabbítanak.)
Ha most nyitsz ilyen számlát és vállalod az egyéves hűséget, kapsz még húszezer forintot pluszban.
Ha csak ezeket használod, akár nulla forint is lehet a teljes számlaköltséged.
S akkor jöjjenek a rejtett aknák.
A Gold 2 esetében az értesítő SMS-ekért fizetni kell, de ez sem sok, havi 177 Ft, a Direktnetbe történő belépés esetén való figyelmeztető SMS havi 128 Ft. Ha ilyen oldschool vagy, hogy neked még kell az SMS, akkor fizess érte. (A Selectnél csak a Direktnet esetén kell fizetni havi 128 forintot.)
Az übergagyi, pofátlan, szánalmas és pitiáner lehúzás az, hogy a vásárlási és pénzfelvételi limitmódosításért minden egyes alkalommal 355 Ft-ot kell fizetned, ami mindenhol máshol ingyenes. Ha a pénzfelvételt és az utalást is átállítod, majd vissza, azt 1.420 forintod bánja.
Ennyire filléreskedő lehúzást nem tudom, hogy láttam-e valaha más banknál. (Persze más bank is tud pofátlan lenni.)
Annyira szánalmas, hogy Selecttel akár 30 millió forintot is ki tudok venni a számlámról ingyen a bankkártyával (persze jó sokáig tart ATM-ből), ami a banknak belekerül a tranzakciós adó miatt 180 ezer forintjába, de egy eldugott limitállítási költséggel le akarnak húzni 355 forintra.
Raiffeisen, ez nagyon égő, csak szólok. Ráadásul pont egy szuper-prémium csomagnál.
Mit tegyél, ha nem szeretnéd, hogy magas legyen a napi limited a biztonság miatt, de nem akarsz fizetni a limitállításért?
A megoldás egy Wise kártya. Tartsd alacsonyan a Raiffeisen-es kártyád limitét, amennyiért általában szoktál naponta vásárolni, ha nagyobb összegben akarsz vásárolni, ingyen utalsz a Wise kártyádra és azt használod.
Erre azért is szükséged lesz, mert a pénzt is borzasztó rosszul váltja a Raiffeisen. A vételi-eladási árfolyam között 5% van és ez a devizaárfolyam, pedig még valutának is túl drága lenne. Ezért ne vásárolj vele külföldön vagy az interneten más devizában. (Miközben nagyösszegű váltás esetén pont a Raiffeisen adja a legjobb egyedi árfolyamot, de kis összegnél nagyon rossz a váltás.)
Itt is a Wise (esetleg Revolut) kártya lesz a megoldás, mint második kártya külföldi vásárlásokhoz és utalásokhoz.
Virtuális bankkártya nincs, a limitmódosítás pofátlanul sokba kerül, ezért mindenképp legyen a biztonság miatt egy másik bankkártyád is netes vásárlásokhoz és külföldre. (S az online vásárlás limitét sem lehet külön beállítani, ezzel is le van maradva a bank úgy cirka húsz évet.)
További negatívum, hogy a számlatörténetedet csak 12 hónapra tudod lekérdezni, így a májusi adóbevallásnál már nem látod a tavalyi év felét. Nyilván annnnnyira sok helyet foglalna a szerveren, hogy elérhesd a régebbi adatokat. (Persze pénzért azért hozzáférsz ahhoz is.) Szintén nem az igazi, hogy nem lehet egyelőre hozzáadni a kártyádat a Google Pay-hez, szemben más bankok kártyáival.
Elméletileg online is tudsz számlát nyitni, a valóságban meg nem. Két nap szenvedés után odáig sikerült eljutni, hogy kifagy a rendszer beolvasás közben. A többi esetben már a személyi igazolványom beolvasásig sem jutott el a rendszer. Úgyhogy inkább vedd úgy, hogy nincs lehetőség online számlanyitásra.
A fiókban aktiváltak nekem egy biztosítást, amit nem is kértem. Szóltam a nőnek, hogy ezt nem kértem és nem is kérem. Szóval figyelj oda, mit is írsz alá.
Összefoglalva, szerintem egy jó számlacsomag, ahol tényleg ingyen van minden, amit a legtöbb esetben használsz. Kiegészítve egy Wise kártyával nagyon jól használható. Ha van ennyi állandó jövedelmed, érdemes megnézned. Költségek Gold2 és Select.
S ha azon gondolkodsz, miért is éri ez meg a banknak, hogy helyetted fizeti a tranzakciós adót? Ha csak egy-két millió forintod van a számlán lekötetlenül, azt a bank jelenleg 6,45%-on tudja kamatoztatni az MNB-nél. Ha sokat keresel és lakáshitelt veszel fel, nyilván sokat, azon is keres a bank és a neked eladott befektetési alapokon is szép haszon van. (Nincs ezekkel semmi baj, ebből élnek a bankok, csak hogy értsd, miért éri meg átvállalni a tranzakciós adót az ügyféltől.)
Nem, ez nem egy fizetett cikk, még mielőtt valamelyik okostojás megjegyzi. Egy fillért sem kaptam érte, azért írtam róla, mert sokaknak jó lehet.
Ez adómentes?
Talán minimálbérnek megfelelő összegnek kell érkeznie a számlára havonta, ha ez nem teljesül akkor is csak 1000Ft körül van a havidíj.
Bankkártyánál az éves fél milliós használat azért nem kevés, mert ha egy hitelkártyával költesz ennyit amin 1% visszatérítés van akkor azért már kerestél 5000Ft-ot. Éves díj ott is gyakran csak évi 1-2000Ft.
Ez nálam ugyanaz, mint a hitelkártya. Ha minden oké ingyenes. Ha kis gebasz történik akár rajtad kívülálló okból, akkor meg vastagon fog a ceruza.
Ez nálam a pofátlan lehúzás kategória. Kösz nem, ennyit nem ér meg.
Évi 20 ezer forint alatt van a bankszámla költségem (két bankszámla, két bankkártya). Ilyen csomagokkal lehetne ezen spórolni, de ez már filléreskedés lenne, és nap végén lehet jobban se járnék.
Én Revolut-ot használok mellé, de bármi más is jó a netes meg külföldi vásárlások kiváltására.
A limit módosítás díja valóban a pitiáner és a szánalmas között van félúton.
Jó a mobil app, de nem tud mindent mint a webes felület, cserébe az szánalmasan gagyi kinézettel operál.
Működik a telefonos fizetés, de saját app van hozzá ami miatt (legalábbis androidon) csak egy elsődleges fizetési megoldást lehet beállítani. Vagy Google pay vagy Rai pay.
Deviza számla ingyenes, de személyesen kell kérni szóval ha kell akkor egyből szerződéskötéskor kérd. USD, EUR, GBP és CHF van.
A feltételek kedvezményeit tényleg sok-sok éve hosszabbítgatják, és elég ijesztő, hogy így gyakorlatilag azonnal ki tudnák az ember alól húzni a teljes banki hátteret szinte értesítés nélkül. Ugyanakkor a jövedelem alternatívájaként ha a banknál van meghatározott mennyiségű pénzed, akkor is ingyenesek maradnak a csomagok. (Az értékpapírszámlájuk számít kezelésit).
Erosen indul a komment szekcio 🙂 Olvastam mar 1-2 cikket hitelkartya ugyben, de egyik sem ajanlotta, sot. De meg a hiresen fillerszabo Buffett, aki minden kupont kivag az ujsagbol, is azt mondja, hogy a hitelkartya nem jo.
Deviza számlám volt, de a Wise/Revolut sokkal kedvezőbb számomra.
Külön kedvezményeket kaptam hitelfelvételkor.
Sok vitám volt velük, szívesen mennék máshova, de anyagilag jobbat még nem találtam.
Igen, limitet ne módosítgass, és ne kérj sms-t, akkor minden ingyen van. Nálunk BB hitelkártya van mellette, kp-t meg alig veszünk ki, ha kell, akkor havi pár felvét ingyen van mindenhonnan.
Ha meg magas összeg kell, akkor marad az a bizonyos 24 órás limitemelés, ami tényleg fura, de ez van. Az elmúlt tizenx év alatt 1x használtam. Ma már minden utalva megy, ha akarom.
És tényleg nekünk nem volt velük gondunk eddig.
2022-05-17 at 13:04
nem úgy nézik, mint sok más bank, tényleg korrektek. Ha vmiért csúszik, vagy átlép mésik ciklusba a befizetés, akkor azt 1-2 alkalommal kérdés nélkül elfogadják, utána is egyezkedhetsz, ha ideiglenes. Munkanélkülinek nem jó, valóban.
Nálunk volt, hogy előrehozták az év végi fizut, és én is megijedtem, de a kapcsolattartó megnyugtatott, hogy nem gond, ilyenkor nem automatikus. 2-3 ciklust együtt néznek, vagy vmi ilyesmi.
5-8 éve volt, lehet, hogy azóta változott, de akkor még így ment.
“»kapsz még húszezer forintot pluszban.«
Ez adómentes?”
Igen.
“Bankkártyánál az éves fél milliós használat azért nem kevés…”
Ellenben állampapírvásárlás is beleszámít Webkincstáron, így nem kivitelezhetlen.
Az árfolyam viszont tényleg rossz. Volt, hogy a paypal/amazon saját árfolyamával is jobban jártam volna.
Vásárolni kártyával vásárolok, nagy külföldi utalásnál meg ott a wise kártyás fizetés funkciója. Korrekt költséggel, nem éri meg mással a vesződést.
U.I.: Ki módosítgatja és miért a limiteket állandóan a kártyán? Kettős azonosítás van applikációval egy utalásnál, pénzfelvétnél meg elméletben nem tudják a pin kódodat. Én nem nyúltam a limitekhez már évek óta, így nem idegesítene ennek a cikkben jelzett díjja.
Miért?
Ha nincs ennyid, nyithatsz egy olyan értékpapírszámlát, ahonna ingyenes a visszautalás. Így megkétszerezheted, megháromszorozhatod a pénzforgalmat.
Ha ott lehet kártyával fizetni, akkor az évi 500 ezres kártyaforgalom is bőven meglesz.
“Ha nincs meg ez a beérkező összeg, akkor durva, tízezer forint feletti havi díjra számíthatsz.”
Ha ezzel gond van, akkor a hóvége előtt 5 munkanappal átalakíthatod valami normál, alacsony díjú számlára. Sajnos csak személyesen.
“a Direktnetbe történő belépés esetén való figyelmeztető SMS havi 128 Ft.”
Ha nem telefonos applikációval lépsz be, akkor amúgy is küldik a jekszót ingyen.
“vásárlási és pénzfelvételi limitmódosításért minden egyes alkalommal 355 Ft-ot kell fizetned”
Sajnos ez van. De beállíthatsz egy magas limitet és a felesleges pénzedet lekötheted.
… a felesleges pénzedet lekötheted. A feloldás azonnali.
“Ha csak egy-két millió forintod van a számlán lekötetlenül”
Arra is jó az ingyenes utalás, hogy a pénzed ne legyen ott, hanem dolgozzon. Ha ezt nem tudod megoldani, akkor nem mindegy, hogy hol nem dolgozik a pénz?
Semmit nem szoktam fizetni bankoknak. Van egy másik számlám is, ott ők fizetnek nekem a hitelkártya használatáért. (Természetesen 0 Ft az éves hitelkártya.díj.)
Azóta sem látom, hogy megszűnt volna az eredeti Rafi Gold számlacsomag, a kondíciós listában ott vannak a feltételei.
Kétszer is rákérdeztem utána telefonon, biztos, hogy megszűnik? Igen.
Nem tudom ezt mire vélni. Járt valaki így?
Azóta is gondolokozom, hogyan tettem úgy hűségnyilatkzatot, hogy valójában nem tettem, így szegényebb vagyok 20 ezer forinttal 🙁
Egy minimális odafigyeléssel nulla költséggel van egy számlád és egy kártyád,(se számlavezetési, se tranzakciós, se készpénzfelvételi, se kártyadíj nincs lényegében) limitet sose szoktam változtatni így ez nem gond. Más bankoknál pl. egy ház árának átutalása súlyos tíz- vagy százezrekbe kerül.
Ráadásul a hitelkártyát is lehet jól csinálni, 4-5 éve van erste (joker)max és évi 40-50 ezret hoz a költségeken felül…
Benne van a kondicios listaban, hogy ha van ra jo indokod evente par alkalommal meltanyossagbol elnezik ezt neked.
Betegseg, nem vart dolgok, stb.
A deviza váltás azonnali árfolyamon funkció hasznos, de min 5-8 forintos váltási különbséggel kell számolni az aktuális árfolyamhoz képest. Egyedi árfolyamot EUR esetén tudomáson szerint min 50k összeg váltásakor tudnak adni.
Más bankoknál ez pl. már 6k esetén is elérhető. Az igazán nagy költségei azonban a deviza számláról történő utalásnak vannak. Érdemes átolvasni a kondíciós listát.
Tranzakciós értesítő SMS-ert sosem fizettem (most megnéztem visszamenőleg a számlatortenetet, nincs benne ilyen egyáltalán), gondolom valami feltétel megléte esetén ingyen van az is.
A limitmodositas tényleg gáz, de nagyon-nagyon ritkán (sokevente egyszer) kell, szóval összességében meg mindig nagyon jó.
A net-es mobilbank elég buta, de feljesztik, az utóbbi pár hónapban is kerültek be új feature-ok.
A devizavaltas alapból drága, de kerhetsz az appban egyéni pillanatnyi árfolyamot, és eldöntod hogy kell-e annyiért. 50ezer USD fölött már kezd emelkedni az árfolyam, 60ezer körül már kozeliti5
az MNB kozepet.
Érdemes mellé egy Revolut, amúgy nagyon jó 🙂
Jó szerintetek nagyobb összegű megtakarítás valutában történő tartására vagy a betétbiztosítás hiánya miatt felejtős?
Persze ingyen.. Gránit appban be van állítva, hogy feloldás esetén 10 percen belül zárolja a kártyám, akárhányszor zárolhatom, persze ingyen.
Két éve voltam raiffeisenes, de nagyon tré volt akkor az appjuk (régi tré kivezetés alatt, új még trébb+tiltva volt a root, amiért külön jár a fejlövés!).
Régen, még az 5%-os visszatérítések korában aranybánya volt. Aztán csökkentek 3-ra, 2-re, majd most már 1-re.
Én elmondhatom magamról, hogy kb. 12 éve használom és volt olyan év amikor több, mint 100 ezer Ft jött vissza visszatérítésekből.
De a sok sok év alatt már közel 1 milliónyi visszatérítés biztos visszajött. Emiatt egy dologra kell figyelni: időben visszafizetni. Nem egy holdra szállás. Nekem 10+ éve sikerül. 😉
De még most is az 1%-os visszatérítésekkel, havi 200 ezres átlag költés mellett visszakapsz 24000Ft-ot egy évben az ex UPC hitelkártyának az éves díja meg valami 1500Ft…
Azért ha van munkahelyed, akkor az fog utalni havonta. Nagyon maflának kell lenni ahhoz, hogy ezt behúzza a bank.
Nyilván, ha kereken 400e Ft valakinek a fizetése, nem köt ilyet. Jön egy betegszabi és nincs meg a havi várt jövedelem.
Kb 7 éve vagyunk Raifinál és 5 éve van ilyen csomagunk, semmi problémám nem volt vele.
Nincs adó, tisztán jóváírják.
“nem tudom, hogy ezt nézik-e ténylegesen havonta, vagy negyedéves, négy hónapos átlagban, de nálam ez már kizáró tényező, mert mi 2-án kapjuk a fizut vagy a megelőző banki munkanapon, ha az bankszünnap.”
Ezért kell elolvasni a kondiciókat:
raiffeisen.hu/kondiciok/premium-banking
“A tárgyhónapra vonatkozó díjterhelés során vizsgált időszak: tárgyhónapot megelőző hónap 27. napjától a tárgyhónap utolsó napjáig terjedő időszak.”
Ha még az előző hónapban kapod meg a 400 ezer feletti összeget, akkor az mindkét hónapban díjmentességet jelent.
Azt írja, az első PIN csere ingyenes: raiffeisen.hu/documents/10423/161875/lakossagi_bank_hitelkartya_kondicios_lista.pdf/
2022-05-17 at 16:20
A vásárlási összeget zen/wise/revo feltöltéssel is teljesíthető, vásárlásnak veszi a rendszerük, ugye?
a revolut tuti megy 🙂 A többit nem tudom.
Gránitnál most 8000ft-ot adnak számlanyitásért, ha van ajánlásod. Ha kell, küldök ajánlást 😉
Igen, de nem a Google Pay alatt.
2022-05-17 at 13:00
Raiffeisennél még mindig van kiemelt dolgozói csomag, ahol minden 0 forint (igen, az utalás is és saját automatából a készpénzfelvétel is) és nem kell hozzá más, mint hogy egy olyan cégnél dolgozz akiknek partnerként felajánlották ezt a csomagot. Rengeteg ilyen van. Ráadásul ha már nem ott dolgozol később, az sem probléma állítások szerint.”
Ez így van, a feleségem pl tanár volt, neki is ilyen csomagja van. Amióta nem dolgozik, azóta havi 840 ft-ot fizet és minden ugyanúgy ingyen van. Hogy minden tanárnak lehet e ilyen, vagy csak az ö sulijában volt, azt mittudomén.
Szóval érdemes érdeklődni a lehetőségekről.
Miklós, most már te is kihúzhatod a Fidesz bűnei közül a tranzakciósadót. 😉
Én GOLD-ban vagyok, egy ideig pattogtak, hogy lépjek át, a tanácsadóm is azt mondta.
Aztán kivártam, mert lusta vagyok. Nem mondták fel. A tanácsadó meg elment máshová 🙂
A nőmet is ijesztgették, hogy azonnal felmondják az övét (nem GOLD, hanem valami ősrégi csomag, amiben a netes utalás ingyenes), azt se’ mondták fel. Mondjuk ott volt egy lakáshitelesszerződés a számlához kötve legalább 🙂
HA mobilapp-al hitelesítesz, akkor TE felelsz az ellopott összegért. Ha SMS-el, akkor a banknak kell bizonyítani, hogy gondatlan voltál.
Nem állítom, hogy ha a telefonodról nem utalsz, csak gépről, egy másik, nem összekötött accountról (mondjuk bankaccount, érted ? 🙂 ), akkor 100% biztonságban vagy.
De azt állítom, hogyha megtörik a telefonodat direkt pénzszerzési céllal, akkor a bankszámádról az összes pénz úgy megy el, hogy sehol sem reklamálhatsz. 🙂
A Rafi kártyás fizetésnél (és aszem utalásnál is) minden EURt átvált dollárra, 3% jutalék, saját árfolyam, aztán azt váltja forintra. Nagyon szopóág.
Volt, hogy a “lehúzós” hitelkártyán 330-ért kaptam eurót, ugyanaznap a Rafi kártyára majdnem 360-ért, így aztán 3-szor buktam ezen 20 ezret: először, utoljára és soha többé. Aztán még kérdezték, hogy miért nem akarom a hitelkártyájukat.
Igen kicsit le vannak maradva de az olcsóságért cserébe én elnézem nekik.
(Mióta van mobilos fizetés, meg ujjlenyomatos azonosítás / aláírás az appban, azóta nem hiányolok semmit)
Fun story: egyszer privát bankár váltáskor a kishölgy meginvitált egy “pénzügyi tanácsadásra”. Poénból belementem.
Mikor mondtam neki hogy mennyit szeretnék összegyűjteni nyugdíjra, közölte hogy ekkora összeget nem tud felvinni a kalkulátorába 😀 (pedig nem volt irreális, egy új lakás ára) Akkor azért javasoltam, hogy szerintem ezt hanyagoljuk.
Mellette netes vásárlásokhoz Revolut, amit jelenleg “eseti” jelleggel azaz kézzel töltök fel a Rafi appban jóváhagyva a műveletet.
Szerintetek Revolutban beállatani az automatikus feltöltést az mennyit rontana a securityn?
Pl ha 10.000 Ft-al “feltöltheti magát” akkor egy 100.000-res terhelés visszapattan?
Nekem is a régi Gold csomagom van. Nekem is írogattak, hogy váltsak Gold 2.0-ra, de a régi Gold picivel jobb volt, úgyhogy annál maradtam.
Más banknál volt már olyan, hogy jelezték, hogy X számlacsomag megszűnik, és ha nem választok újat, akkor automatikusan átkerülök Y díjcsomagba, A Rafinál nem így volt: erősen nyomták az új díjcsomagot, de nem tették kötelezővé a váltást (mondjuk azt nem említették maguktól, hogy maradhatok is a régi csomagban, rá kellett kérdezni….)
Ilyen agyhalottakkal nem szeretnénk küzdeni, úgyhogy azonnal lemondtuk a kártyát, így visszautalták az éves díját és elutaltunk 2 milliót tízszer oda-vissza, ami nekünk ingyen volt, nekik meg 120 ezer forintba került.
A héten a számlát is megszüntetjük. Biztos megérte nekik
Most ugyancsak a Bankmonitor kalkulátora felajánlotta 3 évig garantált 0 Ft-os Unicredit Parnter Aktív Zérót. Itt 7x ezer Ft utalás a minimum feltétel. De a banki közleményekben nem tudtam eligazodni, a Bankmonitornál meg még nem kérdeztem utána…
Google Pay-ről nem tudok nyilatkozni.