Vásárolj a boltban is online

Bementem ma a Media Markt-ba, nézni egy bluetooth headset-et. Ami tetszett, egy Sony headset, 16.999 Ft-ba került. Ma már természetesen alap, hogy vásárlás előtt megnézzük a mobiltelefonon, hátha máshol olcsóbb ugyanaz a termék.

Olcsóbb is. A mediamarkt.hu-n ugyanaz 10.719 Ft-ba kerül. Vagyis ugyanaz a termék ugyanaz az áruház online felületén több mint hatezer forinttal olcsóbb. (Bolti átvétel esetén nincs szállítási költség sem.)

Úgyhogy a polc előtt állva online megrendeltem, átvételi pontnak azt az áruházat jelölve meg, ahol éppen voltam.

Fél perc múlva jött a visszaigazoló e-mail, amivel odamentem a pulthoz. Megnézték, kérték vigyek oda egyet a polcról. Odavittem, kifizettem az online árat, spóroltam rajta kevés híján 40%-ot plusz kaptam egy opciót, hogy 14 napig szó nélkül visszaveszik, ha nem tetszik, mivel interneten keresztül rendeltem.

Ugyanitt vettük a hűtőnket is, az is közel 20 ezer forinttal olcsóbb volt online megrendelni, mint elvinni a boltból.

Hogy kinek jó ez, nem tudom, de nekem van fél percem megrendelni ugyanazt online és helyben mindjárt át is venni.

(S bár nem ez a lényeg, de mivel úgyis az első öt hozzászóló közül valaki meg fogja kérdezni, eddig nagyon tetszik a termék. Húsz órán át bírja az aksija a zenehallgatást, ami fényévekkel több, mint az átlagos 4-6 óra, rezeg a nyakamban, ha hívnak, adnak hozzá négy különböző méretű füldugót az általános három helyett. A hívás hangminősége jó, zenehallgatásra teljesen elfogadható (bár nem szoktam zenét hallgatni, ezért nem is érdekelt), de azért nagyon nagy csodát ne várj tőle, nincs extra-giga-mega basszus benne, ahogy hiper-szuper 9 dimenziós hangzás sem, az olyanokat 70-80 ezer forintért adják. De az átlagember igényét szerintem zenehallgatásban is kielégíti. Ami nem tetszik, hogy nincs olyan kis pöcök a gumiharangon, mint a sport-fülhallgatókon, hogy nehezebben essen ki.)

Share

97 hozzászólás

  • Hanna
    Apum féle emberekkel élnek vissza. Neten való keresés kínai nekik. Telefont is így vett, hogy bement MM-be és mondta mennyi a kerete, adjanak valamit. Ha apum ilyen, akkor jó pár 60+ éves ember is ugyanígy van, vagyis simán megveszik drágában offline, megéri MM-nek drágábban offline adnia.
    Telefontok ugyanez, apum bement egy mobilkiegészitők boltba, kell egy tok, ez a telefon. 4800 ft-ért volt tok
    Mondom fater én ilyet max 5 fontért veszek ebayen, Angliában.
  • Fater.
    Szerintem hasonló van nekem is és nagyon szeretem (Sony WIC-400), leginkább az akksija miatt. Volt itt hozzászólás azzal kapcsolatban, hogy előbb-utóbb csak átvevőhelyek lesznek és nem lehet megtapogatni a terméket. Ez így is van, ezért én már többször csináltam, hogy nem tudtam dönteni egy-egy termék kapcsán, így 2-3-4 opciót is rendeltem belőle és visszavittem azokat, amik nem kellettek.
  • darts fanatic
    Gyakorlati példa:

    Ha mindenki az offline magyar boltban vásárolna, akkor a kiválasztott termék ára online ár + 5% lenne. DE mivel a vásárlók nagy része a termék megtekintése után online rendeli meg azt, így a bolt fenntartásához az offline termékárat online ár +40%-ra kell emelni, így még kevesebben fognak offline vásárolni, és a spirál gyűrázik tovább. Így ha megveszem a szóban forgó terméket a példában szereplő 140%-os áron a boltban, akkor nem csak azt kell kifizetnem, hogy vásárlás előtt megtekinthettem/megfoghattam a terméket (+ 5% felár), hanem a többi + 35%-kal az összes online vásárló vásárlás előtti megtekintését/megfogását is én fizetem ki (ők pedig boldogan megvásárolják olcsóbban a terméket, a többletköltséget pedig offline vásárlóként én fizettem).

  • Kiszamolo
    Fater, gazdagon be van fóliázva, mit lehet rajta megtapogatni? Egy dobozt látsz, a neten legalább találsz róla tesztet és leírást, meg kibontós videókat.
  • Károly
    “ezért én már többször csináltam, hogy nem tudtam dönteni egy-egy termék kapcsán, így 2-3-4 opciót is rendeltem belőle és visszavittem azokat, amik nem kellettek.”

    Ilyenkor, ha online megrendelsz többet, aztán ami nem kell, azt visszaküldöd, mit csinál vele a bolt? A gyári csomagolást gondolom nem tudják visszahegeszteni (sokszor fel kell tépni a csomagolást, elvágni a műanyagot ollóval, stb.), ezért ilyenkor a vadiúj cuccot eladják leértékelve?

    Nem tudom, hányan csinálják ezt, hogy online rendelnek többet csak úgy kipróbálására, aztán visszaküldik, de ez elég szép veszteség lehet, ha nem ritka eset. (Amit rávernek a többi vevőre vélhetően.)

    Érdekes lenne tudni, hogy a boltnak van joga ilyenkor legközelebb nem kiszolgálni a vevőt, ha valaki többször is eljátssza ezt?

  • attila
    mávnál ez valóban így van, ott az élőmunka csökken ezzel, bár nem értem hogy miért nem cserélik le a kézzel tekerős, emberi munkás sorompókat fénysorompóra, azzal sokkal látványosabb eredményt is elérhetnének….
    Viszont divatárunál pl nem nagyon fog sikerülni az átnevelés, bár már vettem úgy cipőt hogy felpróbáltam a boltban sokat, majd kiválasztottam amelyik tetszett, megjegyeztem és otthon megrendeltem olcsóbban 🙂 de ez már nagyon necces, mert azért ahhoz pofa kell hogy felpróbálsz egy csomót majd utána nem veszel semmit 🙂
  • Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos
    : A boltnak nincs joga elutasítani a vevőt, mivel jogszabály írja elő, hogy az 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől.
  • Endre bá
    Bizony, a MM nagyon erős árban is. Nemrég egy lakást rendeztem be és nálam kevés nagyobb fillér b. van. Sok kutatás után, majdnem minden a MM-nál volt a legjobb áron. Pár kis háztartási gépet vettem az Alzánál, egy mosógépet rendeltem az Euronicsnál, de kisült, hogy valójában nem volt készletünk, ezért lemondtam. Hosszas szenvedés után adták vissza a pénzem.

    Volt egy hűtő, amit kibontottam, beépítettem, de később meggondoltam magam, visszavette a MM.

    Okosan csinálják, hogy magasabb az offline ár. Aki nem árérzékeny megveszi annyiért, aki meg okos akar lenni, az megfejti, hogy online olcsóbb és úgy veszi meg.
    Még filozófia is van hozzá: a boltban személyes tanácsadás van.

  • Kiszamolo
    De joga van a boltnak nem kiszolgálni valakit, ha az már visszaélt a 14 napos határidővel.

    Németországban volt nagy divat futballvilágbajnokság idejére megvenni a legnagyobb és legdrágább tévét, majd két hét múlva visszaküldeni. Na az ilyen aligha rendelhet bármit is abból a boltból megint.

  • naa
    “Még filozófia is van hozzá: a boltban személyes tanácsadás van”
    Szerintem a “Mert h*lye azért nem vagyok” szlogenben kell keresni, miért drágább a boltban. Márminthogy: de, igen, az vagyok, ha nem nézem meg online… Azért zseniális, mert azt sugallja a tudatalattinak, hogy tényleg nem kell utánanézned, mert itt jót kapsz jó áron, ha racionális vagyok = nem h*lye, akkor utánajárás után is itt veszed meg úgyis, felesleges is az utánajárással töltened az időt. Közben meg sok dologra nagyon nem így van, ha az offline árat veted össze mással.

    Én sokáig nem néztem meg, bementem, ha kellett, megvettem ott helyben, aztán döbbentem, hogy néhány dologban (tipikusan nem háztartási nagygépek, nagyobb cuccok, hanem pl. router, diszk, mindeféle kiegészítő stb.) mennyire drágábbak. És az online külön cég, olcsóbb.

    Amúgy fülbedugós helyett én az over-ear BT fülest preferálom, ha már.

  • porthosz
    .croft:
    Nem biztos hogy veszteséges az MM. Láttam már 1-2 cég müködését belülről, simán megoldják kreatív (de legális) módszerekkel hogy pl. a magyar MM veszteséges legyen, míg teszem azt pl. az MM luxemburg meg hatalmas nyereségről számoljon be. Igy itthon minimális adót kell fizetni, míg xy országban meg sokkal alacsonyabbat.

    Mint ahogy a Google meg az MS sem véletlen székel Írországban

  • P. G.
    A többségében pozitív Euronics-es tapasztalatokhoz csatlakoznék.

    Azt hiszem, ott jártak úgy tavaly ősszel a szüleim Pécsen, hogy sürgősen kellett új porszívó (a régi a lakásfelújítás utáni takarításkor romlott el), kinéztem nekik neten (külföldön élek), elment apukám az egyik helyi üzletükbe. Meglepődött a drágább bolti áron, de az eladó odaadta a kedvezőbb netes áron. Jó példa!

  • Dörnyei József
    A MM Budaörs-be online szerintem nem lehet odarendelni semmit. Nekem még soha nem sikerült, igaz már nem is próbálkozom.

    Az MM akciós árazása meghatározó a piacon. Az MM tud adni 20-30%-ot az addigi piaci árból akcióban. Ezután a piac is gyorsan lemegy az MM árára, de előbb nem.

    Ha egy bizonyos termékből van az MM-nél, akkor ott veszem meg. Nem mindig van sajnos, pl. most van egy kinézett monitorom, amit már lehet kapni a legtöbb helyen, kb. 200K áron, az MM-nél nincsen, legalábbis egyelőre. Reklám nélkül erre érdemes rákeresni, per pillanat szvsz. ez a legjobb ebben az árban: 34GK950G-B

  • Nándi

    200K-bol en kozepkategorias PCt epitek monitorostul 😀 de biztos latvanyos.
  • emberes
    @Rebellis: Úgy is fel lehet fogni, hogy azt fizeted meg bizonyos termékeknél, hogy rögtön a birtokodba kerül.
  • esemve
    en ezt azert szoktam csinalni mert igy is el a 2 hetes elallasi ido, igy nem kell aggodni, hogy para lesz vagy gariztatassal kell szivni ha megse jo a cucc, hiszen online vasarlas tortent 🙂
  • Lala
    Ilyen helyzet volt nekem is egy másik boltban, amikor az unott fejű eladó közölt egy árat én meg mondtam neki a netes árat. Aztán mondta, hogy az csak netes vásárlásra vonatkozik, mire mondtam neki, hogy akkor várjunk pár percet és megrendelem telefonról. Aztán mondta, hogy hagyjam, odaadja azon az áron 🙂
    Biztos, hogy van ebben egy olyan összefüggés, hogy a netet használok általában felkészültebbek és könnyenn összet tudják hasonlítani az árakat. Öldöklő a verseny, mert ár szerint rendezi be a terméket a kereső. Az üzletbe betévedő random vásárló meg általában eleve laikus(abb) és az ár összehasonlítás bár megoldható technikailag, de lehet, hogy nem ért hozzá vagy nem érdekli. Ráadásul az eladó drága idejét is igénybe veszi, amikor rá kell dumálni őt a vásárlásra 🙂 ez mondjuk még jogos érv is.
    Ettől független nem tartom ezt teljesen korrektnek, de hát ez bevett szokás mostanra már.
  • Terminátor a Duna-parton!!!
    Mi az, hogy “visszaélt a 14 napos határidővel”? Mikortól számít “visszaélésnek” a dolog?

    Ha nem kényelmes a lábamon a cipő, akkor jogosan küldöm vissza. Ha nem olyan jó a TV képe vagy hangja, mint azt rendelés előtt hittem, jogosan küldöm vissza.
    Persze, ezzel ténylegesen vissza is élhetek, na de a rosszhiszeműséget hogyan bizonyítja be a webshop?

  • Kiszamolo
    Terminátor, én mint eladó, annak szállítok, akinek akarok. S olyannak nem akarok, aki csak kárt okoz nekem.
  • Ákos
    Kispöcök:
    s.click.aliexpress.com/e/ctHHv6Re
  • Szakértő
    Nem teljesen így van ez. Nem annak szállítasz akinek akarsz! Aki rendel, és fizet annak kell szállítanod. A Webáruház NEM diszkriminálhatja a vásárlókat, és NEM zárhat ki a vásárlásból senkit csak azért, mert ő már élt az elállás jogával ! Akkor sem, ha ezt már több alkalommal megtette. Egyetlen webshop ÁSZF-jében se olvashatsz ilyen kizárásra vonatkozó szabályt.
    Ez a 14 napos elállás egyébként egy elég nagy ráfizetés eladói oldalról nézve. Több olyan üzletláncot tudok, akik pont ezen szabály miatt nem nyitnak Magyarországon webáruházat. A várható nagyobb forgalom nyereségét elvinné a visszaküldött árukra ráfizetés.
    Emagnál és Alzánál van kialakult gyakorlata a visszaküldött áruk újraértékesítésének. MM-nél, Euronics-nál újként próbálják eladni őket. Sokszor sikerül is nekik.
  • Lala
    régebben dolgoztam együtt egy indiai emberrel, aki mesélte nekem, hogy bevett szokás volt a spórolós indiaiaknál, hogy amikor elmentek USA-ba nyaralni és országot nézni, akkor vettek egy kamerát érkezéskor és visszaadták még a távozásuk előtt, azzal a szöveggel, hogy nem felelt meg az igényeiknek. A nyaralás képeit meg videóit meg lementették természetesen 🙂 Aztán olyan tömegessé vált ez a dolog, mert népszerű volt az indiaik körében az usa körutazás, hogy a kereskedők kénytelenek voltak lépni. Ez nem mostani történet, most már telefonnal megy inkább mindenki, senki nem cipel külön kamerát, de leleményesség nem csak nálunk van.
    A madaras teszkóban volt egy időben divat, hogy megvették a kárpit tisztítót és használták majd visszaadták és kérték a pénzt vissza:) Ha jól tudom, pont ilyenek miatt már csak utalványt adnak vissza, bár még úgy is megérheti az okosság
  • Kiszamolo
    Amazonról is alap sokaknál, hogy ruhából rendelnek egy saját méretet, eggyel nagyobbat és kisebbet és kettőt visszaküldenek, amelyik jó, csak azt tartják meg.
  • Kiszamolo
    Szakértő, de ha fenn van a feketelistámon, nem engedem fizetni. Regisztrációkor kiderül, hogy feketelistás az ember és nem engedi továbblépni a rendszer.
  • Kiszamolo
    Ákos, köszi.
  • Egyszeri
    @kiszamolo: azért nem vagyok benne iztos, hogy ilyen egyszerű. Pld. mi van ha egy cég úgy dönt, hogy melegeket vagy romákat nem hajlandó kiszolgálni? Arra biztos ugrana a hatóság. Szóval nem biztos, hogy olyan egyszerű “feketelistázni” még ha ez valószínűleg létező jelenteség is.
  • Jóska Pista
    . 01-30 at 15:59
    “én már többször csináltam, hogy nem tudtam dönteni egy-egy termék kapcsán, így 2-3-4 opciót is rendeltem belőle és visszavittem azokat, amik nem kellettek”

    Jézusom.
    Na az ilyenek miatt lesz az, hogy majd nem lehet visszavinni a terméket, vagy csak jelentős szigorítással. Kitolva ezzel a normális vevőkkel.

  • Kiszamolo
    Egyszeri, erre már most is vannak törvények. Nem kell senkit felvenned például dolgozni, de ha azért nem veszed fel, mert roma vagy meleg, akkor megbüntetnek. Ha valaki szándékosan visszaél a joggal, eldöntheted, hogy akarsz-e vele üzletet kötni.

    Ha a vásárló sem köteles nálam vásárolni, én miért lennék kötelező bárkit kiszolgálni?

  • Furfang
    Lala, ez valóban működött az USA-ban. Volt üzletlánc, ahol 90 napig visszavettek pl. műszaki termékeket. Készpénzzel intézve nyoma sem volt, mehetett bármeddig.
  • Zabalint
    De ha nem visszaél vele, hanem él vele, mert tényleg meggondolta magát valamiért, nem pedig előre eltervezte, attól még az ugyanúgy veszteséget jelent a webshopnak. A kettő nem elkülöníthető a webshop szemszögéből, és azt sem lehet tudni, hogy melyik vevő akarna a jövőben nagyobb megrendeléseket a boltból, azaz ha feketelistazod, potenciális nyereségtől esel el. Értem én, hogy nem tökéletes a szabály de ezt a feketelistázást is némileg visszaélésnek érzem, hiszen ez arra ösztönzi a vevőket, hogy jogos esetben se éljenek a törvény biztosította jogukkal, mert a webshop kitilthatja ezért őket.
  • Stanlee
    Tavaly tavasszal torolt par fiokot a nemet amazon, ami miatt volt egy kisebb cikkcunami. Van nekik kulon algoritmusuk, ami a tul sok arut visszakuldo vagy csak kiprobalokat kiszuri es zarolja. Szive joga szerintem, hogy a harom kulonbozo meretu ruhat rendeloket majd a nem jo meretueket visszakuldoket kiszurik. Volt olyan, aki amiatt sirt, hogy 4000 euroert vasarolt es ennek a 10%-at kuldte vissza, es kizartak. Csak ertekben kuldott vissza annyit, de az eves rendeleseinek a negyede volt az. De a laptop reviewerek is sirtak, hogy le lettek kapcsolva.

    A Zalando az bevallja, hogy 50%-os a retur arany, de onekik nem gond, mert a lenyeg, hogy minnel tobb ruhat vegyenek a kuncsaftok. Ruhat magamnak neten nem veszek. Ha mondjuk van egy amit boltban felprobaltam ,megvettem es veszek belole 5 db-ot, akkor mar neten rendelem, de ott tudom, hogy melyik meret kell es nem kuldom vissza.

  • Tomek
    Szerintem viszont ruhát/cipőt csak úgy lehet eladni, hogy felpróbálod, és ha nem jó, sértetlenül visszaküldöd. Pláne, mivel ahány gyártó, annyi féle méretet jelent pl. egy XL, vagy egy 46-os cipő. Ezzel kalkulálnak, és vastagon belefér nekik… 🙂
  • Zsolt
    „vedd meg itt hogy a magyar vállalkozást támogasd“

    Szinte teljesen eltűnnek a határik az online vásárlással.
    Ezzel a logikával magyar vállalkozás akkor fog keresni, ha előállít terméket, nem viszontelad…

    OFF: mit érdemes termelni, neten eladni?
    (kínából rendelsz kici ócó telefontokot, 1000-et, asszony úgyis kreatív, úgyhogy youtube videókból ötletet merítve gyárt egyedi tokot, majd a “készetermék” mehet is a netre…)
    kicsit komolyabb méretben mit érdemes termelni?
    most ne a fogjuk be az ovis csoportból az összes anyukát tokot pingálni megoldást javasold, kérlek! 😉

  • Lala
    Meg lehetne oldani a visszaküldés problémakörét azzal, ha mondjuk valami minimális kezelési költséget felszámíthatnának a boltok. A jogosságát kevesen vitatnák szerintem.
  • jami
    Az elállási jog nagyon fontos dolog, kb. egyedül ez védi a vásárlót a teljes átveréstől. Mivel a vásárló csak egy képet és a leírást látja, baromi nagy meglepetések érhetik, amikor megkapja.
    Ruháknál/cipőknél a méretezés miatt plusz kockázata van a vevőnek.
    A webshopok oldaláról: igen, visszaküldhetik az árut. EMIATT van eleve vevőjük. A visszaküldés veszteség, de kicsit akciózva még eladható az a termék is. Cserében nem kell üzlethálózat, eladók, logisztika stb.

    És amennyire lehet, nem utalok előre, mert nagyon sok webáruház készletet sem tart, csak az árakat alacsonyan. Így van egy halom megrendelés és csak a pénz beérkezése után lesz áru is….Ha a kedves vevő ki bírja várni, meg is kapja. Épp ezért az elállási jog nemcsak az átvételtől él, hanem a rendeléstől.

  • attila
    írhatom azt hogy elfogyott sajnos a termék…….
  • Kopter Géza
    a kínaiak már egyedi tokot ois gyártanak
  • Sándor
    A legtöbb cikket mindig megnézem a neten, hogy hol a legolcsóbb. Többnyire a személyes átvételt preferálom, mert néhány csomagszállító céggel rossz tapasztalatom van. Ha a bolt szállítja ki, pl, mosógépet, nos akkor azt elfogadom.
  • AAAA
    En is jartam igy. Neten kineztem, bementem offline megvenni.
    Majd amikor rajottem, hogy kulonbozik az offline es az online ar, gyorsan beregisztraltam hogy online megrendeljem.
    Viszont a mobilos bongeszoben egesz egyszeruen hianyzott a szemelyes bolti atvetel opcio… Jo fej volt az elado es valahogy megbuheralta, hogy a netes ar keruljon a szamlara
  • jami
    Épp nemrég vettem mosógépet (önként) és mosogatógépet (kényszerből, meghalt a régi).
    Nagyon sok model nincs a boltban. Hasonló, esetleg. Nekem a mosógép ajtajának szélessége szempont – erre nincs adat a leírásokban.
    A mosogatógépeknél pedig azzal szembesültem, hogy az elmúlt 8 évben baromira elsilányodtak a gépek. A korábbi egy vakon rendelt AEG volt – tökéletes választás, a mi hülyeségünk miatt nem bírta tovább. No most a mostaniak ajtaja egy rémálom. Halom új funkció – és sokkal több műanyag a belsőben, ami az álmos könyvek szerint sem a hosszú élet titka.
    Szintén nemrég kávéfőzőt is vettem (a férjem lázadt a kotyogós miatt – azt nagy mákra online. Hihetetlen gagyi kivitel, pedig nem egy alsó kat. márka; ment is vissza. Bónusz: a férjem gyorsan megszerette a kotyogóst 🙂
    Szóval van, amikor jó online venni. Ha meg tudom nézni élőben pont azt, amilyet akarok.
  • jami
    Tavaly is vettem nagygépet – helyben olcsóbb volt.
    Amire érdemes nagyon figyelni:
    -sok helyen a házhoz szállítás szó szerinti: a küszöbig szól, max. 1(!) küszöbön át. Volt bolt, ami emiatt esett ki, én aztán nem csalogatom be a bejárattól a gépet
    -jól hangzik a kiterjesztett garancia – csak az sokszor nem teljes körű
    -van olyan lakásbizti, ami MINDEN otthon lévő nagygépre is vonatkozik, amik a megkötéskor max. 4 évesek
    -nagygépeket az átvételtől 3 napig visz vissza a kereskedő, utána már csak a szerviz – azaz vásárlás után rögtön érdemes mindenféle progival, sokat használni ezeket

    Ez utóbbival is kellett már élnem…

  • Laci
    Okulásul: Emag-on vettem elektronikai cikket karácsonyra, ajándékba, az átvételt követően kiderült, hogy nem az a minőség, amire számítottam, ezért még aznap az emag honlapján éltem 14 napos elállási jogommal. Hetekig nem történt semmi, majd sokszori érdeklődésemre (nyaggatásomra) Emag közli, hogy nem tőlük vettem, hanem marketplace partnertől, akik románok, egy kukkot nem beszélnek magyarul, intézzem el velük, ők nem tudnak segíteni, egyébként is olvassam el az ÁSZ-t. Román cég természetesen elérhetetlen telefonon, angolul írt e-mail-ekre nem reagálnak. Európai Fogyasztók Központja szerint Emag-nak igaza van, mivel 14 napos elállási jogommal éltem (és nem minőségi kifogást tettem) ezért nekem kell a románokkal intézni, visszaküldeni saját költségemre. Persze, nekem kellett volna jobban utánanéznem, hogy kivel szerződök és milyen feltételekkel… De (folyt)
  • Laci
    (folyt) De: mindent magyarul intéztem Mo-n Emag honlapján (tájékozódás, vásárlás, fizetés, elállás), álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt követően nekem kell románul? angolul? futnom a jogaim után. Ha külföldről vásárlok, akkor erre fel vagyok készülve, és mérlegelem, hogy megéri ezt az esetleges nehézséget bevállalni. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy az Emag azzal pattint le, hogy nem is tőlük vettem, ők csak közvetítenek a román cég és köztem, hogy ők sincsenek ráhatással a partner cégükre!!! Nagyon gáz, szvsz, a hárítás az Emag-tól, és a segítőkészségnek ez a teljes hiánya. Ti ne járjatok így!
  • Joy
    Ruha esetén, ha elállsz az online vásárlástól az sztem semmiben sem különbözik attól, mintha üzletben próbáltad volna fel, és nem kellett. Mind iit, mind ott feltételezi az ember, hogy próbálta már más is.
    Lehet a Zalando ezért sem aggódik emiatt, ahogy fentebb is írta vki.
  • Ádám
    Media Marktban ezzel érdemes vigyázni. Én hasonló módon jártam el, annyi különbséggel, hogy otthonról rendeltem meg és utána 2 órával mentem be átvenni. Nem adták ide, mert még nem lett feldolgozva a rendelés…arra sem tudtam rávenni őket, hogy most menjenek be és hozzák ki…mehettem haza és lemondtam a rendelésem (amit az ügyfélszolgálatos nem tudott megmondani, hogy kell).
  • CsodAttila
    Media Marktban vettem videójátékot decemberben. Az online oldalon áruházi átvételt jelöltem meg. Az áruházban 1000 Ft-tal olcsóbb volt, de csak a magasabb áron tudták nekem odaadni. 🙁
  • szocske
    miért vetted át? Online vásárlásnál 2 hétig elállhatsz a vásárlástól, és simán megvehetted volna helyben olcsóbban. Ha nekik így kényelmesebb, legyen a lemondással extra munkájuk.