Viszlát, cafeteria
Megjelent a jövő évi adótervezet. Lesz benne több pozitív változás, mint a szociális hozzájárulás további csökkentése, nő a kétgyerekes családok adókedvezménye, a nyugdíjasok után, ha dolgoznak, csak szja-t kell fizetni. Az EHO eltörlésével, pontosabban összeolvasztásával a szociális hozzájárulással még erősen kérdéses mi lesz azokkal a fizetnivalókkal, ahol EHO-t is kellett fizetni, de maximalizálva volt az éves mértéke, mint például az osztalék felvétele esetén fizetendő EHO. Részletek a hvg cikkében.
Ami viszont a legtöbb embert negatívan fogja érinteni, az a cafeteria megszüntetése, pontosabban fogalmazva a kedvezményes kulcsú cafeteria elemek egy elemre, a SZÉP kártyára való redukálása.
Mostantól kedvezményes kulccsal csak belföldön nyaralni vagy étterembe lehet majd menni évi 450 ezer forintos felső határral.
Nem lesz adómentes az évi 100 ezer forint, a kockázati életbiztosítás, a mobilitási támogatás, hiteltörlesztési támogatás, a kultúra utalvány és a többi jelenleg adómentes lehetőség.
Ez még csak a tervezet, de nagyon úgy néz ki, hogy lehúzzák a lefolyón azokat az elemeket, amiket az elmúlt években emeltek be a cafeteriába.
Na, akkor nekem ez nem volt tiszta, hogy a zsebeknek van maximuma.
Ilyenkor általában az a menetrend h enyhítenek rajta, arra a szintre amit eredetileg is terveztek és mindeki happy.
“Ha 19.999 forintos részletekre bontom az utalásaimat … az adóelkerülésnek számít?”
A NAV általában semmisnek tekinti, ha egy számlát valamilyen jogszabály megkerülése céljából részekre bontanak vagy valós ok nélkül több részletben fizetnek.
De mivel itt az adó nem az ügyfél kötelezettsége, adóelkerülés nem jöhet szóba.
Szabadidő zsebet pár sporteszközbolt is elfogad – biciklire pl. Színház, állatkert, vidámpark, uszoda, strand szintén mehet ebből. Legutóbb jógabérletet vettem, ha nincs a 2 éves maradvány, eszembe nem jutott volna, pedig szeretem.
Köszönöm, nem kérem. Adják a zsebembe a kialkudott nettó fizetésemet, a családi adókedvezményt majd én igénybe veszem adóbevalláskor, aztán jónapot. Nem kell, hogy a munkáltató atyáskodjon az én pénzemmel.
Mondom ezt úgy, hogy munkáltató vagyok, és egyetlen alkalmazottnál nem nyúltuk le a családi adókedvezményt, és nem torzítottuk a képet holmi cafeteriával.
wtff ???
Mert nagy szavazóbázis, nem illik őket ilyennel traktálni.
Egynél nem, és a többinél? 😀 Bocs, csak olyan szép a magyar nyelv. 🙂
Mondjuk lazulsz egy-két napot valahol Magyarországon. Nem csak Lawrence Cashier üzemeltet szállodát, panziót itthon (ha esetleg valakit ez tartana vissza egy kellemes néhány naptól).
Én a cafeteriát mindig is talált pénznek tekintettem, pontosan azért, mert bármikor változhatott és változott is. Nem okozott csalódást most sem.
Pont a SzÉP kártyával terel a belföldi fogyasztás felé, hiszen a rendszer lényege éppen az.
Ha így haladunk semmi értelme nem lesz a cafeteriának. Lassan ugyanannyiba kerül, mintha rendes bért fizetne a munkáltató – az meg legalább a nyugdíjba beleszámít. Ha lesz majd nyugdíj egyáltalán.
de ennyire nehéz kiszámolni? szerinted a dolgozóid nem örültk volna egy kis plusz pénznek. de ha te jobban szereted adó formájában befizetni, akkor hajrá! az lesz a szép, hogy a munkáltatók nagyrésze csak vállat von, és nem fogja kárpótolni a dolgozókat fizetésemelés formájában. nekem sosem volt nagy trauma étterembe és színházba menni cafeteria keretein belül.
nem is értem, hogy a fidesz miért vonta meg a sportrendezvény belépő támogatást. ki fog ezentúl meccsre menni? a kultúráért szomorú vagyok :/
“A nyugdíjasoknak miért nem kell TB-t fizetni?”
A törvénytervezet szerint, ha nyugdíjasként munkát vállalnak vagy úgy általában?
Vegyük az előbbit.
Igazságossági szempontból:
– nyugdíjjárulékot azért nem kell fizetniük, mert cserébe nem nő a nyugdíjuk.
– egészségbiztosítási és szakképzési járulékot azért nem kell fizetniük, mert elvileg a munkáséveik során már ledolgozták a társadalmi hozzájárulást. Ez ugyan ellentmond a szoldaritás elvének, mert a dolgozók közül aki többet keres, többel járul hozzá a közös kiadásokhoz. De ez a nyugdíjasként ledolgozott (feltehetően rövid) időszak ez alól felmentést kap. Cserébe nem jár nekik baleseti járulék és talán táppénz sem.
Praktikus oldalról:
– azért, mert a kormány ezekkel a kedvezményekkel akarja elősegíteni a nyugdíjasok munkavállalását és alkalmazását. A cél a munkaerőhiány csökkentése.
A családi adókedvezményt a következő módszerrel szokták lenyúlni a cégek:
1. Mennyi nettót akarsz, ombre? 200-at? Kiváló! Akkor ez alapján fogjuk kikalkulálni a bruttódat.
2. Néhány semleges mondat a tárgyalás közben.
3. Te, ombre, hány gyerek is van otthon? Három? Az jó, akkor majd őket figyelembe vesszük.
Munkáltató kikalkulálja a bruttót (alig több mint a nettó, mert figyelembe veszi a családi adókedvezményt) ombre aláír mindent, majd két eset van:
1. Ombre számára fel sem tűnik semmi, örül a nettó 200-nak, és annak, hogy be van jelentve.
2. Ombre megneszeli, hogy a családi adókedvezmény 3 gyerek után még havi 99.000,- Ft lenne, és az jól jönne a konyhára. Elkezd reklamálni. Munkáltató meglepett arccal: Hát ombre, mehet hozzád a családi kedvezmény, de akkor annyival kevesebb lesz a nettó. Hát ezért kérdeztem, hogy hány gyereked van, és mondtam hogy figyelembe vesszük őket!
Az alkalmazottak nem színházba járó típusba tartoznak. 🙂
Jobban örültek annak a plusz pénznek, amelyet 0%-os adókulccsal kaptak, nem a Szép Kártya egyik zsebébe, hanem a munkaruha zsebébe. :))
Igen, van maximuma, csak nem jól írtam, hogy 150-150-150ezer. Vendéglátás 150, szálláshely 225 és szabadidő 75ezer.
Hiteltörlesztőért sem kár szerintem.
A mobilitás és a kockázati élet jó dolog volt, a 100 ezres ingyenpénzzel pedig az egykulcsos adót akarták kompenzálni a kisbérűek között.
Vagy szüntetnék meg az egészet, vagy csinálnák rendesen.
hentes A családi adókedvezmény lenyúlása nagyon, nagyon aljas dolog. Mekkora tetves cég az ilyen.
Miért ne lenne gond az adómentes hiteltörlesztőnek a megszüntetése?
Nagyok sokan igénybe vették, sokat segített, hogy a full cafetéria keretet nettóban ki lehetett venni, a havi törlesztőrészletben jó kiegészítés volt.
A 100e-s készpénz meg nem volt ingyenes, ugyanúgy adozótt mint a SZÉP elemek.
A bruttó cafe keretből ~130e Ft ment el, ha te nettó 100e-t (havi 8333) kiakartad venni.
A 6 havi tartalékot szabad lekötött betétben tartani?
Külföldön élek, itt most 2,25%-ot kamatozik a sima ‘savings’ fiókban, az infláció meg 2% körüli. 3 hónapos betét 3,60%-ot fizetne évente.
Van mellette egy “váratlan kiadás” számla, amolyan buffer, 1 millió ft körüli összeggel, ezt nyilván nem kötném le.
Nálam ez igy volt:
-Mennyi nettót szeretnél?
-Nettó 150.000.- et.
-Hány gyerek van?
– Három.
-Jó, akkor adok nettó 130.000-at, a többit kipótolja az állam.
Csak én érzem, hogy ez megalázó, vagy ez így van rendjén?
Három hétig maradtam, aztán eljöttem, mert ez annyira bántott.
Azért ne legyünk már ennyire szerencsétlenek…
A 100 ezer pedig kedvezményesen adózott, sokkal kevésbé, mintha fizetésben kaptál volna 100 ezret.
A tényleg hasznos önkéntes pénztárakat is szó nélkül kipöckölték a pixisből, OTP lobbi ide vagy oda.
Valamelyik cikkben azt olvastam hogy az osztaléknál ezután is lesz a szochora maximum, sőt még alacsonyabb mint eddig az ehora
Egyébként nekem úgy rémlik, hogy az önkéntes pénztáraknál annyi enyhítés volt anno, hogy eredetileg teljesen kikerült volna, aztán megmaradt, csak a rosszabbik adózó kategóriában.
Én legyek az utolsó, aki a szép kártyát védi, de ha nem lenne, a vendéglátásban annyira kevés pénz lenne, hogy a jelenleginél is sokkal nagyobb lenne a szektor munkaerőhiánya.
Summa summarum a köz pénzével tartják infúzión a teljes hazai turiszt szektort – ne túlozzunk, nem csak Lőrincet.
Ezzel a húzással jelentősen tovább fog drágulni a belföldi üdülés. 🙁
Miért nem a webdesignereket támogatjuk? Vagy a pékeket? Esetleg a virágkötőket?
SZÉP kártya helyett kuponok, amiket csak virágra, pékárura és weboldalra lehet elkölteni. Mindjárt tudnának árat emelni szegények és panaszkodhatnának ők is, hogy kevés a szakképzett munkaerő.
Vagy ha a pihenés a cél, miért nem lehet utazási irodánál is felhasználni a SZÉP kártyát? Nem is értem, az Uniónak miért nincs ezzel problémája. Ez is egy direkt állami támogatás a hazai cégeknek, ami szigorúan tilos az Unióban.
“Azért ne legyünk már ennyire szerencsétlenek…”
Ne legyünk! Csak sajnos az emberek nagy része az. Nálunk diplomásnak és melósnak is magyaráztam már a bruttó-nettó-családi adókedvezmény relációt. Nem értették, mert az előző helyeiken lenyúlták őket.
Pontosan erről beszéltem
“Mekkora tetves cég az ilyen.”
Nem cég, cégek. Sok-sok cég.
Az emberekre visszatérve, az agysebészek és MTA professzorok csak úgy nyüzsögnek a cégeknél. Melós Józsi (nevet megváltoztattam) keresett bruttó 400-at. Ebből hazavitt 266-ot, plusz év végén érvényesíthette a családi adókedvezményt. A vége visszaosztva 300 fölött volt havonta. Józsi viszont elment építkezésre kulinak, napi 25 ezer forintért, zsebbe. 2 hónapra. Nekem mindegy. Józsi járulékát is az adófizető fizeti meg, és a magas órabérét is az építkezésen, mert tuti, hogy az “építési vállalkozó” kifizetteti a háztulajjal.
Szinte bármire el tudom költeni, csak kp-ként nem tudom felvenni! Az adózása ugyan nem kedvezményes, de ez így is majdnem annyi mint a szép kártyáé! Viszont én döntöm el, hogy utazásra(akár külföldön is), kenyérre vagy épp szórakozásra költöm!
Persze csak bízni tudok benne, hogy ezt nem fogják piszkálni évek múlva!
Idén már havi 50e jön rá, mert szerencsére szinte korlát sincs erre:)))
Számomra is soknak tűnik a wellness hotelek meg fürdők száma, főleg itt a Dél-Alföldön (nagyon sok a román és szerb vendégek), de ha megnézzük a statisztikákat:
mtu.gov.hu/documents/prod/Magyarorszag_turizmusa_2016_vegleges_adatokkal.pdf
Látszik, hogy a külföldi vendégéjszakák száma nagyjából azonos a belföldiével, és évről-évre növekszik, a táblázatból látszik, hogy több külföldi megy 3-5 csillagos szállodákba, így a külföldi vendég “értékesebb”, mert többet költ, ráadásul hozza be a pénzt az országba. Az éves növekedés 6-7%.
ez elég sokak fejében így van, hogy a családi ak-val úgy is több lesz az nettóban és akkor te többet keresel, mint amire gondol a főnök/a melletted ülő. JA, hogy el is költöd az x gyerekre? Magánügy. Ok, de akkor magánügy a családi ak-m is.
Én erre nagyon harapok, a férjemnek volt, mikor mondtam fizumegbeszélés előtt, hogy erre készüljön fel. Nevetett, hogy ááá; aztán mikor élesben bevetették érvként, akkor csípőből reagált és otthon mondta, hogy basszus, tényleg van ilyen.
Ha a “reális piaci ár” alatt a mostaninál alacsonyabbat értesz, akkor még jobban ellehetetlenülne a szektor munkaerő szempontból – egyszerűen nem tudná az alkalmazott által elvárt bért biztosítani. Ebből következően én azt mondom, csak a piac mérete lenne kisebb, de az árak maradnának. (sőt, vö. piacméret&hatékonyság)
Az előzőben nem tértem ki rá, de a magunk példáján is azt látom, hogy van helye a belföldi úticélok promotálásának, ha azt akarjuk, hogy legyen belfüldi turzmus. Magunktól, amíg nem voltak gyerekek, mindig Svájcba mentünk. És amint kinőnek a talajból a pulyák (kb 6+), oda is megyünk. Pedig van itt is elég látnivaló. Csak ilyen alacsony nemzetközi utazási költségek mellett sokan a “nagyobb dobást” választják adott pénzért.
S ha olcsóbb külföldön nyaralni (mert rengeteg helyen olcsóbb de legalábbis többet kapsz ugyanannyiért), mint itthon, miért kényszerítik a munkavállalókat, hogy itthon maradjanak?
“S ha olcsóbb külföldön nyaralni (mert rengeteg helyen olcsóbb de legalábbis többet kapsz ugyanannyiért), mint itthon, miért kényszerítik a munkavállalókat, hogy itthon maradjanak?”
Egyszerű a válasz: ha külföldön költik a pénzt a magyarok, az a magyar gazdaságnak egyértelműen káros, hiszen lapátolják ki a pénzt az országból. Ezért kell támogatni a belföldi turizmust, van benne logika.
Így van. A vendéglátók fejében az van, hogy hát ez ingyenpénz a munkavállalóknak, kicsit ez utóbbiak is így gondolják. A vendéglátás színvonala pedig addig is a béka feneke alatt volt, amíg volt munkaerő, most meg végképp. Mikor már én is jobban főzök, mint a régóta kedvenc éttermünk (és nem én fejlődtem sokat), az baromira lehangoló. Jelenleg ott tartunk, hogy a férjem és én is recepteket bújunk. (Plusz épp festek, mert nem vagyok hajlandó sokat fizetni a sokára elvégzett és csak a felügyeletemmel jó “munkáért”.)
Ennyi erővel lehetne pl. a fodrászokat, fogorvosokat is, ráadásul indokolható, hogy jól fessen az alkalmazott 😉
Ami miatt meg mindig mérges vagyok, ha arra járok, az az egerszalóki rombolás. Milyen csodás, hogy lett ott csodás szálloda, csak épp totál meghal tóle a sódomb, a hely meg végképp siralmasan fest mögötte…
a vendég nem hülye, ha itthon hasonló színvonalat kap, olcsóbb az utazás, nem gond orvoshoz jutni, ha kellene stb. – tömegek maradnak és mennek gyakrabban, rövid időre is.
Ha meg pumpáljuk az egészet pénzzel és azért mennek, mert ide érvényes, akkor lesz egy ronda lufink.
Az eddigi rendszerre vonatkozóan: talán azért, mert a belföldi kereslet növeli a kapacitást, amit meg aztán ezzel párhuzamosan a külföldiek ki is használnak (párhuzamosan nő a külföldi és belföldi kereslet).
A jövő rendszerre vonatkozólag: a szektor bérválságát akarhatják ezzel megoldani. De ez kétélű fegyver – csökkentheti a külföldi keresletet!
Mindazt hozzátéve, hogy egy átlag munkavállaló a szép kártyájának max töredékét használja hotelre. Ismeretségi körömben (barátok, kollégák, rokonok), szinte csak büfékben-munkahelyi menzán, túraboltban, éttermekben, panziókban.