Időgép: Fizess magadnak tizedet és egyéb megtakarítási technikák

2024-10-26
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Amikor feljön egy-egy téma, legtöbbször azért nem írok róla, mert már írtam. Amikor megnézem, hogy mikor, rájövök, hogy gyakran tíz vagy tizenkét éve. Azóta felnőtt egy generáció, akikek szintén jól jönne a régi cikkben leírtak. Ezért elhatároztam, hogy szombatonként egy-egy ilyen régi cikket kiteszek azok kedvéért, akik nem olvasták tizenévvel ezelőtt. Igyekszem őket aktualizálni, de ne feledd, ezek régi cikkek, időt álló fő mondanivalóval, de esetleg elavult részletekkel.

A magyarok mintegy 45%-a nem rendelkezik még egy hónapra elegendő megtakarítással sem, miközben nagy részük egy kis odafigyeléssel tudna eltenni pénzt. Megtakarítás nélkül élni nagyon veszélyes, a legkisebb nem várt kiadás is romba dönti a költségvetésünket és beletaszít a hitel-spirálba. Márpedig váratlan kiadás menetrendszerűen van minden ember életében.

Az átlagfizetés 2024-ben Magyarországon nettó 440 ezer forint, azaz egy pár átlag 880 ezer forintot keres. Ennyiből már el lehetne tenni annyit, hogy néhány hónap alatt legalább egy havi bevételünket fedezze. (Vésztartaléknak hat havi megélhetés lenne az igazi.)

(Sajnos van egy egyre nagyobb réteg Magyarországon, aki minimálbérért dolgozik, amiből még megélni sem lehet. Ez a megállapításom rájuk nem igaz, nekik a legfontosabb változtatni a jelenlegi helyzetükön, akár elköltözéssel is. Hosszú távon annak semmi értelme, ha valaki azért dolgozik, hogy tudjon enni és azért eszik, hogy tudjon dolgozni.)

Az ügyfeleimtől meg szoktam kérdezni, hogy mi történne, ha kirúgnák a munkahelyéről és egy új állást kapna, ahol 40 ezer forinttal kevesebbet keresne. A válasz az, hogy semmi. Kicsit jobban összehúzná magát, kevesebbet költene, de megoldaná a problémát.

A másik kérdésem, mi történne, ha felemelnék a fizetését 40 ezer forinttal. A válasz megint csak az, hogy semmi. 40 ezer forinttal jobban élne, annyival többet költene hónapról-hónapra.

A legtöbb ember pont annyit költ, mint amennyit keres (jobb esetben), legyen az 350 ezer forint, vagy másél millió forint. A pénzspórolás legtöbbször nem elsősorban anyagi kérdés, hanem nevelés és hozzáállás kérdése.

Ha el akarod kezdeni a spórolást, a legegyszerűbb, ha tizedet fizetsz magadnak. A bibliai tized alapszabálya az volt, hogy először azt kellett elkülöníteni, minden más kifizetés előtt.

Te is tedd ezt. A bevételeid 10%-át azonnal tedd félre, mintha az nem is létezne és a maradékot oszd be. Ha hónap végén akarod félretenni ezt az összeget, már nem lesz mit.

Hogyan tudsz kijönni a maradékból? Egyszerű: minden kiadásodból csípjél le átlag 10%-ot. Beszélj a telefonodon 10%-kal kevesebbet, váltsd át a kábeltévét (streaming forgóról cikk) és az internetet egy 10%-kal olcsóbb csomagra, használj egy ruhát 10%-kal tovább, költs az ebédedre 10%-kal kevesebbet, a kutyának is olcsóbb tápot vegyél, figyelj oda a rezsidre, fürdés helyett tusolj, ne menjen feleslegesen a tévé és így tovább.

(Ha dohányzol, abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy elég lemondanod a dohányzásról és nagy valószínűséggel már meg is spóroltad a fizetésed tizedét. Ha nem dohányzol, gondolj arra, hogy a dohányzó kollégád a cigizés mellett is kijön ugyanannyi fizetésből, mint te.)

Már írtam arról, hogyan tudsz spórolni de szeretnék további tippeket adni, hogy sikerrel eltehess tíz százalékot magadnak.

Autó: a háborúban volt egy plakát és egy szlogen a benzinhiány miatt: „Erre az útra biztos szükség van?”. Ezt a kérdést ma is felteheted magadnak, biztos el kell-e menni hetente háromszor autóval bevásárolni, vagy nem ér-e rá visszavinni a vasalót az anyósodnak két hét múlva, amikor amúgy is mentek arra?

- Hajts lassabban: egy átlag benzines autó, amelyik 120-nál 6,5-7 literrel elmegy 100 kilométert, ugyanezt a távot 140 felettl már 10-11 literes fogyasztással teljesíti. Azaz nyolc perc előnyért akár 1700 forinttal is többet fizetsz száz kilométerenként, az esetleges büntetésről és balesetveszélyről már nem is beszélve. (A karbantartott autó szintén tovább csökkenti a fogyasztást, például az eltömődött légszűrő 5-7%-kal, az alacsony guminyomás akár 10-15%-kal nagyobb fogyasztást jelent, a gumi túlzott kopásáról már nem is beszélve.)

- Sétálj, vagy kerékpározz: Itt a szép idő, ha megteheted, ne autóval, vagy tömegközlekedéssel járj dolgozni, egy fél óra séta, vagy kerékpározás fel is frissit és az utazás költségeit is megspórolod. Rossz időben pedig ott a tömegközlekedés, azt is kipróbálhatod.

Próbálj meg telekocsit szervezni a munkahelyedre. Először mindenki nem nomálisnak néz majd, de ha találsz pár embert, vagyonokat spóroltok (a parkoláson is), jó társaságban mész haza és még a környezetet is kímélitek. Ne felejtsd, nem csak benzinnel megy a kocsi, az amortizációt és a járulékos költségeket is osszátok meg.

- Bevásárlás: lista és teli gyomor. Ha bevásárolni mész, mindig egyél előtte bőségesen, mert így nem fogsz megvenni termékeket, csak mert az éhség miatt megkívántad őket. A legtöbb édességet és chipset éhesen veszi az ember. A másik, hogy soha ne menj bevásárló lista nélkül vásárolni, mert a megvett termékek 20-40%-a impulzív vásárlás, amit csak azért veszel meg, mert megláttad. Otthon olvasd el az akciós újságot, nézz körül a háztartásban és írj össze mindent, amire szükséged van. Az sem baj, ha csak annyi pénzt viszel magaddal, amennyire szükséged van a tervezett vásárláshoz. Így kísértés kizárva.

- Keresd az alsó polcon: A szupermarketekben szemmagasságba teszik a nagy hasznot generáló, drága és sokat hirdetett termékeket, míg az olcsó, de ugyanolyan jó társaikat eldugják az alsó polcokra. Te kezd ott a keresést.

- Ne shoppingolj unalomból: ne szervezz magadnak szabadidős programokat bevásárlóközpontokba, mert úgyis csak az a vége, hogy olyan dolgokat veszel, amire semmi szükséged.

- Fogadd meg, hogy nem veszel egészségtelen ételeket: A legtöbb élelmiszerre költött pénz a drága egészségtelen ételekre megy el, a chipsre, csokoládéra, cukros üdítőre, sült krumpira és a többi hasonlóra. Ha megfogadod, hogy mondjuk ezekre a következő három hónapban egy fillért sem költesz, egy rakás pénzt fogsz megspórolni és még fogyókúrás szerekre sem kell majd költened.

Ne légy konzumidióta. Ha nem tudod becsukott szemmel megmondani, hogy melyik az ezerötszáz forintos és melyik a tízezer forintos vörösbor, vagy melyik az ötszáz forintos camembert sajt és melyik az 4.500 forintos, akkor vedd az olcsóbbat. Ha véletlenül meg is tudod mondani, gondolkodj el, hogy tényleg annyival jobb-e. De ugyanígy a márkás termék sem feltétlen jobb minőségű, mint a sajátmárkás megfelelője, soha ne nevet vegyél, hanem minőséget. A testmozgás sikere sem azon fog múlni, hogy nyolcvanezer forintos vagy tízezer forintos edzőcipőben mész a "gymbe".

Csinálj otthon egy raktárt valamelyik sarokban és mindig vedd meg a nem romlandó termékeket, amikor akciósak. A beszállítóknak legalább évente kétszer akciózniuk kell az áruházakban. Ha ragaszkodsz a kedvenc márkádhoz, akkor is vásárolj be, amikor olcsó. Az öblítő, vécépapír, konzervek, fogkrém és társaik hosszú ideig elállnak, de a kávé, margarin is több hónapig bírja. Ha nem a márkához ragaszkodsz, csak a minőséghez, még jobban jársz, például fogkrém vagy mosópor mindig van akciós.

Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket a közeljövőben venni kell majd, de nem sürgős. Ha valahol látod leértékelésen, vedd meg akkor.

Minél kevesebbet jársz bevásárolni, annál kevesebbet felesleges dolgot veszel.Vásárolj be hetente-kéthetente és utána két kifliért már ne menj be a hiperbe, mert úgyis veszel még rengeteg minden mást is. Irány a sarki pék, vagy a kisbolt. Hiába 30 forinttal drágább a zsemle, ha közben nem veszel másik kétezer-ötszázért felesleges dolgokat, mint a hiperben.

Csinálj alternatív listát a bevásárláshoz, azaz ne otthon döntsd el, hogy mit fogsz főzni, hanem az áruházban, attól függően, hogy a darált hús, vagy a csülök akciós-e éppen. Igazán profik az akciós újságokból is készülhetnek már otthon.

- Csinálj hetente egy nem költök napot: Jelölj ki egy "böjti napot", amikor nem költesz egy fillért sem. Se munkahelyi kávézásra, se éttermi ebédre, se bevásárlásra, semmire. Meg fogsz lepődni, milyen könnyen fog menni egy kis tervezéssel.

- Főzz nagyban és tedd a mélyhűtőbe: Főzz le többfajta ételből nagy adagokat és kiporciózva tedd el a mélyhűtőbe. Utána ezeket az ételeket el tudod vinni munkahelyi ebédnek, felváltva, így meg sem unod őket. Nemcsak pénzt, időt is rengeteget spórolsz a nagy tételben való főzéssel. Ne felejtsd el felcímkézni a dobozokat dátummal és fogyaszd el mindet 3-6 hónap alatt. Ha az átlagos 1800 forintos munkahelyi éttermi ár helyett 600 forintból megúszod az ebédet, évente 264 munkanappal számolva 316 ezer forintot takarítasz meg. Egy fél nyaralás árát.

- 7/14 napos aranyszabály: Minden nem mindennapi élethez szükséges vásárlás előtt várj kisebb összegnél egy hétig, mondjuk 50 ezer forint felett pedig két hetet. Beleszerelmesedtél egy új konyhai robotgépbe, vagy kinéztél egy új kávéfözőt? Remek, a választás után várj egy hetet. Úgy gondolod, mindenképp kellene egy új tablet az okostelefon-netbook-notebook hármas mellé? Jó, aludj rá egy párat. Ez idő alatt vagy elmegy a vásárlási lázad és a birtoklási vágyad, vagy rájössz, hogy nem is az a jó modell, amit választottál, mert van jobb, olcsóbb, gyorsabb. Ha még két hét múlva is olyan jó ötletnek és szükséges beruházásnak tűnik, csak akkor vedd meg.

Egy héten maximum egy programot tervezz, ami pénzbe kerül, legyen az mozi, étterem, vagy bármi egyéb. Ezen túl bármikor elmehet a család, vagy az ismerősi kör kirándulni, vagy hógolyózni az évszaknak megfelelően.

Öltözz az évszaknak megfelelően otthon is. Ki mondta, hogy télen egy szál alsónadrágban kell rohangálnod otthon? Ha papucsot is húzol, vagy meleg zoknit, mindjárt jobban fogod magad érezni ősszel és télen is. Minden plusz egy fok a lakásban 6%-kal dobja meg a fűtésszámládat.

Először nézz használtat. Ha venni kell valamit, különösen, ha azt rövidtávon, vagy ritkán fogjátok használni, mint babakocsi, gyereknek játék, vagy fúrógép, amit kétévente egyszer veszel elő, először nézd meg a használt árát az internetes apróhirdetésekben, mielőtt elrohansz az áruházba vásárolni egy csili-vili újat. Jellemzően feléért-harmadáért megkapod használtan és az előző tulajdonosa is valószínűleg alig-alig használta. Hidd el, egészen más érzés eladni egy babakocsit 80 ezerért, ha kilencvenezerért vetted, mint amikor 450 ezerért vetted újonnan a boltban.

- Adj el mindent, amit nem használsz: Nézz körül otthon és adj el mindent, amit nem használtál az elmúlt egy évben. Csodaturmixgép, amit elő sem vettél már két éve? A Marketplace-re vele! Egyetemi tankönyvek, amiket 10 éve ki sem nyitottál? Aprónetre vele! Babaholmi, miközben a gyereked lassan érettségizik? Autós akkutöltő, amit tíz éve be sem kapcsoltál? Pótvasaló? Nézz otthon körül és adj el mindent, ami csak a helyet foglalja. Nem csak pénzt kapsz érte, de rengeteg hely is felszabadul otthon.

Baráti, ismeretségi körben csináljatok egy közös készletet. Mindenki belerakja, amije van és a kölcsönösség alapján megosztjátok egymással. Így nem vesz mindenki sövényvágót, dekopir fűrészt, lombfúvót és a többi drága eszközt, amit évente, de akár ötévente egyszer fogsz elővenni. Ami nincs a szomszédságban, azt akár bérelni is lehet, újra vannak modern lehetőségek dolgok bérlésére.

Ne vásárolj túl divatos ruhadarabot, mert két év múlva garantáltan vérciki lesz. Ha évente kétszer van rajtad öltöny, inkább egy szolid és hagyományos típust vegyél, amit pár év múlva is felvehetsz, mintsem egy azévi divatot tükröző darabot, ami néhány év múlva esetleg már ciki lesz.

Jutalmazd meg magad. A fogyókúrát sokan ott rontják el, hogy egy kommandós elszántságával vetik bele magukat, aztán két hét múlva besokalva a napi 3 darab háztartási keksztől egy gyenge pillanatukban letépik a hűtő ajtaját és felfalják a teljes tartalmát. Ezért te is, ha egész hónapban otthonról vitted az ebédet a munkahelyedre, a hónap végén jutalmazd meg magad egy étteremmel, de csak ha nem költesz rá a megspórolt összeg harmadánál többet.

A vásárlás nem boldogít. Sokan a depresszió, keserűség, vagy a bánat elűzése céljából járnak vásárolni, gondolván, hogy majd örömet lelnek a vásárlásban. Rossz hírem van: nem fog menni, csak venni fogsz mindenféle vackot és még anyagi gondjaid is lesznek a lelki gondok mellé. Ezért menekülés, vagy lelki probléma miatt soha ne menj még egy pláza közelébe sem.

- Szervezzetek karácsonyi sorsolást: Ahelyett, hogy egy rakás embernek vesztek használhatatlan vackokat a nyakkendőtől az orrfacsaró parfümig és a lötyögő pulóverig, inkább húzzatok sorsot és mindenki csak egy embernek vegyen ajándékot, de az legyen találó és értékesebb. Így mindenki jól jár, a kereskedőket kivéve.

Gondolkodj helyesen, a spórolás nem lemondás és szenvedés, hanem azt jelenti, hogy a mindig mindent akaró kisgyerekből végre felnőtt lettél. Nem te vagy buta, hogy nem tolongasz a többiekkel egy telefonért, ami csak annyival tud többet a tavalyinál, hogy 8 egész milliméterrel hosszabb a kijelzője, mindezt egy jó havi magyar átlagfizetésért.

-Ha a hobbid már a hóbortod, akkor inkább hagyd abba. Amikor már milliós a számla, amit kifizettél a bélyeggyűjteményedért, ha csak 900 ezer forintos objektívet bírsz venni a fényképezőgépedre, vagy súlyos százezreket költesz a horgászfelszerelésre, akkor ideje kijózanodni. Ez már nem hobbi, hanem hóbort.

- Vágd le a haját a srácoknak: Havi többezer forintot megspórolhatsz, ha veszel egy hajvágó gépet és te nyírod a család férfitagjainak a haját. Egy hajvágó géppel nehéz elrontani egy hajvágást, neked sem fog sikerülni. Ha félsz, először kérj meg valakit, hogy mutassa meg. (Öszintén, gyakran különbül fog sikerülni neked otthon, mint amikor beesel egy bevásárlóközpontba egy tizenkettő-egy tucat fodrászatba.)

Nagy hirtelen így ennyi jutott eszembe, majd folytatjuk legközelebb. Addig is olvasd el a hasonló bejegyzéseket a blogon, például ezeket: Elteszek havi százezret, ügyes vagyok? és  Ha nem keresel eleget.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon. vagy RSS-en

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
19 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

És mi van akkor, ha én olyan jól keresek, hogy sokat költök, de spórolok is rendesen.:)) Az a baj, hogy sokan csak várják a csodát, hiába írod nekik, hogy mi a helyes út. A magyar egy begyöpösödött agyú, változtatni nem akaró népség és folyton azt lesik, hogy a szomszédnak vajon miből telt erre meg arra. Mintha tisztességes munkával nem is lehetne már jól keresni, pedig dehogynem.

kozos lonak turos a pi***ja, jo magyar mondas es benne van minden...

nem tudod elmondani az embereknek, plane azoknak, akik +20k-val tobbet keresnek, h NE KOLTS TOBBET! Mert akarnak tobbet kolteni.Mert hozzafernek olyanhoz is amihez korabban nem, hala a marketing gepezetnek vagynak ra...

Zoli velemenyet osztom.Sokat keresek, de az 1/3-ot elverem, az 1/3-ad megy felre, 1/3 meg lakas-rezsi-kaja...Persze, van, h tobb megy felre (1/2)

lemaradt: a sokat verek el = az elozo honapban 500k huf volt, nem ereztem meg...

Most megdicsértem magam, mert kb a közösködést (közös raktár, telekocsi) nem valósítottam meg, de nem azért mert én nem szeretném, hanem mert ahogy Zoli is nagyon megírta egy kommenttel feljebb: "magyar egy begyöpösödött agyú, változtatni nem akaró népség és folyton azt lesik, hogy a szomszédnak vajon miből telt erre meg arra" És sajnos igaza is van 🙁

Mintha Dr. Tóth András szavait hallottam volna! 🙂

A meggazdagodás titka öt szóban

Az a bizonyos tíz százalék

Egyik sem mai írás, de aktualitásukat ez a cikk is bizonyítja!

Úgy látszik itt mindenki jól keres. Én keresekde nem találok havi netto 143 ezret, így kénytelen vagyok ezeket a tanácsokat nap mint nap alkalmazni.
A jól keresők meg csak költsék a pénzt mert a vásárlásukkal másokat tartanak életben.

Istenem, ha én 143 ezer forintot kereshetnék...
Elnézem a kétszer-háromszor többet kaszáló barátaimat, ahogy 50 ezer forintos telefonszámlákat csinálnak, minden nap házon kívül vacsoráznak, a wc-re is autóval mennek-és hónap végén kölcsön kell kérniük, hogy kihúzzák fizetésig. Vajon én is ilyen lennék, ha annyit keresnék, mint ők? Hiszem, hogy nem. Születésem óta szegény vagyok, annyira a véremmé vált a spórolás, hogy aligha tudnám levetkőzni. Ha én 90 ezer forintból el tudok tenni 15-20 ezret, mások miért nem képesek rá?
Ilyenkor eszembe jut az a közhely, hogy a jót ki kell érdemelni, meg kell érte dolgozni, tanulni, képezni magad, stb. A barátaim diplomás (sőt, némelyik többdiplomás) felnőtt emberek, állítólag intelligensek, de mégis valahol egy hatéves gyerek szintjén állnak. És ez nekem fáj.

A fentebbi (suttyom on) kommentjere reagalva - igen, szerintem is, aki mar megtanulta a sporolast es esszeru eletvitelt, az a tobb penzre is vigyaz (hacsak nem kenyszerbol sporolt es rabsagnak tartotta).
En pont ebben vagyok. Minimalber kornyeken kerestem es meg tudtam elni, sot kicsit eltenni is. Most sok penzem lett, de ugyanugy megnezem, mire koltom es nem herdalom semmire.
Igaz a mondas, hogy a penz okos es a buta embert hamar ott hagyja, az okossal meg jol elvannak egyutt. 🙂

Sajnos a legtöbb ember nem kezd el spórólni amig rá nem kényszerül, ezt én is látom haverokon.

A spóroláson túl egy dolog az intelligencia és egy másik hogy mennyire ért valaki a pénzügyekhez.

"Mintha Dr. Tóth András szavait hallottam volna! 🙂
A meggazdagodás titka öt szóban
Az a bizonyos tíz százalék" - "és erre a célra a legalkalmasabb megoldást tudjuk kinálni Önnek - a Unit-linked életbiztositást". Sajna nálam róla már csak ez ugrik be. Ezért tartom veszélyesnek a B... "pénzügyi tanácsadóit" - mert tényleg hasznos infók amiket az elején elregélnek csak aztán egy üdvözitő megoldást tudnak javasolni...

Sok tippet ismertem és alkalmazok is, de van néhány amit fogok 🙂
Annak örülök hogy meg lett emlitve - spőrőlni is ésszel kell és nem szabad túlzásba vinni! Ismerős idősebb hölgy átlagnál jobb anyagi lehetőségekkel, mégis a 610 Ft-ot sajnálja az IC pótjegyre és inkább 2-3 órával többet utazik amikor azt az időt talán jobban el tudná tölteni imádott unokáival.

Ismerős idősebb hölgy átlagnál jobb anyagi lehetőségekkel, mégis a 610 Ft-ot sajnálja az IC pótjegyre és inkább 2-3 órával többet utazik amikor azt az időt talán jobban el tudná tölteni imádott unokáival.

Ismerős a dolog: ezt nem tudom pontosan hogy hívják közgazdász szakszóval, majd beírja valaki. A lényeg, hogy az elpazarolt idővel megspórolt kis pénz valójában nagyobb veszteség. Nem mindegy, hogy befektetek 100 forintot és készen van az ember egy óra alatt. Vagy spórolok 100 forintot, de csak 3 óra alatt vagyok kész. Elvesztett 2 óra alatt meg másik kettő feladatot, terméket csinálhattam volna.

Alternatív költségnek hívják magyarul, angolul opportunity costnak.

A közösködést valóban nehéz megvalósítani. A többihez csak saját elhatározás kell; legfeljebb családon belül kell alaposan elmagyarázni a gyerekeknek, hogy miért nem úsztathatja a gumikacsáit fürdés közben, miért muszáj helyette zuhanyozni. A közösködésre meg a szomszédokat/kollégákat is rá kell venni. Az már nem megy olyan könnyen.

Amit otthon állandóan hangoztatok:
Szuper, hogy 3 boltból vásároltunk össze egy bevásárlókocsinyi cuucot, mert mindent ott vettünk, ahol akciós, de ha utána kidobjuk az 1/5-ét, akkor pont annyival költöttünk többet, mint kellett volna.
Ezt sokan elfelejtik. Kienni a hűtőt az utolsó morzsáig!

Gaben: "Kienni a hűtőt az utolsó morzsáig!"
Ehhez nem kell más, csak két kamasz a családban. Pontosítok: egy is elég :))

Amúgy majdnem mindennel egyetértek, de a fizess készpénzzel szvsz. hülyeség (pl. többe kerül a kp-felvét, mint a kártyás vásárlás). Én akkor költök többet, ha kp. van nálam, mert a péknél a kenyéren kívül még veszek a gyerekeknek kakaós csigát is másnapra, az s.k. szendvics helyett. A bankkártyával többet költés azoknál működik, akikben annyi elvonatkoztató képesség sincs, hogy a számlapénzt valódi pénznek fogják fel.

Hitelkártyával behelyettesítve inkább egyetértenék, hitelkártyára csak az vásároljon, aki mindig képes határidőn belül kifizetni úgy, hogy ne kelljen amiatt jövő hónapban megint eladósodnia.

Én azt gondolom, hogy először is: van annyi (olyan kevés) pénz, amiből nem lehet spórolni. De: ha ezen a szinten túl vagyunk, igenis lehet félretenni. Én meg egy dolgot tennék hozzá: nem kell 3 boltban akciós cuccokat venni. Igaz, hogy nagyon olcsó, de valahogy mindig becsúsznak olyan dolgok, amelyek igazából nem kellenének, csak olyan olcsók, hogy megveszem. S azért sem érdemes több boltba járni, mert úgy áraznak a boltok, hogy az átlagos kosártartalom kb. ugyanannyiba kerül. Ami itt olcsó, az ott drágább és fordítva. Persze, akinek van ideje és fegyelme, megteheti, hogy mazsolázik, de akkor meg az olcsó akciós áruk csapsájába fog beleesni, ezért költ többet.

"Azt már le sem merem írni, hogy sok nyugat-európai társasházban közös mosógép van az alagsorban…."

Itt Koppenhágában is sok helyen van, de én mégis inkább vettem sajátot. Hogy miért? Mert amennyit 1 év alatt a mosásra elköltök, abból már tudok venni egy gépet. Havi 100-150 korona volt a mosási számlánk a mosodában, és 2000-ért vettem egy Elektrolux gépet. Továbbá annyi ember hordta oda a holmiját, hogy nem tudom, kitől, de hónapokig tiszta ragya volt az arcom, valamilyen fertőzés miatt. Amióta otthon mosok, tényleg tiszták a ruháim.

A többi leírással mélységesen egyetértek.

"Vásárolj be hetente-kéthetente és utána két kifliért már ne menj be a hiperbe, mert úgyis veszel még egy csomó mindent."

Igazából sajnos nincs ténylegesen jó megoldás erre.
Ha gyakran járunk kevés dologért, akkor könnyen túlköltekezhetjük magunkat az esetek 90%-ában.
Ha viszont ritkán járunk, akkor tény, hogy mindenből sokat fogunk bevásárolni egyszerre. Ha otthon folyamatosan tele van a hűtő, akkor hajlamosabbak vagyunk többet is fogyasztani.
Veszek egy saját példát: megveszek 3 tábla csokit, arra az esetre, ha megkívánom. Ez elvileg legalább 1 hétig elég kellene legyen. Viszont ha ott van, akkor nagyon valószínű, hogy 3 nap alatt elfogy. Ha nincs otthon csokim, akkor az biztos, hogy 1 hét alatt nem eszek meg 3 táblával. 🙂

Itt a csokit be nyugodtan be lehet helyettesíteni bármivel: sajt, felvágott, kenyér, üdítő, sör, chips, stb.

Ebből kifolyólag szerintem ha nagyobb mennyiségben vásárolunk (elvileg) ritkábban, nagyobb az esély a túlköltekezésre. És hát az elhízásra is. Ezt megfigyeltem nemcsak magamon, hanem sok ismerősön is.

A megoldás, amit szoktam alkalmazni, ha csak 2 kifliért, 10 deka felvágottért és 1 tejért megyek a hiperbe: csak 1000-1500 forintnyi készpént viszek. De ami fontosabb: vásárláskor nem veszek el kosarat, így csak annyit tudok vásárolni, amennyi a két kezemben elfér. Ha valamit megkívánok, amikor már tele van mindkét kezem, akkor választhatok: otthagyok valamit az üzletben, ami már a kezemben van, vagy pedig inkább hagyom, amit megkívántam. Ezzel a módszerrel 1500 forintnyi összegnél többet sohasem költöttem. És nem is éheztem, nem is száradtak rám otthon a dolgok, és nem is nassoltam fölöslegesen.

Egyetertek minden felszolaloval. Sajnos a magyarok lustak, mindig csak a sult galambot varjak. Ha meg keveslik a penzt, nem valtoztatnak (akar uj allas, akar sporolas) es utana pedig azt lesik, hogy a szomszednak honnan telik uj tevere stb.

Szerencses vagyok mert az atlag fizetes tobbszoroset keresem most, de hozzateszem ezt 36 evesen, ververejtekezve ertem el, es megis sporolok nyugdijra, egeszsegre, jobb lakhatasra vagy olyan idoszakra, ha mar nem lesz ez a jol fizeto allas. Es ezt mar akkor is megtettem amikor meg tanarkent joval a minimalber alatt kerestem (havi 50 e ft oraadokent), amikor hugom (akinek nem volt diplomaja) ketszer annyit keresett az egyik szupermarketben. Persze o nem sporolt, elkoltott minden fillert ha tehette.

Ez tenyleg hozzaallas, elorelatas, neveltetes kerdese.

Csongor, hogy ez mekkora ötlet! Köszi ezt (is) alkalmazom 🙂

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram