Sokan boldogan felveszik a babaváró hitelt, aztán a gyerek születése után el is felejtik, hogy nekik azzal még dolguk van. A korábbi hatvannapos határidőt 180 napra tolták ki tavaly, de ha ennyi idő alatt sem jelented be a gyerek születését, akkor elvesztetted a kamatkedvezményt, mintha nem is született volna gyereked.
A legjobb már 12. hetes terhesként bejelenteni a dolgot, így egyrészt nem fogod elfelejteni, másrészt mindjárt kérheted is a törlesztés felfüggesztését. (Ezt csak a bejelentés pillanatában lehet kérni, később nem.) Viszont a gyerek születése után még mindig be kell menned egyszer. Hogy miért, ha már a 12 hetes magzat is teljesítésnek számít, akár élve születik, akár nem? Csak.
CSOK esetében pedig ne felejts el időben bejelentkezni oda, különben visszakérik kamatostól...
Miklós, egy csoportos egészségbiztosításra van esély az életbiztosítás mintájára? Ha nincs, esetleg írnál róla hogy megéri e akár családdal együtt kötni egyet?
Köszi előre is!!
Csináltunk egyet az Izys-sel, csak az Aegon haragszik rám, ezért én nem reklámozhatom. Az Izys oldalán megtalálod.
Tudja valaki hogyan kell K&H esetén bejelenteni? Orvos aláírta a papírt, ezt személyesen kell leadni vagy lehet emailben is? Milyen egyéb dokumentumok kellenek? Férj vette fel.
Ha magzatként jelented be, ne felejtsd el születés után is bejelenteni.
A “terhes” kifejezes helyett kezdjuk el hasznalni a “varandos” szot.
Igen, az elobbi is helyes nyelvtanilag, utobbi viszont megiscsak empatikusabb.
Az semmi, múltkor egy külföldi magyaroknak szóló csoportban leb.sztak, hogy miért mondok olyat, hogy külföldre költözve ki kell jelentkezni Magyarországról, majd kérvényezni a Babaváró hitel átalakítását. Hiszen azért van a rendszer, hogy kijátsszák, és egyébként is, ki az a hülye, aki bejelenti. Na erre varrjatok gombot.
A legjobb, ha akkor veszed fel a babavárót, ha 12 hetes a magzat. De fontos, hogy hiába jelented be a 12 hetes magzati kort, a születés tényét is be kell jelenteni. (Vagy ne adja az ég, de a vetélés/halva születés tényét is.)
Emögött biztos van valami logika, de arra még ember nem jött rá, hogy mi.
Fun fact: elvileg a gyerek személyiét is be kell vinni, nekünk sikerült az anyakönyvi kivonattal arra hivatkozva, hogy a 60 napon belül nem tudtunk időpontot foglalni. (Ami igaz is volt, de nem is akartam az egy hónapos fiamat okmányirodába rángatni.)
12 hetes terhesként hogy jelented be a születés tényét (plusz baba lakcím, adókártya?)
Ne keverjük a szezont a fazonnal.
14. § (1) A támogatott személyek a törlesztés szüneteltetésére jogosultak
a) * a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzatuk után, ha a várandósság a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennáll, és a magzat legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éves időszakon belül betölti a várandósság 12. hetét,
Mi nem jelentettük be születés után (csak 12. terhességi hét betöltésekor) és a banki iratok szerint kamattámogatott a hitelünk, sőt azóta bejelentettük a második magzatot és el is engedték a 3 milliót.
@rudi
Kérdezd meg a nőket, a többség szerint tálaló a terhesség, főleg a vége felé... 😉
Ha normális adatnyilvántartás lenne, akkor nem kellene.
Én nemrég azon akadtam ki, hogy a Polgármesteri Hivataltól egy bő 1,5 évvel korábbi (lakcímkártya szerint is) címemre küldtek hivatalos levelet.
"A “terhes” kifejezes helyett kezdjuk el hasznalni a “varandos” szot. Igen, az elobbi is helyes nyelvtanilag, utobbi viszont megiscsak empatikusabb." - Rudi
A terhes szó az ősi tereh szóból ered, jelentése: gyönyörűség. Arany János is használta A walesi bárdokban. Sajnos kevesen tudják.
A törlesztés felfüggesztését később is lehet kérni, de akkor még egyszer be kell menni a bankba (a születéstől számított 180 napon belül természetesen). Pl. ha az első gyermek jogán igényelt szüneteltetés tart még és nem szeretnék azt megszakítani.
Talán a művi vetélés miatt kell bejelenteni a születést vagy vetélést. Lehet, hogy azután nem jár kedvezmény.
Rudi, ha voltal mar terhes, akkor tudod, miert hívják igy.
@kh-babavaro-szuneteltetes
Az orvostól olyan formában kell a papír ahogy a K&H kéri, engem ezzel visszaküldtek.
Kellett még mindkét szülő személyi és lakcímkártyájáról másolat, plusz ki kellett tölteni a K&H-s nyomtatványt (mindkét szülőnek). Az a legegyszerűbb ha a hitelszerződést is beviszed, így nem kell keresgélniük a rendszerben.
Születés után ugyan ez, plusz a születési anyakönyvi kivonat, baba lakcímkártyája és adókártyája.
@Copywriter
Nem mondtak hülyeséget. Ha Mo-n marad az állandó lakcímed, de bejelented tartózkodási helynek a külföldet, az teljesen legális, mehet tovább a babaváró. Sztem a jogalkotói szándéknak is megfelel, elvégre a CSOK-nál beleírták a szerzodésbe, hogy életvitel szerűen ott kell lakni, nem hiszem hogy a babaváró szerződésből ez csak véletlenül maradt volna ki.
Mi elfelejtettuk lejelenteni a szulestest, mivel 15 hetesen adtuk be és rögtön meg is kaptuk a kamatmentesseget és szuneteltetest. Most pedig kínlódunk a második gyerek születése után mivel első nem lett bejelentve. Múlt héten potoltuk azt is, remélem nem utasítják el emiatt. Egyébként bejelentéshez nem elég az anyakönyvi, adokartya is kell amit 45 nap után kaptunk meg (60 napod van bejelenteni).
Bónusz az ugyintezeshez: Bank hiánypótlas felszólítása a keltetestol számított 13. napon érkezett (csak bedobtak az értesítőt), 10 napos határidővel. Bankba kétszer mentünk az ugyintezesre igy, egy kétéves és két hónapos gyerekkel, mert hiába feleségem az adostars, nem jarhatok el a nevében.
Raiffeisen: 12 hetes magzat után szerződtünk. Születés után persze elfelejtettünk szólni. Nyilván nem küldenek emlékeztetőt csak egy utólagos ejnye-bejnyét. (Nyilván ha reklámról van szó, akkor megtalálják az e-mail címemet). Nem elég hogy be kell menni személyesen, mindkét szülőnek be kell menni (bemutatni a gyerek papírjait...!), és lényegében egy szerződésmódosítás lesz, hiába nem változott semmi a szerződésben csak teljesítjük a vállalt feltételt. Most elméletileg olyan, mintha újra szerződtünk volna a született gyerekre, igazából nem is értem mit és miért ikszelt be az ügyintéző. Azt hogy megértsem, már elengedtem, ez a folyamat... Természetesen azt sehol nem írták le hogy nem elég egy szülő hozzá.
No de miért nem lehet adni egy meghatalmazást a banknak, hogy lekérje a központi nyilvántartóból az adatokat hogy minden okés? Jó, ez csak vicc volt, amúgy nyilván teljesen irreális lenne
@nacionalista Az egész Unió területén csak 1 állandó lakcímed lehet. Mivel külföldön létesíteni kell egy lakcímet, különben nem kapsz tartózkodási engedélyt, a gyereknek nincs iskola, nincs bankszámla, nincs munkahely stb., ezért Magyarországon kell megszüntetni. Épp ez a szabály lényege, ott van a lakcímed, ahol ténylegesen is laksz.
Nem tudom, miért nincs ez a lakcím kérdés rendezve Magyarországon, mert ezt könnyen lehet ellenőrizni az uniós társszervekkel. Én arra tippelek, hogy ha nekiállnának rendezni, és kényszer kijelentenék a sok külföldi magyart, akkor hirtelen kiderülne, hogy az ország lakossága már nem is 9,5 millió. Érdekes lenne tudni, mennyi a valós lakosságszám.
Miklós!
Én közel egy évet csúsztam a gyerek születése utáni bejelentéssel. El is kaszálta a bank. Méltányosságért az államkincstárhoz fordultam, ahol megadták. Viszont, pont most április végén változott a törvény, és a változás hatályba lépésétől fogva 180 napig mindenkinek elfogadják az utólagos (és elkésett) bejelentést is. Tehát ha most jelenteném be, akkor a bank el kell, hogy fogadja. Nézd meg a 34. § (2) bekezdését.
Azon támogatott személyek, akik esetében az eredeti 60 napos határidő 2023. április 28-án már letelt, vagy abból kevesebb, mint 60 nap van hátra, a törlesztés szüneteltetése, illetve a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmüket 2023. április 28-tól számított 180 napon belül, azaz 2023. október 25-ig benyújthatják.
otpbank.hu/portal/hu/SzabadFelhasznalasuHitelek/Babavaro
@tumpara
“A terhes szó az ősi tereh szóból ered, jelentése: gyönyörűség. Arany János is használta A walesi bárdokban. Sajnos kevesen tudják.”
Annyira kevesesen tudják, hogy még talán Arany János se hallott róla, mert ő is a teher szó régies formájaként használta. Nem csak A walesi bárdokban, de a Buda halálában is. A terhesség egyébként latinul is (graviditas) a teher szóból származik. Nem véletlen egybeesés.
Vannak még ilyen hamis (de cuki és emiatt terjedésre hajlamos) nyelvészeti legendák. Pl. a “Csiga-biga, gyere ki” mondókához kapcsolódó, ami szerint a csigát eredetileg nem is lakástűzzel fenyegetik, hanem csak felhívják a figyelmét, hogy “AZ ég (mint égbolt) a házad ide ki.” Ez se igaz.
@tumpara kulturduo.blog.hu/2016/11/12/ennyi_hulyeseget_meg_olvasni_is_tereh
@tumpara „A terhes szó az ősi tereh szóból ered, jelentése: gyönyörűség. Arany János is használta A walesi bárdokban. Sajnos kevesen tudják.”
Vagy szerencsére kevesen tudják ROSSZUL. Tereh=teher. Lásd még: gyönyörűséges EKG-vizsgálat.
Amikor megjelent a babaváró, az elsők között igényeltük. Akkor már túl voltunk a 12. héten így azonnal kértük a törlesztés szüneteltetését. Ez lassan 4 éve volt, azóta sem kértek tőlem semmilyen pótlást. Most akkor lesz ejnye bejnye vagy nem lesz? 🙂
Az a gyanúm, hogy bankja válogatja, ki hogy értelmezi a törvényt. Valaki azt írja, neki elfogadták, hogy születés után már nem ment be, a másikat elzavarták egy másik bankban, hogy kicsúszott az időből.
Raiffeisen Bónusz: Régen voltam ügyfelük, a szerződéskötéskor már évek óta nem. Az első leveleket a régi címemre küldték, nem a szerződésben lévőre... Természetesen be kellett menni.
Bónusz 2: A törlesztési számla egyenletét nem tudják megmondani. A válasz az volt hogy ha nem elég, szólnak majd...
@copywriter Szerintem is ez az egyik ok (nemcsak a létszám csökken drasztikusan, de azon belül magyar gyerekek száma, akikre pedig muszáj hivatkozni a családtámogatási pénzszórás miatt); ill. az az érzésem, hogy sok lakcímzsonglőr visszaszavaz Orbánra úgy, hogy nem lakik itthon, merő hálából.
Az pedig elég érdekes, ha a gyerekek pl. Németországban járnak iskolába, a szülők ott dolgoznak, kapják a szoc támogatásokat (családip., adókezvezmény) - de az állandó lakcím Kazincbarcika...
ja, és nemcsak az lenne érdekes, mennyien laknak életvitelszerűen a határokon belül; hanem az is, hogy mikor mentek el. Most ez utóbbival nagy kozmetikázás van...
Úgy látom így van a törvényben:
"(2) * Ha magzat után igénybe vett gyermekvállalási támogatás, illetve a törlesztés szüneteltetése esetén a támogatott személyek a gyermek születését vagy a magzat elhalását, halva születését vagy az élve született gyermek elhalálozását a 9. § (2) bekezdés c) pontjának megfelelően a szülés várható időpontját követő 180 napon belül nem igazolják, a hitelintézet - a határidő lejártát követő 15 napon belül - értesíti erről a kincstárat. Ha a gyermekre vonatkozóan a családok támogatásáról szóló törvény szerinti egységes szociális nyilvántartásban nem található adat, a kincstár erről haladéktalanul értesíti az állami adóhatóságot. *
Ha jól értelmezem a szociális nyilvántartásban szerepelnek azok a gyermekek, akik után különböző támogatásokat igényelnek a szülők. Így ha kapsz a megszületett gyerek után pl. gyed-et nem lehet gond. De javítsatok ki ha tévedek.
Azért az adóforintokból kapott ingyenpénzért beleférhet egy bejelentés.
Ha már betegre keresik a bankok magukat az adófizetők pénzéből támogatott hitelek kiszórásán, egy online lekérdezés is beleférne a bank részéről. De ha ez nem megy a 21. században, esetleg az ügyfél felhívása biztos menne a határidő vége előtt....
@copywriter @jami
"Az, hogy a magyar állampolgár mikor érzi úgy, hogy hosszú távon külföldön szeretne letelepedni és ezért külföldön élőként veteti magát nyilvántartásba, az állampolgár döntése. A korábban létező három hónapos szabály megszűnt, így az állampolgár döntése az irányadó."
forrás: berlin.mfa.gov.hu/page/kuelfoeldi-letelepedes-bejelentese
@tumpara Fontos, hogy az állításainkat tényszerű dolgokkal támasszuk alá, nem pedig félinformációkkal. A teher szó, amit Arany többször használ tereh formában is, nem jelent gyönyörűséget.
A Walesi bárdokban az alábbi helyen fordul elő:
"Sürgő csoport száz szolga hord \ hogy nézni is tereh"
Itt a szó arra vonatkozik, hogy még nézni is fárasztó a szolgák sürgését.
A Tizedik ének-ben az alábbi helyen fordul elő:
"Aznap Buda lelke hajtja magát, mint a \ kézzel nekilódult függő tereh, hinta;"
Itt is függő teherként szerepel a szó, nem függő gyönyörűségként.
A teher szó német eredetű, régen kicsit más volt a jelentése, mint ma, de gyönyörűséget sohasem jelentett. Régen csak fizikai teherre használták, akkor jelent meg a terhesség szó. A teher szó azóta felvette a lelki teher jelentést is.
A Raiffeisen-nél nekünk is elég-e furcsa élményeink voltak.
Bejelentettük a magzatot is, és a születést is épp csak beleférve a 60 napos határidőbe, de mindketten be kellett menjünk (az egyik szülő nem elég). Nagyszülőket ugrasztottuk, mi pedig bezarándokoltunk a bankba. Ott újra lemásolták az iratainkat, elég szigorúra fogták a folyamatot. Várattak jó sokáig. Nem volt túl sok, csak 15-20 perc, de egész idő alatt azon gondolkoztam h mire ez a nagy színjáték, mert kb annyi. Ahelyett h kipipálnának egy rublikát, megy a parasztvakítás.
@tre Értem, h ez a szabály, de ez zöldség így, józan paraszti ésszel. Hogy lehet az állandó lakcímem egy másik országban, ha évek óta, családostól (!) 1000+ km-re élek, csak azért, mert érzelmi alapon úgy döntök, ahogy. De tudom, h CSOKnál is megengedett, h a 10 évből 5 évig ne életvitelszerűen lakjanak mégsem benne - csak maradjon a lakcím.
Országon belül tényleg nem ritka, az EU polgárnak pedig a szabad letelepedés EU-n belül alapjoga; de ez így káosz
@jami
Sogorom is igy van, evek ota semmi koze Magyarorszaghoz, de a lakcime itteni, fizeti a havi parezer forintos minimal TB-t, aztan ha baja van hazajon orvoshoz.
Nonszensz ez az egesz.
Tolem meg nyilvan vonja a munkaltatom a nemkeves TB/EB jarulekot, hogy mindezt legyen mibol finanszirozni.
OTP ugyanaz mint az előző beszámolók:
60 (most épp 180) napon belül menjen be mindkét szülő személyesen a bankba, így tehát a baba is, és mutassák be az összes saját és újszülött okmányokat. Mindet.
A babavarot szabályozó rendeletben csak az adószám kell. (Makes sense)
Az Államkincstárnak elég mind adattovábbítás elküldeni a gyermek adószámot. Tehát a többi az mind felesleges szopatas.
Külön vicc: a nyomtatványt amin mindezt a sok dolgot bejelentheted az OTP-nek, ott a fiókban, személyesen le kell tanúztatni. Érted? Én nem. És az ügyintéző nem teheti meg. Belső szabályzat. Agyrém.
E-mailben be is panaszolta ezt nekik két hete de még válasz nem jött. Ezt a “folyamatot” nem lehet igazán megindokolni, szóval bármit válaszolnak tovább küldöm a NaIH és az MNB felé így is, úgy is, szerintem ezt ők is tudjak, bár hatása semmi sem lesz, itt nincs szolgáltatói attitűd, szabad piac meg ilyen.
Nem elég csak a születés tényét bejelenteni, ezen mondjuk én nagyon meglepődtem, mert anno mikor bevittük azt mondták, hogy szuper, ezzel már igazolva van a dolog és más teendőnk nincs. El is indult a szüneteltetés 3 évre, ami nemrég le is járt majd kaptunk egy fenyegető levelet a banktól mindketten, hogy mivel nem vittük be a gyerek születési anyakönyvi kivonatát ha ennek a következő (ha jól emlékszem) 30 napban nem teszünk eleget akkor továbbítani fogják a kincstárnak ezt az infót és mi is elvesztjük a kamatmentességet. Nem is értettem...
Persze bevittük, de nem értettük, hogy egyrészt korábban ezt nem mondták, másrészt miért 3 év után lett ez probléma amikor lejárt a szüneteltetés.
1. Menet közben azt is szigorították, hogy a közös lakcím is alapfeltétel lett. Amikor felvettük a babavárót akkor ez még nem volt feltétel, én a szüleim ápolása miatt rengeteget tartózkodom a régi lakhelyemen és emiatt a költözéskor nem jelentkeztem ki hiszen 50-50%ban tartózkodom ott életvitel szerűen, aztán sunyiban ez is elvárás lett a leigazoláshoz, gyakorlatilag visszamenőleges hatállyal!
2. Feleségem várandós, én csak a kamatmentességet szeretném elérni de szüneteltetni nem szeretném a törlesztést. Vittünk a bankba minden papírt, terhes kiskönyv, igazolások, anyám tyúkja, a 3 betűs bankból pedig elküldött az ügyintéző, hogy menjünk szépen haza, és majd a születés után jelentkezzünk, a 12 hetes magzatot csak akkor lehetne most leigazolni, ha szüneteltetni is akarjuk a törlesztést... Így most hiába szül 2 hónap múlva a feleségem, a bank felé még SEMMI nincs leigazolva 🙁 🙁
A terhesség/születés tényét is elfelejtettük lejelenteni, és csak jóval a határidő letelte után jutott eszünkbe, szentségeltünk is miatta.
A hitel szempontjából első gyerek után a mindenféle kedvezményt korábban már megkaptuk, így az múlt ezen, hogy kapunk-e extra 3 milliót a 2. gyerek után. Ennyiért már megéri kicsit olvasgatni, ki is derült, hogy ugyan a jogszabály megadja a határidőt, de azt nem mondja ki, hogy az jogvesztő lenne, így tulajdonképpen nincs jelentősége a határidőnek.
Az OTP a kérvényünket először lepattintotta, de a kormányhivatalnak írt kérvény már betalált, megkaptuk a kedvezményt.
Ez 2022 őszén történt, azóta változhatott a jogszabály.
OFF
@jami : Kérhetnék Tőled egy email címet? Ha jól emlékszem, van lombikkal született gyermeked, ezzel kapcsolatban kérdeznék. Köszönöm
@Kiszamolo: Tervezel cikket esetleg a lombik pénzügyi vonatkozásáról? Szerintem hasznos lenne sokaknak, egyre több ember érintett. Köszönöm
A banknavigator cikkéből egy kis idézet, ami alapján sajnos igaza volt az ügyintézőnek a mi esetünkben:
"Fontos tudni, hogy hátránya is van a korai bejelentésnek: a moratórium-kérelem és a gyermek bejelentése egy időben kell, hogy megtörténjen, így tehát már a terhesség ideje alatt elkezdődik a három évnyi törlesztési moratórium...."
Tehát akkor fordítsuk meg a mondatot: aki nem akarja szüneteltetni a törlesztést, az NEM TUDJA LEIGAZOLNI a 12 hetes várandósságot!! Hogy miért?? Csak.
(Ez az egyébként botrányos tény annyira idegesít, hogy lehetséges, hogy csak emiatt mégis szüneteltetni fogom a törlesztést, ismerve az állami bürokráciát, a születendő gyerekem mire adókártyát, tajkártyát, lakcímkártyát, meg minden kutyafülét is kap ami kell a banknak, simán lehet hogy még a 180 nap is kevés...)
@Félreértés?
Én pont ma a cikk hatására mentem be a KH-hoz, hogy bejelentsem (12. hetesen be volt jelentve, fel is függesztették a törlesztést. Megkérdeztem az ügyintézőt, hogy ugye azért ha a 180 napos határidő is közeledett volna, 1-2 nappal előtte csak megkeresett volna a bank? Azt a választ kaptam, hogy nem, ők nem foglalkoznak ezzel, majd ha letelik az 5 év, akkor szóltak volna, hogy lehet visszafizetni a kamattámogatást. Én mindenképp rákérdeznék a bankban, hogy jók vagytok-e, nehogy pár év múlva legyen meglepetés.
@Copywriter
"Az egész Unió területén csak 1 állandó lakcímed lehet" Ezt egy gyors google keresés rögtön megcáfolta. Az osztrák szabályokat nem ismerem, de pld. Németo. annyit vár el, hogy ha ott élsz, akkor jelentsd is be magad ott (és akkor lesz suli/ovi stb.). Nem érdekli, hogy Mo-n be vagy-e jelentve bármire. Magyarország meg annyit vár el, hogy ha életvitelszerűen külföldön élsz, akkor a tartózkodási helyednél az legyen megadva.
Szóval én továbbra sem látom, hogy melyik ország melyik törvényébe ütközik a dolog. Morálisan sem érzem problémának, itt nem a jogszabályok kijátszásáról van szó, nem hiszem, hogy egy ilyen lehetőség a jogalkotó szándéka ellenére maradt volna benne a törvényben.
@copywriter igen nekünk is van allando lakcimünk,mivel lakasunk is van (bar nyilvan nem muszaj bejelentkeznem)
Vagy nem tudom,ha van lakasom akkor miert kellene abbol kijelentkeznem?Söt,több ingatlanunk is van..Nem kenyszerithetnek ra,bar nekünk is mondtak,hogy ez igy nem hivatalos.Nem tudom mas ezt hogy oldja meg,gyanitom ugyanugy mint mi.Es nem azert mert törvenyt akar direkt szegni.
@jami azert a helyi adoknak te is örülsz nem,amit azok fizetnek nalatok akik külföldön elnek.Vagy az is sz@r.Ja tudom ellopjak.
Irtam mar lehet elmenni,es csodaban elni.Minden nap egy örömmamor Nemetorszag.
De mindenert mas a hibas föleg azok miatt a gonosz hazajaro külföldön elö milliomosok miatt, na azert sz@r neked..meg az Orban.
Húhaa.
Soha nem kertek külföldön a masik oszagbeli lakcimemet,viszont itthon mindenhez kerik a lakcimkartyat,hiszen van szemelyim.
Hivatalosan tehat szemelyim sem lehetne csak útlevelem ezek szerint?
Azzal nem tudom mire mennek itthon..
@tre Nem ütközik, amit mondtunk. A te forrásod szerint a magyar államnak mindegy, mikor jelenti valaki be, hogy külföldre költözött. Ez így igaz, viszont a külföldi államnak nem mindegy. Ausztriában például a beköltözést követően 3 naptári napon belül be kell jelenteni, hogy Meldezettelt kapj, különben jó nagy büntivel kezdi a delikvens az osztrák életét. Ha meg bejelenti, akkor él az a szabály, hogy 1 állandó lakcím lehet az Unió területén, ezért ki kell jelentkezni Magyarországról.
@nacionalista Na, ha te egy gyors Google kereséssel jobban tudod, akkor lelked rajta. De rossz dologra kerestél rá. Tessék, itt a jó megoldás: becs.mfa.gov.hu/page/kuelfoeldi-letelepedes-bejelentese
Amennyiben Ön Ausztriában létesít állandó lakóhelyet (Hauptwohnsitz), javasolt Magyarország felé bejelentenie külföldi letelepedést. Ez azzal jár, hogy megszűnik a lakcíme Magyarországon, és külföldön élő magyar állampolgárként fog szerepelni a nyilvántartásokban.
Az EU-ban egy polgárnak csak egy tagállamban lehet bejelentett állandó lakcíme (Hauptwohnsitz), de több helyen tarthat fenn tartózkodási helyet (Nebenwohnsitz). A gyakorlat azt mutatja, hogy az osztrák hatóságok szigorúbban ellenőrzik ennek a szabálynak a betartását, mint a magyarok.
Az osztrákok úgy ellenőrzik, hogy ismerősnek még a fiókokat is kihúzogatták, mert felmerült a gyanú, hogy nem Ausztriában él valójában.
@alomorszag A magyar személyink nekünk is megmaradt, a lakcímkártya helyett csináltak újat mindenkinek, ahol a címnél az van, hogy "külföldi cím". Úgy látom, az a megoldás, hogy Magyarországon lévő ingatlan már csak tartózkodási cím lehet, fő lakcím nem. De vicces is lesz, ha majd behívják a hivatalosan Magyarországon lakó magyarokat polgári védelmi szolgálatra vagy amit még a kerti törpe kitalál, honvédelmi szolgálatra, aztán, aki nem jelenik meg, arra meg nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki. Akkor aztán lehet kapálózni, hogy ki él hivatalosan Magyarországon, meg ki nem.
Persze, a jogtalanul fenntartott Babaváró vagy bármilyen más támogatás visszamenőleges felszámolása már csak hab a tortán. Engem nem érdekel, ki kamillázik, csak azért vitatkozom itt, hogy a hülyeséget ne terjesszük, nehogy valaki idetévedve a hülyeséget vegye igazságnak. Engem minimálisan sem érdekelnek más simlijei
Ugy tudom hivatalosan csak 1 allando lakcim lehet. Nekem legalabb 1 evig 2 allando volt, nem derult ki meg akkor sem amikor itthon kijelentettem a TBt. Nem ellenorzik egymas kozott az orszagok, hogy mashol milyen lakcimed van, legalabbis en meg olyanrol nem hallottam, hogy valakit emiatt buntettek volna meg.
Mi az Unicreditnèl vettük fel, már akkor betöltötte a párom a 12 hetet. A gyerek születése hetén jött ajánlott levélben emlékeztető a banktól, hogy matek szerint megszületett a gyerek, így ne felejtsük el bevinni papírokat és benne volf az is, hogy mit. Ugyanebben a bankban ismerős ügyintéző mondta, hogy nekik ki volt adva, hogy csok / babaváró vonalon a kifutókat hívják, hogy ne csuszzanak ki.