Gyakran előjön a blogon a hozzászólásokban a gépesítéstől való félelem, ami elveszi az emberek munkáját. Amikor egy-egy csomagológép 10 ember munkáját kiváltja, vagy az autógyári hegesztőrobotok, amelyek több tucat ember munkáját teszik feleslegessé, akkor sokan aggódnak, mi lesz a munkahelyekkel.

Azért érdekes ez a gondolatmenet, mert az emberi erőforrás-igényes munkák már réges-régen átköltöztek Ázsiába. Munkahelyek százezrei, de inkább milliói szűntek meg Európában az elmúlt 25 évben a globalizáció miatt. Ma már varrodát, cipőgyárat és sok mást nem nagyon lehet találni az egész kontinensen, három termékből legalább kettőt Ázsiában gyártottak.

Elég ha vetünk egy pillantást a kínai export számaira. A kínai export 1990 óta hússzorosára nőtt inflációval korrigáltan, jelenleg eléri az évi 2,2 billió dollár értéket. (Ez 594 ezer milliárd forint, közel negyven évnyi teljes magyar költségvetés.) Csak az utolsó három évben 24,44%-kal nőtt az export mértéke.

A Businessweek legutóbbi számában mutatta be, hogyan áll össze ez az irdatlan mennyiségű export.

- Állati és növényi zsiradékok 584 millió dollár.

- Üdítőital és dohány 3 milliárd dollár.

- Nyersanyagok 15 milliárd dollár.

- Gépolaj és üzemanyag 34 milliárd dollár.

- Étel és élőállat 56 milliárd dollár.

- Kemikáliák 120 milliárd dollár

- Öntvények, szerszámok, csiszolóanyagok, ipari textíliák 361 milliárd dollár.

- Cipők, ruhák, órák, bútorok, és egyéb használati dolgok 581 milliárd dollár.

- Gépek, szállítóeszközök, telefonok, számítógépek, erőművi berendezések, járművek ezer milliárd dollár.

Ha figyelembe vesszük azt is, hogy mennyivel nő még mindig a kínai gyárak kapacitása, nem valószínű, hogy az export mértéke csökkenne az elkövetkező években. Csak egy példa: már most is évi 10,8 millióval több autógyártói kapacitás van Kínában, mint ahány autót a helyi piac felszív és még újabb gyárak nyitása várható. Az ilyen mértékű kapacitásfelesleg önmagában külföldi értékesítésre kényszeríti a kínai gyártókat. De ez igaz a napelem-gyártókra és rengeteg más területre is.

Megemlékezhetünk Indiáról (évi 465 milliárd dollárnyi export, három év alatt 22,2% növekedés), Malajziáról (évi 435 milliárd dollár, szintén hasonlóan dinamikusan növekszik), de akkor sincs okunk örülni, ha a bangladesi évi 13%-os exportbővülésről olvasunk.

Ez az évi 4-14%-os éves ázsiai exportbővülés sokkal több munkahelyet veszélyeztet Európában, mint amennyit az automatizálás valaha is fog. (Arról nem is beszélve, hogy az automatizálás folyamata már évtizedek óta tart Európában, tehát ezért is kár rettegni a jövő miatt. Mert az már a jelen évtizedek óta.)

Ezért úgy gondolom, felesleges aggódni az automatizálás miatt, méreteiben ez messze nem akkora gond, mint az ázsiai termelés. Természetesen érdemes átgondolni, miért akarunk pont most Európa összeszerelő üzemévé válni, amikor éppen a kétkezi fizikai munka veszíti el az értékét, hiszen azt a legkönnyebb Ázsiába vinni, vagy automatizálni.