Többen kértétek, hogy írjak a kockázati életbiztosításokról. Ennek aktualítását az adja, hogy cafeteriában járulékmentesen igényelhető.
Az életbiztosításokról sokat beszéltünk eddig. Megtudtuk, hogy miért nem szabad kötni életbiztosítást, majd utána azt is, hogy mégis van olyan, ami megéri. Beszéltünk már az egyösszegű életbiztosításról is. Volt arról is szó, hogyan tudsz megszabadulni egy rossz biztosítástól.
Nos, ezeknek semmi köze a kockázati életbiztosításhoz. 🙂
Az első, amit tisztáznunk kell, ha szakértők akartok lenni a kérdésben :), hogy négy fő tipusa van az életbiztosításoknak, amiknek gyakorlatilag csak a nevük közös.
Az első a unit-linked, megtakarításra szolgáló biztosítás. Eddig erről volt szó a blogban, ezt csak azért hívták régebben biztosításnak, hogy igénybe lehessen venni rá az adókedvezményt.
A második a kockázati életbiztosítás, erről most fogunk beszélni.
A harmadik a vegyes életbiztosítás, ami a kettő keveréke. Mivel ez nem jó se erre, se arra igazából, túl sok szót nem érdemel.
A negyedik a cégek dolgozóira csoportosan köthető kockázati életbiztosítás, az úgynevezett csoportos életbiztosítás. Erről majd később beszélünk.
Ami fontos, a kockázati életbiztosítás nem tartalmaz megtakarítást! Úgy viselkedik, mint a lakásbiztosítás. Ameddig fizeted, addig ha kár ér, akkor az előre meghatározott összeget fizeti a biztosító, neked, vagy az örököseidnek.
Másként fogalmazva, ha baleset/haláleset ér az adott idő alatt, akkor neked bóni a biztosítás, ha semmi nem történik, akkor a biztosító nyert rajta.
Kinek érdemes kötnie ilyen biztosítást?
Mindenkinek, aki eltartó, akinek gyerekei vannak. Sajnos láttam olyat, amíg bankban hitelekkel dolgoztam, hogy a férj a házuktól nem messze autóbalesetben meghalt, a feleség két pici gyerekkel pedig az utcára került, mert nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket.
Ha van hiteled és családod egyszerre, akkor melegen ajánlom, hogy köss egy biztosítást.
Milyen összegre érdemes kötni?
Sok ügyfél büszkén újságolta, hogy neki nem kell életbiztosítás, mert már van. Amikor megkérdeztem, milyen összegre szól, kiderült, 300 ezer forintra. Nos, az nem hogy a gyerekek felnevelésére, de még egy szép temetésre sem elég. Még viccnek is rossz az ilyen alacsony összegű biztosítás.
Olyan összeget válassz, ami maradék nélkül fedezi a hiteleidet plusz marad is pár millió a társadnak. 10 millió alatti biztosítást én nem szoktam javasolni, alatta szerintem csak önáltatás egy biztosítás.
Milyen típusai vannak a kockázati biztosításnak?
Balesetbiztosítás: erre nagyon figyelj, az olcsó biztosítások általában azért olcsóak, mert csak baleseti halálra fizetnek, tehát rák, infarktus vagy egyéb betegség miatti halálra nem!
Ugyanígy a kiegészítő moduloknál sem mindegy, hogy csak baleseti rokkantságra fizet, vagy betegség miatt is, vagy csak baleseti kórházi ápoláskor térít, vagy betegség esetén is.
Életbiztosítás: ha "bármely halál" a meghatározás, akkor mindenféle halálesetre fizet a biztosító.
Betegségbiztosítás: különféle betegségek esetére szóló biztosítás. Leggyakoribb az úgynevezett "rettegett betegségek" biztosítás, ami rák, infarktus, agyvérzés és hasonló halálos betegségek esetén fizet, akkor is, ha túléled. Mivel ezek elég gyakori betegségek, elég magas a díja is az erre szóló biztosításnak.
Mi befolyásolja egy biztosítás árát?
Először is a szolgáltató. Hatalmas szórás van az árakban, gyakran négy-ötszörös eltérés is van. (hasonlóan például a kötelező gépjármű biztosításokhoz.). Érdemes megbizható és hozzáértő szakember segítségét kérni.
A nemed. A férfiakat több baleset éri és hamarabb is halnak, ezért sokkal drágább a biztosítás nekik.
Az életkorod. Ezt talán nem kell magyaráznom, az öregek egyre nagyobb számban halnak meg.
A biztosításod futamideje. Ha most vagy negyven, tíz év múlva még csak ötven éves leszel, de ha huszonöt éves futamidőre kötöd a bitosítást, lejáratkor már 65 éves leszel. Tehát a nagyobb futamidő drágább havidíjat is jelent.
A foglalkozásod. Nem mindegy, hogy irodista vagy és a legveszélyesebb eszköz, amivel dolgozol a gémkapocs, vagy ipari alpinistaként keresed a kenyered.
Dohányzol-e?
Túlsúlyos vagy-e?
A családodban halt-e meg valaki 65 éves kora előtt rákban, agyvérzésben, infarktusban?
Milyen kiegészítőket érdemes kötni a haláleseti biztosítás mellé?
Tucatnyi kiegészítőt kérhetsz a kórházi ápolástól kezdve a műtétek esetére szóló térítésig. (Emlékszel még, nem mindegy, hogy baleset miatti, vagy bármilyen kezelésre szól-e.)
Egy gond van: mindnek ára van. Minél gyakoribb eset, annál drágább.
Amit mindig javaslok: baleseti eredetű rokkantság biztosítása. Mert hiába nem halsz meg, ha 100%-osan lerokkansz egy balesetben, anyagi szempontból még többe is fogsz kerülni a családodnak évtizedeken át.
A rettegett betegségeknek nagyon kemény havidíja van, én azt szoktam mondani, ha belehalsz, úgyis fizet a biztosító, ha nem, akkor meg azért jó. De ha sok pénzed van, akkor köthetsz, mert jó dolog.
Mennyibe kerül egy ilyen kockázati biztosítás?
Egy nem dohányzó 30 éves nőnek a haláleseti biztosítása 10 millió forintra kb. 1800 Ft/hó
Egy negyven éves nem dohányzó férfinak 5150 Ft/hó, szintén 10 millió forintra.
Baleseti rokkantsági kiegészítés 10 millióra: 1200 Ft/hó
Ezek csak durva irányárak, a nagyságrend érzékeltetésére.
Mire figyelj?
Először is pontosan értsd meg, mire szól és mire nem a biztosításod.
Baleseti rokkantság: nem mindegy, hogy mikor és mennyit fizet. Van amelyik csak 51% rokkantságtól fizet (egy szem elvesztése 35% rokkantság, egy lábfej 40%, egy fül hallóképessége 25%, tehát ilyenkor ebben az esetben egy fillért sem kapsz), a másik biztosítás 10%-tól a teljes összeg százalékában (például 50%-os rokkantság=a biztosítási összeg 50%-a), a harmadik fix díjat fizet a rokkantság fokától függetlenül.
Mindig jelölj kedvezményezettet! Ha nem teszed meg, a gyerekeid fogják örökölni a pénzt, amire a gyámügy ráteszi a kezét, a feleséged/férjed nem fog hozzáférni az összeghez. Úgyhogy a házastársad legyen mindig a kedvezményezett.
Ne felejtsd el tudatni a rokonaiddal, hogy van biztosításod! Mert ha csak te tudsz róla, esetleg a feleséged is, senki nem fog utánajárni, ha mindketten meghaltok egy autóbalesetben. Fénymásold le a kötvényt és add oda a testvérednek/szüleidnek, hogy tudják, hogy van élő biztosításod.
A biztosító mindent elhisz. Nyugodtan hazudhatod azt, hogy nem volt még daganatod, hogy nem építkezésen dolgozol, hanem irodában és hasonlóak, hogy olcsóbb legyen a díjad.
A gond csak az, hogy egész addig hiszékeny a biztosító, ameddig neki nem kell fizetni. Amint fizetni kellene, egyből bekér minden leletedet születésedtől fogva és azt is nehéz lesz megmagyaráznod, mit kerestél egy építkezésen munkaruhában és miért ott dölt rád az állvány.
Úgyhogy hazudni lehet, csak felesleges, mert a biztosító mentesül, ha te szándékosan fontos tényeket elhallgattál.
Remélem, kielégítettem a kíváncsiságotokat a témával kapcsolatban. 🙂
Ha tetszett a cikk, ne felets el bejelölni a facebookon, így mindig értesülsz az új cikkekről: . target="_blank" rel="noopener noreferrer">.
Köszönöm a sok hasznos cikket! A 2015 cafeteria adómentes juttatásokra kerestem rá google-ban, kockázati és életbiztosításra. A kiszamolo blogon több hasznos infót találtam, mint amire számítottam - biztosításokról, arról hogy miért volt okos elkerülni a UL életbiztosítást pár éve, stb. Köszi a jó munkát!
[...] kockázati életbiztosításról nemrég beszéltünk. Annak aktualítását, hogy újra erről legyen szó az egyik barátom [...]