A lakástakarék-ügy margójára

A kormány két nap alatt gyakorlatilag beszántotta az egész lakástakarékpénztári üzletágat azáltal, hogy mostantól nem ad állami támogatást az újonnan kötött, vagy a mostantól utólagosan meghosszabbított szerződésekre.

A döntés “előkészítése” és átverése a parlamenten a szokásos volt, hű a “mi baltával műtünk, nem szikével” elvhez. A hasonló módon átgondolt cafeteria módosítás és a külföldi szolgáltatók kiebrudalása miatti kártérítés eddig tízmilliárd forintjába került az adófizetőknek és messze még a számla vége. Kíváncsi leszek, a lakástakarékok mennyire fogják majd perelni az államot az egyeztetés nélküli, két nap alatt átvert törvénymódosítás miatt okozott kárral összefüggésben.

Lehetett volna ezt sokkal elegánsabban is. Első lépésként levisszük a támogatást 10 vagy 15%-ra és megtiltjuk, hogy a rokonok egymás LTP-it felhasználhassák. (Ez egy 2011-es újítás volt egyébként is, előtte nem volt erre lehetőség.) Esetleg a lakástakarékok által adott kamatot duplázta volna csak meg az állam, maximum évi 6%-os kamatig.

Mivel ez innentől senkinek nem érte volna meg, szépen elhalt volna magától az egész rendszer néhány év alatt.

Az emberek nem lennének felháborodva, nem emlegetnének jogbizonytalanságot és a magyar piacra befektető cégek sem éreznék úgy, hogy itt bármikor tönkre tehetik őket két nap alatt egy átvert törvénymódosítással.

De hát ezt már megszoktuk, mostanában így mennek a dolgok.

Amiben azonban a kormánynak szerintem igaza volt, hogy a lakástakaréknak sok értelme nem volt. A lakástakarékok szépen híztak azon, hogy negatív EBKM-re (kamatra) beszedték a pénzt és kihelyezték elég magas hitelkamatra, vagy amíg volt hozama az állampapíroknak, befektették a pénzt állampapírokba, a kamatkülönbség az ő hasznuk volt.

A 30% támogatás toronymagasan a legmagasabb volt egész Európában, a következő legmagasabb támogatás 18%, de van olyan ország is, ahol még a 10%-ot sem éri el.

A jelenlegi lakásárak mellett (köszönjük, CSOK) a négy év alatt összegyűjthető maximum 1,3 millió forint sem igazán számított a lakáshoz jutásban. Sajnos lassan már egy komolyabb felújításra sem elég ennyi pénz.

Az is rendben van, hogy rövidre szabták a határidőt, hogy ne kössenek az emberek gyorsan még kétszázezer szerződést.

Sokan úgy élik meg a változást, hogy itt pénzt loptak el tőlük. Semmi ilyen nem történt, megszüntettek egy pazarló állami támogatást.

Azt sem úgy, ahogy például a unit linked biztosítások adóvisszatérítését 2009-ben, hogy onnantól nem járt a visszatérítés, hanem nagyvonalúan a már élő szerződéseket engedik kifutni. Ha nem így lenne, az ellen se lehetne egy szavunk se.

Amit szerintem senki nem gondolt át, hogy mi lesz a lakástakarékokkal és az ügyfelek pénzével a futamidő alatt? Hogyan és miből fogják biztosítani a lakástakarékok a nyereséges működésüket a következő tíz évben?

A lakástakarékoknak három helyről van haszna.

Az egyik a havi 150 forint számlavezetési díj, amiből belátható, hogy nem lehet üzemeltetni a rendszert még tíz évig.

A második haszon, hogy az ügyfelek pénzét állampapírban forgatják, amíg nem kell visszafizetni. Ekkor a haszon a kapott és a kifizetett kamatok különbsége. Azonban még van sok 3%-os szerződés életben, miközben a 3 éves magyar állampapírra jelenleg évi 1,84% kamatot lehet kapni, a féléves diszkontkincstárjegy pedig negatív kamattal fut.

Ebből sem lesz haszna mostanában a lakástakarékoknak.

A legnagyobb haszon abban volt, hogy a közel kamatmentesen beszedett pénzt a lakástakarék viszonylag magas kamatra kihelyezte lakáshitelbe.

Na, ez az üzletág meghalt, ugyanis ezt az új befizetésekből lehetett finanszírozni.

Az is hatalmas kérdés, hogyan fog tudni a lakástakarék hitelt kihelyezni a szerződésben lefektetett kamatok mellett? Leszerződtél, hogy négy év múlva 4% kamat mellett kapsz hitelt a Fundamentától. De nem fogsz, hiszen nem lesz új belépő, akinek a pénzéből lehetne nyújtani ezt a hitelt.

Nem igazán látom, hogyan fognak életben maradni a lakástakarékok a következő 10 évben, hogyan fogják ráfizetés nélkül üzemeltetni a rendszert. Ha valaki tudja a választ, árulja el.

(Természetesen az első években nem lesz probléma, az ügyfelek fizetik a hitelkamatokat, jönnek az új befizetések, stb. Az izgalmas kérdés az utolsó 2-3-4 év lesz, amikor már a legtöbb szerződés kifutott, de a rendszert még üzemeltetni kell, amíg a legutolsó, ma kötött tíz éves szerződés is kifut.)

Rendben van, hogy az OBA védi a lakástakarékokba befizetett összeget, de egyrészt az OBA teljes vagyona 30 milliárd forint körül alakul, másrészt csak a Fundamentánál jelenleg négyszáz milliárd forint felett van a kezelt ügyfélvagyon, harmadrészt megint az lesz, mint a Quaestor csődjénél, hogy egy esetleges csőd esetén a bankszektor többi tagjára fogják ráverni a költségeket, akik ezért árat fognak emelni. Így a legvégén a társadalom fogja kifizetni a számla végösszegét.

Persze nem biztos, hogy baj lesz, lehet, hogy államosítani fogják a futamidő végén még élő szerződések kezelését és az állam fogja kifizetni a legutolsók szerződéseit.

Röviden összefoglalva, bár megint sikerült bután megoldani a dolgot, szokás szerint gondolkodás nélkül, izomból, de egyrészt társadalmi szinten nem kár a konstrukcióért, 70 milliárd forint nagyon sok pénz (ennyi ment el évente a lakástakarékokra), másrészt egy állami támogatás megszüntetése nem egyenlő az emberek megrablásával vagy a vagyonuk államosításával.

Ez a lehetőség minden államilag támogatott konstrukciónál egy figyelembe veendő kockázat.

Update: sokan szerint az államnak nem került pénzbe a lakástakarék, mert az áfából úgyis bejön az összeg. Egyrészt a támogatás több volt, mint az áfa, másrészt lakástakarék nélkül is jönne áfa az alapanyagból, tehát ez igenis veszteség és a legtöbb kisiparos pedig áfamentes kisadózó, így azoknak a munkájából nem lesz áfabevétel. Vagyis tetszetős az elmélet, csak nem igaz.

S még egyszer: nem értek egyet ezzel a szokásos primitív kivitelezéssel és remélem nem azért csinálták, hogy holnaptól egy haver vihesse ezt a piacot is. S igen, ha rajtam múlna, ezermilliárd forinttal kevesebbet költene a költségvetés, mert van még min faragni.

Ettől függetlenül szerintem nem nagy kár a termékért és az állami támogatás már csak ilyen, bármikor visszavonhatják.

Share

335 hozzászólás

  • Marcsi
    A szerzodes hosszabbitasa nem egyenlo a 10 ev alatt lejaro, de tovabb fizetett szerzodessel.
    Ha van egy 4 evre kotott ltp, ami lejar 4 ev utan es tovabb fizeted, arra megkapod az allami tamogatast, max osszesen 10 evig a szerzodes kotestol szamitva.
    Aki kotott 4 evre es kell majd neki a hitel is a lejaratkor, az 4 ev utan modosithatja a szerzodeset hosszabb futamidore, szerzodeskotestol szamitva max 10 evre, igy a szerzodeses osszeg alapjan felveheto hitel merteke no.
    Aki nem akar a vegen hitelt felvenni az ltp-tol, az a 4 evre kotott szerzodes utan csak fizessen, ne modositson.
    DE Miklos ezerszer leirta, hogy 4 evnel a legjobb a hozama, erdemes akkor felhasznalni.
    A jelenlegi infok alapjan en biztos nem varnam meg az ltp idoszak veget, amikor mar nincs forras a kifizetesekhez. Amint lejar a 4 evem, azonnal felhasznalom elotorlesztesre.
  • Hitel
    Molni82 ebben az országban ez is egy szerencsejáték.
    ez van.. Nekem muszáj..
    A megváltozott JTM szabályok miatt NEM AKARok tíz évig fix hitelt ~6% ra
    Hosszabbítok fundát, és a megtakarítási idők lejárta után előtörlesztek.
    Kb 4-5 év alatt letudom a hitelt.

    A jelenlegi szabályok értelmében számomra ez a kedvezőbb. Lehet honaptól más miatt már kvára nem..
    Lutri..

  • bucbuc
    Hát látod moltiszanti, ez a tragédia.
    Mármint az, hogy a kiszámolóig kell jönni egy ideológiamentes cikkért.
    És hiába hazudja magáról az index, hogy objektív, mert kvára nem az.
  • Zsozsó
    “A jelenlegi lakásárak mellett (köszönjük, CSOK) a négy év alatt összegyűjthető maximum 1,3 millió forint sem igazán számított a lakáshoz jutásban.”

    Miért mindig csak a lakásvásárlás költségeihez van viszonyítva a lakástakarék? Egy bármilyen felújításra, fejlesztésre azért már nem olyan rossz pénz 1,3M. Ebből már pár napelemet simán fel lehet rakni a tetőre, kijön belőle a hőszivattyús rendszer fele. Vagy új nyílászárók, szigetelés, tetőcsere, stb.
    Értem én, hogy egy 20-30 misis lakás vételénél nem sokat jelentett az LTP, de átlag vidéki emberekhez és keresetekhez mérten igenis sokat jelentett a 4 év alatt 1,3M ft.

  • Tinaturner
    Kiszamolo@ “nagyvonalúan a már élő szerződéseket engedik kifutni. Ha nem így lenne, az ellen se lehetne egy szavunk se.”
    Nekem mondjuk lett volna. Mindenki tudta h az ltpben gyujtott penzedre semmi kamat nem jar. Azt benyeli a a funda, erste stb csak az allami visszaterites miatt raktak. Ha viszont kihatral a szerzodesbol az allam akkor en is ki szeretnek hatral es egy osszegben azonnal hozzajutni. Az egyoldalu mokerolasok brutalisan karosak. Joval nagyobb kart okoz mint ami elsore latszik belole
  • Családfő
    Vakmajom, olvass kicsit utána (ÁSZF, törvény stb.). Eddig megtehetted, hogy ugyan véget ért a futamidő, de fizetted tovább és kaptad az állami támogatást. Ettől még automatikusan nem hosszabbodott meg a futamidő. Nekem is van ilyen szerződésem. De ez mostantól nem fog működni. Ne lepődj majd meg.
  • gab
    Kint van a törvény, holnaptól hatályos:

    magyarkozlony.hu/dokumentumok/c9058e0063861fef07c12a616bfd446162066fc4/megtekintes

    index.hu/gazdasag/2018/10/16/megjelent_a_magyar_kozlonyben_a_lakastakarek-torveny_szerdan_hatalyba_is_lep/

    Ha jól értem, a most élő szerződéseknél továbbra is a befizetetett pénz után kapod az ÁT-t, azaz max 72 ezret per év. Ez főleg azoknak érdekes, akik 5 ezerre fizetnek 20 ezret. De olvassátok el ti is.

  • matetoth

    “Míg a legjobb akció keretében is csak 12-13%-os EBKM-es a megtakarítás” vs 27% áfa

    az összehasonlítás rossz, az állam minden befizetésedre kifizette a 30%-ot, csak az EBKM lett jó alacsony a futamidő miatt és hatékonytalan rendszer miatt, szóval ha csak a 27% áfát nyerte, akkor mínuszos volt a buli

    (halkan jegyzem meg, hogy a 27% áfában sem volt minden nyereség, mert lehetett KATAssal végeztetni a dolgokat, vannak, akik egyébként is fizetnék az ÁFÁt, mehetett lakásvásárlásba, ami áfamentes, mehetett új lakásba 5% áfáért, de persze ez nem olyan fontos)

  • Balázska
    Én nemrég kötöttem két 4 éves szerződést. Szerintetek mennyire biztos, hogy nem lesz mínuszos a vége? Az Oba mennyire védi az embert?
  • Attila
    Nem is a lakáskassza megszüntetése itt a legnagyobb baj, inkább a jogbiztonság teljes hiánya MO-n. Ebben az országban nincs kiszámítható jövő. Szégyen, hogy ilyen kormányunk van!
  • Huang
    “Megmondták, hogy több gyereket akarnak, ezért a CSOK-felé akarják terelgetni az embereket.”

    Ja, hát csak először az 1 gyerekig kellene eljutni. Ismerősi és a baráti köröm döntően 34-38 évesekből áll és a többségnek még egy gyereke sincs. Ez itt a fő probléma, ezzel kellene valamit kezdeni, nem az alapvetően jól szituált 2 gyerekesekhez hozzávágni még pár milliót, hátha bevállalnak még egy gyereket.

    Bár őszintén szólva még a mostani helyzet is jobb, mintha nekiállnának valamin ötletelni ezek az idióták, mert abból valami még nagyobb hülyeség kerekedne (pl. abortusz tiltása, különadó a gyerek nélkülieknek)…

  • Tamas
    Szerintetek kedvezmenyezettet sem lehet majd modositani?
  • István
    Az eddigi bejegyzéseid 99%-ával egyetértettem, most azonban szerintem nagyon rosszul látod.

    Egyrészt nem igaz, hogy nem épültek belőle ingatlanok, mert rengeteg épült, sokat azok építettek, akik e nélkül soha nem jutottak volna el odáig, mert nem tudtak fegyelmezetten spórolni, nem tudták mibe fektessék azt amit megspóroltak és például nem is voltak hitelképesek, na erre pont megoldás volt a termék. Épült belőle szauna és luxus medence? Lehet, de ezt be lehetett volna szabályozni pontosan meghatározva az igénybe vehető beruházások körét.

    Másrészt nem lehet mindent csupán nemzetgazdasági szemlélettel nézni, ez igenis rengeteg embernek adott reményt saját lakásra, akik most el vannak keseredve. Az, hogy több szerződést kötöttek szintén nem értem miért fáj bárkinek is, az 1 szerződéssel elérhető 3.2m ft-ból mit lehet kapni, garázst? Folyt

  • István
    Folyt: Családi összefogással, pl férj-feleség+ a 4 szülő el lehetett érni értelmes összeget is ami talán elég egy lakásra, ez miért rossz? Az sem igaz, hogy egyik zsebemből a másikba ment, eddig legalább egy kis részét a befizetéseimnek visszakaptam, ezen túl az sem lesz, számomra nettó veszteség az egész. CSOK? 2 gyerekkel kapunk 700e ft-ot használt lakásra, mit kezdjek vele? Részemről elkaptam az első sarki ügynököt és kötöttem amennyit tudtam még ma, ahogy látom nem voltam vele egyedül…
  • Ákos

    “a lakástakaréknak sok értelme nem volt”
    Például tőkét tudtál vele törleszteni. Sok embernek ez a kiszámítható hitel visszafizetés része volt.

    Miklós, az a baj, hogy ezt az adófizetők pénzéből tették? Hát igen, mivel az államnak az is feladata, hogy csökkentse a (szociális, gazdasági, kulturális, stb.) különbségeket és ennek eszköze pont az adók újrafelosztása.
    Ezt a szemléletet húzták át egy nap alatt (tegnap már megvolt a mai időpont).

  • Sacc
    Maradtak még így is nyitott kérdések és talán lehetőségek is. A módosítás nem érinti a megosztást és a túlfizetés miatti állami támogatást, pontosabban a módosítás szövegéből ez nem vezethető le.
    Biztos ami biztos, emeltem a havi 5 ezret 20-ra, így futamidő végéig nem “lopnak meg” 😀

    SZÖCSKE, hol vagy? Kíváncsi lennék a Te véleményedre is!

  • Szmokkencs

    “Nem loptak el semmit sehonnan.

    Amit eddig kaptál állami támogatást, az állam azt a másik zsebedből vette ki adó formájában.

    Csak ezt nem gondoltad át, ezért örültél neki.”

    -Akkor ez azt jelenti hogy csökkenek az adó terhek? Mert ha nem akkor most ez úgy alakul át, hogy az egyik zsebedből adó formájában kiveszi (ahogy te is írtad), de nem teszi bele a másikba 30%os állami támogatás formában. Vagyis akkor csak elvesz. Mi ez ha nem lopás? 😉

  • mtoma73
    Szerintem akik tegnap és ma még gyorsan kötöttek, na azok lesznek majd nagy sz*ban 4 vagy több év múlva. Kíváncsi leszek miből fogják őket kifizetni?
    Azért az állam a 70 milliárd kiadás egy részét visszakapja pl. áfából (azoktól akik felújításra használják például), így a kiadás egy része bevétel is egyben.
    Mondjuk az is igaz, hogy a lakástakarékok a hitelkamatban egyben be is szedik az állami támogatást.
    Nyilván lehetett volna elegánsabban is csinálni, de hát ez a banda már jó pár alkalommal bizonyította, hogy lehet ezt bunkósbottal is, abból ért a magyar.
    Hőzöngenek egy páran, aztán majd mindenki megnyugszik. Kipróbált módszer, garantált siker.
  • Értetlen
    Nemzeti konzultáció erről majd később lesz?
  • Máté
    Satya, és ezzel az arany súlya a tartalékban még mindig teljesen jelentéktelen. Ami nem is baj. Zárójeles kérdés: aranyat eladsz, vagy vettél és próbálod nem megbánni? 🙂

    Egyáltalán nem vagyok Fidesz-szavazó, de azért durva, hogy egy gazdasági témát sem lehet megvitatni tömeges lincshangulat nélkül. Lehet reménykedni, hogy nem a lakáslottó felé terelik a népet, de ez tényleg egy lehúzó üzletág volt. Igen, loptak, lopnak és lopni fognak, de attól még az egyes gazdaságpolitikai lépéseket legyen már lehetséges tárgyilagosan megvitatni…

  • Szmokkencs
    Egyébként ezzel az egész megszüntetéssel megint az a baj, hogy csak önigazolja azt a tényt, hogy “ebben az országban nem lehet tervezni”.
    Új építésű házban gondolkodtam bő 1 éve, és úgy terveztem, hogy veszek fel nagyobb összegű hitelt, mert majd ltp-ből előtörlesztek, és a törlesztő egy részét meg fizetem a cafatériából (mert így adómentes, és relatíve sokat ad a cég éves szinten) mert így a lejárat végén minimális lesz az az összeg amit kamatként kifizetek pluszban a tőkére. Nah most ez nem valósult meg, mert a telekre ami örökség volt, nem lehetett olyan házat építtetni amit szerettünk volna, így eladtuk vettünk olcsóbban egy használtat minimális hitellel. És ez a szerencsénk, mert ha felvettük volna a nagyobb hitelt most szívás lenne, mert a kormány pár hónap alatt megszüntette mind a két lehetőséget a törlesztésre…
  • Bjozef
    “jami 2018-10-16 at 16:20
    A Funda esetében a profilváltás segíthet: biztosítóvá alakulni: kfgb, casco, lakásbizti. A hálózatuk megvan, az portáljuk jó, funkciók is – az ügynökeiket kellene ügyfélbarátabbá tenni.”

    Mesélj még, mert szerintem nem egy fundát ismerünk…..
    Jó portál? Egy vicc, gagyi, egy naprakész technológiával le lehetne váltani a kétbites ügynökhálózatukat, ja csak akkor ne adj isten átlátható lenne az egész rendszerük, elszámolások, stb, akkor meg hamar kidőlne a trágyalé ugye… A kisujjukat nem mozdították meg az elmúlt évtizedekben, egy begyöppösödött, belterjes tenyészet az egész, hogyan állnának ezek neki más profillal foglalkozni? Ezek? Már rég számolhattak volna erre, elég nyilvánvaló volt, hogy egy ekkora alapkezelőt nem hagy csak úgy veszni a NER. Vagy egyszerűen számoltak vele és hagyják, hogy bedőljön az egész, addig meg lefölöztek amit csak tudtak….

  • mers77
    Tájékoztatom az érdeklődőket, hogy ma 23:59-től nem lehet sem újat kötni, sem hosszabbítani.
    Példátlanul gyors módon a mai kora délutáni elfogadás ellenére még ma aláírta a törvényt a köztársasági elnök és az is belefért, hogy szintén még ma a Magyar Közlönyben is közzétételre kerüljön.
    Vagyis éjfélkor hatályba is lép a módosítás, íme:

    magyarkozlony.hu/dokumentumok/c9058e0063861fef07c12a616bfd446162066fc4/megtekintes

    (Ennél inkorrektebbnek érzem a társasházakkal való kibabrálást. A legtöbb társasház a megtakarításait LTP-ben tartotta, csakis a szükséges minimumot folyószámlán. A módosítás az eredeti tv. 21.§-át helyezte hatályon kívül, elfeledkeztek a 22. §-ról, ez szólt a társasházakról. Ennek ellenére ma kora este a minisztérium kiadott egy állásfoglalást, hogy a társasházak sem kapnak állami támogatást.)

  • Garbo
    Felkészül: önyup, NYESZ.

    Mert kétség ne férjen hozzá, hogy elzárta az EU a pénzcsapot, és kell a pénz lóvéra.

  • Ultrakapitalista nagytőkés
    Ideje volt megszüntetni ezt is. Ahogy lassan ki kell vezetni minden adókedvezményt, meg cafeteriat, meg minden hülyeséget. Egyszámjegyű szja, osztalékadó stb. kell. Kisebb bürokrácia, kevesebb feleslegesen tartott bürokraták a közszférában, a versenyszférában.
    Tuti biznisz volt ez a pénztáraknak, versenyhelyzet nélkül lenyúlni a pénzt. Ahogy a mnyp-k, a cafeteriaban utazó utalványos cégek meg minden fos. Csak lenyúltak minket, miközben a nép azt hitte, hogy jól járt.
  • Családfő
    A ma esti Közlönyből:
    “…A támogatás mértékének és felső határának módosítása a már megkötött szerződéseket – a lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási idejének 29. § szerinti meghosszabbítását kivéve – nem érinti.”
    “…a törvény hatálybalépését követően kötött lakás-előtakarékossági szerződés esetében a lakás-előtakarékoskodót a 21. §
    szerinti állami támogatás nem illeti meg.”
    “29. §…A … törvény hatálybalépését megelőzően kötött lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási idejének meghosszabbítása esetén a 21. § szerinti állami támogatás a meghosszabbított megtakarítási időre nem illeti meg
    a lakás-előtakarékoskodót, az állami támogatás ezen meghosszabbított megtakarítási időre nem igényelhető.”

    Nem kerestem vissza a ’96-os törvényt, de nyilván a 21. § ír a 30% max. 72eFt támogatásról.

  • philosopher
    Egyetértek Moltiszantival (és Kiszámolóval is), hogy megint egy gyors huszárvágással csináltak valamit, és nem érdekli őket, mit gondol más, hogy fog boldogulni más, kinyírnak valamit, ami tényleg nem volt tökéletes. Ez a hozzáállás nagyon romboló, míg a lakástakarék takarékoskodásra ösztönző része legalább kicsit javította az emberek pénzügyi kultúráját.
    Amúgy szinte üdvözlök szinte mindent, ami csökkenti az állami osztogatást, na de ez a stílus…
  • eferix
    Abban is van valami, amit Csányi nyilatkozott a témában, hogy ezután majd kénytelenek lesznek kitalálni valami újat. Azaz, lehet, hogy állami támogatás nélkül is ki tudnak jönni olyan konstrukcióval, ami még vonzó megtakarítási forma. A mostani kamatkörnyezetben nem lesz könnyű, de a hiteleket finanszírozni kell valamiből… mondjuk hogy valaki felkapja a fejét olyan kamuszámok kellenének mint az állami 30%, ami valójában EBKM 4% volt 10 évre ugye, de ezt még a magasan iskolázottaknak is csak kis hányada fogja fel…

    Jelenleg egyedüli megtakarítási forma, ha szülsz még gyerekeket! 🙂

  • d4n13l
    En ugy latom, hogy ennek az egesz lepessal ket legyet utnek egy csapasra: kinyirjak a NOK konkurenciajat, plusz meg a jelenleginel is jobban kapacitaljak a lakossagot a gyerekvallalasra.

    Egyebkent ebben az esetben megertem a kormanyt, mert evente kifolyattak a 70 mrd-ot olyan celra, ami most nem prioritas, ezen valtoztatni kellett: uj lakas, uj gyermek. Minden mas masodlagos. Es igen, a legbosszantobb a modszer: funyiro-elv, kinyirjuk a pcsaba, a latszatra se kell adni. Na, ez a visszataszito.

    Nem kell par ev es jon a gyerektelenek altal fizetendo ado. Hja, nem, mar itt is van: ha nincs csaladod, akkor nincs adokedvezmeny, maris tobb az adod.

  • Zelei K Andor
    Az már világos, hogy erősen bátorítják a lakosság pénzének állampapírokba való csatornázását, a párnacihában levő készpénztől talán most már a lakástakarék pénzekig.

    Kérdés, hogy mi lesz, ha az államadósság jelentős része forintban, hazai lakossági befektetők által lesz finanszírozva? Nem lehet, hogy beindul a pénznyomtatás, és elinflálódik az államadósság?

  • Laslow
    Vajon a kedden, papíron “megkötött” szerződésekre jár még állami támogatás? Nyilván ezeket számítógépre csak később rögzítik, és a szerződéskötési díj is csak szerdán megy át. Szerintem elég necces…
  • hz
    Én amit még nagyon sajnálok ebben a történetben (és amit hiányoltam a cikkből), hogy szerintem azért volt az LTP-knek valamennyi “népnevelő” hatása. Kicsit tanította az embereket takarékoskodásra és öngondoskodásra. Sajnos a megmaradt konsktrukciók (CSOK és NOK) épp nem erre ösztönöznek..
  • Senki bolondja
    Kedves Kiszámoló!

    Két kérdésem lenne:

    1. Ha már azt mondod, hogy az LTP rossz konstrukció volt az állam részéről, akkor szerinted van olyan, amibe neki megéri a pénzt beletolni? Gazdaságilag megéri a CSOK, az önkéntes pénztárak támogatása, a TAO pénzek, stb.? Mert előrébb nem jutott semmi ezekből. A CSOK-tól nem születik több gyerek, akkor mi lesz? Az önkéntes pénztárak egyre előrébb kerülhetnek, ha az állam nem invesztál az egészségüögybe és sokan elmennek magándokihoz. A TAO pénzek meg sosem lehetnek sem gazdaságilag, sem morálisan előremutató dolgok. Egyelőre más nem jut eszembe, de ha neked igen, akkor kérlek írd meg, hogy mi az, ami pazarlónak tűnhet úgy, mint az LTP.

  • Bltzr
    Az aranytartalék növekedéséről nem fogsz írni?
  • Senki bolondja
    2. Tudsz ajánlani bármilyen konstrukciót, amivel havi 20-30 ezer befizetéssel már szemmel látható összeg lesz 4-5 év múlva? A prémium állampapír még egy megoldás lehetne, ha havonta veszi, de akkor sem lesz olyan sok, mint az LTP volt. Bár, 5 év és TBSZ mellett egy PMÁP talán még nem is olyan rossz, pláne, hogy idővel kamatot is kell emelnie az MNB-nek. Kérdés, hogy mikor lesz ez…
  • Csalódott
    Cinizmus magas fokon!
    1./ 2018 a Családok Éve – gratulálok
    2./ Pont ma volt az Öngondoskodás konferencia Budapesten – gondolom pont a mai törvényhozás sem véletlen ezzel is segítették a konferencia “sikerét” – ehhez is gratulálok
    3./ Mindenki csak az “új” lakásokra fókuszál a mantráiban, holott használt lakás vásárlására is lehetett fordítani, energetikai beruházásra, festésre, parkettára stb., stb., vagy éppen hiteltörlesztésre úgy, hogy a hozzá tartozó hitelt egyáltalán nem volt kötelező felvenni egyetlen egy esetben sem!
    4./ Mi lesz a következő lépés? Egészségpénztárak vagy az önkéntes nyugdíjpénztárak állami támogatásának megvonása?
    5./ Saját vezetőink gyarmatosítják saját országunkat! Na ez az igazi cinizmus!
    6./ A számviteli törvény szerint a szerződéses állományok után a pénztáraknak céltartalékot kell képezni, tehát a működésük biztosított a következő 10 évben is! Ámen
  • Kard
    A világrekorder áfa mellett ez sokkal inkább X összegig egy áfamentes konstrukció volt lakásvásárlásra meg felújításra. Szóval azért olyan sokat nem bukott rajta az állam.
  • Attila
    Hogy tervezzen egy cég üzletileg egy ilyen vezetés mellett? Tudok olyan emberről aki LTP-vel (is) akart foglalkozni, tervezett, pénzt ölt bele a felkészületekbe és most bumm 2 nap alatt elvették a lehetőséget.
    Az pedig egy eléggé durva kérdés, hogy mi lesz azokkal akik ebben a szektorban dolgoztak, értékesítettek? Lényegében egyik napról a másikra munkanélküliek lettek. Talán azok még jobb helyzetben vannak akik nem csak LTP-t árultak, hanem pl sima hiteleket is.

    Noh de nem gond, erre szavaztak az emberek.

  • AKK
    “Sokan úgy élik meg a változást, hogy itt pénzt loptak el tőlük”

    Ellenkezőleg! Akik ilyen támogatást vettek igénybe azok “loptak el tőlünk pénzt”! idézőjelben.
    Csökkentsék inkább az adókat és ne az adófizetők támogassanak értelmetlen konstrukciókat.
    Ugyanígy meg kellene szüntetni a támogatások nagy részét, pl.: önkéntes pénztárak 20% adójóváírása.
    Az ilyen értelmetlenségekkel az emberek csak az idejüket vesztegetik, plusz fentartunk mesterségesen egy csomó munkahelyet ahol ezeknek a dolgoknak az adminisztrálgatását intézik. Semmi szükség ezekre a munkákra! De most komolyan!

    Most végre ezt az egy értelmetlenséget megszüntették!

    A jelenlegi kormány egyetlen értelmes döntése a 9 év alatt.

    Nekem nem volt LTP a fene vesződött szerződések áttanulmányozásával, díjak összehason. évi 72 000 Ft-ért.
    Lehet 15-20 évvel ezelőtt megérte volna, de most már ez a pénz semmi az idővesztéshez képest.

  • expect
    99%-ban egyetértek, egyben viszont nagyon nem: “hanem nagyvonalúan a már élő szerződéseket engedik kifutni. Ha nem így lenne, az ellen se lehetne egy szavunk se.”
    Már hogyne lehetne? Sőt, nemhogy “lehetne”, hanem kifejezetten kellene. Nem szavaknak, hanem tüntetéseknek. Visszamenőleges törvénykezés, élő szerződések utólagos átalakítása minden polgárnál ki kell hogy verje a biztosítékot. Elég siralmas, hogy a társadalom kezdi elfogadni ezt a sz*rt, amivé az ország vált az elmúlt 8 évben.
  • expect
    “Mivel a népességre szükség van, logikus, hogy olyan formákat támogassanak, ami a gyerekszülést ösztönzi, méghozzá azoknál a rétegeknél, akik fizetőképesek.”
    Én meg erre azt mondom, hogy a legkevésbé alkalmas az szülőnek, aki pénzért vállal gyereket. Plusz azért tegyük már kontextusba a dolgot. Most csodálatos csillivilli családtámogatás van. Mi a garancia arra, hogy a következő 18 évben is megmarad ez, elvégre máról holnapra bármit képesek egyéni képviselői indítvánnyal kivezetni. Biztos roppant okos dolog adókedvezményre, meg csokra alapozva gyereket vállalni egy olyan országban, ahol holnapután simán megtörténhet, hogy előbbit kivezetik, utóbbinak meg 4 év múlva módosítják visszamenőleg a feltételeit, ha épp úgy tartja érdekük…
  • pampam
    Az LTP-t pontosan a kispénzű embereknek, fiataloknak, egyedülállóknak találták ki, akinek a netto bérük 150-220.000 Ft körül mozog. Ezek az emberek kezdő részletre, felújításra, betörlesztésre használták fel a nehezen összegyűjtögetett pénzüket és nagyon is sokat számított nekik az állami támogatás. Na, őket hagyta most cserben a kormány….azaz az ország dolgozó lakosságának kb. 20-30%-át. Nem véletlen tehát a felháborodás.
  • antenna
    Satya, ne legyél komolytalan! Egyrészt ennyi arany semmiség. Másrészt vitya adta ki az ukázt a vásárlásra, mert ő mindenhez IS ért. Ettől még nem biztos, hogy jó lépés. Ráadásul azt hazudnak, amit akarnak.
  • xony
    Elgondolkodtató, hogy egy ilyen konstrukciót csak úgy, egyik napról a másikra megszűntetnek…. Ha ez így megy, mi lesz a többi megtakarításokkal, pl. babakötvény, jövő héten azt szűntetik meg és a pénzt jól “beforgatják” mondjuk repülőgépekbe?
  • netudki
    Valaki magyarazza mar meg, hogy a cikkben levo dolgok mit jelentenek, mert en nem ertem.

    Ez egy zart rendszer, kapsz (Fundanal) 1% kamatot (vagy 0.1%-ot), ha hitelt veszel fel, akkor meg fizetsz 6+1/3.9+1/3(?)%-ot.

    Vagy arra gondolt a kolto, hogy a ma megkotott szerzodesekre 4 ev mulva a funda nem fog tudni kifizetni 2.756.- forint kamatot?

  • kornél
    akkor meg az lett volna a szöveg, hogy “sunyi módon kivéreztetik őket blabla”

    nem, ez pont így jó. pedagógiai vetülete is van. vége az ingyenpénznek, deal with it

  • KL
    “Kíváncsi leszek, a lakástakarékok mennyire fogják majd perelni az államot az egyeztetés nélküli, két nap alatt átvert törvénymódosítás miatt okozott kárral összefüggésben.”
    Én is kíváncsi vagyok, hogy lehet-e az államot perelni ilyen esetben – logikusan azt gondolnám, hogy nem. Egyéni képviselői indítványnál kell egyeztetés?

    “Hogyan és miből fogják biztosítani a lakástakarékok a nyereséges működésüket a következő tíz évben?”
    Ez miért a kormány dolga? Nem inkább a lakástakarékok tulajdonosainak dolga?
    Hogyan biztosítják mondjuk a pékek a nyereséges működésüket a következő tíz évben?

    “Így a legvégén a társadalom fogja kifizetni a számla végösszegét.”
    Ez most egy az egyben a “ne a zemberek fizessék meg” fideszes cucc.
    Persze, hogy a társadalom fizeti meg, ki fizetné meg, az üregi nyulak?
    Az ügyfelek számláján lévő összeget nem használhatják fel költségek fizetésére.
    folyt.

  • -nb-
    Jól jönne valami olyan topik, hogy “havi kispénzt hogyan tárolhatunk külföldön”, talán ez lenne a megfelelő hosszútávú reakció (Erdogan megvan?, milyen saját dollárt akarsz te itt kivenni?)
  • KL
    folyt.
    Ha a 150 HUF-okból, meg a kamatkülönbözetekből nem jönnek ki a fizuk meg a költségek és az alaptőke is elfogyott, akkor is meg kell maradjon az egyéni számlás pénz, ha valaki ahhoz nyúl, az konkrét bűncselekmény, pont mint a Quaestornál. Gyanítom, az MNB majd napi ügyeletet tart az ltp-knél és egyik ltp vezető sem akar majd börtönbe menni. És ha feladja a tulaj (ezek nagynevű bankok és biztosítók, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy összekössék a nevüket azzal, hogy elveszett az ügyfelek pénze) akkor majd valamilyen szabály szerint jól visszafizetik a pénzt – talán a támogatást az államnak, talán az egészet az ügyfeleknek, majd lesz valami végrehajtási szabály.
    Persze ennek a költségét (végkielégítések, ilyesmi) ezek a bankok és biztosítók nyilván az ügyfeleken szedik be, azaz a “társadalmon”, mert az üregi nyulaktól nem lehet.
  • AKK
    “Arrol szerintem erdemes lenne egy cikket irni, hogy ez az emberek bizalmat mennyire csökkenti az allam irant.”
    Ellenkezőleg, ez volt az egyetlen intézkedésük, ami növeli a bizalmat az Állam iránt.
    Pazarlást, értelmetlenséget megszüntet az állam => megbízhatóbb Állam

    MANYUP államosítás => veszélyes állam
    (bár a manyup is pazarló volt)

    Igazából az egész lakástakarék ügynökök, biztosítások nagy része, befektetési tanácsadók többsége (kivéve persze pl. Kiszámoló !), egészségügyi/életvezetési/csajozási/pasizási tanácsadók, adótanácsadók, könyvelők mind(!), ingatlanosok, sajnos a jogászok egy része is, illetve bármilyen ügynökök, vallási közösségek stb. egy nagy lehúzó, átverő, ingyenélő banda szerintem!

    Semmi, de Semmi szükség rájuk!