A pénz rövid története
A pénz az, amiről mindenki azt gondolja, hogy tudja, mi az, azonban ha meg kellene határozni, mi is a pénz pontosan, elég kevés embernek sikerül.
A bankjegy ugye pénz. Akkor egy 100 pengős is pénz? Az elektronikus jelek a bankok számítógépében vajon pénz? Az egyunciás aranyérme pénz, vagy csak valami, ami pénzzé tehető? A hamis százdolláros pénz, ha el tudom költeni?
Ugye, hogy nem is olyan könnyű a válasz?
A pénz kialakulása
A pénz már a legkorábbi civilizációkban jelen volt. Egyes elméletek szerint a cserekereskedelmet könnyítette meg, ebben fejezték ki a termékek árait, amik így könnyen összevethetőek voltak és a cserének sem kellett egyidejűnek lennie. Egy ruha nélküli barompásztornak nem kellett egy jelenleg éhes ruhakészítőt találnia. Az állatát eladhatta bárkinek és a ruhát is ráért megvenni később bármikor.
Egy másik elmélet szerint a civilizáció kezdetén egyáltalán nem volt jellemző a kereskedelem, hiszen a családok önellátóak voltak. Azonban egyre inkább közösségekbe, államokba szerveződtek és az állam (városállam) a kivetett adót követelte egy közös értékrendszerben, ez segítette a közös értékmérő kialakulását.
Az árupénz
A pénz nagyon sokáig egy belső értékkel bíró csereeszköz volt, ami önmagában is értéket képviselt. Ez lehetett búza, prém, jószág, só, kagyló, bármi, ami elfogadott volt a csoport tagjai között. Mivel maga is értékkel bírt, ezért hívták árupénznek.
Mit várunk el egy pénzként funkcionáló csereeszköztől?
– Legyen alkalmas kis mennyiségek kifejezésére, hogy egy doboz gyufát is tudjunk venni.
– Legyen alkalmas nagy összegek kifejezésére, hogy egy ház vétele ne három kamionnyi pénz cseréjével járjon.
– Legyen viszonylag könnyen szállítható, vagyis kisebb mennyiség is nagyobb értéket képviseljen.
– Legyen nagyarányú az elfogadottsága, ha lehet, országhatárokon kívül is.
– Legyen homogén a minősége, hogy könnyen lehessen számolni vele.
– Ne csak fizetésre, de vagyonfelhalmozásra is legyen alkalmas, vagyis ne legyen romlandó áru.
– Legyen tartós, vagyis ne viselje meg a forgalomból eredő kopás és szállítás.
A nemesfémek megjelenése
Az európai-közelkeleti kultúrában nagyon hamar a nemesfémek töltötték be a pénz szerepét. Már a Bibliában is olvasunk ezüstpénzről, Ábrahám idejéből.
A nagy értékeket aranyban fejezték ki, a kisebbeket ezüstben, a kicsiket rézben, vagy bronzban. Ezek egymáshoz viszonyított aránya nem volt állandó, hanem folyamatosan változott, attól függően, melyik fémből mekkora volt a kínálat. Ez sok gondot is okozott az árak elszámolásakor, ezért a 19. században sok országban áttértek a monometallizmusra, vagyis csak az arany, vagy csak az ezüst használatára. Máshol mesterségesen rögzítették az átváltási arányt, ami azzal járt, hogy az értékesebb fém eltűnt a forgalomból, mert az emberek azt halmozták fel otthon és igyekeztek mindig a „rossz pénzzel” fizetni.
A nemesfém pénzként való felhasználása sok kultúrában nem volt meg. Például az inka és maja népek nem is értették a spanyol hódítók arany és ezüst utáni sóvárgását, náluk egyszerű vallási szerepet töltött be ez a két fém, a napot és a holdat jelképezték, fizetésre soha nem használták.
Problémák a nemesfémekkel
A nemesfémekkel a legnagyobb problémát az okozta, hogy egy bányatermékről van szó, ami nagyon korlátozottan állt csak rendelkezésre. A fémek kínálata nem tudta követni a gazdaság növekedéséből származó keresletnövekedést, ezért gyakran hiány lépett fel a pénzből.
A feltörekvő török birodalom igényei is például teljesen kiszívta a nemesfémeket Európa területéről, sokáig Európában kénytelenek voltak a pénzhiány miatt prémekkel és fűszerekkel fizetni.
Amikor éppen nem volt hiánycikk, a nemesfém-alapú rendszerek kiszámítható árakat adtak, komoly inflációt csak például az Újvilágból beáramló ezüst és arany okozott. Azonban az infláció ennek ellenére nem volt ismeretlen, lévén az uralkodók gyakran éltek a pénzrontás eszközével, amikor körbenyírták az érmék széleit, vagy bevonták a régi érméket és alacsonyabb aranytartalmúakat bocsátottak ki helyettük. (Az inflációról itt írtam: Az inflációról.)
A hitelpénz megjelenése
A készpénzhiány áthidalására megjelentek a váltók (Mezopotámiában már több ezer éve). A váltóban az adós kötelezettséget vállalt, hogy majd valamikor a jövőben meghatározott dátumra kifizeti a tartozását a váltó birtokosának.
Ezeket a váltókat az elfogadóik nem tartották meg, hanem pénzként tovább adták, azaz „forgatták”.
Így jelent meg a hitelpénz a rendszerben, ahol egy-egy tartozást képviselő papírdarabot pénzként kezdtek használni a kereskedelemben.
A gond annyi volt, hogy a sokadik elfogadó már nem tudott semmit az adósságot garantáló személyről, ezért nem biztos, hogy elfogadta az általa kibocsátott váltót.
Ekkor léptek színre a mindenki által ismert bankok, akik a saját nevükben bocsátottak ki ilyen váltókat, amin vállalták, hogy a bemutatójának a rajta lévő összeget kifizetik aranyban.
Ez volt a bankjegy. Ezeket mát mindenki elfogadta, ha éppen nem voltak rossz hírek az adott bankról.
Ebben az időben több tucat különféle bank bankjegyei forogtak a piacon különböző címletekben.
Ezt szüntette meg az, hogy az államok egy idő után állami monopóliummá tették a bankjegykibocsátást. Ezután már csak az állam által kibocsátott bankjegyekkel lehetett fizetni. Ennek oka a piac szabályozása is volt, hogy biztosíthassák a bankjegyek mögötti aranyfedezet meglétét.
Ezután megjelent a csekk és a számlapénz is. A 19. század végére a fémpénzek aránya a század eleji 67%-ról 13%-ra zuhant, a forgalom többi részét már a pénzhelyettesítők tették ki.
Az aranystandard és annak bukása
A 19. század első felében több ország bevezette a bankjegyek aranyra váltásának biztosítását. Ennek két formája volt: a currency iskola. ami szerint csak annyi papírpénzt szabad kibocsátani, amennyi arany valóban rendelkezésre is áll, a banking iskola szerint lehet többet is, addig, amíg van valódi árualap a pénzmennyiség mögött, amire el lehet költeni a pénzt.
Az országok egészen az első világháborúig biztosították az aranyra válhatóságot, majd a hadi költségek miatt kibocsátott plusz papírpénzek miatt ezt megtagadták.
Addig azonban a valuták mögött lévő aranyfedezet segítette a világgazdaságot, kiszámítható árfolyamokat jelentett a valuták közvetlen aranyra válthatósága.
Ezután jött az aranyrúd-standard, a valutaövezetek rendszere, majd a második világháború után az aranydeviza-rendszer, ahol már csak a dollár volt aranyra válható, a többi devizát ehhez rögzítették. Ennek 1971-ben lett vége, azóta nincs valódi aranyfedezet a devizák mögött.
Azóta a devizák mögött lévő árufedezet adja az értéküket, vagyis az, hogy van mire költeni őket. Az arany már régóta csak dísznek volt a devizák mögött, hiszen a valódi mennyiség töredékére volt csak meg a valódi aranyfedezet a jegybankoknál. (Amint arról már volt szó, az arany bányászata már évszázadokkal ezelőtt sem tudott lépést tartani a gazdaság növekedéséből származó növekvő igényekkel.)
Így már régóta a hit tartotta életben a devizákat, mindössze annyi történt, hogy az a kevés aranyat is kivonták a dollár mögül (a többi deviza már rég nem volt aranyra váltható.)
Az elektronikus pénzforgalom megjelenése
Az informatika fejlődésével megjelent az elektronikus pénzforgalom, ahol a pénz legnagyobb része már csak elektronikusan van nyilvántartva és a felhasználása is csak elektronikusan történik, bankkártya, vagy bankközi utalások által.
Attól, hogy nem kézzel fogható fizetési ígérvényt (bankjegyet) használunk a fizetésre, ez még ugyanolyan pénz, mint a készpénz. Egy fontos különbség, hogy a bankjegy esetében az állami jegybank fizetési ígérvényét használjuk, míg egy bankkártyás vagy hitelkártyás vásárlásnál egy kereskedelmi bank ígérete a fedezet.
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, március 12.-én indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Az aranyalappal az volt a nagy gond, hogy leginkább a kis emberek jártak vele rosszul. Mivel nem volt elég sok arany, ezért állandó deflációs helyzetek álltak elő. Tehát az árak csökkentek, mert az árú mennyiség növekedett, de a mögötte lévő pénz nem tudott vele együtt növekedni. Ezért az USA-ban nagyon sok gazda, aki hitelt vett fel a banktól a földjére pl. egy rosszabb év után (azok pedig állandóan jönnek-mennek), azt vette észre, hogy a hitele relatíve jelentősen megugrott; hiszen ő, a pénzt a terménye eladásából kapta, aminek az ára viszont leesett a defláció miatt. Tehát valami hasonló szívást tapasztalt, mint mi a CHF hitelünkkel… Persze nemcsak a gazdák, hanem a gazdasági élet más szereplői, az egyszerű emberek is, akik hitelt vettek fel, hasonlóan jártak.
A bankok inkább örültek az aranyalapnak, mert így biztosak lehettek benne, hogy a pénzük és követeléseik értéke fix, jól számítható, nem veszik el, stb.
“A pénz csak addig ér valamit, amíg a nép bízik a mögötte álló kormányzatban.”
Akkor örülnél, hogy aranyfedezet van a pénzed mögött?
Pontosan ez a legjobb tulajdonsága: ti. hogy nem lehet korlátlanul nyomtatni, a papírpénzzel ellentétben.
“A fémek kínálata nem tudta követni a gazdaság növekedéséből származó keresletnövekedést, ezért gyakran hiány lépett fel a pénzből.”
Szó sincs ilyesmiről: a nemesfémpénz értékesebbé válik ha több termék van jelen (“gazdaság növekedése”).
Részletekért ld. von Mises vagy Rothbard valamelyik vonatkozó művét.
Ludwig von Mises, “The Theory of Money and Credit”
Ha a pénz, azaz bankjegy kibocsájtás állami monopólium, mi a helyzet a Soproni kékfrankossal?
Amit említettél annak korlátozott a felhasználhatósága (lásd: csak Sopronban lehet vele fizetni), így akár nevezhetjük utalványnak is, csak ők nagyzolni szeretnének a “pénz” szóval, de összegezve a Soproni kékfrankos mégis csak helyi pénz. Amúgy ha egy polgármester pompás jókedvében kitalálja, és az a képviselő-testület megszavazza, hogy Kunhalmaszentakasztón legyen Kunhalmaszentakasztói Dollárt, akkor az úgy lesz, bővebben itt: http://helyipenz.linkpark.hu/. Itt mindig az a kérdés, hogy ki ismeri el, mint fizetőeszközt.
Ki mit nyer?
– a vállalkozó: elméleti forgalomnövekedést, engedményért és visszaváltási költségért cserébe
– az önkormányzat: betéti kamatot
– a bank: likviditást (az önkormányzat betétjét kihitelezi), visszaváltási jutalékot
– az ügyfél: ha önként, a kedvezményért vesz ilyen utalványt, akkor némi árengedményt cipőtalpköltségért. Ha kényszerből (önk. dolgozóként) kapja, akkor inkább csak veszít vele, mert kötött a felhasználása.
Azt gondolom, hogy nem életszerű, hogy valaki önként, az elfogadónál elérhető kedvezményért vásároljon ilyen utalványpénzt. Azért nem, mert ha már eldöntötte, hogy igénybe veszi az elfogadó szolgáltatását, akkor az elfogadó is jobban jár, ha megadja a kedvezményt forintfizetés esetére is. Avagy: “adj kedvezményt, különben utalvánnyal fizetek!” Ezért gyanítom, hogy az önként vásárolt utalványmennyiség elenyésző az önkormányzat által kötelező jelleggel a dolgozókra tukmált mennyiséghez képest (a kibocsátók efféle adatot természetesen nem tesznek közzé). A sztorit általában sikerkampány is kíséri. Személyes véleményem szerint az egésznek korrupciós szaga van.
A kibocsátók az ügyfeleknek azt mondják, hogy ez helyi pénz, a hatóságoknak viszont váltig bizonygatják, hogy ez utalvány. Az én véleményem az, hogy az effajta helyi pénz induktív logika szerint készpénz, hiszen úgy néz ki és úgy is viselkedik. Szerintem csak elenyésző mennyisége miatt nem szállt még rá a jegybank.
Korrekt úgy lenne, hogy a banki kamatokkal minden hónapban növelik a helyi pénz értékét, vagyis kibocsátáskor 1 forint egyenlő egy alsógöröngyösi tallérral, de egy év múlva már 1,06 forintot érne egy tallér.
Ha így csinálnák, elhinném, hogy a köz érdekében van a dolog. (Alternatív lehetőség, hogy a kamatokból játszótereket, meg óvodákat építenének.)
A lekötött betét mellett a lekötés nélküli, a folyószámlán lévő pénz is lehet a banki hitelezés forrása? Nekem úgy logikus, hogy amikor lekötöm a pénzt, akkor kamatot kapok érte, mert kockáztatom, hogy esetleg nem kapom vissza csőd miatt. A bank a kamatot ki tudja fizetni, mert a lekötött pénzemet bátran kiadhatja hitelbe. Szerintem a lekötetlen pénzzel ezt nem csinálhatja meg, mert azt csak őrzésre adtam neki, mint például, ha egy széfbe rakok egy köteg pénzt. Jól gondolom?
//kiszamolo.hu/a-bankok-maguk-teremtik-a-penzt/#more-95585
de azt vettem észre hogy ott le van tiltva a hozzászólás.
Miért? Illetve lehet hogy én nem látom valami miatt?
valószínűleg ingerküszöb feletti volt a hülyeség és/vagy anyázás mennyisége, és egyesével moderálni túl sok munka lett volna, ezért Kiszámoló inkább letiltotta az egész kommentelést. Van egy-két ‘érzékeny’ téma, amikhez sokan gondolják úgy, hogy muszáj beírniuk valamit, függetlenül attól, értenek-e hozzá.
Ha forgatják a lekötetlen pénzt, akkor kockáztatják. És ha azt szeretném, hogy csak őrizzék? Ahogy a széfben lévő készpénzt, amiért persze fizetni is kell. Erre nincs lehetőség a mai bankrendszerben? (Ezt a pénzt a bank nem bukhatná el még csőd esetén sem, kivéve, ha ellopják, mint egy bankrablásnál.)