All you can eat

Találtam egy érdekes cikket arról, hogyan érheti meg az “all you can eat” éttermeknek annyiért adni a korlátlan ételfogyasztást, amennyiből más éttermekben egy normális ebéd vagy vacsora sem feltétlen jön ki. (A cikk még pont a járvány előtt született, reméljük 2021-ben újra aktuális lesz. 🙂 )

Az egyik titkuk, hogy rengeteget spórolnak a személyzeten. Míg egy átlagos étteremben többe kerül a személyzet, mint az alapanyag, addig az ilyen helyeken a szabványosított és nagy tömegben előállított ételek miatt egy szakács 200 adag ételt képes egy óra alatt elkészíteni a normál éttermek 25 adagjával szemben. A pincérek is csak tányérleszedők, nem kell rendelést felvenni és azt kivinni, így abból is elég sokkal kevesebb.

A nagy volumenű étkeztetés miatt sok alapanyag kell, így azt olcsóbban be tudják szerezni, mint az átlagos éttermek, így az alapanyag is olcsóbb, mint egy hagyományos helyen.

Az ételek ügyes kihelyezésével is sokat tudnak spórolni. Az emberek 75%-a vesz az első tálcáról ételt, akármi is legyen az és a fogyasztás 66%-a az első három tálcáról kerül ki. Így oda kell tenni az olcsón elkészíthető ételeket.

Kisebb tányérok alkalmazásával elkerülhető, hogy az emberek mindent felhalmozzanak a tányérjukra és aztán otthagyják a felét.

Hatalmas kanalakat raknak a köret mellé, hogy abból szedjenek az emberek sokat és kicsiket a húsok mellé.

A drágább ételeket el kell dugni egy távoli sarokba, ahol sokan nem vagy csak későn találják meg, amikor már jóllaktak.

Ahol van, ott sűrűn töltik az asztaloknál a vizespoharakat, hogy sokat igyanak a vendégek, mert akkor hamarabb jóllaknak.

Sok helyen kétórás limitek vannak, hogy az egyszer már jóllakott vendégek ne éhezzen meg megint. (Illetve megéhezhetnek, de akkor már újra fizetniük kell.)

Sokszor az étel ingyen van, de az innivalóért fizetni kell és szép haszon van egy pohár üditőn is, ami 40 forintba kerül és 5-600 forintért tudják eladni. (De utálom a magyar hotelekben, hogy van képük elkérni 100-120 ezer forintot egy éjszakára egy négyfős családnak, de vacsora alatt elzárják még a vizet is az étteremben, hogy drágán vegyél innivalót. Ez annyira pitiáner dolog. Mondanák inkább azt, hogy ötezer forinttal több egy éjszaka, de legalább egy kancsó vizet tegyenek az asztalra, ha már az üdítőn is nyerészkedni akarnak. Mindjárt nem érezné úgy magát az ember, hogy milyen kicsinyes dolgokkal is le akarják még húzni.)

Van néhány nagyevő (porszívónak hívják őket az éttermesek), akik extra mennyiséget esznek és gyakran a legdrágább dolgokból. Azonban egy-egy ilyen nagyevőre jut a családi asztaloknál jó pár nagymama és kisgyerek is, akik viszont messze nem esznek annyit, mint az átlag.

Így képesek ezek az éttermek a normál éttermi árak környéki árakon korlátlan ételfogyasztást adni.

Ennek ellenére folyamatosan zárnak be ezek az éttermek, mert a normál éttermekkel állnák a versenyt, de egy valamivel nem képesek: a házhozszállítás terjedésével. 2019-ben úgy jósolták, hogy 2030-ra már az éttermi fogyasztások 80%-át otthon fogják megenni az emberek, ez a trend nyilván még fel is gyorsult a járvány miatt. Ez az a folyamat, amivel az all you can it éttermek nem tudnak mit csinálni.

A másik gond, hogy az emberek kezdenek rádöbbeni, hogy nem lehet büntetlenül zabálni akkor se, ha nem kell érte többet fizetni.

Share

123 hozzászólás

  • Szabolcs
    Kiszamolo
    2021-01-01 at 23:03
    + Henriksen

    Távol keleten (legalábbis amerre én jártam) azt nagyon bírtam, hogy
    1. szálláson van forraló vagy forralt víz, ingyé, akkor is, ha $5 volt a szállás. Sűrűn tea is.
    2. Az étteremben a forralt viz az asztalon, és ha helyiekre beállított étterembe mész, akkor tuti tényleg forralt is.
    3. Étteremben a tea is sokszot grátisz, amennyi beléd fér.
    4. nincs jatt, és nem is értenék, sértés, mint írta más is.
    5. kedvesek. ok, furán nézel ki, és ezért külön kedvesek, de akkor is 🙂
    6. étteremben az üveges ödítő centre annyi, mint a boltban (ahol mellesleg van üveges). Ez volt 10-25 éve, most nem tom.
    7. Japánban a borsó is ott van a tányéron, ahol a műanyag mintán a kirakatban 🙂
    8. Ha nem értesz szót a pincérrel, simán bevisznek a konyhára, és mutatják mi miből készült 🙂
    9. Olcsó a kaja. Szingapúrban, Japánban is.

  • Szabolcs
    Unemployed
    2021-01-02 at 12:40

    Reagan színészként berágott a pincérekre, és azt mondta, ő adzik eleget, miért nem adózik ő is a jatt után.
    Elnöksége alatt beépítették a termék (kaja) árába a jatt adóját.
    Ha jól tudom, a pincér az étel átának 15-20%-át be kell fizesse jattadókét. Na, ha kevesebbet adsz, akkor kvázi ő fizetett neked, hogy kihordta a kajádat, és mosolygott hozzá. Ezért ha normális volt a kiszolgálás akkor adsz hazai szemmel sok jattot, de viszont ha gáz volt, akkor tényleg tudsz büntetni, és nem adsz (vagy nem eleget) 🙂
    A pontos mértékeket nem tudom, rég hallottam.

  • QTT

    Csak egy szállodára van rálátásom, de ott kijelenthetem, hogy nagyon nagy százaléka. A szóban forgó szálloda Hévízen az Aqua. Elég erős kapcsolatunk van a szállodával és a személyzettel, főleg feleségem nagynénjének, aki több mint 20 éve jár oda. A feleségem és én kb 2006-tól jártunk oda elég sokszor. Annak idején nem egyszer volt olyan, hogy csak mi, vagy rajtunk kívül néhány magyar volt az egész szállodában. Az egész német nyugdíjasokkal volt tele mindig, svédasztal hírből sem volt. Később nagyon sok orosz is járt oda.

    Aztán jött a szépkártya és a svédasztal. Onnantól pár év és az összes régi törzsvendég eltűnt és tele lett szépkártyás magyar családokkal. Sokszor a vendégek 2/3-a szépkártyás volt. Egy vacsora úgy nézett ki onnan kezdve, mint egy gyerekzsúr. Sok régi pincér is lelépett onnan, teljesen más már a hely profilja.

  • Zabalint
    Étkezésben gyerekkoromban rossz kultúrát kaptam, egy fajta dicsőség volt sokat és gyorsan megenni, erre rátett anyam vasárlási szokása, ahogy mindent túltolva vásarolt, sokat, olcsón hogy “megérje”, és ez persze általában az éttermezésnél is megvolt (nem mindig szerencsére). Így ugyan nem voltam sokszor AYCE helyen, de meg kellett tanulnom felnőttként, hogy ne zabáljam tele magamat, illetve idővel fejlődtem abban is, hogy nem vonzanak a sokat olcsón típusú éttermek (nem csak AYCE).
  • QTT
    Amúgy sokan bele is vannak kényszerítve ebben a SZÉP kártyás tömegturizmusba. Régebben emlékszem még a rezsi számlát is lehetett cafeteriával fizetni.

    Most gyakorlatilag ott vagyunk, hogy aki 500-800e Ft cafeteriát kap, a nagy részét beleerőltetik, hogy a szálláshely zsebbe tegye a jobbágy, mert maximalizálva vannak a zsebek és persze a kaja és a szabadidő zseb felső határa jóval alacsonyabb, minthogy el tudja osztani azokban a teljes összeget.

    A COVID miatt meg tuti ott parkol sokaknak egy csomó pénz a vendéglátáson és jövőre még erre plusz pakolni kénytelenek. Nagyon sokan lesznek akik kényszerből szénné szépkártyázzák magukat ilyen-olyan tömegturizmusos turistakeltetőkben, gyakorlatilag kényszerből.

  • Kiszamolo
    Zee, mi sem mentünk külföldre, amíg kicsik voltak, mert semmi értelme se lett volna, a háromévesnek mindegy, hogy hol homokozik.
  • Csaba
    @kártékony
    “ha jól emlékszem, akkor hétköznap 5000 Ft, hétvégén pedig 7000 Ft/fő.”

    Hétezer. És ezt imádod? Nem semmi. Rengeteg olyan étterem van Pesten, ahol MINŐSÉGI alapanyagokból készült ételt ehetsz, széles választékból ennél érezhetően olcsóbban. Ráadásul, ahogy írtad, a Trófeában is leginkább egyféléből szeretsz sokat enni. Csak szólok, túlfizeted a kajálásodat. Persze lehet, hogy téged ez nem zavar. Ahogy az sem, hogy rossz minőségű, de jónak (?) érződő kaját tömsz magadba, és adsz a családodnak is.
    Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor fizettünk hétezret fejenként étteremben, pedig degeszre szoktuk enni magunkat, és olyan alapanyagokkal dolgoznak, amiről a Trófea séfje csak könyvben olvashat.

  • Csaba
    “Amúgy sokan bele is vannak kényszerítve ebben a SZÉP kártyás tömegturizmusba”
    Nagyon nem szeretnék politikát idekeverni, de komoly összefüggés van Gázszerelő Lőrinc szállodai érdekeltségei és a SZÉP kártya állami túltolása között. Ha Lőrincke holnap arra ébredne, hogy szállodák helyett mozikat akar üzemeltetni, azonnal megjelenne a mozi-kategória a SZÉP kártyán.
  • jami
    Utálom a svédasztalos alkalmakat (már a vírus előtt is), ahol bárki vehet bárhonnan – önszántamból tuti nem fizetnék azért, hogy menjek.
    Étterembe is ritkán, ha utazunk. Itthon 1 van, amit szeretek, túl a városon, az erdő szélén. Van, amikor biciklivel megyünk. Onnan rendelni is szeretek, jól főznek és nem drága. Amíg nem cserélnek szakácsot.
  • Belavoltam
    En szeretem az all you can eat dolgokat, amennyiben az adott helyen a minosege elfogadhato. Eddig 3 helyrol van tapasztalatom: 2 szalloda, ill. 1 etterem. Alapvetoen elegett voltam veluk.

    Az ayce-vel is, mint mindennel, lehet elni, es lehet visszaelni. Mindenki latott mar peldat erre es arra is, pont ezert a sajat szegenysegi bizonyitvanya annak, az a sajat elmenyeit, hozzaallasat vetiti ki altalanositva erre a tipusu szolgaltatasra.

  • Körtefa
    Nekünk az Ape Regina olasz étterem AYCE része tetszik nagyon. Isteni ételek, bár nem olcsó az AYCE része sem, de szerintem megéri. Mi volt, hogy csak azért mentünk fel Szegedről vonattal, hogy ott együnk, aztán jöttünk is haza. (Nyugatinál van)
  • Vladislav
    Lassan 3 eve napi szinten megyek el az egyik Trofea mellett, a kozelben lakom, de a mai napig nem vettem ra magam, hogy egyek is ott. Ezek utan kiprobalom, milyen is, ha kinyit meg valaha. 🙂

    A magyar vendeglatassal kapcsolatban nem vagyok tul jo velemennyel; nyilvan van nehany hely, ahova szivesen megyek, mert minosegi eteleket kapok tisztesseges kiszolgalas mellett, de ezekbol van szerintem kevesebb. A tapasztalatom az, hogy ahol szervizdijat szamolnak fel, ott altalaban nem akar felrugni a pincer, mert rossz az elete (es fizeteskor se all mellettem meg 10 masodpercig kinos csendben – vagy szol be, hogy illik jattot adni).

    A kulfoldi emlekeim sokkal baratsagosabbak, ezert sem ertem, miert vannak sokan odaig meg vissza a Balatonert. Abu Dhabiban az 5*-os szallas a tengerparton olcsobb, mint Siofokon juliusban. A SZEP-kartyamra se rakok penzt, mert “el kell koltenem”.

  • Családfő
    Szabolcs,

    Szingapúrban jártál, vagy csak hallomás alapján írtad? Én voltam ott nem egyszer, és a kaja minden, csak nem olcsó… Messze a legdrágább lokáció a környéken – nem csak az ételt tekintve -, az összes környékbeli ország Thaiföld, Malajzia, Indonézia, Kambodzsa stb. Szingapúrhoz képest filléres…

  • Henriksen
    Sokan írtak itt is a különböző országok kulturális tradícióinak hatásáról. Ez is az, sőt: Jó pár itteni, távol-keleti étteremben is tapasztaltam a bőséges tea-ellátmányt.:)
    : Az Aqua-ra nincs közvetlen rálátásom, de utána tudok érdeklődni. Egyébként ők jó pár éve átálltak all inclusive szolgáltatásra. Hogy milyen minőségű, nem tudom, ezer éve jártam ott.
    Minden esetre nálunk (Budapest környéki, 4*-os szálloda) 2020-ban, de 2019-ben sem érte el a15%-ot a SZÉP-kártya forgalom. Budapesten, tekintve, hogy 90% fölötti volt a külföldiek aránya, 10% alatti bőven a SZÉP-kártya-forgalom. A legmagasabb SZÉP-kártya arány, amiről én tudok, 30% a 4* vagy a fölötti szegmensben.
  • Henriksen
    Megértelek. 🙂 Ez egy elfogadható vélemény. Én sem járok mindenhova itthon, mert volt rossz tapasztalatom is és bevallom, kötök kompromisszumokat, ha kell.
    De személyes véleményünk alapján – ráadásul téves adatokat kijelentve – en bloc a teljes magyar vendéglátásról ne keltsünk már hangulatot.
  • kormánytisztviselő
    A Szépkártyán lévő pénz felhasználása pénzügyi tudatosság kérdése. Egy petákkal se kell többet költeni mint kp-vel.

    Vendéglátás: vegyél kaját kifőzdében.
    Szállás: 4 csillagos szállodán kívül van még pár szállástípus magyarországon.
    Szabadidő: uszodabérlet.

    Ha már kényszer van, okosan, az egyén számára előnyösen kell felhasználni.

    Mint hazai piacot támogató fiskális eszköz egyébként egyet lehet érteni vele. Magánszemélyként és szociálisan érzékeny állampolgárként azonban egyáltalán nem támogatható, örömmel lemondanék róla.

  • EgyBölcsész
    Mióta életmódot váltottunk nagyon figyelünk a jó minőségű zsíradékokra (a napraforgóolaj nem az), kerüljük a bundázott ételeket és köretként zöldsalátát vagy egyéb sült-párolt zöldséget fogyasztunk (nem krumplit). Ezeket az ételeket sokkal egyszerűbb és olcsóbb elkészíteni otthon alapanyagokból, és igazából sok időt sem vesz igénybe. Ha csinálod ezt pár hónapig átalakul az ízlésed. A változatos zöldségeknek pl sokkal többféle íze van, az étteremben meg a sót és az édeset érzed kb, ha egy sütinek van savanyú íze is a gyümölcs miatt, akkor már nyert ügyed van. Viszont ha édesítés nélküli desszertet eszel, mondjuk mascarpone-gyümölcs és fahéj, kókusz stb… akkor érzed már a mascarpone édes ízét is (van benne tejcukor) és ezek egészen fantasztikus élmények, ahogyan finomodik az ízlelésed, a szaglásod, a változatosság gyönyörködtet, de csak ha tudod érzékelni.
  • Treff
    Off:
    Arról volt már cikk (nem találtam), hogy mennyit költsünk/költhetünk a hobbinkra? Különösen úgy, hogy lakást és gyerekeket szeretnénk, és egyik se “olcsó mulatság”. Nem keresünk hű, de sokat, de azért a számlák/hó végi vásárlások nem okoznak gondot (~800e nettó együtt), de nyilván a gyerekvállalásnál az asszony fizetése csökkenni fog (kb fele-fele a fizunk a fenti összegnek). E mellett takarékosan élünk (~450-500e forintot teszünk félre havonta), és én néha lelkiismeretfurdalást érzek, hogy a hobbimra költök (kövezzetek meg..felnőtt fejjel videójáték konzolon játszok, és átlagban havi 10-15e forint is elmegy rá, sőt néha több (kiegészítők, új konzol pár évente)). Ezen kívül hobbira semmit se költök. Szóval jó lenne egy cikk, ami ezzel foglalkozik, hogy lássam, hogy mennyire oké, amit csinálok 🙂
  • tumpara
    Treff: nagyon egyszerű, szokj le. 🙂 Csak gondold végig, virtuális pixeleket kergetsz, hogy megmutasd magadnak, Te vagy a legjobb. (Kb. úgy használod a játékokat, mint amikor valaki a stresszt úgy vezeti le, hogy beül a kocsiba és megy egy kört, hogy érezhesse, övé a kontroll.) Ezt az időt és energiát olyanra is fordíthatnád, ami értéket is teremt amellett, hogy kikapcsol (sport, barkácsolás, továbbképzés stb.). Persze vannak játékok, amiknek zseniális a történetvezetése és tényleg olyan érzelmi hullámvasút, hogy kár kihagyni, de akkor nézz meg helyette egy filmet vagy ha nagyon nem bírsz elszakadni a játékoktól, nézd meg youtube-on a végigjátszást. Tény, ekkor nem Te leszel a főszereplő, viszont kiválóan megmutatja, miért is ez a hobbid. Tényleg az egyedi történet nyűgöz-e le, vagy csak a kontrollt szeretnéd érezni az életed fölött (vagy esetleg csak unatkozol, ez is egy nagy red flag).
  • VAG
    Nekem ez az étterem sosem tűnt még fel. Ahogy válaszolnak a negatív Google értékelésekre (hazudsz, menj a McDonald’s-ba, hányós ikonok, kaka ikonok), nekem azt sugallja, hogy egy színvonaltalan hely, akiktől nem fogadnék el ételt.
  • Richmond
    Szerintem azért túlzás, amit írtok a jelenlegi magyar vendéglátásról, szerintem ebben speciel rengeteget fejlődtünk az elmúlt 10-15 évben. Nyilván azért, mert az egyszeri magyar vendégnek már bőven van összehasonlítási alapja, mert volt Horváthba’nyaralni, no meg a fapadosokkal is rengetegen röpködtek ide-oda, távolról sem csak a Balaton játszik.
    Amúgy is a legtöbb helyről jó előre olvashatsz több tucat véleményt/pontozást, szóval a lehúzós helyek nem is olyan lassan szorulnak vissza. Mondjuk az tény, hogy éppen ezért nem is tudom mikor voltam nagyobb magyar szállodában. Kisebb, jól felszerelt panziókban, apartmanokban is megkapjuk ugyanazt, sokkal kedvesebb személyzettel
  • QTT

    A SZÉP kártya kifőzdére költése szerintem nem egyenlő azzal, amit írsz, hogy egy fillérrel sem több, mintha KP-t költenél.

    Napi étkezés céljából drágább így megvenni az ételt, mintha otthon elkészíted (oké, nem mindenki főz otthon ezt aláírom, nekik mindegy, mert KP-ból is menüt vesznek), másrészt a mennyiséggel és minőséggel van bajom.

    Próbáltam néhány menüs helyet, a legtöbbnél kisebb egy adag, mint a számomra megfelelő mennyiség (és minőség), azokon a helyeken ahol megfelelő mindkettő, ott lényegesen drágább is a menü. 1500-2000 Ft-ot kifizetni egy normális menüre naponta drágább, mint otthon főzni.

    Ami tényleg nem bukó az az uszoda/kondi bérlet és társai, mert ott az ár/érték ugyan az mint a pénz esetén, azt érdemes kimaxolni. Persze nem véletlen, hogy arra lehet a legkevesebbet kérni. Ha valaki nem “kényszerből” szálláshelyes, akkor annak sem bukó.

  • Lamolna
    @Treff; ha onnan nezzuk hogy a sajat fizetesed ~3-4%-t koltod hobbira, nem neveznem ezt felelotlensegnek 😉
    Masik oldalrol apam szokta mondani hogy ha valaki (ertelmes keretek kozott) a hobbijara kolt, az meg mindig jobb mintha elkocsmazna (vagy cigivel elfustolne) 🙂
    Szoval tavol alljon tolem barkinek is megmondani mit es mennyit koltson a hobbija, de hidd el azt a gyerkocot fel lehet majd nevelni ugy is ha az ember ennyit a hobbijara, ergo magara is aldoz. Mas kulonben minek hajtjuk a penzt.
    Meg egy kvazi dakota kozmondas jot eszembe felesegem nagypapajatol: hova sporoljak ennyire; a koporson nincs csomagtarto!
  • Zabalint

    A szállás zsebre azért nem kértünk sosem, mert:

    1. Az ország közepéről Magyarországon majdnem minden hamar elérhető max. 2-3 óra alatt autóval. Tehát legtöbb esetben a Bükk fennsíkon egy egynapos túra megejthető Budapestről korán indulva. Ugyanez a Júliai-Alpokban nyilván nem, de már a Tátra is necces. Nyilván így is akad szituáció, amikor érdemes lenne itthon foglalni, de kevesebb, mint külföldön.

    2. Érezhetően drágábbak a hazai szálláshelyek, mint a szomszéd országokban, minden kategóriában, valószínűleg épp a SZÉP kártya piactorzító hatása miatt. Kedvenc példám a Gömör-Tornai karszt, a magyar oldalon 2-3-szoros szállás árak szoktak lenni, mint a szlovákiai oldalon.

    3. Ha mégis itthon foglalunk szállást nem minden hely fogadja el azt a SZÉP kártyát, amink van, és akkor ez +1 szempont amit figyelembe kell venni, ami a kevésbé felkapott helyeken necces.

  • Zabalint
    Ja, még hozzáteszem, hogy sokszor még Ausztriában is olcsóbbak a szállások, mint itthon.
  • Unemployed

    Ha van valami, ami miatt örülök, hogy kitört a covid, az a sivatagi nyaralások kinyiffanása. Ha jól tudom, még sípálya is van, mindenki plázában shoppingol, olyan mint Las Vegas, nem a szálláson keresnek, hanem az egyéb költésen, konzumidiotizmuson. Amúgy nem csoda, hogy olcsóbb, mint Siófok, ha ott 52 fok van, bár itthon meg a rossz idő a kockázat. Én arról álmodom, hogy egyszer beüt egy áramszünet és akkor mentik ki az embereket az energiazabáló felhőkarcolókból, mielőtt megsülnek.
    Az ökológiai lábnyom alapján napi 50000 Ft környezet-terhelési adót kéne kivetni az ilyen helyeken töltött nyaralások után, remélem egyszer valakinek majd eszébe jut.
  • százegy

    Azt is megéltük, hogy a mascarpone lett a gasztronómia csúcsa. El se akarom képzelni, hogy miket ehettetek előtte. 🙂
    A krumpli nagyon hasznos, tápanyagokkal teli növény, minden az arányokon múlik.

    Józan ész keretein belül soha ne sajnáld a pénzt arra, ami örömet okoz. A “fiatalság” soha nem jön vissza, az egyik legostobább dolog ezt a korszakot elzsugoriskodni.

    Én a sör árát drágálom, az szinte sajnos mindenhol drága az ételekhez képest a térségben. 🙂

  • Hazavágyó
    szinte sejtettem, hogy ilyen ember lehetsz.
    @kártékony a fine dining nem azért menő, mert kevés a kaja. Ott egy vacsora nem úgy néz ki, hogy rendelsz egy főételt, meg ha még fér beléd, akkor desszertet, hanem olyan gasztronómiailag művelt emberekre építenek, akik legalább 4 fogást esznek egy vacsorára. Pályakezdőként voltam egy céges rendezvényen, ahol 6 fogásos vacsora volt egy 4 csillagos alpesi szállóban. Vacsora után elmentünk egyet sétálni, mert mindenki jól lakott, pedig az általad leírt “maszatos” tányéron meg kis bögrékben kaptunk mindent.

    A SZÉP-kártya szerintem egy jó ötlet, a megvalósításán lehet vitatkozni, de _szerintem_ ML-en kívül járt főleg jól a turizmus vele (ő inkább a 4*+-os szállodákban utazik, ahova eleve kevesebb SZÉP-kártyás megy szerintem). Általánosítani hülyeség, Mo-n is vannak igazán jó szállásadók, igaz oda sokkal hamarabb is kell foglalni 🙂

  • tumpara
    Hazavágyó: ML-t úgy hívják, hogy Bala, mert övé a fél Balaton. 🙂 Nem csak 4*-os szállodák, hanem kempingek, kikötők, borászatok. Amúgy ha csak 20%-kal torzítja a piacot a SZÉP-kártya, már az is gáz, bár értem, hogy különben külföldre menne a magyar, szóval valahogy helyzetbe kell hozni a magyar piacot, de ez a fajta támogatás sajnos már visszájára fordult, inkább csak bebetonozza a zombi-vállalkozásokat.
  • Csaba
    “Az ökológiai lábnyom alapján napi 50000 Ft környezet-terhelési adót kéne kivetni az ilyen helyeken töltött nyaralások után, remélem egyszer valakinek majd eszébe jut.”
    Ha van autód, laptopod és okostelefonod, akkor az ökológiai lábnyomod neked is méretes, nyugodj meg! Ha Gpisz Jakab elmegy egy sokszáz szobás klimatizált hotelbe, az ő egyéni ökológiai lábnyoma ettől nem lesz nagyobb, mint amikor te buszra szállsz a Blahán.
  • Whalaky

    Miért kellene leszoknia?
    “Csak gondold végig, virtuális pixeleket kergetsz” – a moziban meg “virtuális pixeleket” nézel (CGI).

    Attól még, hogy Magyarországon kb. nincs kultúrája a videójáték ipar nagyobb bevételt termel, mint a filmipar és zeneipar egyben: bbc.com/news/technology-46746593

    Illetve a AAA gaming már rég nem a pixeles mario. Sokszor sorozatokat/filmeket megszégyenítő narratíva van egy ilyen játékban.


    Hasonló fizetés mellett hasonló összeget költök én is erre a hobbira. Szerintem egyáltalán nem sok. Pl. moziba nem járunk, havi 2 alkalom mozi 2 embernek kb ugyanennyibe kerülne.

  • Unemployed

    Sajnos nem tudom, hogy az utóbbi időben hol olvastam egy elemzést az egy főre jutó CO2 kibocsátásról, az öböl menti országok egy főre eső kibocsátása a világátlag 35x-öse.
    De a dolog nem itt kezdődik, hanem hogy el is kell oda repülni, majd ott a nap 18-20 órájában hűteni, a maradékban rossz esetben fűteni.
    Nem 1-1 szállodaszobával van a gond, hanem Dubaj és az összes ilyen 52 fokos hely, mint turisztikai célpont létezésével.
  • Zabalint

    Milyen alapon próbálod megmondna, hogy egy hobbi jó vagy rossz az illetőnek? A legtöbb hobbit nem azért csináljuk, mert megéri, hanem mert szeretjük csinálni, normális esetben ez is az élet része.
  • ElGapo
    no para. Kb. Ennyit én is eltolok erre, pedig 40 vagyok. Nem aggódnék emiatt.

    Dubai lehet drága is, de aki ott nem tudja költséghatékonyan kihozni a nyaralást annak a Balatonon se fog menni.

  • tumpara
    Whalaky: gamer voltam, tudom, milyen (pixelmentes) és mekkora a videójátékipar. 🙂 Mint mondtam, ha a történet és az érzelmi hullámvasút a lényeg, akkor arra elég a film is (vagy youtube-on a végigjátszás). A kérdés, hogy azért játszik-e, vagy pedig a kontroll érzéséért, vagy mert éppen unatkozik. Utóbbi 2-nél ez csak pótcselekvés. Amint idősödik az ember, rájön, hogy az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, a halálos ágyunkon nem azért rebegünk majd hálát, hogy végigjátszhattuk a GTA V-öt. Persze amíg nem függőség a dolog, játsszon nyugodtan, megvan a haszna, szélesíti a látókört, szem-kéz koordináció, taktikai érzék, angol nyelvtudás fejlesztése stb., csak vannak jobb hobbik, amik nem csak kikapcsolnak, de sokkal jobban építik az embert, az emberi létet, kapcsolatokat (írás, főzés, sport, tánc, impro, barkácsolás, önkéntes munka). Időnként érdemes elgondolkodni, mit miért csinálunk.
  • Szabolcs
    Családfő
    2021-01-02 at 21:10

    Voltam, igaz régebben. Akkor is messze drágább volt a kaja, mint bármely környékbeli, de ha nem luxusétteremben ettél, teljesen élhető volt a kaja ára, nem nézted volna, mennyire gazdagok. Főleg indiait érdemes arrafelé, mert még tiszta is, ami kevés más ország átlagos indiai kajáldájáról mondható el. A legjobb india állítólag Londonban és Szingapúrban ehető, előbbit nem tudom, mert ott viszont még nem voltam 🙂
    Persze sosem lesz makassari warung vagy akár étterem árban, de nem is ugyanazért megy az ember ezekbe az országokba. Átszállóhely, illetve kb 1 hetet el lehet verni épített látnivalókra (állatkert is az, csak szólok), meg vásárolni sem rossz kütyükre. Gyerekkel is kezelhető, mert rohadt könnyen utazható, bármi infó elérhető és ha azt mondja az írás, hogy “a”, akkor mérget vehetsz rá, hogy “a” lesz. Nem itt kell túrázni és búvárkodni 🙂

  • Szabolcs
    Henriksen
    2021-01-02 at 23:56

    Több indiai és kínai étteremben megfordultam Pesten, én nem találkoztam ezzel, lehet kérni kéne, de kirakva nem volt… Ez nem jelenti, hogy nincs úgy, ahogy mondod, de én nem látom ezt gyakorinak. Török kajáldában már láttam.

  • Csaba
    “Nem 1-1 szállodaszobával van a gond, hanem Dubaj és az összes ilyen 52 fokos hely, mint turisztikai célpont létezésével.”
    Kis túlzással a világ összes középülete klimatizált. A bevásárlóközpontok, üzletek nagy része is. A lakásokban, házakban is nagyon nagy mértékben terjed. De gondolom, még az autód is. Ha tömegközlekedsz, ott is egyre jellemzőbb. Ehhez képest az a “pár” hotel csepp a tengerben.
    Dubai-ban élnek ám emberek is, tudod? Nekik is kell a klíma. Sőt elárulom, ha másfél órát eltölt egy étteremben, le se állítja az autót, hogy ne legyen benne 80 fok. Járó motorral állnak az utcán az autók.
  • kormánytisztviselő

    Igazad van, tényleg nehéz olyan helyet találni ami ár/érték arányban megfelelő. Ahogy az is teljesen igaz, hogy bárhol ételt venni drágább mint otthon megfőzni. Ha még egészségesen is táplálkoznál (hal, friss saláta, párolt zöldség, cukor-só-olajmentes kaja) végképp árak az egekben.

    Előnyös helyzetben vagyok, nem tagadom, és van döntési lehetőségem is.


    Idén a vendéglátásra és a szabadidőre fogok (én is) teljesen ráállni, a szállás lesz a maradék összeg. A szabadidőt a várakozásaimnál könnyebben lehetett felhasználni, és közben nem éreztem, hogy kirabolnak.

    Az egész Szépkártya-rendszerrel nem a cél a baj (mint hazai gazdaság támogatása). A gond az, hogy semmibe veszi azokat az embereket, akik 150 nettóért dolgoznak, és nem pántlikázva kéne neki egyhavi fizetés (nettó 150 cafeteriát feltételezve). Van ilyen a családban.

  • Guest
    A videojáték nagyon jó ár-érték arányú hobbi. 1db Playstation 4 évente 170.000-ért, az havi 3500 Ft. Egy AAA cím mondjuk 16.000, egy hónapra elegendő elfoglaltság a legtöbb esetben. Utána 14.000-ért eladod, igy csak havi 2000 Ft. Esetleg mehet egy PSplus előfizetés havi 2700 Ft, ha évi 12 cím nem elég. Így is megvan a hobbi egy 10-esből havonta. Ennyit valószínűleg mindenki megengedhet itt magának. Akinek nem tetszenek a játékok az vehet helyette heti egy mozijegyet….
  • Unemployed

    szerintem nem érted a lényeget, úgyhogy uccsó:

    Nem mindegy, hogy egy épületet 25, 40, vagy 55 fokról kell lehűteni, exponenciálisan nő a hűtéshez szükséges energia mennyisége. A külső hőmérséklet még csak nem is minden, mert a napfény a felhőkarcolókban 52 fokon akár 95 fokos meleget is csinálhatna, innen hűtik vissza a teljes teret 23-ra.
    Magyarország energiafogyasztásának többszörösét gurítják ki csak azok a szállodák, amelyek gomba mód szaporodnak azon a környéken, számomra érthetetlen módon, a globális felmelegedés kellős közepén.
    Ilyen erővel a halálvölgybe is építhetnének kaszinókat vagy Plazakat.
    OK, hogy nekik a turizmus volt az ötlet, hogy feltörjenek, de hogy ezt a nyugati világ besz*pta és gyorsítva melegítjük általa a bolygót, felháborító.

    A katari focivébé is nevetséges, a kedvükért szétverték a teljes fociszezont, hogy télen el lehessen viselni a meleget.

  • Treff

    Köszi, de nem életmód tanácsot szerettem volna, hanem pénzügyit. Az, hogy kinek mi a hasznos kikapcsolódás egyéni preferencia. Szerintem filmet nézni semmivel sem jobb, sőt nekem kevésbé jelent kikapcsolódást. Nem kell mindenbe belemagyarázni mögöttes dolgokat. Leszokni meg arról kell, ami káros, heti pár óra játék nem hiszem, hogy az lenne. Nincs elvonási tünetem, ha nem tudok játszani hetekig. És nem is azért játszok, mert én akarok lenni a főnök, olyan munkakörben dolgozom, ahol kollégák/vezetők helyett is sokszor nekem kell döntést hozni, szóval pont nem hiányzik, hogy itt is ezt az érzést keressem.

    Többieknek köszi, akkor nem para ennyit költeni hobbira 🙂

    Azért remélem egyszer lesz kiszámoló cikk is ebből. (Olyan szemszögből mondjuk, hogy ha lakásra gyűjtesz, akkor mi “fér bele” a spórolás mellett, ami nem létszükséglet.)

  • Családfő
    Szabolcs,
    Így már értelek. Akkor azért egyetértünk, hogy ott nem olcsó a kaja összességében, ha almát almával hasonlítunk a régiót tekintve. És igen, az indiai kiváló ott. Londonban nem kóstoltam, azt én sem tudom. 🙂
    Szingapúr az egyik kedvencem, nekem a tisztaság, az egyértelműség/rendezettség és a rengeteg zöldfelület tetszett – a látványosságok mellett. A botanikus kertjük az orchideákkal szerintem verhetetlen. Jártam Szingapúrban tizenéve is, legutóbb pedig 2019-ben, és a látványosságok megszaporodtak. Pl. Gardens of the Bay és a környéke, Sentosa kínálata stb. Az állatkert természetesen megvolt, a night safarival és az esti show-kal együtt. Azt mondjuk mindig is viccesnek tartottam, hogy az elképesztő szervezettségük ellenére a buszokon valamiért nem tájékoztatnak a következő megállóról, így nagyon résen kell lenni, hogy jó helyen szálljunk le. 😀 A metró ellenben világbajnok.
  • untermensch4
    Én online játék kapcsán kerültem újra kapcsolatba olyan emberekkel akikkel IRL esélytelen volt hogy találkozzunk… ha meg a kontroll kell vkinek, inkább a monitor előtt élje ki mint a forgalomban vagy a vele kapcsolatba kerülő emberek baxtatásában.
  • jami
    A hobbi nagyon fontos, amíg kikapcsol, örömöt ad, stresszt old. Amint sokba kerül – csak egy új stresszfaktor, tehát értelmetlen. Nem a bevételtől függ, hanem, hogy mennyire tényleg csak egy része az életednek. Kicsi, színes része. Időben, figyelemben, pénzben.
  • Guest2
    Mindig mondani szoktam, hogy All You Can Eat-et szeretnék, de házhoz szállítva 🙂
  • ElGapo

    Mások vagyunk. Az, hogy Te már nem játszol, az a Te dolgod. Ettől az még semmivel se lett rosszabb elfoglaltság. Annyi a különbség, hogy Te valamiért ezt most már lenézed. Elárulok neked valamit, amikor este már lepihent a család, akkor nem fogok se írni, se főzni, se sportolni, táncolni, imprózni, barkácsolni, de még önkéntes munkát se szeretnék végezni. Sőt alapvetően örülnék neki, ha a barkácsolás, mint hobbi, nem terjedne el itt a társasházban.
  • Lajos bá
    Az all-you-can-eat zabalas lelektana. Hatha van, aki meg nem latta.

    youtu.be/SpC0EjjFJFQ

  • csgary
    A cikk nyilván az amerikai AYCE éttermekről szól, nem a magyarokról. Ott ugyanis egészen finom (leginkább) kínai kajákat lehet enni az ilyenekben (persze nyilván nagy különbségek vannak árazás és színvonal terén), én is ezeket látogattam 20 évig, és nem azért mert hízni akartam, hanem mert rengeteg különböző fogást próbálhattál ki a rákollóktól a békacombon keresztül a kínai BBQ-ig, stb. stb. És persze a víz ingyen volt, sőt sok helyen az üdítő, kávé, tea, stb. is benne volt az árban (alkohol nem). Magyarországon egy darab ilyen étterem volt, Szentendrén a Wok Sei, de ha jól tudom sajnos már egy jó ideje áttértek normál étterem üzemmódra. A magyar AYCE éttermekben harmadosztályú, agyonsózott kajákkal bombázzák a jónépet hogy jó sok innivalót fogyasszanak méregdrágán.
  • QTT

    Szerintem pénzügyileg pont jó, hogy a konzol vonalon mozogsz és nem PC játék a cél. Ott most nagyon szállnak el a hardverek árai. Egy videokártya, ami egy mai AAA játékot magas grafikai beállításokkal visz, ráadásul ha egy 144 Hz-es 1440p vagy 4K monitort kell kiszolgálnia simán 300ezres kategória és ez csak a videokártya.


    Hobbiban nem feltétlen kell keresni a hasznosságot és értékteremtést, de még a tanulást, előrelépést, fejlődést sem. Kapcsoljon ki, okozzon örömet. Ha mellé a fentiekből is jut az csak plusz, de nem szükséges.

    Miben más az, ha kiülsz horgászni, vagy leülsz a gép elé játszani, vagy készítesz egy virágládát hobbiból?

    Amúgy egy másik fórumon olvastam egy idősebb (azt hiszem 66 éves) játékos aláírását, ami így szólt:
    “Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.” G.B. Shaw