A 10 milliós ajándék CSOK támogatás mellé kérhető további 10 millió forintos, támogatott támogatású hitel is, amennyiben új építésű ingatlant szeretnénk venni, vagy éppen magunk szeretnénk építeni egyet.
De vajon milyen feltételekkel kapunk hitelt a banktól? Elég-e a 10 milliós támogatás önerőnek? Milyen áron számolják be az új lakást a bankok? Mennyi hitelt vehetünk fel a család jövedelme alapján?
Az előre bevállalt gyerekeket melyik bank fogadja el?
Miért számít, hogy melyik banktól vesszük fel a hitelt, ha egyszer mindenhol ugyanannyi a kamat az állami támogatás miatt?
Mivel már a legtöbb bank kijött a saját CSOK-os támogatott hitelkonstrukciójával, megkértem a blog hitelszakértőjét, írjon egy összefoglalót, mire érdemes figyelni és mi alapján dől el, mennyi hitelt fogsz kapni.
(Egy jó tanács: még mielőtt egyáltalán elkezdesz lakást keresni, vagy építkezésen gondolkodni, beszélj egy hitel-tanácsadóval, hogy egyáltalán milyen esélyeid vannak. Mennyi hitelt kapsz, ha további hitelt kell felvenni a 10 milliós hitelen túl, azt milyen feltételekkel kapod meg, stb. Ne két hónap lázas tervezgetés után derüljön ki, hogy nem kapnál elég hitelt.)
Következzen hát az ő írása:
A maximum 10 MFt államilag támogatott hitel lehívásához nem elégséges a kormányrendeletben megfogalmazott feltételeket teljesíteni, hanem a hitelt nyújtó pénzintézet elvárásainak is meg kell felelni.
Ezek az elvárások megegyeznek az állami támogatás nélküli, piaci kamatozású hiteleknél támasztott feltételekkel. Például, ha egy adott pénzintézet 30% önerőt vár el egy kiegészítő fedezet nélkül igényelt lakáshitelhez, akkor ugyanez az elvárás a kamattámogatott hitelnél is. Továbbá, ha a háztartás összes jövedelmét 40%-ban engedik leterhelni, akkor ez így van a kamattámogatott hitelek igénylése esetén is.
A hitelbírálat során pontosan ugyanazokat az algoritmusokat használják, mint bármelyik piaci hitel esetén.
A CSOK és a piaci árazásnál kedvezőbb kamat miatt ezek a standard elvárások azonban a gyakorlatban egészen máshol jelölik ki a hitelezhetőség határait, úgyhogy a bankok elvárásait mindenképpen érdemes ezek fényében áttekinteni.
Kezdjük 3 egyszerű előfeltétellel:
- A KHR-ben a rossz adósok listáján szereplők nem kaphatnak hitelt, függetlenül attól, hogy mikor és miért került fel a listára. Nem csak a hiteligénylő, hanem a hiteligénylő házastársa és hitelképesség javítása miatt bevont adóstárs, kezes sem lehet „bárlistás”. (A CSOK igénylésnél nem kizáró ok a negatív KHR státusz)
- A kedvezményes 10 milliós hitelt csak az igényelhet aki a 10 millió Csok-ot is kéri, illetve arra is jogosult.
A fentiekből egyértelműen következik, de érdemes külön is kiemelni, hogy a 3% kamatú Otthonteremtő kölcsönt csak új építésű lakás vásárlására vagy építésére lehet igényelni és ugyanazoknak a feltételeknek meg kell felelni ami a 10 milliós CSOK-hoz kapcsolódik.
- Akinek már korábbról volt Otthonteremtő kölcsöne (6%-os kamat mellett) az nem igényelheti a 3%-os OTK-t
Mennyi önerőre lesz szükség?
Az egyes pénzintézetek között jelentős különbség van a tekintetben, hogy a CSOK-ot önerőnek tekintik-e.
Van ahol nem. Ebben az esetben minimum 20% önerőre mindenképpen szükség lesz (kivéve, ha kiegészítő fedezetet is felajánlunk).
Van ahol csak a már meglévő gyermekek után igényelt CSOK-ot tekintik önerőnek, van ahol a megelőlegezett támogatás is. (Nagy a kockázat, hogy mégsem születik meg a bevállalt gyerek és hirtelen ki kellene fizetni 15-20 millió forintot. Ezért sok bank nem látja szívesen a bevállalt gyerekekkel felvett CSOK-os igénylőket.)
Van ahol ügylet/ ügyfél minősítés függvénye, hogy mennyi sajáterőt vár el a pénzintézet.
Ha a CSOK-ot önerőnek tekintik, akkor akár egy 50 millió forintért is lehet ingatlant vásárolni anélkül, hogy a vételárba akár 1 Ft-al hozzájárulnánk.
De ezt a gyakorlat könnyen felülírhatja! Nézzük meg, hogy miért.
Először vásárlási hitelek esetében. Fontos hangsúlyozni, hogy finanszírozásnál figyelembe vett ingatlan értéket a bank által felkért értékbecslő állapítja meg és az nem feltétlenül egyezik meg a vételárral. Ugyan eddig új építésű lakások esetében ritka volt, hogy az értékbecslő által megállapított érték alacsonyabb lett volna a vételárnál, de - a támogatásoknak köszönhető – áremelkedés miatt belátható időn belül előállhat az, hogy ingatlan reális piaci értéke (= amennyiért el lehet adni) lényegesen alacsonyabb lesz, mint vételár.
(Az újbóli értékesítés esetében a második tulajdonos már nem fog 10 millió forint ingyen pénzt kapni és 10 millió forint olcsó hitelt sem. Ha nem veheti meg olcsón a lakást akkor inkább új építésű ingatlant fog venni ő is.)
Építési hitelnél a piaci érték (=amennyiért el lehet adni a házat) és az építés költsége (telek vételára +építkezés bruttó költsége) CSOK-tól függetlenül eddig is akár jelentősen eltért egymástól.
Egyrészt mert a piaci érték nagy mértékben függ attól, hogy hol épül az ingatlan a építkezés költségvetése viszont nem mutat ekkora szórást a földrajzi elhelyezkedés függvényében. Másrészt építési hitelnél várható piaci értéket állapítanak meg egy előzetes költségvetés alapján, nem a kész ingatlant értékelik. A várható értéknél átlagos minőségű és áru építőanyagokkal számolnak, nem veszik figyelembe -vagy csak nagyon kis mértékben – azt az értéknövekedést, amit a jó minőségű építőanyagok felhasználásából fakad.
Általában elmondható, hogy ha a kész ingatlant értékeltetnénk fel akkor az magasabb lenne, mint az előre megállapított várható érték.
Amíg egy vásárlási hitelnél egy előre elkészített értékbecsléssel könnyen tisztázhatjuk, hogy mennyi lesz a bank által figyelembe vett ingatlanérték, addig egy építési hitelnél csak a telek megvásárlása és a költségvetés elkészülte és annak a finanszírozó általi jóváhagyása után kerül sor a várható érték megállapítására. Vagyis a telek megvásárlásakor még nem tudhatjuk, hogy maximum mennyi hitelt kaphatunk és minimum mennyi önerőre lesz szükség.
A fent leírt bizonytalanságból fakadóan, amennyiben nem rendelkezünk legalább 40-50% önerővel az építkezés megkezdésekor, mindenképp javasolt olyan pénzintézet választása, ahol magas a finanszírozási arány és a CSOK-ot is önerőként veszik figyelembe. Az építkezés 100%-ban hitelből és CSOK-ból történő finanszírozása véleményem szerint csak Budapesten és Pest megyében reális.
Mennyi jövedelmet kell igazolni?
A hiteligénylők nettó jövedelmét maximum 50% (400.000 Ft jövedelem felett 60%) erejéig lehet hiteltörlesztéssel terhelni. A legtöbb pénzintézetnél 40-45%-os jövedelemterheltség az elfogadott. Mivel a 3%-os kamat alacsonyabb a jelenleg elérhető legkedvezőbb, nem kamattámogatott hitel kamata, ezért elmondhatjuk, hogy adott jövedelem mellett több OTK hitelt, vagy ugyanannyi hitelt kicsit rövidebb futamidővel vehet fel a hiteligénylő, mint ha piaci kamatozású hitelt igényelne. Akár 100.000 – 120.000 Ft havi jövedelem is elég lehet a hitelkérelem pozitív elbírálásához.
Lényeges különbség, hogy amíg egy jó árazású, piaci kamatozású lakáshitel gyakran csak úgy érhető el, ha az igénylőnek magas jövedelme van és az adott bank által kínált termékekből minél többet igénybe vesz, addig a 3%-os, 5 évig fix kamatnak semmilyen előfeltétele nincsen.
Kaphatunk-e 10MFt-nál több hitelt?
3%-os kamat mellet maximum 10 MFt hitelt igényelhetünk. Az OTK hitel mellett azonban igényelhetünk normál lakáshitelt is. Akár az is előfordulhat, hogy egy ügyfélnek 3 db hitelszerződése lesz: a telek megvásárlásához is igényel hitelt, majd az építkezéshez a CSOK mellett megigényli a 10MFt kedvezményes hitelt és szintén az építkezéshez igényel piaci kamatozású hitelt is.
Ha minden banknál 3% a hitel kamata, van-e bármi jelentősége, hogy melyik banknál igényeljük a hitelt?
Ahogy fent említettem, abban, hogy mennyi önerőre lesz szükség, maximum mennyi hitelt igényelhetünk, jelentős eltérés is van az egyes pénzintézetek között.
Jelentősek a különbségek az előtörlesztés költségeiben is. Van például olyan pénzintézet, ahol, ha 5 éven belül bármekkora összeget előtörleszt az ügyfél, akkor az 1%-os előtörlesztési díjon felül a hitel felvételekor elengedett egyszeri költségeket is kiszámlázzák. Ez egy 10MFt-os hitelösszeg esetén akár 200.000-250.000 Ft pluszköltséget is jelenthet.
Máshol akár teljesen díjmentesen is lehet előtörleszteni.
Építési hiteleknél részletekben történik a folyósítás, bizonyos készültségi fok eléréséhez kötik a teljes igényelt hitel arányos részének kiutalását. Van, ahol egy bizonyos készültségi fokot akkor is el kell érnie a beruházásnak, ha az ingatlan várható értéke alapján akár önerő nélkül, csak banki finanszírozásból is megvalósítható lenne a beruházás.
Szintén a szakaszos folyósításhoz kapcsolódó különbség, hogy van ahol már az első folyósítás után már a teljes hitelösszegre vonatkozó kamatot kell fizetni, van ahol csak a már lehívott tőke után.
Van ahol a még ki nem folyósított hitel után rendelkezésre-tartási díjat kell fizetni.
Vannak pénzintézetek, ahol az építési hitel igénylése, vagy a CSOK igénylése csak most került bevezetésre. Náluk az ügyment eleinte várhatóan lassabb, döcögősebb lehet.
Ha valaki OTK hitelen kívül piaci kamatozású hitelt is igényel, ott még a hitel kamatában/törlesztőrészletében is lehetnek lényeges különbségek.
A hiteligénylés egyszeri költségeiben, ill. a különböző díjelengedési akciókban is van különbség. Van ahol bizonyos költségeket minden ügylet esetében elengednek, van ahol a díjelengedésnek feltétele van.
Röviden összefoglalva, a támogatott hitel felvétele legalább annyi körültekintést és előzetes tájékozodást igényel, mint egy normál ingatlanhitel felvétele, hiába tűnik úgy elsőre, hogy a támogatott kamatok miatt mindegy, hogy hol vesszük fel a hitelt.
Mivel az Iphonehez nem lehet hozzászólni itt jegyezném meg hogy nem túl elegáns dolog egy neked nem tetsző irányba elmozduló hozzászólásokat tartalmazó cikknél letiltani a hozzászólásokat. Ez most már rövid időn belül a második, eddig egy politikai jellegűtől eltekintve ez nem volt divat. Ha rosszindulatúnak érzed a kommenteket ne jelentesd meg, miért van az előmoderáció? Ezt sem kell kiengedni, neked szántam, de ha megjelenik sem gond. Amúgy túl érzékeny vagy, persze voltak rosszindulatú megjegyzések is, de meg tudod mondani miért kell a többségnek Iphone? Segítek, volt erről cikked is: A szomszédnak veszik ... Aki megteheti, vagy kihasználja vegyen, de máshol te is írtad a többség nem engedheti meg magának.
Gejza, a hozzászólás arra való, hogy kiegészítse a cikket, hozzáadjon valamit, rámutasson hiányosságokra vagy kérdéseket tegyen fel a cikkel kapcsolatban.
Amikor a hozzászólások zöme már csak nettó trollkodások, akkor a legokosabb dolog gátat vetni a hülyeségnek.
"Te csak álmodsz csicska, nem iphone fejlesztő vagy, csak egy kis appfejlesztő"
"Mit rinyál az ilyen burzsuj pár SMS miatt."
"Miért minden cikk csak a gazdagokról szól? Ideje szétnézni az országban, hogy élnek az emberek"
"Mit keres itt egy ilyen cikk? Az ilyet az iphone fórumba kell beírni, nem ide."
Amikor az emberek nem képesek értelmes módon hozzászólni egy témához, mindig le fogom zárni a hozzászólást
Ez itt nem egy homokozó, ahol mindenki idebüfögheti a hülyeségét, mert éppen unatkozik.
A másik témában is mindenki minden hülyeséget összehordott, aminek semmi köze nem volt a témához. Egy tök egyszerű téma, a hozzászólások meg totál hülyeségek voltak.
Emlékeztetőül: //kiszamolo.hu/mi-alapjan-dontesz/ Érdemes elolvasni a cikket és a már moderált(!!!!!) hozzászólásokat.
Hozzászólni nem kötelező. Ha valaki nem tud érdemben hozzászólni, nem muszáj valami hülyeséget írnia, csak mert kínozza az íráskényszer.
KH Banknál : 10+10 milliónál új ház építése egyedülálló 3 gyerekkel (Ez az első köröm , ha valami mégsem így lesz megírom.
- közjegyzői díj 1x kb 35.000.-
- 3 x 15.000 készültségi fok ellenőrzés
- 25 évre a törlesztő 47.000.-
- Kér lakásbiztosítást.
-Egyedülállónak életbiztosítást
- 2015 adópapírral igazolt jövedelem min. nettó 150.000.- /hó (semmilyen családtámogatási folyósítás nem számít bele. Családi pótlék, stb)
- 1x ingyen beletörleszthető akármennyi utána 1 %
-erkölcsi
-apeh 0 igazolás
- tb jogviszony
-30% készültség után adja oda az első részletet
kb 40-40-20 % -ban folyósít
- 18 év feletti gyerektől igazolás ,hogy nappalin tanul
-folyósítási díj nincs, gondolom ,ha kp kiveszem annak van kivét díja.
- költségvetés (adtak formanyomtatványt ) - terv
- Ha megkapta a pénzt a bank, mindegy mikor kezded el az építkezést. Szólsz akár 1 év múlva is ,hogy most vagy 30%-nál.
A hitelszakértő kitérhetett volna olyan, nem annyira pénzügyi, ám de fontos vonzatra is, hogy hogyan viszonyul az adásvételi szerződés időpontja a CSOK (és esetleges hitel)kérelem benyújtásához, illetve a használatbavételi engedély dátumához. Van egy kis buktató ott is.
Mi valoszinuleg fel fogjuk venni ezt a hitelt es az ajandek 10 milliot is, ha nem valtoznak hatranyukra a feltetelek. Mondjuk ha tenyleg roghozkotest jelentene ( nem lehetne eladni, nem lehetne par evig szuneteltetni az ottlakast), akkor nem vennenk fel, de a legutobbi modositassal pont megfelelo lett:)
Viszont nem korai ezzel foglalkozni? 1-2 modositas meg szinte biztos, hogy lesz a temaban...
@Kiszamolo őszintén szólva én régóta csodálom, hogy van energiád a hozzászólások egyenkénti moderálására...
Már az elég komoly mennyiség, ami kikerül, el sem tudom képzelni mennyi lehet a töröltekkel együtt.
Akárhogyis, le a kalappal!
Szöcske, a hozzászólások 99,5%-a kimegy. Kivéve, amikor mindenkinél elgurul a gyógyszer. Akkor inkább lezároma hozzászólást. 🙂
Ha jól látom a rendeletet, nem a Medgyessy féle állampapírhoz kötött konstrukciót másolták le, ahol a kamatkockázatot egyszerre viseli az adós és az állam, hanem simán az 5 éves állampapírhozam 130 %-át kifizeti az állam a banknak. Ez csúnyán tud kinézni költségvetésileg, ha az 5 éves forduló pont egy válságra esik.
Mindig csak a 10 millióról meg 3 gyerekről van szó, de 2 gyerek mellé is jár valamilyen kamattámogatott hitel, nem?
A régi, minimum 6%-os. Annál van sok jobb jelenleg a piacon.
Így már nem is tűnik olyan rossznak, úgy tűnik, hogy csak a legszegényebb réteg esik ki a támogatásból.
Nem tudom, házépítésnél hogy megy a fizetés, megvárja-e a vállalkozó, míg utal a bank. Így akár minimális önerővel is bele lehet vágni, ami sokaknak biztos vonzzó lesz.
Azt nem értem, miért csak Bp. és Pest megyében reális 100%-ban CSOK-ból finanszírozni...
@janos82 : ez "nem lehetne par evig szuneteltetni az ottlakast" honnan van? En meg ugy tudom hogy tiz evig eletvitelszeruen ott KELL lakni.
@tibor és @janos82
Bejelentkezel oda aztán csókolom, lakhatsz máshol is. Persze a bejelentkezéshez kell egy ház is, vagy nem tudom hogy működik, bár elvileg egy negyven éve összedőlt bódéba is be lehet jelentkezni...
@tibor :
penzcentrum.hu/csok/durva_szigoritasok_is_bekerultek_az_uj_csok_rendeletbe.1048240.html
6os es 9es pontok.
roviden:
- 5 evre elkoltozhettek iskola vagy munka miatt
- 5 ev utan hasznalt lakast/hazat is vehetsz belole(ha eladtad a meglevo csokost), nem kell visszafizetni.
- 5 even belul ha elkoltozol, akkor ujepitesube kell...
A lenyeg: Ha rajosz, hogy nem megfelelo a CsOKos lakasod helye ( pl Budapesten van Parizs helyett:) ), akkor elofordulhat, hogy veletlenul ott kapsz munkat, es a gyerekedet is ott veszik fel iskolaba... 5 evet lehuzol ott, majd atkoltoztok mondjuk Gyorbe (ott mar veheted az eladott lakasodbol a hasznalt ingatlant ) , es minden rendben.
Ehez persze az kell, hogy ne kezdetektol fogva legyen rossz helyen a lakas/haz, hanem kesobb jojjel ra, de nekunk pont ez a rugalmassag lenne a fontos...
Csillag V hozzászólásához hasonlóan a cikkben jó lett volna tényszerűen közölni az egyes bankok fix feltételeit, nem pedig általánosságban.
Sziasztok!
Az is megérne egy misét, hogy mit jelent a jövedelem kifejezés a Banki hitelfelvételkor.
Csak a sajt példámból kiindulva nagyon megdöbbentő tud lenni, amikor arra számítasz, hogy könnyedén tudod teljesíteni a feltételeket (havi kötelezően a bankszámlára érkező pénz önerő stb) aztán a konkrét hitelbírálatkor derül ki, hogy a NAV által leigazolt jövedelmed nem egyenlő a Bank - illetve az MNB- által fogalomként kezelt jövedelemmel.
Ha azt hiszitek nem lehet nagy az eltérés leírok egy találós kérdést: NAV által igazolt havi 1.2Millió ft-os jövedelemre mekkora törlesztőt enged meg a Bank? (sehol sincs hiteltartozás nincsen bar lista 1 gyerek és 1 db 1Mesz hitelkeretű amex)
Igen nekünk 142.000, FT-ot, ha felmondjuk a hitelkártyát.
Szóval jók ezek az ajánlatok, de a legnagyobb buktató ez lehet bármilyen hitelfelvételkor.
@Kiszamolo : tudnál egy cikkben ( akár) válaszolni, hogy milyen piaci hitelek vannak, amik jobbak egy 6%-os hitelnel?
gszobi, már több cikk is foglalkozott ezzel. Jelenleg 3,5-4%-os hiteleket is találsz, de van 10 évig fix hitel is 4,99% kamattal.
@jancsika
A bankok nem szeretik az atlagostol nagyon eltero eseteket. Az uzleti modelljuk nem arra van beallva. Te ezekkel a megadott adatokkal nagyon valoszinu, hogy nem fertel bele a banknak az uzleti elkepzelesebe.
Siman a bank nem erti, mineke neked hitel. Az atlagnal sokszorta nagyobb fizetesedbol peldaul vissza fizeted a hiteledet fel even belul. Szoval sok a kerdojel. A bank minel alaposabban szeretne tudni mindent.
A bank 2 ugyfelet nem szeret: a tul jo ugyfeleket es az extrem rossz ugyfeleket.
Nekem kellett volna egyszer 5-7 millio forint hitel egyszer befejezni valamit. Az alltalad emlitett osszegnel egy parszor nagyobbat adtam meg az igenyleskor Kevesebb mint 1 even belul vissza akartam volna fizetni. (persze ezt nem mondtam az ugyintezonek)
Nem kaptam hitelt. Elutasitottak indoklas nelkul.
@Jancsika-nak.
Ezt csak én nem értem amit leírtál?
"Akinek már korábbról volt Otthonteremtő kölcsöne (6%-os kamat mellett) az nem igényelheti a 3%-os OTK-t"
- Tegnap járt nálunk a hitelügyintézőnk a papírokat egyeztetni, őt úgy tájékoztatták, hogy ez a tétel az új, elfogadott törvény szerint már nincs a feltételek között, a régi 6%-os mellé felvehető a mostani 3%-os is.
@tgwh :
Az a baj, hogy ha a fiamat bejelentem oda, akkor neki ott kell orvoshoz, iskolaba, ovodaba jarnia ( nem fogjak Gyorbe felvenni, ha a hazunk Budapesten van ), ugyhogy sokat kenyelmesit, ha at lehet jelentkezni. Raadasul ellenorizhetik is az ottlakast.
@jancsika :
Nem fogadnak el minden jovedelmet, ez igaz. Ha valalkozol akkor azthiszem eleve hatranybol indulsz, de a kulfoldi kikuldetest se fogadjak el jovedelemnek ( mert az megszakadhat), a berbeadott lakasodat se. Gondolom ezen kivul van meg 1-2 dolog ( hatarozott ideju munkaszerzodes se feltetlenul elony )
@janos82 : no, ez igy mar erdekes, vagyis "3. a szülő vagy a gyermek munkavállalás miatt indokoltan legfeljebb öt évig más településen tartózkodik, 4. a szülő vagy a gyermek közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen nem az új lakásban lakik"
Eszerint pl ha most veszunk egy CSOKos lakast, akkor van meg ot evem otthon munkat talalni. Igy mar azert baratibb. Tovabba apam rokkantnyugdijas, o itt lakik velunk Parizsban, igy az o reven a 4-es pont miatt se kell rogton odakoltozni.
Hatarozottan erdekes. Most mar csak azt kell megnezni, mekkora osszegig mehetek el melyik banknal.
@tgwh "Bejelentkezel oda aztán csókolom, lakhatsz máshol is." Ez eddig közokirathamisítás és csalás. Már csak egy jóakaró kell, aki felnyom. Bónusz: a gyerekek ott (is) lesznek iskolakötelesek.
@janos82
Igy van.
Lassuk be a bankok sokszor a logikanak ellentmondoan viselkednek azzal kapcsolatban, hogy mit szamitanak jovedelemnek ami majd az ugyfel reszerol hitel visszafizeteset lehetsegesse teszi.
Az teny, mindneki aki hatarozatlan idore szolo munkaszerzodest hatarozatlannak gondol, az illiuzioban ringatja magat.
A hatarozatlan idore szolo szerzodes egy hatalmas nagy kerdojelet es ez alltal kiszamithatatlansagot hordoz magaban. -> Mikor lesz vege.
Sokkal egyertelmubb es konkretabb a hatarozott idotartamra szolo szerzodes.
Az egyeb jovedelem tipusokrol mar nem is beszelve.
Pl: Ha valakinek ingatlan kiadasbol szarmazik jovedelme akkor az akkor is meg lesz, ha az ember munkakeptelenne vallik.
Osztalek jovedelem ugyanigy.
Szerintem az alkalmazotti statusz es a hatarozatlan idore szolo szerzodes tul van ertekelve, nem is kicsit. Ahhoz kepest, hogy mennyire kiszamithatatlan.
@jancsika állítólag a hitelkártya hitelkeretének 5%-át veszik hozzá a havi törlesztőkhöz, és e szerint számolják, hogy adnak-e még hitelt. Akkor is, ha ténylegesen nem veszed igénybe a hitelt, mert mindent azonnal visszafizetsz.
Azokat a jövedelmeket, amiket NAV igazolással igazolsz, nem annyira szeretik. Ezek jellemzően az önálló tevékenységből származó jövedelmek, amik lehetnek nagyon esetlegesek is. Ha egy kísérőlevélben leírod a banknak, hogy konkrétan miből van jövedelmed (a NAV igazolásban csak annyi lesz, hogy önálló tevékenységből származó jöv.), és miért gondolod, hogy ez a jövőben is relative folyamatos lesz, az segíthet.
@tibor :
Szerintem az erdeklodessel varj legalabb nyarig. Addigra sok ilyen aprosag kiderulhet. Ha jol emlekszem, akkor 1 even belul kell bekoltozni
En akkor akarok utananezni, es majd kb 1 ev mulva elkezdenenk az epikezest.
@jancsika
A bankok a rendszeres bér jellegű jövedelmet szeretik, ugyanis azzal lehet hosszabb távra tervezni. Az egyéb, nem rendszeres jövedelem mértéke jelentősen ingadozhat (és ingadozik is) ezáltal nem lehet évekre előre tervezni vele.
Érdekes módon van bank ahol az adott évre beírt nagyobb hányadú nem rendszeres egyéb jövedelemre való tekintettel kisebb hitelt ad 🙂
(nem tudom, hogy ez általános-e).
@janos82 : varok persze, bar en nem epitkezesben gondolkodom hanem ujepitesu lakasvetelben. Az epitkezes sokaig tart, utkozben is nyomni kell bele a penzt, meg felugyelni is kell, amit innen kulfoldrol nem tudnek.
@tgwh : "“Bejelentkezel oda aztán csókolom, lakhatsz máshol is.”"
Az jo lenne ha ez ilyen egyszeru lenne, de azert szerintem ekkora osszegnel ennel egy fokkal komolyabban fogjak ellenorizni..
@amaximus
A kolléga arról írt, hogy a hitelkártya miatt lerontják a bankok a hitelkeretet, és ez tényleg így van. Én már be sem vallom, hogy vannak kártyáim, mert hiába a hasonló fizetés, ha a szumma sokmilliós hitelkeretek miatt kb. kokit mutatnak a bankok.
Ja igen, a hitelkártyák teljes hitelkeretét úgy számolják, mintha koppra fel lennének használva. Akkor is, ha nulla forint a valódi tartozás.
@jancsika: talan mas bankkal is probalkozni kell. Az nagyon nem normalis hogy 1.2 milliora csak ennyit engednek, azzal ugy 4-500ezerig lenne realis szerintem
@tgwh
"Bejelentkezel oda aztán csókolom, lakhatsz máshol is. "
Szerintem az egész arra megy ki, hogy "van sapka, nincs sapka" játékot űzzenek az állampolgárral. És hány ilyen szürke zóna van a magyar rendszerben, csak azért, hogy nehogy biztonságban érezze magát az ember, ellenben mindig féljen az államhatalomtól...
Ezért undorító ez a CSOK-os húzás is. Megmondom neked: a CSÓK-osoknak (sic!) lesz ez nagy biznisz.
@zedder :
Ezen a ponton pont nem. Amit @tgwh irt, az netto csalas( ha nem tudod megindokolni, hogy ideiglenesen miert nem ott elsz, akkor kapod a kokit ), raadasul a torveny nevesiti azokat az eseteket, amik eseten elkoltozhetsz, es azt is tudod elvileg, hogy mennyi idore.
Mondjuk szerintem annyira nem sok a tamogatas, hogy az ember rohanjon felvenni ( 10 evre leosztva, a megkoteseket figyelembeveve ), ugyhogy szerintem a nyarat mindenkeppen erdemes megvarni, es addig kerdeseket gyujteni, illetve varni, hogy hatha masoknak is eszebe jut valami, ami az igenylonek fontos lehet.
Szerintem teljesen jogos a hitelkartyakeret teljes felszamitasa. Ugyanis ha nem kell, akkor egyreszt lehet csokkentest kerni addig, amig elbiraljak az ember hitelkerelmet ( nekem a 800e ftos keretemet csokkentettek le 250re ), valamint ha van 3 rossz honapja az embernek, akkor siman eljuthat a maximalis kihasznaltsag kozelebe.
Valamint a bankok mindenkinel jobban tudjak mennyi az eselye annak hogy egy tizeves idotartamban eljut az ember a hitelkartya kopprameriteseig. 90% folotti 🙂
" ha nem tudod megindokolni, hogy ideiglenesen miert nem ott elsz" node epp ez volna a lenyeg, mivel bizonyitom hogy ott elek ha nem lakcimkartyaval?
Vagy forditva, ki az aki hasrautve azt mondja, hogy itt lakik a Kovacs Jozsi a lakcimkartyaja szerint. De mi van ha megse. Alljuk mar neki szekalni.
@tibor :
A gyerekek miatt kell bejelentened, hogy hol laksz, mert iskolakotelesek. Az persze beleferne, hogy te 300 km-re jarsz dolgozni, de a gyerekeidnel mar necces, mert tenylegesen meg kene oldani.
De amig ez igy van, addig mindegy, raadasul ez elegge eletszeru is szerintem. Ez a resze jora sikerult, csak igy mar tenyleg nem az oda torteno letelepedest tamogatjak, hanem csak kapsz 10 misit a 3. gyerekert:D Amit sajnalok, az az, hogyha elkoltozok messzire, akkor se adhatom ki a lakast, pedig akkor aztan tenyleg fodij lenne:D
Én úgy tudom, semmi köze hozzá senkinek, hol van a lakcímed. Iskola, óvoda az igen, ott már lehet gond.
Van két házad, egyikbe be vagy jelentve, a másikban meg élsz. Börtönbe csuknak?
Nem értem azt sem amúgy, hogy ha építek egy házat, akkor miért ne akarnék benne élni? Ja hogy harmadik-negyedik háznak kell? Akkor írják elő, hogy semmiféle ingatlan nem lehet a neveden, csak amire kéred a támogatást. Meg hogy párszor ellenőrzik, ott laksz-e. Ez így nem egy nagy dolog. Viszont ennek a hiánya vagy nagyon hülye törvényalkotókra utal, vagy arra, hogy direkt hagynak egy-két kiskaput...
@tgwh : Bortonbe nem csuknak, csak visszafizettetik a tizmilliot buntetokamattal ha nem a felteteleknek megfeleloen hasznalod fel.
Az mar nagyobb baj hogy nem adhatod ki, dehat kishazankban ugyis kevesen adjak ki hivatalosan a lakast...
@zedder " Én már be sem vallom, hogy vannak kártyáim" az a baj, hogy lekérdezik a KHR-ből.
A citi kb. évente emelget, ha kérem, ha nem, ilyenkor az utóbbi pár évben mindig jött egy levél, hogy lekérdezték az adataim (mert a lekérdezésről kötelesek engem is értesíteni)
Mindig ott szerepel szépen benne, hogy melyik bankoknál mekkora hitelkeretem van, sőt még az is, hogy épp aktuálisan mennyi a tartozás az adott HK-n.
@tibor
Jó, nyilván a csok egy szerződés, és ha abban benne van hát benne van, akkor egyértelmű a dolog. Normál esetben a kutyát nem érdekli hol laksz.
Sziasztok!
A helyzet az, hogy 3 bank kosarazott ki 25M ft-os hitelkérelmemmel 15évre, csak 30 évre adták volna meg. Mindhárom bank szeretett volna nagyon hitelezni csak az MNB-re hivatkoztak, hogy neki vannak valami belső utasításai, ami miatt csak ca140eft lehet a törlesztő és így a 30 év.
Aztán egy kicsit meglepődtek, amikor közöltem velük, hogy köszi, de ez nekem nem kell - az egyik bank 3,6% THM-re is lement volna (6 havi kamatperiódus), aztán meg jött a napi hivogatás, hogy 3 napon belül ott a számlámon a pénz és megy a 15 év is valahogyan.
A jövedelmeink kétségtelenül nem hagyományosak 2kata maximum, ingatlan bérbeadás ehoig, meg 2 normál bérjövedelem, de ez sztem akkor sem lehet indok arra, hogy szajkózzák hogy csak a jövedelem 40 vagy 60%-ig lehet eladósodni.
folyt
A bank aki megadta volna a hitelt már 15 éve ismer minket KPB ügyfelei vagyunk- bár már nem sokáig....
Nagyon szarul esett a nem, és arra jutottunk, hogy mivel nem vagyunk átlagosak nem átlagos hitelt keresünk és találtunk is. Nem reklámozok senkit, de van olyan bank akinél a 30 éves futamidő szinte automatikusan 15-17 évre esik, és a klasszikus kiszámolós 7 darab lakástakarékkal 1% közelébe mehet a fizetendő kamat (azaz majdnem annyi a lakástakarékra az állami támogatás, mint a 25M hitel fizetendő részére jutó kamat).
Mondjuk az is megérne egy misét, hogyha felmondasz egy hitelkártyát miért nem sikerül megszüntetni aznap vagy egy hét múlva miért kell 30nap+8 nap erre.... Nekünk azért mert volt még 8eft visszatérítés ami miatt nem volt nulla....
És a Csok elől menekülve döntöttünk, hogy nem szabad várni a felújítással, mert az ingyenpénzvadászok felverik az építőipari árakat.
Melyik bank ír elő 20% vagy akár annál is kisebb készültségi fokot megelőlegezett csok-os építkezés esetén?
Pl. ha az embernek van egy 15 milliós telke meg azon felül mondjuk 5 milliója az építés elkezdésére, akkor melyik bankhoz érdemes fordulnia, aki már a fenti kb 20M elköltése után elkezd részletekben finanszírozni? (Akár adóstárs bevonása esetén)
Fontos lenne tudom, mert sajnos az önerő arra nem elég h 30-40%-os készültségi szintig eljussak. Köszönöm a segítséget
Joy
Szerintem a készültségi fok a szerződéskötéskor megbecsült folyósítási szakaszok számától függ. Magyarul: pl. ha jól emlékszem, az FHB minimum 2 és a maximum 7 szakasz között lehet választani. Ha elfogy az összes pénzed, amit az építésre tudsz fordítani, bemész a bankba, befizetsz ~19e Ft felülvizsgálati díjat, kijön egy értékbecslő, leigazolja a bank felé és utalják a készültségi foknak megfelelő összeget, így haladhat tovább az építkezés.
Minél kevesebb önerőd van, annál több szakasz lesz.
jancsika,
hasonló cipőben járunk, csak éppen használt ingatlanhoz akarunk hitelt felvenni. Másfél évtizedes banki múlttal, számos banki terméket évek óta igénybe véve, vállalkozói és saját számlákat ugyanott vezetve is küzdünk a hitelért. Álomügyfelük lehetnék (gondoltam), mert gond nélküli volt a kapcsolatunk, viszont másfél éve vállalkozó lettem - a bankban azt mondták, három lezárt üzleti év után majd meglátják, de akkor sem biztos, mert vállalkozóként nem bérjövedelmet kapok magamtól...
A pozitív hitelmúltat stb. úgy tűnik, semmire sem értékelik, ezért erősen érdekel, hol lehet az általad említett konstrukciót igénybe venni. Megírnád?
szia Persze.
Budapest Bank egyenlítő hitele lett a döntésünk, s ha nem lett volna hitelkártya megszűntetés miatt 35 nap ácsorgás akkor kb 15 nap alatt utalták volna a pénzmagot az eladónak.
A lakástakarékokat ingyen nyitották ( tessék alkudni tényleg lehet ).
üdv
j
Kedves Kiszámoló és olvasói!
Ma hallottam, hogy a CSOK mellé lesz valami NOK (Nemzeti Otthonteremtési Közösség) angol példára.
Nagyon érdekelne, hogy mi ez? Tényleg bevezetik?
Amennyiben már szóba került a kommentek között, bocsánat, de nem olvastam végig az összeset.
Nagyon örülök, hogy létezik ez a blog, ahol ennyi minden tudható meg a pénzügyekről!
@jancsika : igen, ezekkel a szazalekokkal engem is oruletbe kergettek itt, de itt raadasul meg eletszerutlenebbul csak 30%ig engednek. Egy jo fizetesnek miert ne kolthetnem a felet lakhatasra? Miert jobb ulni egy egyszobas lukban csaladostul mikozben uszkalok majd a penzben mint Dagobert bacsi, mert masra ugyse lehet ertelmesen elverni?
ez a % a vesszoparipajuk, ahelyett hogy azt neznek mennyi penzed marad megelhetesre.
De nemigazan ertem mi a baj a harminc evvel, vedd fel 30-ra, aztan torleszd elo..
Jo, a szazalek kicsit magasabb lenne, az igaz.
Ja, amugy itt franciaknal az a torveny hogy barmikor barmilyen fogyasztasi stb hitel elotorlesztese ingyen van, nem buntethetnek az elotorlesztesert, nincs neki kulon dija vagy szazaleka.
Tisztelt Kiszámoló!
Szeretnék megkérdezni egy pár dolgot.
Tények:
Én mint apa elvált vagyok és 3 éve élek együtt az élettársammal akinek van 2 gyermeke (11 és 10 évesek) + tavaly született meg a közös gyermekünk.
Az én részemről: Volt egy lakáshitelem (fészekrakó program), amit 2014 májusában az exemmel törlesztettünk miután eladtuk a házat (persze annyit kaptunk a házért amennyivel a banknak tartoztunk. Tehát szerepelek a KHR listán pozitívan, sosem volt elmaradásunk.
A folyószámlámhoz tartozik 450e A-hitel ami általában nincs használva.
Az élettársam részéről:
Neki van egy tehermentes háza amit szeretnénk eladni, hogy legyen önerő.
Kérdés:
A gyerekek számánál gond, hogy a harmadik csak féltestvér?
Rajta vagyok a KHR listán, de már több mint egy éve eladtuk a házat mennyiben gond ez?
Eladnánk az élettársam házát ez mibe számít bele?
Előre is köszönöm a válaszát!
Esetleg a nevemen lehet rövidíteni? Mondjuk 'scsabi'
Köszönöm
Látom, itt sem számíthatok válaszra!
portfolio.hu/finanszirozas/hitel/lazit_a_kormany_a_csok_feltetelein.3.236918.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox