Az ukrán helyzet
Több mindenről akartam írni a héten, de miután Oroszország lerohanta és meg akarja szállni Ukrajnát, nehéz lett volna arról írni, hogy megéri-e klímával fűteni vagy kínai autót vásárolni, mert elég pitiáner témák lettek volna az események fényében.
Még csak azt sem mondhatom, hogy kreált indokokkal szállta meg Oroszország Ukrajnát, mert ez sem igaz. Még valódi indok sincs, Putyin össze-vissza beszélt, hogy akkor most miért is kellett lerohanni egy másik országot. Atomfegyvert akar gyártani (címeres baromság), népírtást tart az oroszok között (ez még az sem hiszi el, aki az orosz állami média agymosásában él csak), be akar lépni a NATO-ba (igen, már 20 éve és szíve joga, hiszen önálló állam, nem kell senkitől ehhez engedélyt kérnie, viszont pont azért nem veszik fel, hogy Oroszország ne érezze rosszul magát) és így tovább.
Az egyik félőrült már decemberben jelezte, hogy február 22-én fogják lerohanni Ukrajnát, a másik február 21-én fel is vette a videót a lerohanás bejelentéséről, de valamiért csak 24-én élesítették. (De 21-én készült.) Úgyhogy az egész eddigi színjáték (kreált problémák, tárgyalgatások, képmutatások) csak időhúzás volt, már tavaly ősz óta Ukrajna lerohanását készítették elő, csak a tél végét várták, hogy megfelelő legyen az időjárás.
Putyin egy igazi szovjet KGB-s, aki azóta sem tudta feldolgozni, hogy a hatalmas birodalom anyagilag belerokkant az eszméibe és meg van arról győződve, hogy vissza kell állítani a szovjet birodalom határait és dicsőségét. Nem akarja tudomásul venni, hogy ma Oroszország össz-GDP tekintetében még az első tíz országba sem fér fel, egy főre vetítve pedig még az első ötvenben(!) sincs benne. Mindezt úgy, hogy olajon, egyéb nyersanyagokon és gázon kívül gyakorlatilag semmi nincs, amit el tudna adni a világban.
Kanada, de még Olaszország is hamarabb lesz a világ ura, mint Oroszország.
Külön bónusz, hogy amíg háborúzik, nem arról beszélnek otthon, hogy miből telt neki egy 4 milliárd dollárosra becsült palotára és hogy miért lopják szét a haverjaival az egész országot.
A világ többi részének emlékeznie kell a csehországi Sziléziára (vagy másik nevén Szudéta hegyvidékre), amit Hitler az ott élő németekre hivatkozva szállt meg még a világháború kitörése előtt. Ugyanazzal az indokkal, amit most Putyin felhoz. (Már amikor nem össze-vissza beszél éppen.)
A többi állam úgy gondolta, hogy ha megkapta Sziléziát, majd csöndben lesz az őrült, nem olyan nagy ár a békéért Csehország feldarabolása. Nem állították meg addig, amíg lehetett volna, a többi már történelem. Véres, brutális történelem közel 60 millió halottal.
Első körben az Unió és az Egyesült Államok is nagyon vérszegény szankciókat jelentett be, a tegnap estiek már jobban fognak fájni az oroszoknak. Kérdés, hogy elég lesz-e, vagy ha nagyon fáj is, elég lesz-e ahhoz, hogy Putyin bele is bukjon.
Az igazi nagy gazdasági atombombákat, mint például a nemzetközi bankhálózatból való kizárást nem merték bevetni. Pedig ki lehetne tiltani az orosz repülőket a légtérből, az orosz állampolgároktól megtagadni a belépést a nyugati országokba, le lehetne kapcsolni őket az internetről és így tovább. (Nem, az orosz emberekkel semmi bajunk, de az ilyen büntetések látványosak a mindennapi embereknek is, ami elősegíti Putyin bukását. Ha sehová nem utazhat egy orosz, ha senki nem áll szóba Oroszországgal, előbb-utóbb rájön, hogy talán a fejétől bűzlik a hal.)
Be kellene fagyasztani az orosz cégek és magánemberek nagyobb vagyonát is, hogy abból lehessen majd fizetni a háborús jóvátételt, ha esetleg erre Oroszország nem lesz majd hajlandó.
Minden Oroszország elleni szankció Európának is nagyon fáj (német cégek profitja Oroszországban, lengyel meg francia gazdák nem tudják eladni a termékeiket Oroszországban, gáz ár, sőt acél és búza ár Európában, stb.), de meg kellene érteni, hogy nem kell hagyni, hogy még egy Hitler felemelkedjen Európában. Ideje lenne tanulni a történelemből. Addig kell megfékezni Putyint, amíg lehet. Ha teljesen elveszti a maradék eszét is, akkor már csak nagy vérfürdő árán van mód a megállítására.
Kérdeztétek többen, mi lesz most a gazdasággal. Nemhogy nekem, nálam sokkal okosabb embereknek sincs fogalma róla. Ha a Nyugat kellően kemény lesz, talán gyorsan megtörik az orosz agresszió.
De könnyen lehet, hogy hónapok-évek kellenek hozzá, amit Európa gazdasága nagyon meg fog sínyleni. De most nem lenne szabad arra nézni, hogy mi lesz a szegény cégek profitjával. Egy értelmét vesztett embert kell megállítani, akinél több ezer atomtöltet van és a hozzá hasonlóakat elrettenteni az egész világon, akik kedvet kapnának a háborúzáshoz. Mert ne gondold, hogy például Kína most nem azt nézi, milyen árat kell fizetnie Oroszországnak az agresszióért.
Szomorú vagyok, hogy ez 2022-ben megtörténhet Európában és remélem, hogy egyrészt nem terjed tovább a háború, másrészt belebukik Putyin és felelnie kell az ártatlan életekért, amit kiolt. Jó lenne, ha a nyugati országok keményebb szankciókkal is sújtanák az orosz gazdaságot.
Update: Köszönjük mindenkinek, aki felmondja az orosz propagandát, miszerint szegény Oroszországnak megígérték, hogy nem lesz a NATO bővítve és hát nincs mit tenni, háborúzni kell. Persze ezt csak szóban ígérték meg a szegény oroszoknak, de becsszó, hogy így volt. Hogy miért ígért volna bármi ilyet is a NATO a gazdaságilag teljesen megsemmisült oroszoknak akkoriban, arról már nem szól a mese.
Meg hogy nem teljesítették azokat a kéréseket, amikről tudták, hogy teljesíthetetlenek: lépjen ki mindenki a NATO-ból, aki 1990 után lépett be.
Amiről viszont szerződés van, miszerint Oroszország elismeri Ukrajna területi sérthetetlenségét, cserébe Ukrajna lemond az atomfegyvereiről. Na, ilyen szerződés tényleg létezik. Ezt taposta sárba Oroszország 2014-ben és most is. Ukrajna már százszor megbánta, hogy egy szavát is elhitte az oroszoknak. Most Putyin se merne ugrálni, ha néhány tucat atomrakétával rendelkezne Ukrajna.
Nagyon toleráns vagyok a hülyeségekkel szemben, de most ezeknek az orosz hazugságoknak nem fogok helyt adni, mert nem érdemli meg egy ilyen aljas ember, hogy a hazugságaikat terjesszék.
Nyugodtan kiálts cenzúrát, nagy ívben letojom, menj máshová terjeszteni az orosz hazugságokat. Amíg emberek halnak meg egy őrült miatt, nem vagyunk vevők az ostobaságaidra. Nincs mentség arra, ha egy ország lerohan egy másikat, ne mosdasd tovább az orosz agressziót.
Update 2: elég elképesztő hozzászólások is vannak. Ukrajna tehet arról, hogy lerohanták, mert az oroszok által odaültetett vezetést elkergette és szabad népként úgy döntött, hogy nem orosz bábállam akar lenni. Ez egy jogos érv a lerohanására, mert nem fekszik le az orosz elnök akaratának. Meg hogy 5%-ot kaptak az ukrán nacionalisták, ezért jogos a háború. Miért, nálunk a régi jobbik, meg a Mi hazánk nem is létezik? A nyelvtörvény az oka. Miért, szlovák nyelvtörvény nem volt?
Ezt hívják áldozathibáztatásnak. Persze, hogy megerőszakolták, minek ment oda. Meg ha már ott volt, miért nem önként feküdt le vele? Az áldozat tehet mindenről, sőt, a bűnelkövető az áldozat áldozata.
Update 3: A kormány nyolc év putyinozás után most komoly bajban van. Elő kellett kapni valamit a kalapból. hogy az emberek arról beszéljenek és ne arról, mit keresett a miniszterelnök még néhány napja is Moszkvában.
Ez az ellenzéki jelölt egyik mondata volt, amit a kormánymédia kiforgatott. Mivel sokan csak onnan tájékozódnak, a kedvükért leírom, mi is hangzott el pontosan.
A kérdés az volt, ha a NATO menne Ukrajnába, akkor mi, mint NATO tagok, adnánk-e fegyvert és katonát, ahogy adtunk már Boszniába, Irakba, Afganisztánba, Ciprusra és Líbiába is.
Erre volt az a válasz, hogy erről szól a NATO szerződés, a közös célokról és a közös védelemről is. S ez a helyes válasz, mert tényleg erről szól. Akkor jönnek ők hozzánk, ha mi is vállaljuk a kölcsönös segítségnyújtást.
Egyebkent Ukrajna soha nem tudott volna a NATO tagja lenni mert mi megvetoztuk nem veletlenül.
Ha meg uj kormany lesz akkor szepen bevonulhatsz te is 🙂
“mert nem érdemli meg egy agresszor nép” — nincs ebben némi általánosítás?
De, nem is ezt akartam írni. Telefonról írtam, sietve.
Ha a putyini narratívát erőlteted, akkor ne próbáld eladni, hogy nem mosdatod az oroszokat. De, mosdatod azzal, hogy az ukrán kormányt teszed felelőssé.
A történelműket nézve eleve vicc Finnországot példának hoznod, nekik szintén sokszor meggyűlt a baja az oroszokkal.
De ott vannak a Balti államok, ők NATO tagok. Ha nem lennének, Putyin bármikor őket is szívesen lerohanná, illetve bábkormányt juttatna hatalomra, az orosz kisebbség ürügyén.
Egyébként ezek szerint Ukrajnának szerinted a helyes iránya az lett volna, ha orosz bábok maradnak az élén, ha jól értem, orosz befolyási övezetben mondjon le a szuverenitásról és a demokráciáról…
Egyrészt nem a gázunk 100%-a jön onnan, másrészt 9 hónapra a következő téltől lehet mit kezdeni:
Masszív tv-youtube kampány, hogy hogyan fűts/főzz/autózz/mosakodj pazarlás nélkül?
Törvényt hozni h a buszok/kamionok legálisan kiüttethetik az ADBluet a motorvezérlőből? (Földgázalapú adalék ami a szigorú környezetvédelmi normák megugrásához kell.)
Stb stb. Talán egész messze jutnánk.
@usespanner:
Kinek fájtak volna az atomerőművek?
A sötétzöldeknek, illetve sajnos volt egy Fukushima-hiszti is.
Amíg vannak szavazójoggal rendelkező emberek, akik szerint “minek atomerőmű, bedugom a villásdugót a konnektorba és kész”, illetve “a baj az, hogy mindenáron termelni akarnak” (véletlenül se te, aki elvárja, hogy a magad szintjén virtuálisan végtelen áramot kapjál bármikor, ha a kapcsolót felkapcsolod, és nem mellesleg minden szobádban folyton megy a klíma), ilyen hibákra vagyunk kárhoztatva
Míg az új kormányok bábok, a tényleges hatalom neónáci miliciák hatalmába került, akik rögtön felléptek az orosz(nyelvű) lakosság ellen, sokukat meg is öltek. A Krím (1783 óta orosz terület) , Donetsk and Luhansk népszavazást tartottak, s függetlenség mellett döntöttek.
A helyzet romlott s vezetett a minkski 2014 és 2015- ös megállapodásokhoz, amit aláírt O.o, az ukrán kormány és az ukrán felkelők is, +N.o. és Fr.o. Az ukránok ezt nem tartották be.
Stb, stb. Nézzünk utána!
Fb. csoportokban láttam pár árban közép- és felső kategóriás lakáskeresést. Szóval kezdjek el aggódni? vagy inkább míg tehetem költözzek külföldre?
Szándékosan felcseréled az ok-okozatot. Ukrajnában bábkormányok követték egymást. A demokratikus próbálkozások sorra megbuktak az orosz befolyás miatt. Értem én, hogy rá lehet húzni a 2014-es forradalomra, hogy jajj, a nyugat támogatta, de azért fel kellene fogni, hogy Ukrajnában is élnek olyan emberek, akik szabadabb országot szeretnének, szerettek volna, az hogy mennyi támogatást kaptak az USA-tól vagy Európától, ennek etikai megítélésében miért lenne lényeges? Miért elítélendő, ha egy rossz rendszert akartak az ukránok megdönteni, és miért elítélendő, ha a demokratikus országok legalább a médiában kiálltak emellett? És miért alap, hogy egy nagyhatalom a szomszéd országot bábkormányok segítségével irányítja? Monroe elv? Adott egyáltalán Oroszország lehetőséget Ukrajnának arra, hogy tényleg semleges maradjon? Nem azért akartak nato tagok lenni, mert más lehetőség nem volt?
Mármint így mennek a dolgok a nemzetközi jogról szóló tankönyvekben 🙂
A Motolov-Ribbentrop paktum legalább egy aláírásokkal és pecsétekkel szépen ellátott dokumentum volt. Pár évvel később Churchill és Sztálin már úriemberek módjára (gentlemen’s agreement) már egy darab szalvétán meg tudtak egyezni Kelet-Európa felosztásáról.
Lengyelországot odébb tolták kétszáz km-rel, a SZU “elkérte” Kárpátalját Csehszlovákiától, Ausztriát sem a népakarat, hanem nemzetközi egyezmény kötelezi semlegességre, Magyarország sem tudott kilépni 1956-ban a Varsói Szerződésből.
JFK sem lájkolta a Fészbúkon a szovjet támaszpontokat Kubában. Viszont a Disznó-öbölben neki nem jöttek össze a dolgok.
Ukrajnát sajnálom, de az alapjogok tiprásában ők sem különbek (nyelvtörvény).
Az ilyen dezinformáló orosz netes propaganda mind Putler trollgyáraiban készül és fizetett, főleg széljobbos oldalakról indul ki. Ex-KGB-sként a főnök pontosan tisztában van azzal hogy milyen jelentősége is van az ellenséges országok közvéleményének ilyentén befolyásolásában.
Jólvan, jár az a pár rubel neked is a mai tevékenységedért, amit gazdáid adnak.
Nyugaton bankszámlát tartani sose rossz ötlet.
Nekem rengeteg kitettségem van aranyban, USD/EUR/CHF-ben, az összes nem rövid távon nem felhasználni kívánt forinttot mindig gyorsan valami komolyabbra váltom… és most hirtelen mennyire igazam lett.
Szerintem nem jó ómen, h van egy figuránk akitől nem feltétlen áll távol a választás adott végkimenetele esetén a tavaly év elején Trump által előadott műsor, de cserébe nincs mellette senki, aki mondaná, h “Stop it, You don’t have the right to do this, Mr. President.” Add még hozzá, hogy egy 10M lakosú országban van 4M dühös ember, csak kb fele-fele arányban más a gyűlöletük tárgya. Szerintem ez jól leírja a forint kilátásait.
Mélységesen elszomorítónak tartom az orosz agressziót legitimizáló/megindokló hozzászólásokat. Senkinek sincs joga egy szuverén állam határait átlápni, pláne nem katonai offenzíva keretében.
Hogy ki kivel és miről egyezett meg az egy dolog, embert ölni, határőröket lebombázni meg egy másik (mellesleg háborúban is bűn (!) ölni – erkölcsi és jogi értelemben is)
Nekem van két gyerekem meg egy rakás ukrán ismerősöm itt ausztriában. Elképzelni is szörnyű min mennek ezek a családok keresztül. Ukrajnát ez a konfliktus visszalöki 50 évet akinek meg odalesz a családja az sohasem áll talpra.
Kérek mindenkit, több empátiával forduljon embertársai felé, ez nem egy Netflix sorozat, vagy egy dokumentum film…
Az ukrán orosz bábkormány szalmabáb-érvelésedre meg nem is reagálnék, mert non-szensz, és nem is írtam ilyet, pont ezért hoztam fel a finn példát. Ha szerinted mindenki oroszbarát, aki nem 100%-ban a nyugati narratíván keresztül nézi a helyzetet, akkor felesleges fáradnod a válasszal, mert ilyen alacsony szintű vitában nem veszek részt.
Azért azt ne gondoljuk már, hogy mondjuk az USA vagy Kina békésen tűrné, hogy egy konkurens nagyhatalom elkezd berendezkedni a szomszédban. Ráadásul a demokráciavédelmezője USA-val kapcsolatban vhogy mindig elfelejtődik, hogy Ő is vett el kiprovokált,támadó háború során területeket a szomszédjától. (ugye azóta az övék California, Új-Mexikó, Neveda, Texas)
Hadénis, konkrétan SEMMI nem történt az elmúlt években. A NATO hiszti egyszerű hamis indok.
Tegnap a búza, kukorica és napraforgó ára úgy kilőtt (amit lehetett ezen az áron el is adtunk), ha ez nem lök az élelmiszerárakon újabb 10%-ot, akkor semmi.
Innen lesz szép a KSH-nak 8% alatt tartani még papíron is az inflációt.
Ami érdekes lehet:
– földgáz
– Paks I. üzemanyag és
– Paks II. berendezések (már ha lesz Pals II.)
beszerzése
Lehet, hogy kezdek oregedni, de en ebben mar nem latom bele a jo es a rossz harcat. Nem tudom elhinni, hogy az USA-ban, ahol hajlektalanok vegtelen satorvarosai nonek a fotereken, a gyogyszertar pultja melle pedig kirakjak a jatekokat (mert beteg gyereknek nem mond nemet a szulo), ott a josag vegtelen hite vezerli a demokracia-exportot.
Azt nem mondom, hogy jol van ez igy, de ez egy ilyen vilag.
“S ne feledjük Gorb – Reagan megállapodását: a NATO nem terjeszkedhet keletre 1 incset se;”
te agyhalott sz*rdarab….
amúgy éppen a gazdád tart most a nato határok felé, a nato meg minden eddiginél több technikát pakol neki oda a határok innenső oldalára… tehát ez elég tökön bököm magam logika lenne… neeeem, a gazdád valami mást tervez, lagymatag ez a katonásdi és biztos van terve, csak más, volt rá ideje…
coub.com/view/30q9hg?fbclid=IwAR2w2OcwAdFQFUFVZznlo2D5YsaZ9XHxvRMZzQ2RA-B-errULsSa0wyRnnk
Fontos szerintem a megfelelo nyelvtudas. Sokkal tobbre mesz vele egy ujrakezdesnel mint nehany millioval.
Tovabba a penzedet elvehetik/befagyaszthatjak, de a tudasodat nem.
Ha van keresett szaktudasod es raadasul beszeled is a nyelvet akkor ott nem lesz gond. Ha meg kapcsolatod is van akkor plane.
Minden mas penzugyi befektetes menekitese szerintem csak ez utan/mellett jon.
Mindent eladni, majd aranyat kell venni, azt pedig vagy svejci depozitba betenni.
Vagy itthon epiteni egy bunkert (falakhoz energiatakarekossagbol 40 vodor soderbol betont onteni), tovabba egy 30.000 literes (vagy 300.000?) viztartaly fog kelleni.
Ez atomtamadas ellen is ved, de jo lesz akkor is, ha bolygokozi palyara allunk.
Legalabb egy ellenkezo nemu szemelyt – termeszetesen kozos beleegyezessel – erdemes magunkhoz befalazni.
Ha 2008-ban vagy legkésőbb 2014 -ben hathatós szankciókat fogadnak el Oroszország ellen, idáig nem jut el a világ.
Arra viszont kiváncsi leszek, hogy orosz hitellel paks 2 meddig lesz a kormánynak vállalható….
Tudsz mutatni egyetlen szerzodest, amiben a nato vallalta, hogy nem vesz be keleti tagokat?
Szerintem nem is gondolta senki, hogy az orosz nép tehet erről.
De ha a belpolitikájuktól el is tekintünk, a területi integritásukat Putyinék sértették meg még 2014-ben azzal, hogy elfoglalták Krímet, meg azzal, hogy önkéntesnek álcázott katonákkal foglalták el a keleti megyék egy részét. Ja, bazdmeg, Monroe elv, még véletlenül sem arról van szó, hogy nem engedték ki Ukrajnát az orosz befolyás alól, majd mikor megpróbálkozott, akkor megsértve a budapesti memorandumot, megszállták az ország egy részét. És akkor persze az Egyesült Államok meg a NATO a szemét, hogy provokálja Oroszországot azzal, hogy beveszi a NATO-ba… ja, persze nem is vette be.
twitter.com/00000nft/status/1496905206226894856?fbclid=IwAR0IuhxgBIwzgmbNt7CGsEcpiUp0Y9eLgpAaS0PRtm9zJUpNjPM4w1TNFR4
Majd pillants ra milyen vezetekek mennek Kinaba es annak milyen kapacitasai vannak. Megvenne, csak nincs aki leszallitana neki:)
De az, hogy 2022-ben több száz (több ezer?) ember hal értelmetlen halált Európában néhány vén, hájas, mohó, agyament politikus és nagytőkés miatt, tízezrek, százezrek, nők és gyerekek menekülnek a télben, ez ép ésszel felfoghatatlan.
A háború nem olyan, mint a videójátékban. Itt tényleg leszakad a karod, kifolyik a gyomrod, itt tényleg szétszaggat a repesz, és nincs restart gomb. Életed végéig nyomorék leszel, HA túléled. Mondom HA… És ezt a háborút nem egy eldugott afrikai vagy közép-ázsiai országban vívják, hanem itt, Európában. Nem tanulunk a korábbi hibáinkból, és ez ijesztő.
Ennek véget kell vetni, nem halhat meg még több ember (mindegy, hogy orosz, ukrán, vagy épp piréz…) értelmetlenül. Ilyet nem szabad hagyni megtörténni.
MEselj, mi az ami relevans ide
“Ha meg uj kormany lesz akkor szepen bevonulhatsz te is”
Na kezdodik a ner narrativa. Csak mielott elojon a szokasos marhasag. Marky Z. nem azt mondta amit ide akarsz roffenteni.
Ehhez Miklós mit szólsz? Nem hiszem hogy a gazdasági szankciók elegendőek lennének ilyen esetben.
Magyarországnak is sokkal korábban fel kellett volna lépni a külhoni magyarok elleni erőszaknak!
Finnországot a szovjet-finn háború óta nem tekintette befolyási övezetének Oroszország, Ukrajnát meg igen. Nem a finnek csinálták a Szovjetunió felbomblása óta jól, szemben az ukránokkal, hanem az ukránok helyzete, és az oroszok Ukrajnához való viszonyulása teljesen más, lásd pl. orosz kisebbségek, történelmi követelések, stb., stb. Pontosan ezért nonszensz az összevetésed. Finnországba nem is akartak, nem is próbáltak bábkornányt ültetni, ugyanez nem mondható el Ukrajnáról.
Ha Ukrajnát bármivel össze lehet vetni, az Fehéroroszország. Szerinted az ő helyzetük rendben van?
Kanadában a kanadai állampolgárok szabadon döntenek arról, hogy ki vezesse az országot, ez nem igaz Oroszországban, különösen nem igaz Kínában. Innentől kezdve a párhuzamod nem állja meg a helyét. Ha Kanadában diktatórikus rendszer épülne ki, akkor joggal háborogna az USA, csakhogy ebben a párhuzamban egyenlőségjelet teszünk a demokratikus és diktatórikus országok között.
Érdekes egyébként, hogy nálunk, de más fejlett országban sem igazán vágynak azokba a diktatórikus rendszerekbe, amelyek szerinted joggal háborodnak fel, ha a befolyásuk alatt lévő államok inkább demokratikussá akarnak válni. Vajon miért akar mindenki inkább nyugaton élni?
Egyértelműen hibásak a kialakult helyzetért szerintem. Magyarországot hagyjuk, elefánt, kisegér esete, komolytalan befolyással.
Az áldozatokon kívül kellemes lesz a fokozódó inflációval, a növekvő üzemanyagárakkal szembesülni hamarosan, mert a 480-as őrültség, már nem sokáig tartható. Ezen kívül a földgáz ismét kilőtt (műtrágya), ha még egy elhúzódó konfrontációval összeadjuk (Ukrajna és Oroszország adja a világ gabonatermelésének 30%-át). Ha ezek összeadódnak az árak katapultoznak. Nice
En ezt a reszet tartom rohejesnek, hogy aki “jo”, annak egy ilyen buntetohadjarat erkolcsi kotelessege, hogy kiirtsa a gonoszt a vilagbol, viszont aki “rossz”, azt a sajat bunos szandekai viszik becstelen irtohadjaratra. Ugyan mar. Vegul is csak arrol van szo, hogy minden organizmus territorialis.
Nincs mit, szívesen!
A nyugat eddig is mindent eltűrt az oroszoknak. Emlékeztek még az eltérített Ryanair gépre? Vagy Navalnij megmérgezésére, majd bebörtönzésére? Vagy arra, amikor Lukasenka menekültekkel “támadta” a lengyel határt? Mindenki háborgott egy sort, aztán ment a saját dolgára. Félek, hogy bármi történjék, mindig lesz egy ok, hogy miért nem tegyünk semmit.
Itt nosztalgiázunk, hogy 20 éve kellett volna rendberakni az oroszokat, mert akkor gyengék voltak. Talán akkor mi (unio) erősek lettünk volna? Az unióban már nagyon régóta nincs erő, mert mindig a gazdasági érdekek mentén hozta a döntéseit. GDP, meg kényelem, cserébe mindent eltűr. Az orosz identitás meg az, hogy erős hatalom vagyunk, és jogos vagy vélt sérelmeiket nem hagyják szó nélkül (Putyin hiába őrül meg, ha a hadsereg nem engedelmeskedik neki, de engedelmeskedik). Nekünk vannak még értékeink, amit megvédhetnénk, az agglomerációban lévő házunkon és a lízinges suvonkon kívül, mikor a bajban az első gondoltunk az ország elhagyása? Ez bukta lesz Putyinnak. A szovjet zászló a tankon eleve kudarc rövid vagy h.távon
Segíts kérlek, ez az a népszavazás, amit az után tartottak, miután az oroszok bevonultak és az addigi 34%-os elszakadáspártiság hirtelen 96%-os lett? :D:D Mi lesz a következő poénod? A fehérorosz szabad választások? :D:D
Kuba: az első felvonás a törökországba telepített amerikai rakéták voltak, az utolsó ezek leszerelése. Mivel egyetlen orosz tengerésztiszten múlott hogy nem tört ki a 3.vh (nem engedett a kétharmadnak, hehe…), utána megvolt a képesség a diplomáciára és a feszkó proxy-háborúkban való levezetésére.Ha az egykori majdani ukránok nyugati szponzorálása provokáció akkor az eu szélsőjobbosok oroszország általi pénzelése is, nem..?