Nemrég egy bankoknak dolgozó ügyvédi iroda rendelte meg a céges Kiszámoló Akadémiát. Nehéz helyzetben voltam, hogy mi újat tudok mondani azoknak, akik bár "csak" jogászok, de minden nap értékpapírokkal és egyéb banki termékkel összefüggő ügyekkel foglalkoznak. Nekik nem volt nagy újság, hogy mi a kockázata egy kötvénynek, vagy miért kell figyelni az apróbetűre.

Itt lettünk jó kapcsolatban az iroda vezetőjével, akit megkérdeztem, hogy mi pontosan a tétje az Európai Bíróság várható döntésének a devizahitelekkel kapcsolatban és miért várja mindenki lélegzet visszafojtva az eredményt.

Ahogy én megértettem, az a lényeg, hogy az érintett adós azt szeretné elérni, hogy belekapaszkodva egy szerinte formai hibába (külön nincs feltüntetve az árfolyamrés, mint költség) elérje, hogy az egész szerződés semmis legyen. Ezzel szemben a magyar álláspont az volt, hogy a szerződés érvényességét megtartsák, csak a vitatott pontot javítsák ki. Ebben kellett döntenie az Európai Bíróságnak.

(Megjegyzem, számomra elég visszatetsző, amikor valaki élvez egy lehetőséget, addig amíg neki kedvező, majd amikor úgy fordul a szél, hogy ami eddig jó volt (alacsonyabb kamatok, csökkenő részletek), most ellene kezd dolgozni, akkor formai okokra hivatkozva az egész alól ki akar bújni.

Lehet, sőt esetleg kell is azért perelni, hogy a felszámított költségek korrektek-e, a hitelek árazásában nem volt-e visszaélés és a többi. De kiskapukat találni, hátha megúszom az egészet és másra lőcsölhetem a saját káromat.... Hát, nem túl gerinces dolog.)

Most, hogy kijött a tanácsnoki elődöntés (ez még nem a Bíróság döntése!), újra megkérdeztem, hogy ezt most hogy kell értelmezni. Ő egy levélben írta le a véleményét. Megkérdeztem, hogy közzé tehetem-e, amibe beleegyezett.

Vegyétek figyelembe, hogy ez egy nem szerkesztett magánlevél, de gondolatébresztőnek szerintem jó lesz.

"Mivel a nagy kapkodásban annyi idiótaságot ír az internetes sajtó, hadd foglaljam össze, hogy szerintem miről szól az Európai Bíróság főtanácsnokának indítványa. Előrebocsátom, hogy ügyvédként banki megbízásból több devizahiteles pert viszek, de nem gondolom, hogy e miatt nem tudnám a jelentőségének megfelelően megítélni a kérdést.

Tisztázásként csak annyit, hogy a tanácsnoki vélemény a magyar perjogban ismeretlen intézmény. Állítólag francia mintára került be az uniós jogba és gyakorlatilag értelmetlen a léte. Egy olyan ügyben, mint az itteni, ugyanis a következő történik: Egy tagállami bíróság felterjeszt egy vagy több jogkérdést az EB elé, hogy az az uniós joganyag értelmezésével válaszolja meg azokat.

(Tehát nem abból a célból, hogy döntse el az ügyet, mert az továbbra is a tagállami bíróság feladata és felelőssége marad!)

Az eljárásban az EB lehetőséget ad az alapügyben részes feleknek, itt tehát a Kásler házaspárnak és az OTP Jelzálogbanknak, hogy kifejtsék az álláspontjukat. E mellett az Európai Bizottság és minden egyes tagállam is az EB elé tárhatja a véleményét. Az x számú álláspont után a tanácsnok indítványa az x+1. és éppúgy nem köti az EB-t mint az összes többi. Gyakran elő is fordul, hogy az EB nem a tanácsnok javaslata szerint dönt.

Mit mondott ebben az ügyben Wahl főtanácsnok? Azt az álláspontot képviselte, hogy az alkalmazandó árfolyam megállapítására vonatkozó szabály a szerződés ún. elsődleges tárgyához tartozik, aminek a tisztességtelenségét a konkrét ügyben eljáró bíróság csak akkor vizsgálhatja, ha a megfogalmazás nem világos és érthető.

Ez utóbbi feltétellel kapcsolatban azonban a főtanácsnok nem foglal állást, csupán arra utal, hogy nem elég, ha nyelvtanilag érthető és világos a megfogalmazás, ahogy ez az adott ügyben például egyértelműen megállapítható, hanem az is szükséges, hogy a megfogalmazásból a fogyasztó döntésének a következményei és kockázatai is kiderüljenek.

A főtanácsnok ott lát problémát, hogy Kásleréknek nem biztos, hogy világos volt, hogy a kölcsön folyósításakor a bank miért deviza vételi árfolyammal számol, és miért alkalmaz a forint törlesztés elszámolásakor deviza eladási árfolyamot. Azt sem tartja valószínűnek, hogy a fogyasztók fel tudják mérni a két árfolyam eltérésének terjedelmét. Bár ezt a fogalmat nem használja, de itt a Kúria által árfolyamrésnek nevezett különbözetről van szó.

Látni kell, hogy a főtanácsnok fejtegetése sok helyen elméleti és spekulatív. Ennek az az oka, hogy egy elvont jogkérdésben kell állást foglalnia és nem a konkrét ügyben. Erre figyelemmel nem is ismeri az ügy részleteit és perben felvett bizonyítás eredményét. Természetesen ezt én sem ismerem, de a hazai gyakorlatot és jogszabályi környezetet igen. Nálunk a pénzváltással foglalkozó intézményeknek jól láthatón ki kell függeszteniük a vételi és eladási árfolyamokat.

A bankok ezeket az interneten is nyilvánosságra hozzák, ahol az összes múltbéli árfolyam is különösebb nehézség nélkül megtalálható. Így igazán nem lehet azt állítani, hogy egy átlagosan értelmes és figyelmes fogyasztó nem tudta, hogy 1) a vételi és eladási árfolyam eltér egymástól, 2) hogy a vételi árfolyam alacsonyabb, mint az eladási (a kereskedelem piacgazdaságban triviális alapelve, hogy olcsóbban vásárol, mint ahogy elad) és 3) hogy mekkora a két árfolyam Ft-ban kifejezett különbözete. Aki már életében egyszer is utazott külföldre, az ezekkel a fogalmakkal tisztában van.

A főtanácsnok félelme tehát megalapozatlan. Az sem segítene azonban sokat a devizahiteleseknek, ha azt kéne megállapítani, hogy a két árfolyam alkalmazásának oka és az árfolyamok különbözősége Káslerék előtt rejtve maradt.

Ekkor ugyanis az zárná ki a bírósági felülvizsgálat lehetőségét, hogy az OTP Jelzálogbank által alkalmazott árfolyam pontosan az a fizetés helyén és időpontjában irányadó árfolyam, amelyet a Ptk. 231. § (2) bekezdése általános jelleggel alkalmazni rendel. (A jogszabályoknak megfelelő szerződési rendelkezés nem vizsgálható ugyanis abból a szempontból, hogy az esetleg tisztességtelen, mert ez már az Alkotmánybíróság kompetenciájába tartozó normakontroll lenne.)

Az pedig magától értetendő, hogy a dolog természetéből adódóan a vételi árfolyamot kellett alkalmazni, amikor a bank az ügyfelének átváltotta az ügyfél által felvett devizát (forintért megvette tőle ezt a devizaösszeget), illetve az ügyfél által befizetett forintért az eladási árfolyamon számolva adott a törlesztéshez devizát.

Ha az EB döntése szintén foglalkozik az árfolyamok különbözőségének a problémájával, akkor annak nem itt, hanem abban a körben lesz jelentősége, hogy fenntartható-e a Kúria joggyakorlata, amely szerint az árfolyamrés költségként való feltüntetésének hiánya a fogyasztói kölcsönszerződés semmisségével jár.

Már a 6/2013. polgári jogegységi határozatnak van egy olyan olvasata, hogy a Kúria belátta, hogy a vételi és eladási árfolyamok alkalmazása minden egyes idegen pénznemben meghatározott fizetési kötelezettséghez tapadó számítási mód. Az árfolyamrés tehát nem egy, a fogyasztói kölcsönhöz kapcsolódó valamiféle költség.

Jogi szempontból azonban a főtanácsnoknak az a véleménye nagyon lényeges, hogy egy esetleges tisztességtelenségnek mi lehet a jogkövetkezménye. Az ún. Banco Espanol de Credito ügyben hozottEB döntés után ugyanis felmerült egy olyan jogértelmezés lehetősége, hogy a konkrét ügyekben döntő bíróságok a szerződés érvényessé nyilvánítására nem jogosultak.

A főtanácsnok azonban az időközben kialakult német és osztrák bírósági gyakorlatnak megfelelően úgy foglalt állást, hogy a bíróságoknak lehetőségük van az érvénytelen kikötéseket a hazai jog szabályaival pótolni és ezzel a tartalommal a szerződést érvényessé tenni. Ez a gondolatmenet abból indul ki, hogy a jogszabályok a felek érdekei között egyensúlyt teremtenek és nem kedvezményezik tisztességtelenül sem a fogyasztót, sem annak szerződési partnerét.

A főtanácsnok megoldása a gyakorlatban is méltányos eredménnyel jár, mert a fogyasztónak nem kell azonnal visszafizetnie a tartozását, mint azt egy totális érvénytelenség esetén kellene.

Ahogy azonban fent írtam, a főtanácsnoki vélemény egy a sok közül, a Kúriának majd az EB döntése alapján kell meghoznia a döntését."