Úgy tűnik, elkezdődött. Évek óta várjuk, hogy valami helyrerázza a világot és újra normálisan működjön. Hogy ne a hitelezők fizessenek az adósnak, hogy az kölcsönkérje a pénzt. (14 ezer milliárd dollárnyi negatív kamatozású kötvény van jelenleg a világon, ami egyszerűen agyrém.)
Az elmúlt 12 év jegybanki politikája olyan pénzbőséget okozott, hogy egyrészt a legkockázatosabb kötvények is minimális kamatok mellett mentek el (szépen mondva eltűnt a kockázati felár), másrészt a nulla százalék kamat politikája miatt az egekbe szállt mindennek az ára, a részvényeknek éppúgy, mint az ingatlanoknak vagy bármi másnak.
A jegybankok halálra doppingolták a gazdaságot a visszaeséstől való rettegésük miatt és mára gyakorlatilag fegyvertelenek maradtak.
Az Európai Jegybank ma tartott kamatdöntő ülést és minden erejével a piacok megnyugtatására törekedett. De mivel már minden puskaporát ellőtte akkor, amikor nem volt gond (helló mínusz 0,5%-os alapkamat és vad kötvényvásárlási programok), a piacok meg sem hallották az üzenetét, meglett a 30%-os esés néhány nap alatt:
Na és a FED (vagyis az amerikai jegybank)? Ő is minden erejét latba vetette és bejelentett mindent, amit csak bejelenthetett. A piacok fel is kapták a fejüket. Úgy 20 percig ki is tartott a hatás. (Egy hete még egy-két nap volt a hatás) Aztán minden ment tovább lefelé:
Akkor az arany. Ilyenkor mindenki oda menekül, az biztos erősödött ekkora viharban. Hát nem egészen:
S természetesen a Bitcoin és társai is hatalmasat hasaltak, bőven 30% felett.
Amikor az emberek kimenekülnek a részvényekből, általában a pénz utat tör magának a biztonságosabbnak ítélt arany és kötvénypiacok felé. Amint láttuk, az aranyból is kifelé megy a pénz. És meglepő módon a kötvények is zuhannak, ahelyett hogy erősödnének.
(Megjegyzés: ha a kötvény kamata nő, az értéke csökken. Itt a felfelé menő grafikon a rossz a meglévő papírok szempontjából.)
Úgy tűnik, a befektetők mindentől rettegnek jelenleg. Még a menekülő eszközöktől is és a kötvénypiacok összeomlásától is. A koronavírus talán kinyitotta a csontvázakkal teli szekrény ajtaját és senki nem tudja, mi fog onnan kihullani a padlóra? Senki nem tudja, mi lesz a rengeteg, ingatag lábakon álló céggel, akik csak az ingyenpénz miatt maradtak eddig talpon. Most a finanszírozás is eltűnhet és a bevétel is, ha a piacok és így a cégek értékesítése zuhanni fog a vírus miatt.
A jegybankoknak már nem maradt lőszerük és ha lenne is, ellátási problémákra és a kereslet összeomlására (ráadásul egyidőben mindkettő) a pénzügyi stimulus nem válasz.
Ezt a helyzetet a kormányok tudják (ha tudják) csak megoldani fiskális oldalról állami támogatásokkal, adókedvezményekkel és egyéb módon. Már ha sikerül nekik és nem állnak fürdőgatya nélkül most, hogy hirtelen jön az apály. Ha nem költötték el az összes pénzt a gazdasági növekedés idején, hanem igyekeztek pluszos költségvetést létrehozni akkor, amikor lehetett.
A példa kedvéért a magyar államadósság csak GDP arányában csökkent, egyébként ugyanolyan dinamikusan nőtt, mint bármikor máskor. Hiába spórolt meg az állam csak az alacsonyabb kamatokon közel ezer milliárd forintot évente és hiába nőtt az adóbevétel dinamikusan a gazdasági növekedés miatt, ez nem igazán látszott meg az éves költségvetésben, a plusz pénzt ugyanúgy elvertük, mint bármikor máskor és minden évben költségvetési hiánnyal zártuk az évet, mintha muszáj lett volna. Ha véletlenül nem jött össze az éves tervezett hiány, százmilliárdokat szétosztogattak még december végén. Sikerült is jó magasan tartani az államadósság mértékét, a másfélszerese-háromszorosa a magyar GDP arányos államadósság, mint a környező országok eladósodottsági szintje:
De sajnos a magyar állam nincs egyedül ezzel a hozzáállással. S az eddig pazarló államok hogy fognak életet lehelni a gazdaságba, ha egyszerre zuhan az adóbevétel, nőnek az állampapírok után fizetendő kamatok és a kisebb bevétel és nagyobb finanszírozási költség mellett kellene még rengeteg pénzt önteni a gazdaságba?
S ha hozzávesszük még az olyan államok szorult helyzetét, mint most Olaszország, ahol eddig is csak kegyelemből működött a gazdaság, akkor nem tűnik alaptalannak a befektetők félelme. Akár egy-egy ország, akár az egész euró-övezettel kapcsolatban.
Persze fontos látni, hogy még csak az elején vagyunk a felfordulásnak és az is lehet, hogy az összeomlás most is elmarad, mint jó párszor az elmúlt években. (Bár most azért egy világjárványt, ami megbénítja a gazdaságot, elég nehéz ignorálni.) Egyszóval nem akarok senkit ijesztgetni, még korai egy 1929-es válságról beszélni, de az biztos, hogy érdekes hetek elé nézünk. Reméljük, az összeomlást megússzuk és egy leeresztés lesz csak belőle. Nem tudjuk, pár hét múlva okosabbak leszünk. Addig is ne pánikolj, az mindig rossz tanácsadó.
Update: mielőtt rohansz azonnal vásárolni, betennék egy képet az amerikai tőzsdéről. Jelenleg pont ott tart az árfolyam, mint 2018 karácsonyakor vagy 2017 szeptemberében. Vagyis az elmúlt másfél-két és fél évnyi emelkedést adta csak vissza az amerikai tőzsde. Nem a tőzsdeindex jelenlegi értéke a nagy hír, hanem a zuhanás tempója, illetve az, hogy látszólag a befektetők teljesen tanácstalanok. Ezt hívják hulló késnek, nem biztos, hogy el kell kapnod most rögtön. Ahogy tanácsoltam, hogy ne pánikolj, ha befektetéseid vannak, azt is tanácsolom, hogy rohanni se rohanj vásárolni, mert ebből még túl sok minden lehet. Igen, az is, hogy felpattan és te kimaradsz. De az is, hogy csúnyán megvágod magad.
Realistate hol vagy? Szerinted nőnek még a lakásárak? 🙂
"nőnek az állampapírok után fizetendő kamatok" - miért nőnek az állampapírok után fizetendő kamatok?
Tamás, mert lejárnak és az újat már csak magasabb kamat mellett tudja majd eladni az állam.
Ez már a második tőzsdei zuhanás amit át élek. S mi a különbség, mi változott az elsőhöz képest? A legfőképpen a lélekjelenlétem és hangulatom. Az elsőt azonnali valós adatok és grafikonok nézegetésével töltöttem napokon és heteken keresztül. Éreztem a rettegést. Kezdő tőzsdésként láttam kevés tőkém hogyan válik egyre kisebbé és kisebbé... Kapkodtam és ki be ugráltam a pozíciókból. Évekkel később láttam, hogy vettem anno még 2000 forintért OTP-t, melyet minimális haszonnal adtam tovább pár napon belül. S utána évekig nem mertem long pozíciót nyitni, csak az esést láttam és vártam... Így persze rengeteg lehetőségből ki is maradtam.
S most? A tőkém kisebb része van csak részvényben, így csak elvétve nézem az árfolyamokat. Nyugodt vagyok, sőt inkább közönyös. Tudom, hogy majd úgyis emelkedni fog idővel.
S talán ezúttal sikerül majd hosszútávra is bevásárolni jó áron.
"Évek óta várjuk, hogy valami helyrerázza a világot és újra normálisan működjön."
Ez úgy hangzik, mint amikor 1914-ben az emberek kimentek az utcára és az kiabálták, hogy "éljen a háború". Annak se lett szép vége...
Blend, minél hamarabb jön a helyreállás, annál kevésbé fáj. 11 év után fájni fog, de két évvel később még jobban fog fájni.
Az arany iránti kereslet csökkenésére mi lehet a magyarázat? Most miért nem oda menekülnek?
(azt tudom elképzelni, hogy most inkább mennek nagy pénzek a szájmaszk-, fertőtlenítő-gyártó stb. cégekbe)
@Kiszamolo
Többeket érdekelhet.
Jelenleg tbszen van mápom az államkincstárnál. A kérdésem az, hogy ezt a tbsz-eket át tudom-e transzferálni egy brókercéghez, hogy SP500-at vegyek vagy más részvényt?
Vagy csak úgy lehetséges ha feltöröm (büntetéssel) és nyitok újat a brókercégnél?
nobody, ne siess, nem biztos, hogy a zuhanás első néhány napján már be is kell vásárolnod.
Hehe, eddig a 4M tőzsdén lévő pénzemből 1M ment el. 25 éves vagyok, igazából annyira nem érdekel. Kíváncsi lennék, ha 200M-ból 50M-t buknék az is csak ennyire érdekelne-e. Remélem egyszer majd kiderül... 😀
"Blend, minél hamarabb jön a helyreállás, annál kevésbé fáj."
Ahogy öregszem, egyre kevésbé tudok lelkesedni azokért a sztorikért, amelyek arról szólnak, hogy bár jön ugyan a nagy tisztítótűz, de utána vár minket a földi paradicsom.
Te jobban tudod, mint én, hogy a Vízözön után is csak ugyanolyan gyarló maradt az emberiség 🙂
Lehet,hogy shortolni akar....akkor meg épp időben van...
@Kiszamolo , most szerettem volna belevágni az Amazonos értékesítésbe wholesale modellel, de egy válság közeledtével ezt célszerű lenne elfelejteni, igaz?
comment, most gond lehet a beszerzés is és a kiszállítás is. Én egy kicsit várnék, amíg kiderül, mi lesz ebből az egészből. Ez szerintem néhány hónap.
Ha hamar áttmegy ez a vírus akkor azt még biztosan lehet kezelni, de ha elhúzódik akkor itt még bármi lehet.Errre a gyenge egészségügyre ez a vírus ez nem bíztat sok jóval sajnos
@apabacsi "A tőkém kisebb része van csak részvényben" Ha kellőképpen sok cégbe fektetnél, akkor lehetne akár az egész vagyonod részvényben, akkor is kellőképpen diverzifikált lennél, és ugyanúgy semmi szükséged nem lenne naponta figyelni az árfolyamokat. Ha akkor megtartottad volna az OTP részvényeidet, amikor csak 2000 volt, akkor azóta nem csak elméleti árfolyam nyereséget értél volna el (miközben volt egy válság is, ha jól emlékszem), hanem tetemes osztalékot is zsebre vághattál volna. És ilyen részvényből (cégből) van több tucat az amerikai tőzsdéken, amik ráadásul évtizedek (!!!) óta emelik az osztalékukat. Röviden, leolvadás lesz, valószínűleg elég nagy, de aki nem bóvli cégekbe fektetett, az 3-4 év múlva elégedetten dől majd hátra, hogy most a pánik közepén nem dobta kukába a pozícióit.
Idei TBSZ-re tett pénzt, ha még nem vettem belőle semmit, bármiféle retrozió nélkül kivehetem ugye?
Azért állampapír halmozóknak tanulság lehet (ismét), hogy tud állam is csődbe menni. Most éppen Libanon, a közelkelet egykori svájca:
index.hu/gazdasag/2020/03/07/libanon_becsodolt/
Vajon, ha recesszióba kerül a magyar gazdaság mekkora lesz az gdp arányos államadósság évvégén? Nem csoda, hogy máris újra kell tervezni a költségvetést. Egyet értek abban (valahol olvastam), hogy a máp+, pmáp-ban is változások jöhetnek.
Nem véletlen esik az OTP ennyire, legutóbb is a bankok profitjához nyúlt az állam legelőször. (különadó)
Erdekessegkeppen, a tavaly majusi eleji vetel es eddigi eredmenye (egyfajta permanens portfolio):
XD9U msci usa -11,8%
DX2X stoxx600 eu -22%
IDTL usa tr bond 20+y +16,9%
IBTS usa tr bond 1-3y +5,45%
4GLD gold spot +21,4%
A sulyozas miatt az eredmeny eddig -2%. Forintban jobb a helyzet kicsivel annak gyengulese miatt.
Első válságom, a tőkém 20 % -a részvényben. A helyzetet látva nehéz megállni az eladást. Eddig - 30%-on állok..
Balage, egy egész generáció felnőtt, amelyik még semmilyen komoly esést nem látott és nem érzett a saját bőrén. Minden felfelé ment tizenéve. Most fog kiderülni, kinek milyen a valódi kockázattűrő képessége.
@andromeda: Ertelmezesem szerint az intezmenyi befektetok adjak nagy tetelben mert likvid hogy amerikai kincstarjegyhez (T-Bill) jussanak minden aron mert kell nekik a jo minosegu fedezet.
Off:
Amerikai állampapírt hogy lehet venni valami hasonlóan egyszerű módszerrel, mint magyart a MÁK-nál?
Milyen szolgáltatást ajánlotok ezzel kapcsolatban?
Köszi.
Nekem 70 % van reszvenyben, diverzifikalva foldrajzilag es szektorilag, 9 szamjegyu osszeg. Elegedetten dolok hatra, 5-10 ev mulva beszelgessunk hogy ki hogy jart 🙂 ne rettegjetek. Erre mondta az oreg Warren, hogy mikor ver folyik az utcan, akkor befogott orral kell vasarolni. Ezt tudom tanacsolni. Sok sikert mindenkinek!
"Realistate hol vagy? Szerinted nőnek még a lakásárak?"
Bár a megszólított nem én vagyok, de azért adódik a kérdés, hogy "no mert az etf-ek olyan meredeken emelkednek, ugye?" 😀
Nem gondolnám, hogy ez a mostani helyzet bárki korábbi fejtegetését akármilyen módon képes lenne igazolni és igazából köze sincs semmiféle "helyrerázódáshoz". Ez egy (nem csak) piaci sokk, amilyenhez fogható kb a második vh óta nem volt, nem pedig "tisztítótűz".
Egy kis nyugtató videó ('A Guided Meditation for When the Stock Market Is Dropping') JL Collins-tól azoknak, akik részvényben ülnek:
youtube.com/watch?v=OOGU94eL07E
dehogy jön a helyreállás, ahhoz értelmes/értékes/tartalmas szerepe (a szereplőivel együtt lenne, ha vóna a tőzsdének), de, mivel a bulvárhoz közelebb áll, ezért a világvége, elfogadás, csodavárás, alapvetés, nincs más út csak „felfele”, sosem eshet 1%-ot sem, viszont (10-20-bármennyi %-t) csak/és/kizárólag, pláne tetszőlegesen emelkedhet forgatókönyv az alap
show must go on:)
Első válságom nekem is. Baromira nem szép látni a -30-40-50%-os pirosban álló részvényeimet. Nem nézek rá. Kivárok. A múlt grafikonjaiból tanulva újra felmehetnek csak győzzem kivárni. Addig meg short etf majd arany etf 🙂
Igazából a kockázattűrő képességek szerintem a következőktől függnek: Mennyire függsz a pénztől, mennyire vagy rabja. A befektetett tőkével volt-e más terved a jövőben a gyarapításán kívűl. Talán viccesnek tűnik, de attól is függ mennyire vagy egyedül a magánéletben.
"minden évben költségvetési hiánnyal zártuk az évet, mintha muszáj lett volna. Ha véletlenül nem jött össze az éves tervezett hiány, százmilliárdokat szétosztogattak még december végén."
Az összeeskűvés elmélet, ha azt mondom: Igen, 'kötelező' deficites költségvetest készítenünk? 🙂 Persze, lehet röhögni, de attól még Németországnak szabad, ami Magyarországnak nem.
Én bevallom őszintén, hogy annyira nem bánom, ha esetleg most majd egy kicsit munkanélküli leszek. Itt az ideje átértékelni a dolgokat, eddig fontos volt, hogy mennyit keresek, még akkor is ha az "egy marék rízs" volt. Most majd az lesz a fontos, hogy tudjak ennivalót tenni az asztalra, hogy össze tudjam kovácsolni az embereket az összefogásra, ha éppen szükség lesz rá. A félelem veszélyesebb, mint maga a koronavírus. Ez látszik is a számokból. Azért kíváncsi vagyok, hogy ez a válság 2024-ig vagy 2025-ig fog-e tartani? 🙂
Hmm.
Sokan gondolkodnak most részvények, indexek vásárlásában a törvényszerű visszahúzás miatt.
Én nem vagyok ebben biztos, most valami más van kialakulóban a tőkepiacokon.
Az elmúlt 10-12 év válságkezelését a politikusok, jegybankok elrontották a felelőtlen/fedezetlen ingyen pénzek osztogatásával, ennek az árát fizeti meg mindenki a jövőben.
Én a japánok körül kialakult helyzetre számítok, hogy a részvényárak évtizedekig nem fognak már új csúcsokra futni és a gazdaságban is évtizedekig tartó helyben-topi lesz.
Szerintem most van az, hogy odaállunk a kasszához és kifizetjük az elrontott múlt intézkedéseit.
Én valami ilyesmire számítok a jövőben:
A részvényárak alacsonyak maradnak évtizedekig. A gazdaságok összességében nulla közeli állapotban stabilizálódnak, növekedés alig vagy egyáltalán nem lesz. A kamat szintek is nulla közeli állapotban maradnak tartósan.
Miklós, mikor arról írtál 20013-ban, hogy hogyan kell felismerni az államcsődöt, akkor az állampapír-aukciók figyelését javasoltad. Tegnap, ha jól értelmezem, diszkont kincstárjegyből megnyugtató mennyiség fogyott, de 10 és 20 éves kötvényt nem tudott az ÁKK eladni és lefújták a jövő heti aukciót is. Ez már az a jelenség, amiről írtál, hogyha több héten át fennmarad, akkor jelezhet egy esetleges államcsődöt, vagy félreértelmezem a dolgot?
Nictea, az, hogy egyszer előfordul, esetleg néhány hétig fennáll, még nem a világvége.
@nobody
"Jelenleg tbszen van mápom az államkincstárnál. A kérdésem az, hogy ezt a tbsz-eket át tudom-e transzferálni egy brókercéghez, hogy SP500-at vegyek vagy más részvényt?
Vagy csak úgy lehetséges ha feltöröm (büntetéssel) és nyitok újat a brókercégnél?"
A konkrét kérdésre válaszolva a stratégia bírálata nélkül:
Megteheted. Nincs büntetés.
A értékpapír-transzferért sorozatonként 1000 Ft díjat kell fizetni. A pénz mozgatása tranzakciós adóba kerülhet, ha a bróker központi számlája nem minősül magánszámlának.
Az értékpapírszámlavezetők közül szinte mindegyik befogadja a lakossági állampapírokat. Azt érdemes megérdeklődni, hogy milyen árfolyamon veszik meg. Ettől függ, hogy a kötvényt vagy a forint értékét érdemes-e átvinni.
Tudom, nem feltetlen ez a tema, de itt most biztos sok olvaso lesz. Gyari fizetesbol (330k netto) elo egyedulallo vagyok lakasvasarlas elott. Keves kp (2m) meg 3 folyamatban levo lakastakarekkal erdemed lehet meg most belevagni amig alacsonyak a kamatok es dragak a lakasok? Vagy ez at is fordulhat magas kamatra alacsonyabb ingatlanarakra? Tudom ez meg korai, de itt eleg sok jo infot olvastam eddig. A vasarlas nem annyira surgos, meg 1-2 evet tudok varni vele 🙂
És te, Miklós, mit teszel személy szerint? Elkapod a hulló kést?
Számomra az az ijesztő a fórumokat olvasva, hogy a kisbefektetők túlnyomó többsége "buy the dip" módban van. Csak azt nézi, hogy most van/lesz egy jó beszállója, mert előbb utóbb úgyis fel fog menni a tőzsde és akkor lesz a nagy haszon, meg az élvezetes hátradőlés.
Abba belegondoltak, hogy mi lesz ha a japán eszközár lufi kipukkanáshoz hasonló utat járunk be (még ha nem is akkora mértékben)?
@Ordo
"Idei TBSZ-re tett pénzt, ha még nem vettem belőle semmit, bármiféle retorzió nélkül kivehetem ugye?"
Igen.
Annyi a hátrány, hogy esetleg be kell menned a számlavezetőhöz, mert a TBSZ megszüntetése nem mindig megy online. Telefonon érdemes megkérdezni.
Idén, annál a szolgáltatónál már nem nyithatsz újra TBSZ-t. Fogsz kapni adóigazolást, de mivel az adó 0 forint, ez nem befolyásolja az adóbevallást. Feltört TBSZ-nél az összes befizetett pénz és az összes kivett érték különbözete az adóalap, ami itt negatív.
Tisztelt Kiszámoló! A korábbi írása után https://kiszamolo.hu/teva-reszvenyek-most-nyari-akcioban/ vettem TEVA részvényeket. Azt szeretném kérdezni, hogy most eladjam-e őket? Válaszát előre is köszönöm!
Lajos, én is ülök benne, ha eddig nem adtam el, majd pont most nem fogom.
Mondjuk az picit "vicces", hogy a sok ingyen pénzből élő, kb lélegeztetőgépen tartott cég hitelét majd kollektíven fizetheti meg mindenki. Nem is értem hogy gondolták ezt, kinek tűnt ez jó ötletnek. A negatív kamatokról meg ne is beszéljünk, a világ szégyene, hogy ilyen létezik..
3400-ról -> 2500-ra zuhant az S&P 500. Csak akkor latszik rendesen az alja most ha 5 napra teszitek az idö-átfogást.
Én tényleg azt nem értem hogy fejvesztve dobálja el mindenki a részvényeket, befektetési alapokat olyan szektorokban is amik még a "válság" alatt is növekedhetnek... Azt gondolnám hogy akik ezt elkezdték azok a nagybefektetők voltak (vagy kellett hogy legyenek), a kicsik csak reagáltak az esésre... de most tényleg olyan mintha senki nem értene a piachoz, tehát eddig csak szerencséje volt mindenkinek? 🙂
Néztem hogy a magyar tőzsdén egy ideig a Richter tartotta magát, most meg már ki tudja hol lesz a vége. Nincs ezzel gond, mert legalább lesznek jó beszállási lehetőségek, főleg hogy eddig többször jártam úgy hogy egy részvény nem mozdult semerre, eladtam, majd pár nap/hét múlva amikor ugyan úgy semmilyen hír nem jött ami befolyásolta volna az árfolyamot, elindult felfelé...
Szerintetek a távolabbi jövőt tekintve egy esetleges euró zóna válság esetén (Olaszország és/vagy Görögország csődközeli helyzetbe kerülése esetén) mi lehet a következménye az euróra nézve? Érdemes inkább más devizákban is elgondolkodni, akinek inkább euróban van megtakarítása?...
Elnezest az off hozzaszolasert, de sehol nem talaltam megoldast a problemamra.
Probalok Nemetorszagbol BET reszvenyt venni, de pl. a sajat bankomon keresztül (Sparkasse, de Deutsche Bank, Commerzbank is) nem tudok budapesti reszvenyeket venni. A nagyobb cegek (pl. OTP) be vannak vezetve nemet tözsdekre is, de en budapesti tözsderöl akarok venni reszvenyeket. Neztem online boker app-okat is (Etoro, Smartboker), de ha jol olvastam, azok sem kapcsolodnak közvetlenül a BET-re.
Nincs magyarorszagi lakcimem, sem magyar folyoszamlam.
Esetleg tudnatok valamilyen megoldast ajanlani?
Köszönöm!
Turizmusban dolgozom, egyik hétről a másikra csökkent 90%-ot a forgalom. Durva elbocsátások vannak, síró alkalmazottak, akinek nincs megtakarítása, az most egy elveszett ember. Budapesten rengeteg ember él a turizmusból közvetve vagy közvetlenül, nagyon nagy a baj. Vírusról ne is beszéljünk...
2008-ban volt néhány százezer forint bukóm (olcsón megúsztam), azóta sokkal óvatosabb vagyok.
A befektetések pszichológiája olyan, hogy mikor prosperálsz, szívesen megosztod másokkal, (ezzel is belerángatva azokat, akiket még érdekel) viszont mikor gáz van, akkor lapítasz, mint ... a fűben.
Most aki nem néz oda, és csak tartja, az jóval nagyobb mínuszt kockáztat, hogy majd akkor remeg meg a keze.
Ha hamarabb kiszállok 2008-ban, a bukóm feléből beutazhattam volna fél európát fiatalon, még család nélkül.
Ma még csak hetek megtakarítását égeted el, jövő héten már lehet, hogy hónapok, évek munkájával félretett pénzed lesz porrá, amiért az életidőddel fizettél.
(UI: nem is olyan rég még az volt a téma, hogy az állampapír miért nem fizet reálkamatot... gyorsan változnak az idők.)
Én lefelé veszek sávosan. Oké, hogy hulló kés, de ha eddig mindenki azt nyomta, hogy ETF-et kell venni, még csúcsközelben is, és hogy hosszútávú befektetésnek milyen kiváló, és a a csúcson vett pakkokat is ki lehet várni, akkor a csúcs -30%-os, majd adott esetben egyre lejjebb vásárolt pakkokat miért ne lehetne? El meg biztos nem adnék akkor, amikor halvány lila gőzöm nem lehet honnan fordul, az eladásnak ugyanis csak akkor van értelme, ha utána olcsóbban visszaveszem, de hát ki a fene tudja, hol lesz az olcsóbb? A legutóbbi válságban az OTP 2000 alatt fordult (1200 körül), előtte már volt 10 ezer felett, most 15 ezer felett is, és most bukott 10 ezer alá, ha arányaiban ugyanúgy esne, akkor még nagyon sokat fog esni, de hát ez az, amit nem lehet tudni. Ha 1 hónapon belül helyreáll a reálgazdasági helyzet, akkor a likviditás bőség felnyomja az árakat, ha nem, akkor súlyosabb gondok lehet.
@headset Köszi. Feltörésnek számít akkor is, ha az idei TBSZ-en még nem vásároltam csak odautaltam, és most nem nullázom le csak a felét utalnám vissza róla? Azt reméltem, hogy amíg nem vásárolok, szabadon mozgatható a pénz.
Nekem kellett pár nap, amíg átálltam fejben mind a munkában, mind otthon arra, hogy most kicsike időre tervezek, hosszabb távra max. biztonsági intézkedések.
Szerintem sokan kapaszkodnak a megszokott dolgokba, addig sem kell aggódni. Ok, az aggódás/pánik nem segít; de kicsit olyan itt olvasgatni arról, ki mibe száll be, mint mikor a Titanic zenekara büszkén játszott...
Miklóshoz és a hozzáértőkhöz egy kérdés: ha a kockázattűrő képességem a nulla felé konvergál, ha a likviditás picivel fontosabb mint a hozam (reálhozamról a MÁP+ esetében már nem beszélhetünk), érdemes-e még a fent említett állampapírba tolnom rendszeresen a megtakarításomat? A megtakarítás célja: állami nyugdíj kiegészítése.
Sziasztok!
Én személyszerint kivárok a lakás vásárlással, egyrészt mert az első lakás vásárlásnál fennálló illeték eltörlését nyárra tervezték, másrészt nálunk már most 30-40%-os lehívás visszaesésről beszélnek és programokat dolgozunk ki, hogy ne kelljen elküldeni embereket (operátor átképzése ideiglenesen takarítónak, kiszervezett munkák visszaszervezése..) Valamint kötelező szabikat rendelnek el folyamatosan..amíg a helyzet fennáll..
Szóval összegezve véleményem szerint ha csökken a volumen kevesebb ember kell, kevesebb pénzért is vállalnak majd munkát, kisebb lesz a növekedés (ha lesz) amik összegezve és sarkítva kereslet csökkenést fog eredményezni. A hitelek hirtelen nehezebbek lesznek, rájönnek hogy nem kell 5 szoba 3 embernek mindenáron.. túlkínálat lesz és esik az ár. Bárcsak így lenne. Ámen.
A járvány okozta közvetlen ellátási ill. a keresleti problémákat én csak időszakosnak gondolnám, kellően erélyes hatósági fellépés mellett.
Ennél súlyosabb lehet a következménye: a keletkező veszteségek csődhullámot indíthatnak el, a csődhullám pedig általános bizalmatlansági válsághoz vezethet. Félve a kinnlevőségeik elvesztésétől, a cégek vonakodni fognak hitelezni egymásnak, azonnali fizetéshez köthetik a szállításokat. Az azonnali fizetés megnöveli a forgótőke szükségletet, tovább rontja a cégek pénzügyi helyzetét, és újabb cégeket dönthet be. A bedőlő cégek miatt nő a munkanélküliség, és tovább esik a kereslet.
Rossz esetben ez olyan negatív spirált indíthat be, amelyből évek alatt lehet csak kikecmeregni. A gazdasági vezetésnek ezt a folyamatot kellene valahogy megállítania.
Azt tényleg jó lenne elolvasni, hogy vajon Miklós konkrétan(!) mit tesz most. Nem csak általánosságban, hogy "ha úgy érzed, hogy venni akarsz akkor vegyél ellenben ha mégsem úgy érzed akkor ne vegyél", hanem konkrétan.
Kíváncsi, egy kisebb pénzért vettem valamit tegnap, de nem mondom meg, mit, mert akkor sokan úgy értelmezik, hogy én azt ajánlottam. Ha buknak rajta, az én hibám lesz.
Ebben a játékban sajnos magadnak kell döntened, mert akkor csak magadat okolhatod.
@grandmasterb
Koszi a videot :))))
@andromeda
Az arany az egy erdekes allatfaj. Egyreszt YTD meg mindig pozitiv, ott van ahol egy honapja, szoval lehet, hogy esett az elmult napokban, de emelkedett is elotte szepen, masreszrol viszont az olaj ar is befolyasolja, mert a banyaszat energiaigenyes. Szoval ha dragul az olaj, akkor attetelesen megdragul a kinalat. Most hogy durvan visszaesett az olaj ara, az arany eloallitasa olcsobb lesz a kozeljovoben.
Hogy mi lesz az arfolyammal, azt nehez megmondani. Ha beesik 1500 ala, akkor lehet hogy beindul a menekules az aranybol, ha nem, akkor lehet hogy beindul a menekules az aranyba.
@Kiszamolo nekem önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításom van (kockázatvállaló) nagyobb %-ban részvényekben. Eddig - 620.000 Ft-ot buktam. Érdemes átrakni kevésbé kockázatosba? 25 év van még nyugdíjig, és 4 millió van bent.
Köszönöm válaszod!
Az én hasonlatom: a piac jelenleg epilepsziás rohamot él át. Ilyenkor nem szabad hozzányúlni.
"És meglepő módon a kötvények is zuhannak, ahelyett hogy erősödnének."
Ez a kérdés már régóta fogalmazódik bennem: akkor tulajdonképpen mi értelme van a kötvények vásárlásának, ha ilyenkor az is esni kezd? Előre is köszönöm a választ.
BTM, most egy túlspilázott kötvénypiac van, irreális kamatokkal. A befektetőt attól is félnek, hogy A, a cégek majd nem tudják fizetni a kötelezettségeiket B, visszatér a kamat a normális tartományba, ergo esik a meglévő kötvény ára.