Ez történt a héten 02.26
A módosított adatok alapján az amerikai GDP 2,7%-kal nőtt az utolsó negyedévben. Mivel az Egyesült Államokban a negyedéves adatot valamilyen érdekes elgondolásból felszorozzák néggyel évesre, így a valóságban a növekedés negyedéves szinten ennek a negyede volt.
Az amerikai támogatások kifutása és a magas infláció a magáncsődök számában is meglátszik az Egyesült Államokban, 20%-kal nőtt a benyújtott csődkérelmek száma januárban az egy évvel ezelőtti adathoz képest.
Ezzel ellentétesen viszont az amerikaiak pénzköltése is nőtt januárban 1,8%-kal, ezen belül árucikkekre 2,8%-kal költöttek többet, ami jó hír lenne, ha a FED nem éppen az újra megerősödő infláció ellen küzdene a folyamatos kamatemelésekkel. Külön rossz hír, hogy újra meglódult az amerikai infláció, pedig már mindenki azt gondolta, hogy mostantól már folyamatos csökkenés várható az inflációs mutatókban.
A monster.com felmérése szerint az amerikaiak 37%-ának van két főállása. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy napi 16 órát dolgozik valaki, hanem távmunkában két cégnek is dolgozik vagy a főállása mellett hétvégente egy étteremben dolgozik teljes munkaidőben. Sajnos nem ismert a felmérés statisztikai háttere, nekem elég hihetetlennek tűnik, maximum egy szűk körben tartom elképzelhetőnek. (Pl. otthonról dolgozó informatikusok.)
A második legrosszabb éve volt az amerikai ingatlanpiacnak a tavalyi, a magas hitelkamatok és az inflációs félelmek miatt csökkent az ingatlanok árazása. Persze fontos, hogy mihez képest, mert még így sem adta vissza a 2020-2021-es növekedést a piaci árazás, ezért ez inkább csak egy szolid korrekciónak számít eddig.
Világszerte háromezer munkaadó bevonásával tartottak egy féléves pilot programot a négynapos munkahét kipróbálására. Az angliai résztvevő 61 cég közül csak három mondta, hogy visszaáll a régi rendre, 56 valamilyen formában megtart dolgokat a pilot időszakból, 18 marad a négynapos munkahétnél.
Megszavazták, hogy 2035-től csak elektromos autókat lehet újként eladni az Unióban.
A svájci jegybank rekord magas, 132 milliárd franknyi veszteséget szenvedett 2022-ben, ennek fő oka a frank árfolyamvédelme volt. (Mármint, hogy ne erősödjön meg túlságosan a frank a többi devizához képest.)
50 euró alá esett a gáz ára a holland tőzsdén, hála az enyhe télnek és a feltöltött tározóknak, ilyen alacsony nem volt 2021 augusztusa óta az ár.
A magyar legfontosabb adat a GDP alakulása. Miután két egymást követő negyedévben is csökkent a magyar GDP 0,6 és 0,4%-kal, így az ország technikai értelemben recesszióba került.
Nemcsak a Shell, a BP és az Exxon kereste betegre magát a magas olajárak miatt 2022-ben, de a MOL EBITDA eredménye is bő 700 milliárddal nőtt tavaly, benzinárstop ide vagy oda.
2021 után újra 40 milliárd forint felett költött a propaganda minisztérium 2022-ben, 44 milliárd forintért tudtuk meg, hogy a kormány szerint miről mit kell gondolni.
Már 600 milliárd forint felett jár a felújítási támogatásra eddig kifizetett összeg. Közben a babaváró hitel kamattámogatásának költsége is megugrott a magas kamatok miatt, a kormány idénre már 150 milliárd forint kamattámogatási kiadással tervez.
Az elmúlt évben 3,4%-kal kevesebb gyerek született, mint előtte egy évvel és 12%-kal csökkent a házasságkötések száma is. Másik oldalról csökkent a halálozások száma is 14%-kal, de itt fontos megjegyezni, hogy a COVID miatt az eleve magas volt a megelőző évben. További adatok erre.
A benzinárstop kivezetése nem vetette vissza érdemben a fogyasztást a NAV adatai alapján. Idén a januári benzinfogyasztás elenyészően, 2,3%-kal volt kevesebb, mint tavaly januárban és 6,9%-kal volt több, mint 2021-ben. A gázolaj fogyasztásában már nagyobb a különbség, majdnem 12% a visszaesés tavalyhoz képest, viszont ugyanannyi, mint 2021 januárjában volt.
Bulgária is bejelentette a kilépését a kémbanknak is becézett Nemzetközi Beruházási Bankból, így az mostanra gyakrolatilag csak magyar-orosz bankká válik. Vietnám, Mongólia és Kuba rendelkezik még 2% alatti részesedéssel a bankban, a többi ország, mint például Csehország, Románia, Szlovákia már kilépett vagy bejelentette a kilépését a bankból.
Egy cikk a magyar autóállomány mennyiségéről és életkoráról a portfolio-n.
Amit nem szeret, az a gyűlöletbeszéd, az apologetizmus, és az autokrácia. Az a baj hogy kb mindenkinek aki ezzel a “szar liberálisok” mentalitással jön, mint te is, ezek hirtelen nagyon csábító dolgok lettek, csak azért mert háttérbe szorultak, és hipsternek lenni mindig menőbb.
De gondolom örülnöm kellene annak, hogy olyanok is kapnak akik 2010 előtt nem, meg hogy itthon lehet szabadon b*zizni, n**gerezni, meg hogy kotradékként kezeljük a nem fehér menekülteket. És akkor a poszt aktualitását adó témákat még nem is boncolgattam. Igen, tényleg ez az én elképzelésem is egy ideális országról, és Miklósnak is.
Azért nem a mostani “olcsó” gázzal töltünk tárolót mert a fogyasztást télen a behozatal és a kitárolás EGYÜTTESEN fedezi. A csövek az éves átlagot tudják szállítani, a tároló egyenlíti ki a téli-nyári fogyasztás közötti különbözetet. Itt lehet nézegetni a jelenlegi helyzetet: fgsz.hu
MÁgoston: a jelenlegi 50 EUR/MWh környéki ár kb. 204 Ft/Nm3 gázárat jelent, persze ezt még el is kell vinni a lakosságig és az sem ingyen van. Szóval lenne sírás ha ezt kellene kifizetni a kedvezményes kategóriában.
Úgy, hogy az adónkon keresztül fizetjük ki, már nem fáj a derék 97 százaléknyi birkának.
2023-02-28 at 10:53
“– azoknak a NEM lakossági felhasználóknak, akik nem kötöttek a magas árakon szerződést, ők a napi díjak mentén vásárolhatnak?”
A vállalatok nagy többsége, akinek az elszállás után volt szerződés megújítása, részben a piaci-ellátásbeli fennforgások, részben az egyénileg kis volumenek miatt nem tudott fedezni hosszabb távra, de fix árasan szerződni sem, változó árú szerződésük van, a beszerzési áruk havi késéssel leköveti a holland tőzsde, vegy CEEGEX árat, sokszor előre fizetve, de utólag elszámolva. Nekik már jó az ár.
(Ami a durva, hogy a nyári árak forgalmazói vagy kereskedelni rése kb a mostani teljes ár fele…)
Szerinem az állam igyekszik a mostani árakon fixálni a későbbi idei beszerzési árakat.
Ez nagyon jól hangzik, de ezzel szemben a valóság az, hogy a “liberális mainstream” mindaddig elfogadó, úgymond “toleráns”, amíg egy követ fújsz vele. De ha nem, onnantól jön a lejáratás, megbélyegzés (rasszista-homofób-náci-fasiszta-antiszemita…és a többi unalomig ismételt jelző), majd a cancel culture. Mindezt azert, mert más véleményen vagy, esetleg másban hiszel.
Ez egy nagyon jól kitalált takarózás a tahóságra, ne is haragudj. El akarnak némítani, csak mert habzó szájjal büdös, koszos niggerezek meg zsidózok. CANCEL CULTURE!!!!!!!
Nem az ellenvélemény a baj, mert az jó.
A tahóság, a bunkóság, a gyűlölködés, a rasszizmus, a köpködés, a megosztás szítása, az utálat, a földbe döngölés, az emberi méltóság megalázása, a vallási közösségek elleni uszítás, na az a rossz.
Menj be az M1-be, a TV2-be vagy akár a Fox Newsba és próbálj meg ellentmondani a magát jobb oldalnak hazudó agymosásnak.
Úgy el fognak némítani, hogy még cancel culture-t sem engednek neked kiáltani.
2023-02-28 at 17:24
Nyáron vagy koraősszel beleszaladtam pár cikkbe, amelyek egy kb 900 mrd-os gázszerződést taglaltak. A cikk szerint 300 EUR körüli hollad tőzsdei árnál lett annak a mennyiségnek a beszerzési ára rögzítve. Így volt ? Ha igen, azért kimondható, hogy orbitális pech volt az időzítés, igaz ? Akkor azon gondolkodtam, hogy – nem értem miért nem lehetett erre valami fedezést csinálni, ahogy szaladtak felfelé az árak, egy állam ekkkora beszerzésénél van erre lehetőség, gondolom, akár több részletben, – másrészt nem lettem volna a szerződés kötö, vagy döntést hozó helyében, amikor már nem volt mit tenni, meg kellett léni. Ezen sok száz milliárd úszhatott el…
youtube.com/watch?v=IyBn0nlqDdY
Kossuth pár hete. Megy a hergelés, hőbörgés, aztán meglepetésre az egyik betelefonáló elkezd értelmes, de nyilvánvalóan kritikus kérdéseket feltenni. A műsorvezető erre hallo, hallo, húha úgy tűnik, Istvánnal megszakadt a vonal, következzék hát következő telefonálónk, János, parancsoljon…:-)
Nem tudtam sírjak, vagy nevessek. Inkább nevettem..
“Ez nagyon jól hangzik, de ezzel szemben a valóság az, hogy a “liberális mainstream” mindaddig elfogadó, úgymond “toleráns”, amíg egy követ fújsz vele.”
Pedig csak egy mondatot kellett volna továbbolvasni: “Amit nem szeret, az a gyűlöletbeszéd, az apologetizmus, és az autokrácia. ” (F)
Kongóra is igaz ez például? Vagy a bagi cigánytelepre? Objektívan.
A gyerekvállalás nem csak pénz kérdés, nagyon sok tényezőtől függ. Nemrég beszéltem olyan hölggyel, aki nem akar az alvásidejéből feladni, így nem lesz gyerek. Exremitásnak tekinthetnénk, de nem az.
A “hogy nem ég az arcodra” reflektálva, úgy nem ég, hogy Nyugati mainstream elemzők, sőt az ENSZ főtitkár szerint az atomháború felé tartunk. Az európai országok fegyverszállításai ki vannak centizve, hogy ne okozhassanak totális ukrán győzelmet. Nyugaton ugyan olyan hülyék vannak demokratikusan megválasztva, mint Putyin Oroszo.-ban, sőt ha USA-Orosz párt nézünk, az egyik már hozott olyan döntést, hogy atomfegyvert vet be.
Einstein szerint a 4. világháborút kőbaltákkal vívják. Igaza lesz.
Én viszonylag egyszerűen határozom meg a liberális hozzáállás(oma)t: magasról teszek rá, Te vagy más mit gondol/hisz/és akár tesz, egészen addig, amíg ő is lesz.rja ugyanezeket mással szemben, és nem árt másnak/nekem. Ha viszont piszkálod a másikat, akkor az nem a liberális elnyomás része, hogy szót emelek/teszek ellene, hanem az ~izmus része/lényege.
Annak az embernek a kezébe, aki sem okosabb, sem bölcsebb, sem belátóbb nem lett (tudomány ide vagy oda), ellenben mohóbb, profit éhesebb és lustább; de most már legalább van egy csomó kis piros gombos kütyüje, amivel pusztíthat.
Az ember alkalmazkodik. Igen, egy kataklizma után, az a kevés, aki megmaradt; egy emberhez méltatlan élet feltételeihez.
Sokra, csak mohó volt. Ettől még borzasztó, ami történt, de szerintem, ha időben “megáll”, vagy erősebben SZU ellenesen definiálja és tálalja a dolgot, és erről meggyőzi a nyugati hatalmakat, akkor szerintem még ma is német lenne az anyanyelve pl. a mai Mo. területén élő embereknek, és nem kizárt, hogy az Uralig is végig. Persze már más lenne ezen embereknek a “származása”, mert pl. ránk is sor került volna, a szlávok után (vagy akár előtt?)…
Visszatérve a hatósági áras benzinre, ott az állam átvállalt egy adag veszteséget azzal, hogy közpénzből segítette ki a kis kutakat, akik így meg tudták venni a MOL-tól a benzint hatósági áron, miközben nem történt forgalomcsökkenés. (Mellékesen azóta se, szóval köszönjük Fidesz, hogy a hatósági áras benzinnel megmentetted az autósokat.)
Másrészt amikor MOL (vagy OTP, vagy Richter) részvényt veszel, számolsz azzal, hogy a cég bedől és elveszíted a befektetésed, mert a magyar állam közpénzből nem menti meg a vállalatot? (Aktuális kormánytól függetlenül?)
Talán nem kellene rasszistának, homofóbnak, fasisztának (mert mondjuk a náci tényleg overused duma), antiszemitának lenni. Itt basszátok el, azt hiszitek egy követ kell fújni pedig elég lenne nem féregnek lenni. ETTŐL nagyon unalmas a sipítozás.
A cancel culture alapja meg kb a társadalom megtisztítása azoktól az elemektől akik nem tudnak viselkedni. Gyakorlatilag a banhammer való életbeli megfelelője.
Az a ti bajotok hogy nem lehettek férgek következmények nélkül.
(persze, mindig elő lehet ragadni extrém példákat, a Twitter-kultúrát pl. én is rühellem, csak ezzel annyira könnyű takarózni, igazából amiket felsoroltál azt zárt közösségben mindenki csinálja csak nem ez a neve és/vagy mások a határok…vagy a te barátaidnak oké hogy zsidózol, neadjisten diktátorokat éltetsz? Segítség: Orbán is az.)
Az embereket csak egy szintig érdeklik az elvek, szerintem a 13 éve regnáló, migránsozó “liberális” párt a legjobb bizonyíték erre.
Persze ez annyiban is igaz hogy a világháború előtt nem voltak annyira elérzékenyülve se Nyugat-Európában se az USA-ban a nácizmus horrorjától, mint azt ma tálalják; sőt utóbbiban még képviselték is egyes politikusok ezt az ideológiát. Ettől még nagyon helyesen lettek a nácik a történelem szemétdombjára repítve, de pont az ilyen nüanszok miatt elég veszélyes “mi lett volna” kérdésekbe bonyolódni.
Az is lehet hogy partizánművelete, vagy kellő hűség és elszántság hiányában egy nyertes náci Németország is összeroskadt volna évtizedek alatt. Ahogy mondtam, Hitlernek nem sok köze volt a valósághoz
A másik: sajnos tényleg gyanús az atomháború, most azt ne elemezzük hogy ez hülyeségnek nevezhető-e vagy inkább “csak” felelőtlenségnek, ez nem az a szitu ahol az alkalmatlanság elég “indíték”. Viszont ha az az alternatíva, hogy bármilyen csoda folytán a keleti autokráciák nyernek és leuralják Európát meg Észak-Amerikát, akkor…bármilyen csúnya is azt kimondani, inkább jöjjön a tiszítótűz, nem?
Most teljesen komolyan kérdezem, a jelen helyzetben stabil alternatíva nem látszik. És őszintén nem hiszem, hogy főleg 13 év Fidesz után bárki örömmel venné, ha újra egy olyan idegen rezsim alatt kellene élnie, ahol még az is be van szabályozva, hogy mikor mehet szarni.
Ez nem élet, és nem civilizáció.
De mondom, az autokráciára egy az egybe dettó elmondható, hogy emberhez méltatlan. Néha odáig is hajlandó vagyok elmenni hogy már Magyarországon sem feltétlenül adottak az emberhez méltó körülmények között való élet feltételei. Mit ér az egész hóbelevanc, házzal, tévével, akármivel, ha közben egy kvázi földesúrtól függesz?
Amit most látunk, persze rá lehet fogni hogy válasz a Nyugat korábban elhibázott döntéseire. De reménytelibb ezt a rendszert megjavítani, ami az emberi jogokból nőtt ki, mint lecserélni egy olyanra ami szembe leköpi ezeket.
Őszintén remélem hogy a “nem ég az arcomra” résszel nem azt implikáltad, hogy ezt a hulladék rezsimet támogatod. Nem érdekel, hogy nincs alternatíva (de van, nem megerőltető 3 centivel arrébb húzni az X-et)
Nem hiszem, hogy mindez (magyar média) még az életemben eléri a 20 évvel korábbit.
Tekintsünk most el az általatok felhozott “zsidózó, négerező” esetektől és nézzünk néhány konkrét példát, amiknek ezekhez az ég világon semmi köze nem volt, mégis jöttek az előző hozzászólásomban leírt reakciók. Álljon itt három eset. Akinek nem ugrik be a sztori, bátran guglizzon rá.
– Mel Gibson “antiszemita”, hiszen elkészítette a Passió című alkotást
– J. K. Rowling “transzfób”, mert kikérte magának, hogy a nőket úgy kelljen hívni “emberek akik menstruálnak”
– és hogy egy hazai példát is hozzak: reakciók Kovács Ákos nyilatkozatára, miszerint a nő az anyaságban teljesedik ki.
Na ugye hogy igazam van.
Hát persze. Hoztál három példát, amiből az egyik alapból nem is igaz. Mel Gibsonról azért terjedt el, hogy antiszemita, mert részegen vezetett, elkapták és utána büdös zsidózott. SEMMI KÖZE a Passióhoz. Google a barátod.
theguardian.com/world/2006/jul/31/arts.usa
Rowlingot senki nem tartja transzfóbnak, csak néhány agyhalott, de nagyhangú aktivista.
S a mókás, hogy mind elmondhatta a véleményét, nem úgy, mint egy ellenzéki képviselő a magyar “közmédiában”.
Egyébként ez a lényege a demokráciának és a szólásszabadságnak.
Kovács Ákos szerint a nőnek az a dolga, hogy szüljön.
Egy nő, aki szerint a nők nem tenyészállatok, elmondhatja, hogy szerinte meg nem az a dolga, hogy bekössék az istállóba, aztán potyogjanak ki belőle a gyerekek.
S ekkor a magát jobboldalnak csúfoló tömeg felhördül, hogy cancel meg véleménydiktatúra.
Mi van??????
Csak mert valaki mer nem egyetérteni Kovács úr csodálatos véleményével?
Húztam volna az ikszet arrébb, ha a Jobbik nem lett volna áruló. Aki pedig vele összeállt, arról jobb nem is beszélni. Ennyit a baloldali összefogásról és az alternatíváról.
Igazad van, jobb mindent felperzselni, atomot dobálni.
Igazi arany élet lesz, szabadság, ingyen wifi – sugározni fog még a föld is – demokratikus értékek, ja, csak enni nem lesz mit; de mégis, egymást, demokratikus szavazások alapján, AI-vel megtámogatva. Emberi jog az kell, az alap; emberi élet az nem kell, minek?
Ákos is rettenetesen gáz volt, de főleg azért mert mélyebben implikálta azt, hogy a nő szerepe fix. Arra érthető módon zömében főleg nők akadtak ki. Már nem azt a kort éljük amikor letudható ennyivel.
A Mel Gibson sztori kicsit régebbi, meg nem is teljesen értem, de én csak egy F betű vagyok, úgyhogy vegyük úgy, hogy nem mondtam semmit.
Szóval nekem ezek a példák többségben INKÁBB a javulás jelei.
– Nem az a dolguk?
– Nem az a dolguk.
– Mi a dolguk a nőknek?
– Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.”
Ez hangzott el a média szerint Kovács Ákostól.
Nem azért hödült fel sok jobboldali, mert nők ezzel vitatkoztak, hanem azért, mert a Telekom szerződést bontott vele ezek miatt a kijelentések miatt.
A másik cinikus bekezdéssel igazából részben egyetértek, nekem sem az minden vágyam hogy az alföldi síkságon éljem újra a Fallout sorozat epizódjait. De nem érzed a helyzetet menthetetlennek? Ha nem, miért nem? Mi a jó abban amit fentebb már kifejtettem?
Valószínűleg jobboldali vagy, elfogadom, csak abban valószínűleg (mert tudsz értelmesen írni) egyetértünk hogy nem egy autokrata radikális jobboldali rendszer a szebb jövő reménye. És tökmindegy hogy Magyarország, Oroszország, vagy Kína, mindegyik az. És ők mondják magukat alternatívának.
Nem azok. És ha csak ők maradnak, az menthetetlen
Én nem rég láttam Mel Gibson-t egy új filmben, meg Budapesten is szembejött pár hónapja, gondolom filmeket forgat.
J.K. Rowlingot megcélozta néhány szélsőségesen hülye agyhalott, amivel valószínűleg még több pénzt kerestek neki, mert akár emiatt is lett még felkapottabb az új HP-univerzumos számítógépes játék.
Kovács Ákos szerintem vígan el van, 2022-ben turnézott ezerrel.
fel van erősítve a hangos kisebbségek (woke-széljobb) valódi jelentősége, de nagyon.
u.i.: nem, az ovisokat sem fogják átoperálni, kár volt kitöltened a nemzeti konzultációt. hidd el, hogy nem-fideszes kormány sem hagyná ezt soha.
pragmatizmus > hübrisz
” Emberi jog az kell, az alap; emberi élet az nem kell, minek?”
A “nem létező” ukránok elleni nemháború közben az orosz hadsereg által megölt létező oroszok kapcsán is ez a problémám.
youtube.com/watch?v=jlPjULMYiZU
youtube.com/watch?v=RLOnVJz0zcY
Jól ki is mosdatta elég sok mindenből a Fideszt. Más kérdés, hogy ettől függetlenül is egy intelligens ember.
De ugye itt csak Beavis és Butthead szintű rajzfilmek mennek…á
Alapvetően egyetértek a hübrisszel kapcsolatos üzenetedben, csak szerintem nem a jó embereket kritizálod vele. Ez még azért nem a Nyugati Fény közönsége itt.
Én inkább ilyesmiről beszélek: oriblog.blog.hu/2012/02/20/te_miert_nem_vagy_geci
Ma csak baloldaliság van. A FIDESZ lényegét tekintve egy baloldali párt. Az alapítói KISZ tagok voltak. Keresztény konzervativizmus ide vagy oda. A valódi jobboldaliság a többség számára elfogadhatatlan és elviselhetetlen lenne. Monarchia, király, valódi élő vallás, társadalmi osztályok igenlése, ez lenne a jobboldal; illetve volt eredetileg. Valódi jobboldal igazi vallás nélkül nincs. Márpedig a keresztény vallás éppen saját magát számolja fel napjainkban, lényegét tekintve pedig kb. 500 éve képtelen támaszt nyújtani.
Politikai alternatíva ezért számomra a legkisebb rossz választása maradt, vagy a nem választás. Minek érvénytelen szavazatot gyártani? Nem megyek el és kész. Eddig 2 alkalommal voltam a sokból, és szerintem itt meg is álltam.
Dzsingisz bácsi nem lett volna képes a világon mindenkit kiirtani. A tudomány képessé tette erre az embert. Minek is?
Pl. vallás helyett a szimulációs hipotézis is “nyújthat támaszt”, de hosszabb távon vszeg “vészkijáratot” is eme bolygó lakhatatlanná válása esetére.
A “kisebbik rossz” is rossz. A szándékos érvénytelen szavazat annak a közlése hogy a választékból egyiket sem hatalmazod fel hogy a nevedben eljárjon. Ha nem szavazol azzal a szavazók által létrehozott arányban MINDET felhatalmazod, a kisebb és a nagyobb rosszat is.
Ezzel együtt, ha úgy gondolod, hogy *ez* a legkisebb rossz, akkor, bármennyire ellenzem ezt a hozzáállást, személyesen tényleg örülök ha inkább nem szavazol. És most nem sértőleg mondom, mert ha nem szavazol, az is olyan mintha a Fideszre szavaznál, de legalább az aktív hozzájárulás nem történik meg.
J.K. Rowling: hangos és buta kisebbség ugra-bugrált, csak még jobban meglökték a könyveinek, videojátékának bevételét. Ne ezekkel azonositsd a liberális oldalt, ezt csak a közmédia/Foxnews próbálja elhitetni Veled.
Ákos: Telekom szerződést bontott, sztm túlzás, de joga van azzal szerződni, akivel akar, ez egy magáncég, nem egy állami intézmény.
A különbség amúgy ott van, hogy a mainstreamben van ellenvélemény, a sajátjaikat is simán ütik, lamentálnak rajta (ATV Öt, Telex) a másik oldalon meg semmilyen ellenkezést nem tűrnek meg, totálisan elhallgatják a saját stiklijeiket (M1, Kossuth, Foxnews)
A modern tudomány, ahogyan ma nevezik “a Tudomány” (nagybetűvel, határozott névelővel, utalva arra, hogy ez az egyetlen) és “a Hit” (ami az eredeti Istenhitet jelentené) kölcsönösen kizárja egymást. A linkelt eset a kereszténység 500 éves mélyrepülését és saját tanításainak elemi szintű nem értését támasztja alá, semmi mást.
A bolygó lakhatatlanná válása mi módon következhet be, ha az ember betöltve rendeltetését gondosan műveli azt?
Az érvénytelen szavazat és a nem szavazat között nem látok különbséget. Alapvetően fölösleges időpocsékolásnak tartom a szavazást is, legalábbis jelenlegi formájában.
De, a FIDESZ baloldali párt. A Vona Gábor utáni Jobbik is az, sőt a Vona Gábor alatti Jobbik is az volt. Ma Magyarországon nincs jobboldali párt. A Mi Hazánk sem az. Ezek mind baloldaliak, csak eltérő mértékben. Európában sincsenek jobboldali pártok, sehol.
Igen, ha befektetek, ne mentsenek meg. Szabályozzák a környezetet, az kell is, de ne avatkozzanak bele a piaci folyamatokba. Vagy ha igen, akkor kompenzáljanak, mint pl. a gyógyszergyartókat az ártámogatások során.
Lehet hogy megkönnyítené a párbeszédet ha definiálnád mitől baloldali illetve jobboldali egy párt. Az eddigiekből arra következtetek hogy csak az lehet jobboldali párt amelyik a te általad legjobbnak tartott felekezetet tartja az egyetlen igazi/legjobb kereszténységnek…
Ha van jobb ötleted hogyan lehetne nem időpocséklás a szavazási rendszer, azt is a jelenlegi kereteken belülről indulva lehet megvalósítani. Én pl rendszeres, nem egybites kérdésekkel működő népszavazási rendszert szeretnék. A jelenlegiben ha egy párt sem nyeri el a szavazatomat akkor az a szándékos érvénytelen szavazásomat jelenti.
Leírtam az eredeti jobboldal kulcsszavait, de legyen még egyszer:
A valódi jobboldaliság a többség számára elfogadhatatlan és elviselhetetlen lenne. Monarchia, király, valódi élő vallás, társadalmi osztályok igenlése, ez lenne a jobboldal; illetve volt eredetileg. Valódi jobboldal igazi vallás nélkül nincs.
Kossuth eredetileg a maga nacionalizmusával baloldali volt, és ma is az; még akkor is, ha az azóta eltelt időben lényegében csak a baloldal maradt talpon és annak a jobb partja felé esik ma a nacionalizmus. De eredendően az is baloldali eszme, nem jobb oldali. A jobb oldali ellenpárja a birodalmiság volt, és ma is az, még akkor is ha ennek képviselete nem kecsegtet politikai sikerekkel.
A nem időpocsékolás választási rendszer a nem általános, nem titkos szavazás lenne; ha lennének ennek megvalósításához megfelelő nívón álló polgárok. A fő probléma ezek hiánya.
Úgy egyébként 95+% arányban “megfelelő nívón álló polgárok”-ból bármilyen társadalmi rendszer megvalósítható. Ha vhol lett volna ilyen arány a marxisták hipotetikus “ój ember”-éből akkor a kommunizmus is működne.
Ott a pont. Keresztény alapokon ma már nincs jobboldaliság, mert a kereszténység kipusztult, már csak formálisan létezik.
Iszlám alapon még létezik jobboldal.
Liberális minden, ami a francia forradalom ideológiai alapjain áll, vagy az azt létrehozó szellemi áramlathoz kapcsolódik (felvilágosodás). Konzervatív, ami erre válaszul a meglévő rend fenntartása mellett foglalt állást.
Igen, megfelelő emberekkel minden rendszer működőképes. Pontosan ezért mindegyik írtja őket.
Ez a “meglévő rend” kb 200+ éve nem “meglévő”. Javaslom költözz hardcore amishok közé, ők a te konzervatívaid, király meg feudalizmus nem lesz ott se de egyébként visszarepülhetsz a felvilágosodás előtti időkbe és mellőzheted a tudomány azóta elért gyakorlati eredményeinek használatát.
idézd légy szíves ahol azt állítottam konzervatívnak vallom magam
Ó, és ha elköltözöm az amishok közé a felvilágosodás talaján álló tudomány gyakorlati eredménye, miszerint atomfegyverekkel a teljes emberi népesség kipusztítható, nem fog érinteni engem?
Furcsa ez. Orbán Viktor rezsimje fúj. OK. Oroszország fúj. OK. De a tudomány? Az hallelúja! Pedig annak a segítségével lehet elpusztítani mindent és mindenkit ezen a világon. A totális diktatúra megnyalja mind a tíz ujját a közösségi média láttán, és alig várja a mesterséges intelligencia szintlépéseit. Köztudott a mai kütyükultúra emberi kapcsolatokra gyakorolt romboló hatása, de a tudomány ami mindezt lehetővé teszi támadhatatlan.
Pedig valójában védhetetlen a mai modern tudomány emberellenes működése és létezése.
Ami engem mondjuk nem érint, mert legalább Fideszes nem vagy, ezek szerint.
Mondjuk az meg lejött hogy luddita viszont igen, ami, talán az egyetlen elképzelhető rosszabb dolog, amit csak csinálhatsz/követhetsz.
Igen, képzeld, sajnos olyan technológiáink vannak 100+ éve amikkel vissza lehet élni. A te feladatod, az enyém is, mindannyiunké is lenne küzdeni a visszaélések ellen. Mert ez a kibaszott szabadság ára. Demokráciában állampolgári kötelességeink vannak, más szabad rendszerről pedig még nem tudunk.
Úgyhogy tisztelettel dugd fel a seggedbe a regresszív, álértelmiségi, tudománytagadó, áthallásosan ősközösség-fetisizáló dumádat.