Update: Tudom, hogy ezzel az írással sokak bálványába rúgok bele. Személy szerint semmi bajom nem lenne Kiyosaki munkásságával, sőt kifejezetten ajánlanám is, ha megmaradna motivációs írások szerzőjeként. Sajnos nem csak pénzügyi tudor akar lenni, de túl "unortodox" is és olyan dolgokat tanít, ami nem csak nála nem működött, de azoknál is súlyos gondot okoz, akik komolyan gondolják, amit mond. Hitelt vesznek fel, hogy abból vegyenek ingatlant, otthagyják a munkájukat, hogy vállalkozásba kezdjenek, amibe tönkremennek és a többi. Sokan félre is értik a mondanivalóját, mondjuk ez már csak részben az ő hibája. Ezért írtam meg ezt az írást, hogy ki lehessen gyomlálni az írásait és mindenkinél helyére kerüljön a szerző. Ha olvasni akarod, olvasd, mint motivációs trénert, biztos találsz benne hasznos dolgokat is, de a szavait és a tanácsait erős fenntartással fogadd. Hogy miért, erről szól ez az írás. Olvasd el ezt a másik bejegyzést is a hitelről való meggazdagodásról: Gazdagodj meg gyorsan, hitelből.
Amit még fontos tudni Kiyosaki úrról, hogy több kudarcba fulladt vállalkozás után mélyen belekeveredett az Amway-be és a könyveit is itt kezdte először teríteni. Így már sokkal jobban megérted, miért a fő üzenete a könyveinek az, hogy a munkából és tanulásból soha nem leszel sikeres, passzív jövedelemre kell szert tenned, és legyél vállalkozó.
Már időtlen-idők óta akarok írni Kiyosaki úr munkásságáról, mert hétről-hétre belefutok emberekbe, akik az ő nézeteit hangoztatják és teljesen félresiklanak az anyagi életben. Amikor meghallom, hogy valaki passzív jövedelemről beszél, már tudom, hogy valószínűleg baj van.
Akárhányszor beleolvasok a könyveibe, mindig a fejemet fogom. Olyan hajmeresztő dolgokat állít és olyan pénzügyi hozzánemértésről tesz tanúbizonyságot, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette.
Mindeközben a pénzügyi műveltségről papol és veszélyes butaságokat terjeszt.
Fiatalok nem hajlandóak továbbtanulni, mert az csak a lúzereknek való szívás, Kiyosaki is megmondta, hogy időpocsékolás, tanulás helyett pénzt kell csinálni. Aztán ott állnak 30 évesen mindenféle piacképes végzettség nélkül.
Rendszeresen találkozok emberekkel, akik felmondtak a munkahelyükön, mert az mókuskerék, ami sehová nem vezet, aztán iszonyatos módon pórul járnak, mert mégsem működtek a csodareceptek.
Mások hitelt vettek fel a házukra, hogy befektessék "passzív jövedelemtermelő beruházásokba". A pénz elúszott, azóta is a hitelt nyögik.
Kiyosaki úr szerint a kemény munka, a megtakarítás, az adósságok lefaragása, a befektetések diverzifikálása egy idejétmúlt dolog, ami csak tévútra visz. (Ezt a mondatot konkrétan leírta.)
Szórja magából a világot megváltó "unortodox" pénzügyi intelligenciát, miközben saját bevallása szerint is az élete ennek az ellentétének a bizonyítéka. Állítása szerint két sikeres vállalkozása is csődbe jutott. Feltenném a kérdést, milyen pénzügyi intelligenciája van annak, aki sikeres vállalkozásokból még annyi pénzt sem tett félre, hogy ne legyen hajléktalan?! (Nehogy félre értsd: nem az a baj, hogy csődbe ment, az mással is előfordult. De másnak van annyi esze, hogy legalább a megélhetésére tesz félre pénzt és nem az utcára kerül.)
Az is érdekes kérdés, milyen értékes tanácsokat adott Gazdag papa, ha annak eredményeképpen 20 évvel később egy 36 éves ember hajléktalanná lett tőle és egy autóban volt kénytelen lakni? Nagy pénzügyi bölcsességek lehettek ezek...
A könyveiből lerí, hogy nagyon hadilábon áll a közgazdaság alapjaival is. Például több könyvében ostorozza az 1971-es döntést, amikor is a dollár aranyhoz való kötöttségét feloldották. Szerinte ez itt maga a vég, ekkor lett vége a világnak. Aki egy icipicit is tanult közgazdaságot, az tudja, hogy az aranystandard sokkal több hátránnyal járt már a világnak, mint amennyi előnyt valaha is kínált és az aranyhoz való árfolyamrögzítés rengeteg gondot okozott mindig az államoknak, ez mellett eltörpült a kiszámítható árfolyamok előnye.
Aki ezt ilyen túlzott egyszerűséggel tudja csak értelmezni, hogy aranystandard=jó, aranystandard vége=világvége, az elárulja, hogy nem sok köze van a pénzügyekhez és a közgazdasághoz.
Igazából az üzenete egyszerű, mint a faék: ne alkalmazott legyél, mert az nem jó, hanem vállalkozzál. Az már nem olyan nagy probléma, hogy a vállalkozások 80%-a az első évben tönkremegy és a maradék közül sem mind éri meg a ötödik születésnapját. Könyveiben a kockázat kérdésével nem túl sokat foglalkozik, mintha nem is létezne kockázata annak, hogy valaki vállalkozásba kezd, vagy hitelből akar meggazdagodni.
Mielőtt fejjel rohansz a vállalkozás-alapításba, ajánlom figyelmedbe, hogy legalább pár könyvet olvass el a vállalkozások nehézségeiről, kezdésnek például a Vállalkozás mitosza (V-mitosz) című könyvet.
(Ne értsd félre: vállalkozni jó és ha többet akarsz keresni, mint egy alkalmazott, akkor meg is kell tenned. Csak az nem annyi, mint csettintek egyet és vállalkozó leszek.)
Az már csak hab a tortán, hogy a könyvei tele vannak tárgyi tévedésekkel, belső ellenmondásokkal és közönséges hazugságokkal is.
Az Egyesült Államokban komoly irodalma van ennek, az érdeklödőknek ajánlom például ezt az oldalt.
Néhány nehezen hihető állítás: míg 1985-ben csődbe ment és hajléktalan lett, 12 évvel később állítása szerint milliomos, még később a vagyona "50 és 100 millió dollár között van, az árfolyamoktól függően". A társszerző írója a bíróságon azt vallotta, 9 millió dollár lehet a vagyona. Egyébként érdekes befektetés lehet, amelyiknek az értéke ilyen tág határok között változik.
Miközben dicsekszik a gazdagsággal, vagyonával kapcsolatos konkrét kérdésekre sosem felel, mondván nem akarja, hogy az emberek irigyek legyenek rá. Valóban?
Könyvei tele vannak súlyos tévedésekkel. Visszatérő motívum, hogy milyen jó vállalkozónak lenni, mert adózás előtt költheted a pénzed, nem úgy, mint a kisemberek. A fenti oldalon összeszedtek egy hatalmas csokorral, teljes hozzánemértés mutatkozik ebben is. Csak egy példa: beszél egy Rolexről, amit 4 ezer dollárért nem vett meg, hanem a saját cégétől megkapta év végi bónuszként. Nos, ez az év végi bónusz 100%-ban adóköteles jövedelem, ami után kőkeményen adóznia kellett volna. Ahogy a Porsche, amit a cége vett neki is ellenkezik a hatályos amerikai adózási törvényekkel, amelyek csak átlagos és szükséges kiadásokat engednek meg leírni (IRC 162§).
Ugyanígy rosszul tudja az adókulcsokat a befektetésekre is, keveri a dolgokat. A legtöbb állítása az adózásról teljes tévedés, miközben az összes könyvének ez egy kulcsmotívuma.
De nem igaz az sem, hogy lehet elárverezett házat 20%-os áron venni. Ahogy nálunk sem lehet, mert a törvény az adósok érdekében leszabályozza a minimális vételárat, nincs ez másként az Államokban sem. Nagyon speciális esetben van erre mód, az esetek 0,1%-ban, de akkor sem öt óra munkával, ahogy ezt Kiyosaki állítja és aligha ő jut az ilyen ingatlanokhoz.
Szintén a mese kategóriája, hogy félmillió dolláros házakat könnyedén vesz a piaci áruk 60%-áért, pusztán csak mert annyit ígér értük. De most tényleg: te odaadnád valakinek a házad a piaci ár majdnem feléért?
Ahhoz sem kell matekzseninek lenni, hogy rájöjjünk, hogy az az állítás is nehezen állja meg a helyét, miszerint évi 100 ezer dolláros "passzív jövedelem" elérése nem nagy dolog, az okosságod és a piac állása szerint 5-10 év kell hozzá. Nos, ha dollárban a befektetésed 10%-ot hoz évente, az gyönyörű dolog. Tehát ehhez egymillió dolláros vagyont kell a nulláról felhalmozni 5-10 év alatt, ennyi pénze még Amerikában is relatív kevés embernek van. (Egy átlag család(!!) bruttó (!!) jövedelme évente(!!) 54 ezer dollár.)
Rengeteget támadják azért is, mert elég zavaros, mondhatni önellentmondóak az állításai a hadseregben betöltött tisztsége és végzettségeivel kapcsolatban.
Szintén sok támadás éri az ingatlanos szakmából az olyan állításaiért, hogy 10 "rental building"-gel rendelkezik három államban. Olyat, hogy rental building, senki nem mond a szakmában. Van apartment komplex, meg office building, vagy shopping center. Ha valaki el akarja titkolni, hogy csak lakása, vagy háza van, akkor használja esetleg ezt a kifejezést. Az is kérdés, miért kell három államban szétszórni az ingatlanokat? Hogy minél többe kerüljön üzemeltetni őket? Mintha te Svédországban, Spanyolországban és Svájcban vennél házakat kiadás céljából. Nem tűnik üzletinek túl bölcs ötletnek.
Az ingatlanos szakma elég egybehangzó véleménye, hogy a története "likely story", ez a finoman hívott hazugságot jelenti.
A könyvében mint ingatlanpiaci szakértő beszél magáról, miközben "building a track of houses"-t ír tract of houses helyett.
Arról ír, hogy 1973-ban hallott egy hirdetést a tévében egy 3 napos ingatlanos szemináriumról Robert Allentől. Ez a szeminárium 1978-tól létezik....
Többször ír a bankcsődjéről, szorgos emberek utánanéztek, ezzel a névvel semmilyen bankcsődnek a nyomát sem találták, márpedig elég egyedi névről van szó.
Gazdag papáról egy interjúban azt állította, hogy meghalt, aztán később azt, hogy él, aztán azt, hogy több személyből gyúrta össze, végül kifakadt, hogy miért ne lehetne olyan kitalált személy, mint Harry Potter.
Az olyan kijelentések már szót sem érdemelnek, hogy azt szereti, ha a brókere, vagy az ingatlanügynöke sok pénzt keres, mert az azt jelenti, hogy ő is sok pénzt csinál. Nos, ha a brókere, vagy az ingatlanosa sok jutalékot számláz ki neki, az csak azt jelenti, hogy sok költsége és kiadása van, semmi többet.
Az is egy gyöngyszem, hogy ha keményebben dolgozol, annak csak annyi az eredménye, hogy több adót fizetsz. Nos, nem csak az adód lesz több, hanem az adózás után megmaradt pénzed is.
Ennek a párja, hogy azért minimalizálja a bevételeit, hogy ne vigyék el adóba. Tényleg egy pénzügyi zseni.
Az is szimpla butaság, hogy a gazdagok más játékszabályok szerint játszanak. Az olyan címeres kijelentések, hogy ha már buksz, bukjál nagyot, szintén egy pénzügyileg művelt ember benyomását keltik.
Itt most abbahagyom, akit érdekel, olvasson utána, kiterjedt irodalma van Kiyosaki úr ekézésének. Nagyjából egyetlen állítását magáról nem tartják bizonyíthatónak, a tanácsai nettó marhaságok, az ingatlanszakmában sikeres befektetők szerint aligha tehette és érhette el azt, amit állít magáról.
(Még egyszer: semmi baj nem lenne, ha a többi hasonló íráshoz hasonlóan megmaradna motivációs könyvnek. De ő ennél sokkal többet állít magáról. Ezért fontos, hogy a helyén kezeld az állításait.)
A mi szempontunkból csak az az érdekes, hogy ne olvassatok össze minden felkapott kamu könyvet, vagy legalább ne higgyétek el fenntartás nélkül.
Meggazdagodni munka nélkül, hitelből nem lehet, ahogy sikeres vállalkozást létrehozni sem annyi, mint megvakarni a füled tövét.
Ez a sorozat bár nagyon felkapott, de inkább a mese kategóriájába tartozik és veszélyes tévtanításokat állít. Tele van hamis sztereotipíákkal, mint a tanult emberek lúzerek, a kevésbé tanultak meg vállalkozónak mennek és gazdagok lesznek, akik dolgoznak és adóznak, azok balekok és a többi.
Olvassa el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretné tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelöljön be minket a facebookon:. . vagy RSS-en
Ez is egy hiánypótló cikk.
Én is olvastam a Gazdag papa, szegény papa című könyvet és már olvasás közben is feltűntek a logikátlanságok. Egyetlen olyan dolog az írásban, aminek értelme van és érdemes lenne mindenkinek a fejébe verni már általános iskolában, hogy ne a felesleges használati tárgyakat halmozza fel, hanem fektessen be passzív jövedelmet hozó "eszközökbe" (ez számomra nem is lehet más, mint a tanulás!) illetve senki ne akarja szegényként a gazdagok életét élni (rázzuk a rongyot, miközben kilóg a seggünk). A könyvi többi része maszlag...
Egyébként meg csak elérte a célját... ugyanis, ha az ingatlanjaiból nem, a könyveladásokból csak meggazdagodott...:)
Ez kimaradt, ezek szerint nem vesztettem sokat, viszont változatlanul kiválónak (kb. 20 éve) látom Lee Iacocca (Ford, Chrysler) önéletírását, nagyon bírom az öreget a józan eszével, a műszaki alapképzettségével, a hiúságával meg a többivel együtt.
Jo cikk. Jonnek majd az mlm robotok:)
Ezek a konyvekek csak latszolag szolnak a penzugyekrol. Szimpla motivacios iromanyok, melyeket foleg mlm-esek hasznalnak. Elhinteni a meset a mokuskerekrol es passziv jovedelemrol, eloadasokon motivalni a nepet a "kilepesre", konyveket eladni (kotelezoen megvetetni es elolvastatni).Ezen konyvek celja pedig a "motivacio" fenntartasa. Igy utana barmilyen hulyeseget el lehet adni. Mivel zart majdnem vallasi kozossegekben teritik ezeket a konyveket, eleg jol meg lehet ebbol elni:)
Üdv mindenkinek!
Na, akkor jöjjön az első Kiyosaki szerető. 🙂
Bevallom, szeretem a könyveit, mert olvasmányosak és elgondolkoztatnak a pénzügyi dolgokról. Ezért szeretem ezt a blogot is, mert minden elolvasott cikk után átgondolom a dolgokat és bevallom sokszor megváltozik az addigi tudásom. Ezt szeretném is meg köszönni a blog írójának.
DE.
Sajnos az emberi "okosságok" ellen senki se tehet, még Kiyosaki se.
Emlékeim szerint, a könyveit olvasva mondom ezt, ő azt mondja, hogy ne adjuk fel az állásunkat, hanem az állásunk mellett kezdjünk el mással is foglalkozni és amikor az már működik, akkor hagyjuk ott a munkánk.
Valamint, ami különösen tetszik nekem, vegyük magunkat körbe okos, a munkájukban tapasztalt emberekkel, mert mi sem érthetünk mindenhez.
Tanulni pedig olyanoktól tanuljunk, akik járatosak abban, amivel foglalkozni akarunk.
Tudom, és elhiszem, hogy ő se szent és vannak lódításai, de ennek ellenére szeretem a könyveit.
Ja és MLM ellenes vagyok, szóval azért írtam ezeket, mert én így gondolom. 🙂
Na, az igazi lúzer én vagyok, én még életemben nem hallottam Kiyosaki úrról. Innen nézve nem is vesztettem semmit. Ami meg ezeket a nagyokos "hogyan legyünk milliomosok három nap alatt" jellegű könyveket illeti, hát olyat sem olvastam. Amúgy ha ilyenről hallok, szinte sejtjeimben érzem összes paraszti ősöm mélységes gyanakvását az ilyen úri huncutságok iránt. :-)))
Szerintem nem kéne keverni a Bibliát és a motivációs előadásokat/könyveket. Volt már mindegyikhez szerencsém és kb ellenkező hatást váltottak ki belőlem.
Kiszámoló: Kösz a cikket! Bár rég olvastam a Gazdag papát (akkor se végig), úgyhogy nem emlékszem, hogy mennyi okosságot/butaságot írt, de már kezdem érteni, hogy miért emlegették pont őt egyes MLM-es meg Piramis cégeket reklámozók.
Azt, hogy ne add fel az állásod, mielőtt beindul a bolt, legjobb tudásom szerint valamelyik legújabb könyvében írta, 12-13 évvel a Gazdag papa után.
Későbbi könyveiben sokat finomított, bár az alapmarhaság azért ott is megmaradt.
Ha valaki nem olvasta mindet, akkor viszont gondban van.
És tényleg nem pénzügyi könyvek ezek, mert azoknak hihetetlen csapnivalóak, sokkal inkább "ragadd meg a sorsod és gazdagodj meg 3 nap alatt" motivációs könyvek.
De mégis pénzügyi iq-ról beszél, ami neki sincs meg.
Ezért kellett írnom erről, mert tényleg rengetegszer belefutok emberekbe, akinek az agyában helyre kell ezt tenni.
Örülök, hogy a Gazdag papa könyvet hoztad fel, mert csak az a könyv van meg nekem, a más könyveit csak olvastam.
Utánanéztem, hogy jól emlékszem-e és ezért mondom ezt:
Nem értek veled egyet arról, amit írtál.
A könyvben a saját példáját is úgy mondja el, hogy több mint 3 évet dolgozott a Xerox-nál úgy, hogy mellette saját vállalkozásba fogott s csak akkor adta fel a munkáját, amikor már stabil jövedelme volt a vállalkozásából.
Ő se azt mondja, hogy 3 nap alatt meg lehet gazdagodni. Akinek van egy kis esze, az tudja, hogy ezt ilyen rövid idő alatt maximum szerencsejátékkal lehet elérni. Ezt az utat senkinek sem javaslom!
Sajnos az emberek nem gondolkoznak, hanem egy álomvilágban élnek, amiben minden tökéletes és éppen ezért még könyv vagy blog olvasáskor is csak azt látják, amit akarnak, ami tökéletesen megfelel az álmaiknak. Lásd a te blogodon a TBSZ számla esete. Leírtad, hogy kevés pénz esetén nem feltétlen éri meg, mégis sokaknak az jött le, hogy ez egy teljesen rossz dolog.
Amúgy teljesen igazad van, az emberek agyát helyre kell tenni, bár Kiyosakinak valamennyi pénzügyi iq-ja azért csak van, mert csak sikerült meggazdagodnia, bár esélyes, hogy nem ingatlanból, hanem könyvekből. 🙂
Bizonyára azért írt közös könyvet vele egy Donald Trumpnak nevezett pitiáner dollármilliárdos ingatlanügynök, mert a fenti állítások egytől egyig igazak, csak ő elég vak, állandóan beleugrik valamilyen butaságba, és amúgy is mindegy neki mihez adja a nevét...
🙂
Ezzel nem azt mondtam, hogy az ő könyve legyen bárkinek is a bibliája, de azért lehet megér pár óra olvasást...
"MLM cégek is, amelyek szintén több évtizede működnek. Hogy példának közismert céget írjak, ilyen többek között az AVON cég is. Kérdés, hogy valyon miért is van ez?!"
MLMesek szeretik elmosni a hatart a valodi direkt ertekesites es az mlm kozott. HAbar az mlm is tekintheto lenne egyfajta direkt ertekesitesnek, de altalaban nagyon vekony a hatar a Ponzi sematol. Az Avon klasszikus direkt ertekesitesben kezdett, azaz valodi termekforgalmazok valodi termekeket arulnak es az aresbol reszesulnek. Ezt kombinaltak azt hiszem nemi "beszervezosdivel", de lenyeg tovabbra is a termeken keletkezo ares.
MLMben a lenyeg mindig a beszervezosdi es az uj belepok "kotelezo" havi fogyasztasa valamint az uj belepok csomagja. Ez porgeti a rendszert. Tehat az Avont az nem igazan mlm.
"mert érdekes módon vannak emberek, akik MLM cégben tevékenykedve gazdagodtak meg"
elenyeszo a szamuk azokhoz kepest akik iszonyat sokat buktak. Es a legjelentosebb bukas mlm-ben nem a penz, hanem a kapcsolati toke elegetese!!
Én is olvastam a könyvet, mert sokan dicsérték. Igazából nem sok maradt meg belőle, az állásom biztos nem adtam fel miatta. Lehet talán, hogy nem is értem el a végére. Tipikus amerikai cucc. Nagyobb a piac meg szerintem több ott az ostoba ember is.
Egyébként miért olvastad el a könyveit? Iskolában kötelező olvasmány volt? 🙂
Nagyon nehéz jó szakirodalmat találni bármihez is, a legtöbb a polcokon tényleg ez a saját MLM csoport részére elkészített szenny, amit aztán árulnak a tagok között. Ettől független ügyesek, ha meg tudják etetni.
Múltkor egy Pharmanexes (Nu Skin) előadáson kaptam egy 100 oldal körüli motivációs kiskönyvet. Egyelőre nálam az volt a legalja, nem is tudom ki adhatott ki azért pénzt.
De mostanában újból felütötte a fejét a különböző MLM-es szuper dolgok. Hetente találnak meg emberek közösségi oldalakon és telefonon is, hogy pont rám van szükségük. A mostani legújabb az Organic Mission, ők sem kispiskóták. És még én érzem rosszul magam, mikor nemet mondok a csupán fél milliós befektetéssel járó szuper ajánlatukra.
Lehet Kiszámoló, hogy Neked is angolul kéne megírnod a könyved és nem a magyar piacra kéne dobnod, egyből lenne egy csomó vásárlód. A hátuljára csak annyir kéne ráírni, hogy bestseller és már el is adja magát… 🙂
Ha mar penzugyi ostobasagok. Nincs kedved irni a penz multiplikator hatasrol es kozponti bankok/kereskedelmi bankok relacioirol?
Ennek a felrertelmezeset szoktak meg ervkent hozni a bankellenessegre. Merthogy a bankok ugye a "semmibol" csinalnak penzt es ezzel kizsakmanyoljak a zembereket, stb..
Az általad említett úr 10 évvel és 10 könyvvel a fentebb említett könyv után adta a nevét egy könyvhez a tizenvalahányból.
Addigra már tényleg volt pénze Kiyosaki úrnak a 76 centes jogdíjakból, meg a csillagászati árú 3 napos kurzusokból.
Kiszámoló, megértem, ha nem tudsz azonosulni egy szerzővel, azt is, ha szélhámosnak tartod, és eddigi cikkeiddel bőven kivívtál annyi tekintélyt, hogy nagyon el is gondolkodom, érdemes volt-e Kyosakit olvasni (mert a Gazdag papa nekem is megvolt).
De szerintem művet vagy tanítót _így_ bírálni nem lehet egy ilyen - igenis - színvonalas blogban.
Szinte az összes ellenvetésedben olyan egyedi eseteket emlegetsz, akik azt csinálták, ami a mester mondott, aztán elszegényedtek, illetve hogy neki magának is voltak veszteséges üzletei. Ez a néhány eset mit bizonyít, amikor nem is tudjuk, mekkora volt a tanács/módszer kockázata, és az illető jól követte-e? És hogy az _n_ vállalkozása közül az elején nem mindegyik jött be - na és?
Belső ellentmondások - minden hús-vér ember által írt 100 oldalnál hosszabb könyvből tudsz idézni a szövegkörnyezetből kiragadva ellentmondó mondatpárokat.
Lúzer, aki tanul - igen, ez hülyeség, főleg, ha érdekel, amit tanulsz. De mindnyájan tudjuk, hogy az jó üzleti, kereskedelmi érzék nagyobb hasznot tud hozni, mint akármilyen alkalmazotti munka (ezt mondja K. is). Az igaz, hogy keveseknek van meg, és keveseknek van a valódi üzleteléshez idegrendszerük is (ezt K. valóban nem teszi hozzá).
Van ellenirodalma - minden komolyabb szerzőnek van, ez lehet szimplán az irigység következménye is.
Füllent össze-vissza, nem koherens az élettörténete - ezt valóban megspórolhatta volna magának, de ettől még nem dobom ki egy ember egész életművét.
MLM-esek használják fel a könyveit - minden fontosabb tanítást és találmányt facsartak már ki és felhasználtak rosszra is. Nekem a könyv hatására eszembe sem jutott alattvalók beszervezése bárhova is.
Egyedül az ingatlanos ellenvetéseidet találtam megalapozottnak.
Szóval ez egy személyeskedésekkel, kiragadott egyedi példákkal teli bejegyzés, ami szerintem messze nem éri el a szokásos alaposságodat. Maradok továbbra is szomjú olvasód, de nagyon remélem, senki nem ezt a cikkedet kapja kézbe elsőnek, mert az azt fogja gondolni, hogy ilyen kötözködő gúnyolódásokkal csak politikusok szoktak érvelni.
A könyvajánlót viszont nagyon köszönöm. 🙂
Megjegyzem, amikor olvastam a könyvét, az zavart, hogy a tanácsai egy részét akárhogy igyekeztem, nem értettem; más részét meg elképzelni sem tudtam, hogyan lehetne konkrétan megvalósítani. Akkor most már lehet egy ötletem, miért! 🙂
(Amúgy egy másik, még sokkal fiatalabb amerikai dúsgazdag "munkakerülő" még botrányosabb könyve arról, hogy neki igenis működik: http://www.bagolyvar.hu/webshop/product/4-oras-munkahet,000254.html Olvasta valaki? Vélemény?)
Ebből a könyvből az egyetlen tanulság, hogyha milliomos akarsz lenni, írj róla könyvet hogyan legyünk milliomosok.
Bele kell gyúrni pár szép közhelyet hozzáállásról meg motivációról, onnastól meg bármilyen hamubansült fasság lehet benne, a hívők majd kimosdatják.
A posztot meg megmosolyogtató 1-2 kiragadott példának titulálni, hiszen a benne lévő linkben találni még ezt-azt.
Azt pedig, hogy egy művet(tanítót??) nem lehet így bírálni, nem is értem. Ha valami szar, meg kell mondani, hogy szar. Hasznosabban is el lehet költeni a könyv árát.
"Lúzer, aki tanul – igen, ez hülyeség, főleg, ha érdekel, amit tanulsz. De mindnyájan tudjuk, hogy az jó üzleti, kereskedelmi érzék nagyobb hasznot tud hozni, mint akármilyen alkalmazotti munka (ezt mondja K. is). "
Ez az az alapfelvetes ami hibas, altalanossagban nem igaz! De jol eladhato dogma.
Olvastam a könyvet.
Szerintem nem rossz olvasmány, tetszett is, de maximum egy új szemléletmódot mutat meg neked, amit itt Magyarországon nem igazán lehet megvalósítani.
Mondok példát:
Indiai telefonos munkatársakat javasol, mert olcsóak, akad köztük, aki tud angolul és így megspórolható a nagy fizetésű amerikaiak alkalmazása.
Említhetném még a tanácsát, hogy törekedj a munkád távmunkával való megoldására, mert az jó neked és a cégednek is. Persze itt nálunk ez még manapság se nagyon járható út.
Mindenesetre én ajánlom az elolvasását, mert érdekes, de NE vegyél mindent 100%-ig megvalósíthatónak és követendőnek belőle! Mondjuk az is tény, hogy ez minden ilyen könyvre, igen még Kiyosaki könyveire is, igaz!
Fekete és fehér. Közte semmi...
Szerintem nem azért "adta" a nevét egy közös könyvhöz, mert a 76 centekből és néhány ingatlanból összehozott pár millió (vagy kevesebb) minősítené Kyosakit a 2-4 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Trump szemében.
Vajon nem olvasta azt könyvet ami meghozta a hírnevet Kyosakinak?
Még ha az 10 éves is?
Ő látott benne valamit.
Te és az ellenzői nem.
Félreértés ne essék, nagyon hasznosnak tartom a tevékenységedet és a blogodat , de ha lehetne választanom, hogy kivel beszélgethetnék pár órát őszintén pénzről, befektetésről, motivációról, hozzáállásról akkor azért őt választanám...
Amúgy még mielőtt megkapom: semmi közöm sem az mlm-hez, sem Kyosakihoz, nem vagyok híve, de igenis van olyan elv az írásaiban ami megfontolni való, és sokan előbbre lennének vele, ha ismernék.
És igen, van hülyeség és olyan infó is az írásaiban amit ma Magyarországon nem lehet hasznosítani.
Igazad volt, írtam egy bevezetőt az írás elé. Hogy mi az, amit dobj ki Kiyosaki írásaiból. Remélem, így már jobban érthető, mire gondolok és nem tűnik úgy, hogy valami személyes okból támadom őt. (Mert nem is akarom támadni, csak éppen helyére tenni az állításait.)
Kezdem kapisgálni mire gondolsz.
Ezek után elolvasom valamelyik könyvét azt vizsgálva, hogy tényleg csak a motivációs része-e az igazi érték.
Kedves csizkek és blog olvasók!
Azokról az MLM cégekről nyilatkozom pozitívan, amik használható, magas minőségű termékeket kínálnak az emberek részére (és NEM a közismert piramis játék elve alapján működnek), úgy mint az AVON is! Az AVON is MLM cég, mivel egyszerűbben kifejezve, emberek szájról szájra személyesen kínálják és árusítják a termékeket ( MLM= Multi Level Marketing, magyarul hálózati marketing), és ahogy írtad az árrésből részesülnek passzív jövedelemként (tehát ha nincs forgalom, nincs jövedelem!). Épp ez a lényege az MLM cégeknek, hogy megspórolják a marketing kiadásokat, mivel emberek az ún. marketing eszközök, nem a különböző hirdetések, tévé reklámok, stb..
Aláírom, hogy tényleg vannak átverős kamu MLM cégek, amik drágábbnál drágább termékeket kínálnak és ráadásul valós értékük sincs a kínált termékeknek, mint ahogy bármilyen más területen is vannak szélhámosok! Ilyenektől tényleg óvaintenék bárkit is! Én azokról a cégekről vélekedek pozitívan, amik ténylegesen értéket tudnak nyújtani az embereknek!
"elenyeszo a szamuk azokhoz kepest akik iszonyat sokat buktak". Igen, éppen úgy, ahogy bármilyen más hagyományos vállalkozói területen, több ember bukott el, mint aki sikeres lett. Ezzel ellentétben, ha egy - hangsúlyozom értelmes - MLM cégbe valaki bele bukik, nem veszíti el a vagyonát. Az értelmes MLM cégek igazi emberi értékeket nyújtanak a képzési programjaik által (pl. emberekkel való bánásmód, harmonikusabb párkapcsolat, harmonikusabb házas- és családi élet, tisztesség, stb.). És nagyon is elítélik az erőszakosságot, ha egyszer valaki nemet mondott, akkor tiszteletben tartják az illető döntését! Dióhéjban erről szól az általam preferált MLM cég! 🙂
Igaz, én sem láttam még Avon reklámot a TV-ben Milla Jovovich-al a főszerepben:P
Ehhez nem tudok hozzá szólni, én nem láttam, nem nézek tévét! 🙂
Bizonyíték, hogy az AVON MLM cég:
http://www.gailsreps.co.uk/avon-mlm
http://www.avonbp.info/munkalehetoseg.php
U.i: Csak azt nem lehet bírálni, ami, ill. aki nem létezik!!!! 😛
Kedves Kiszámoló!
Nagyon tetszik a blogod, a kezdetektől fogva olvasója vagyok, a mai átlag magyar embernek úgy kell, mint egy falat kenyér. Abszolút hiánypótló a dolog, szóval maximális respekt az eddigiekért. Az összes cikket olvastam, mindegyikből lehetett tanulni valamit, és általában a kommenteket is konstruktívnak találtam. Szerintem ez baromi jó dolog.
Épp ezért írok most, mert ez a legutóbbi cikk, hát hogy is fogalmazzak finoman…...kritikán alulira sikerült. Nem tudom, hány Kiyosaki könyvet olvastál VÉGIG, nekem úgy tűnik egyet sem. Én eddig 4-et abszolváltam, most tartok az ötödiknél. Előrebocsátom nem vagyok elvakult Kiyo-fanatikus, az MLM-től konkrétan falra mászok (ettől persze még egy kiváló üzleti modell), de a csúsztatásokat, féligazságokat, nemgondolkodást még nehezebben viselem…..szóval a legnagyobb probléma a cikkel, hogy valóban fekete-fehérben láttatja a világot és egyes mondatokat emel ki egy (több) könyvből, és ebből von le totálisan fals következtetéseket.
Szerintem Kiyosaki könyvei a legkevésbé sem motivációs-könyvek, nem az MLM-ről szólnak, még csak nem is az ingatlan-kereskedelemről, sokkal inkább a gondolkodásról, arról, hogy használd az agyad és gazdagodj meg, de ne a robotolásból, mert úgy soha nem fogsz – való igaz – hanem úgy, hogy kiépíted az eszköztáradat.
Olyat, hogy 3 nap alatt meggazdagodhatsz, soha nem mondott. Ennyi idő alatt valóban nem lehet meggazdagodni, de 10 év alatt igenis meg lehet. Persze ha valaki fordítva ül a lovon és nem is szándékozik ezen változtatni, úgy valóban lehetetlen.
Sajnálom, hogy ízekre kell szednem a következő mondatot, hidd el nem személyes az indíttatás, csak a dolgokat szeretném a helyükre tenni.
„Kiyosaki úr szerint a kemény munka, a megtakarítás, az adósságok lefaragása, a befektetések diverzifikálása egy idejétmúlt dolog, ami csak tévútra visz. (Ezt a mondatot konkrétan leírta.)”
K. az adósságoknak egy egész könyvet szentelt (Adósság-kalauz), amelyben elmagyarázza, hogy mi a különbség a jó és a rossz adósság között. Gondolom, nem kell Neked magyarázni, hogy még a mai magyar – hiperfejletlen, totál elmaradott, mindenféle versenyt nélkülöző - bankrendszer keretein belül is hogyan tudsz pénzt csinálni mondjuk egy hitelkártyával. Mert tudsz, nem is kérdés, persze érteni kell hozzá, megtanulni a megfelelő technikákat, gondolkodni. Az átlagembernek nyilván én sem ajánlanám. De ettől a dolog még létezik és működik. Csak számolni kell egy picit.
Mi az, hogy kemény munka….? Ha napi 14 órát téglát pakolsz, az kemény munka? A legtöbb ember számára biztos és ennél nem is látnak tovább, igényük pláne nincs másra. Azt hiszem, Henry Ford mondta, hogy „a gondolkodás a legkeményebb munka, azért is űzik ilyen kevesen”. Tökéletesen igaza volt és meg is valósította a gondolatait. Ugyanez igaz Steve Jobsra, Soros Györgyre, Bill Gatesre, Kiyosakira és még sok más sikeres emberre. Melyikük robotolt napi 8-10-12 órát a munkahelyén? Amúgy nem édesmindegy, hogy Kiyosaki ingatlanból, pénzügyekből, könyvekből vagy akármi másból szerzi a vagyonát, amíg ezt törvényesen teszi?
Egy szóval sem állította, hogy add fel a biztos munkahelyed, azt írja, hogy a fix munkahelyed mellett indítsd el a saját vállalkozásodat és koncentrálj arra. A megtakarítás nem hülyeség, ez tiszta sor. Tényleg okos dolog megtakarítani havi 10-20-30 ezer Ft-ot. Csak éppen 1000x fontosabb ennél, hogy az egyszer már megkeresett és/vagy megtakarított pénzed minél gyorsabban befektesd és tőkejövedelmet hozz létre. Lehet ez ingatlan, értékpapír, vállalkozás, de akár egy saját szabadalom is.
A befektetések diverzifikálása akkora téma, hogy könyveket lehetne vele teleírni. Röviden: K. azt mondja, hogyha átlagember vagy - nincs pénzügyi ismereted - nincs időd ilyenekkel foglalkozni - nem érdekelnek a pénzügyek - nem vagy képes megérteni a pénzügyi összefüggéseket, AKKOR DIVERZIFIKÁLJ! Bízd rá a pénzedet egy „profi” szakemberre, pénzügyi tanácsadóra, aki majd megmondja mit kell tenned vele! (szxxxá fogja diverzifikálni a megtakarításodat és jó esetben 0 hozamod lesz a végén, rossz esetben bukod a tőkéd jelentős részét. Nem bírom ki, hogy ne linkeljem ide az amerikai „PROFI” alapkezelők tavalyi teljesítményét! HAHAHA! Ennyit a szakértelemről……..http://ecoline.hu/ki_hitte_volna/2012/3/12/Nagyon_ciki_az_alapkezelok_84_szazalekat_me_JXTBUX)
A másik opció, koncentráld a vagyonodat, pénzedet egy dologra. Tehát, még egyszer, K. azt mondja, ha nem vagy pénzügyileg művelt, diverzifikálj! Ha értesz a pénzügyekhez – nyilván ez rengeteg tanulást, gondolkodást, agyalást, koncentrációt, időt kíván – összpontosíts egy dologra. Az első esetben „biztonságot” kapsz, a másodikban hozamot, ami gyakorlatilag végtelen nagyságú lehet. Ez a gondolat egyébként Warren Buffett-től származik, akiről ugye tudjuk, hogy a világ leggazdagabb és legsikeresebb befektetője, tehát nem K-tól.
A legtöbb ember természetszerűleg a biztonságot választja. A legtöbb ember soha nem is gazdagszik meg. A legtöbb ember soha nem is képzeli el, hogy esetleg többet is kihozhatna abból, ami van. És a legszomorúbb, a legtöbb ember egyáltalán nem gondolkodik.
Tehát, összefoglalva, K. nem azt mondja, hogy nincs szükség tanulásra! Ellenkezőleg, azt javasolja, hogy folyamatosan tanulj, gondolkozz, keresd a lehetőségeket és feljeszd a pénzügyi intelligenciád!
Az az állítás, hogy nem értene a pénzügyekhez, hááááát……. mondjuk úgy megmosolyogtató. Ha nagy vagyonod van - és nem örökölted – mindenképpen értened kell a pénzügyekhez, ez azért minimális intelligenciával is belátható. De Kiyosaki megalkotta a Cashflow 101 és Cashflow 202 társasjátékokat, amelyek a Monopoly óta/azon kívül magasan a legjobb gazdasági-pénzügyi játékok, rengeteget lehet belőlük tanulni, nem kizárólag a pénzügyekről, hanem könyvelésről, befektetésről, adósságról, még a jogszabályokról is. Egyébként Mo-on is kapható, van egy klub, ahol rendszeresen szerveznek játékot, sőt online is lehet játszani. Rövid keresés után bárki megtalálja a neten, aki kíváncsi rá.
Szóval én mindenkinek ajánlom Kiyosaki könyveit, sokat lehet belőlük tanulni és nem csak pénzügyeket………..
"Ugyanez igaz Steve Jobsra, Soros Györgyre, Bill Gatesre, Kiyosakira és még sok más sikeres emberre. Melyikük robotolt napi 8-10-12 órát a munkahelyén? "
Szerintem ez a tokeletes pelda, hogy lehet felreerteni az uriembert, ahogy a poszt is irja. Steve Jobs, BIll Gates, Soros Gyorgy biztosan lerobotolta a maga 12 orajat.
Egy kicsit kevered a dolgokat szerintem. Az Avon nem a breakaway rendszeru MLM, amit klasszikusan mlm-nek hivnak. MLM az nem halozatos marketingra utal, hanem a tobbszintu (melysegeiben) marketingre es kifizetesre. Azaz tobbszintu jutalekrendszerrel operalnak. Avon a direkt ertekesitesre fokuszal, egyszinten, bar lehet a rangletran lepkedni.Emellett hirdetnek TV-ben, ujsagban, azaz nem csak szemelyes marketingre alapoznak. De nem osztonoznek magas belepo csomagos beleptetesekre, ezaltal nincs fejvadaszat. Ezzel nincs is igy baj, ha mlm-nek hivjak magukat hivjak.
Csak nem keverendo a klasszik break-away rendszerekkel. Ott teljesen lenyegtelen a termek az uzleti modellben. A termek csak a csaletek, minel szofisztikaltabb a koritese, annal konnyebb beszervezni. De a lenyeg a folyamatos alsovonalas nagyerteku belepocsomagos beleptetesek. Direkt eladas jutalekert alig van. Es itt jon kepbe pl. Kiyosaki is a motivacios eloadasokon. Ahol papolnak a jobb es szabad eletrol, de a lenyeg a vasarlasok erzelmi osztonzese. Kiyosaki is remekul hasznalhato az mlm propagandaban. HAsznaljak is!
Ja es a masik tevhit, hogy nem kell a vegzetseg, az csak idopazarlas:) Steve Jobs-nak se volt egyetemi vegzettsege:) Pont most kerult kezembe az oneletrajzi konyve. Egyetemi vegzettsege nem volt, de jart kb. 8 egyetemre, hallgatott kulonfele tantargyakat ami kellett neki es evekig tanult, kepezte magat. Majd az akkori iparag legjobbjaitol tanult es igy se ment neki elsore. Mert kirugtak a sajat cege iranyitasabol..
"Számos ember esetében az anyagi természet küszködés egyik legfőbb oka éppen az,hogy továbbra is a pénz régi szabályai szerint működnek, azaz dolgozz keményen, szabadulj meg az adósságaidtól, fektess be hosszú távra. Ezzel az a baj, hogy idejétmúlt tanács. 1971 óta már egy új kapitalizmusban élünk, ahol a régi tanácsok nem működnek."
És hasonló agyament kinyilatkozások.
Az ilyen írások szerint alakul ki némelyekben, hogy az adósság nem rossz dolog, a kemény munka marhaság és a pénzt egyébként is ingatlanba kell fektetni és egyéb "passzív jövedelemtermelő befektetésekbe".
Olyanokat ír, hogy a befektetéseket jól kell időzíteni, mintha lehetséges volna jól időzíteni.
Olyan dologról állítja, hogy így kell csinálni, ami neki sem működött. A vagyonát nem ingatlanokból szerezte, hanem abból, hogy azt állította, tudja, hogyan lehet meggazdagodni. És ez a nem fair játszma.
Ha arról írna, hogy használd az agyad és ne maradj egy egyszerű alkalmazott, fedezd fel, mi van benned és ne elégedj meg a hétköznapi élettel, tegyél meg mindent, hogy sikeres és gazdag legyél, még ajánlanám is a könyveit mindenkinek. De ő ennél sokkal-sokkal messzebb megy és még egyszer: még csak nem is igaz, amit leír.
Most jól ki lehetne vesézni a könyveit ilyen állítások mentén, ha volna rá időm.
Aztán írja azt, hogy az új pénz rossz, azonnal valami másba kell fektetni, például nyersanyagokba és ingatlanba. Írta ezt a kétezres évek elején a nagy ingatlanboom közepén. Kíváncsi vagyok, mit mond a híveinek most, hogy négy éve esik az ingatlan ára és nemigen látni még a végét? Főleg azoknak, akik ráadásul a tanácsára hallgatva fülig eladósodva vettek ingatlant, mert ingatlan miatt eladósodni jó adósság, abból fog meggazdagodni és 42 évesen nyugdíjba menni.
Ami azért röhej, mert ő sem ment nyugdíjba, keményen teper még mindig a pénzéért. Tudom, tudom, azt csinálja, amit szeret és az már majdnem olyan, mint a nyugdíj.
A pénzügyi iq-ról szóló könyvének is az alapfonala az okosan kell adózni, amiről írtam, hogy milyen bődületes hülyeségeket ír le adótanács címén. Ha felmész a megadott linkre, ott nagyon szétszedik szinte az összes adózási tanácsát.
Nem volna baj, ha nem tudná és nem kinyilatkoztatna ilyen dolgokat.
_Azt pedig, hogy egy művet(tanítót??) nem lehet így bírálni, nem is értem. Ha valami szar, meg kell mondani, hogy szar._
A hangsúly az "így"-en volt, ezért is írtam dőlttel, úgy értettem, hogy 'ilyen módon'. Hogy milyen módon, azt írtam le a hozzászólásban, meg Péter78 is (néhány konkrét példából általánosítás, szerző állításainak eltúlozása-félremagyarázása, személyeskedés). Szerintem az utólag beszúrt bevezető korrekcióval egész jó lett ez a bejegyzés.
(És még egy gondolat. A 2008-as összeomlás után bírálni a korábban felépített ötlettárakat elég könnyű. Ti sem mondtátok volna meg előre, milyen rég látott jelenségek következnek.)
_Hasznosabban is el lehet költeni a könyv árát._
Egy nagyon fontos dolog következik rólam. 🙂 Ha azt írom, hogy "olvastam" egy könyvet, az azt jelenti, hogy kivettem a könyvtárból, vagy kölcsönkaptam valakitől. 50-ből 1 könyvet veszek meg, MIUTÁN legalább egyszer végigolvastam. Rajtam nem fog senki jó címlappal és hátlappal gazdagodni, ti se próbálkozzatok. 🙂
Csizkeknek igaza van. A következő post szóljon a pénz multiplikátor hatásáról (nem Keynes-i értelemben!). Arról, hogy a bankok a semmiből csinálnak pénzt. Ennek is igen népszerű irodalma van, komoly ismeretterjesztő filmekkel a neten. És ráadásul, a commentek között volt már erről nagy vita a blogodon, amihez nem szóltál hozzá. Közvetlenül a blogtali előtt.
Kiszámoló, a te feladatod pusztán annyi, hogy felhívd a figyelmet és tájékoztass. A világmegváltást bízd nyugodtan nálad elvakultabbakra. Mindig lesz, aki nem ért egyet veled, és ez így is van jól. Ők mellesleg sokkal jobbat tesznek a többiekkel, mint akik egyetértenek. Azzal, hogy másik oldalról közelítenek (még ha nem is értesz egyet azzal az oldallal) a többieket is elgondolkodásra késztetik.
Nem kell védekezned. Nincs szükséged rá. Aki kivívta magának egy csoport tiszteletét, az megengedheti magának azt a luxust, hogy hagyja, hogy ne értsen vele egyet mindenki. A Niagara nagyságán sem változtat semmit, ha beleköpnek.
Nem ér. A magánnyugdíjpénztárban maradás / nem maradás sokkal sürgősebb téma (2 hét sincs már hátra). Már megrendeltem. 🙂
Az Update-val sokat javult a cikk. 🙂
Tudom, hogy eltér a véleményünk Kiyosakiról, de ettől függetlenül is tisztellek a tudásodért és a blogodért és mind tőled mind Kiyosakitól a jövőben is tanulni akarok és fogok.
Viszont kiváncsi lettem.
Ajánlj kérlek olyan pénzügyi könyvet, ami szerinted hasznos és sokat lehet tanulni belőle. A sajátodat ne mond, mert azt már eldöntöttem, hogy megveszem. 🙂
Hát nekem más terveim voltak az írással kapcsolatban, de látom, az már senkit nem érdekel. 🙂
Szóval miről kellene írnom? Multiplikátor hatás: erről mit írjak? Hogy hogyan működik a valóságban, vagy hogy mit gondolnak róla némelyek? (mert ennek utána kellene járnom, én csak azt tudom, hogy mi az valójában. Ha valaki tudja, hogy mi terjed erről a neten, ossza meg velem.)
Magánnyugdíj: menni vagy maradni? Mi a pontos kérdés? Erről azért ciki írni, mert ha nem lesz igazam, egész nyugdíjas koromban engem fogtok szidni....
Ígértem valakinek önkéntes nyugdíjat is.
Valami mással tartozom még?
Jurta, olvass portfolio.hu-t. Szerintem egyébként vannak az életben elvi kérdések, amik függetlenek a pénzügyi racionalitástól. És ez egy ilyen. A pénzügyi véleményem pedig az, hogy visszalépve ugyanúgy 100%-os valószínűséggel bukod el a megtakarításodat, mint az első körösök, maradva pedig van egy nagyon-nagyon halvány (1% alatti) esélyed, hogy talán mégis lesz valami 2014 után...
https://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/nyugdij/nyugdij_menjek_vagy_maradjak_a_penztarban.164186.html
Magyarul sajnos semmit nem tudok. Talán a Pénzügyi Navigátor címűt, ami egy nagyon jól összeszedett könyv, csak egy kicsit technikai. Ebből megtudod, mi az a befektetési alap, meg részvény, de ennél többet nem. (Igaz, nem is célja a könyvnek.)
Ha megy az angol, az Amazonon nézz szét a Business, Investigation szekcióban.
Van sok szemét, meg két nap alatt összedobott könyv, de némelyik jól sikerült is megtalálható ott.
Persze jó lenne tudni, mi is érdekel pontosan, mert a pénzügy kifejezés elég tág, az akadémiai okoskodástól a hogyan legyünk milliomosok-ig mindent felölel.
Kiszámoló, csizkekkel erre gondoltunk:
http://www.youtube.com/watch?v=mQ-ayV0kHUA
De ha rákeresel a "how banks make / create money from nothing?"- keresőszavakra egy egész csomót találsz a neten.
A drágák-e a magyar bankok, avagy határon innen és túl bejegyzésed kommentjeit olvasd el.
Pénzügyi okosítást magyarul a PSZÁF készít. Egészen jó anyagaik vannak előnyökkel, hátrányokkal, a magyar piac jellegzetességeire koncentrálva. A PSZÁF Fogyasztóvédelmi oldalán érdemes szétnézni.
Én egy olyan írásnak örülnék, hogy akiknek hitele van és ugyan tudja fizetni és még melette kis megtakarítása is van mi a legjobb megoldás? (Esetemben 4 éves fundamenta áthidaló kölcsönnel) Befektetni a megtakarítást vagy mindent egyből rakni a hitelbe, hogyan érdemes gondolkozni?
Először is, soha ne nullázd le magad, a szent hathavi megélhetésed mindig legyen félretéve, hiteltől függetlenül.
Ha ennél több pénzed van, a képlet egyszerű: a kamatadó levonása után kockázatmentesen hoz-e többet a pénzed, mint a hiteled?
pl. hitelkamat 10%, akkor ha a befektetésed nem hoz 12%-nál többet kockázatmentesen, akkor a legjobb befektetés kifizetni a hitelt belőle részben, vagy egészben. (persze ne felejts el a hitelkiváltás költségeivel sem kalkulálni.)
A hangsúly a kockázatmentesen van. Erről sokan tudnak neked mesélni, akik hitelt vettek fel a házra japán jenben, hogy 2007-ben kínai részvényeket vegyenek belőle unit linked biztosításokon keresztül (Br....net rulez)
Ezek az emberek nem kicsi része azóta az ingatlanát is elvesztette, mert nem gondolták végig a kockázatokat (japán jen kockázata, kínai részvény kockázata, kamatváltozás kockázata, sőt a jen-jüan keresztárfolyamának is a kockázata)
Ezt már csak a unit linked szerény kis költségei fejelték meg.
De visszatérve a kérdésedre, a fentebb leírt a válaszom.
Nem baj, ha angolul van sőt németül is lehet.
A kérdésedre a válasz, már arra, hogy mi érdekel: Mivel most kaptam egy kis kijózanító ütést a fejemre (ami szerencsére pénzembe nem került), ezért újra nyitott vagyok majdnem mindenre. 🙂
Sokáig a tőzsdében hittem. Utána is olvastam, tanfolyamokra is jártam.
Itt jegyzem meg, hogy mindenkinek ajánlom a Budapesti Értéktőzsde ingyenes tanfolyamait! Félévente vannak és sokat lehet tanulni nincs az, hogy hogy vakon ajánlanának egy céget. A kedvencem az volt, az előadást tartó bróker, amikor megkérdezték, hogy ő mit ajánl külföldi kereskedésre, nem a saját munkaadóját, hanem egy külföldi céget ajánlott, mert az jóval olcsóbb és ugyan olyan jó. 🙂
A tőzsdébe vetett hitem pont mostanában ingott meg, a BET mostani játékán, ahol kb 1 hónap alatt sikerült majdnem megfeleznem a kapott virtuális pénzt. Szóval lehet nem ez az út való nekem, vagy még sokat kell tanulnom.
Könyvvel kapcsolatban: Babilon leggazdagabb embere. Én talán ezt ajánlanám, mert bár rövid, de olvasmányos és vannak benne jó és követendő tanácsok.
Neked mi a véleményed erről?
nem tűnik kis melónak... Csak ez az egy videó fél óra és akkor még úgy megírni a cáfolatát, hogy meg is értsék, el is fogadják...
Lehet, hogy egy könyv elég is lenne rá. 🙂
az Ősemberes könyv miért maradt le? 🙂
Van egy csomó rövidebb (pár perces) változat is. De első körben szerintem elég a hozzászólásokat elolvasnod az idézet bejegyzésedből. Ha azt rendbe teszed, már az is jelentős előrelépés. És sokat segít az alkotmányügyi bizottság devizahitelezéssel foglalkozó albizottságának a PSZÁF elnökökkel és az MNB elnökökkel folytatott meghallgatásainak jegyzőkönyve. Ők elég jól leírják, mi történt, hogyan látták ők, és kitérnek azokra a tévhitekre is, hogy a bankok forint-devizahitelt nyújtottak kizárólag azért, hogy az embereket átverjék, és most csak játsszák az agyukat a végtörlesztés miatt. Majd fogod látni, a két tévhit abszolút összefügg.
És mint mondtam, a te feladatod nem a világmegváltás. Elég, ha felhívod a figyelmet és tájékoztatsz 🙂 Hajrá, mi bízunk benned!
nekem nem tetszett a könyv, de persze lehet, hogy már én várok el túl sokat egy könyvtől.
Az említett urak mind munkamániások voltak szerintem, nem tudom, tényleg csak 12 órát dolgoztak-e naponta...