Ha drágább, akkor jobb is?
Többször írtam már arról, hogy ha valami drága, nem biztos, hogy jobb is, mint az olcsóbb termék. Az emberek automatikusan a drágábbat választják, mert úgy gondolják, hogy biztos jobb minőséget kapnak a drágább sajttól, porszívótól, tejtől vagy kávétól.
Ott állsz a polc vagy hűtő előtt és ki kell választanod két egyforma paraméterű, mondjuk dobozos tej közül, melyik a jobb minőség. Mi alapján vagy kénytelen dönteni? Ha exkluzívabb a csomagolás és magasabb az ár, akkor nyilván jobb minőséget kapsz a pénzedért.
Legalábbis ebben reménykednek az emberek és ezt használja ki remekül a marketinggépezet.
Még az áruházak saját márkás termékeit is jóval drágábban el lehet adni, ha feljebb pozicionálják azokat. Nem véletlen, hogy a legtöbb áruház kijött a saját márkán belül is egy drágább, “exkluzívabb” vonallal. Talán a Dívány-on volt egy cikk, ahol összehasonlították az áruházak drágább és olcsóbb, külön néven futó saját márkás termékeit és azt találták, hogy semmi, vagy igen csekély különbség van a két termékcsalád minősége között, míg a nagyobb minőséget ígérő termékcsalád lényegesen drágább volt, mint az olcsóbb társa.
A fent említett tejből konkrétan gyártanak ugyanazon gyártósoron más és más csomagolással különböző árfekvésű termékeket, miközben a doboz tartalma ugyanabból a tartályból származik.
Ez ellen csak úgy tudsz védekezni, hogy egyrészt a saját véleményedre hallgatsz, másrészt elolvasod és értelmezed, hogy mit is veszel pontosan.
Ha pedig becsukott szemmel nem tudsz különbséget tenni a 170 forintos tej és a 290 forintos tej, a 700 forintos és 4.700 forintos bor, a 400 forintos és 3.400 forintos camembert sajt között, vagy a minőségi különbség elenyésző az árban lévő különbséghez képest, bátran vedd meg az olcsóbb terméket és ne érezd magad rosszul, hogy biztos rosszabb minőséget vettél.
Nem, csak nem voltál balek, nem hagytad, hogy becsapjon a sugallat, miszerint a drágább termék a jobb minőség. Ez nem csak élelmiszerre igaz, de mondjuk porszívóra is. Soha ne nézd az árát és a csomagolását egy porszívónak se, nézd meg, hány wattos a szívóteljesítmény, az energiafelvétel, hogy teljesít szőnyegen és parkettán és mennyire hangos működés közben. (Ezt a decibel érték árulja el, ami nem lineáris, a 90 decibel duplája a 93 decibel és nem a 180. De ezt csak úgy zárójelben. Most vettünk egy porszívót, olyan halk a motorja, hogy nagyobb zajt csap azzal, hogy tologatja a szőnyegen a szívófejet. Jobb minőség, mint az egyik rokon 800 ezer forintos Lux porszívója.)
Most jött szembe egy régebbi indexes cikk a borokról.
Nagyon tanulságos, érdemes elolvasnod.
A cikkből kiderül, hogy ugyanazok a szakértők ugyanazokat a borokat rövid időn belül teljesen másként értékelik, nagyjából csak a vakszerencse dönti el, melyik bort hozzák ki győztesnek.
Egy másik felmérésben ugyanazokat a borokat adták oda szakértőknek, csak egyszer asztali bornak titulálva olcsó üvegben, majd minőségi bornak állítva drága üvegben.
Amint az várható volt, a szakértők ez alapján értékelték a bort, noha mindkét esetben ugyanarról a borról volt szó.
Ezek voltak a szakértők. Az átlagemberek az 5 fontnál olcsóbb borokat csak 53%-os arányban tudták megkülönböztetni a 10 fontnál is drágább boroktól. Vagyis nagyjából a fej vagy írás arányában találták el, hogy 4 fontos bort vagy 28 fontos bort isznak most éppen.
Úgyhogy ha legközelebb veszel valamit, bátran hallgass a józan eszedre és ne befolyásoljon a csomagolás és a magasabbra pozicionált árképzés.
(Természetesen a cikknek nem az a mondanivalója, hogy az olcsó a jó választás, hanem az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a drágább jobb minőségű is és inkább csak az érzelmeidre akarnak hatni a magasabb árral. Ezért mindig racionálisan döntsél és akkor vedd meg a drágább terméket, ha az valóban annyival jobb is. Ne a legolcsóbb mosóport vedd meg, de ne is a reklámot és a csomagolást fizesd meg a háromszoros árban. Porszívót is vehetsz jót drágábban, de az tényleg jó legyen, ne csak oda legyen pozicionálva.)
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, három-négy hetenként indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Az is igaz viszont, hogy az olcsóbb-drágább vonatkozásban egy szűkebb sávban érdemes az olcsóbbat választani, ha a teljes árskálát nézzük akkor azért sokszor nagyon nem ugyanaz a minősége a két szélső végletnek (mosószer, kávé, ruha, műszaki cikkek, stb.).
Az alsó 15 és a felső 15%-ot nyugodtan levághatjuk, a maradékon belül azonban nem valószínű, hogy a drágább tényleg jobb is, vagy annyival jobb.
Aki pedig “tisztán”, adalékmentesen étkezik, és fontosak számára a kulináris kalandok, azok úgyis a drágábból esznek inkább 2 dkg-val, mint az olcsóbból tizenötből. Vö. 1200ft-os trappista és egy Gruyere párost a halas pite tetején.
Persze ezeknek a millióknak célokat, terveket kell adni, hogy fialjanak!
Akkor en forditva vagyok kodolva, mert mindig a legolcsobbat valasztom. Kiveve ha az tenyleg kritikan aluli, de mindig adok legalabb egy eselyt a legolcsobbnak, aztan ha az ehetetlenul/ihatatlanul rossz, akkor megprobalom a masodik legolcsobbat.
Műszaki cikkeknél nálam számít a terméktámogatás is. Sose vennék meg pl. egy noname tabletet/notebookot (munkaeszköz), mert nekem fontos az, hogy ne hetekig álljon valami a szervizben. Amikor pl. bevittem egy Samsung cuccot a szervizbe, a legrosszabb eset az volt, hogy felküldték aznap Pestre, másnap este jött az sms, hogy mehetek érte. És ez csak azért volt ilyen hosszú idő, mert akkor nyitottak, még nem volt meg a szerviz engedélyük, egyébként meg még aznap javították a terméket.
Amiben nem, az a natúr joghurt, a dobozos tej, a tésztán kívüli szárazáru. A csomagolás nem csábít el, piacon veszek húst, zöldséget, gyümölcsöt, a Sajtosnál sajtot, a Sonkásnál sonkát (éljen a Fény utcai piac), egyébként meg Aldi. Bort szaküzletből vagy célzottan a pincészetből, tésztát, Amaro-t az előállító régióból. A kávémat is közvetlenül az üzemből, mert bár vannak drágábbak is, számomra ez a legjobb. Az árcédula, a csomagolás általában nem mozgat, az összetevők/jellemzők annál inkább.
Ruhánál sajnos azt tapasztalatam, hogy legalább a közép-árszintet ki kell fizetni, hogy ki lehessen nézni valahogy, és ne egy hordás után menjen a kukába, műszaki cikknél inkább az alsó-prémium kategóriát érdemes venni, rettenetesen gyorsan avul minden, a két éve félmilliós tv ma 50.000-et sem ér, nem beszélve az IT cuccokról, telefonokról.
Több mint 20 éve vettünk egy gyenge pillanatban Lux porszívót. Már akkor is drága volt, de nem ennyire. El is ment vagy 15 évig, de lehet, hogy még most is működik, odaadtuk egy ezermester ismerősnek. Vettünk tizedáron egy M…e porszívót, ami porszívóként sokkal jobb, mint az előző. Csak éppen hangos és a kasznija hihetetlen gyenge, már szigetelőszalag tartja össze a külsejét. Akkor is megérte, már van vagy 4 éves, ha 5 évente veszek ilyen közepes árfekvésű jól működőt, még mindig én nyertem
Ruhát, cipőt sokszor veszünk pl. a Decathlonban, van onnan túracipő, meleg téli cuccaim, stb., olcsók, jók, kényelmesek és még semmi nem ment tönkre. Utcai ruháknál sokszor C&A-ba tévedek be vagy magyar gyártóktól rendelek neten, nagyon sokat bírnak, és elfogadható áron lehet venni. Utcai cipőből általában kényelmes, márkásra esik a választás, mert az nagyon sokáig bírja, míg ezek Deichman-os tömegtermékek egy szezont se bírnak ki.
Na jó, a harmadik a nők….
A borral kapcsolatban meg aki palackozott bort vesz (akármennyiért) és nem ajándékba, hanem saját fogyasztásra, annak úgy kell 🙂 van egy kiváló franchise üzlet lánc borháló néven, 6-800 Ft\LITER áron lehet venni 2 literes műanyag palackban olyan borokat, hogy megszólal. Szart még nem sikerült náluk vennem, pedig általában direkt mindig mást veszek. Ellenben olyan volt már, hogy több ezer forintos palackozott bort ki kellett öntenem a lefolyóba vagy éppen csak azért ittam meg, mert drága volt..
Persze a legjobb a személyesen ismert, kisebb pincészetek, de sajnos van olyan hogy nincs időm elugrani Badacsonyba, Tokajba, Villányba stb 🙂
Műszaki cikk: Amik pár éve húzónevek voltak, mára már megkoptak (pl: Sony), és rengeteg régen nem kimondottam márkás termék mára meghatározó tényező lett (LG, Samsung). Itt a jótállás ideje, és a szervizháttér az ami mérvadó.
Azaz pl: egy LIDL/ALDI tölthető elem, vagy elemtöltő nem rossz, egy onnan vásárolt műszaki cikk a 3 év jótállás miatt szintén megfontolandó.
Notebookból nekem nagyon jól megfelelt egy használt márkás irodai gép egy új belépő noti fél/harmad áráért, mert nem programozom, és nem tervezek
Nagy háztartási gép esetén pl. éppen a Gorenje adott 5 évet, így a mosógép az lett. (és érdemes ott is elolvasni azt, hogy egyes típusoknál a nagyban reklámozott 10 év jótállás mire vonatkozik
Igaza van 🙂
De nagyon sok más területen az van, hogy mivel nem értek hozzá, nem is tudom a jobbat kihasználni, hiszen nem is tudom mitől jobb. Pl. laikusként hiába vennék profi fényképezőgépet. Ha elkezdenék érdeklődni komolyabban a fotózás iránt, akkor nyilván változna a helyzet. Az is előfordul, hogy megveszek valamit, ami alsó kategória, és megismerem vagy kinövöm a korlátait idővel, akkor viszont már tudom, hogy milyen legyen a következő, enélkül viszont nem tudnám.
Vicces amúgy, mikor számítógép buziként gyengébb laptopot veszek a laikisoknál…
Öööö, először mobilról olvastalak, fel sem tűnt. Tárgytalan akkor.:))
gyorstipp: ha nem fogy el a két liter akkor úgy kell a HŰTŐBE tenni a maradékot, hogy ki kell préselni a palackból az összes levegőt, mert különben megecetesedik. Üveges borral ezt pl nehéz megtenni, hacsak nincs otthon vákumozós dugózód.
De az tény, hogy akit tényleg nem érdekel, abba kár a jó bor (legyen az olcsó vagy drága)… Ha érdekelné, akkor nyilván elkezdené figyelni, hogy melyik fajta ízlik neki és aztán “egyszerű történetű” bortól kezdve haladna szépen felfelé minőségben.
Ne is legyen ráírva semmire, hogy Gere meg Bock, fölöttük és a fejlődésképtelenségük fölött lassan úgy eljár az idő, mint a Laci bácsi konyhája retekrózsái felett, a szárított petrezselyemmel körbeszórt szegélyű, nem melegített tányéron. 😉
Szerinte a főzés elfedi a különbséget, alig jobb egy gyengébb sajttal készült étel, mintha parmezánt tennék bele. Úgyhogy megesszük nyersen …
És nagyon sok helyen ez számít. Persze a PC szöveg az, hogy senkit nem a külsőségek alapján ítélünk meg, mégis sokan ezt teszik/tesszük. A gyerekek is sokszor kiközösítik maguk közül azt, akinek nincs menő telefonja, jó cuccai, Miklós is sokat írt már arról, hogy rengetegen a szomszédnak, külső környezetnek élnek, az üzleti világban sem lehet megjelenni bizonyos autómárkák alatt, vagy Tescos öltönyben. Nem szólnak semmit, de onnantól “úgy” kezelnek. Erre most sokan fogják írni, hogy de ők nem, lehet – de a többség még mindig ilyen. Ezért van az összedőlni készülő házban is LCD TV.
Illetve: érdemes elolvasni a Pozícionálás c. klasszikus marketingkönyvet. Leírja, hogy hosszabb távon a piacok kétszereplősek lesznek, az első márka a kategóriában, a második és a többi. (Gilette-Wilkinson; Coca-Pepsi; Boci csoki – Milka, Rama – Liga (talán), McDonalds – Burger, Nescafe és ?). Számomra ez azt jelenti, hogy ha a 2. márkából vásárolok, akkor a minősége ugyanaz, mert a különbség a pozícionálásban van, de olcsóbb.
Mit csinál a kínai? Gagyit olcsón.
Mit csinál a német? Minőséget drágán.
Mit hozott ki ebből a magyar? Gagyit drágán.
Ennyi.
Boroknal viszont aki kicsit is jartas benne az tudja hogy egy kozepmeretu tolgyfahordoban barrique-olt bort nehezen lehet 3000 forint alatt minosegit kapni. Ez pusztan abbol adodik hogy a tolgyfahordok dragak, es a merettel nem aranyos az ar. Nagy 500 literes hordoban pedig mas az ize, mert kisebb feluleten erintkezik a bor a hordoval. Aki persze literszamra issza a bort az ugysem erti ezt, aki meg ert a borokhoz tudja mirol beszelek
Mas: apam elelmiszer nagykerben dolgozik, neha jar partnereknel. Meglatogatott valami budget turorudi gyarat, epp akkor allitottak at a gyartosort Norbi rudira. Ugyanaz a filleres termek otszoros aron, csak a csomagolas mas 🙂