Ház: venni vagy építeni?

A legutóbbi poszt alatt kialakult egy nagy beszélgetés az ingatlanokról, gondoltam, érdemes kiemelni cikkbe. Leginkább azért is, mert engem is érint a dolog, de a kommentek alapján nagyon sok másik embert is, aki most akar házat venni.

A gyerekeink lassan akkorák, hogy szeretnének saját szobát, ami a jelenlegi helyen nem megoldható, ezért költöznünk kell. (Szerencsére nem sürgős, de időszerű a következő egy-két évben.)

Hónapok óta keresünk megfelelő ingatlant, de nem hogy megfelelő árban, de még megfelelőt sem találunk. Az iskola és az idős szülők miatt behatárolt a terület, de azon belül lehet Budaörs, Törökbálint, Diósd, Budatétény, Budafok, Nagytétény, Érdliget, de akár még a 11. kerület külső része is. Tehát elég nagy területet nézünk folyamatosan. Ráadásul elég nagy kompromisszum-tűréssel mind méret, mind egyéb tekintetben. Lehet felújítandó is, ha ezen múlik.

Ennek ellenére semmi hónapok óta.

Ha nem a tulajdonos hirdeti, az alaprajz és a fotók alapján megkeresem az ingatlant Google Satelite Map és Google Streetview segítségével és elmegyek megnézni az ingatlanokat kívülről. Ehhez nem kell ingatlanos.

(Olyan dolgok is segítenek megtalálni az ingatlant, hogy a délután készült képen merre vannak az árnyékok és milyen hosszúak. Így tudom az épület tájolását. Az utcához való viszonyáról tudom, hogy például az észak-dél irányba menő utcákat kell nézni, annak is mondjuk a bal oldalát. Valami jellegzetes épület, ami az ablakból látszik, gyárkémény, templom, légvezetékek. Vagy a szemben lévő mindhárom háznak szürke a cserepe, hol van három szürke cserepes ház egymás mellett a környéken a műholdképen. Az alaprajzon látszik a ház alakja és a terasz alakja is, van-e fa a kertben és mekkora a lombja. Hány percre van az orvosi rendelő vagy a buszvégállomás, ez is hasznos infó. Ami nem segít, hogy a legtöbb ingatlanos, ha ír utcát, direkt rosszat ír, de gyakran még másik városrészt is. De ezeket már rutinból tudom kezelni. Ritkán kell tíz percnél tovább keresni egy-egy házat.)

Egy tragédia mind. Főút mellett, vasút mellett, M0-s mellett, ótvar telken, zsebkendőnyi telken, amire négy ház ablaka néz, sáros utcában, a busz óránként jár, de csak munkaidőben és a megálló is 700 méterre, 350 négyzetméteres lepusztult hodályok, 2 meg 3 generációs szörnyek és így tovább.

(Apropó négyzetméter: az eladók zöme csúnyán csal a négyzetméterrel, a 188 nm-es ház élettere 110 nm, a 137 nm-es ház 90 nm a tetőtér miatt és így tovább. Kevés ember az, aki a valódi nettó nm-ert adja meg. Mindig kérd el az alaprajzot és adogasd össze magadnak a területeket. Jártunk úgy egy 190 nm-esnek hazudott házban, hogy valahogy nagyon kicsinek tűnt minden és a tervrajz megnézése után jöttünk rá, hogy szó szerint majdnem fele sem igaz a 190 nm-nek. Az úriember a bruttó területet adta meg, hozzácsapva a garázst és a teraszt is.)

S akkor még az árról nem is beszéltem. 20 éves, csontra felújítandó házakat (még egyszer: rossz házakat rossz helyen) akarnak annyiért eladni, mintha teljesen újak lennének egy csendes mellékutcában, szép nagy kerttel.

A legtöbb ház már akkor kiesik, amikor kívülről megnézzük, be sem csöngetünk, mert teljesen felesleges. Nemhogy annyi pénzért, amennyiért árulják, semennyi pénzért nem akarnánk megvenni.

Az első ház, ami tetszett és még az ára is a realitás talaján volt, arra most találtunk rá. Azt el is mentünk megnézni belülről is. De valami érhetetlen módon a fürdőszobát és hálót tették a déli oldalra, a nappalit a sötét északira. A garázst nem a ház mögé tették, hanem a kert és a ház közé, nehogy legyen értelmezhető valódi kertkapcsolat. A pici teraszt északra tették, a kerítés tövébe, gyakorlatilag használhatatlan. A konyhát a tervekkel ellentétben nem az ablakhoz tették, hanem háttal az ablaknak. S akkor még nem is beszéltünk arról, hogy nem tetszik a konyhabútor és a burkolat, vagy megbarátkozunk velük vagy rengeteget költünk a cserére.

Egyetlen ilyen házat találtunk hónapok alatt. Mindezt 120 millió forintért, használtan. (Igaz, 2017-ben épült.)

(Update: azóta találtunk egy másikat is, amit négy éve vett a tulaja. A feleségem előásta a négy évvel ezelőtti ingatlanhirdetést. Csak picit több, mint 74%-kal akarja többért eladni, mint amennyiért hirdették négy éve. S ha nem is ennyiért, de nem sokkal kevesebbért el is fogja adni. De ezt csak így zárójelben, ennyire elszaladtak az árak.)

A 120 milliós ház melletti két ugyanekkora telket most vették meg az önkormányzattól 22 millió forintért darabját (megkérdeztem az önkormányzatot). A másik mellette lévő telekre most írják ki a pályázatot az önkormányzatnál.

S itt jön, amit kérdezni akarok a köztől: ha 22 millió a telek, nem lehet 100 millióból felhúzni egy 140-150 négyzetméteres házat újonnan minőségi (de nem luxus) anyagokból? Az 714 ezer forintos négyzetméterárat jelent a telek megvétele után (persze nem elfelejtve a közmű-bekötést, kerítést, kertépítést és egyéb járulékos költségeket sem). De ha 40 millióért veszel is telket, akkor is 600 ezer forint feletti négyzetméterárról beszélünk.

Még ha vállalkozóval építettem, aki szintén keres rajta és fizetem az ellenőrt is külön, meg persze a tervezőt, akkor is ki kellene jönni ennyiből az építésnek. S akkor én választom ki a csempét, a járólapot, a konyhabútort, az elosztást, a szobák méretét, a terasz helyét és így tovább. Tudom, hogy ki mit épített be és hogyan.

Úgynevezett újépítésűt nem vennék tömegtermelésre szakosodott vállalkozóktól, mert horrorsztorik vannak, milyen minőségűek. Az öt éve vagy tíz éve ugyanígy épült sem lesz különb minőségű, csak azokon már az idő vasfoga is kifogott.

Olyan vállalkozónak sem adnék pénzt, aki az én pénzemből fejezi be az előző projektet és majd a következő kuncsaft pénzéből akarja megépíteni az enyémet.

Én vagyok eltévedve, hogy négyzetméterenként 700 ezer forintból kijön egy építkezés telekár nélkül vagy azok, akik 20 éves vacak, szigeteletlen, azonnali és teljes felújításért kiáltó házakat akarnak eladni ilyen áron?

Írd le, ha vannak ezzel kapcsolatban tapasztalataid: életed legjobb döntése volt, hogy magadnak építettél vagy úgy megbántad, mint még semmit az életedben?

Ha mostanában építkeztél, mennyit fizettél a tervezőnek, az ellenőrnek, a fővállalkozónak, milyen háznak mennyiből jött ki a négyzetmétere? Milyen buktatók voltak, mivel szívtál sokat, mi az, ami sokkal könnyebben ment, mint tervezted? Mennyi idő volt az építkezés, mennyi volt a csúszás? Milyen hibák voltak az átvétel után, kijavította-e azt valaki? Sokat öregedtél vagy nem volt vele sok bajod, hála a fővállalkozónak?

Egyébként mióta figyelem a piacot, az alábbi módon szokott zajlani az ingatlaneladás: a tulaj felteszi az általa megálmodott árért az ingatlant. Ami jellemzően a realitások felett van 20-30-40%-kal. Eltelik 4-5 hónap, kiadja két ingatlanosnak, de ugyanilyen áron. Nem tudom, miért gondolja, ha ingatlanos adja fel a hirdetést az ingatlan.com-ra, akkor mitől fog több vevő jönni?

Telnek az újabb hónapok, egyre több ingatlanosnak adják oda. Van olyan ház, amit már 7-8 ingatlanos hirdet, de ugyanazon az irreális áron már másfél éve. Ennek mi az értelme?

Aztán, ezt magyarázza meg valaki, ha nem megy el a megálmodott árért, akkor emel az áron egy hatalmasat. Éppen most emeltek egy házon 130 millióról 149 millióra. Nézegettük a házat (megtaláltuk azt is), de egyrészt túl nagy volt, másrészt túl öreg, ezért 120-ért sem akartuk megvenni, így meg sem kérdeztük, odaadja-e annyiért. Gondolom mindenki más is alkudott, aki megnézte, mert messze nem ér ennyit a ház, ezért emelte fel a tulaj 19 millióval, hátha akkor elmegy majd 130 millióért.

Amiket reális áron tesznek fel, azok az ingatlanok elmennek néhány hét de maximum egy-két hónap alatt. A többi (a szemét) ott marad évekre, ilyenekkel van tele az ingatlan.com.

De ez csak úgy eszembe jutott. A kérdés: neked mi a véleményed és még inkább a tapasztalatod a saját építkezésről? Kérlek oszd meg a többiekkel, ahogy az árakat is. Ha pedig tudsz jó tervezőt, ellenőrt, fővállalkozót a környéken, küldd el nekem e-mailben. 🙂

Előre is köszönjük a megosztott információkat.

Share

592 hozzászólás

  • Zvn
    “Ricky Gervais
    2021-01-16 at 12:00
    Egy pillantast vetettem a rightmove-ra, hogy mi mennyibe kerul.
    526 elado ingatlanbol EGY darab volt 200.000 euro alatt, szoval nem tudom te hol vettel hazat 75 millioert.

    Egy ketszobas LAKAS 300-400.000 Euro, egy 3 szobas IKERHAZ 500.000.
    Rendes csaladihaz 500 felett boven.”

    A daft.ie nézelődj. Én feltettem a keresést 250 ezer euróra (és Dublin megyét néztem) ami a minimálbér kb 200 szorosa nem pedig 800 (!) szorosa mint otthon és kaptam 200 találatot. Van benne jobb is rosszabb is. Itt velem szemben (15 éves lakóparkban) most húztak fel egy új házat. Végig követtem az építést. Minőségi anyagokat tettek bele (tripla üvegű ablak stb.) és elkészülte után volt szerencsém megnézni. Nagyon jó lett. Komplett gépészettel adták el 265 ezer euróért. Ismétlem ott ahol a minimálbér 500(!) ezer ft.
    Szánalmas ami otthon megy, de amíg van balek aki kifizeti…

  • Belföldimagyar, aki nem külföldi
    kíváncsi vagyok, hogy szemtől szemben mennyire mernél így beszélni az itthoni magyarokkal. Én amikor kint voltam külföldön, a kintiek gyalázkodva beszéltek az itthoniakról, de itthon meleg ****** benyaltak. Gondolom te is hasonló mentalitású véglény vagy. Ezen a blogon éled ki magad, mert Svájcban semmibe sem vesznek az ott élők.
  • Családfő
    Adrienn,

    Nehéz dió összevetni a régi viszonyokkal a mait. A szüleim szintén 30 évesen építették a házukat (falu), tesómmal pedig aprók voltunk. Abban az időben kalákában építettek házakat, és úgy készültek, mint a Luca széke. Hosszú évek alatt lettek teljesen kész a házak, ha egyáltalán. Ma ez már több okból nem működne.
    Ne a mostani budapesti vagy agglomerációs helyzethez hasonlítsd egy 70-es, 80-as években épült falusi, kisvárosi házat. Falun, kisvárosban ma is belátható összeg egy ház az általad vagy Csatak által említett fizetéssel. Felkapott helyen régen sem volt az.
    Gyereket pedig hidd el, lakásban is fel lehet nevelni, főleg ha kéznyújtásnyíra vannak játszóterek, óvodák, gyerekorvos stb. Ha kiegyensúlyozott a szülő, a gyerek is az lesz. Ha labilis vagy “idegbeteg”, azon a kertes ház sem segít.

    Egyébként egyetértek, fiatalon kellene a nagy pénz, ám így nem tud működni a világ.

  • Henrik
    – A házat most vettem, krízis alatt, nem hiszem, hogy tömegével kerülnének itt a házak a piacra. A városban jelenleg 5 értelmezhető ingatlan van eladó, finoman szólva is beszűkült a kínálat a szigorú építkezési szabályok és engedélyeztetés miatt. Az állam a válságban érintett vállalkozásokat eléggé jól szanálja, meg vagyok elégedve az állam pandémiára adott reakciójával.

    Ott sem áll meg a matekod, hogy krízis alatt az árak feltétlen esnének. Az ECB negatív kamataival szemben a bankom 1% kamatot kap tőlem. Nem hiszem, hogy nagyon nyafognának emiatt. Addig míg ezt havonta késedelem nélkül megteszem nem ugrálnak. A krízis miatt a piacra öntött rengeteg pénz pedig inflatórikus ez pedig az ingatlanárakban is meglátszik, vagy meg fog látszani.

  • Családfő
    Ne húzzátok fel magatokat, visszatérően megjelenik itt egy-egy nagyarcú megmondóember, most éppen Svájcból. Színesebb így a komment szekció. 😀

    Speciel él jóbarátom Svájcban már tizenéve, így képben vagyunk az ottani helyzettel első kézből. Nyilván ízlések és pofonok, de ott is rengeteg hülyeség és idióta dolog van, csak másképpen, mint itthon. Szeretnek ott élni, gyerekekkel, miközben arra is van tervük, hogy majd hazatérnek. Egy dolgot ők nem szoktak: köpködni az itthon élőkre és a magas lóról osztani az észt. Miért is tennék, hisz intelligens emberek.

  • Családfő
    Adrienn,
    annyi még eszembe jutott, hogy ha annyira átlag feletti a fizetésetek, és előretekintve mondjuk 10 évre tudjátok, hogy hol szeretnétek élni és nem albérletben képzelitek el, akkor az árak ellenére ki tudjátok használni a röhejesen alacsony kamatokat és belevágni, persze ne rögtön 100m2-be feltétlenül és nem 10% önerővel. Ennyire alacsony kamatokkal nagyon régen lehetett csak ingatlanhitelhez jutni, miközben – mondjuk – 10 évre fixált kamatokkal véd egy esetleges kamatemelés ellen. Ami előbb-utóbb úgyis lesz, csak azt nem tudja senki, mikor. Cserében infláció esetén a törlesztőtök is elinflálódik. A családtámogatások titeket még segítenének is.
    A magas ingatlanárakat az olcsó hitelek is hajtják a sok másik faktor mellett. (Nem feledve hogy ha egyszer nagy áresés lesz, akkor ott esélyes számítani kamatemelkedésre is, amivel elveszítheted a vámon, amit megnyertél a réven.)
  • miskolci

    2020-ban építkeztünk generálkivitelezővel. Összes költség excelben vezetve és több száz fényképem van az építkezésről. Utólag még egy listát is csináltam, hogy mire kell odafigyelni egy építkezésnél és milyen többletköltségek várhatóak. Ha gondolod szívesen mesélek és megosztom a tapasztalataimat.
  • Borisz a vadállat
    @jancsika: ki az a ms chen? Üvegkorlátot készülök venni, Budaörsön építkezek éppen. Köszi a választ.
  • Csizkek
    “ szoval a torlesztest visszakapva kvazi ingyen, vagy nagyon pici rafizetessel megoldjuk a lakhatast. “
    Melyik orszag? Nemeto.-ban azt szoktak elfelejteni a hasonlo kalkulaciokbol hogy a vasarlas koltsege a vetelar 9-13%-a. 500k lakasra egybol jon 60k koltseg. Plusz kicsit hozzanyulsz. Majd fizeted az eves kamatokat (ez mondjuk olcso), de a lakasrezsi is magasabb tulajdonoskent. Ez akar havi 150-200eur. Es akkor tied az uzemeltetes. Szal a megallapitas akkor igaz ha fennmarad az evi 6-8-10% ingatlanarnovekedes. De ha hozzteszed hogy a betolt penz berles eseten szinten vmi befektetesben van, akkor az nem annyira pici rafizetes.
  • faterpolo
    Építem a házam pont hu. És a hozzá kapcsolódó youtube csatorna, az Építőközösség. Keresd fel mindenképpen, főleg ha újraindul a Tervcafé rendezvénysorozat. Nekünk nagyon sokat tágult a rálátásunk.
  • Kiszamolo
    Miskolci, várjuk, mint az epret. 🙂 Köszi
  • Komplementer

    “Te kis @kulfoldi…a magyart nem írom utána, mert nem érdemled meg!”

    Miért, a magyar az érdem? Mitől? Felépítettünk egy virágzó országot? Az itt élt zsidó tudósokat sajátjainknak hisszük? Magyarként és itt élő magyarként kérdezem. Épp nekünk kéne leszállni a magas lóról, aztán szembenézni a valósággal, nem a mellünket verni a semmire. Igaz, lesz egy nívós vadászkiállításunk. Hurrá…

  • Ricky Gervais
    Oke, akkor megye, az ugy mar nyilvan mas, (Buda)Pest es Pest megye viszonylatban is mas a relacio, nyilvan Erdokertesen 50 millio ami a Rozsadombon 300.

    Azt felejtjuk el mindig, hogy Magyarorszagon a videk sajnos a mai napig mordor szintjen van.
    Kadarkockak, valyoghazak, sok helyen Ladak es Wartburgok.
    Ez az egy gondom van a hazateressel, hogy mig itt Angliaban az utolso kis falu is tiszta, van minden es haladnak a korral-korszerusitessel, a vasuthalozat baromi jo es gyors, addig otthon van Budapest es a budai agglomeracio oszt jonapot.

    Budapesten szulettem, sosem eltem mashol, nekem mar Debrecen is nagyon videk. Amig itt kint nincs infrastrukturaban kulonbseg videk es varos kozott, addig otthon eg es fold. Igy joforman marad a budai oldal ha hazakoltozunk.

    Ettol fuggetlenul hazamegyunk, mert sosem leszek itt otthon, sosem lesz a hazam.

  • Tamás
    el tudod küldeni a költségvetésed?
    Ha igen, köszönettel veszem. (miller.hun@hotmail.com)
    Én az épitő közösség kiadványát olvasom és próbálom kitalálni van-e értelme építkezni, épp amit Miklós ír, reménytelennek tűnik használtat venni.
  • Adrienn
    @csaladfo

    Koszi a valaszokat 🙂 Tanulsagosak es elgondolkodtatoak.

    Es tudom, hogy sokan nalunk sokkal rosszabb helyzetben vannak, de ugye “mindenki a sajat szintjen nyomorog”… ami persze nem egy pozitiv hozzaallas.

  • almera36
    A megengedett legnagyobb épület magasság az nem a tető legmagasabb pontja. Nálunk azt hiszem a 5 m és tetőteres házunk lesz 90cm-es térdfallal. Valahogy úgy magyarázta az építész, hogy az emeleti részt felével kell számolni kb. Ezek alapján szerintem egy normál tetőteres házat simán elbír. Plusz a főépítésszel is lehet egyezkedni, hogy engedélyezzen a környéken lévő (nyilván a legmagasabb) házakhoz hasonló magas épületet. Tehát el is térhetnek tőle minimálisan a területi kép függvényében.

    Hogy a témához is hozzászóljak mi is építkezünk Tatabánya mellett, itt egy nettó 107 nm-es ikerházfél 48,8M kulcsrakészen telekkel együtt. A telek 14M volt, tehát ebből 7M a telek. 38-as Porotherm + 12 cm grafitos szigetelés, Panasonic hőszivattyú stb. Nekünk álomház 🙂 Május 31-t várjuk…

    A kivitelező nagyon korrekt, ha kell megadom az elérhetőségét. (kb. 350e/nm + ÁFA-ért épít)

  • flashpointer
    A dragulas egyik lehetseges oka hogy aki kulfoldon dolgozott es hazajott vagy oda tavmunkazik annak a fizetesevel is versenyezni kell. Ha a mi helyzetunket nezzuk es par ev mulva haza akarnank koltozni NO-bol (ami nincs tervben) akkor egy bp-i kozepes csaladi haz ara kp-ban sima ugy. Na ehhez merten kell a Mo-i fizetest szemlelni.


    Hangszigeteles tema: ugyanolyan mint a hoszigeteles, regen is letezett csak mivel mindeki olcsot akart arra mar nem jutott. (szomszed/rokon ugyse latja…)
    Egyszeruen meg lehet oldani csak penzbe kerul es be kell tartani a pontos technikai utasitasokat kulonben egy mm-es hezag/repedes es nem er semmit az egesz. Pl normal gipszkarton helyett ( 3-4 euro/m2) knauf silentboard gipszkarton (20 euro m2 ) mondjuk ket reteggel szamolva egy 20m2 szobara 130m2 520 vs 2600 euro. Hany szobat is kell burkolni?
    folyt…

  • SzaboZ

    ” Jó alternatíva lehet a könnyűszerkezetes épület, amitől igen sokan tartanak, de jellemzően alaptalanul. Ezek már nem azok az épületek, amit az átkosban építettek, sokkal pontosabbak, mivel üzemben gyártják előre őket. ”

    Pontosan. Gyári körülmények között, megfelelő technológiával gyártják le előre az elemeket.

  • flashpointer
    folyt…

    en tarsashazban az egyik szobabol egy muhelyt csinaltam: 3 reteg Silentboard lapok mogott 160 mm Rockwool, Mass Loaded Vinyl reteg, ajto vagy 100 kilo, ha megy a cnc marogep a kint nem hallasz semmit .) A konnektorokat es a vezetekeket is specialisan kellett kialakitani de mindig olcsobb volt hazat venni.

  • külföldimagyar

    2021-01-16 at 17:39
    “@kulfoldimagyar – A házat most vettem, krízis alatt, nem hiszem, hogy tömegével kerülnének itt a házak a piacra. A városban jelenleg 5 értelmezhető ingatlan van eladó, finoman szólva is beszűkült a kínálat a szigorú építkezési szabályok és engedélyeztetés miatt.”

    Az, hogy “5 értelmezhető eladó ingatlant kínálnak eladásra” az épp annak a jele, hogy a krízis (mármint a gazdasági) még nem kezdődött el (tolják a pénzt ott is az ingatlanba, akárcsak itt ahol én élek).
    Az én véleményem viszont az, hogy a “krízis”, – mármint a gazdasági – az csak eztán jön. És jött volna előbb utóbb úgyis,- a korona csak gyorsított rajta.
    Az pedig nem hit kérdése, hogy mi fog történni akkor, ha elkezdenek emelkedni a kamatok, vagy egy erős munkanélküliség lesz.

  • Zoltán

    Igen, TE vagy az arrogáns. Keresd meg a szótarban, biztos találsz egyet Szuperországban is. Én csak őszinte voltam. Nem vagyok vele egyedül, ahogy látod. És az is egyértelmű, hogy betalált.
    Ha neked tizenórákat egy melóhelyen kell tölteni, hogy előbbre juss, akkor meg főleg nem értem az észosztásodat. Vagy Óraországban ilyen nagy mellényeket osztanak alanyi jogon?
  • SzaboZ

    Könnyűszerkezetes hőkapacitás:
    Én is ettől tartottam, de pont téglaháznál volt hogy a nappal felforrósodott falak éjjel ontják a meleget. A könnyűszerkezetesnél este kiszellőztetek, és hűvös lesz. A szigetelés napközben kívül tartja a meleget. Persze hozzá kell tenni, hogy napközben leeresztem a redőnyöket azon az oldalon, ahol süt a nap, illetve szellőztetésnél a kert felől jön be a locsolás utáni, kellemes levegő. Végül nem is szereltettem fel légkondit, pedig tervben volt.

  • Tamás
    “2020-ban építkeztünk generálkivitelezővel. Összes költség excelben vezetve és több száz fényképem van az építkezésről. Utólag még egy listát is csináltam, hogy mire kell odafigyelni egy építkezésnél és milyen többletköltségek várhatóak. Ha gondolod szívesen mesélek és megosztom a tapasztalataimat.”

    lécci oszd meg, Miki adj neki egy külön cikket, please!! 🙂

  • jani129
    Tényleg, attól nem féltek, hogy rosz környéket sikerül választani, hogy hívatlan látogatók jönnek a mozdíthatóságokért?
    Honnan tudhatom, hol jó a közbiztonság?
  • Gábor
    Mifelénk (kisváros ) senki nem építkezik, jellemzően vesznek egy viszonylag jó szerkezeti állapotú házat amit részben átalakítanak és kis lépésekben 2-5év alatt felújítanak. Ez a megoldás sokkal olcsóbb és kevesebb macerával jár mint újat építeni és ugyanúgy, tökéletesen kiszolgál még egy generációt.
    Mert kisváros nagyjából mindenki tudja, hogy kikel érdemes szigetelni, nyílászárót cserélni, fűtést korszerűsíteni, lapozni, gipszkartonozni…stb.
    És mert a kertészkedés már nem divat, így inkább a nagy telek okozza a problémát, mert a legtöbb házhoz nagyon nagy területű kertek tartoznak, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni, leginkább kitisztítják, füvesítik.
  • lakas hitel
    OFF:
    Sziasztok!
    Lenne egy kérdésem a lakáshitelekkel kapcsolatban.
    Ha például veszek egy lakást 40 millió forintért, amiből 20 millió az önrész és 20 millió a piaci jelzáloghitel, akkor abban az esetben mi történik ha a lakásárak rohamosan esnek és pár év múlva csak 20 millió forint lenne a mostani 40 millióba kerülő lakás piaci ára? Ebben az esetben kérhet a bank egyéb biztosítékot vagy nagyobb összegű befizetést az áresés miatt? Esetleg megy minden tovább a régiben és fizetem a fix törlesztőrészletet a mostmár 20 milliót érő lakás után? Mi a helyzet a minősített fogyasztóbarát lakáshitelekkel?
  • Henrik
    na ebben nem értünk egyet. Ha válság lenne, akkor még több pénzt öntenek a gazdaságba, meg jobban elinflalnak mindent.

    a kiviteleződnek van vmi elérhetősége?

  • Dömdödöm
    Mi Szeged kertvárosában vettünk sorházi lakást, 5 éve 22 millióért. 30 éves, átlagos állapotú lakás 100 nm saját kerttel, külön garázzsal, 2 nagy terasszal. Azóta a teljes nyílászáró-csere, új gázkazán, burkolatcsere, új fürdőszoba készítése valósult meg (6 misi). Most a lakásfelújítási támogatással és az ahhoz tartozó hitellel a belső nyílászárók cseréje, burkolatcsere, a másik fürdőszoba, és a belső hő- és hangszigetelés készül el, ami kb. 8 millió lesz, ebből visszakapunk 3 milliót. Csendes környék, max. kutyaugatás hallatszik. Kocsival a belváros 8 perc, bevásárlóközpont 2 perc, suli 5 perc. A megálló 2 perc séta, ahonnan busszal a belváros 15 perc, a suli 10 perc. Ez fontos a gyerekek miatt, hogy önállóan is tudjanak közlekedni. Most dulpaáron el tudnánk adni, de nem fogjuk ezt megtenni, mert jól érezzük itt magunkat, és ez a legfontosabb.
  • Zoltán
    Komplementer
    Nem, nem érdem. De egy ilyen stílusban megnyilvánuló magas lovon ülőnek akkor sem írom le. Ő használja a nicknevében, tehát neki fontosabb. Én csak szégyellem magam, mert ilyenekkel vannak tele a fórumok. Kimennek Kolbászból-a-kerítés országba, és mindenkit lenéznek, aki itt maradt. Nagyon kevés embertípus képes olyan megvetéssel beszélni a saját honfitársairól, mint ezek. Aztán amikor visszakapja ugyanazt, akkor meg csak smiley-ra futja neki.
  • Igazmondó
    2012

    Rákoskert telekvásárlás a vasùttól 250mèterre (Keleti P.u.20 perc…) 10.5M
    100nm fsz. tèglahàz+30nm terasz generálkivitelezővel 21M (30Nf tègla+ 15cm szigetelès falon, lábazaton 30cm a tetőben.

    840nm telek 10.5M
    100nm ház + 30nm terasz 21M
    Összesen 31,5M

    Akkor kellett volna nektek is èpítkezni, de akkor valahogy mindenkinek büdös volt az ingatlan, most meg amikor már nem büdös sír mindenki…

    Igazmondó, eurót is szívesen venne mindenki a 2012-es áron, de Facebook részvényt is. És még ezer mindent.

  • Jose
    Tavaly vásároltunk kertes családi házat megyeszekhelytol 12 km-re. Épületekhez nem értünk, ezért minden szóba jöhető ingatlant 2 szakemberrel néztünk meg. Egyikük a keresztapam, műemlékek, templomok felújításával foglalkozik. A másik segitsegunk pedig egy korábbi tanítványom (felnőttoktatásban infót tanítok), aki építész mérnök. Így nehezebben vernek át a hirdetők/ingatlanosok. Mindketten grátisz segítettek (=pénzt és későbbi idegesseget sporoltunk). Kritériumok: nem gond, ha fel kell újítani, de ebbe a víz, áram, fűtés, nyílászárók külső fali és födém szigetelés lehet csak benne, de minél kevesebb, annál jobb. Tehát pl.: teljes tetocsere, hiányos, hiányzó kerítés, omladozó fal… Kizaro ok. Továbbá lényeges volt, hogy a megyeszekhelytol max 25 km-re legyen, mindketten relatív biztos állásban dolgozunk (a felnőttoktatás másodállás), kisgyerekek miatt kimagasló kozbiztonsaggal (folyt.köv)
  • Jose
    Meglevő intezmenytendszerrel (bölcsi, ovi, általános, védőnői jelenlét, orvos, gyógyszertár, normális bolt(ok)). 2 hónap keresés után úgy éreztük, mindjárt ránk talál a megfelelő hirdetés. 3 hónap után biztosak voltunk benne, hogy soha nem találunk megfelelő ingatlant. Ami számunkra azt jelentette, hogy legalább 2, de inkább 3 háló, nagy konyha, az sem baj, ha nappali-konyha egy légtér, hobbi kertészkedésre elég kert és persze elég hely az udvaron az örökösöknek.
    Volt ingatlan, ami nekünk tetszett, a segitoink azonnal lebeszeltek. Mi nem láttuk, hiába néztük, ők látták is, hogy teljes tetocsere. Volt, ami nekik tetszett (“ezen semmit nem kell javítani!”), de a magunknak maximálisan meghatározott hitelosszeget kellett volna felvenni. (Ami kevesebb, mint amit a bank maximálisan adott volna, de… De mivel hardcore Kiszamolo olvasok vagyunk, a jobbik felem pedig (folyt.köv)
  • hgf
    „Horror újépítésű lakás” témájában: ha az embernek szerencséje van, vagy Isten rámosolyog, kifoghat korrekt újépítésűt is – azaz, minden ellenkező híreszteléssel szemben, létezik ilyen. Onnan tudom, hogy benne lakom; tavaly költöztem be. A vásárlás _tényleg_ horror volt; ingatlanügynökös átverési kísérletek; kókler ügyvéd, akihez a kivitelező ragaszkodik; álmatlan éjjelek és gyomorgörcs; és egy életen át mesélhető sztorik sorsdöntő abszurd apróságokról és véletlenekről. De a szerződéskötés után? Onnantól semmi panaszom.
    A kivitelező (egyben eladó) minden ígéretét teljesítette. Vitáknál jóindulatú volt, utólagos kérésekre nyitott, az árát megkérte ugyan az átalakításoknak (pl. extra vécé), de amennyire meg tudom ítélni, racionálisan. Az építkezés és beköltözés időben lezárult, még a szerződéses határidőn belül. Folyt.:
  • Jose
    … Vallati hitelugyintezessel foglalkozik, így magunknak azt szabtuk meg alapos indokok alapján, hogy a hitel várható torlesztoje nem lehet több a fix bevetelunk 30%-nál.
    Tehát nem ezt választottuk, pedig ez volt szerkezetileg, látványra a legjobb. Viszont nekünk túl nagy kockázatot jelentett a magunknak megszabott maximum kihasználása.

    Volt ingatlan, amely piszok jó volt, remek helyen, kiváló elrendezéssel. Nyilván szakmailag ezt is ajánlotta a 2 segitonk, erre a házra csak külső fali szigetelés kellett volna. Csak a házon lévő 2 jelzálog nem tetszett. Bonyodalmakat, felesleges bonyodalmakat okozhat. Inkább nem egettuk erre az időnket.

    Voltak persze tularazott hülye rendezésű házak, tularazott lelakott, kizsigerelt házak, olyanok is, amelyek pont annyit értek, amennyiert hirdették, csak épp nem volt eletter 2 felnőtt és 2 kicsi számára. Csak olyan településen (folyt.köv)

  • hgf
    Folyt.: Az építési minőséggel természetesen nem tudom, lesz-e utólag problémánk, de nem hinném. Egyrészt a vállalkozó helyi ember, nem léphet le könnyen. Másrészt aki eddig látta az épületet, dicsérte: sok szakember járt itt a beköltözés óta (gépek beépítése, utólagos nagy fúrás stb.), és olyanokat mondtak, hogy „ez a ház rendesen meg van csinálva”, „ebben van anyag, nem spórolták ki”, és „ez az első új építésű társasház, amiben én is laknék, pedig sokat látok”. Ki tudja, mennyire bizakodhatok? Egyelőre jó érzésem van.
    U.I. A szomszéd társasházat most fejezték be. Sokkal gyengébb műszaki és egyéb felszereltséggel kb. másfélszeres négyzetméter-áron árulják a mienkhez képest. A mienket 2019 tavaszi szerződéskötéssel 34 millióért vettük; ha beszorzom a szomszéd négyzetméterárával, 48 milliót kapnék…(Tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, de másfelől: a felszereltségünk tényleg _durván_ jobb.)
  • SzaboZ

    “– nem tudunk versenyezni a Porschés vállalkozóval aki amikor öntik az alapot kihuzza a jeeppel a szálvasat.”

    Ezt nem értem..

  • Firpo
    Van nyugaton elég ismerősöm, hogy tudjam ott pont annyiba nézik a magyar vendégmunkásokat is mint az ukránokat, cigányokat, románokat: semmibe. Szóval nem tudom mire a nagy mellény.

    Egyébként itt évek óta mindenki a válságot várja, aztán csak nem jön. Persze ha elég sokáig mondják egyszer biztos igazuk lesz. Én egyre inkább úgy látom, hogy felesleges várni mert csak elmegy az ember mellett a világ.

  • Jose
    Szval, csak olyan településen keresgeltunk, amelyet a rendőr ismerősök ajánlottak.

    Végül egy 100 nm-es háznál ragadtunk, amit 30 perccel a hirdetés feldobasa után meg is néztünk. A szerencse szerepe… Gondos gazdái voltak, látszott rajta. Szerkezetileg volt 2 jobb is, de ugye a jelzálog és a kimagasló hitelosszeg miatt azok buktak. Ezt 62% önerővel vásároltuk, a havi törlesztőnk a bevételeinek 22%-a. (másik 20%ot magunknak teszünk félre) 20 évre szerzodtunk, de 5 éven belül ki fogjuk pörgetni.
    A telek nagyobb, mint terveztük, így gyümölcsös is lesz. Az utca csendes, a szomszédok jó arcok, vagy bölcs öregek.
    A ház rancfelvarrasa elkezdodott: ajtó-ablak (nem a legolcsobb, nem a legdragabb), új elektromos hálózat, szigetelés. Ezek csak anyagkoltsegbe kerültek – hála a rokonoknak (villanyszerelo a sógor pl). Munkáért, anyagert és engedelyekert csak a gáz miatt fizettünk (1.8M).

  • indexpingvin
    Mi is régóta keresünk megfelelő telket a XI kerületben, de sajnos teljesen elszálltak az árak, és ha néha megjelenik egy-egy jó telek bontandó épülettel kb. 80millióért, 2 hét alatt el is viszi valaki.
    Viszont itt meg is ragadnám a lehetőséget, hogy megkérdezzem, hogy van e valaki, aki szintén a XI. kerületben szeretne esetleg telket venni, és benne lenne egy közös telekvásárlásban? Pl ha megvennék egy 1000nm-es telket 100milliórt (pl Madárhegyen hirdetnek ilyeneket), fele-felébe, akkor lenne mindenkettőnknek egy 500nm-es telke 50millióért, amire fel lehet húzni 60-70millióért egy megfelelő méretű házat. Akár egy megfelelően szeparált ikerházban is lehetne gondolkodni, ha csak a garázsok érnek össze középen. Közösen talán kevésbé szívás az építkezés, jobban nyomon tudjuk követni a dolgokat, stb.
  • Vendég

    “Azt felejtjuk el mindig, hogy Magyarorszagon a videk sajnos a mai napig mordor szintjen van.
    Kadarkockak, valyoghazak, sok helyen Ladak es Wartburgok.”

    Mi baj van egy normálisan felújított kádárkockával, ne adj isten vályogházzal? Ladát legutóbb pont a VII. kerületben láttam, Wartburgot meg maximum veterán bogárhátúakat, amik jelen állapotukban lassan többet érnek, mint a magyar autóállomány 80%-a.
    Az itteni válaszokból gyakorlatilag azt szűrtem le, hogy majdnem mindenki menekülne a városi léttől és igazából úgy akar Budapesten lakni, hogy vidéki (kisvárosi/falusi) hangulatot akar. (Abba meg már bele se menjünk, hogy a Budapesti kertes házak jelentős része is kádárkocka.)
    Mi az az infrastuktúra, ami nincs meg bármelyik városban és szükség is lenne rá, viszont a fővárosban megvan? Mit akarsz, Siófokra metrót és Hajduböszörményre 5 percenként üresen járó villamosokat?

  • Csizkek
    “ A krízis miatt a piacra öntött rengeteg pénz pedig inflatórikus ez pedig az ingatlanárakban is meglátszik, vagy meg fog látszani.“

    Miert latszana meg? Ingatlanhitelek kicsit magasabbak mint az „infla“. Mo-on 3,3% infla tavaly, ingatlanhitelek 4%korul. Ha beut egy 6-8% infla, hova megy a hitelkamat? Ujra 7-10%? 5% kamatemeles mennyi havi torleszti reszlet emeles, mikor a jonep igyis letolta a gatyat mar? 2007-2014 kozott volt infla es volt magas torlesztoreszlet. Hova mentek az arak? Realerteken 30-50%-ot lefele.

  • Csizkek
    “ Az ECB negatív kamataival szemben a bankom 1% kamatot kap tőlem. Nem hiszem, hogy nagyon nyafognának emiatt. Addig míg ezt havonta késedelem nélkül megteszem“

    Nem a bankod kapja hanem az aki megveszi a jelzalogleveleket. De a bank all bele a riskbe es ezert leszedi a sajat penzet. Nemet, osztrak, svajc teruleteken a bank folyamatosan vizsgalja a fedezetet. Ha a fedezeted becsuszik adott ertek ala, akkor bizony jon a bank es itt felszolit higy tessek betolni az ujabb fedezetet vagy penzt! Ot a risk/marzs arany erdekli nem az hogy per pill fizetsz! En egy nemeto-i nagyvaros korul nezelodok, mindig van 5-10-15 lakas, haz arverezes alatt. A trendet viszont sajna nem latom. Addig mig olcso a penz az tartja az arakat. De mi lesz 10-15 ev mulva??

  • BlaZember
    Készházakkal kapcsolatban beszélgettem nyáron az Ekoelit cég tulajával. Meglepően pozitív élmény volt. Lelkes, segítőkész, informatív, hisz abban, amit csinál. Amik megmaradtak:
    – nem olcsóbb, mint a tégla (minőségi téglaház árában van), de gyorsabb
    – a hőszigetelése kiemelkedő, olcsó fűteni
    – légtechnika kötelező
    – aktív árnyékolás hasznos
    – nagyon stabil, pontos illesztések
    – padlástér kialakítható, de szeglemezes a tetőszerkezet
    – terhelési pontokkal előre kell tervezni a falnál
    – infra padlófűtés szerinte felejtős
    – kevésbé flexibilis, mint a tégla (nagy terek áthidalása, fix falmagasság) => készházas tervező kell
    – emberek félnek tőle => kevésbé eladható (szerinte ez ok nélkül van így)
    – magának is ilyet épített, amit meg is lehet nézni

    Meggyőző, de a tégla szvsz még mindig nyerő.

    Érdekes videó a SIP-ről: bit.ly/35NmFZ9

  • Csizkek
    “ na ebben nem értünk egyet. Ha válság lenne, akkor még több pénzt öntenek a gazdaságba, meg jobban elinflalnak mindent“
    2008-as valsag? Mikor indult? 2007 ev vegen. Mo-on 2009-2010-2011-ben duborgott a munkanelkuliseg. Ingatlanpiac alja 2013 korul. 6evvel a problema utan. Lehet mondani hogy mas volt. Valoban. De. Mikor jar le a hitelfizetesi moratorium? Junius? Airbnb 0. mi lesz azzal a 15k bp-i lakassal? Fele megy hosszutavra saccperkb. Masik fele? Hanyan ugrottak be nagy hitellel sokadik lakassal? Csak hangisan gondolkodom. Siman lehet hogy semmi nem lesz, de ettol a kerdesek jogisak.
  • Alfa
    @KF: autópályatól minimum 1 km-re van egy normális ház. Vagy szereted a kertben a folyamatos morajlást hallgatni.
  • Csizkek
    “ Kimennek Kolbászból-a-kerítés országba, és mindenkit lenéznek, aki itt maradt. “
    Altalanositasz egy informaciomorzsabol. Nem tisztem kulfoldimagyart vedeni, de pont hogy erosen „antikapitalista“ es pont nem nezi le az otthonmaradottakat! Eleg sokat irt a temaban. Itt most epp a „hazmaniakusok“ ellen emelt szot nem a „magyarok“ ellen. A stilus erdekes volt valoban, remelhetoleg nem mas hasznalja a nick nevet:)
  • Haman
    Nemrég még medencét akartatok építeni, most meg költözni? Nekem logikátlan, h olyan helyen építek magamnak medencét, ahonnét 1 éven belül dobbantok. Te ennél megfontoltabban szoktál dönteni.

    Haman, nem, nem akartam medencét, pont azért mert drága. Ezt írtam: “Egyébként amikor még repkedtek a milliók a medenceépítésnél, sokat beszélgettünk arról a feleségemmel, lehet, hogy olcsóbb lenne bérelni másik házat, ahol eleve van medence, vagy nyaranta olyan helyre költözni, ahol adott egy medence a kertben. “

  • Alfa
    : ne haragudj, de ez miért gyöngyszem?
    Zsebkendőnyi telken, fenyőfákkal besötétítve, a reálgimnázium épületében, kripta hangulatú hideg belső.
    Telek áron se kellene.
  • Gergő
    @Tamas: hirtelen nem tudtam a konkrét céget kideríteni, de lassan 10 éve all a ház, nem tudom mennyire még lenne releváns.

    ne haragudj, nem a jó szakembereket akartam leszólni, de sajnos ritkaszámba mennek. Ahogy te is írod van technológia fejlődés, én csak ezt gondoltam tovább. Biztos lesz még igény jól rakott vázkerámiára is de sztem lesznek “ikeás házak” (sőt már szó szerint van) ami nem a legolcsóbb, nem a legjobb, és nem pont 53.7cm széles az elem, de ár-érték arányban verhetetlen mert nagy tételben készül agyonautomatizálva, vállalható. biztosított minőségben. Gondolom ha bármit választhatnál te sem feltétlenül a falcsiszolás porát szívnád hanem nagyobb hozzáadottértékű, kreatívabb dolgokat csinálnál jó pénzért (tudom, vannak ipari porszívók 🙂

  • BlaZember
    @kulfoldimagyar Mindjárt elhisszük, hogy Dublinban, meg Svájcban olcsóbb az ingatlan, mint Magyarországon 🙂 Szerintetek Magyarországon kő alatt élnek az emberek? 🙂 Svájcnak konkrétan eléggé utánaszámoltam anno, mert ki akartam menni. Voltam kint dolgozni, és tetszett, de megfizethetetlen az ingatlan. Még annak is, aki ott él, és jól keres. Igaz, ez Zürich környéke volt. Agglomerációban egy olyan ház, ami már közelítette az itthoni színvonalát 1M CHF volt 2014-ben. Itthon most érhet a házunk kb 70M-t. Barátunk bérelt Zürich melletti faluban semmi extra 100nm-es lakást 4000 CHF-ért, szintén 2014-ben.

    Dublini kollégám is irigyelt a hazai ingatlanárak miatt. Évekkel ezelőtt vett pici backyarddal házat Dublintól kijjebb, falun 300k-ért. Dublini házakat meg se nézte, mert megfizethetetlen volt. Tudjátok mit lehet itt kapni annyiért még ma is az agglomerációban? Ne vicceljetek már 🙂