Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla.

A választások közeledtével az ellenzék elég szerencsétlen módon megígérte, hogy a többi államhoz hasonlóan idehaza is visszahozza a többkulcsos jövedelemadót. (Nem véletlenül van mindenhol máshol többkulcsos adó, de ettől függetlenül adóemeléssel kampányolni elég ostoba dolog. Főleg úgy, ha nem mondják el, hogy ezzel együtt melyik másik adónemeket csökkentenék.)

Ennek hatására sokan fel is hördültek, hogy azonnal elköltöznek Németországba, ha többkulcsos lesz a jövedelemadó (nem mintha ott nem lenne sávos adózás még a tőkejövedelemre is, csak szólok), más azt kéri számon, hogy 6-700 ezres jövedelemmel miért kerülne ő magasabb kulcsba. Ha az Unió harmadik legszegényebb országában élsz, ne várd, hogy a luxemburgi fizetésekhez szabják a sávhatárokat. 6-700 ezres fizetéssel te sajnos bőven a felső 10%-ban vagy jövedelem szempontjából, így adózás szempontjából is oda fogsz kerülni, hiába hasonlítgatod a fizetésedet a svájci fizetésekhez.

Magyarországon egyetlen igazságos adóforma van: amit kizárólag másnak kell fizetni. Ha ingatlanaim van, azt ne adóztassák, mást lehet, ha vállalkozásom, annak legyen alacsony a kulcsa, ha sok vagyont fogok örökölni, akkor az legyen ingyenes. Különben is inkább a szomszéd mindkét tehene dögöljön meg, mintsem nekem kelljen valamit betenni a közösbe.

Mit érdekel engem, hogy élnek Borsodban, hogy lehet egy sérült gyereket havi negyvenezerből felnevelni vagy mennyit keres egy óvónő, dadus, hogy mennyire nem kap segítséget egy tanulási nehézséggel született gyerek, főleg ha a szüleinek nincs pénze magánfejlesztésre. Vessen magára, az ő baja, minek ment oda, született így vagy választotta ezt a szakmát?

Magyarországon nem társadalom van, hanem egoista egyének halmaza, akiket csak az érdekel, hogy neki jó legyen. Ezeknek az embereknek nem lehet elmagyarázni, miért kellene az ő pénzéből ezeket a csoportokat támogatni adózáson keresztül is, ezért meg sem próbálom elmagyarázni. (Aztán ezek az emberek kiköltöznek Nyugatra, sávosan adóznak, legtöbbször többet, mint itthon és el vannak ájulva, milyen jól működik a társadalom. Hát igen, mert ott társadalom van és nem önző egyének összedobált kupaca.)

(A dolog iskolapéldája volt a vasárnapi boltzár kérdése. Az átlag reakció: lesz@*om, hogy az eladó is ember és van neki családja, én vasárnap hajnal kettőkor is be akarok vásárolni a Tescoban és kész. Az sem érdekel, hogy külföldön zárva vannak a boltok pont ezért vasárnap és mindenki túléli. Én nem akarok alkalmazkodni senkihez és semmihez és senki kedvéért sem. De ezt csak illusztrációképpen, zárójelben.)

Az adakozásról még egyszer

De amiről igazából írni akartam: a kormányzati kommunikáció nagyon ügyes abban, hogy az emberek az adózást két tétellel azonosítják: a jövedelemadóval (szja-val) és a társasági adóval. Ha az alacsony, akkor kevés adót fizetnek, ha ezeket emelik, akkor sokat. (Éppen ezért borultak ki sokan az szja emelésének a hallatán.)

Ez a két adó a legalacsonyabb vagy egyik legalacsonyabb itthon az uniós országok közül.

Csak éppen két jelentéktelen adófajtáról beszélünk az adóbevételek szempontjából.

A társasági adókulcs hiába 9%, ha az iparűzési adóba közel kétszer annyit kell befizetnie a cégeknek, ha az osztalék kivételénél még további 15%-ot adózol. A társasági adó a költségvetés 2,8%-át (!!!!!) teszi ki, csak a cégautó adó közel a tizede a társasági adónak.

Hiába 15% az szja, ha két és félszer annyit befizetsz csak járulékok formájában.

Hiába Európa egyik legnagyobb kulcsával terhelik a munkabéreket, ha még akkor is sokat adózol, amikor elköltöd a pénzed.

Az áfakulcs a világon a legnagyobb, áfából és egyéb fogyasztási adókból szintén két és félszer annyi folyik be, mint az szjaból. Vagyis csak a járulékokra és a fogyasztási adókra ötször annyi adót fizetsz be, mint az szja-ra. Ezek után nem tökmindegy, hogy 10, 15 vagy 35% az szja?

Ezt kellene az embereknek megérteni, hogy az adózás egy komplex dolog és nem az számít, hogy a vagy b tételen keresztül mennyit adózol, hanem összességében mennyit von el az állam és a tőled elvett pénzt mire költi.

Mit csinálnak a pénzemmel?

Magyarországon átlag alatti a cégek adóterhelése és gyakorlatilag hiányzik a vagyon után fizetendő adó. Vagy ahogy az uniós országjelentésben áll: „A magyar adórendszer szerkezete eltér az uniós átlagtól: alapját a tőkeadók helyett túlnyomórészt a fogyasztási adók jelentik.”

Ha átlag alatti a cégek adózása és nincs komoly vagyonadó, miközben az adóelvonás mértéke magasabb, mint a régió más országaiban, akkor logikus, hogy átlag felett kell terhelni a munkabéreket és a fogyasztáshoz kötött adókat. Ez utóbbiak lehetnek ismertek, mint például az áfa és rejtettek, mint például a banki különadó, tranzakciós adó, távközlési adó és a többi.

A kormány egyik első lépése volt ezeknek a rejtett adóknak a bevezetése. A példa kedvéért banki és biztosítási különadóból, illetve a tranzakciós adóból majdnem annyi adó folyik be, mint a társasági adóból.

Erre a linkre kattintva megnézheted, hogy áll össze az állam tervezett bevétele és kiadása, melyik adóból, illetékből vagy éppen uniós utalásból mennyi pénz folyik be. (Alul vannak fülek, azokra kattints. A zászlós oldalt felejtsd el, az nem működik.)

A kiadásokat is érdemes átmazsolázni (köztévé 97 milliárd forint, lakásépítési támogatások 397 milliárd forint csak idén, az államadósság miatti kamatkiadás az alacsony kamatok mellett is ezer milliárd forint felett és a többi tétel), de az már egy másik történet.

Ha megnézed az adóbevételek formáit, rájössz, miért fontos rendszerben látni az adózást és nem csak egy-egy adófajtát vizsgálni.

Magyarországon túl sok adót vonnak el és azt is rosszul költik el, legalábbis ha az oktatás, egészségügy vagy egyéb közszolgáltatás színvonalát nézzük. De fontos, hogy megértsd, óriásplakáton jól mutat a 15% szja, amiből még vissza is adnak a gyerekeseknek, de nem több egyszerű parasztvakításnál. Ha 40% lenne az szja, úgy is lehet, hogy sokkal kevesebb adót fizetnél összességében, mint most. Csak most járulékok, tranzakciós illeték, bankadó, biztosítási adó, kiskereskedelmi adó és ezer másik címen adózol lényegesen többet, mint a szomszédos államokban.

Update: sokaknak nem ment át a lényeg. Ezért még egyszer kiemelem: Tökmindegy, mennyi az szja, amikor sokkal többet adózol egyéb adónemeken keresztül. Lehet nulla százalék is az szja és cserébe emelik mondjuk a vagyonadót és könnyen lehet, a végén sokkal rosszabbul jársz. Vagy lehet 55% is az szja, ha más járulék és adó nem terhel, sokkal jobban járnál. Ennyire egyszerű. Lásd összességében, mennyi adót fizetsz be, ne csak egyetlen adónemet nézz.

Sajnos az adózásról szóló (vagy nem is arról szóló) cikkek alatt gyorsan olvashatatlanságba fullad a kommentszekció. Hogy most ne legyen így, amiről felesleges hozzászólást írni:

– Nem szeretnél adót fizetni.

– Nem szeretnél több adót fizetni.

– Azt szeretnéd, ha mások adóznának és nem neked kellene.

– Miért ne adózhatnál annyit, mint egy közmunkás.

– Miért tanultál többet, ha most többet is kell adóznod.

– Miért kell többet adóznod, csak azért mert több pénzed van.

– Hülyeségre költik a pénzt és úgyis ellopják. (Ebben igazad van szerintem is, de ez egy másik téma.)

És az ezekhez hasonló hozzászólások.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül

Share

362 hozzászólás

  • Dobi
    Most nem arról van szó, milyen jó az egészségügy szervezettsége, vagy mire költi az adódat az állam.Most az szja (és egyéb) adók mértékéről van szó.

    Olyan forrásból, amiket emlitettél, meg biztos másmilyenekből is. Ez tökmindegy. Közpénzt közvagyonra költöttek (ja, tudom, Lölő mindent ellop). És igen, minden szinű kormány a sajátjainak tolja a zsét. Bár, még ez se igaz, mert 2010-ig itt nemfidesz volt, de akkor se jött ide lóf@sz forrás se. Hiába volt szadesz-polgi, utána meg “független”. Szó szerint semmi nem épült a városban (megyeszékhely).

  • Molnar

    “Szerintem aki nettó félmillió körül keres, inkább mélységesen szégyellje el magát, hogy semmit nem jótékonykodik, azaz nagy ívben pottyant minden más emberre. ”

    Ja, máris kezdem szégyellni magam, hogy az 550ezres fizetésemből eltartom az idős édesanyámat akinek kevés a nyugdíja, nevelem a kisiskolás fiamat, fenntartok egy 12 éves autót, fizetem a havi 100ezres lakáshitelt, és saját magamnak és a gyerekemnek gyűjtök, takarékoskodok. Már kezdek is elsüllyedni szégyenemben.

  • QTT
    Nehéz ítéletet hozni ebben a kit mennyire kell segíteni dologban. Nem csak az önzőség a lényeg, rengeteget számít a személyes tapasztalat, illetve az alapvető elvi/értékrendi beállítottság.

    Após például egész életében mérhetetlenül lusta volt és emellé amikor pénzhez jutott, teljesen mindegy mekkora összeget kapott, azt elszórta. A rekord az ~120 millió Ft nyeremény eltaps 3-4 év alatt. De annyira, hogy most egy putriban lakik és az egyetlen tulajdona egy 23 éves szétrohadó autó. A pénzes időszakban meg 740i BMW.

    Engem meg anno két munkatársam is kiröhögött, hogy miért biciklivel mentem dolgozni, mikor van két autóm. Az egyiknek egy elromlott hűtő megvétele is gondot okozott, a másik meg az S-Budget Sparos cuccokból is a leértékelt 1 napon belül lejárót tudta csak megvenni hó végén. Pedig jól kerestek/keresnek.

    Az ilyen élményektől nehéz elvonatkoztatni és segíteni. Ha helyes, ha nem.

  • porthosz
    Lehet volt már, adóemeléssel kampányolni nettó öngyilkosság.
    Másfelől, teljesen értelmetlen is, nem az a probléma hogy a magyar kevés adót fizet be.
    A meglévő adókat kell átstruktúrálni meg az értelmetlen kiadásokat visszafogni.

    És igen, én sem akarok több adót fizetni, így is kb. a jövedelmem 70% adóba megy így vagy úgy…

    Nem is értem ezt a progresszív adózást, ha a mindenkori kormány szeretne többet adni a szegényeknek, akkor szépen kezdje el a befizett 27%-os áfa egy részét oda fordítani.
    Mert a progresszív adózás csak azt a pár százezer embert fogja megfogni, aki talán már majdnem annyit keres mint egy német takarítónő…

  • Anubis
    No de ezért van százalék, hogy több forintból több az adó. Aki többet keres, az most is “többet” adózik számszerösítve, mint aki kevesebbet.
  • jami

    Középkorú vagyok, vidéki is – de egyiket sem csinálom. A szüleim korosztálya (70+) volt a szocializmusban aktív, nem a mostani 40+ évesek.
  • SzaboZ

    ““Azért kapsz “családtámogatást”, mert utódot nemzel. Pont mint Lakatosék. Semmi különbség nincs közted meg köztük. Ők is a nemi szervük használatálért várják a támogatást a költségvetésből meg te is.”

    Ja, csak annyi a hasonlóság, mint az olimpiai súlylökő, és az utcai szemetelő között.
    Mindkettő eldob valamit.

    A “gyerekvállalás”-ban a “vállalás” azt jelenti, hogy születése mínusz 9 hónaptól születése plusz 25 évig vállalom a költségeket, hogy kitaníttatom, és a társadalom hasznos tagjává nevelem.
    Nem pedig “mgcsinálom”, aztán tartom a markom hogy fizessen az állam, a gazdagok, és mindenki más..

  • jami
    A vagyonadóval az a gondom, h pont mindenkit érint, mint az ÁFA…

    Ismerős jellemzően feketén kapott fizettségből vette meg a telkét, ahová pont ugyanúgy megkeresett pénzből építkezik. Hitel neki felesleges, ha nagyon kell – “baráti” kölcsönnel kisegítik. Ingatlanadó esetén pont ugyanúgy fizetnénk mindketten, én az adózott jövedelemből adódott megtakarítású önrésszel és adózott jövedelemből fizetett hitelekből vett ház és a ő fenti szerinti után… Akkor most mégis mennyivel lennének előrébb? Akárhogy nézem, én fizetnék még több adót. Az adózott maradék bevételemből 😉 Ő egyet, a fekete jövedelméből… Ha nagyon nyaggatnák, akkor a ház menne az egyik gyerek nevére…

  • axt
    Ezt jó volt olvasni, talán a leghiggadtabb vélemény volt itt mind közül (az enyéimet is beleértve).
  • IDSx
    Az elmúlt 4 évben “jobban keresö”, de családalapítást nem tervezöként mit is csináltunk?
    – támogattuk adóforintjainkkal aki a nyomorba vállalt gyereket, 0 jövöképre
    – támogattuk akinek amúgy is van 5 milliója nagycsaládos autóra, vagy 10 milliója elektromosra
    – mindeközben ezen támogatások miatt igazából esélyünk sincs pl. saját ingatlanra, szépen beépültek az árakba a támogatások, de autót venni sem realitás…
    – de az EU források elosztásából sem az “értelmiségi” nagyvárosok kaptak föleg
    – hja, és eközben a folyamatos önképzés mellett is 2-3 évente kötelezö a munkahelyváltás, ha az életszinvonalad tartani akarod a 8-10% inflációban

    És akkor ezek után ne szóljon az, aki nettó befizetöje a rendszernek, hogy még jobban adóztatnák??

    Ma Magyarországon a nincsre kell büszkének lenni, tartani a markunk. Tanulni, dolgozni egyszerüen nem éri meg – nem csoda, ha aki akar, az elmegy.

  • Főherceg
    Olvasva a kommenteket az “egoista egyének halmaza” telitalálat volt
  • SzaboZ
    Moldova György írta, hogy “vagy virág a gomblyukba, vagy pénz a zsebbe”.
    Kiszámoló is írta egyszer, hogy vagy gondoskodó társadalom (cserébe sok adót fizetsz), vagy alig adózol, de akkor nincs alattad védőháló.

    A régi rendszerben kevesebb jogod volt (pl. kellett valahol dolgoznod – de volt is munkahely), cserébe nem sűlyedhettél nagyon mélyre.
    Régen max. a szekrénysort vehetted OTP hitelre, amit ha nem fizettél, a munkahelyi MIL lapodra vezették rá a tartozást, és levonták: de nem lehettél egy hitel miatt hajléktalan.

    Most “jogod van” eladósodni olyan valutákban, amiket soha nem láttál (jen, chf).

    A mélyszegénységgel is ez a gond. Ha “jogod van” n+1 gyereket csinálni, akkor ne várd, hogy majd más (a társadalom) eltartja őket helyetted. Mert nem tudja/nem fogja.
    Igenis korlátozni kellene a mélyszegények gyermek”vállalását”, de persze erre még gondolni sem szabad..

  • Tamás
    “ A “gyerekvállalás”-ban a “vállalás” azt jelenti, hogy születése mínusz 9 hónaptól születése plusz 25 évig vállalom a költségeket, hogy kitaníttatom, és a társadalom hasznos tagjává nevelem. Nem pedig “mgcsinálom”, aztán tartom a markom hogy fizessen az állam, a gazdagok, és mindenki más.”

    Tényleg? Mutasd már meg a CSOK meg a többi úgynevezett családtámogatás feltételrendszere között, hogy hol van leírva ez a nagyon szép történet amit itt előadtál? Nem fogod tudni. Senki nem ellenőrzi, hogy kitanítattad, senki nem ellenőrzi, hogy valóban a társadalom hasznos tagjává vált-e. Ha léhűtő lesz 20 éves korában akkor visszafizeted a közösből felvett összeget? Gondolom nem. Lakatosék sem. Csak próbálsz ideológiát tenni mögé. Ne fáradj vele!

  • László

    Párhuzamosan a jövedelemből történő elvonásokat csökkenthetnék. Úgy már előrébb lennénk. Mivel az is adózna a vagyon után, aki feketén keres. Emellett a csökkenő bérelvonás miatt kevesebb feketemunka lenne. Aki gyerek nevére íratná, az pedig pl. fizesse ki előre 18 éves koráig az adót (többedik házról van szó).
  • lyukely
    Tovabbra is meglepoen sokan hozzak fel, hogy a szegeny maga tehet rola, nem akar dolgozni, es hoznak ra peldat is. Igen, mindig lesz pelda, hogy valaki azert szegeny, mert lusta, es nem akar dolgozni. Sot, mindig ez lesz a LATVANYOS pelda. Nekem egy olyan “szegeny ismerosom” sincs, akinek ha azt mondtak volna, hogy 400e napelemszereles, akkor nemet mondott volna a melora, akkor most olyan nincs is, amit en nem lattam?

    Es ezeket a latvanyos peldakat eloszeretettel vetitjuk le a nalunk kevesebbet kereso tarsadalom egeszere, es a kemenyen kuszkodo, dolgozo szegenyeket buntetjuk a latvanyos, lusta kisebbseg miatt.

    Meg kene erteni, hogy igen, nagyon sokat maguk kovacsoltak a balszerencsejuket, es ok tehetnek rola, hogy szegenyek, DE. Nagyon sokan pedig a korulmenyek rabjai es nem a lustasage.

    Altalanositani mindig egyszerubb, mint a dolgok melyere nezni.

    lyukely, az összes bagós is ismer egy Józsi bácsit, aki 95 évig élt, pedig láncdohányos volt és soha nem járt orvosnál. Gondolkodni nehéz, rendszerben látni a dolgokat nehéz, minden szegény ember lusta és csak maga tehet mindenről és kész.

    Aztán jönnek azzal, hogy Usin Bolt is szegény volt, de akart és kitört a szegénységből, lám, sikerült neki 10 másodperc alatt lefutni a száz métert. Mindenkinek csak akarni kellene, akinek nem megy a 100 méter 10 másodperc alatt, az nem is akar.

    Azon el sem merengenek, hogy egyáltalán például a munkamorál egy tanult viselkedési forma, amit eltanultak a környezetüktől. Vagy a konfliktuskezelés. Vagy a társadalmi beilleszkedés.

    Hogy mennyit edzed a saját gyerekedet éveken át, hogy köszönjön, hogy megköszönjön dolgokat, hogy kérjen és ne csak elvegyen, hogy adjon és ne kapni akarjon, hogy ne legyen kapzsi, önző és a többi.

    Milliók nőnek fel úgy, hogy őket senki nem edzte ilyenre, főleg, mert már a szüleik sem láttam semmilyen jó mintát maguk előtt. De már a nagyszüleik sem. Hogy nincs egy asztal sem a putriban, ahol tanulhatna és hiába kérdezné az anyját, az kevesebbet tud a tananyagról, mint a negyedikes lánya.

    De ezek már összetett, komplikált dolgok, amiket nem lehet jelszavakkal, észosztással a fotelből megoldani.

    Ezért marad a lusta disznók, maguk tehetnek arról, ahol vannak. Mert ez kényelmes és egyszerű önigazolás.

    Igen, rohadt nagy a katyvasz, nagy trágyadombot kellene elhordani, hogy 25 év alatt lássunk valami változást és igen, a cigányok és egyéb mélyszegények között is vannak lusta disznók, ahogy minden más társadalmi rétegben is.

    S aki nem akar tenni semmit magáért, azt magára is kell hagyni. Akár cigány, akár értelmiségi, akár szalaggyári munkás, akár professzor az egyetemen.

  • videkrol-jott-ember

    Tisztelet a kivetelnek, persze.
    Ettol fuggetlenul sokan atadtak a mentalitast a gyerekeknek is, van olyan 30as ismerosom aki amikor lehetett hordta haza a cukorgyarbol a cukrot telen a nagykabatba bujtatva, meg olyan is aki a Flextronics-bol (Nyiregyhaza) vitt ezt-azt.
    Erdekes mod ezek mind olyan hevvel tudjak eloadni, hogy ‘azok a szemetek most mindenkit vegigneznek femdetektorral kifele menet, nem tudok elvinni semmit, rohadjanak meg’.
    IT-ban dolgozok igy az is feljott hogyan tudnam esetleg meghekkelni a kamerakat a tanyan, hogy ne lassak a lopast…

    Nah mindegy, van a videknek ez a fajta ‘romantikaja’, de nyilvan majd jonnek azzal hogy kicsi a mintam, tuti csak az a nehany ember csinalja ezt akiket ismerek de a tobbseg nem ilyen, stb.
    De kerdem en, ki az akinek reprezentativ mintaja van errol? Aki azt mondja ez csak egy kisebbseg, azok ismerik a tobbseget, van statisztikajuk?

  • Csakxólok

    Hoztál egy döntést, hogy a világvégén szeretnél lakni. Feltételezem olcsó a ház, nincs tömeg, cserébe zötyögsz napi 2 órát a buszon. A másik oldalon én megvettem a belvárosi lakást, gyalog és biciklivel járok, de én is fizetem a te úri huncutságodat, hogy elvonultál isten háta mögé. Mivel a valós költség töredékért utazhatsz, hoztál egy – a társadalom egésze számára – hibás döntést. Igen, be kell szántani az ilyet!

  • pkrt
    A magyar ember ügyeskedő – ebben maximálisan egyetértek. Kicsit elvonatkoztatva a kreatív adózástól ott van a tervezett dízel kitiltás Budapestről. Minden botrányos hibájától eltekintve a célja az emisszió és az autóáradat csökkentése, ami szép. Csak soha nem fog megvalósulni. Az Euro 4 alatti (2009 előtti) dízel autók ára le fog esni és felszippantja őket a vidéki lakosság aki soha a közelébe nem jön Pestnek. Ugyanúgy szennyezni fognak csak máshol. Az érintett polgárok meg átülnek (akár hitel árán) egy magasabb besorolású és / vagy benzines autóba, amiknek pedig ezzel feljebb megy az ára a piacon. Soha nem fognak tömegközlekedésre átülni amíg van hova váltani. Autózni kell. Akár tetszik akár nem.
  • pkrt
    Folyt. Az autózás elhagyására van egy szép személyes példám vidéki kisvárosból. Először tízen évvel ezelőtt fizető parkolást vezettek be (az induláskor megrongálták már az automatákat jelezve, hogy nem fognak valamiért pénzt adni ami mindig is ingyen volt). Annyit értek el vele, hogy a fizető parkoló övezetek kongtak az ürességtől (vagy benne ült a sofőr az autóban – akár még a motort is járatva mint ha csak várakozna, nem parkolna) a legközelebbi ingyenes utcákban pedig tele volt autóval az út széle, az előkertek, még a fáról is autók lógtak. Semmivel nem csökkent a forgalom, semmivel nem nőtt a város bevétele. Pár év után abba is hagyták a bohóckodást.
  • pkrt
    Folyt2. Ugyanezen kisváros évekkel később nagy felújításokat követően: utcákat szüntettek meg, gépkocsi forgalmat tiltottak ki, rengeteg parkolóhelyet megszüntettek. Cserébe sem kerékpárút, sem kerékpártároló nem épült. És hova megy a vidéki ha a városban nem tud az autóval normálisan közlekedni és parkolni? Igen, a város széli áruházakba. A felújított belváros pedig az üzleteivel együtt fullad érdektelenségbe.
    Na ezért nem érdemes fejjel a falnak menni dízel kitiltással vagy szja emeléssel. Könnyen válhat kontraproduktívvá az eredeti elgondolás.
  • SzaboZ

    “Tényleg? Mutasd már meg a CSOK meg a többi úgynevezett családtámogatás feltételrendszere között, hogy hol van leírva ez a nagyon szép történet amit itt előadtál? Nem fogod tudni. Senki nem ellenőrzi, hogy kitanítattad, senki nem ellenőrzi, hogy valóban a társadalom hasznos tagjává vált-e. ”

    Mondtam én, hogy le van írva ez a feltételrendszer?
    Nem mondtam.
    Akkor miért kéred számon (tőlem??), hogy nincs leírva??

    Pont ez a baj, hogy a szülői felelőség NINCS számonkérve.
    Még egy gyereknek sem tudja biztosítani az ALAPVETŐ szükségleteket (lakás, fűtés, áram, Internet), de csinál másodikat, harmadikat, negyediket.
    Na ezekkel mit kezdjünk? Elvégre JOGA van gyereket “vállalni”, izé, csinálni.
    A társadalom nem tudja átvállalni a szülő részét. Bevezethetsz 10 adókulcsot, akkor sem lesz rá pénz.
    Ezt kellene felfogni.

  • Zabalint

    Nem érzed kicsit abszurdnak, hogy az adózás legyen egyenlő, de azért más is hozzájáruljon anyagilag a te gyerekeid felneveléséhez? Ilyenkor hol van az a hú de nagy alapelv az arányos közteherviselésről? Vagy neked jöhet a támogatás, másnak meg nem?
  • tedzse

    Ahhoz képest nem fogod fel, hogy mit akarunk mondani.
    Mondom nézz utána, nem akarnak dolgozni.
    Azért mantrázom, mert a srác kőkeményen kimondja az igazat, csak az sokaknak extrán fáj, elmondja a vállalkozói lét buktatóit, mikkel kell szívnia.
    Munkatársak hozzáállása, de ezt elmondja neked rengeteg kivitelező is.
    Munkanapján érdekes mindig beteg lesz meg ez a baja az a baja, munkakezdés előtt 10 perccel mily érdekes nem?
    Vagy amikor a ,,nem ma barnultak” rinyálnak, hogy jajj szegények jajj ott van 6 pulya.

    Na akkor
    1. Senki se kérte szüljön be 6 gyereket pucér hátsóra
    2. Dolgozni nem igen akarnak, ahogy apám mondja.
    Érettségire vagy arra se akarnának főmérnökök lenni.

    Van egy csóróbb rokonom, annak van egy csaja, aki a napnál fűtő.
    Mondtuk neki el lehet menni van a Legoba felvétel.
    Erre persze kiakadt,hogy ,,hát, hogy képzeljük mi, az ő barátnője melósnak?!”.
    De rinya van.

  • tedzse

    Pontosan, teljesen jól látod.
    Tipikus itthon sajnos amiket írsz.
    De ezt páran értjük csak, hogy képzed magad megállás nélkül,nyelvek, szakmádban, mindemellett akár vissza suliba is munka mellett, beled kitaposva akár magas vérnyomás(tapasztalat), aztán adni kellene aki meg el van magának, dolgozni se megy el.
    Ez itt a baj, marok tartás, ujjal mutogatás, mindenki hibás de az egyén nem, áldozat mentalitás + jó adag fájdalomtest = Magyarország 85%.
    Erről a nagy önfejlesztő guruk is írnak.

    Nem véletlenül szegény amúgy a LEGTÖBB ember, de ezt nem értik meg,mintha a falnak dumálnánk.
    Csak adjáá adjáà adjáá, ennyit tudnak sajnos.

  • tedzse

    ,,A mélyszegénységgel is ez a gond. Ha “jogod van” n+1 gyereket csinálni, akkor ne várd, hogy majd más (a társadalom) eltartja őket helyetted. Mert nem tudja/nem fogja.
    Igenis korlátozni kellene a mélyszegények gyermek”vállalását”, de persze erre még gondolni sem szabad..”

    Csillagos ötös, pontosan.
    Meg is lehet nézni, kik akik nyakra főre potyogtatják a gyerekeket, no komment csak ennyi.

    Egy felelősségteljes ember/emberek kiszámolják, megrágják 600-szor és pontosan tudják mennyi fér bele mennyit tudnának felnevelni para nélkül.

    Nekem volt egy elképesztő értelmes vezetőm, mindene meg volt 20-n évesen már.
    Ő is mondta: ,,Nem állok még készen a gyerekre semmilyen szinten”.
    De bármelyik ember akinek van sütnivalója, meg agya annak rendben van az élete, meg nem rinyál plusz nincs egy focicsapatnyi gyereke sem a semmire, sajnos a csóró nem véletlenül csóró.

  • HLK
    László,
    és mindenki aki a vagyonadót pártolja:

    ugye ti a vagyonadóban nem vagytok érintettek? Csak mert senki nem fogalmazza magát bele, hogy ő maga is fizetné 🙂
    Szóval nem csináltok mást, csak kitaláltok adónemeket, amit valaki más fizetne, lásd poszt.

    A vagyonadó a leggusztustalanabb adó, amivel valaha találkoztam. A jövedelemadónál legalább tudom, hogy volt jövedelmem, és annak egy részét befizetem.
    Vagyonadót 0 (vagy lecsökkent) jövedelemmel is fizetem, ha nincs miből, akkor végrehajtják (erővel elveszik) az ingatlant. Ez lenne az új progresszív világotok? Akkor ezt az adót vessétek ki egymásra, ebből én nem kérek.

  • Gary

    A komment szekció meg most is gyönyörűen megmutatja, hogy ki az, aki 2 fillérért megvásárolható és hajlandó bármit elnézni, és ki az, aki nem.
  • BlaZember
    Ezt felesleges volt leírnod, az már 100x ki lett tárgyalva, hogy a magas keresetűek (br 1.15M) haszonélvezői a jelenlegi rendszernek. Nézd meg minimálbérrel, átlagbérrel is. Az átlagbér nagyjából ugyanott van, ha a bruttó bérre vetített nettó vásárlóértéket nézed (2021-ben 1%-kal jobb, mint 2008-ban). A minimálbéresek már tragédia, a bruttójuk 15%-ával(!) kisebb részét költhetik el, mint költhették 2008-ban. Az átlagbér dupláját keresők 8%-kal többet költhetnek el belőle ma.

    Hogy ez a rendszer NEKED jó-e, azon múlik, hogy mekkora áremelkedést tapasztaltál, és mennyit keresel. Az átlag alatti fizetésből élők aligha verik a feneküket a földhöz a “reformoktól” (pláne, ha bérleményben élnek). A post pont arról szól, hogy ők is léteznek. Sőt, ők a társadalom nagyobbik része, mivel a medián bér itthon ugye jelentősen az átlag alatt van. És a 27% ÁFA +6% minden áremelkedésen..

  • axt
    “Milliók nőnek fel úgy, hogy őket senki nem edzte ilyenre, főleg, mert már a szüleik sem láttam semmilyen jó mintát maguk előtt. De már a nagyszüleik sem.”

    Ezt jól látod. Épp emiatt nem tudsz velük mit kezdeni. A család az elsődleges szocializációs színtér, te hiába mondod nekik, hogy nem így kéne élni, ha azt látják, hogy otthon így élnek, meg a nagyanyjuk is így élt. Hogy magyarázod el nekik, hogy nem ez a megfelelő életvitel? Odamész és szónokolsz? Körberöhögnek. Verekszel? Ők vernek el téged. Veszett fejsze nyele ez.

  • BlaZember
    A vagyonadót pl lehet csökkenteni befizetett egyéb adókkal, ingatlannál lehet adott per fő norma felett kivetni stb. Lehet normálisan is csinálni, hogy elérje a célját: az is fizessen adót, aki nem vallja be/eltünteti a jövedelmét. Nem ördögtől való az, csak értelmesen kell csinálni. Valójában pont ahhoz járulna hozzá, hogy ha te elveszíted a munkád, akkor legyen miből fizetni a munkanélkülidet, mert az okoskodók is kénytelenek részt venni a közteherviselésben.

    Ráadásul ÁFÁ-t fizetsz akkor is, ha nincs bevételed. Semmilyen adónemre nem fizetsz annyit, mint ÁFÁ-ra. Az nem gusztustalan?

  • Kmiki
    A kommentszekcioban szemet gyonyorkodtetoen visszakoszon korunk Nagy Gondolata, a meritokratikus konzumertarsadalom. Roviden: az vagy az eletben, amit elertel. Amit elertel pediglen tartsd meg es koltsd magadra.
    Higgyetek el, hogy ennek a vilagnak vege lesz, most mar belathato idon belul, es nagyon csunyan is lehet am vege. Csak ido kerdese, mikor kap a szelsobal egy uj vezert, aki elinditja a lavinat arab tavasz modra. A tarsadalmi ollo egyre inkabb nem vicc, es amint komolyan meginog a rend, kinyilnak a szemek. Addig jo, amig ado van rajta, nem kopognak es cserelik a nevtablat. Volt mar olyan is nem is olyan regen.
    Nemi szolidaritast kellene magukra eroltetnie egyeseknek, es rajonni, hogy egy nagy tarsashazban elunk, ami meg csak nem is feketere meg feherre van mazolva, barmennyire is jo lenne csak ketfele festeket hasznalni – szerintuk.
  • BlaZember
    Arra azért kíváncsi lennék, hogy hogy jön a segélyből élők, dolgozni nem akarók stb téma egy olyan cikkhez, ami az adórendszerről szól. Ők mennyi jövedelemadót fizetnek? Biztos, hogy ők érintettek lennének egy progresszív adórendszerre váltásban?
  • Kmiki

    Hat, de.
    Normalis dolog, hogy evi 50 ezret fizetek mar vagy 10 eve a nyaralom utan? Evi 264k cegauto ado? 25k (vagy 50, az tokmindegy) kata oszt letudtam a bizniszt? Teljesitmenyado osszege a kocsira? Biztositas nem egy vicc? Tbsz-en nem fizetek a hozam utan? 15% szja millios fizetes utan? Osztalek szocho plafon? Tarsasagi ado? Rezsicsokkentes raszorultsag (es esz) nelkul?
    Ertem a neoliberalizmust, csak nehezen magyarazom meg.

  • Hollós
    Vagyoszerzési illeték, gépjárműadó, regisztrációs adó csak néhány példa a vagyonadó kategóriára. Létezik, csak nem fajsúlyos, de hajrá, emeljük az egekbe! Azt is írták már, hogy a családtámogatásokhoz (CSOK-hoz is!) jövedelem (munka) kell.
    DE, évek óta 1-2 ezer milliárd elmegy minden év végén (év közben is) hülyeségre, mert ömlenek be az adóbevételek a várakozásokon felül. Semmi szükség adóemelésre, és igen, az egyszámjegyű SZJA, vagy bármi más is simán beleférne.
    Viszont, aki azt hiszi, hogy példul a lakásokat full fekete bevételekből veszik az emberek, ki kell, hogy ábrándítsam, mert egy jól menő vidéki kisvállalkozásból, szellemi önfoglalkoztatásból, vagy multis vezetői beosztásból adózóttan is simán lehet lakásokat veszegetni. Csak nem 30 évesen, hanem 50 évesen 25 éves múlttal.
    A nap kérdése: Miért fáj – az irigységen túl -, ha a legális bevételemből a gyerkeimnek lakásokat veszek?
  • Zabalint
    Ami a vagyonadót illeti, én csak az olyan vagyonadóval értek egyet, ahol a kiadatlan ingatlan után van valamekkora extra adó. Persze ehhez kellene az, hogy ellenőrízve legyen, hogy nem szórnak szét papíron több helyre egy háztartást, és hogy a lakásbérleti piac is kifehéredjen. Semmi értelmét nem látom annak a dupla adóztatásnak, amikor egy befektetési eszköz nyereségén felül a tőke is adózzon. Adózzon a kihasználatlan ingatlan után, mivel egyedül az ami lakhatási problémákat okoz. Mert egyébként ezt leszámítva azokkal értek egyet, akik szerint a vagyonadó ritka szemét egy adónem, tekintve hogy épp azokat szivatja, akiknek fehér a jövedelmük, és ezért nem kell rejtegetni a vagyonukat.
  • tumpara
    Gary: ez a “megvásárlás” tényleg szörnyű, de ha jobban belegondolunk, tökéletesen érthető, hogy az ember azt preferálja, amelyik időszakban jobb volt a sora. Gyakorlatilag erről szól a szavazás: az én egyéni szavazatomat az kapja, aki nekem csinált jót. Nem közösségi szavazat van, hanem egyéni. Az elmúlt 10 évben masszívan jobban éltek az emberek, mert előtte csak egy gazdasági ámokfutás volt. A mostani meg egy másmilyen ámokfutás, viszont a többség legalább megél valahogy. Megtakarítani nem tud, a lakásvásárlás csak egy álom, de legalább kényelmesen, a fogyasztói társadalomtól fűtötten megél. A biztonságunkért feladjuk a szabadságunkat; klasszikus és egyben tragikus történet, de tetszettek volna egy tökös, értelmes ellenzéket csinálni. Aztán majd ha végül minket is elér a hatalom keze, mert el fog, hát… akkor sírunk.
  • Gary
    @untermensch4:
    Olvasd el Yuval Noah Harari történész 21 lecke a 21. századra c. könyvét.

    Szépen kifejti benne, hogy szerencsére a fizikai erőszak világszinten csökkenőben van a múlt század közepe óta, és hogy mára a nyertes háború egy kihalt fogalom. A szoros kereskedelmi/gazdasági együttműködések természetessé válása, az atombombának a pusztítási potenciálja, a számítástechnikai eszközökkel pillanatok alatt okozható károk mértéke miatt már egy vezetőnek se olyan jó business háborúzni, mint volt 100 éve, és emiatt szerencsére úgy igazán nem is nagyon vágnak bele.

    Ha már védekezés: sokkal többet tenne érte a szeretett vezető, ha nem bomlasztaná az EUt (amely a római kor óta nem látott békés időszakot hozott a kontinensünknek), mint azzal, hogy eszközöket vásárol.

  • jami

    Ismerem ezt a mentalitást, pont a szülőfalum környékéről (is), de ettől még nem csinálom 😉 Mondjuk nem véletlenül nem is lakom ott. Viszont azt is tudom, h ez a szegénység, a jövő nélküliség miatt is van. Sétáltam a szülőfalumban a fiammal, mindenfelé elsinkófált EU-s támogatások bántóan ordenáré nyomai… Munka alig, ami van, az az új földesurakhoz kötődik. Akikhez a támogatások is kerültek
    Amikor gyerek voltam, a művelődési házzal meglepően egy időben, pont a mellette lévő telekre épült pártemberünk háza. Akkor is volt lopás – csak épp közben én pl. azért tudtam minden felsős nyaramon, anyáméknak csak az útiköltség áráért, mindenfelé nyaralni az országban, mert abban a művházban volt élet. Azért lettem egyetemista, mert jó falusi könyvtárunk volt. Pedig a családom több generáció óta szorgos, igyekvő – de ezek kellettek ahhoz, hogy tovább lépjek.
    Na, most nincs
  • jami
    Megyeszékhelyen lakom, évről évre több autó van – de egyre több biciklis is. Autó azért van több, mert sokan szeretnének családi házat, de a városban nem bírják megfizetni. Helyette kifizetik azt a pénzt évek alatt kocsira/benzinre, kelnek sokkal korábban, a gyerekeik is – mivel normálisabb suli csak itt van.
    A városon belül pedig egyre többen bicikliznek, mert akar a fene a dugóban ülni és mortal combatba kerülni pakoláskor.
  • L
    Csak halkan kerdezem, hogy egesz pontosan mi koze is van egymashoz a kommentszekcioban sokak altal egymassal parhuzamba allitott ket dolognak:

    – tobbkulcsos szja (a cikk temaja)
    – dolgozni nem akaro emberek (a szokasos jobboldali bullshit).

    Hm? Ha tobbkulcsos az szja, azzal pontosan hogy tamogatunk dolgozni nem akaro embereket?

    Elore is koszi a valaszt!

  • attila
    “A vagyont még nehezebb elsunnyogni, mert ott van. A bankban, a Rózsadombon vagy a parkolóban esetleg a kikötőben. Mégsem adóztatják.

    Pedig azon az offshore sem segítene, sem az, hogy nem kérsz számlát.”

    Kérdés ha az ingatlan offshore néven van akkor az adót hogyan hajtanák be ?
    Sajnos ez a fajta rendszer azt is jelenti hogy ha van kötésed akkor hiába szegsz törvényt egyszerűen nem indul eljárás. A behajtási eljárás nem indul el, bizonyos személyeknél nem lesz rá ” kapacitás” majd 5 év után elévül……Tudok most is nem kevés ilyenről és ezekből egyre több lesz mert lassan ez lesz a természetes…..

    Minden lakóingatlan, ami cégnéven van vagy nem ismert a végső haszonélvezője és nem kiadásra hasznosítják, évente 5% adóval adózik.

    Ennyi az egész. Egy hét alatt nem lenne offshore cég nevén egyetlen ingatlan sem.

    Csak akarni kellene, de látványosan nem akarják a fiúk.

  • Dobi
    Most ezt rám értetted? 🙂 Vagy?
  • Proletár
    és külön-külön is olyan ostobák, hogy mutogatni lehetne őket elrettentő példaként. Aztán elkezdik egymás alá adni a lovat….na, ehhez kevés itthon a popcorn.
    Hacsak nem ugyanaz az ember két néven. Simán lehet. Saját magát önigazolja. 😀 😀
    Sajnos az ilyenek nagyon lejáratják az értelmiség fogalmát, mert nem látnak tovább a “Főiskola” feliratnál. Pedig egy tanult embernek illene nyitottabban gondolkodnia. Mármint egy rendes főiskolán tanultnak, ahol a világlátás is része a tananyagnak, nem csak a felsőbbrendűség. Ez utóbbi már okozott komoly gondokat a történelem során…..
  • Giorgio

    “Tények, adatok barátaim!
    1 150 00 Brutto:
    2021: Nettó 764 750,-
    Munkáltatónak: 1 345 500,-

    2009: Nettó: 595 00,-
    Munáltatónak: 1 537 200,-”

    De akkor rendesen számold már ki! Hol az infláció? A pénzed várásló értéke nem számít?

  • Attila

    Lehetne egy cikk a progresszív adózásról és hogyan működött a Fidesz előtti években? Nagyon sokan még mindig a 12 éves(!!) 2009-es adókalkulátorra hivatkoznak, teljesen más atlagkereset mellett, ami nagyon torz eredményhez vezet. Átlagkeresettel kiigazítva azért nem lenne ennyire félrevezető a dolog.
  • Husz János Puszita
    Nem csak lumpenek és szorgalmas diplomások vagy túlfizetett ácsok léteznek, a kettő között van egy sokkal szélesebb réteg, akik mediánbérből vagy annál kevesebből élnek. Azért hívják mediánbérnek. Dolgozói szegénység nagyon is létezik, mint ahogy lakhatási válság és klímaválság is. Olvastam Karácsony programját, nem balos, vannak benne jó elemek és valós problémákat próbál kezelni. A fedezet részén még dolgozni kell az tény, de világos, hogy az nem kampánytéma.
  • Looterking
    Szokasos kiszamolo fele: ,,segiccsunk a szegenyeken” ,,baz megyei zsakfalu..”
    Tudjuk kikrol van szo.
    Bocs, de nem mindenki egyenlo, barmennyire is szereted ezt hangoztatni. Mar szuleteskor eldol kb, kibol mi LEHET.
    2) 90-es IQ alatt mit szeretnel kezdeni ezekkel az emberekkel? Mert kozmunkara SE jok.

    Soha senki nem mondta, hogy mindenki egyenlő vagy annak kellene lennie.

    Csak az van mondva, hogy ne legyen tíz generációig mélyszegénységre kárhoztatva az, aki rossz helyre született.

    Tehát az oktatás és nevelés hiánya miatt nincs képessége több millió embernek, ezért szerinted költeni is kár arra, hogy a következő generáció már ne ez legyen.

    Vagy csak simán fasiszta vagy, aki szerint vannak eredendően magasabb és alacsonyabb IQ-jú népcsoportok? Aki ilyen gondol, az tuti alacsony IQ-val rendelkezik, miközben okosnak gondolja magát.

  • Csizkek
    ezt irtad: „ Mindig jössz a vagyonadóval, de a Bezzegnémetországban is ez mindössze párszáz eurós tétel évente egy átlagos ingatlanra, részvényekre nem is kell fizetni.“

    Tehat van vagyonado reszvenyekre:) igen leirtad a savossagot de a topic temaja a vagyonadoztatas vs semmi. Azaz arfolyamnyereseg vs tbsz (osztalekado legtobbszor tbszn is van). Ha leirsz egy hulyeseget a fentebbi mondatban azt tudom olvasni nem latok a fejedbe, ne engem piszkalj.

    Dax cegtulajok meg 25% osztalekado + cegnyereseg adoert vesznek ki. Az nem 25%.

  • nyelvtanoff
    Szerintem nagyon messze vagyunk a megoldástól.
    Ezt a generációt már buktuk (ennek ékes bizonyítéka az előző néhány(100) komment, ami elszomorít – mély tisztelet a kivételnek).
    Kérdés, hogy a következő generáció felemelésére (oktatás, eü.) mekkora erőforrás “elégetése” nem kár (csökkenő határhaszon elve alapján).
    Érzésre rengeteget költhetnénk erre úgy, hogy az meg is térüljön – messze vagyunk az optimumtól.
    Csaképp nem négy-nyolc év alatt fizet ez osztalékot – ez a mi tragédiánk.
    A másik gond: ha van társadalmi mobilitás, akkor fentről is könnyebb lefelé – ebben ellenérdekelt az elit…
  • László

    Az elején még az volt a vitatéma, hogy lusták az emberek, nem dolgoznak azért maradnak csórók. Abban “mindenki” egyetért, hogy ők rosszak. Akkor a vagyonos ember, aki nem dolgozik (nincs jövedelme) az is ugyanaz a lusta kategória, nem?
    Egyébként ha van pl. 2-3 házad amiből egyben laksz, akkor miért ne lehetne jövedelmed a többiből?
    Ha osztalékként kiveszed a pénzt a cégből, az kevesebbe kerül mint munkabérként, az nem gusztustalan?