Kamatsapka a bankbetétekre is

Újabb unortodox húzás borzolja az emberek kedélyeit.

Tegnap bejelentették, hogy maximalizálják a 20 millió forint feletti betétek elérhető kamatát a mindenkori diszkontkincstárjegy hozamában. Efelett nem kaphatnak kamatot a befektetők.

Elsőre kicsit érthetetlen a tiltás. Az van mögötte, hogy a jegybank kénytelen 18%-ot adni a nála elhelyezett banki betétekre, hogy ne omoljon még jobban össze a forint árfolyama.

Újra játsszuk azt a játékot, amitől csak nemrég sikerült megszabadulnunk, hogy a jegybanki alapkamatnak semmi köze a valódi kamatkörnyezethez. Papíron megint “csak” 13% az alapkamat, a valóságban 18%.

S itt jön a probléma: a pénzügyi szolgáltatók közül szinte a kutya sem akar diszkontkincstárjegyet venni 12-13%-ért, ha azt a pénzt a jegybanknál is fialtathatja jelenleg 18%-os kamaton. Sőt, sok befektető pénzét összegyűjthetik és berakhatják az MNB-hez, jóval magasabb kamatot ígérve, mint amit egyébként a normál piacon el lehetne érni.

Ez duplán rossz a kormánynak. Egyrészt csökken a kereslet az államadósságra, vagyis növelni kell az ígért hozamot, hogy megvegye azt valaki.

Másrészt a jegybank által fizetett kamat veszteséget okoz a jegybanknak, amit a végén megint csak a kormánynak kell megfizetnie.

Kicsit hasonlít a dolog arra a trükkre, ahol a bankok 2-4%-on adtak lombardhitelt a tehetős ügyfeleknek, akik ezért lakossági állampapírt vettek és ez lett a lombardhitel fedezete. Jól járt a bank, hiszen az akkori piaci kamatoknál nagyobb kamatra tudta kihelyezni a pénzét kockázatmentesen (ott volt a fedezet) és jól járt az ügyfél is, hiszen a semmiért kapott pénzt, más pénzéből vett állampapírt, a két kamat közötti különbséget pedig egyszerűen zsebre tette.

Mindenki jól járt, csak az állam nem, a lakossági állampapírok kamataival a bankok eredményét hizlalta.

Most is hasonló volt a helyzet, hiszen most sem a kisembereknek elérhető a magas kamat, ők jó, ha 1-2%-ot kapnak, hála a még újabb bankadónak.

A piaci válasz erre az anomáliára az lenne, hogy a kincstárjegy kamata legalább részben leköveti a jegybanknál elérhető kamatot, de a kormány inkább szembe megy a piaci törvényekkel ezzel a rendelkezéssel és törvényi úton akarja megmondani, mennyi kamatot kaphatnak a piaci befektetők. Gyakorlatilag megint ki akarják csinálni a jegybank kamatemelésének hatását. Jó, jó, adhat a jegybank 18%-ot, ha annyira akar, de mi megtiltjuk a piac egy komoly részének, hogy ez eljusson hozzá.

Az nagyon nem jó, hogy a kormány az általa okozott problémákat egy újabb piacellenes döntéssel akarja orvosolni, ennek már megint nagyon rossz az üzenete. A helyes válasz az lenne, hogy visszaszerzi a kormány a szavahihetőségét és megbízhatóságát a piaci szereplők szemében, s akkor egyből nem kellene 18%-on tartani a forint kvázi alapkamatát.

Az a legnagyobb gond ezzel a rendelkezéssel, hogy sokakban megfogalmazódik a kérdés, hogy akkor mi lesz a következő lépés, ha az állam újra ilyen szinten avatkozik be a piac működésébe. Az infláció betiltása Fehéroroszország mintájára? A miniszterelnök mondja meg, mennyi az alapkamat, mint Törökországban? Megyünk tovább a sikeres argentín úton?

Ez a rendelkezés önmagában csak megkérdőjelezhető lenne egy valódi piacgazdaságban, a legnagyobb baj vele, hogy egy sorozatos, szándékos piactorzítás egyik, s valószínűleg nem utolsó lépése. (A rendelkezést március 31-ig, átmeneti időre hozták meg, de nagyon jól tudjuk az elmúlt másfél év tapasztalatából, hogy ez gyakorlatilag semmit nem jelent.)

Share

88 hozzászólás

  • valaki I.
    Akkor most már bónuszt venni nem lesz akkora móka?

    Vagy mit, ha benne van a pakliban, h akármelyik nap gondol valamit a delikvens és másnap alád vág?

  • Kulfoldre kell vinni a vagyont,mindent
    Aki kicsit is felti a vagyonat az szepen fogja es elviszi kulfoldre,itt semmi sem kizart es annak az ellenkozeje is megtortenhet,ha ugy van majd el is vesznek mindent,van ellenallas? Nincs! Csak szajalas megy….hihetetlen,hogy itt folyamatosan az agyhalal donteseknek a levet isszak a zemberek….
  • Tamas
    A következő az lesz, mint 2008 után volt. A ciprusi kormány egyszerűen elvette az emberek pénzét a bankokból egy bizonyos összeg felett.
  • gaborr
    Jól értem, hogy a Cetelem megtakarítási számlán elhelyezett pénzekért továbbra is megkapja a Cetelem a 18%-ot, amiből 9%-ot kap a megtakarító? (hiszen sima számlapénz)

    A többi bank meg továbbra is 18%-ot kap, amiből átenged 1-2%-ot.

    Amúgy meg, akkor jöhet újra a 440Ft+ -os EUR?

  • BlaZember
    Meg az is a baj vele, hogy van az országban egy független jegybank, és az ő feladata a kamatpolitika meghatározása. Vicc vége. Szerintem Matolcsy szomszédai az éjjel nem aludtak, mert üvöltött a fájdalomtól a nyomorult. Persze ő kezdte… 🙂
  • Balak Csaba
    Tonképpen az infláció definícióját is átírhatnák, nehogymár a PMÁK után túl sokat kelljen fizetni jövőre. Egy-két dolog kikerül, kiskosár-nagykosár. Tudom, túlzás. Túlzás? Nos, nekem ez volt az első gondolatom, nekem az volt ebből az üzenet.
  • n.
    “Másrészt a jegybank által fizetett kamat veszteséget okoz a jegybanknak, amit a végén megint csak a kormánynak kell megfizetnie” – Korábban volt arra példa, hogy az MNB “nyereséges” lett, és a pénz jelentős részét el is szórták mindenféle luxuscikkekre, és egyéb fölösleges dolgokra. Ugye akkor most, hogy várhatóan “veszteséges” lesz, eladnak valamennyit a luxuscikkekből, ill. meghúzzák a nadrágszíjat egyéb területeken is?
  • Laci te hallod-e
    Kezdem magam úgy érezni megint, mint a mezei ürge.
    Kidugnám valahol a fejem, de a csősz csak arra vár, hogy hol csaphat rá.
    Tovább megyek a járatban, máshol próbálkozom, de oda is jön a csősz és ha nem ő, akkor az egyik fogdmegje.
  • Gáborqa
    Én úgy gondolom, hogy nem kellene 3% széchényi hitelt adni és 18%-25%-os O/N betétet adni akár ugyanannak az ügyfélnek (!)
    Nem kellene a piacot megerőszakolni, ezekkel a piacidgen sapkákkal, stopokkal
    Hagyni kellene a piacot működni úgy, ahogy máshol Ortodoxiában működik
    Ez a Nagy Márton is teljesen leírja magát, hogyan akar ez valaha a versenyszférában elhelyezkedni a későbbiekben… Vagy most generációkra biztosítja a családja és a maga túlélését?
    Komolyan nem értem, hogy elvileg (!) szakemberek (pld Varga) hogyan tudnak ehhez asszisztálni
  • Kraszi
    Mennyi időn belül módosítja a cetelem a mostani akcióját? 🙂
  • Prof. Dr. Nagy nem szántok és elemzés
    Nagyon jo lehetoseg kiszallni az elmult hetekben, 1-2 honapja vett sok eves lejaratu magyar allampapirokbol.
    1x % hozam keletkezett par het alatt a 3-30 ev kozott lejaro papirokon es 2-3 het alatt toroltek el 5-6 honap hozam emelkedeset.
  • Marcz
    A korlátozás a lakosságot is érinti 20 millió Ft fölötti, kereskedelmi bankokon keresztül intézett diszkont kincstárjegy befektetések esetén.
    Arról esetleg van valami hír, hogy az államkincstáron keresztül intézett lakossági DKJ befektetésekre is él a korlátozás? Vagy a kincstáron keresztül továbbra is szabad a pálya a boldogulni vágyó kispolgároknak?
  • K'man
    Ez az ársapkázás meg hatósági árazás a NERcegeknek olyan mint a drog.
    Kicsiben kezdik, de ahogy rákapnak az ízére elkezdik növelni az adagot és nem tudnak lejönni róla.

    Az első sorokból nézhetjük a Dilivonaton nincsen fék c. előadást!

    Hol a határ? Mi lehet az akadálya annak, hgy nemzetgazdasági érdekből bevezessék az első éjszaka jogát?

  • szanalom
    Erre amugy mar nincs mit mondani. Olyan szinten megy itt a kommunizmus hogy azt nehez szavakba onteni. Persze a sok penzugyi analfabeta ebbol semmit se lat semmit se ert. Elore ugyebar nem hatra…
  • gyvas
    Kb a jegybank normális, piachoz igazodó kamatokat akar, a kormány meg ennek (a kamattámogatott hitelekkel, kamatstopokkal és most ezzel) ott tesz keresztbe, ahol tud.
  • porthosz
    #brüsszelahibás #gyurcsányahibás #aszankciókahibásak #sorosahibás

    Kihagytam volna esetleg valamit? Na, meg is van magyarázva, nem tudom mit értetlenkedtek…

    #ezeklegalábbtudnakkormányozni

  • Panic

    Az a baj, hogy amíg magyar adórezidens vagy, addig bárhol tartod, ha adót vetnek ki rá, elvehetik, akkor cs*szheted, hogy külföldön van.
    Javítsatok ki, ha tévedek, mert ebbe azért elég elkeserítő belegondolni…

  • Nyomd a gazt!
    @Gáborqa sajnos nyugodt lehetsz benne, hogy ezeknek mindig lesz helyuk meg a vesenyszferaban is. Egyreszt egyaltalan nem hulyek, “csak” gerinctelenek es gatlastalanok, masreszt jelenleg babok. Nem ok talaljak ki ezt a sok hulyeseget csak ok adjak hozza az arcukat. Sajnos a versenyszferaban is sok olyan ceg van ahol a gatlastalansag elvaras a vezetosegben, na meg a kapcsolati rendszere is elfogja tartani. Sajnos.
    Ha belegondolsz aki (eddig) 12 evig ott volt a kondernal annak meg lehet anyagi gondja az eletben? (ha csak el nem veszik tole)
  • tp
    Hagyni kellene a piacot működni

    Így van, de akkor oda a népszerűség.

    Drágán kifűthető házban/lakásban laksz? Fizess!
    Autód van, pedig a valóságban nem futja már rá?

    elvadult táj ez a javából!

  • Zoliahegyrol
    Jok vagytok Vitya!!! Cegem felvett 13m kavoszos 3.5es hitelt, folyoszamlahitel – osztalekeloleg lett belole! Maganszemelykent ment is privatbanking 15szazalekos betetbe 😉 koszi koszi! Tovabba: az elktromos auto palyazaton kaptam 1.5milla allami tamogatast – na most a lizingkamatomra sapkat tettek!!! Koszi Vitya harmadszor is! Igazan tudjatok kit kell tamogatni! (Mindezt csak azoknak irom le akik azt szoktak kerdezni h miert mit kellene maskent csinalni?! – na a fent leirtak kb 3-4millaval roviditik meg a koltsegvetest (a sajat szabalyaik miatt,mert en mindent betartottam ez legyen teljesen tiszta!)
  • Bélám
    Írod Miklós, hogy:
    “Most is hasonló volt a helyzet, hiszen most sem a kisembereknek elérhető a magas kamat, ők jó, ha 1-2%-ot kapnak, hála a még újabb bankadónak.”

    Tényszerűen nem igaz, amit írsz Miklós, mivel befektetési alapokba, önkéntes nyugdíjpénztárakba a kisemberek is be tudták/tudják tenni a pénzüket és azok meg 18%-on kötötték le bankbetétbe a kisemberek pénzét is!

  • salander
    Minden bizonnyal nagyon-nagyon nehéz lesz az eddigi százmilliós betéteket 5-10-20-50 db (19 millió forintos) betétbe szétcsomagolni. 😀
  • Nacionalista
    Hajrá hajrá! Ez a hét legjobb híre, még több ilyet! Egyre jobban látszik, hogy nem valami ördögi mesterterv van a látszólag logikátlan lépések mögött, hanem egyszerűen hülyék a gazdasághoz. És ez egy szuper hír! Az ellenzék láthatóan képtelen leváltani a fideszt, de egy jó kis lokális gazdasági válságnak van erre esélye.
  • Ki$$mama
    Tudjátok, hogy a D230301 sorozat, 2022.11.22-i aukciója után mikor tudom venni a papírt a Mobilkincstár appban?
  • Speki
    Az ilyen durva lépések azt bizonyítják, hogy senkinek nincs biztonságban itt a vagyona. Magyarországot az ilyen beavatkozások, lezüllesztették a banánköztársaságok szintjére.
    Gratulálok azoknak akik megszavazták és akiknek köszönhetően sikerült újabb négy évre hatalomban tartani Európa legkorruptabb kormányát..
    Vége van srácok! Elég volt!
    Egyetlen lukas fillért sem vagyok hajlandó ebben a pénzügyi rendszerben tartani.
  • YoXo
    A banki visszaigazolásokon fel kell majd tüntetni, hogy “A kormány arról döntött, hogy a depo kamatokra árstopot vezet be….”?
  • Zsófi
    pont ugyan ez volt nekem is az első gondolatom!
  • Csinolina
    Miért nem kezdett jelentős gyengülésbe az EURHUF, USDHUF??
  • Sy
    Csinolina
    2022-11-22 at 13:11
    Miért nem kezdett jelentős gyengülésbe az EURHUF, USDHUF??

    Ez engem is érdekel, azt hittem, mára, ha be nem is szakad, de bőven változni fog az árfolyam.

  • Patroleye
    Offtopic:
    villanyautosok.hu/2022/11/22/ennyi-idejuk-maradt-a-szaldoban-a-napelemeseknek/
  • RIDER
    “Marcz
    2022-11-22 at 11:07
    A korlátozás a lakosságot is érinti 20 millió Ft fölötti, kereskedelmi bankokon keresztül intézett diszkont kincstárjegy befektetések esetén.
    Arról esetleg van valami hír, hogy az államkincstáron keresztül intézett lakossági DKJ befektetésekre is él a korlátozás? Vagy a kincstáron keresztül továbbra is szabad a pálya a boldogulni vágyó kispolgároknak?”

    Nem. Ez a rövid banki betételhelyezést és kamatszintet érinti (majd) Vajon miért nem érthető ez, ha valaki elolvassa az idevágó cikkeket ? A DKJ piacot annyiban érinti, hogy jelentős mennyiségű olyan pénzeszköz, ami egyébként jó eséllyel rövidebb állampapírokba került volna, ténylegesen visszamegy azokba, ezáltal a keresletet növelik és ez valamekkora nyomást helyezhet a hozamokra.
    Ne túlozzunk, ez nem akkora kib@szás azért az egyszeri halandóval nem kell egyből farkast kiáltani, meg konfiszkálást belelátni.

  • RIDER
    Inkább az a baj vele, hogy szelektív, bizalomromboló, kiszámíthatatlan, ad hoc, és hogy olyan rossz komcsi szóhasználatot társítanak mellé, mint hogy “vége a nyerészkedésnek”.. (Meg persze sok egyéb baj is van vele, gyengíti a jegybank eszköztárát, a kamattranszmissziót, torzítja a piacot, ki fér hozzá, illetve ki nem, stb.)
  • Szabolcs
    A következő banki lépés, már csak elvi alapon is az kéne legyen: látra szóló kamat 20Mft-ig 13%. 20M felett 1% (na jó, ez lehet DKJ-6%)
    És máris mehet minden tovább, csak kicsit több a meló vele a bankban. De 5%-ért még így is megéri majd lehajolni. Rendes DKJ árfolyamot kéne adni, és nem lenne ilyen bibi…
    Szóval megoldva nincs.
    De amúgy szerintem nem erről volt szó, hanem a tényleges nagybefektetőktől akarták elvenni a fix 18%-os látraszóló kamat lehetőségét, csak mégsem írhatták bele, hogy a privátbanki ügyfelek eddigi állampapírjaira, amit visszaváltottak a bankok, nem akar többet adni látra, mint eddig lekötve.
  • Janivagyok
    Miklós, ha valaki leírja még egyszer, hogy “kisember” azt virtuálisan tarkón csaphatom?
  • TT
    És közben a napelemes szaldó elszámolásnak is megásták a sírját.
    Valószínűleg Európában nálunk fogja legkevésbé megérni, ha még a betáplált áram után is meg akarják fizettetni a rendszerhasználati díjat, miközben az áramért meg filléreket fizetnek.
  • Jenőke
    Ha lenne mindenkinek MNB-s számlája, és digitális forint, akkor a 18%-ot a lakosság kapná, nem a bankok.
  • hmm
    Őszintén, kit érdekel ez, mikor végre új csúcstartó van a magyar válogatottban. Meg egyébként is, a “109 több a 108-nál”-szintű mateknál bonyolultabb dolgok csak összezavarnak, nem jó ilyenekbe belemenni.
  • RDLDR
    Vegyétek csak még az állampapírt. Itt jogbiztonság és demokrácia van.
  • Evehid
    Azért van ennek olyan üzenete, hogy felmerül: mi lesz a következő random kreténség? Akinek van pénzeszközben is megtakarítása, deplánesőt devizában, és eddig nem kp-ban tartotta, az elgondolkodik sürgősen. És szedi ki ahogy tudja, és viszi külföldre/ássa el a kertben/szőlőben/falazza a kőmívesné mellé etc.
  • Gergő
    Csinolina
    2022-11-22 at 13:11
    Miért nem kezdett jelentős gyengülésbe az EURHUF, USDHUF??

    Azért, mert a piac szempontjából ez egy előnyös lépés, hiszen olcsóbb lesz finanszírozni az államadósságot, több pénz marad a kasszában, de emellett a 18%-os betét likviditáscsökkentő hatása is megmarad.

  • V.A.Laki
    Ez szerintem is egy nagyon gaz intezkedes. Bar ha a humor reszet akarjuk nezni: vegul is a kormany azt akarta, hogy ne jol kamatozo bankbetetben alljon a penz, es ha az emberek elviszik a penzt kulfoldre, tenyleg kevesebb bankbetet lesz. Mission accomplished.

    Olyan szempontbol engem is meglepett (megint), hogy a forint betetekrol szoktak mindig elmondani, hogy ezeket a kormany miert is bantana, hiszen a forint felett gyakorlatilag korlatlan a kontrollja, mind a monetaris politikan, mind a koltsegvetesen keresztul. Hat, ugy latszik, megis ezekkel kezdodik a buli, megjott a hideg ido, rogton kapnak egy kis sapkat, hogy ne fazzanak. Annyira megse megy ez a korlatlan kontroll, ha igy kicsiben is kezivezerelni kell.

  • BZoli
    : megkérdezhetem, hogy melyik bank/pénzügyi szolgáltató kínál(t) privatbanking ügyfelek részére 15 százalékos betétet? Köszönöm!
  • Mézesmázos Mózes
    Ez már régen nem piacgazdaság, ez egy központi tervutasításos gazdaság kézivezérléssel.
    Olyan lett az országunk, mint 1986-ban a csernobili atomerőmű volt: rossz állapotú, rendbe kellene tenni, fel kellene újítani, de egy idióta ül a vezérlőteremben és minden észszerű elvre, szempontra fittyet hányva csavargatja a gombokat és növeli a nyomást a rendszerben. Iszonyú vége lesz egyszer ennek.
  • NAR
    Na de a kamatemelésnek az volt az értelme, hogy sokan vegyenek forintot, mert 18%-os kamatot adunk rá. Ez most lemegy 12%-ra, elvileg ennek a pénznek (illetve egy részének) most távoznia kellene és gyengítenie a forintot, nem?
  • Százak Trükkjei
    , köszi, hogy megosztottad.
    1) a lízingsapkát nem a költségvetés fizeti
    2) felvettél egy támogatást, ok. Más is felvett, ehhez nem kell akkora ész. Igen, én is kaptam autó támogatást. És?
    3) a poszt pont arról szól, hogy megtiltják a bankoknak, hogy az ügyfelüknek (egy bizonyos értékhatár felett) dkj feletti kamatot adjanak. Akkor ezekszerint szükség volt erre a válaszlépésre a trükk megállítására, nagyon köszi, hogy személyes példát adtál rá.
    4) ha jól értjük, vettél fel hitelt, azt kifizetted magadnak osztalékba, befizeted majd utána az osztalékADÓT, vagy ha visszafizeted a cégnek, akkor az SZJA-t és a SZOCHÓ-t, és kapsz 15% kamatot. Tekintve a vonatkozó adómértékeket ez is erősen számolgatós, te végigszámoltad biztos, vagy csak kivontad a 15-ből a 3,5-et.
    5) azt, hogy a folyószámlahitelt kivetted a cégből pikk-pakk, azt nagyon ne kommunikáld 🙂
  • Zelei K Andod
    Vajon a fintech-eknél (Wise, Revolut, PayPal) lévő pénz elérhető az ilyen jellegű hirtelen lenyúlásoktól? Van magyar számlaszámuk, ezért a rajta levő pénzt pl. inkasszóval levehetik?
  • Hufeisen
    ha lenne digitális forint, az állam a gazdaság felpörgetésére kitalálná, hogy ha nem költöd el x hónapon belül, büntit kell fizetned. Lásd SZÉP-Kártya.
  • Csavargó
    Szerencsére ez engem egyáltalán nem érint. Adót sem fizetek ennek a rezsimnek, nemhogy még kölcsön is adjak nekik.
  • LSV
    A 20 millió feleti megtakarítás a kipolgár fogalma az mennyire fedi egymást, már ha nem sarkítottál? 🙂
  • Johnny Firpo
    OFF:
    Ez a CIB “black friday” hogy működik? 100 ezret visszaadnak személyi kölcsön igénylés esetén. Felveszem, másnap végtörlesztek, nyertem 100 ezret?

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.