Kezelési költség és a kamat
A kezelési költség régi trükkje a bankoknak és minden egyéb hitelezőnek. Hatalmas öles betűvel lehet alacsony kamatokat feltüntetni a hirdetésben, hogy aztán az apróbetűből kiderüljön, hogy a kamat bár csak évi 10%, de van még másik 15% kezelési költség is, így mindjárt már egy mókásabb összegről beszélünk. (Már írtam itt arról, hogy a 0% kamat nem egyenlő 0% THM-mel: Az ingyenhitelről.)
A legviccesebb hirdetés mostanában az egyik nagy zálogházé volt, záloghitel csak 12% kamat mellett. Ez korrekt is lenne, hiszen ott a fedezet, amit féláron számoltak be, ha nem fizetne az ügyfél. Na, az apróbetűből kiderül, hogy a valódi hitelköltség ennek majdnem a négyszerese: THM 41,27%. És ebben még nincs benne a mindenféle késedelmes fizetés miatti büntetés.
Azonban a kezelési költségben van egy másik trükk is, amivel sok bank előszeretettel él.
Ilona keresett meg, hogy felvett egy 30 ezer eurós hitelt, az igen kedvező 2% kamat plusz 2,5% kezelési költségre, tíz évre.
Azonban akárhogy számolja, nem jön ki neki a havi törlesztőrészlet a 2+2,5%-os kamat mellett.
Nos, a hitelszerződésből kiderült, hogy “A Bank az egyes üzleti évek első napján fennálló kölcsön összege után kezelési költséget számol fel, amely az év során változatlan mértékű.”
Ez benne a trükk. A kamatot minden hónapban a még nálad lévő tőke után kell csak megfizetned, ezért hónapról-hónapra csökken a fizetendő kamat mértéke, ahogy folyamatosan törleszted a tőkét.
Azonban a kezelési költséget az év elején megállapítják előre, az év eleji tartozás szerint és azt kell egész évben fizetned, hiába csökken a tőketartozásod az év során minden hónapban.
Mivel Ilonánál egyrészt a futamidő is rövid volt és a kezelési költség is magasabb volt, mint a felszámolt kamat, így ez durván kibukott. A példa kedvéért az ötödik év elején a tőketartozása 15,748 euró volt, az év végén pedig már csak 12.978 euró, vagyis majdnem 20%-kal kevesebb.
Azonban egész évben a 15.748 euró 2,5%-át fizette a hitel kezelési költségére. Ez 10 év alatt már egy komoly eltérést mutat a gondolt 4,5%-os kamathoz képest.
A tanulság? A kamat nem ugyanaz, mint a teljes hitelköltséged. Ezért felejtsd el a kamatokat és csak a THM-et vedd figyelembe.
A másik, hogy igyekezz pontosan értelmezni a hitelszerződést, mielőtt aláírod, mert ezek az apró nüanszok, amint látod, százezrekbe kerülnek pár év alatt.
Különösen durva volt ennek a hatása a hitel utolsó évében, amikor az év eleji tartozás alapján számolt kezelési költséget fizetted az utolsó hónapra is. Ha kiszámítanád csak az utolsó év THM-jét, durva eredmény jönne ki. Ezeknél a hiteleknél érdemes akár a vége felé előtörleszteni.
Nekem eddig az volt a velemenyem, hogy ahol magas a THM es a kamat kozotti kulonbseg ott valoszinuleg nem eri meg elotorleszteni, de akkor a jelek szerint tevedtem.
Nekunk nemsokara lesz fundamentas hitelunk. Akkor lehet, hogy ott is megeri elotorleszteni a vegefele a kezelesi koltseg miatt.
Az az érdekes, hogy egyes iparágakban nagy divat a költségek többfelé (több néven hirdetett) elosztása. Pl. az utazásoknál is sokféle címszóval kérnek pénzt.
Ez rendjén is lenne, ha választható lenne az adott szolgáltatás, de ha kötelező, akkor nem világos mire jó. Szerintem több az ügyfélszolgálati probléma belőle, mint a haszon.
Ilyen alapon a csoki árától is lehetne külön hirdetni a papírját, meg a csomagoláson a kép nyomtatási költséget.
A banki lakáshiteleknél törvény írja elő az alkalmazható költségtételeket sőt még a mértékét is. Az előtörlesztés is részletesen meg van határozva, mindenkinél ugyanaz a szabály.
Az meg mar csak a hab a tortan, hogy barmiert is kell, nagyon sokba kerul az a valami.
Nekem egyszer az OTP-nel total komolyan ajanlottak ugy hitelt, hogy a 2%-os kezelesi koltseget vegig a KEZDETI hitelosszeg utan kellett volna fizetni.
Amikor raketrdeztem, hogy havi 50 000 HUF nem sok-e egy kicsit valami olyanert, amirol azt sem tudjak elmondani, hogy miert fizetem, csak annyit valaszoltak, hogy 30 000 000 HUF az nagyon sok penz.
Ügyes…
Ha viszont a kezelési költség a kamat-marge-ba van beépítve, akkor nyilvánvalóan nincs maximálva.
1. Google: “erste bank hitel kalkulátor”
2. Erste oldalán az Excel fájlok.
3. Két gyermekem van, ezért “Fiatalok többgyermekes kamattámogatot….xls”
4. G. oszlop
Valóban kizárólag arról van szó, hogy ne a kamatban legyen nagy betűvel a magas szám meghatározva.