Megszületett a gyerekesek szja-visszatérítéséről szóló rendelet, a NAV csinált is róla egy magyarázó oldalt, amit itt találsz meg.
Átlagbérnek mégis csak a 2020-as adatot fogják nézni, ennek oka, hogy február közepéig nem fog elkészülni a KSH a 2021-es adatokkal.
Fontos, hogy amíg a munkavállalók automatikusan kapják vissza a pénzt, a vállalkozóknak és az egyéb tevékenységből származó szja-fizetésre kötelezetteknek nyilatkozniuk kell december 31-ig, ha szeretnék február 15-én megkapni a pénzt.
Ha nem teszik meg határidőig, akkor a bevallásban kérhetik vissza a pénzt utólag. A nyilatkozat október 31-től lesz elérhető, még ne keresd.
Lakáskiadás, vállalkozói kivét utáni szja-ból lehet visszaigényelni pénzt, lakáseladásból, osztalékból, tőzsdei nyereségből nem.
Az jogosult a visszatérítésre, aki családi kedvezményre jogosult, akkor is, ha azt nem vagy nem ő veszi igénybe.
Ha katás vállalkozó is vagy és szja-t is fizetsz, akkor mindkét helyen igényelheted a visszatérítést, de összesen nem lehet több a két összeg, mint 809 ezer forint.
A NAV tájékoztatója szerint a visszatérítés alapja az egyéb kedvezmények levonása UTÁN megmaradt szja-befizetés. Ez az, amiről írtam, érdemes átgondolnod, hogy idén van-e értelme bármi olyan befizetésnek, amit csak az szja-visszatérítés miatt csinálsz. (Önkéntes pénztárak például.) Ha kellően sok a befizetett szja-d, hogy családi adókedvezmény és az átlagbér szja-tartalma felett is marad még, akkor fizess csak önkéntes pénztárakba.
Azonban itt némi ellentmondás van a kijött rendeletben.
A rendelet hivatkozik az szja törvény 45.§-ára, ami így szól:
A magánszemély külön törvényben rögzített mértékben, megjelölt kedvezményezett(ek) javára és eljárás szerint nyilatkozatban rendelkezhet az összevont adóalapja adójának az adókedvezmények, továbbá az önkéntes kölcsönös pénztári nyilatkozat, a nyugdíj-előtakarékossági nyilatkozat és a nyugdíjbiztosítási nyilatkozat szerinti átutalás(ok) levonása (a külön törvény alkalmazásában kedvezmények levonása) után fennmaradó része (befizetett adó) meghatározott részéről, amelynek átutalásáról az állami adó- és vámhatóság a külön törvényben meghatározott szabályok szerint gondoskodik.
Erre azt mondja a rendelet:
A magánszemély az Szja tv. 45. §-a szerinti rendelkezési jogosultságát az 1. § (1) bekezdése szerint őt megillető kedvezmény figyelembevétele nélkül megállapított összeg tekintetében gyakorolhatja. Az 1. § (1) bekezdése szerinti kedvezmény után a rendelkezési jogosultság mértékével megállapított összeg költségvetési támogatásként illeti meg a kedvezményezettet.
Vagyis támogatásként pluszban meg fogja kapni az őt megillető kedvezményt.
A NAV tájékoztatója kiemeli, hogy az 1+1%-os felajánlást nem érinti az adóvisszatérítés, de egy szót sem szól a sorok írása idején egy sokkal több embert érintő kérdésről, hogy akkor az önkéntes pénztárak befizetésére is vonatkozik-e ez a kitétel, miszerint támogatásként ki fogják fizetni, ha nem maradna szja, amiből vissza lehet igényelni.
A jogszabályból én ezt olvasom ki, de inkább várj a befizetéssel, amíg ezt nem tisztázzák.
További részletek a fenti linkeken.