Lehet jól és jót enni olcsón is

2017-08-21
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Az Egyesült Államokban 48 millió embernek jut napi 4-5 dollár ételre, ezért a Mezőgazdasági Minisztérium elindította a Supplemental Nutrition Assistance Program-ot (SNAP), hogy segítse ezeket az embereket, hogy egészségesen, mégis eleget tudjanak enni.

El is indult egy kihívás, amikor a résztvevők nem egy vödör jeget borítottak magukra, hanem megpróbáltak egy vagy több hétig napi 4-4,6 dollárból elegendő és megfelelő ételt biztosítani maguknak, ahogy az sokaknak mindennapi megoldandó probléma  egy életen át.

A kihívás mindkét része elég komoly. Egyrészt az összeg nagysága miatt el kell felejteni nemcsak az éttermeket, gyorséttermeket, de még a legtöbb kész vagy félkész ételt is. Előre kell gondolkodni, mit akarsz venni, fel kell használni a maradékot is, stb.

De a másik része is kemény próbatétel: úgy étkezni ennyiből, hogy az egészséges is legyen hosszú távon. Ez sem lehetetlen, bár könnyűnek biztos nem könnyű. Rákeresve a témára, több letölthető receptet is találtok, amik egyszerre egészségesek és ennek ellenére olcsók is. Ezen a linken egy egész szakácskönyvet találtok változatos ételekkel és tippekkel, hogyan tudsz kevés pénzből jó ételeket készíteni.

Mert a közvélekedéssel szemben egészségesen étkezni nem drágább, mint egészségtelenül. Egy kilogramm gyorsfagyasztott bio karfiol sokkal olcsóbb, mint egy kilogramm fagylalt, a chipsekről már nem is beszélve. Egy zsírban tocsogó, szénhidrátban gazdag rendelt pizza árából nagyon sok salátát is tudnál készíteni magadnak csirkemellel vagy mozzarella sajttal. (Egy konyhakész, mosott 300 forintos salátára rászelni a kétszáz forintos mozzarellát és ráborítani egy pohár joghurtot kevesebb idő, mint feladni egy pizzarendelést telefonon, még mielőtt.)

Felmérés is van arról, hogy olcsóbb az egészséges étel, mint a junk food-nak hívott egészségtelen párja.

Ha értéktelen, üres kalóriákat viszel be a szervezetedbe drágán, háromszor tolsz ki magaddal és a pénztárcáddal: amikor megeszed, amikor elhízol tőle és amikor beteg leszel miatta. A túlsúly és a cukros ételek fogyasztása a legbiztosabb kombinációja a garantált cukorbetegségnek 45-50 évesen, de a szívinfarktushoz sem egy rossz recept. De ha csak 10%-kal vagy nehezebb, mint kellene, akkor 10%-kal többet kell enned, hogy fenntartsd magad. Minden mást változatlannak tekintve, pont annyival többet kell ételre költened, mint amennyivel nehezebb vagy az ideálisnál. Ez akár százezer forintos többletkiadás is lehet évente. (Ha elég bátor vagy, itt megnézheted, mennyi lenne az ideális testtömeged. 🙂 )

Ha egészségesen, mégse drágán akarsz étkezni, egyszerűen nem kell felülni a marketingnek. A dél-amerikai chiamag tényleg remek étrend-kiegészítő, de pont azt tudja a hazai lenmag is töredékáron. Az olívaolaj sem rossz, de a napraforgóolajban kevesebb a telített zsír és sokkal több a többszörösen telítettlen zsírsav. Csak az olívának jobb a marketingje. S még hosszan lehet sorolni a termékeket, ami miatt sokan azt gondolják, hogy az egészséges étrend drága dolog.

Mit akarok ezzel mondani? A havi kiadás igen jelentős része élelmiszerre megy el és sokan, akik tudatosak is a pénzügyeikben, nem tudatosak abban, hogy milyen ételekre költik az erre szánt összeget. S ott van még a többség, aki abban sem tudatos, mennyit is költ élelmiszerre és étkezésre. Pedig éves szinten komoly százezreket spórolhatsz tudatos vásárlással, de azzal is, ha egészséges dolgokat veszel.

Érdemes tudatosságot vinned az egyik legfontosabb napi rutinodba, az étkezésbe is: mit és mennyiért. Ha megteheted, hogy nem kell nézned, hogy mennyit költesz ételre, legalább azt nézd meg, milyen ételre költöd azt. Ha pedig még kénytelen vagy azzal is törődni, hogy mennyi megy el étkezésre, a neten rengeteg jó ötletet találsz arra, hogyan tudsz kevés pénzből is egészségesen étkezni.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
150 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Kifejezetten jó néha egészségtelen dolgokat enni. Kedvencem a csokis kakaóscsiga.
Állat módra addiktív... 😀 Az ember szinte érzi a cukorlöketet, ahogy betolja...

Értem a mondanivalót, de szerintem teljesen értelmetlen a fagyasztott karfiol árát a chipséhez hasonlítani, hiszen a kettő nem alternatívája egymásnak semmilyen módon. Hasonlítsuk inkább a karfiolt a mirelit sültkrumpliéhoz (amit bő olajban kisütünk) és rögtön nem is olyan nagy az árkülönbség.

4$/fő, az nálunk akkor 24$, naponta. Én meg azon töröm magam, hogy a napi kb 11$-t hogy lehetne leszorítani, mert az elég sok kiadás...

Nekem a súlyom a kalkulátor szerint kevés, pedig kellene még 2 kg - ahhoz, hogy komfortos legyen. És jók rám a 15+ éves ruháim.
Szóval a súly maga nagyon nem elég, persze ha túlsúly van, onnantól a helyzet rosszabb.
De ami igazán nehéz, az az életmódváltás: máshogy enni, mozgás, megfelelő mennyiségű alvás, jó stresszoldás.

Hobbiként kertészkedek, nulla vegyszerhasználattal, nem pénzspórolás miatt, a tescoban olcsóbb lenne, mint az én munkaidőm, de szeretem csinálni.
Az egri apartmanban ki szoktunk tenni egy tál zöldséget, gyümölcsöt, ami épp szezonálisan van.
A vendégek többsége örül is neki. Ami viszont megdöbbent, alkalmanként (nem is ritkán) megesik, hogy ott van egy család 1 hétig, 2-3 gyerekkel, és egyetlen szem paradicsom, paprika, uborka nem fogy el a tálból, ott találjuk megfonnyadva a zöldségeket 1 hét után.
Ebédet, vacsorát gondolom sokan étteremben esznek, de reggelizni azért csak az apartmanban szoktak. Kizárólag cukros péksüteményt esznek a gyerekek és a felnőttek is? Hogyan lehet, hogy a tényleg finom paradicsomból 1 szem sem fogy el? Biztos akad, aki nem szereti, de a család egyetlen tagja sem eszik? Ez teljesen érthetetlen számomra...

De ki szerint mi az egészséges étkezés? Egészen szélsőséges álláspontok vannak erről, nyilván van egy-két alapvetés, hogy a sok cukor rossz, a sok telített zsírsav rossz, a túl sok szénhidrát rossz, stb., stb. De simán ott van vitatott élelmiszernek a tej, a szója, a különféle húsok, és biztos vagyok benne, hogy meg fognak itt jelenni az egyes diéták felkent prófétái.

Én azt is felteszem, hogy biztos, hogy nem inkább a mértékekkel vannak gondok?

@szocske
Ha külföldiek, akkor a kérdést úgy kell feltenni, hogy te mennyire mernél egy neked egzotikus országban háztájit enni.

Kilóra persze nem drágább a zöldség, mint a junk food. Csak éppen semmire sem elég önmagában, hiába egészséges, a kalóriatartalma nagyon alacsony. Karfiolból például 8-10 kilót kéne megenni naponta, hogy meglegyen az energiaszükséglete egy átlagos embernek. Ez még fizikailag is lehetetlen.

Az sem korrekt, hogy a rendelt pizza árát hasonlítod össze az otthon készült csirkés salátáéval. Számold akkor a pizzát is magadnak sütve, vagy a salátát is rendelve. És ezt se kilóra, hanem azonos kalóriamennyiségre, ha kérhetlek. Pár deka csirkehús + egy tál zöldség nem elég semmire (sajttal már jobb, de igen sok kell belőle, hogy igazán számítson, és az még drága is), a pizzával meg jóllakik az ember, akármilyen egészségtelen is. Ha már salátát akarunk felturbózni, akkor legolcsóbban sok egészséges kalóriát pirított magvakkal lehet hozzátenni. A lenmag kilója párszáz Ft.

@Zabalint
Alapvetően ott a pont, viszont nem csak a mértékkel van a baj.
Pl.: hiába viszel be cukorból 1800 kalóroát, ha mellette nem eszel fehérjét.

@Kiszamolo
Persze, ebben igazad van, bár akkor is lennének 80 alatt krónikus betegségek, csak mondjuk fele annyi.

Egy a lényeg: nem veszem meg, mert akkor nem tudom megállni, hogy ne egyem meg.

Egyébként nagyon nagy igazság, hogy az egészségtelen dolgok sokkal drágábbak, mint az egészségesek.
Ha nem veszem meg a sok szart, akkor mondjuk tudok venni 90%+ -os csirkemell felvágottat, 400 Ft-os kenyeret, és drágább paradicsomot.

Egészséges táplálkozás:
1, Sok fehérje
2, sok fehérje
3, sok fehérje
+ természetesen szénhidrát is kell.

Az a baj, hogy az embereknek fogalmuk sincs, hogy mi mennyi kalóriát tartalmaz, és az mit jelent. Pl. csodálkozik valaki, hogy ő csak gyümölcsöt eszik vacsorára, s elhízik. ennyi erővel, ehetne 4 kanál cukrot minden este. Nagyjából számolgatni kell, különben elhízás lesz a vége. eszméletlen nehéz átállni, de meg lehet csinálni.

@Balint
Ez igaz, de az általam ismert elhízott embereknél ritkaság, hogy a fehérje adag se legyen meg, mondjuk jó adag, jó zsíros húsként. Az amerikai chipstől és kólatól elhízottak sztereotípiája nem biztos, hogy Magyarországon megállja a helyét, illetve az gyakran inkabb csak extra az amúgy is mértéktelen alap étkezés fölé. Itthon mellesleg a tukmálásnak is "kultúrája" van...

Egyáltalán nem annyira vészes normálisan táplálkozni. A bolti dolgok helyett érdemes főzni. A fehérlisztet le kell cserélni egeszségesebb szénhidrátforrásra, pl. rizsre, durumlisztre, rozsra stb.. Pl. egy sült rizst ezer módon el lehet készíteni, könnyen emészthető egészséges. Egy kacsamellhez is pl. sok krumpli helyett párolt vöröskáposztát kell enni. Sokszor az avokádó, csírák, csicseri borsó, olívabogyó stb. le van értékelve. Ilyenkor nyáron pl. tök jó a gazpacho, egészséges, az olívaolaj és a sherry ecet ráadásul nem csak egészséges, jó a fogyáshoz. Elég sokat utazok a világban, úgyhogy megdöbbenve látom, a magyar alapkonyha mennyire egészségtelen. Nem pénz kell elsősorban az egészséges táplálkozáshoz, hanem értelem és igényesség. Sok zsír és fehérliszt imádó van Magyarországon, azért tartunk itt népegészségügyileg.

A vilag egyik legdragabb orszagaban Svajcban lakva is egeszen jol ki lehet jonni a kajaval. 3 felnott es egy gyerek max. 450-550 frankbol kijon, ami egeszen barati. Imadjuk az Aldi pentek esti/szombat delutani akcioit (vasarnap minden zarva), igy 30-50%-al olcsobban tudunk vasarolni. A Lidl friss zoldseg-gyumolcs kinalata verhetetlen, plane ha a heti/napi akcios cuccot vesszuk es persze mindez Svajci minoseg.
Fontos tenyezo meg egy kozepes meretu melyhuto, ahol felhalmozzuk az akcios cuccokat aztan szepen elfogyasztjuk (fontos, hogy folyton porogjon a tartalma) es a pincebe is betarazunk, ha valami jo cucc van olcsobban.
Ha pedig atmegyunk a nemetekhez, akkor betarazunk halakbol (is), mivel azon nincs limit es horpadtra pakoljuk szegeny kocsinkat hehe. Termoszban hordom a kavet, magunkra fozunk, rengeteg zoldseg es gyumolcs is belefer a budgetbe.
Kis odafigyeles kell csak.

@Zabalint, pont a magyaroknál marad ott, a külföldieknél kevésbé.

@Balint:
"Egy a lényeg: nem veszem meg, mert akkor nem tudom megállni, hogy ne egyem meg."

Nekem ez ugyanolyan ál-megoldásnak tűnik, mint amit a pénzügyeknél az UL ügynökök szerint jó elv, hogy rá kell kényszeríteni az embereket a havi megtakarításra.

Felejtsd már el a bmi-t: thecalculatorsite.com/articles/health/alternatives-to-bmi.php

A gyerekeim sulijában ok a kaja. A tanárok MINDEN szülőin elmondják, hogy kedves szülők, lehetőleg ne cukrozott üdítőt és nasit, édességet pakoljatok a gyerekeknek, mert 1. nagyon egészségtelen 2. nem eszik meg a kifizetett kaját (+1 saját: nem mosnak fogat minden korty/falatka után, egész nap ázik a foguk a cukros nyálban)
No most olyanok, mint kuszkusz - meg sincs szagolva. Az nem kaja, nem ismeri a gyerekek nagy része, nem is eszi meg. Tehát éhes. Tehát nem tud figyelni, agresszív és a szülő másnap még több nasit küld vele....

Az egyik ofőnek volt olyan ötlete, hogy osztálypénzből vegyünk kekszet, hogyha éhesek a gyerekek, legyen mit enniük :DD

@Kiszamolo
Rendelek egy pizzát munkahelyre vagy rendelek mozzarellás salátatálat. Készítek magamnak egy salátatálat, vagy pizzaalapot megpakolok feltéttel és megsütöm magamnak. Ezek a ceteris paribus összevetések, nem amit te mondasz. Elvben amúgy mindkettő egálban van, csak mondjuk ha én salátatálon élnék, akkor messze nem fedezné a napi kalóriaigényemet (a nicknevem ellenére mem vagyok elhízva).

Anyam szeret chia magot venni folyton hiaba mondom neki hogy ha osszetevokre bontod akkor mindennek megvan a koltseghatekonyabb resze (és annyira nem is finom az a nyalkas akarmi) :

- van benne rost: jah a bulgurban is olcsobban
- van benne omega3: jah a lenmagolajban is olcsobban
- van benne feherje: azért meg húst kell enni 🙂

tulajdonképpen mi is a baj pizzával, mint olyan? miért használjuk a junkfood szinonimájaként?

Értem én hogy egy full 32 centis pizza kicsit sok egy személynek, nade ketten is meg lehet enni egyet.

@Zabalint
nem látom a hasonlatot, mert itt pont, hogy tisztában vagyok azzal, hogy egészségtelen.
csak szimplán tudom, hogy nem tudom megállni, hogy ne nyúlják ra a ropira, ha otthon vagyok, annak ellenére, hogy egészségtelen 🙂 úgyhogy inkább nem veszem meg.

A karfiol tuti fogyókúrás kaja: elég ránéznem, és elmegy minden étvágyam 🙂

Saját tapasztalatom szerint is így van. Ha a napi étkezésből kimarad a junk food, a bevásárlásból pedig a félkész és kész ételek, és persze az édes és sós rágcsálnivalók, üdítők, akkor a fajlagosan drágábbnak számító normális alapanyagokkal (kenyér, de akár marha, hal) együtt sem kerül feltételenül többe a mértékletes, változatos, normális étkezés. Normálist írtam (2x is!), az olyan extrém példáktól most tekintsünk el, hogy a megszokott 10 dkg (baromfi)párizsi+kiflit hidegen füstölt lazacra cseréljük, versenysport és egyéb különleges, a nagy átlagtól eltérő speciális esetek. Sokszor nem a marha, vagy a kacsacomb a drága, pedig a sertéscombhoz, csirkemellhez képest valóban drágább, hanem a sok, bőven nélkülözhető "egyéb" kerül sokba.
Persze azt is elismerem, hogy ez időnként macerásabb, kevésbé kényelmes.

"tulajdonképpen mi is a baj pizzával, mint olyan? miért használjuk a junkfood szinonimájaként?"

Mert kb. a 80 %-a fehérliszt.

Ugyanaz a feltét, pl. párolt zöldbabon, sokkal kalóriaszegényebb és rostdúsabb lenne.

Szerintem első lépés, hogy miket nem veszünk lehetőleg soha vagy csak nagyon ritkán.
Megtervezni a kaját a következő. Nagyanyáinknak és a menzáknak/éttermeknek nem véletlenül van min. heti menüje.
A következő, hogy a "nem vásárlást" már nem is érzed áldozatnak.
Ja, és akkor megy hosszútávon, ha az egész családot érinti.

Ezzel párhuzamosan valami örömmel végzett, állandó mozgás.

Az egészséges étkezés tényleg kizárólag akarat kérdése. Minden más csak kifogás.

@Kiszamolo
De, választás kérdése az is, csak egy másik dimenzió, ha az egészséges és az egészségtelen ételt veted össze, akkor vesd össze mindkettőt Sparban vásárolt alapanyagokkal, ne a Spar árait vesd össze a pizzériával.

Ha valamit tudod, hogy nem kéne megenni, akkor ne azon múljon, hogy hány lépésre van tőled. Ha nem veszed meg ok, de mit csinálsz, ha mondjuk kínalgatják, vagy egy hotelban reggelizel és van választék, stb., stb. Nekünk mindig van otthon egy rakás csoki, sajnos ajandékba kapjuk néha, hiába harcolunk ellene, mégis nagyon ritkán veszem rá magamat, hogy egyek belőle, pedig régen imádtam, egyszerűen ha elszokik tőle az ember, egyáltalán nem tud egy idő után jól esni. Időnként odaadjuk valakinek vagy kitesszük a kuka mellé, aztán valaki elviszi.

Mi gyakran eszünk reszelt nyers céklát salátaként. Lehet hozzá keverni diót, almát, búzacsírát, egy kis mézet. tejjel is fel lehet önteni.

A cékla jópár napig elvan a spájzszekrényben, csak meg kell hámozni és megreszelni, ha igény támad rá. 🙂

Ezt a hardvard egyetemi ajánlást is lehetne reklámozni, elég jól leírja, hogy mit együnk, és milyen arányban az egészséges táplálkozáshoz:

hsph.harvard.edu/nutritionsource/healthy-eating-plate/

@headset
A jó pizza eleve vékony, így tésztát nem sokat eszel, plusz nem feltétlenül kell fehérlisztből lennie. Amúgy érdekes, hogy az egészségtelen ételről mindenkinek a meki, a pizza, a chips, a kóla jit elsőre eszébe, holott a hagyományos magyaros étrend sem éppen egészséges, csak ugye azt rendes kajának mondjá ka pizzával szemben...

@headset
A pizza durumliszt. Ami nem összekeverendő a fehérliszttel, amiből Mo.-on készítik. A durumlisztes tészták, és durumlisztes, vékonytésztás valódi pizzák a legendás, szellemi világörökségi rangra emelt mediterrán étkezés részei. Nincs azokkal semmi baj.
A takarmányminőségű magyar fehérlisztes "pizzával" van a baj, rajta értelmezhetetlen dolgokkal, keletlenül, rossz minőségben, vastag tésztával ... Mindent el lehet készíteni egészségesen is.

@Családfővel egyetértve: igen, csak elhatározás kérdése, semmi egyéb. Nem diétákat meg trendeket kell követni, hanem tudni kell, hogy mi kell a testnek, és tudni kell főzni (vagy megfizetni a helyet, ahol tudnak). Nem ördöglakat. És nem kerül csilliárdokba, finom, épít, ésatöbbi. Az info elérhető könnyedén a neten vagy bárhol.

Csak akarni kell(ene).

@bmarton
Éppen erről írtam az imént 🙂
FŐZNI kell tudni, fantázia kell stb. Nem lehet 8 kiló karfiolt megenni, nem is kell. Olyan egészséges, ízes, tartalmas ételeket kell készíteni, amelyekkel viszont igen. Csak sajnos teljes értékű és finom és mindenkinek jóleső ételt készíteni sokkal melósabb, mint odadobni, hogy nem lehet 8 kiló karfiollal jól lakni. De ki mondta, hogy kell?

Én ezt látom eredendő hibának: tervezni, főzni, elkészítési technikákat ismerni, tájékozódni, azaz energiát befektetni kell(ene) a dologba, de azt nem teszik meg. Aztán jön a baj, meg a kapkodás, de addig is lehet takarózni azzal, hogy egy férfi répával nem lakik jól. Egy nő sem, jegyzem meg halkan ...

Az élet túl rövid a rossz (ízetlen, tartalmatlan, káros adalékokkal telepumpált, túl sós/cukros/ízfokozós/zsíros/stb.) ételekhez. Speciel jobban szeretek enni annál, semmint ilyenekkel próbálkozzam 🙂

Az oliva olaj a benne található antioxidánsok miatt értékes. onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1002/med.1028/abstract

Egyébként meg a fő szabály:
nem a mitől, hanem a mennyitől leszünk betegek. Nem az a probléma, hogy drágák az egészséges ételek, hanem, hogy nem szeretjük őket. Már óvodás korunk óta.

Jót enni úgy lehet, hogy magadnak termelsz. Én vállalkozó vagyok, megtehetném hogy akármilyen ételt vegyek a boltban, mégis meg van művelve a kert, vannak gyümölcsfák, tyúkok, nyilván tojás is. Feleségem is segít. Csak hogy ez foglalkozást igényel. Le kell hajolni, be kell koszolni a kezeket áldozni is kell rá és eltölteni az időt. Azt el kell venni a pénzes munkától. Pedig többet kereshetnék ez alatt az idő alatt mint amit termelek. Ezt egy olyan pénzügyes mint Kiszámoló az életben nem fogja fel, mért csináljuk így, mert ha csak a pénz istent nézzük akkor ez nem pozitív mérleg. Viszont amikor felröppen, hogy szennyezett tojás akkor megvonom a vállam, mert itt biztos nem az. De elenyésző amennyiszer bejelentik egyáltalán. Szépen megeszik az emberek. Közben a kötvények fialnak, ez a lényeg.

Valóban nem egyszerű olcsón és jól enni, sokszor arra is kell gondolni, hogy ki mit szeret. Hiába egészséges valami, ha nem kívánod. Arról nem is beszélve, hogy nem lehet egész nap folyamatosan enni. Ha egészségesen akarsz enni, akkor pl. csirkemellet zöldségkörettel kéne enni, attól meg hamar éhes leszel, ha krumplival eszed, már kevésbé.

Nagy kedvencem a halevés téma. A tenyésztett halakat sokszor igen rossz körülmények között tartják, a vadon fogottak meg szennyezettek lehetnek. Amúgy mindig mondják, hogy együnk sok halat. Kösssz.

Tegnap pont pizzát sütöttem, isteni lett! Igazából az Aldiból akartam venni, de annyi tartósítószer volt benne, hogy inkább magam készítettem, ami ugyan biztos, hogy sokkal drágábbra jött ki.

Chiamagot én sem eszek a fent említett okok miatt, helyette - rostforrásként - őrölt lenmagot viszont naponta. Nagyon fontos a megfelelő rostbevitel, erre sokan nem gondolnak. Ezért is kell a sok zöldség-gyümölcs. Gyümölcsöt reggel célszerű enni és semmiképp se valami után, mert az csak ott fog rothadni a belekben. És a megfelelő mennyiségű vízivás is fontos - persze nem evés közben.

Engem az érdekelne ki mennyit költ havonta kajára. Mi harmincas házaspár vagyunk, egy 2 éves gyerkőccel. Alapvetően egészségesen étkezünk. Úgy értem mindig van paradicsom, 400Ft-os jobbfajta kenyér, és azt is tudom mi az a bulgur 🙂 de azért joghurt, virsli, túró rudi is. De mondjuk chipset, kólát még az életbe nem vettem. Szóval elég vegyes a kép. Havonta 120 ezer Ft simán elmegy kajára. Panelben élünk, mindent megveszünk. Ez sok-kevés-pont jó? Kíváncsi volnék másoknál mennyi ez havonta. Köszönöm! Szeretném lejjebb faragni a költségeket, de először azt akarom tudni vajon mi az az optimális összeg, ami alá nem érdemes adni.

4$? Lehet ingyen is, csak akkor egész nap a tanyán tevékenykedsz, a befektetett idő és energia is pénz.

Jájj, ilyeneket nem kéne írni, hogy sok a telített zsír benne... . Az ugyanis pont hogy jó, a baj kizárólag a szénhidráttal van. Nincs olyan anyagcsere folyamat, ami táplálékkal bevitt zsírból zsírsejtet generál, ellenben a szénhidráttal bevitt zsír blokkolja a szénhidrát glikogénraktárakban való eltárolását, így a szénhidrátból lesz zsírtartalék a testen. Kb. 5 éve élek kizárólag szalonna, tojás, hús, sajt, nyers zöldség, gyümölcs étrenden, 9% a testzsírszázalékom és a vérképemtől minden évben az orvos letérdel, hogy mi az istent művelek magammal. 😀
Nagy titok: nem kell szemetet enni, mindig jóllakásig eszem és heti 4-szer sportolok. Megvagyok havi 40 ezerből, kinda easy, szóval a "kihívás mindkét része elég komoly" mondattal semmilyen szinten nem értek egyet. Bazi egyszerű, ha az ember nem s***hülye. 😀

@myway

ennél van sok-sok komment, lehet szemezgetni:

https://kiszamolo.hu/oszd-meg-a-koltsegvetesedet/

myway,
Ha ebben minden benne van (reggelitől vacsiig, gyümölcs stb.) akkor szerintem nagyjából ok - kb. 100-ra simán le tudnátok menni, ha a virsli/túrórudi&tsi eltünnének.

szocske: Hozzászoktak a holland hidrokultúrás paradicsom "ízéhez", ami napot csak szökőévben lát. A Te paradicsomod túl intenzív ízű nekik.
Egyébként a bioval vigyázni, lehet hogy a gombatoxin rajta ártalmasabb, mint a vegyszer lenne..
Ugyanez a baj a teljes kiőrlésű cuccokkal is: a drága kis fuzárium jófajta aflatoxinjának bőséges forrása lehet.

-Sygma

myway, ha egészségesen szeretnétek étkezni továbbra is, ebből jelentősen nem fogsz tudni lefaragni, szerintem. Nálunk is ilyesmi összeg megy el havonta élelmiszerre, már évek óta, 2 gyerekkel.

Az egészséges étkezésen nem is érdemes spórolni, mert az (is) a hosszútávú egészség záloga - szóval szerintem jó úton jártok. Mi több, a gyereketek is jó példát látva nő fel - ami szintén fontos az ő jövőjét tekintve.

Az egészséges táplálkozás Szendi Gábor szerint azt jelenti, hogy csak olyasmit együnk, amit őseink is ehettek kőkorszakban: vagyis húst, halat (beleértve a sajtot és tojást) ill. zöldséget és gyümölcsöt. Több könyvét is olvastam: szerintem meggyőző, bár magam is távol vagyok ettől az étrendtől. A szénhidrát-fogyasztás csökkentése szerintem mindenképpen szükséges.
(Más kérdés, hogy mi lenne, ha több millió ember állna át rá? Ui. épp a gabonafélék termesztése tette, teszi lehetővé ekkora népesség eltartását.)

A BMI-t én is lehúznám. Kb. tíz éve egy testösszetétel vizsgáló gép (és az ilyen kalkulátorok) is a túlsúlyos kategóriába sorolt. A következő rubrikában meg az állt, hogy testzsír összesen 6%.
Mióta családos vagyok, már lehet felment 10%-ra 🙂

A diéták többsége ideológiai hülyeségre épül, nem kell benyelni. Azt azonban érdemes megfigyelni, hogy nagyanyáink étkezése (kukoricakása, hús csak mutatóban, gyümölcsök, lekvár, befőtt - hetente egyszer) hova vezettek. Majd mindenki aktív maradt 80 éves kor felett is. Aztán a 70-es évek gulyáskommunizmusában beköszöntött a bőség (a háborúhoz és az 50-es évekhez képest), és mindenki evett-ivott, amennyi belefért. Nagymama már nem csak ünnepek alatt sütött, hanem minden hétvégén, a cukros süteménytésztát csak tovább rontotta, hogy cukros gyümölcsbefőttből készült a töltelék. Vagy cukros mákból, dióból, túróból. A mama persze nem evett belőle annyit, de az onokák jól megkapták az egészségtelen kaját. És még tukmálták is, ha nem ettél belőle legalább egy tucattal. Mindezek mellett ott volt a szoci táplálékpiramis, teljesen elhibázott módon a kenyérre és szénhidráttartalmú kajákra építve

A rendszerváltás után már bejöttek a nyugati kaják, de azzal is csak annyit értünk el, hogy telepakolták a boltjainkat nutellával, és külföldi csokikkal. Van persze sonka is, és teljes kiőrlésű kenyerek is, de ezeket meg kell tanulni észrevenni.

Amióta életmódot váltottunk, azóta örökre elbúcsúztunk: a cukros szénsavas üdítőktől, cukros gyümölcslevektől, cukros kávétól, cukros teától, fehér kenyértől, péksütiktől, sima rizstől, állandó krumplikörettől, normál tésztától. Csoki és cukrászdai süti belefér, amikor csak kedvünk tartja, érdekes módon ez havi 1-2 alkalom, nem több

Helyette van hús, zöldség, rost tartalmú köretek (kuszkusz, bulgur, köles - lidl-ben lehet kapni ócsójé), barna rizs, üdítőnek víz, tej, tejtermékek. Bocsi, nem hiszek a paleó és egyéb ősemberes sületlenségben, akkoriban 30 év volt az átlagéletkor, tejet ivó nagyapámék pedig 80 év felett is aktívak voltak.

@Lucifer
Szendi Gábor az egyik legártalmasabb kókler ma Magyarországon, a meggyőző erejét persze nem vitatom...

A cukor egy kábítószer, le kell vele állni. Nem úgy, mint Update Norbi, aki ugyanúgy telenyomja mindenfélével a kajáit, hanem tényleg. Aki a gyümölcsök és zöldségek cukortartalmából, valamint a teljes kiőrlésű kenyerek, kuszkusz, barna rizs, kevés krumpli keményítő tartalmából nem tudja kinyerni a napi szénhidrát szükségletét, az forduljon orvoshoz. De tényleg.

Elvonási tünetek vannak, de csak egy-két napig. Ez idő alatt lehet csalni banán fogyasztással. Az éppen elegendő vacsora és az esti nassolás elmaradása segít, hogy a bőséges reggelit jó étvággyal fogyasszuk el, és ne legyünk éhesek egész délelőtt, és ne nassoljunk a munkahelyi automatákból, büfékből.

Mindezek tudományos alapja a glikémiás index, az alacsony glikémiás indexű, lassan felszívódó szénhidrátok előtérbe helyezése az inzulinlöketet okozó cukros junk food-okkal szemben.

Arról is lehetne említés, hogy hányan esznek gluténmentes kajákat, pedig nem is gluténérzékenyek, de divatból megveszik a gluténmentest jó drágán, a kereskedők meg kiszolgálják az igényt, mert nekik mindegy, ha a fogasztó ezért hajlandó többet fizetni, akkor ezt is árusítják.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram