Magyar euró?

Fellángolt a vita a hozzászólásokban, érdemes-e még forintban megtakarítani és lesz-e magyar euró.

A probléma magját a forint elmúlt 12 éves leértékelődése és inflációja okozza. 2010 áprilisától az euróért 49%-kal többet kell adni, ennél még a rubel is jobban teljesített az elmúlt 12 évben a mai árfolyamok alapján. Egyedül a török líra és az ukrán hrivnya tudta alulmúlni a forintot egész Európában, de a hrivnya is csak akkor, ha 12 évet nézünk.

Csak összehasonlításul, a cseh korona erősebb, mint volt 12 éve, a lengyel zlotynál 21,1%-kal nőtt az euró ára, azóta, a bolgár leva az euróhoz van kötve és hamarosan be is vezetik azt a leva helyett, a szlovákok, szlovének, észtek már rég bevezették az eurót, a horvátok jövőre fogják, a kuna kemény 3,7%-ot gyengült az euróhoz képest 12 év alatt. A román lejben 20,5%-kal lett magasabb az árfolyam a vizsgált időtartam alatt, a szerb dinár 18%-kal. A következő legrosszabbul teljesítő deviza is bőven feleannyit sem romlott, mint a forint.

Különösen rossz a helyzet 2018 óta, a forint folyamatosan veszít az értékéből. 27%-os volt az euró áremelkedése szűk négy és fél év alatt. Ha euróban tartottad a pénzt a párnacihában, többet hozott, mint bármelyik forintos magyar állampapír.

2018 eleje óta a román lejnél 6,2% jön ki, lengyel zlotynál 10% mínusz, a cseh korona többet ér, mint négy és fél éve, de még a háborúban álló Ukrajna devizája is annyit ért 2017 novemberében, mint most. (Oké, nyilván a mostani árfolyam nem annyira piaci ár, de azért akkor is. Az év elején is tartotta a 2017-2018-as árfolyamot.)

A gazdaságpolitikának és a túl laza monetáris politikának (a magyar jegybank még akkor is csökkentette a kamatot, amikor mindenki más már kamatot emelt) meglett az eredménye.

Sajnos nem látszik, mitől állna be változás. Az Unió elkezdte számonkérni az európai értékeket, így be is fagyasztotta az uniós utalások komoly részét. 2021 és 2027 között 43 milliárd euró biztos járna Magyarországnak. Ha ennek nagy része nem jön, az komolyan gyengíti a forintot, hiszen évi több milliárd eurót nem kell forintra váltani.

Az exportnál jobban nővő import, a dráguló energia miatt nagyobb devizakiáramlás, a folyó fizetési mérleg negatív egyenlege és a kormány unortodox megszorítása sem kedvez a forintnak jelenleg.

Hiába emelte a jegybank mostanra 6,75%-ra az egyhetes betéti kamatot a tavalyi 0,9%-ról, már ez sem segített a forinton, 14,5%-ot romlott a forint az euróhoz képest egy év alatt.

(Román lej gyengülés egy év alatt 0,2%. Lengyel zloty 2,69% gyengülés)

S itt jön a második probléma, vajon lesz-e magyar euró valaha? Szerintem amíg nem lesz kormányváltás, biztos nem, hiszen ezzel egy komoly terület, a monetáris terület felett veszítené el a kormány a kontrollt. (Bár mi jobban jártunk volna az elmúlt években…) Úgy gondolom, hogy ha a kormány mindent teljesen kontrollálni akar az országban az iskolai tananyagoktól a civil szervezetekig, majd pont a monetáris politikát ne akarná.

Az, hogy jó-e az euró bevezetése, amire egyébként ígéretet kellett tenni az Unióhoz való csatlakozáshoz (mármint a megfogalmazás szerint “törekedni kell rá”, akármit is jelent ez), nem annyira egyértelmű. Van rengeteg előnye, de hátránya is. Az egyik, amit az előbb említettem, hogy nem vagy csak alig lesz ráhatásunk a közös monetáris politikára. Például hiába nem tetszene a negatív alapkamat, akkor is azzal kellene együtt élnünk. Amíg nincs euró, nem a mi problémánk a déli államok túlzott eladósodása (legalábbis közvetlenül nem az) és így tovább. Cserébe nem kellene szembenézni azzal, hogy a forint ennyit veszített az értékéből az elmúlt évben, években és évtizedben.

Amire viszont sajnos van esély, hogy a környező országokhoz hasonlóan az emberek maguktól elkezdik használni az eurót.

Számos szomszédos országban a helyi deviza pénzromlása miatt az emberek a napi bevásárlást a saját devizájukban végzik, a fizetésüket is abban kapják (viszont lehet, hogy euróhoz kötve), de a megtakarításaik nagy részét már euróban tartják, a bérleti díjakat, az autók árát, az ingatlanok árát is euróban adják meg.

Így a helyi deviza ledegradálódik egy másodrendű pénznemmé, amit az emberek csak a mindennapi bevásárláshoz használnak.

Érdekes élmény volt Szlovéniában, amikor arról beszélgettünk, hogy olcsóbb-e az új autó Magyarországon, mint Szlovéniában, hogy amikor átszámítottam nekik tollárra (a szlovén pénznemre, amit az euró előtt használtak) a magyar eladási árakat, arra kértek, hogy euróban mondjam, mert nem tudják, hogy az mennyi pénz.

Egyszerűen nem tudták értelmezni a saját pénznemüket nagyobb összegnél, mert semmi komolyabb dolgot nem vettek soha tollárban. Mintha nem is a tollár lett volna az ország pénzneme. Rá se állt az agyuk, hogy egy néhány százezer forintnál nagyobb tételt tollárban számoljanak ki. Az csak arra való, hogy tejet vegyenek rajta a boltban. Az autó, a ház, a bérleti díj árát csak euróban tudták értelmezni.

Ha folytatódik a pénzromlás, erre látok esélyt, hogy idehaza is csökkenhet a forint szerepe a tranzakciókban és egyre többen egyre több mindent euróban fognak megadni, először csak a bérleti díjakat, az utazások árát, később az autók és ingatlanok árát is.

Meglátjuk, igazam lesz-e. Ha magára talál a forint (amihez egyrészt egy nagyon komoly kamatemelés kellene, nem ilyen havi félszázalékos bohóckodások, másrészt a kormánynak kellene megegyezni az Unióval), akkor nem így lesz, de ha folytatódik ez a zuhanás, előbb-utóbb egyre több ember fog elfordulni a forinttól idehaza is.

Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.

Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 45 ezer forint.

40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül

Share

162 hozzászólás

  • IDSx
    Ügyfelekkel (B2B, magyar kkv szektor) elszámolàs már jó ideje EUR/USD alapon megy nálunk. 100-150 nap is lehet egy-egy telco/infrastruktúra hardware szállitása, forintos ajánlatot már ilyen idötávra se tudunk kiadni, versenypiaci margin és piaci verseny mellett nincs ekkora bufferünk. fizikai implementációt végzö alvállalkozók is ugyanigy EUR számolnak el felénk.

    Ismerösöm egy ügyfelét most rakta át eurósra, ami eddig havi 1.6 MFt nettó volt az az EUR->HUF váltás után 1.7 MFt-t hozna nekik.

    Szinte minden, szolgáltató szektorbeli, tipikusan magas hozzáadott szellemi értékü kkv tulaj/vezetö ismerösöm keresi az útját-módját az eurózàsnak.

    Én 3 hónapja kaptam 20% fizuemelést, egy jelentös ügyfél megszerzése után – aand it’s gone. Már a 20%om reálértéke. De az se normális, hogy negyedévente új munkaszerzödés…

    Megcsináljuk mi itt Montenegrót lassan…

  • IDSx
    @poresz egész pontosan mezei munkavállaló, külföldi munkavégzés hiányában csak forintot kaphat.

    Vezetö munkavállaló szerzödése viszont lehet nem forintos is. “Az euróban megállapított munkabér esetében az átszámításhoz minden esetben (minden hónap elszámolása tekintetében) a kifizető Szja tv. 6. § (4) bekezdése szerinti árfolyamot köteles használni, azaz a megelőző hónap 15. napján érvényes MNB hivatalos devizaárfolyamát.”

    Kiváncsi lennék, hány multis vezetö adja elö a dolgozók fele: a cég nem tudja lekövetni a pénzromlást a bérekben, ez van – miközben neki az eurós szerzödése pont hogy leköveti 🙂

    De tudok olyan multit ahol már a vezetöi szerzödések is HR issue, mert 360 körüli árfolyam van az évekkel ezelött kötött munkaszerzödésben, mint felsò határ…

  • KommentElek
    Amit a nagynemzeti, nagymagyarnak mondott Fidesz (ezért vonultak ki másodszor is a Trianon megemlékezésről) művel a forinttal, az az én szememben szimpla hazaárulás kategória.
    A sok szavazó pedig örül, tapsol szemeit becsukva, hogy a pénzük egyre kevesebbet ér a boltban.
    Lemegy a nyár, jön a recesszió. Több cégvezető mondta, hogy ősztől gáz lesz, látszik már, hogy onnantól kevesebb a megrendelés, az emberek most már kivárnak. Ha halasztható a probléma, amit meg kell oldani, akkor inkább eltolják és nem vásárolnak, mert kell a pénz kajára.

    Albérleti díjat lehet EUR-ban kérni jogilag magánszemélytől?

  • Dreamer
    Copywriter
    Én nagyobb balek voltam. Anno – kb. 2 éve – 298 Ft-ért váltottam át a dolláromat és vettem belőle MÁP+-t. Most várom a fordulót, hogy visszaváltsam és vegyek rajta dollárt. Szerintem ezután az akció után az OTP-s bankszámlám megszüntetése következik…
  • Geri Hallivell
    mi alapján ítélted meg, hogy a csehekhez képest a béka segge alatt vagyunk? Komolyan érdekelne, mert párszor én is voltam náluk, de nekem az volt a benyomásom, hogy ugyanaz a tyúkszaros, poszt kommunista ország, mint az összes többi itt ebben a régióban….
  • Gary

    Igazad van ebben teljesen.
    A közalkalmazottaknál a vízfejet kellene csökkenteni, abból állítólag van bőven.

    Amellett a jelenlegi helyzet fő oka szerintem leginkább, hogy egy gázszerelőt feltettünk a forbes-listára.


    Álmodik a nyomor. A gazdaságunk túlságosan a némethez/európaihoz van kötve; a német gazdaság hasíthat úgy, hogy a magyar romokban, de fordítva lehetetlen.
    Amellett a szankciók “csak” pénzben kerülnek sokba, a nem meglépésükkel a jövőbeli békével fizetünk.


    Én ezt már 4-4.5 éve elkezdtem 🙂

  • Kertészlegény
    Én évek óta ámulva figyelem, ahogy az emberek tolják a magyar államkötvényekbe a pénzt. Forintban… És nem értettem. Valaki elmagyarázná, hogy milyen logika lapján volt érdemes lekötni forintban pénzt?
    Én mindent eur-ban tartottam/tartok.
    Valamiből kimaradtam?
    Én vállalkozóként már van akivel eur elszámolással állapodtam meg, szóval ez már bőven működik itthon is
  • kritizator

    tervezési/kivitelezési hiányosság NEM LEHET a kivitelező a kivitelező (ön)költsége:)

    és az hogy lehet hogy egy 30 miliárdos munkából kihagynak 90 milliárdos tételeket és 120 milliárd lesz a vége????

  • Atesz
    Ha bevezetnék az eurót, mi történik a forintos állampapírokkal, bankban lévő pénzzel?
    Illetve mindenki csak forintot adna el, hogyan lehet ezt megvédeni, hogy ne szálljon el az ár?
  • Orákulum
    OFF
    Gyerkőcöm gimijében három tanára hagyja el a pályát a tanév végén (lehet, több is, az őt tanítók közül van ennyi…), köztük a matek spec osztály matek tanára is, aki anno szintén itt érettségizett, és 20 éve tanít is azóta. Neki 3 gyerkőce van, és ott tart, hogy hitelt kellett felvennie a napi létfenntartáshoz. Kezdő aktuáriusként is megkeresné a fizuja háromszorosát, de a durva az, hogy Lidl pénztárosként is a 1.5-2-szeresét. Mindhárman 50 év alattiak. Szülői közösség reakciója: dobjuk össze a tanári kar fizetéskiegészítését saját zsebből. És mi történik? Egy óra alatt millió Ft/év nagyságrendű a beérkező felajánlások összege.
    Hát itt tart a magyar közoktatás. De majd Pintér doktor rendet vág.
  • Csalodott
    Csak sajnalni tudom azt aki forintban kapja a fizeteset, az elmult 4 honapban valtottam amerikai ceghez, 20+ szazalekkal keresek tobb forintot azota hogy alairtuk a szerzodest csak azert mert a dollar ennyit erosodott a forinthoz kepest.

    Az asszonynak mind azt mondogatom hogy koltozzunk vissza romaniaba.A kovi 4-5 evben biztos jobban jarnank mintha itt maradnank, arrol nem is beszelve hogy 25% ado helyett csak 9%-ot kene befizetni a keresetem utan. Csak az a franya roman burokracia ne lenne… Probalom meggyozni magam h erdemes itt maradni, de egyre jobban azt latom hogy semmi ertelme itt maradni. Regen az volt h romaniabol akartak ide koltozni az emberek most meg mi vagyunk irigyek a romanokra. Csak igy tovabb, hajra magyarok!

  • Teo
    Román munkások építették a házamat. Teljesen egyértelmű volt, hogy euróban számolunk és fizetünk. A forint csak játékpénz.
  • beetle
    Mi alapján gondolod ezt?
  • Blend Ahmed
    “Meggyesi? Az ki? Nem Medgyessy-re tetszenek gondolni az urak egészen véletlenül?”
    Jujj, bocsánat.

    @Kiszámoló “A botrány emlékeim szerint később jött. ”
    A wiki szerint Medgyessy 2002. május 27-től volt miniszterelnök, és a D209-es dossziét június 18-án hozták nyilvánosságra.

    “Csak szemben a többiekkel, be is tartotta sajnos.”
    Nem neki volt az a szlogenje, hogy “100 nap, 100%”, azaz az első száz nap alatt betartotta az ígéreteit?

  • Hitel
    Csatlakozva az előttem “már elkezdődött” hozzászólásokra. Egyetértek. Egyik kolega vett volna új autót, 1 évet kellett volna várjon rá, és EUR-árfolyamhoz kötötték. Tehát hiába egyeztek meg egy árban, az átadásig változhatott volna.
    A magam részéről én is elég későn, februárban kezdtem el jobban eltenni EUR-ban. EGyelőre csak a Wise-on plusz EUR állampapírban. Ez van. EMlékszem én is 350-360 körül tudtam volna egy nagyobb összegért váltani, de sokalltam… 😀 Én blfsz…
  • PapaMajdMegoldja
    Majd kap extra adot minden nem forint alapu tranzakcio illetve megtakaritas ‍♂️
  • Mentike
    EUR tárolás, Wise módra (nekem az van, a Revolut gondolom hasonlóan műxik)
    Kell egy accountot csinálni
    Csinálsz egy HUF-os és egy EUR-os accountot a fiókodon belül
    A HUF-os account alkalmas arra, hogy oda utalják a fizetésed HUF-ban (vagy bármilyen más HUF-os utalást tudsz fogadni, van magyar 3×8 számjegyű ‘számlaszám’), és utalj innen, szintén HUF-ban. Csoportos beszedést tudtommal innen nem tudsz intézni. A kimenő utalások költsége utalásonként 85 HUF. Tranzakciós illeték nincs

    Innen kétfelé mehetsz – vagy a HUF-os Wise accountodról tolsz át váltással pénzt az EUR-osra, vagy direktbe utalsz/hitelkártyáról fizetsz be az EUR-os accountra. Mindkettőnek van költsége.

    Előnye – a napi vételi árfolyamon számol. A költségek elég alacsonyak a bankiakhoz képest.
    Nagy hátránya, hogy nem fizet kamatot semmire.

  • Torrente
    Én mindig logikai bukfencnek éreztem az itteni olvtársak által kedvelt különféle “csoda” álompapírokat… Ehelyett a saját ingatlan és alapanyag-jellegű befektetéseket favorizáltam. Most is, sokan az euro használatban látják a megoldást, miközben az “atombiztosnak” gondolt euro inflációja is már 7,5%-on robog (áprilisi adat). Be kell látni: ez a posztkovid, most háborús hisztériát szító új világrend a magunkfajták megtakarításainak az elolvasztására játszik, ami ellen az azonnali, kézzelfogható javak vásárlásával tudunk úgy-ahogy védekezni. Minden más csak egy illúzió! Továbbra is alulértékelt (ipari?) ingatlanok, alapanyagok vásárlására bíztatok mindenkit. Ja és az eurot sem letiltható-korlátozható bankszámlán, hanem a kertben elásva célszerű tartani… 🙂

    Ami a cikk témáját illeti, soha nem lesz hazai euro, mert az inflációval/árfolyammal játszó maffiállamunk érdekeivel ellentétes.

  • wki
    Én ugyan EUR és USD ETF-eket tartok megtakarításként, de a Brexit miatt az Interactive Brokers UK-ból áttettek az IBCE-hez, ami most már magyar szolgáltató. Valakinek van ötlete, hogy milyen külföldi brókerhez lehetne átvinni őket, mégiscsak biztosabbnak érezném. (Bár halványan reménykedem, hogy a brókercégekre újonnan kivetett tranzakciós adó miatt kiviszik a céget külföldre, túl nagy esélyt nem adok neki 🙁 )
  • szlacikaa
    Sztrájkolnak a tanárok finneknél… Kb. 10 éve tanítottam egy kicsit Portugáliában. Láttam kiírva a táblára, meg a hírekben is hallottam, hogy tanári sztrájk lesz az egyik napon. Ettől független odamentem a sulihoz, hogy mégse mondják, ez a bunkó magyar be sem megy. A kapu zárva, telefon a vezetőségnek, de nem vették fel. Nagy nehezen a gondnok felvette a telefont, majd jól lecseszett, hogy mit képzelek én ilyenkor se az igazgató, se senki nem vesz fel semmit és a munkahely 20 km-es körzetében meg sem jelenik senki! Arra a kérdésre, hogy de hát a szülők és a gyerekek… A válasz: Majd megoldják…
    Egyébként pont most kaptam meg a fizupapírt, amit egyéb okokból nem kell nézegetnem, de most egy kicsit “seggre” ültem. 32 év után bruttó 1785 Ft az órabérem. Ez már nettóban felette van egy ezresnek is!! A vállalkozó meg 2000 zsebbe forintért nem talál segédmunkást?? Szép…
  • jami

    Ez nem véletlen, hanem szándékos, ugyanis így tudják a legalacsonyabb árat beadni és aztán majd pótköltségvetésekkel szépen eljutnak addig, ami (nagy kis részben) a projektre kell. A többi része meg arra, hogy ők kapják meg a megbízást, magyarán korrumpálnak belőle.
    És nem ez a kivétel…
  • tip
    az éves 5% hozam 5% pénzromlás mellett (forint az euróhoz képest) nem ugyanaz, mint a 0% hozam 0% pénzromlás mellett (euró mint referencia). Mert előző esetben jövedelem keletkezett, amit meg lehet adóztatni 😉 Dollárhoz meg inkább ne is hasonlítsuk a forintot, mert menten sírva fakadunk.
  • Pistu
    Annyira azért nem menekülnék Euroba se, most, hogy hazavágják a kontinens gáz és energiaimportját.
  • Romániából
    “..amikor átszámítottam nekik tollárra (a szlovén pénznemre, amit az euró előtt használtak) a magyar eladási árakat, arra kértek, hogy euróban mondjam, mert nem tudják, hogy az mennyi pénz.”

    Egyetertek, csak 10.000 euronkent probalok kerekiteni lejre, pedig eleg jol jar az agyam 27 evesen. 🙂
    Meg ha lejben is van kiirva egy nagyobb osszeg akkor eloszor MINDIG atgondolom euroban a biztonsag kedveert.

  • Csinolina
    @euró állampapír

    Hogy vennél 2027/X-t, amikor azt még az abba még az abból keletkező kamatot sem lehet már visszaforgatni? (tapasztalat) Nem lehet már azt a konstrukciót megvenni.

  • Indexkövető
    Tudom nem ide tartozik, de nem értem mért ugat bele az MNB és tesz megjegyzéseket a kormány azzal kapcsolatban h a bankok alig fizetnek a lekötött betétekért, hiszen ezt a piacnak kell diktálnia nem pedig az államnak kikényszerítenie, teljesen értelmetlen beavatkozás, az extraprofit adó pedig a hitelezést és a GDP növekedést fogja visszafogni. A fidesz intézkedései károsak.
  • SpongyaBob
    “32 év után bruttó 1785 Ft az órabérem.”

    Kicsit több, mint 2 évig dolgoztam mellékállásban az ALDI biatorbágyi központjában éjszakai raktárosként
    A boltok zöldség-gyümölcs rendelését kellett pakolni 19.30-tól 00.30-ig.
    Most mondtam fel költözés miatt

    2020 februárban mikor kezdtem nettó 1.500 Ft-ra jött ki az órabér. Most távozáskor nettó 1780-ra.
    21 januárban 4%, 22 januárban 8%-ot emeltek. Illetve minde februárban emeltek mikor eltelt egy év a kezdés óta
    Karácsony, húsvét 20-40.000 Ft Aldi utalvány (akkor is, ha épp két hete kezdtél) Bár 22 húsvétkor már nem volt ilyen 🙁

    10-ből 2-3 ember 5×8 órás teljes miunkaidős. A többi 7-8 kolléga mind részmunkaidős. 3×5, 5×4, 4×5, 5×6 óra stb..
    Sok félét lehet választani, és akár havonta variálni
    És ebből a 7-8 emberből elég sok rendőr, tűzoltó, tanár!

    Minden tiszteletem azon tanároké, akik még nem hagyták el a pályát!

  • bobo (az igazi)
    Nem tudom, volt-e már róla szó, friss hír:
    bankmonitor.hu/cikk/csokken-az-euros-lakossagi-allampapir-kamata-junius-9-tol/
  • Némán fortyogó
    Én már látom lelki szemeim előtt nagy vezííírünk soron következő hadjáratának egyik plakátszövegét, amit az x százmilliárdért lebonyolított nemzeti konzultációt követően y százmilliárdért sulykol a NER és a közszolgálati média: “Nem engedjük, hogy Brüsszel mondja meg nekünk miben fizetjük ki a csirkefarhát árát és nem hagyjuk, hogy a magyar emberek fizessék meg a drága nyugati euró bevezetésének költségeit! Megvédjük a forintot Brüsszel és Soros György spekulációitól!”
    Ez így mehet is nyomtatásba! 🙂
  • Atec
    A gazdaság a szakadék szélén áll, de jövőre egy nagy lépést teszünk előre. Sándor György. 🙂
  • Csabi
    Egyszerű ez: Ameddig nem érjük el a német életszínvonal 85-90%-át, addig egyszerűen tilos bevezetni. Elég ránézni görögökre, olaszokra, vagy az északi szomszédunkra is: mióta bevezették, azóta megállt az érdemi fejlődés, és GDP növekedés azokban az országokban… Ha sok nagyokos ojró-fetisiszta politikus szerint ennyi a megoldás minden bajra, akkor nem is értem, miért nem vezetjük be a svájci frankot, vagy a norvég koronát? Sokkal magasabb az életszínvonal mindkét országban, mint a legtöbb EU-s országban…
  • jami

    A forintra csak infla alatti kamat van, de ahhoz is le kell kötni.
    A forint inflája magasan veri a legtöbb devizáét, de a $/€-t tuti meghaladja. Többszörösen :/

    Nyilván a havi konyhapénzt nem feltétlenül éri meg átrakni.

    A többit sem muszáj, de max. a macera miatt; mert hogy nem várható a forint visszaerősödése idén (sem), az egészen biztos…

  • Fáj
    Tervbe van az euró arányának növelése, dollárom még nincs de majd az is lesz, csak most elég nagy bukónak érzem a váltást. Hullámhegy után azért szokott jönni egy kicsi hullámvölgy is, arra még várok egy kicsit.
    “14,5%-ot romlott a forint az euróhoz képest egy év alatt.” A dollárhoz képest meg vagy 25-öt (persze attól függ melyik dátumhoz nézzük éppen). Plusz dollárban is van infláció. Katasztrófa a helyzet.
  • Főherceg

    “Elég ránézni görögökre, olaszokra, vagy az északi szomszédunkra is: mióta bevezették, azóta megállt az érdemi fejlődés, és GDP növekedés azokban az országokban…”

    Feltételezem az utóbbi 10 évben egyik említett országban sem jártál.

    ” Ameddig nem érjük el a német életszínvonal 85-90%-át,”

    Soha nem fogjuk elérni, éppenséggel rohamosan szakadunk le.

  • Tamás
    Akinek rutinja van abban, hogyan érdemes EUR-ban tartani a megtakarításokat, az leírhatná, hogy esetleg mely pénzintézetet/számlát érdemes megnézni, hogyan érdemes rá utalni, és onnan hogyan tudja befektetni. Szerintem nem én vagyok az egyetlen “szűz” ebben a témában, jól jönne néhány okos gondolat.

    Megnéztem Kiszámoló ishares.com-os linkjét, de nekem ez teljesen új téma. Szeretnék több ismeretet szerezni erről. Esetleg valahol volt erről egy blogpost?
    Köszi előre is a válaszokat.

  • SzaboZ
    Az én nézetemben az Európai Unió egy elegáns klub, gazdag klubtagokkal.
    Ebbe bekuncsorogta magát a csóró kis Magyarország.. jóindulatúak voltak, felvettek minket.
    Rengeteg támogatást kapunk tőlük.
    De Magyarország ahogy az ajtón belül volt, elkezdett hőzöngeni, “szabadságharcot” hirdetni, elpakolni a svédasztalról a kitett kaját.. Ennek a mentualitásnak nagyon nem az EU-ban van a helye. 🙁

    Egyetértek a kormánnyal, hogy nem pénzt (segélyt), hanem adójóváírást ad.
    Viszont nem tetszik a kiszámíthatatlanság, a hektikus intézkedések.. és ami nagyon nem tetszik, az a mérhetetlen lopás.

  • IDSx
    pont csehektöl jövök. A történelmi-társadalmi tényezöket, helyi adottságokat félretéve sok szempontból érezhetöen több pénzböl gazdálkodik az egyén (az utakon nem lerúgott roncsok járnak, kifejezetten erös belföldön is a németekre-osztrákokra jellemzö lakóautós, outdoor idötöltés; a túrázok, bicajosok cuccai, a turistaházak kinálata inkább osztrák milliöt idéz mint magyart) a társadalmi kèrdésköröket nem tussolja el a kormány.

    Olyan ez, mint a balatoni szocibüfé, a magyar a jó sz@r lángos szintjén van, azt várja el, a régió meg azért már inkább értelmes kaját kérne, ha picit drágább is,szeretne a szocibüfé hangulaton túllépni, elvonatkoztatni, nem identitásképzö az ami történelmi adottság. Vö.: magatehetetlen magyarok akik mai napig Trianon vagy az EU âldozatai.

  • Jólvanazúgy
    Mióta bevezették az eurót Szlovákiában, azóta a szlovák 1 főre jutó GDP kicsit többet nőtt, mint a magyar, bár a különbség elhanyagolható.

    Amikor az eurót először bevezették, akkor az olasz GDP a német kb. 83%-a volt. 9 évvel később kb. 90%-a. További 9 évvel később kb. 70%-a. Úgy tűnik, elsősorban nem ezen múlik.

    Ezen kívül a versenyszférában B2B mindenki mindent euróban számol el országon belül is, és ez már 10 éve is így volt. Úgy tűnik, a cégek nem hátrányosnak tartják az eurót. Csak az alkalmazotti fizetés, fogyasztás és a helyi érdekű, kis méretű B2B szolgáltatás megy forintban.

  • User696
    Euróban kapom az átlag nyugati fizetésem. Ebből a szempontból röhögök a mostani helyzeten, de minden egyéb szempontból sírni lenne kedven és “rosszmagyarnak” gondolom magam. Úgy mennék is innen meg nem is.
  • Nemleszekmultikatona
    A tanárokhoz: pedagógus gyerekként nőttem fel; mióta az eszemet tudom másodállásban dolgoztak a szüleim. A nyolcvanas évek végéig a gyerekek és a szülők még megbecsülték őket – ha már normális fizetésük nem volt. A kilencvenes évek közepétől ez eltűnt; a végétől pedig “divatba jött” a gyerek jogaival való vagdalkozás, feljelentgetés, tanárverés. Édesanyámnak szándékosan csontját törték. Amikor rendszeressé vált a “k.rva …néni” szófordulat is akkor majd negyven év után feladta. Édesapámat olyan ember minősítette szakmai szempontok alapján bő harminc év után, aki akkor született amikor ő a pályát kezdte. 30 évesen alulfizetett multisként többet kerestem mint a kétdiplomás tanár édesapám közvetlen nyugdíj előtt. A mostani átlagos bérem duplája édesanyám nyugdíjának. Tanulság? B.szódjon meg az egész oktatás ahogy van.
  • jami
    A görög érdemi fejlődése nem az euró léte vagy nem léte miatt állt le; no és ha valahol döntő a turizmus+mentalitás hatása, akkor ott nagyon…
    Ami viszont nagy különbség, hogy áll egy átlag görög mint vendéglátó a turistához és hogy áll egy átlag magyar… (Egymáshoz is hasonlóan genyók vagyunk)
  • Ricky Gervais
    A Brexit szavazas elott 440 volt a Font, aztan sokkot kaptunk itt Angliaban, mikor utana 325-ig lement. Irgalmatlanul sokan haza is mentek, mondvan ilyen arfolyamon mar nem eri meg itt dolgozniuk.
    Aztan a Covid ezt meg jobban fegyorsitotta.

    Eltelt 5-6 ev, jelenleg 460 a Font, es rengetegen probalnak visszajonni, csak az uj pontrendszerben ez mar sokkal nehezebb.

    A kilepes ettol meg ordas szopas, a GBP-EUR arfolyam 1.44 volt Brexit szavazas elott, jelenleg 1.17.
    Igaz majdnem elerte a paritast is 2016-ban, ahhoz kepest mar 17%-ot javult.

    Ha nem lett volna Brexit, es tegyuk fel marad az 1.4 koruli arfolyam, akkor ma 1 Font 550 Forint korul lenne.

    De a lenyeg, hogy az onmagaval mocskosul kicseszo UK meg igy Brexitestol, Cameronos es May-es bukasostol is ott tart, hogy a Font kozel 50 Ft-tal dontott tortenelmi csucsot marciusban ugy, hogy 445-rol 326-ra esve, 5 ev utan 486-ig ment.

  • Zabalint
    Én azért nyitottam a haború és ruszkipárti választási győzelem hatasára a Captradernél értékpapír számlát, mert az is gyakorlatilag Interactive Brokers, de Írországban van bejegyezve, nem Magyarorszáhon. Igaz, ott nagyon alacsony a befektetésvédelem összege, de mindketten nyitottunk egy-egy számlát, egyelőre nem vittünk ki minden pénzt.
  • Nemleszekmultikatona
    És ki a hibás? Te.
    Te aki öntudatra neveled a gyerekedet de eltúlzod ezért egy kretén lesz belőle.
    Te aki vakon hiszel a gyerekednek minden józan kritika nélkül.
    Te aki a BTK-PTK megfelelő sorait bújod a helyett, hogy inkább leülnél beszélni a gyerekeddel.
    Te aki tablet és internetcsőszt használva autistává teszed a gyerekedet.
    Te aki mindig mindent jobban tudsz mint egy pedagógus akinek ez a munkája és kettőtől több gyereket látott már.
    Te aki nappali melegedőnek és megőrzőnek használod az iskolát.
    Te aki a “gyereknevelés munkáját” az iskolára hárítod.
    Te aki azt hiszed, hogy a szemét tanár június közepétől szeptember elsejéig nyaral.

    Az oktatási rendszer rossz, a tananyag évtizedek óta elavult és sajnos vannak rossz tanárok is. Ne csessz ki a gyerekeddel, hogy még Te is hülye vagy ezek mellé.

  • IDSx
    ennek a klubnak tagja a által említett görögök meg lesznek a horvátok is. de tagja az egyébként kifejezetten koncentrált gazdaságú, a területe jó részén “szegény” Olaszország is. az EU vezetö gazdaságainak ezek filléres üdülöhelyek, beszélgettem osztràk, német, vagy èszaki rendszámos lakóautósokkal, nyugdíjasokkal (!!) is. Egy olyan jármü értelmes kiépitèsben, újonnan 20MFt-ról indul…nekik évi 3-4 hét szabival nézve, fenti országokban 6-7 év alatt visszajön az ára; nyugdijasként ez 4-5 év, tavasztól öszig ezen olcsó nyaraló-országokat járva.

    A gazdasági közösségben nem csak a szegényebbeknek vannak érdekei, senki sem mondta soha: az EU szeretetszolgálat. A magyarok szerepe az olcsó viszont jó munkerö lett volna, innen “keletre” 12-15 éve még a nyugati fejekben is nagyonbalkán volt. Ezt sikerült a fidesz kormánynak összeszerelö üzemmé butitania.

  • Mdzsi
    A balkáni országok hozzáállása a saját nemzeti fizetőeszközükhöz azért nem jó példa, mert hagyományosan nincs nagy tisztelete a saját devizának ezekben az országokban. A magyarok viszont valamiért nagyon ragaszkodnak a forinthoz. És most nem a budapesti, vagy agglomerációban élő középosztálybeli emberek hozzáállására gondolok, hanem a nagy magyar átlagra.
    Az átlagos magyar továbbra is veszi a forintos állampapírt, bízik a forintban. A kormánynak meg elég nagy szabadságot ad, hogy a forint árfolyamon keresztül egy fontos gazdaságpolitikai eszköz felett gyakorolhat kontrollt.
    A 400 körüli árfolyam mondjuk már nem túl jó, de ezek mögött egyedi sokkhatások is állnak. Szakértők szerint a magyar gazdaság jelenlegi egyensúlyi árfolyama 380 körül van. Szerintem tartósan nem engedik 400 fölé az árfolyamot, én most nem kezdenék pánikszerű vásárlásba.
  • IDSx
    ugyanez a fidesz kormány elinflálta a forint èrtékét, így az olcsó összeszerelö üzem imidzs (irodai szakmákban ezek az SSCk) mèg erösebb, még profitábilisabb. Kifejezetten támogatják is ezeket, miközben a legvastagabb “extraprofit” pont az így teremtett munkahelyeken, a magyar munkaerön van.

    Lehet csörtetni Brüsszelben, kampányolni a családok és munkahelyek védelme mellett, de ezt valójában az eurózónához való közeledés biztositaná. A gyenge forint mellett a kétkezi munkások is vagy elmennek Nyugatra, vagy komoly és folyamatos HR feszültség van – azt meg senki se szereti, ha a “periférián” lázonganak: 5-10 év idötávban komolyabb üzemek is átmozgathatók eggyel keletebbre, északabbra, délebbre. SSCk meg aztán vègkèpp, hazai multiktól is elég sok SSC került ki Romániába, Bulgáriába, Albániába (!!) az IT/telco területen.

  • IDSx
    haveri körben rendszeres téma: ki nyaral még itthon, vagy ki jön ide turistának? Nyugati árszinvonal, béka segge alatti szolgáltatás, kisstilü lehúzások, folyamatos sírás, brutál túlárazottság, folyamatos kuncsorgàs a jattért, éreztetni kell: a szolgáltatónak k..nagy teher a vendég…emlités számba megy, ha valaki belföldön talál jó helyet…

    Görögöknél, horvátoknál, osztrákoknál, stb., de még az albánoknâl is nagyon kell gondolkozzak, milyen negativ élményünk volt.

  • Ungarische Betyár
    Azt azért látni kell, hogy ország szintén lefelé tartunk, viszont egyén szintén sokan élnek jól manapság. (Ide is sokan kommentekben, hogy havonta mennyit keresnek és mennyit takarítanak meg).
    Ez a helyzet pedig teljesen nélkülözi a szolidaritást az állampolgároktól.
    Tisztelt a kivételnek, mielőtt valaki belém áll!
    Amikor az alulfizetett tanár szerint nem gond a 480-as benzin ársapka, mert a kutatók eddig sokat keresték, vagy
    A csok-os BV-os, 3+3 támogatottak szerint:” igaz hogy ezek sokat lopnak, de adnak nekünk is, amazok bezzeg mit adtak?”
    Nincs miről beszélni.
    Ez egy ilyen ország, ahol ilyenek a polgárok.
    (A nagy többség, nem mindenki).
  • Vonderboy
    Mezőgazdasággal foglalkozunk. A pályázatok miatt épp elég sok gépbeszerzésünk van egyszerre. Gyakorlatilag csak euróban kapok árajánlatot hónapok óta. Már mi is keressünk cégen belül a lehetőségét a teljes eurós átállásnak. Egyszerűen rossz azt látni, hogy egy gépbeszerzés millió forintokkal drágul hétről hétre, csak azért, mert mélyrepülésben van a forint.
    Van olyan gépbeszerzésünk, ahol inkább visszadobjuk a teljes pályázatot, mert finanszírozhatatlanná vált.