Megélni day trade-ből
Lépj ki a munkahelyedről, hiszen némi energiabefektetéssel és tanulással könnyen meg tudsz élni, csak meg kell tanulni azokat a technikákat, amik a daytrade-ezéshez, vagy a forexezéshez kell.
Igen, először nagyon riasztó a piac, amíg nem értesz hozzá. De kellő türelemmel és a mozgások megismerésével és felismerésével könnyen tudsz akár jelentős bevételre is szert tenni.
Kezdd el kicsiben, munka mellett, majd ahogy beletanulsz, akár a munkádat is ott hagyhatod, mert többet keresel daytrade-del vagy forexezéssel, mint most a fizetésed.
Valahogy így szólnak a reklámok, amik arra akarnak rávenni, hogy valamilyen tőzsdei játékba beugorj. Ingyen megtanítunk neked mindent, ami ahhoz kell, hogy meggazdagodj, mert mi ennyire önzetlen és jó fejek vagyunk.
Márton küldött át egy tanulmányt, ami vette a fáradságot és megnézte, a valóságban mennyire gazdagodtak meg a daytradező tömegek.
A valóságban nincs nehéz dolguk, csak a jövőt kell eltalálniuk, illetve a direkt erre szakosodott számítógépek algoritmusait (úgynevezett High frequency traders) kell megverniük kézzel.
19,6 ezer embert követtek a legelső lépésüktől két éven át.
A csak egy napig daytradezők viszonylag nagy tömege hagyta abba pozitív eredménnyel a próbálkozást, csak kicsit több, mint 70%-uk bukott a dolgon.
Ez nagyon jó eredmény, mert a 2-50 napig próbálkozók között már fele ennyi a nyertesek aránya. Minél tovább játszott valaki, annál nagyobb volt a vesztesek aránya. A 300 napig kitartóaknál már csak 3% volt az, aki pozitívan zárta az időszakot.
Minél többet tanult valaki a piacon élesben, annál többet vesztett a számok szerint. Ennyit arról, hogy idővel mindenki megtanulja a szakmát, ha kitart.
A 300 napig kitartó emberből mindössze 17 fő volt az, aki a brazil minimálbérnél többet keresett a daytrade-del és mindössze 0,5%-uk keresett többet, mint egy bankfióki alkalmazott.
Ha tudsz hasonló felmérést forexezésről vagy bináris opciókról, linkeld be, de csodálkoznék, ha ott más számok jönnének ki.
Hát ennyit arról, hogy te ebből fogsz meggazdagodni.
Köszönjük Mártonnak a linket.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
2019-09-16 at 11:27
Köszönöm a válaszod.
Elég sok mindent olvastam már a témában. De én a hozzászólók egyéni kereskedési történelmére lennék kiváncsi.
Nem azért, hogy ebből bárki megtanuljon trade-elni. Csak érdekes olvasmányként.
Rögtön az ezt követő évben jött a válság és csinált egy 70%-os drawdant. Ez azt jelenti hogy a teljes ott kezelt vagyonának több mint 2/3-a eltűnt. Mit is jelent ez: az elmúlt évek mesés hozamának annyi. Ha csak konzervatív 20-30%-os tőkeáttételt használtál, mindent buksz. Ha a gödör alján mikor mindenhol csak rossz híreket olvasol megjedsz és kiszállsz, akkor is buksz. Hatalmas mázli hogy nem így történt. Van 99 másik blogger akit most nem ismersz mert csődbement.
Kösz az érdekes infót, most már jobban értem a “medve-piaci-utmutato” cikket lustaporton 😀
Szerda, csütörtök sok gazdasági hír és a pletykák kaotikussá teszik, pénteken kereskednek a legkomolyabbak, főleg ha NFP is jön, a hétfői nap meg a pénteki zárást+a hétvége híreit teszik helyre. Mondom ezt 7 év forex és ezen belül 3 év USD/JPY kereskedési tapasztalattal a hátam mögött.
Ezt is csak azért írom, hogy a költségekkel kapcsolatban árnyaljam példáját – bár mivel nem daytrade-elek, nem releváns ugye:
Kiutalás egy amerikai brókerhez min 15 USD –> nekem 0, pl. ha forintot utalok IB-hez
Adatköltség min 15 USD, […] akár 150 USD is havonta –> nekem ~0, nem igen kell realtime adat (vagy pár cent, ha mégis kell snapshot néha, ilyen is van)
Jutalék per trade 5 USD/RT –> Ez attól függ, mit, hol. Forexre lehet csak a spread is. Átlagban ennél kevesebb.
Árfolyamkockázat(nincs huf számla határidős brókereknél) –> de van. Abban tartod, amiben akarod.
Adók –> máshol nincs? TBSZ létezik külföldi számlára is.
Hazautalás 30 USD/db –> nekem 0.
Szoftver: nekem 0.
Az IB nem határidős bróker kezdjük ott, és nagyon rossz példa szerintem. Forexre, határidőre szerintem szörnyű, mert brutál szar az adat minősége, és már láttam olyat, hogy elment random a feed és vissza sem jött, sőt az IB-nél eltűntek milliós összegek számlákról, majd vissza…
Opcióra talán, részvényre inkabb TOS.
Adatminőséghez nem tudok hozzászólni, nekem elég jó, de kicsi az igényem – forexre én sem az IB-t használom, kivéve az ott levő cash devizák közötti váltását persze, sőt chartot se ott szoktam nézegetni, elő se fizetek realtime adatra ott már.
Nem tudom, mit értesz azon, hogy nem határidős broker, az én amatőr szintemen nekem elég, ha lehet futures-t is trédelni a platformon, ha épp azt szeretnék, és legyen olcsó.
TOS: úgy tudom magyar rezidensként, amerikai cím nélkül nem tudsz éles számlát nyitni már régen??
A te hozzászólásodat olvasva is az tűnik fel, hogy nem vettél észre egy hatalmas fegyvertényt: a tőzsde megtanított veszíteni. Ez még előnyödre fog válni az élet minden területén. És még ezer dologra meg fog tanítani, ha hagyod magad, a saját pszichédről, döntéseidről stb. Az már csak bónusz lesz, ha a végén pénzt is keresel.
az ember mindenhol mintát keres (és talál), akkor is, ha semmi köze a valósághoz. erre vagyunk huzalozva – én ezt látom a legnagyobb buktatónak a technikai elemezésben. Már az elnevezés is komikus.
Az is igaz, hogy megtanít veszíteni. Talán ezt már megtanultam, jelenleg inkább azzal van dolgom, hogy nem jó döntéseket hozok “kritikus” pillanatokban. És ez azért van, mert eltérek a szabályaimtól, észre sem veszem. Aztán azt kérdezem magamtól, hogy ide miért léptem be? Hol itt a pattern? Ott miért nem csökkentettem a risket? Vissza kell mennem Papertradingre, hiába más érzelmi állapotok vannak ott jelen. Ez az egyetlen logikus lépés. Amire mostanában rájöttem, hogy igazából önmagam ellensége vagyok.
SzóvaI ilyen dolgokkal fog foglalkozni az, aki ebbe belekezd. És még messze van a vége…
Én nem kombinálom túl. 1 dolgot tanultam meg: úgyse tudom, mi lenne a jó, merre megy a piac, ezért nem is görcsölök rajta sokat.
Schwager egyik MW könyvében van egy Jimmy nevű tréder, aki gyökeresen mást csinált, mint bárki más: a trend ellen, korrekcióra fogadott általában, majd a pozíciója körül olyan jól trédelt, hogy akkor is pluszban jött ki, amikor teljesen fordítva szállt be. Schwager nem értette, miért nem próbál a trend irányába beszállni, hogy még eredményesebb legyen…
ld.: http://www.moneyshow.com/articles/daytraders-33617/ “Trading Around a Position Can Be Beneficial”
Plusz “Position” nálam a portfólióban tartott ETF is, és a trédeket a tágabb portfólióra gyakorolt valós vagy potenciális hatásukkal együtt nézem. Kockázatkezelés pipa, nyugalom pipa.
“http://www.moneyshow.com/articles/daytraders-33617/”
Kösz a linket, elolvastam a cikket.
A többieknek: a “Trading Around a Position” egy taktikai variációt mutat be.
Alaphelyzet: Emelkedő trend és a maximálisan kockáztatható méretű long pozíció. Jimmy Balodimas ötlete, hogy akkor is folyamatosan csökkenti a pozíciót és realizálja a nyereséget, ha a trend szépen halad a kitűzött cél felé. Ezáltal egy pullback (kisebb árcsökkenés) esetén kedvezőbb áron tud újra vásárolni. Vagy ha a trend lefele fordul, akkor kisebb a vesztesége. (Ereszkedő trendnél is működik, ellentétes üzletkötésekkel.)
“Plusz “Position” nálam a portfólióban tartott ETF is, és a trédeket a tágabb portfólióra gyakorolt valós vagy potenciális hatásukkal együtt nézem.”
Ez a mondatod arra utal, hogy ugyanezt csinálod az ETF-ekkel is?
Hogyan választod ki azt a pontot, amikor amikor csökkented a pozíciót?
Intenzíven használok opciós put/covered call kiírásokat, ill. megfelelő feltételek esetén összetettebb opciós stratégiákat, vagy azokra alakítva a korábbi sima opció kiírást. Mindig figyelembe veszem, hogy long vagy short irányban kell növeljem a kitettségemet az adott termékre/szektorra, itt stop nincs, kivéve opciós stratégiában. Funda/value alapon hosszabb távú beszállók – itt megvárom a komolyabb profitot, ill. technikai alapon sávszél/ellenállásnál belépve, kisebb profitokat is realizálok, swing-trédelek főleg ~indexszel.
Pl. 30% és 70% részvény egyaránt elfogadható nekem a portfólióban, ki tudja, épp melyik jobb? 30%-nál long (ill. short put), 70%-nál csak short/short call, 50%-nál mindkét irányban trédelek.
Ha jok a szabalyaid, akkor miert nem programozod le oket? Egy robot sohase terne el a szabalyoktol. Gondolom van olyan kereskedesi felulet, amit APIn keresztul is lehet iranyitani, es akkor mar minden rendben is van.
Azt amugy sohase ertettem, hogy ilyen technikai elemzeseket mi ertelme van az embernek csinalnia. Ha valaki hirek alapjan kereskedik, akkor ok, azt nehezebben ertelmezi egy robot( bar mostmar szerintem az se lehetetlen), de a tobbi elemzesere a robot a legjobb, mert gyorsabb pontosabb, es sohase ter el a szabalytol ha jol van megirva
Amíg csak úgy játékból, demószámlán nem tudod stabilan hetente megkétszerezni/megháromszorzni a tőkédet, addig ne válts valódi pénzes számlára. Ha sikerül is, utána ezt nem fogod tudni tartani éles számlán, több okból sem, de legalább lesz a fejedben egy elviekben sikeres mintafelismerő algoritmus, és lesz is benne hited, ami egy jó alapot nyújt ahhoz, hogy utána nagyon óvatosan, csak kis kötésekkel elkezdd a valódi pénzes kereskedést, ami a tőzsdepszichológiára fog megtanítani. Ha azt az iskolát is kijárod, határ a csillagos ég…
Nem biztos, hogy számít, de eddig én még nem találkoztam olyan hiteles emberrel, aki leprogramozta és működik is neki hosszútávon. Szerintem kell bele az emberi faktor is a piac változásának felismeréséhez: már az sem mindegy, hogy milyen nap vagy évszak van, nem beszélve a globális gazdasági trendekről. Míg egy bizonyos szintig emberek vannak jelen a piacon, addig nem lehet egy egyszerű egyenlettel leírni az ármozgást és annak momentumát. De köszönöm a tippet.
Az evszak, napszak szerinti szezonalitast nagyon konnyu leprogramozni. Ez nem lehet akadaly. Felre ne erts, en nem probalkoznek daytraddel, legalabbis eddig tudasom, tapasztalatom szerint nem erdemes, massal tobbet tudnek keresni,de amit errol eddig hallottam az viszont mind abba az iranyba mutatott, hogy egy ugyesen megirt program nagyon sikeres trader lehetne, hiszen mindig megcsinalja a feladatot, es sohase remeg meg a keze ( pl egy hosszu nyero utan nem erzi ugy, hogy erdemes beszallni csak azert, mert mindenki szerint erdemes ), de nem tart ebed vagy kaveszunetet sem:)
A pofáraesések másik oka, hogy hosszútávon sosem a stratégia a lényeg, hanem a kockázatkezelés. Aki millió dollárt lenget, annak 10-ből 9 vesztes pozíciója is lehet. Ezer dolláros „tőkével” ez nem fog menni. Pl. az egyik legnagyobb népátverés a téren a Fibonacci-arány, és mégis van, aki Fib-szintekkel kereskedik ősidők óta sikeresen. (Nagy figura az öreg.)
Ide tartozik, hogy az intézményes traderek nem is stratégia, hanem „ágyúval verébre” alapon kereskednek. Mint fentebb írta valaki, akkora apparátussal (és tőkével), ami felfoghatatlan.