Megéri Budapesten lakni?

Egy érdekes kérdés jutott eszembe: a jelenlegi ingatlanárak mellett megéri Budapesten élni? Vagyis keresel-e annyival többet, hogy megérje felköltözni? Akkor kezdtem el ezen gondolkodni, amikor az egyik nyugdíjas ismerősöm Nagyszénáson keresett házat az ottani gyógyfürdő miatt és a házak zöme 4 és 10 millió forint között van, hasonló házakat nálunk Budaörsön 30-40 millió forinttól 60-80 millióig akarják eladni. (Természetesen a budaörsi házak áránál a csillagos ég a határ, most azokról beszélek, amik hasonló minőségűek, mint a nagyszénási eladó házak.)

Mennyivel kell többet keresned egy multinál, akinek van telephelye mondjuk Miskolcon vagy Szegeden is, hogy belátható időn belül lakást vehess belőle Miskolcon vagy Budapesten? Mennyit kompenzál az alacsonyabb ingatlanár az alacsonyabb fizetésekből például Orosházán? (Orosháza mellett van Nagyszénás.)

A megélhetés egyéb költsége közel azonos, a Lidl vagy a McDonald’s, de még egy maszek pizzéria is ugyanolyan vagy közel ugyanolyan árakat alkalmaz.

Természetesen a kérdés nem ennyire egyszerű, mert soktényezős a dolog: hátrahagyott családtagok, barátok éppúgy számításba jönnek, mint a nagyobb választék a munkahelyekből vagy a nagyobb karrierlehetőség. De ezzel szemben áll a rosszabb levegő, a sokkal nagyobb zsúfoltság, távolság, sokkal több időt töltesz utazással, viszont sokkal több a programlehetőség is.

Szóval van érv pro és kontra is. De most nézzük a lakhatást.

Ha bérelsz, nem nehéz a számítás: amennyivel többet keresel itt, abból mennyi megy el pluszban lakhatásra?

Az ingatlan.com szerint egy 50-55 nm-es zuglói panel havi bérleti díja 140 ezer forint rezsi nélkül.

Egy szegedi hasonló panel 70-85 ezer forint, egy miskolci is hasonló áron van, Orosházán jelenleg nincs kiadó lakás az ingatlan.com-on hasonló paraméterekkel, se tégla, se panel, se kisebb, se kicsit nagyobb.

Bérlésnél már havi 100-120 ezer forint plusz jövedelemnél megérheti elköltözni Budapestre. Ha havonta kétszer haza akarsz járni a családhoz, ennek költségét és plusz idejét is vedd figyelembe.

Az ingatlanvásárlásnál már nehezebb a számítás, ugyanis nem az számít csak, mennyit keresel, hanem hogy mennyit tudsz eltenni belőle. Ugyanis az alapszükségletek ugyanannyiba kerülnek mindenhol, az élelmiszerárak, a rezsiárak szinte egyenlőek, a közlekedés olcsóbb vidéken, de nem sokkal.

Vagyis itt azt kell nézni, mennyit tudsz eltenni, ha mondjuk 150 ezer forint fejenként egy szűkös megélhetés. Ha keresel vidéken 220 ezer forintot, Budapesten 360 ezer forintot, első esetben 70 ezer forintot, második esetben 210 ezret tudsz eltenni, vagyis háromszor annyit.

Egy 50-55 négyzetméteres zuglói panel 25-32 millió forint, legalábbis ennyiért árulják őket. Ha 15 év alatt meg akarod venni, vagy ki akarod fizetni a hitelét, havonta 170 ezer forintot kell tudnod félretenni a megélhetésen túl.

Egy hasonló lakás Orosházán 7,5-8 millió forint. Ez 15 év alatt havi 44 ezer forint megtakarítást kíván.

Miskolcon 10-12 millió, Szegeden 13-16 millió forint a hasonló lakás, 65-70 ezer forintos megtakarítás mellett lesz a tiéd 15 év alatt. (A lakáshitel kamataival most nem komplikáljuk az életünket, ahogy azzal se, hogy halálod után mennyivel fog többet érni a budapesti lakás, mint az orosházi.)

Megint csak az jön ki, hogy ha 100-130 ezer forintnál többet keresel Budapesten, mint otthon, akkor megéri a váltás. (Minden más tényezőt, objektívet és szubjektívet figyelmen kívül hagyva.)

Ha nem panelben szeretnél élni, már jobban nyílik az olló, egy jobb, vidéken 30 millió forintba kerülő házakat Budapesten és környékén 80-100 millióért, vagy még drágábban árulnak még egy átlagos helyen is, a plusz ötven millió havonta plusz 280 ezer forintnyi megtakarítást kíván 15 éven át. Ha házban szeretnél lakni belátható időn belül, havi plusz háromszázezer forint alatt felesleges költözni.

Ha hitelből vásárolnál, a jelenlegi kamatok mellett havi plusz 369 ezer forintra van szükséged további 50 millió forinthoz. Ezzel áll szemben, hogy az ingatlanod 50 millióval többet ér a hitel kifizetése után.

Ha anyagi oldalról szeretnéd mérlegelni a dolgot, akkor ezek után már könnyebben tudsz számolni.

Share

199 hozzászólás

  • playa1
    Érdekes a téma, viszont arról még nem esett szó, hogy mit kezdjenek azok a huszonévesek, akik Budapesten születtek, viszont nincs semmi segítségük (öröklés, szülői támogatás) a saját ingatlan szerzésére. Tudom-tudom, lehet bérelni is, de mi van akkor, ha valaki kvázi ős-budapestiként szeretne saját lakást? Őket kiveti magából Budapest, szinte lehetetlen dolguk van. (Nekem szerencsém volt, kaptam segítséget a családtól, de a fenti problémával rengeteg ismerősöm szembesül mostanában.)
  • attila
    @Névtelen hihetetlen h sokan arra készülnek milyen jó lesz majd nyugdíjasként 🙂
  • xkp
    Nem haragszom meg, ha nem kerül ki a hozzászólásom, lévén irreleváns.
    Az eredeti mondat értelmes, csak nem azt jelenti, amit a szerző írni akart. A te mondatod viszont értelmetlen.
    Így a jó:
    ‘Megint csak az jön ki, hogy ha 100-130 ezer forinttal többet keresel Budapesten…’
  • Okoska2
    Miklós,
    ez itt is kezd gond lenni. Egy oviban dolgozom gyógypedagógusként. A 7 csoportból 4-ben nincs meg jelenleg a 2 óvónő, ami kellene, csak 1 van. Egyszerűen nem is jelentkezik senki. Máshol is ez van. A kezdő fizuból, ami jelenleg nettó 110 körül van (leírni is rémes), még egy szobát sem tud bérelni… Nem csoda hogy inkább vidékre megy.
    De tényleg, mi lehet a megoldás? Talán ha csökken a gyerekszám, bezárnak ovikat meg iskolákat, a megmaradó embereket meg szétosztják? Ha a mostani 50/60 éves pedagógus korosztály elmegy nyugdíjba, bajok lesznek. Nincs utánpótlás.
    Mert olyan a bértábla, hogy ahogy öregszel, automatikusan egyre többet keresel. Egy “veterán”, ha megcsinálja a minősítéseket, nettó 300ig is elmehet, az már jobb. No de egy kezdőt, aki MOST kap 110e-t kézhez, az nem motiválja, hogy majd 30 év múlva jobb lesz:(
  • nekünkbejött
    Pár éve költöztünk Budapest környékéről megyeszékhelyre. Nekünk nem az anyagi természetű dolgok számítottak elsősorban, hanem az IDŐ.
    Iskolai ingázás autóval 2*45p helyett gyalog, kényelmesen 10p.
    Bevásárlás autóval 40p helyett 10p.
    Ügyintézés (bank, önkori, MÁK…) órák helyett percek.
    Fodrász 30p bejutás + 40p várakozás helyett 3p gyalog és 5p várakozás (előre bejelentkezve).
    A legtöbb hétköznapi ügy elintézhető gyalog, kerékpárral, de ha autóval mennénk, akkor egy 5 perces dugó már armageddonnak számít.
    Az hab a tortán, hogy az eladott házunkból itt vettünk egy hasonlót és egy lakást is, amit azóta kiadunk…
  • Somi
    Stanlee,

    “Nem ertem, hogy miert jo egy draga osztrak, nemet nagyvarosban eladositani magunkat?”
    Pl. mert vagyont halmozol fel? Amit pl. nyugdijaskent Mo-ra transzpozicionalva anyagilag megelozod utcahosszal az alternative eletben Mo-on maradt onmagadat?

    Ez sztem egy lenyeges eleme a dontesnek es ha a cash flow megengedi, akkor erdemes belevagni illetve a cash flow analizisen tul ezt is erdemes lefolytatni.

    A hitelvisszafizetesnel a kamat resze a lakber, a toke resze meg a befeektetes. Ami jelen esetben: a, kamat elege alacsony evszazados tavlatban is! es fixalni lehet 15-20 evre alacsony szinten!!, b, a lakas/haz apro mozaikokkent valo megvetele 15-20 even at a jelenlegi aron fixalodik, ami azt jelenti, hogy arnovekedes eseten egyre nagyobb diszkonttal veszed meg, valoszinuleg az inflacio miatt egyre kisebb reszebol a fizetesednek (meg akkor is, ha csak a realertek szinten tartodik)

  • LSV
    Tudom hogy itt az anyagi résszel kell számolni. De meg lehet másként is közelíteni. Az én esetem -igaz 2002-ben kezdődött-, hogy vidéki megyeszékhelyről a nettó 120e ft-os fizetés helyett nettó 105e ft-os fizetésért költöztem fel budapestre multihoz. 3 év után már dupla ennyi volt a fizetés, így albérlet helyett beruháztam egy “saját” lakásba chf hitellel. Rá két évre ismét dupláztam (400e) a fizetésen. Majd elköltöztünk külföldre, onnan 3 év után haza, de vidéki kisvárosba. Visszagondolva teljesen megérte kevesebbért felköltözni, és ismét kevesebbért külföldre menni.

    Mi van Írországban amit miatt ezt preferálnátok? Mi éltünk kint, több ottani ismerős németországba ment át.

    egyetértek a rezsi költségekkel, és árakkal. Itt is 1000ft/m3 a víz díj, és az átlagfizetés messze nem éri el sem az országosat, sem a budapestit.

  • Stanlee
    Talan azert, mert senkinek sem alapveto joga, hogy egy adott varosban eljen. Ha nincs meg ra neki a lehetosege arra, hogy Bp-en eljen, akkor el kell onnan koltozni. Tudom, ez a velemeny igy durvan hangzik.

    En sose ertettem azt, miert kotodik valaki annyira egy adott varoshoz, es azon kivul nem tudja elkepzelni az eletet. Munkatarsaim tobbsege muncheni szuletesu, mindegyik sir, hogy mennyire draga a varos, de egyik sem tudja elkepzelni azt, hogy az agglomeracioba kikoltozon. Inkabb fizeti a berehez kepest draga alberletet.

  • Janos82
    @playa1:

    par ev nyugaton, 1-2 idegen nyelv felsofokre fejlesztese es par millio ft osszegyujtese utan menni fog a budapesti lakas…

  • Zelei K Andor
    Pont Orosháza-Nagyszénás-Gádoros környékén volt dolgom 5 éve, azóta lehet, hogy változtak a dolgok, de az volt a benyomásom, hogy:

    – Nagyon kevés munkalehetőség van a környéken
    – Nagyon kevés bármilyen lehetőség (szórakozás, bevásárlás, szervíz) van a környéken
    – A szolgáltatások a Budapesten megszokott szintnél néha sokkal többe kerülnek, már ha elérhetőek egyáltalán (pl. mobilnet fél napra kiesett. Ez bizonyos munkaköröknél elfogadhatatlan).
    – Kocsi nélkül nem lehet létezni, kivéve ha a kertben akarsz babot, krumplit, karórépát termelni meg biciklizni a gazdaboltig. Tömegközlekedés minimális.

    Persze, ha tudsz home office-ban dolgozni, vagy elég heti egyszer megbeszélésre utazni, megérheti ott lakni, de a családi ház körüli munkákat se hagyd ki a számításból, az is van napi pár óra minden évszakban.

  • tgwh
    Meg amit el sem tudok képzelni, pl. 4-5 ezer négyzetméteres kert Budapesten 😀
    Jó kis cikk, és még rengeteg dolgot figyelembe lehetne venni.
    Én azon gondolkdtam el, hogy ugyan költöznek le vidékre is, de miért nem többen? Akár 2-4 millió forintért is kapsz házat, 8-10 millióból felújítod, de az autó létszükséglet.
  • csizkek
    Kivancsi lennek a hirdetesi es valos eladasi arak kozotti kulonbsegekre. Ki az a normalatlan aki 30miot ad egy 50nm zugloi panelert?
  • buba
    Eddig életemben az alábbi méretű településeken laktam, mindegyikben több évet: 5e, 18e (még gyerekként), 37e, 160e, valamint BP. Szerintem mindnek van előnye és hátránya, mindegyikben lehet tök jól érezni magad, valamint anyagilag is mindben ki lehet jönni jól (és persze rosszul is). Nekem amúgy BP nem jött be. Valszeg a sok negatív esemény miatt: bicajlopások, autófeltörés, stresszes, rohanó, ideges emberekkel a folyamatos kapcsolat (bolt, közlekedés, szomszédok, stb), meg persze a nagy mennyiségű kutyaszar, húgyszag, hajléktalanok, szmog, lepukkant tömegközlekedés, fény és hangszennyezés, stb. Én vidéken, pláne kisvárosban/faluban jobban érzem magam, de lehet, hogy csak azért mert gyerekkoromban ezt szoktam/szerettem meg. Szerintem mindenki próbáljon ki több féle verziót és válassza azt, ami legjobban bejön neki, a pénzügyeit pedig alakítsa jóra, akár mit is választott…
  • jami

    Mert ugyan a ház/lakás 2-10 milla, de megfojt az urambátyám, ha bármi miatt nem ok az adott 1 szem ovi/suli – máris meglesz a napi ingázás… Esélyesen az egyik felnőtt ingázik a munkahelyére.
    Gyerekként nekem pl. nem volt abban semmi extra, hogy a szüleim kb. 10 km-re jártak, műszakban dolgozni. Mivel velünk lakott a nagyim és még pár rokon besegített a nevelésembe.
  • tm
    Több IT-s írta, hogy BP-en jobbak a lehetőségek. Ezt nem is értem, az IT-sok nagyon nagy részének távmunkáznia kéne, nem? Sőt a munkahelyek jó részén is, már most legalább heti 1-4 napot lehetne otthonról dolgozni, 10-20 éves távlatban meg pláne, szerintem 20 év alatt már végre az oktatás is elindul távoktatás irányba, legalábbis részben. Amúgy az egy érdekes kérdés lesz, hogy mi történik a nagyvárosok jelenlegi irreálisan magas ingatlanáraival (mármint vidékhez képest). Ha a BP-en lakók valós versenytársai lesznek a vidéken lakó home office-osok. Ha 1-3 napot lehet hetente távmunkázni, az már szerintem a 60-80km-n belüli külvárosi régióba kitolja a BP-en lakók egy részét, ha 4-5 napot, akkor lényegében az ország bármely pontja szóba jöhet. Szerintem ez már 10+ éves távlatban is lefelé fogja nyomni a BP-i (és nagyvárosi) albérleti és ingatlan árakat. folyt.
  • Stanlee
    Termeszetesen magatol ertetodo, hogy a nyugatra szakadt hazank fiainak tobbsege rendelkezik minimum 20% onerovel ahhoz, hogy vehessen egy legalabb 400 ezer €-ba kerulo ingatlant. 80 ezer eurot, de legyen csak 40, kint sem tud az ember 1-2 ev alatt osszesporolni, ennyi penzhez evekre van szuksege. Minnel kesobb mesz ki, annal nagyobb a valoszinusege, hogy meg az onerot sem tudod osszeszedni. A tobbsegnek ha elerheto aru ingatlant akar venni, akkor olcso helyen kell nezelodni, ahol rosszabbul fizetett munka van, ill. az ingatlan mint befektetes ott biztosan nem eri meg, mert nem nonek olyan mertekben az arak, mint a draga helyeken.

    Janos82 csinalta jol, onerore gyujteni kint, Mo-n ingatlant venni, ha kell, kiadni, az igazi megtakaritast meg nyugaton is ETFbe vagy egyeb modon reszvenybe tenni. Ez az en szubjektiv velemenyem.

  • tm
    Sok kereskedő cég is kiköltözik, mert nem éri meg neki drágán, felkapott helyen üzletet bérelni, ha egyre többen online vásárolnak. Asszem évi 20%-ot nő az online piac. Egyszerűbb és olcsóbb egy vidéki raktár + webshop + telefonos support (kérdések, garancia ügyintézés, stb.) + kiszállítás. Ez a tendencia szerintem mindenhol le fog játszódni, ahol tud. Első körben persze a könnyen távmunkásítható helyeken (IT, pénzügy, és egyéb irodai munkák), de ez második körben magával vonzza a kapcsolódó dolgokat (fodrász, autószerelő, stb.) is. Nyilván nem egyik napról a másikra, de fokozatosan.
  • Adamo
    Mondjuk a legolcsóbb megoldás eladni a mostani vidéki házat/lakást és nem Budapestre költözni, hanem Szomáliába és akkor dolgozni sem kell, mert az ottani árak mellet az ingatlan árából egy életre elvagy 😀
  • captain smurf
    Mi itthonról dolgozó IT vállalkozók vagyunk, az osztrák határ melletti kisvárosban lakunk. Albérlet minden 3 hónapban ha 1 felszabadul, az épülő társasházakat elkapkodják. A mi átlagosnak számító albérletünk 100.000 Ft/hó, van egy kis hátsókert, meg külön garázs hozzá.

    Ez a kisváros meg sem közelíti Budapestet, este 10 után nincs gyógyszertár, este 8-kor bezár az utolsó bolt, egy kisbolt van 10-ig ahol max. sört lehet venni. Hétvégén halott az egész város. Mivel mindenki Ausztriában dolgozik, így baromi csóró a város, s az utak mintha bomba robbant volna rajtuk. Kultúra 0, a legközelebbi város 20 km, az első komoly város 50 km.

    Eszünk ágában sincs itt maradni, építkezni meg főleg nem. Itt egy Kádár kocka is 25 millió, és fel kell újítani. A határ túloldalán 120ezer egy albérlet, de az már vadiúj dolgokkal be van rendezve. Pestre nem mennénk vissza, olcsóbb Burgenlandban élni.

  • TT
    Én pár éve leköltöztem vidékre Budapestről (távmunkában dolgozom), és ha néha bemegyek a városba, egyszerűen már nem bírom elviselni az autók bűzét, ami korábban nem zavart ennyire. Szerintem aki képes a belvárosban 800+ezres nm árat kifizetni egy lakásért, hogy szmogban lakjon és szmogban nevelje a gyerekét, az nem normális.
    A játszótéren is hiába vannak fák, attól még ugyanúgy szennyezett levegőt szívnak szerencsétlen gyerekek.
    De legalább közel van a mozi. Azért már megéri, ugye?
    Lehet vitatkozni, hogy túlarazottak-e az ingatlanok, de ilyen ingatlan árokhoz sokkal élhetőbb város tartozna, de évek óta semmit nem tesznek azért, hogy valami változzon. A városfejlesztés kb. annyiból áll, hogy minden utcát ész nélkül egyirányosítunk és mindenhol fizető parkolót alakítunk ki.
  • Zabalint
    Fiataloknál ha nincs meg a lakhatási különbségnél nagyobb fizetési különbség, akkor sem feltétlenül elvetendő a Budapestre költözés, mivel az csak az aktuális helyzet, de Budapesten sokkal több az előrelépési lehetőség is, sok szakmában vidéken bizonyos szintig lehet csak eljutni felette nincs tovább. Meg persze bizonyos szakmákban vidéken nincs is munkalehetőség, vagy csak nagy szerencsével/protekcióval.

    Egyébként mikor én költöztem 3,5 éve, nekem bőven sokkal többel lett magasabb a bérem a lakhatásnál. Feleségem már Budapesten kezdte diploma után az első munkahelyén, elvileg az ő diplomájával van vidéken munkahely, csak nem olyan, amit ő szeretett volna, fizetésben eleinte minimális a különbség, de idővel az ő szakterületén sokkal többet lehet keresni, és ez leginkább csak Budapesten van, vagy más európai nagyvárosokban.

  • Zabalint
    Tudom, hogy nem a cikk lényegi mondanivalója, de ezzel a mondattal mondjuk vitatkoznék:
    “a közlekedés olcsóbb vidéken, de nem sokkal.”

    Átlagosan sokkal drágább vidéken a közlekedés. Budapesten 9500-ért van egy bérlet, amivel a városhatárig, ami azért elég nagy terület, korlátlanul lehet tömegközlekedni, még a külvárosokban is viszonylag sűrűn járó járatokkal. Ráadásul a MÁV és Volán járatokkal is városhatárig, környékre is csak a városhatártól kell venni jegyet, ilyennel egy vidéki megyei jogú városban sem találkoztam ezidáig, így nevetségesen alacsony árak jönnek ki hétvégi kirándulásoknál. Ezzel szemben vidéki városokban 7 ezer körüli havibérletek, de az kb. akkora terület, mint egy budapesti kerület, munkalehetőségek szempontjából akkora sem. Ha más településre kell bérlet, nincs városhatárosdi, és 20-30 km-nél már komoly ára van. Emellett sokkal nagyobb eséllyel kell az autó.

  • Zabalint
    Meg még annyit a közlekedésről hogy ha a bejárási időre akarnék optimalizálni, akkor ha a 11-edik vagy a 13-adik kerületben veszek kecót (ezekben van a legtöbb irodai munkahely), és kizárólag abban a kerületben keresek állást váltáskor, akkor még mindig nagyságrendekkel több és jobb munkalehetőségek közül válogathatnék, mint egy vidéki megyeszékhelyen. Tehát azzal sem értek egyet, hogy kevesebb idő bejárni vidéken, ha ceteris paribus nézzük munkalehetőségek szempontjából, akkor igencsak szép területet kellene lefedni, nem csak egyetlen várost.
  • Janos82
    @Somi:

    Egy 5-600e euros ingatlannal az a baj, hogyha csak 10%ot esik az erteke, az is mar 50-60e euro. Sokaknak ez 2 eves fizetese. Ott nem a kamattorlesztes a sok, hanem a toke. Ehez kepest viszont neha tenyleg fillerekert lehet berelni, foleg, ha mar 5-10 eve ugyanzt berli az ember.

  • sokfa
    erdekes olvasni, kiszamolo. bevallom, anelkul h valaha utana szamoltam volna en vakon siman azt gondoltam volna h sokkal jobban megeri a videk (hasonloan pusztan csak anyagi alapon).
    ami biztos, h aki allamilag fix penzt kap, az menjen videkre, hiszen ingatlanon rengeteget sporolna.
  • András
    Miből gondolják itt többen az osztrák nyugdíjra pályázók, hogy 20 év múlva hasonlóan jó ajánalattal fizetik majd a magyarországra visszaköltözött magyarok nyugdíját az osztrákok? Értem hogy ott dolgoztál 20 évet, de miért biztos hogy jön majd a királyi nyugdíj Zalakarosra? Nem ismerem az osztrák nyugdíj rendszert, de mi biztosítja hogy az említett 2000 eurós nyugdíj lesz? Hogy nem mondják azt az osztrákok hogy nem jár a nyugdíj határon túlra. Vagy hogy egyszerűen elfogy a pénz és csökkenni fog ott is. Miből fizetik az osztrákok a nyugdijakat?
  • Gábor
    Szerintem az ár érték arány – hasonlóan a tőzsdéhez – a piaci viszonyok alapján áll be.
    Ha nincs munkaerő, emelkedik a bér (vidéken is és Budapesten is), ha nincs elég ingatlan, akkor vagy emelkedik az ára vagy elmegy a kereslet.
    A mai viszonyok éppen kielégítik a mai igényeket.
    Akinek extrém igénye van, annak ezt meg kell fizetnie. Pl. mi évente 10-15-ször megyünk színházba. Ezt csak Budapesten lehet megtenni, semelyik vidéki színház nem jön ki évente 15 új darabbal (és ha mégis, nem szeretünk minden stílust).
    Másrészt pedig Budapesten (és környékén) megkapható ingatlanban a teljes vidéki portfólió, aki olcsó ingatlant keres, az is van. A minőségi ingatlan vidéken is drága.
    Egyetértek a korábban hozzászólókkal, vidéked drágább az élet, mert nincs verseny. Pl az üzemanyag átlagosan 10%-al drágább, mint Budapesten.
    A Budapesti stílust bizony szokni kell.
  • Laki Gizi
    3 budapesti megamultinál is dolgoztam az elmúlt néhány évben. nem IT területen, de senior projektesként, szóval nem a kupacból b kupacba könyveltem számlákat, vagy callcentereztem… nehogy azt gondoljátok, hogy olyan nagy home office lehetőségek vannak. az alap mindháromnál heti 1 nap volt összesen. heti egy nap még semmi, bőven nem gondolkoztam azon, hogy bárhova is költözzek budapesten kívül… de még 2 napnál sem. szerintem a heti három nap HO indokolná azt, hogy vidékre költözzek, na de ilyen munkahelyet találni kihívás a multiknál. hiába a nagy “digitalizáció”, ha a managerek többsége (magyar is, angol is!) azt hiszi, hogy csak akkor dolgozik a munkavállaló, ha azt látja. és mind jónevű, jól fizető, sok alkalmazottas multikról beszélek! nyilván ha valaki olyan munkát végez, ami kevésbé pótolható (fejlesztő), akkor rugalmasabbak a cégek, de az ilyen multiknál pont h. köt a policy.
  • Laki Gizi
    András, nekem van egy sanda gyanúm, hogy a magyar nyugdíjrendszer háromszor hamarabb fog bedőlni, mint az osztrák. és ha neadjisten valamiért ott kevesebb pénzt adnak majd (nem a szupernyugdíjat), még mindig elég egy tisztességes élethez, nem pedig csak éhenhalni, mint itthon. ezen morfondírozom, mondom ezt úgy, hogy jelenleg magyarországon élek és adózom.
  • Herr Riporter
    A Budapestre vagy környékére költözött ismerőseim többsége nem használja ki az extra lehetőségeket, 99%-ban ugyanúgy él, mint bármely kisvárosi: dolgozik, otthon van, bevásárol, barátokhoz és rokonokhoz utazik. Többször voltam budapesti múzeumokban mint az ott élő barátaim. A bulifaktor pedig már nem annyira szempont kisgyermekes családoknak.
    Engem a napi, araszolgatós vezetés kikészítene. Most vonattal járok dolgozni, ott tudok olvasni, tanulni, filmeket nézni. Évente 2-szer késik sokat, 3-szor késik kb. 10 percet, amiből 5 percet behoz.
  • jami
    a bejárás sokféle távolságot takar.
    A szülőfalumból kb. mindenki bejárt valahová, pl. a sulink tanárainak a 70%-a a közeli városból járt KI 🙂 Pár km volt, de a volán már akkor sem remekelt a menetrenddel…Én gyalog 5 perc alatt az oviban/suliban voltam, a szüleim ingáztak – 10 km-t 😀 De ez tömegközlekedéssel esélytelen volt, falvak közötti hátárban, bekötőúton kellett átmenni, így pl. a bicikli télen a nagy hótorlaszok miatt esélytelen.

    A középiskolai osztálytársaim 70%-a “bejárt”. Pár km-ről, busszal. Sokszor 1 óra alatt értek be/haza. Összefagyva.

    Másnak 50 km napi ingázás autópályán könnyedén belefér.

    Metrózni totál más, mint ugyanakkora távot megtenni helyközivel.

  • Atyalapatyala
    Úgy látom mi magyarok hajlamosak vagyunk egy életre lakóingatlant venni. Pedig építészek szerint egy ingatlan kb 10-15 évig szolgálja az életciklusunknak megfelelő igényeinket (lakás egyetem mellett v. karrierkezdés, házasság előtt, kisgyerekkel majd kertesház amíg a gyerekek ki nem repülnek stb) Ez is árnyalja a képet. Főleg ha a hitelt 20-25 évre veszi fel az ember…
  • mitel hentes
    A szórakozási lehetőségekhez: Budapest tele van szórakozási lehetőségekkel, ahova az ember úgysem jut el, ha gyereke (esetleg több gyereke) van. Bulizni ki akar már családapaként, egy jó beszélgetős est feltétele pedig az, hogy a barátok – szintén többgyerekes családapák – ráérjenek. Nem egyszerű. Évente 1-2-szer jó

    Ha a férj és feleség szórakozna, akkor legtöbbször megnéznek egy filmet a TV-ben vagy a neten, ha kimozdulnak akkor ahhoz már babysitter kell. Aki nem jön el 2 órára, csak minimum egy fél napra. De szóljon az, akinek bármikor rendelkezésre áll egy babysitter – nagymama, közel lakó rokon nem ér! – akit el lehet hívni, míg férj és feleség vacsizik egyet a szomszéd étteremben!

    Szumma szummárum: ha már úgyis fél napra hívom, a babysittert, akkor teljesen mindegy, hol lakom, Budapest-Balaton 1,5 óra, Balaton-Budapest is. A gyerek iskolája számít, és a férj+feleség munkahelye.

  • Komiszkolok
    @András: mert ez egy jogallam. Meg mert aki ledolgozik itt 20 ever, annak altalaban Mar az allampolgarsaga is megvan reg.
  • Györgyi
    Budapesten akkor éri meg lakni, ha az ember a keresetéből ki tudja élvezni mindazt, amivel a főváros többet nyújt (színházak, koncertek, ezerféle egyéb kulturális program), különben értelme nincs ott lenni. Ha valaki csak az alapszükségletekre akar/tud költeni, akkor értelmetlen naponta órákat zajban ingázni, akkor már sokkal jobb kisvárosban élni, ahol madárdalra ébredsz, és 10 perc alatt elsétálsz a munkahelyedre.
  • Macooka
    Nekem és a páromnak nem sok lehetőség maradt, ha nem akartunk a szülők nyakán lakni vagy óriási pénzeket tolni az albérletbe. Bp-ről költöztünk Ceglédbercelre, 10 M Ft-ért vettük a 82 nm-es házat 1000 nm-es telken. Szerencsére abszolút élhető, felújítani sem kellett nagyon. Cegléd kb 10 km-re van, ott minden megtalálható ami kell.
    Mindketten Bp-n dolgozunk ugyanannál a cégnél, heti 3 napot dolgozunk itthonról, így a heti 2x bejárás teljesen vállalható. 50 perc alatt bent vagyunk a munkahelyen (vonat+metró). Békásmegyerre nem érnék így haza, ott meg élhetnék a 25 M Ft-ért vett panelban, ahol a szomszéd ugrál a fejemen.
    Az eleje nehéz volt, de egy év után azt mondom, totál megérte. A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt.
  • Dörnyei József
    Re: Károly. IT SSC-kben a munkaerő kb. 50%-a nem Magyar. Nálunk még a takarító személyzet sem. Csak a porta szolgálat. Érdekes volt először szembesülni a ténnyel, hogy Budapesten is külföldi már a takarítónő.
  • tgwh

    Rengeteg az olyan kisebb-nagyobb falu, ahol élhetnek akár 4 ezren is, van óvoda, iskola, orvos, gyógyszertár, normális buszjáratok, vasútállomás, és mégis nagyon olcsón is lehet házat kapni.
    10 perc a mai világban ugyan mi? Szerencsés aki csak annyit ingázik.
    De továbbmegyek. Van megtakarításod, azt mondod 5 év alatt visszafizeted a hitelt egy általad meghatározott alacsonyabb keresettel is. Elköltözöl a világ végére, veszel és felújítasz, vagy építesz egy kis házat, öt évet dolgozol, közben meg berendezkedsz önellátásra.
    Vagy, azt mondjátok otthonról dolgoztok, akkor az lehet akár az Őrségben is éppen úgy, mint az észak-keleti hegyekben…
  • Janos82
    :

    Szerintem az osztrak nyugdijjak nagyvaloszinuseggel a magyar felett lesznek a kozeljovoben. Emiatt valoszinusitheto az is, hoy a tavolabbiban is megmarad az elonyuk ( bar nyilvan nem 100%).

    Az persze igaz, hogyha csokkenteniuk kell a nyugdijjakat, es lesz egy jelentos nyugdijjas tomeguk, akik nem szavazopolgarok, akkor konnyen lehet, hogy a nem valasztopolgat nyugdijjasaiknak komolyabb megszoritassal kell majd szembenezniuk.

    Ettol fuggetlenul persze ott konnyebb felretenni is, sokan ezert is valaszthatjak Ausztriat

  • Sokbites

    en eleg szerencses helyzetben vagyok kint, Nemetorszagban. Ebben az evben jottem ki, iden kb 38-40 ezer eurot sporoltam
    de en sem gyurok itt ingatlanra, mert nem is tervezek ennyire hosszutavra itt
    Lehet ezt jo allasban, nem elszallo koltesekkel

  • Alfa
    Ahogy Addam is írja Budapesten és a jobb agglomerációban kb 65-ig csak szutykot lehet venni nem normális házat. Valahol 80 körül kezdődik az értelmes kínálat.
  • ügyvéd
    Meghát 😀
    A “szakmában” teljesen más dimenziók jellemzik Budapestet és a vidéket. Tudom, mert mindkettőt próbáltam. Kimondható, hogy mostanra ez csökkent talán egy kissé, de kb egy nagyságrend még mindig a különbség egy közepesen jó vidéki, és egy hasonló budapesti ügyvéd között. Nagy előny, hogy a főváros “hátrányai” nem sújtanak, hiszen pl. magad határozod meg hol élsz, és hol dolgozol.
    ( Ha Budán akarsz lakni, és Pesten irodálni, és szívsz minden nap a dugóban, a menő verdában, akkor csak magadra haragudhatsz mert hüjjjje vagy…..)
    Szóval ügyvédként egyértelmű a válasz.
  • Silhouette
    Alaphiba a cikkben szerintem, hogy csak a jelen helyzetre fókuszál a kérdés eldöntésében. Maga a lényeg marad el, főleg ha már a multikat emlegetjük, még pedig a perspektíva. Egy budapesti multinál fiatalként lehet, hogy X Ft-ot keresel, és ez aktuálisan nem túl versenyképes a vidéki kirendeltséggel összemérve, viszont – ha rátermett vagy – előbbinél komoly lehetőségekhez, fejlődési lehetőségekhez, kapcsolatokhoz jutsz, amivel vidék sosem versenyezhet. Pár év alatt az az X Ft-os fizetés könnyedén lehet többször X, komoly céges autó, bónusz, csilivili zabszalma.

    Üdv,
    Silhouette

  • Kiszamolo
    Sil, idéznek a cikkből nagyobb karrierlehetőség, mármint Budapesten. Az alaphiba a figyelmetlen olvasás. 🙂
  • Kiszamolo
    Alfa, tisztában vagyok az árakkal. De azzal is, mit árulnak Nagyszénáson ennyiért. Azokat itt sem adják 50-80 milliónál többért.
  • Kiszamolo
    A mai ingatlanárakat nem a bérek meg a kereslet határozza meg, hanem a befektetési célú vásárlás. A lakások 30-40%-át ilyen célból vették.

    Ha ez a tőke menekülni kezd, nagyot fognak esni az árak. Persze lehet, hogy sokáig nem fog még. De a valós kereslet mellett sokkal lejebb lennének az árak.

  • Nagy Vonalakban
    Mo-on Budapesten a legmagasabb a születéskor várható élettartam,
    úgyhogy ennyit a jó és egészséges vidéki levegőről…

    google.hu/amp/s/24.hu/belfold/2017/06/07/mutatjuk-hol-meddig-elunk-megyenkent/amp/

  • Kiszamolo
    Zabalint, egy Kiskunfélegyházán egy kerékpárral elvagy, de Szegeden is olcsóbb a havi bérlet, ennek ellenére rengetegen csak kerékpárral jarnak. De autóval is harmadannyit mész. Az nem előny, hogy messzire kell menned Bp-en.
  • Kiszamolo
    Nagy vonalakban, az azért van, mert a szegények kevesebbet költenek egészségre és a diplomások is 10 évvel tovább élnek. Budapesten 43% a diplomások aránya. Nincs sok köze a levegőhöz
  • Nagy Vonalakban

    “…A mai ingatlanárakat nem a bérek meg a kereslet határozza meg, hanem a befektetési célú vásárlás. A lakások 30-40%-át ilyen célból vették….”

    Nézd Miklós, ha én befektetési célból veszek egy lakást Pesten, azt azért teszem,
    mert én is a keresletre reagàlok.

    Van egy belső migráció (munkahely és tanulás) és van a városnak egy nemzetközi felértékelődése, és ez a két folyamat nem fog megállni belátható időn belül.