Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak alkalmazottak is, akik szintén nagyon nagy jólétre tettek szert kemény munkával.
Megszereztek mindent, amit csak meg akartak, még ha ennek napi 12-14 óra munka is volt az ára. Amikor ilyen emberekkel találkozom, vagy hallok róluk, gyakran eszembe jut Midász király története.
A mitológia szerint Midász Frügia királya volt a mai Törökország területén. Nagyon szerette a pénzt, akár álló nap is képes volt gyönyörködni az aranyérméiben a kincstárban. Sokat tett azért, hogy egyre több aranya legyen, de soha nem volt elég, mindig többet akart.
Egyszer egy nap meglátogatta egy természetfeletti lény és megkérdezte, mi lenne a szíve legnagyobb vágya. Gondolkodás nélkül rávágta, hogy váljon minden arannyá, amihez hozzáér.
Másnap reggel arra ébredt, hogy a lepedő és a takaró az ágyában arannyá vált. Nagy örömmel szaladt végig a palotán és mindent megfogott. Amihez csak ért, minden arannyá változott: az asztal lába, a kilincs, de még a rózsák is a kertben.
Nem volt nála boldogabb ember a világon. Mikor végre kicsit lenyugodott, ételt rendelt magának a szolgáktól. Azonban alig harapott a kenyérbe, aranyrögökké váltak a szájában, ahogyan a víz is. Lassan kezdett neki derengeni, hogy az, amit a világ legnagyobb ajándékának tartott, egy szörnyű átok lesz az életében, hiszen még enni és inni sem tud miatta.
Ekkor berohant a lánya, az egyetlen, akit talán még az aranynál is jobban szeretett és a nyakába ugrott, hogy megölelje, majd furcsán elcsöndesedett. Ő is aranyszoborrá változott.
Kétségbeesésében a lényt hívta, akitől az ajándékot kapta. Ő mondta, hogy fürödjön meg a közeli folyóban és az átok elmegy tőle s ebből a vízből locsoljon mindarra, amit szeretné, hogy visszaváltozzon aranyból az eredeti állapotába.
Midász király megtanulta, hogy az aranynál szinte minden fontosabb az életében.
Eddig a történet. Tudom, kicsit bárgyú sztori, de tanulságos.
Sokan túl sokat veszni hagynak azért, hogy minden arannyá váljon a kezeikben.
Szerintem nem nagyon volt még ember, aki a halálos ágyán azt mondta volna, bárcsak még többet dolgoztam volna, vagy bárcsak még több pénzt szereztem volna.
Ismerek vállalkozót, aki reggel hétkor már benn van a cégnél és este hétkor még benn van, mindennap. Sokat gondolkodtam, hogy vajon ő nem áldoz-e fel túl sokat a sikerért? A gyerekei apa nélkül nőnek fel, ő teljesen kimarad az életükből. Másik ismerősöm külföldön dolgozott, a kisgyerekei bácsinak hívták, amikor másfél havonta hazament.
Erre mondják azt, hogy a vagyon megszerzése gyakran túl sokba kerül.
Az egyik banknál, ahol dolgoztam, azokat az ügyfeleket kellett hívogatni, akiknek túl sok pénze volt nálunk lekötetlenül. (Jobb volt, ha mi ajánlunk valamit, mintha az ügyfél észbe kap és hirtelen elviszi az összes pénzét.)
Az egyik nyolcvanéves bácsinak csak nálunk volt százmillió forintja lekötés nélkül hosszú ideje. Amikor jeleztük, hogy legalább kösse le, az is évi 7-8 millió forint (pár éve még annyi volt a kamat), azt mondta, őt ez nem érdekli. Szó szerint azt mondta: "Fiatalember, higgye el nekem, az ott nem pénz, csak számok egy papíron. Ha egy nullával több lenne ott, vagy egy nullával kevesebb, az sem érdekelne."
Elgondolkodtam, mennyire igaza van. Ez a pénz neki már csak számok, értelmes dologra nem tudja elkölteni már az életében. Gyakran eszembe jut, hogy hány ember szánja oda az egész életét, hogy minél nagyobb legyen az összeg a bankszámláján, hogy aztán az élete végén rájöjjön, hogy egy idő után azok már csak számok lesznek egy kimutatásban.
Vajon megérte-e ezért elveszíteni a családját, kimaradni a gyerekei neveléséből, szó szerint beteggé dolgoznia magát? Valószínűleg nem.
Sokan mondanák a negyven évvel fiatalabb saját maguknak, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mintsem hogy minden arannyá váljon a kezeik között. Semmit nem ér a böszme nagy ház a Rózsadomb tetején, ha nincs, aki rád nyissa az ajtaját, ha a gyerekeid és az összes volt feleséged nagy ívben kerülnek.
Érdemes átgondolni, mit áldozol fel a gazdagság oltárán és megéri-e az áldozatot. A bölcsesség ahhoz kell, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt az anyagi jólét megszerzése és az egyéb célok között.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Ez mind igaz egy szint felett.
Koszi a cikket, sajnos ram igaz.
Nem azert, mert ennyire szeretem az aranyat, de nem akarok tobbe olyan helyzetbe kerulni, hogy feljek a holnaptol. Mivel egyszerre csak egy dologra tudok fokuszalni, ezert valami mindig tonkremegy. Nehany evente fel kell adnom a munkamat, hogy rendbe tegyem a maganeletem. Amikor minden szep, ujra belevetem magam a munkaba.
Ezek a periodusok valtogatjak egymast az eletemben.
Sajnos, most megint piszkosul sok penzem van.
Hihetetlen jó írás, kicsit másképpen, de én is épp ezért vesztek el egy csodás nőt...bár előbb tudtam volna értékelni.
"Elgondolkodtam, mennyire igaza van. Ez a pénz neki már csak számok, értelmes dologra nem tudja elkölteni már az életében."
Mondjuk adhatott volna belőle rászorulóknak, jótékony célra. Ez értelmesebb lett volna, mint a számlán rohasztani.
Azt hiszem ilyen jó írás még nem volt itt, kár hogy azok nem olvassák akiket érint, mert nincs idejük ilyesmire a pénz hajszolás mellett. Sokszor beszélünk arról, hogy pl. Csányi (bármilyen névvel helyettesíthető) mi a fenének hajt még amikor az unokái sem tudják elszórni a vagyonát, miközben a cégénél dolgozók annyit kapnak hogy ne haljanak éhen és másnap is tudjanak dolgozni. És ez csak egy magyar példa, a mi kis szemétdombunk, mi van a multinacionális cégekkel és tulajdonosaikkal?
Nekem az a tapasztalatom, hogy igazából az tud anyagi értelemben is sikeressé válni az életben, aki szenvedéllyel, teljes erőbedobással csinálja azt, ami csinál. Nem a pénzért dolgozik, az csak a melléktermék. Ergó szereti azt az életet, ami kívülről nézve csak a munkából áll. Miért van az, hogy ha egy vállalkozó dolgozza magát agyon, akkor az egy pénzsóvár hülye, ha egy úszónő, akkor nemzetünk büszkesége? Miért rosszabb, ha valaki megvalósítja az álmait, mintha annak szenteli az életét, hogy felneveljen valakit, aki majd megvalósíthatja a maga álmait? Miért van, hogy a kemény munkával szerzett pénzt a többség irigyli, de a hozzá vezető utat lenézi? Miért van az, ha a gyermek a legfontosabb érték az életben, a fejlett társadalmak szabad akarattal rendelkező, történelmi kitekintésben példátlan jólétben élő polgárai az önreprodukcióhoz szükséges gyermekszámot sem hajlandók világra hozni?
Egyre jobban tisztellek Miklós! Ez a blog lassan kinövi magát és egy komplett életviteli tanácsadássá válik a maga pénzügyi alaphangjával.
Az a nagy kérdés, hogy akik ilyen módon maradnak ki a családi életből pl., azok munka helyett tényleg velük lennének vagy akkor más módot (pl. időigényes hobbi) találnának? Aki akar maradni, az többnyire megtalálja a módot.
De nem igaz az, hogy csak a gazdag vállalkozók gyerekei vannak elhanyagolva és a pénzhajtás az ok. Sok fizikailag jelen lévő szülő inkább legalább pénzt keresne, mint pl. ÉNB-et néz a gyerekkel és nem jut szemüvegre (mert annyi pénzért ő ugyan nem dolgozik).
Vagy mi választása van egy bolti dolgozónak/nővérnek többet otthon lenni a külföldi munkán kívül (ha viszi a családot)? Érdeklődő tanárból hamarabb lesz asztalos, mint asztalosból közéspiskolai matektanár.
@George:
miért is adná a rászorulóknak? erre van egy szervezet, úgy hívják, hogy állam. mellesleg sajnos a többség maga tehet rászorultságáról.
Némileg megleptek a kommentek, mintha először olvastak volna ilyet, holott sokan és sokszor megírták már ezt, illetve az ember általában maga is elgondolkodik ezen, hogy hol legyen az egyensúly a munka és a magánélet között.
De ezek szerint jó ötlet volt a bejegyzés, ha valakinek ez a fajta életfelfogás új volt.
Csányiról és a hasonlóan gazdagokról azt gondolom, hogy ők inkább már szórakozásból csinálják, nem a több pénz kell nekik, hanem ez ad értelmet az életüknek
Az a réteg kérdéses, aki nem az ő szintjükön van, és nem is fog oda soha eljutni, ezért tényleg a nagyobb házért, jobb kocsiért, stb. hajt. Nekik kellene elgondolkozniuk, hogy megéri-e.
Az utolsó mondat a kulcs: az egyensúly megtalálása. Ami pedig mindenkinél máshol van.
Az iránymutatás viszont tökéletes: ahogy a lustaság, a céltalanul ténfergés, a segély várása a fotelből stb. nem normális dolog a skála egyik végén, úgy a kizárólag a munkába temetkezés és a sokadik 10/100/1000 millió hajszolása stb. sem feltétlenül az a skála másik végén.
Az életet megélni érdemes, amiben megvana kellő szerepe a tartalmas és motiváló munkának is, és a magánéleti örömöknek is (gyerek, család, barátok, hobbi, kinek mi). A mérlegnek két serpenyője kell, hogy legyen, csak így törekedhetünk az egyensúlyra - még ha tökéletesen talán sosem ér(het)jük azt el.
Ez kiváló írás! Sokan elgondolkozhatnának rajta.
Nálam tavaly év végén jött el ez a pillanat, amikor egy 36 éves ismerősöm meghalt. Ott maradt a felesége a 2 éves gyerekükkel egyedül. Kijózanító pofon volt a javából.
Ennyit nem ér a pénz.
Én azokért a melósokért aggódok akik rommá dolgozzák magukat, alig látják a családjukat, rámegy az egészségük, de legalább nevetséges összeggel szúrják ki a szemüket az önmegvalósító szerencsétlen boldogtalan magyar vállalkozók.
Van benne igazsag, de csak onnantol, ha van alternativa, es a kevesebb munkaval, tobb hasznos idovel se kerulsz hid ala.
"Sokszor beszélünk arról, hogy pl. Csányi (bármilyen névvel helyettesíthető) mi a fenének hajt még amikor az unokái sem tudják elszórni a vagyonát..."
Ezek az emberek már régen nem a pénzért önmagáért dolgoznak vagy tesznek bármit is, hanem a sikerek további hajszolása hajtja őket. Még nagyobbá, még sikeresebbé tenni cégeiket. Most volt egy cikk az apple cégvezető Tim Cook-ról, aki még hajnalban (inkább még éjszaka) felkel, ő az első a cégnél és ő is hagyja ott utoljára, napi 800 emailt olvas stb. Természetesen ő is megélne hatszor a vagyonából, mégsem hagyja ott vagy csinál mást, pedig ilyen stresszes életmóddal nem biztos hogy hosszú öregkort fog megélni, magánélet meg persze nulla.
@Panasonic: "Miért rosszabb, ha valaki megvalósítja az álmait, mintha annak szenteli az életét, hogy felneveljen valakit, aki majd megvalósíthatja a maga álmait?"
A kettő nem (feltétlenül) zárja ki egymást.
Ez bizonyos szint felett (ami mindenkinek mást jelent, nem ez a lényeg, már ezerszer kitárgyaltuk, hogy ez relatív) ez így van, egy szint felett már tényleg csak számok, érdemi jelentés nélkül.
De vajon mi van ezen bizonyos szint alatt lévőkkel? Akiknek nem válik minden arannyá a kezükben, akiknek arra megy el 10-14 óra munka, hogy a felszínen maradjanak. Akiknek a túl sok munka eredménye nem egy Rolls és villa a Rózsadombon, hanem egy (a mai magyar átlaghoz képest) épphogy elfogadható szint biztosítása, fenntartása.
Arra is kíváncsi lennék, hányan mondanák a negyven évvel fiatalabb saját maguknak, hogy dolgozz többet, akkor könnyebben eléred a céljaid.
Tudom, a poszt nem erről szól és az utolsó mondat (A bölcsesség ahhoz kell, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt az anyagi jólét megszerzése és az egyéb célok között.) kb. helyre is teszi a dolgokat.
Ez a történet csak egy bizonyos gazdagság felett igaz: gyerekek fel lettek nevelve, van lakhatásod,nyugdíjra félretett pénzed. Amíg ez nincs, addig sajnos marad az éjjel-nappal meló felállás
@NeTuddKi
"Sokszor beszélünk arról, hogy pl. Csányi (bármilyen névvel helyettesíthető) mi a fenének hajt még amikor az unokái sem tudják elszórni a vagyonát"
Egy nagyvállakozó általában nem azért dolgozik, hogy még egy villát vehessen, hanem azért, mert a cégépítés a munkája.
És örül, ha eredményes, mint bárki más, aki szereti amit csinál.
És ha Csányi ezt napi 8 órában meg tudja valósítani, akkor a cikk nem róla szól.
Ha 14 órát hajt és nem látja az unokáit, akkor igen.
Akkor mégis ihatunk Cappucinót? 🙂
Soka, eddig is ihattál, ha volt rá pénzed.
@george
Én nem szoktam megmondani a tutit mások pénzéről. Te sem tudhatod, hogy mik (voltak) a céljai azzal az összeggel.
@hús:
bővebbern a story?
Attól leköthette volna, hogy az unokáknak jobb legyen. Egyébként a mondanivalóját csak a bolond nem érti. Igaza is van. Eladod a szabadságod azért, hogy aztán a pénzből szabadságot vegyél. Nyaralást, szórakozást stb. Aztán meghalsz....Nyilván 30-40 éves korig érdemes hajtani, meglegyen egy házikó, kevés pénz a számlán, de utána élek inkább minimalista életvitelt, de nem dolgozom ki a belem. A szabadságom annál többet ér.
Jól kiegészíti a cikk a többi, alapvetően pénzügyi szemléletű cikket. (Volt már hasonló, más témában). Így teljes, még ha ily módon kakukktojás is a pénzügyi blogon. Talán abban nem, hogy a cél, hogy mindig tudjuk, mit vállalunk, és mit adunk cserében...
@kissné Miért ne adhatna rászorulónak? Nyugaton, az USA-ban a gazdagok szinte kivétel nélkül adakoznak, nálunk meg szinte hülyének nézik azt aki nagyobb összeggel támogat valamilyen szervezetet, alapítványt vagy akár konkrét családot. Nagyon sok beteg gyerek, felnőtt van akinek havi pár ezer forint is nagy segítség lehetne. Nem mindenki azért rászoruló mert nem akar dolgozni!
Egy idő után a pénzkeresetnek tényleg sportértéke van csak. A legtöbb havi bevétel, az egy óra alatt megkeresett legnagyobb összeg, stb "rekordok" megdőlése, hoz némi jóérzést a mindennapokba. 😀
De! Bár egy szint felett már csak tényleg számok a monitoron a vagyonka, de az azért mindennapi töretlen jó érzés, hogy szinte bármi történik, ami pénzzel megoldható, az valóban megoldható.
Sokaknak: Miért is jó ha nagy, nagyobb, legnagyobb a cégem? Ha nem tudom élvezni, akkor 1 forint is sok meg 1 milliárd is, teljesen mindegy, csak ugye 1 forintot könnyebb keresni. Nem ugyanaz a kategória, de játékokban van az a pénz, amikor inkább megveszed az irreális áru tárgyat, mert nem vagy hajlandó 1 napot farmolni érte, mikor hegyekben áll a pénzed. Érdemes stratégiai, gazdasági játékokkal játszani, mert sok mindenre megtanít amit a valós életben is lehet hasznosítani.
Aki viszont csak a "sport kedvéért" hülyére hajtja magát, az megérdemli a sorsát.
Kevés munka, sok alvás, sok szabadidő, jó ételek, jó szeretkezések 😀 ennyike a jó élet alapja.
A többit megvesszük.
Az érem másik oldala: nem áldozunk-e túl sokat azért, hogy egyáltalán hónapról hónapra eltengődjünk?! Mert az se normális, hogy egy átlag-ember 8-10 órát dolgozik munkahelyen és hálásnak kell érezze magát ha keres 230-250 E ft-ot. Ez messze van még a halmozástól... Ha pedig elmúlt 40 s ne adj Isten mondjuk gyermeke is van esélytelen ebből kitörni.
Nagyon jó cikk. 🙂 Épp ezért nem megyek el a szülővárosomból akár 1,25-ször több pénzért sem, vagy nem váltok munkahelyet több fizuért. Ennyiből megélek, félre is tudok tenni, 15:00-kor lépek le a melóból (nyilván néha ha ég a ház, maradok bent tovább, de ez többhavonta 1x), a délutánom szabad, a családdal tölthetem. Nem ér többet (bőven nem) ennél az a 25% fizu.
@NeTuddKi
honnan tudod, hogy Csányi mennyit dolgozik?
A kulcs a balansz megtalálásában van. De ez is szubjektív.
Igazából azért tetszik ez a cikk, mert nem elítéli azokat, akik 12-14 órát dolgoznak, hanem csak megkérdi, hogy érdemes-e?
Valakinek lehet, hogy érdemes.
De az egyértelmű sztereotípia, hogy ebből a felvetésből odáig eljutunk, hogy aki 12-14 órát dolgozik, az egy szar ember, aki nem törődik a családjával.
Egy híres, gazdag ember mondta, mikor kérdezték hogy miért nem lép ki, és élvezi a gazdagságát, miért teper még mindig: -minket már nem a meglevő, hanem a megszerezhető pénz érdekel.
Egy idő után mindenkinek elég lenne az a pénz, amit addig megkeresett. A kérdés az, mi lenne azzal a rengeteg emberrel, aki nem vállalkozó, hanem alkalmazott?
Ha az igazán nagy magánvállaltok tulajdonosai azt mondták volna egy idő után, hogy ennyi bőven elég, ma hány ember kapna munkát a mekiben, IKEA-ban, CBA-ban, Tescoban, bankokban.. Lehetne sorolni estig. A világ népessége folyamatosan növekszik, egyre több embernek kell munka. Még ha alacsony bérért is, de dolgozhatnak.
Régen beszerveztek egy MLM-cégbe (elnézést), és ott ment az a fejmosás, hogy legyél a magad ura, ez mindenkinek az élete célja kell, hogy legyen.Megkérdeztem az illetőt, hogy ha mindenki így tenne, ki szolgálná ki őt az étteremben vagy a boltban? Ki varrná a ruháját, és ki vinné el a boltig több raktáron keresztül, ha mindenki otthagyná az alkalmazotti állását.Nagy csend volt a válasz.
Biztos van az a munka, amit csak úgy élvezetből tudnék csinálni, csak abból nem élnék meg. Addig marad a gürizés a célok elérése. Biztos jobban betudnám osztani az időmet, ha nyernék a lottón egy 100 millát mondjuk. Akkor meglenne az egyensúly is. A vicc az, hogy ma már a nyugdíjra is gyűjteni kell(ene), manapság meg vannak olyan "bácsik" akik pl. 200-300.000-es bányásznyugdíjból "nyomorognak". Ilyen bevétellel 80 éves koromra lehet nekem is lenne 100 millám aztán azt se tudnám mire költsem. De nyugdíjam se lesz nem hogy 100 millám 😀 A cikk amúgy teljesen jó. Van az a szint, ami felett nem lenne az a pénz amiért széthajtanám magam, egyszer élünk, élvezzük ki. Aki teheti egyensúlyban. Aki nem teheti adja lejebb az igényeit.
@Béla bá:
A gyerekek felneveléséig éjjel-nappal dolgozás? A cikk pont arról szól, hogy az utóbbi milyen gyakran lehetetleníti el az előbbit. Hogy a felnevelés nem arról kéne szóljon, hogy mindent megadsz a gyereknek anyagilag, amire csak fizikailag képes vagy, a drága ruháktól és a felesleges játékoktól kezdve a saját lakásig, ha ez azzal jár, hogy közben szökőévente egyszer ültél le vele játszani vagy beszélgetni.
Sajnos ismertem én is olyan embert, akinek meglehetősen sok jutott a jólétből. A vagyonát nem munkabérből szerezte, hanem ismertsége nyomán gyűjtögette össze. Törvényesen. Családjával nem törődött. Ült a vagyonán. Az ő szemében minden rokon csak kunyerálni akart tőle. Még azokról is ezt gondolta, akik sosem kértek tőle semmit. Az anyjáról és a testvéreiről is. Magába zárkózó, mindenkit elutasító, magányos ember lett. Aztán 68 éves korában jött egy súlyos betegség. Agyvérzés. Napokig feküdt saját otthonában egyedül a földön. A takarító találta meg. Kórházba került, leépült és 10 hónappal később meghalt. A többszáz millió forintos vagyonából családjának egyetlen tagja sem kapott egy fillért se. Egy jól szervezett keselyűbandáé lett minden pénze és vagyontárgya. Ha másként állt volna a családjához, a testvéreihez, egészen biztosan tartalmasabb és hosszabb élete lehetett volna.
"Semmit nem ér a böszme nagy ház a Rózsadomb tetején."
vicceseben:
"Semmit nem ér a Böszme háza a Szemlő-hegy tetején"
@ kritizator
Az én sztorim az, hogy mikor találkoztam egy gyönyörű lánnyal a huszas éveim közepén (ami jelenleg is bőven tart) akkor valamiért próbáltam indokolatlanul komoly lenni (elegánsabb cipő, ingek stb), és bekattant valami "fészek-program", aminek keretein belül megpróbáltam mielőtt lakást, autót szerezni, nekünk. Ezért mindig kerestem többet fizető munkahelyeket is, valamint képeztem magam, pl éjszakai műszakban. Sajnos mivel keveset beszéltem vele (azt hittem, untatnám) ezért eltávolodtunk, pedig ő gyönyörű, vidám személyíség, sose találok még egy ilyen nőt...még próbálom megmenteni a dolgot, mert még egy ilyen jó dolog nem történhet velem az életben, mint ő volt.
@george "adhatott volna belőle rászorulóknak, jótékony célra. Ez értelmesebb lett volna, mint a számlán rohasztani." - tkp. ha "rohasztja" a számlán, vagy mondjuk kiveszi kp-ban és elégeti, a hatás ugyanaz: visszaadja az értéket a társadalomnak (illetve nem fogyasztja el a munkájáért cserébe neki járó javakat: kvázi ingyen dolgozik). Ez is egyfajta adakozás, csak nem célzott. Az ilyen sokkal jobb annál, mint aki mondjuk ingatlant vesz "befektetésnek", aztán üresen állni hagyja, mert ez utóbbi értékes erőforrástól fosztja meg a társadalmat.
Jó írás, nagyon nehéz kérdéskört feszeget.
A hajtós ember fiatal korában hajt, majd ha elért egy szintet, végiggondolja, hogy mi a fontos. Nálam 30 évesen jött el az az időpont, amikor felemeltem a fejem, hogy mi a fontos. Szerintem még időben. Ezután a házépítés során volt még nagyobb hajtás, de miután a ház is elkészült, nagyon belassultam. A munkahely már csak pénzforrás, annyit dolgozom, amennyit muszáj. És nem érdekel, hogy mennyivel több pénzem lenne, ha többet dolgoznék...
Fiatal koromban mindenesetre pénzem nem volt semennyi és ha nem hajtottam volna keményen legalább 10 évet (de inkább többet beleszámítva már az iskolákat is), akkor ma sem lenne pénzem...
Gábor, nagyon igazad van, egyedül ők járnak igazán rosszul.
@Panasonic:
"Nekem az a tapasztalatom, hogy igazából az tud anyagi értelemben is sikeressé válni az életben, aki szenvedéllyel, teljes erőbedobással csinálja azt, ami csinál."
Bocsi, de nekem erről azonnal Mészáros Lőrinc jutott eszembe 🙂
A bérből élőknél nagyon nagy szerencse kell ahhoz, hogy az egyensúlyt meg tud valósítani, több évtizeden keresztül szerintem kb. lehetetlen.
Felelj meg a munkahelyeden, felelj meg otthon, neveld a gyerekeket, ne hanyagold el a barátokat és rokonokat, képezd magad, ne rokkanj le 50 éves korodra satöbbi. Kb. Supermannégyzet. Valaki vagy valami biztos kárát fogja látni. Én ebben nem hiszek.
Mostani fejjel ha újrakezdhetném akkor választottam volna egy jól kereső szakmát.
Elmentem volna abba az országba ahol azzal a legtöbbet lehet keresni.
10 évig hülyére dolgoztam volna magam és félretettem volna annyi pénzt amennyit csak lehet.
Utána nyugdíjaztam volna magam és hobbiból dolgoznék. Így lenne idő minden más fontos dologra.
Persze lehet ez sem jött volna be mert átment volna rajtam az emír fia az új Ferrarival amikor baktatok haza melóból valami gazdag olajországban. who knows...
Véleményem szerint az egyik legnehezebb dologról (is áttételesen) szól a cikk.
Arról, hogy hogyan lehet egy lendületben lévő, egyre nagyobbá váló céget, tőkét, stb. "befékezni" és megelégedni éppen azzal, ahol most tart. És persze azt meghatározni, hogy mennyi az "elég".
Talán egy szint felett ez már nem is a pénzről, hanem valamilyen általunk elképzelt (hamis) sikerességről szól. Ahol már nem is feltétlenül a pénz a cél, inkább a siker mérőszáma.
@Panasonic: kiváló komment. Én sem kedvelem a túlzott leegyszerűsítéseket az ilyen kérdések kapcsán. Az élet bonyolult és egyedi, nincsenek receptek. Döntések vannak és felvállalt felelősség.
Remek írás.
30-as éveim közepén járok, a szüleim (és főleg apám) a rendszerváltást követően rettenetesen sokat dolgoztak. Így jó körülmények között, mondhatni rendesen felneveltek.
Cserébe kb. 10 éves korom után alig töltöttünk együtt időt, viszonylag kevés emlékem, élményem van velük. Nem hiszem, hogy különösebben jól ismernénk egymást.
Szerintem sokan vagyunk így a mai 30-a korosztályból.
Az üzleti tanácsadó elmegy nyaralni. Sétál a tengerparton késő délelőtt és látja, hogy kiköt egy halászbárka. Megkérdezi a halászt, hogy miért ilyen korán.
- Mára befejeztem a munkát, elég halat fogtam, hogy megéljek.
- És mit csinál délután?
- Ebédelek egy jót, beszélgetek a feleségemmel, játszom a gyerekeimmel, este együtt iszogatok a barátaimmal.
- De gondolja el, ha tovább maradna a vízen, több halat fogna, a bevételből egy idő után vehetne másik halászbárkát, alkalmazottai lehetnének, később kiléphetne a nemzetközi piacra...
- És az miért lenne jó?
- Egy-két évtized és visszavonulhatna a halászattól. Lenne egy csomó szabadideje, ebédelhetne jókat, beszélgethetne a feleségével, játszhatna a gyerekeivel, este együtt iszogathatna a barátaival...
@Kálmán
Csak ha bármi történik a halásszal, akkor onnantól éhezik...
Nagyon jó írás. Főleg ha az ember fia abban a korban, érettségben, élet helyzetben van, amikor megérti, megérinti az írás üzenete.
Sajnos a világ és benne az emberek nagy többsége kapzsi és nem elég a Darius király kincs sem. Ők gürcöljenek csak, meg is érdemlik a sorsukat.
Én kb 1 éve váltottam szemléletet, életmódot. Érdekes volt megélni, hogy lehet elhagyni több évtizedes, görcsös berögződéseket és váltani egy laza kényelmes gondolkodásra és életre.
A döbbenetes az, hogy kevesebb stresszel, gürcöléssel is majdnem meg lehet keresni azt a pénzt, mint előtte fáradtsággal, ha van szabad idő és szabad agyi, fizikai kapacitás észre venni a lehetőséget.
Ez akár kapcsolódhat a korai nyugdíj témához is.
Szabolcs szerintem nem nyugdíjas csak lazábban él és keres pénzt, mint az átlag.