Mire használhatod a KATÁ-t?

A kormány a tavalyi év végén kitalálta a kisadózók tételes adóját, amit nem az eddigi hasonló célú EVA és EKHO helyett, hanem azok mellett vezetett be, tovább bonyolítva a helyzetet.

A KATA legalább annyira átgondoltnak tűnik, mint annak idején az EVA, amikor is alacsonyabb volt az adókulcs, mint az ÁFA összege, így az evás vállalkozónak nem hogy adófizetési kötelezettsége, hanem egyenesen haszna származott abból, ha számlát állított ki.

Jelenleg nem ennyire durva a helyzet, azonban évi hatmillió forintig főállású vállalkozóknál havi 50 ezer, másodállású vállalkozóknál havi 25 ezer forint az összes járulékot és adót kiváltja, illetve még évi 50 ezer forint iparűzési adóval kell csak számolnunk.

(Összehasonlításul: ahhoz, hogy valaki hazavigyen havi 450 ezer forint nettót, ő és a munkaadója összességében kifizet 873 ezer forintot, azaz a teljes közteher nyolc és félszerese a KATA-nál fizetendő tehernek.)

Ezzel sikerült egy újabb értelmetlen és akár igazságtalannak is nevezhető adót kreálni, mert így egy ember ugyanazért a nettóért akár nyolcszoros adót is fizethet.

További előnye a KATA-nak, hogy évi 6 millió bevételig kérhetünk ÁFA-mentességet és ilyenkor elég évi egy bevallást beadnunk, így könyvelőt is maximum csak az év végén kell fizetnünk, sőt vállalkozói számlára sincs szükségünk.

(Évi hatmilliós bevétel felett elveszítjük az ÁFA-mentességünket és a meghaladó részre 40% adót fizetünk.)

Azonban a KATA-nak vannak árnyoldalai is, méghozzá az, hogy főállás esetén csak 86 ezer forintos jövedelemnek felel meg az így leadózott pénz. Ez még a minimálbért sem éri el, így például a nyugdíjba csak évi 10 hónap minimálbérnek felel meg egy évi KATA-s adózás. Ugyanígy visszaüthet, ha majd valamikor munkanélküli segélyre mennénk. Ezért javaslom minden KATA-t választónak, a felszabaduló adómegtakarítás egy részét tegye félre nyugdíjra. Ezen túl adókedvezményre sem jogosít, se a gyerekek, se egyéb pénzügyi termék után.

Mivel szeretnék megakadályozni, hogy mától minden alkalmazott KATA-s legyen, ha ugyanannak a cégnek évi egymillió felett számlázunk, azt be kell jelenteni az adóhivatalnál. Persze ha a főnöknek több cége van, vagy nem neki, hanem felváltva a kollégáknak számlázunk, akik aztán továbbszámláznak, máris nem sokat ér ez a szabály.

Mire használható remekül a KATA?

Kisvállalkozók, akár másodállásban is kiválthatják a KATA-t, havi 25 ezer forintért akár hatmilliós bevételig is minden bevételüket leadózták.

Ilyen alacsony adókulcs mellett egész egyszerűen nem szabad adót csalni.

Erről itt írtam bővebben: Érdemes-e adót csalni? Szerintem olvasd el, tanulságos.

Mit csináljak, ha nincs minden hónapban jövedelmem?

Ha nincs minden hónapban bevétel, érdemes csak tört évre kiváltani a vállalkozóit, vagy szüneteltetni év közben. Ezt könnyedén meg lehet tenni. Arra azonban figyeljünk, hogy fél évre csak fele járulékot fizetünk, de fele összeget is számlázhatunk ki, azaz maximum 3 millió forintot.

Úgyhogy ha már van ez az igen alacsony adóterheléssel bíró lehetőség, használjuk ki, hogy jogkövető módon adózzunk, 5-10%-ot bőven megér, hogy nyugodtan aludhassunk

Fontos! Nem adócsalásra, hanem éppen a fekete jövedelmed leadózására buzdítalak, kérlek ne értsd félre ezt a posztot!

Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, 3-4 hetente indul a következő. Csekély 25 ezer forintért hat alkalom alatt megtanulsz mindent a pénzügyekről, amit alapfokon tudnod kellene.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

137 hozzászólás

  • S. Zoli
    Tudja valaki, hogy év közben is lehet-e vállalkozóit kiváltani KATAval?
  • Kiszamolo
    lehet
  • tcseh
    Vagyonosodási vizsgálat cikkhez kapcsolódóan, változott az ajándékozás bejelentésének kötelezettsége, nem kell mostantól egyenes ági rokonok között sem illetéket fizetni, sem bejelentést tenni, ez sok feketén dolgozó embernek “segíthet”: http://nav.gov.hu/data/cms278744/38._fuzet___Az_ajandekozasi_illetek_2013.pdf
  • gzoli
    Amit még tudni kell a KATA-ról. (Zárójelben, nincs siralmasabb mint amikor egy hatóság, főleg adóhatóság, humoros próbál lenni.)

    A havi 50e felett még évi egyszer 50e iparűzési adót is meg kell fizetni, vagyis össz. 650e Ft az adó.

    A másik, hogy szemben az EVA-val, az adóhatóság deklaráltan ellenőrizni fogja a rejtett munkaviszonyt. A jelenlegi álláspont szerint, ha a bevételed legalább fele egy helyről származik, akkor a hatóság vélelmezi a rejtett munkaviszonyt, és onnantól már neked kell bizonyítanod, hogy az nem az. Ezzel szemben a hivatalos álláspont, hogy az EVA-nál nem vizsgál rejtett munkaviszonyt. (Jelenleg.)

    Továbbá, csak korlátlan felelősségű vállalkozás lehet KATA-s, ezt is érdemes figyelembe venni, ha nagy adósságot akarsz a KATA-s cégeddel vállalni. Pl. lízing, hitel, ilyesmi.

  • Balogh Ádám
    “…évi egyszer 50e iparűzési adót is meg kell fizetni…”

    Ez nem helyi adó, ami attól függ, hogy az önkormányzat mit állapít meg?

  • Dean
    Köszönöm, talán pont erre lenne szükségem.
    Pár dolog nem tiszta:
    – Ha alkalmazott vagyok egy cégnél és mellette kiváltom a KATAt, akkor ugyanennek a cégnek számlázhatok is? Nem lesz ez gyanús?
    – Ha ÁFA mentességet kérek, akkor az a cég akinek számlázok nem tudja visszaigényelni az ÁFÁt?
    – Az 5-10%os adóterhelés a bruttó összegre vonatkozik és ezután már zsebben van a pénz?
  • gzoli
    Általában igen, kivéve a KATA-t, ahol 2 500 000 Ft adóalapra vetítve (bevételtől függetlenül) kell 2%-os iparűzésit fizetni. Ez évi 50e Ft.
  • Kiszamolo
    Gyanús lesz, ugyanis évi 1 millió felett be kell jelenteni, ha ugyanannak számlázol és a vak is látja, hogy addig ott voltál alkalmazott.

    Ha te áfamentes vagy, nem is számolsz fel áfát, ergo visszaigényelni sincs mit.

    500 ezerből fizetsz 50 ezret plusz 5 ezer iparűzésit, a többi a tiéd.

  • Don
    Azért az elég aránytalan, hogy alkalmazottként hasonló nettó havi jövedelemért több mint 10 milliós éves költséget jelent egy munkavállaló a munkáltató számára szemben a 6 millióval.
    És azért felárért sok nyugdíjra így se számíthat majd a normál munkavállaló, és munkaviszony megszűnése esetén se számíthat sokkal több pénzre…
    aránytalan kedvezmény :/
  • KZoltán
    A politikusok így akarják kifizetni a párkatonákat, akik már lázadozhattak, hogy állandóan zsebbe fizetnek nekik? Más épkézláb magyarázatot nem találok.
  • Barnabás
    azért az a 6 milliós korlát árbevétlre vonatkozik, és nem nettó nyereségre egy kiskereskedő esetén, ha mondjuk szép haszonnal egy 30%-os profitmarzzsal számolunk, akkor már már nincs benne semmi kirívó
    az érubeszerzés helységbérlet stb költésgeket figyelembe kell venni

    nyilván vannak olyanok is ahol ez minimális, de ezek azért kevesen vannak, mert azért elég alacsony a 6 millás küszöb
    szóval ez egy jó dolog

  • Egy másik Zoltan
    A tevékenységtől is függ, hogy KATAzhatsz-e.
  • Kiszamolo
    Ha a fekete fizetésedet akarod tisztára mosni, nyilván nem nagykereskedelemről fogsz számlát kiállítani, hanem mondjuk nyelvoktatásról, vagy tanácsadásról.
  • Kiszamolo
    Na ja, szegény biztosítási ügynököket pont kihagyták. 🙂

    Mást se nagyon.

  • Dean
    Ha bejelentem, az nem egyenértékű egy rejtett munkaviszony vizsgálatára való felkérésre? 🙂

    Aki alkalmazott és zsebbe kapja a pénzt, mind ugyanebben a cipőben jár.

  • Kiszamolo
    De ki tiltja, hogy esténként magánembereknek angol órát tartsál, amiről meglepő módon számlát adsz minden alkalommal?
  • Barnabás
    hát ha ez az én kommentemre jött, akkor tisztázni szeretnám, hogy eszem ágában sem volt a fekete jövedelem tisztára mosására reagálni.

    Szimplán a feljebb lévő hsz-re reagáltam, ahol csak simán a vállalkozó által nettó profitként megkereshető pénznek gondolták a 6 millás
    r felső limitet. mint pl egy doldózó nettó bérét. azzal ahsonította az adóterhelést.

    Én csak annyit mondtam, hogy egy mikrovállalkozónál jó ha a 30 %-a marad a zsebében pl kiskereskedő.

    Aki szolgáltatást nyújt nyilván több de azért ott is vannak költségek, de arra inkább vonatkozhat a kifogása, de azért néhány kivételtől eltekintve ilyen kicsi szinten csak annyit jelent hogy normalizálták a terheket. nem kell túlzásba esni.

    az meg kifejezetten sajnálatos, hogy ennyire a csalás felé ment el a hangsúly.ha végre lett egy kis könnyítés arre kéne használni ami a cél nem a csalásra.

  • Toldi Miklós
    Pénzügyi tanácsadással foglalkozom és egy “Esernyőcégnek” számlázom megalakulás óta (3év)! Így bőven 1MFt felett van az éves számlázás. Az alkalmazotti jogviszony nem is lehetséges, ezért csak be kell jelenteni? Aztán várhatok egy ellenőrzést a NAV-tól?
  • Egy másik Zoltan
    Benne vagy a tévében! Azaz kikerült a blogod az Index címoldalára!!! 🙂
  • Kiszamolo
    én nem látom.
  • Egy másik Zoltan
    A kisadózók tételes adóját választhatja:
    · egyéni vállalkozó
    · egyéni cég
    · betéti társaság – ha tagjai kizárólag magánszemélyek
    · közkereseti társaság – ha tagjai kizárólag magánszemélyek

    Nem lehet kisadózó, akinek az adószámát az adóhatóság a választást megelőző két éve belül törölte vagy felfüggesztette. Nem választhatja a kisadózó státuszt a vállalkozás akkor sem, ha az alábbi tevékenységek valamelyikét folytatja:

    · Biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység
    · Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenysége
    · Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése.

    Valahol olvastam egy feltétellistát, amit a NAV használ. Legalább 2 feltételének kell megfelelni, hogy a NAV elfogadja, hogy nem az alkalmazotti státuszt akarod lecserélni.

  • Stanlee
    Van egy lista (ha jól emlékszem 6 pontból áll), amiből kettő feltételnek kell pontosan megfelelni ahhoz, hogy a NAV ne vélelmezze a rejtett munkaviszonyt.

    A saját példám esetében nem tudnám minden előnyét kihasználni ennek a KATA-nak, mivel munkámból kifolyólag sokat kell utazni és magasak a telefonköltségek. Tehát a havi 500 e Ft-os határ nekem azért nem lenne előnyös, mert kb. 160 e Ft üzemanyag költségem és majd 50 e Ft-os telefonszámlám van. Ha ezeket összeadom, akkor a mostani fizetésemnél kevesebbet kapnék készhez, ha befizetem a havi 50 E Ft-ot és nem számoltam még a jármű karbantartási és egyéb költségeivel sem.

    Sajnos nem mindenkinek, inkább csak nagyon keveseknek éri ez a KATA meg. Pl. nyelvtanároknak, fordítóknak, szoftverfejlesztőknek, webfejlesztőknek, vagy olyanoknak, akik otthonról egy számítógépről dolgoznak szellemi munkát (tanácsadók?), és kevés a rezsiköltségük (telefon, autó, anyag).

  • Egy másik Zoltan
    Bocs tévedtem. Nem az Indexen, hanem a Penzcentrum.hu-n. 🙁
    De ott még most is ott van! 🙂
  • Egy másik Zoltan
    Azt a telefonszámlát (és a hozzátartozó csomagot) érdemes lenne felülvizsgálni!!!
  • Edit
    “sőt vállalkozói számlára sincs szükségünk” (mármint a KATÁzóknak).
    Ez azt jelenti, hogy lakossági folyószámlára is utaltathatom a vállalkozói bevételt?
    A NAV honlapján található tájékoztató füzetből ez hiányzik.
  • Egy másik Zoltan
    És a portfolion is!
  • Egy másik Zoltan
    Érdekel-e egy olyan telefoncsomag, ahol bruttó 11 ezer Ft-ért belföldön oda és annyit telefonálsz, ahova és amennyit akarsz?
  • Kiszamolo
    Ez csak akkor igaz, ha nem vagy áfára kötelezve.
  • Lomnici Tamara
    Engem érdekel, szabad a gazda?
  • Egy másik Zoltan
    Keress a nagyzol (kukac) index (pont) hu-n.
  • Neutric
    No, nekem olyan kérdésem van, amire senkitől nem kaptam még egyértelmű választ.
    Nekem egyértelműen megéri a KATA. Webfejlesztő vagyok, viszont zömében egy külföldi cégnek dolgozok. (kb 80-90%-ban szépen lekötnek)

    Na itt most mi van? Az elég irreális, hogy most a külföldi cég szépen a HU adóhatóságnál bejelentkezzen. Viszont a a szerződésben szépen rögzítve van, hogy a 6-ból legalább 3 pontnak megfelelek. Most nekem kell majd a NAVnál bemondani, hogy xy.inc havi z órának megfelelő fejlesztői kapacitást ‘rendelt’ tőlem?

  • Eman
    Nekem nagyon banális kérdésem van:

    Mi van akkor, ha az ember nemhogy “csak” két-háromszázezer, hanem néhány tízezer forint fekete jövedelemre tesz szert. Ilyenkor mi a legjobb megoldás a legalitásra? Ha másodállásként/hobbijából szerez valaki egy kis pluszt, mondjuk 40ezer forintot egy hónapban? (most csak mondtam egy viszonylag alacsony számot)

  • Kiszamolo
    Ha te egy külföldi cégnek dolgozol külföldre, akkor eléggé egyértelmű, hogy nem jársz be naponta a céghez, tehát nem alkalmazott vagy.

    Ezért a színlelt szerződés ténye kizárható.

    De a legegyszerűbb, ha bemész egy nagy APEH-hoz és megkérdezed őket.

  • Kiszamolo
    – leadózod

    – elsunnyogod.

    – Papíron kiadsz egy lakást, ami után asszem 20% adófizetési kötelezettséged származik havi 100 ezer alatt.

    – Elmész papíron kertésznek, ott valami havi ezrest kell fizetnie a téged alkalmazónak.

    – Vagy valami hasonlót csinálsz.

  • Zoli3
    Azt szeretném kérdezni,hogy alanyi ÁFA-mentes KATA-s egyéni vállalkozó kereskedőként továbbra is adhatok el árut az EU-n belül évi 10.000 EUR-ig?
  • Ha tényleg akarsz utána adót fizetni, akkor érdemes az adott egy napra bejelentetned magad a “munkaadóddal” 1000 Ft-ért házkörüli munkára és nem fognak sem téged sem a másik oldalt vizsgálni. Bővebben itt: http://www.penzcentrum.hu/karrier/igy_kereshetsz_penzt_adozas_nelkul_es_meg_segelyt_is_kaphatsz.1035219.html
  • 1olvaso
    Tegyük fel, hogy borravalót vagy hálapénzt akarnék tisztára mosni, ahogy arról szó volt. Mondjuk kiváltom a KATÁ-t valamiféle szellemi tevékenységre, amire éppen megvan a képesítésem. De kinek a nevére, cimére tudnék kibocsátani, kamu számlákat? Így még a havi 1-2 százezeret sem látom, hogyan tudnám lebizonylatolni. Alacsony összegnél meg meg sem éri a havi 50 ezer és az ip.üz.adó mellett. Szerintem a valós tevékenységeken felül bujtatott munkabérre jó a feltételek megfelelő betartása mellett.
  • Mándli Viktória
    Van egy bejelentett heti 36 órás állásom és mellette szeretnék egy webáruházat egyéni vállalkozóként üzemeltetni, viszont az elején még nem lesz annyi bevételem, hogy a KATA 25 ezer/havi díját befizessem. Alanyi áfa mentesként is igaz az, hogy nem kell járulékot fizetnem, ha van bejelentett főállásom, vagy ez csak akkor működik, ha a KATA-t választom?
  • Kiszamolo
    A KATÁ-nál mindenképpen kell fizetni, hiszen ez a 25 ezer ez az adó is egyben. Normál adózásnál csak akkor fizetsz főállás mellett, ha van bevételed. De akkor sokkal többet.
  • Giuditta
    Üdv!
    A kérdésem a következő lenne: jelenleg munkanélkülin vagyok, egy közmunkaprogram keretében nemsokára néhány hónapos munkám lenne, amit el kell vállalnom és szeretném is. Viszont most adódott egy adminisztrációs távmunka lehetőség, de ehhez számlaképesnek kellene lennem. A munkanélküli/közmunka alatt gondolom nem lehetek vállalkozó. Viszont a párom főállású alkalmazott, ő mellékállásban kiválthatja a vállalkozóit erre a néhány hónapra? (azután majd én venném át, ha tényleg bejönne a távmunka) Ha igen, melyik adózást érdemes választani? A főállású fizetése befolyásolja, hogy mellékállású vállalkozóként mennyi járulékot kell fizetnie?
    Köszönöm előre is a választ!
  • péter
    üdv. bejelentkeztem katás egyéni vállalkozónak. a járási hivatal kiállította számomra az adószámot, nyilvántartási számot, stb…a kérdésem az lenne h kb. mikor fogom megtudni h a NAV befogad-e alanyi áfa-mentes katásnak ?? illetve szeretnék több külföldi cégnek “hardvertanácsadást számlázni” ehhez kell-e közösségi adószám ?? illetve áfásnak kellene-e lennem mégis ??

    köszi

  • Kiszamolo
    Kell közösségi adószám, a NAV majd ír egy levelet a dologról.
  • péter
    értem, köszönöm.. lenne még egy kérdésem. ha külföldi magán személyeknek végzek munkát akkor gondolom nem kell átmennem áfa körbe !? végezhetem alanyi adó mentesen is a tevékenységet. vagyis ez a katás dolog igazából akkor éri meg ha magánszemélyeknek dolgozom !??
  • Szilas Pál
    Közalkalmazott vagyok, ez évben nyugdíjba megyek. A munkáltatóm megbízási szerződéssel tud folyamatosan tovább foglalkoztatni. Választhatom-e a KATA-t? Ha eléri a bevételem az évi 6 MFt-ot, a fölöttes rész adója 40%. Ez tartalmazza az ÁFÁ-t, vagy az azon felül van? A 6 MFt alatti rész ÁFA mentes marad? KATA-s egyéni vállalkozó lehet-e BT, vagy KFT tagja is?
    Köszönettel:
  • GIZELLA
    Jelenleg főállású KATA-s vállalkozó vagyok mint gazdasági tanácsadó. Fizetem a havi 50.000 FT-ot. A vállalkozásom bejelentését az ÜGYFÉLKAPUN végeztem. A jövő hónaptól EU-s tagállamban főállású alkalmazotti jogviszonyba kerülök, de szeretném megtartani másodállásban a KATA-s jogviszonyomat.Így csak 25.000 ft-ot fizetni.
    Kérdésem az, hogy mit kell tegyek és milyen módon? Szeretném az ügyfélkapun bejelenteni a változást. Lehetséges ez?
    Melyik hónaptól kezdődően fizethetem a kisebb összeget???
  • pistikecsaja
    Peter:
    nem kell AFA korosnek lenni, csak ha (evre aranyositva) eleri a 6millio Forintot a bevete. Az EU-s adoszam, mas kerdes.. ebben nem vagyok biztos de ugy tudom, ha eleri az evi 1millio Ft-ot a kulfoldi bevetel, akkor kell kerni EU adoszamot es negyedevenet bevallani, ami ugye cask sima 0-as bevallas lesz.

    Pal:
    A KATA nem hasznalhato munkavallalasra! ezt szigoruan kizarja a torveny.
    A foglalkoztatas modjatol fugg: ha on otthon sajat PC-jen sajat idobeosztas szerint dolgozgat, akkor jo, de ha be kell jarni munkahelyre, fix a munkarend, megbizo eszkozet hasznalja, az munkavallalasnak minosul, es azt nem lehet KATA-val kifizetni. Alapvetoen minden viszonyt burkolt munkavallalasnak gondol a torveny, es az adozonak kell igazolni, hogy nem az.. es akkor lehet KATA.
    KATAnal mindig csak a netto szamit, az AFA teljesen kulon van. Az elso szmalat, amivel netto 6misi fole megy…

  • pistikecsaja
    .. azt mar +AFA-val kell kiallitani. es onnantol legalabb 2 evig AFA koros lesz, barmennyi is a bevetele. az NAV fele be is kell jeleneti mert mert megvaltozik az adoszama (1-bol 2 lesz a kozepen).
    Ha mar egyeni vallakozo, akkor Bt-ben cask kulteg lehet. barmennyi KFT-je lehet meg (de a KFT nem lehet KATA-s).

    Gizella:
    ha kulfoldon (barhol) megvan a 36 oras munkaviszony, akkor NAV-nak egy valtozasbejelento formanyomtatvanyt kell benyujtani (level vagy ugyfelkapu) azzal, hogy “nem minosul foallasunak xx honaptol”. Itt csak attol a honaptol nem szamit foallusank, amiben mar teljes honapra megvan vegig a munkaviszony. benyujtasi hatarid: honap 12-e.

  • KBrig
    Főállású KATA-s, áfás egyéni vállalkozó vagyok évi 6M bevétellel. Mivel ezt nem éri meg túllépni (idén túlmenne), az egyik megbízónál talán adódik rá lehetőség, hogy felvesz határozott idejű munkaviszonyba (nála az áfa majdnem kifutja a többletköltséget, nálam az 50 ezer helyett a 25 ezer kompenzálja, hogy többet vonnak le), így minden fehér marad. A megbízás távmunka: írás, PR.

    1. Ettől minden más megbízásom is megmarad. Az nem gond, ha más megbízótól jelentősen több bevételem származik, mint a fő munkaadómtól ugyanarra a tevékenységre (1 M fölött, projektek)?
    2. Ha letelik a fix idő, később számlázhatok-e ismét vállalkozóként ugyanide?
    3. A heti 36 órás foglalkoztatásnak kötetlen munkaidő esetén nincs jelentősége, igaz?
    4. Vonhatok-e le továbbra is áfát a beruházások (laptop, telefon, stb.) után? Hogy bizonyítom, hogy az a vállalkozáshoz kell és nem a munkaviszonyomhoz?

  • H. Viktória
    Azt szeretném kérdezni, hogy nappali tagozatos diákként választhatom a KATA-át?
    Web shopot szeretnék, ahhoz nem kell üzlethelyiség, és végzettség sem.

    Úgymond másodfoglalkozású vagyok a hallgatói jogviszony miatt, de ha jól tudom KATA esetén így is 50.000 ft kell fizetnem havonta, javítsatok ki ha tévednék.

  • öregúr
    KATA-ba szeretnék lépni.Tájékozódok itt is,ott is.Azt nem értem,hogy az 1 millió után miért kell jelenteni,mi következik akkor,ha 6 millióig számlázhatok?
    KÖszönöm,ha valaki megválaszolja.